Egyiptom

Murszi és a tábornokok az egyiptomi forradalom ellenségei

Transform network

Írta: Stefan Ziefle
2013. augusztus 08.

A Mohammed Murszi elnököt megdöntő felkelés történelmi jelentőségű esemény volt. Mindazonáltal a hadsereg uralma nem fogja jobbá tenni az egyiptomiak életét. Stefan Ziefle véleménye szerint a munkásoknak és a szegényebb egyiptomiaknak, forradalmi céljaik elérése érdekében, meg kell dönteniük a régi elit, benne a tábornokok uralmát. 

Demonstráció 2013. május 1-én Kairóban

Június 30-án 17 millió ember vonult az utcákra, hogy tiltakozzon a Murszi kormány politikája ellen. A tiltakozók szám szerint Egyiptom lakosságának mintegy ötödét tették ki. Soha a történelemben nem került sor ekkora méretű tömeg mozgósítására. Az egyiptomi forradalom bevonult a világtörténelem nagy forradalmainak körébe.

A forradalmat közvetlenül baloldali csoportok és fiatal női aktivisták kezdeményezése előzte meg. Ők indították el a Tamarod (Felkelés) mottóval jelzett aláírásgyűjtő kampányt, ők hívtak fel a június 30-ára kitűzött tiltakozásban való részvételre. Aláírásuk megadásával milliók járultak hozzá a kampány sikeressé tételéhez. A petíciót a munkahelyeken munkások, az utcákon aktivisták terjesztették. Június 30-án maguk a független szakszervezetek hívtak fel a következő hétre tervezett általános sztrájkban való részvételre.

Egyiptomiak milliónak közreműködése

A mozgalomban részt vettek azok a milliók is, akik két évvel korábban, Hoszni Mubarak diktatúrájának megdöntésekor, még passzívak maradtak. Olyanok is aktivizálódtak, akik korábban nem foglalkoztak politikával. A Muszlim Testvériség június 30-a előtt tízezreket mozgósított Murszi védelmében – elenyészően keveseket ahhoz, hogy ellen tudjanak állni az újabb forradalmi hullámnak. Június 30-án este a Tahrir tér és más forradalmi központok népünnepély helyszíneivé váltak. Az emberek tudták, hogy Murszi elnök nem tudná fenntartani hatalmát.

A mozgalom akkora lendületet vett, hogy már nem csupán az elnök pozíciója forgott kockán. Abban a pillanatban avatkozott be a hadsereg. A védelmi miniszter és a hadsereg főparancsnoka, Abd al-Fattah al-Sisi, hatalmától megfosztottnak nyilvánította Murszit. Mind a mai napig ismeretlen helyen tartják őt fogságban. A Muszlim Testvérek számára június 30-a ezért puccs volt. A hadsereg csak az újabb forradalmi hullám tetőfokán tudta elhatározni annak megfékezését és elfojtását. Ha sikerül erőszakkal elnyomnia a Muszlim Testvériséget, akkor következő lépésként a munkásmozgalom és a forradalmi baloldal ellen fog fellépni.

A Muszlim Testvériség reményei

Mindamellett a hadsereg és Musli kapcsolata sokáig nem volt ilyen egyértelmű. Sisi és más tábornokok szorosan együttműködtek Murszival, ennek egy évvel korábban történt megválasztása után, Tantawi marsallnak a SCAF-ból, a legmagasabb katonai tanácsból való eltávolítása céljából. Murszi viszonzásként tábornokokat ültetett különböző országrészek kormányzói székébe, illetve fontos gazdasági cégek menedzseri posztjára. A hadsereg abban reménykedett, hogy a Muszlim Testvériség kezelni tudja a szociális indíttatású zavargásokat. Végül is egy hiteles tömegtámogatással rendelkező pártról, olyan konzervatív erőről van szó, amely a Mubarak idején elszenvedett elnyomatással és jótékonysági intézkedéseivel megnyerte az egyiptomiak tiszteletét.

A Muszlim Testvériség sok szavazatot kapott a választásokon. Néhány európai újságíró ezeket a választási sikereket az „arab tavaszt” követő „iszlám tél” jelének vélte. De ez tévedés volt.

A Muszlim Testvériséget nem elsősorban vallási alapon választották meg, hanem a Mubarak idején játszott szerepük miatt. Azt remélték, hogy a Muszlim Testvériség fogja megvalósítani a 2011 februári forradalom „kenyeret, szabadságot és társadalmi igazságosságot” ígérő jelszavait.

Murszi fedezte a korrupciót

Nyilvánvaló, hogy a forradalom e jelszavainak nagyon különböző értelmezései voltak. De leginkább az olyan ígéreteket értették alattuk, mint a szegények és a munkások élet-színvonalának emelése, a régi rendszer korrupt haszonélvezői működésterületének szűkítése, az erőszakszervezet azon tagjainak felelősségre vonása, akik a több évtizeden át folytatott kínzásokért, letartóztatásokért és gyilkosságokért felelősek. E remények hamar eloszlottak.

A lakosság kárára meggazdagodottak évtizedeken át felhalmozott vagyonát érintetlenül hagyták. Ellenkezőleg, miként azt a Mubarak-korszak egykori miniszterének, Rashid Mohammed Rashidnak a példája mutatja: ő Mubarak elmozdítása óta Katarban lakik, vagyonát befagyasztották, de Murszi elrendelte a vagyon zárlatának feloldását.

Egy röviddel Murszi megdöntése előtt kiadott miniszteri rendelkezés értelmében a korrupciós ügyek kivizsgálását a beruházási miniszter hatáskörébe utalták át, amivel kivonták azokat a bíróságok illetékességi köréből. A Muszlim Testvériség nem akart összeveszni a régi rendszer korrupt vállalkozóival; ahelyett, hogy harc indult volna a korrupció ellen, új, ezúttal a Muszlim Testvériség kliensi köréből kikerülő kegyeltjeik a húsosfazék körül kezdtek el tolongani.

Az USA és Szaúd-Arábia barátai

A Muszlim Testvériség alatt nem változott a külpolitikai orientáció sem. Az USA-kormányok és Szaúd-Arábia barátaivá váltak. Murszi kész volt az IMF-hiteleket az azokkal járó neoliberális szerkezeti átalakításokkal együtt elfogadni, amivel sok egyiptomi haragját váltotta ki. Épp úgy, ahogyan az a tény is, hogy ezúttal a Muszlim Testvériség volt az, amely segédkezett Izraelnek a Gaza-övezet kiéheztetésében.

Murszi többször is megpróbálta csökkenteni az alapvető élelmiszerek és a benzin árára nyújtott támogatásokat. Egy olyan országban, ahol a lakosság negyede jövedelmének több mint felét kénytelen élelmiszerekre költeni, a megvonások további elszegényedést, sőt százezrek éhezését jelentették volna. Azokat az újra és újra megismétlődő tömegtiltakozások akadályozták meg.

A tömegmozgalom erősíti az önbizalmat

A június 30-i mozgalom nem csupán a kormányzat iránti elégedetlenségből táplálkozott. Az utóbbi évek harci tapasztalatai is jelentősen hozzájárultak megerősödéséhez. Csak 2013 januárja és márciusa között 2400 sztrájk és tüntetés zajlott le. Fontos tényező volt a 2011-es győzelemre való emlékezés is. „Megdöntöttük Mubarakot, azt újra meg tudjuk tenni”, lehetett gyakran hallani.

Jelentős volt az aktivista hálózatok, a forradalomban és az utóbbi két év harcai során létrejött új szakszervezetek és pártok közreműködése is. A június 30-i történelmi tömegtiltakozások tovább erősítik az önbizalmat a mozgalomban.
A hadsereg legtöbb liberális és baloldali szervezetének zavaros vagy támogató magatartása mégis veszélyezteti a forradalom kibontakozását. Sok egyiptomi hagyományosan abban bízik, hogy a hadsereg az ő érdekeit képviseli. Ennek a gyökerei még Gamal Abden Nasszer idejére nyúlna vissza, annak az egyiptomi tisztnek az idejére, aki 1952-ben katonai puccsal került hatalomra. Nasser a háború után fellendülés idején végrehajtott néhány szociális reformot, nagybirtokosok államosított földjeit nincstelen parasztok között osztotta fel.

A keretfeltételek azonban mára gyökeresen megváltoztak. A 70-es évek gazdasági válságának visszatérése óta a hadsereg a mindenkori kormányok neoliberális politikáját támogatja. A hadsereg ennek megfelelően iktatott be egy átmeneti elnököt és egy kormányt, amely a régi politikát folytatja, valós hatalommal azonban nem rendelkezik. A rendszer erős embere Sisi maradt. Egy, július 24-én az alexandriai katonai akadémián tartott beszédében, melyet az állami televízió élőben közvetített, azt mondta: „Felhívom a népet, hogy a következő pénteken vonuljon ki az utcákra és nekem, valamint a hadseregnek és a rendőrségnek adjon felhatalmazást arra, hogy megakadályozzuk az esetleges erőszakos és terrorista cselekményeket.”

Az irány: szükségállapot-rendszer

Ez az a kísérlet, amellyel a forradalom energiáit katonai szükségállapot-rendszer felállítására akarják felhasználni. A hadseregnek a Muszlim Testvériség elleni gyilkos erőszaka ennek a stratégiának egyik része. A tömeg-tiltakozásokat követő napokon a katonaság fegyverrel lépett fel a Muszlim-testvériség intézményei és tüntetései ellen. A Köztársasági Gárda főhadiszállása előtt több, mint ötven embert lőttek agyon, többjüket imádkozás közben.

Azok a baloldaliak, akik a Muszlim Testvériség imádkozó tagjainak lemészárlása ellen tiltakoztak, hirtelen kisebbségbe kerültek. A nasszeristákat, liberálisokat és a radikális baloldal egy részét magában foglaló ellenzéki Nemzetmentő Front elfogadta azt az érvelést, hogy a bajok forrása Murszi „iszlámizmusában” keresendő. A hadsereg iránti szimpátia és a Muszlim Testvériség elleni gyűlölet alapján sikerült megnyerniük maguknak az EFITU független szakszervezeti szövetség elnökét, Kamal Abu Eitát. Őt nevezték ki munkaügyi miniszternek, ő meg sietett rábeszélni az embereket arra, hogy a Murszi utáni „átmeneti fázisban” szüneteltessék a sztrájkokat.

Új szövetség a baloldalon

De amily kevéssé volt a Muszlim Testvériség megválasztása a lakosság „iszlámizmusának” kifejezése, épp oly kevéssé irányult a június 30-i mozgalom az „iszlámizmus” ellen. Az egyiptomiak a Mubarak elleni forradalmuk céljainak megvalósulását szeretnék látni.

Több baloldali csoportban, amelyek lényegében a tiltakozásokra való mozgósításokban voltak érdekeltek, felismerték, mekkora veszély rejlik a hadseregben. Egy közös, Forradalmi Alternatív Front nevű szövetség megalakításáról vitatkoznak. Olyan, a Muszlim Testvériség és az ellenforradalmi hadsereg közötti konfliktusban önállóan szereplő pólus kialakításáról van szó, amely a forradalom továbbvitelére lenne hivatott. A forradalmi szocialisták, az április 6-mozgalom nyilatkozatban jelentették ki, hogy a július 26-ára tervezett tiltakozó megmozduláson nem vesznek részt – azon, amelyet Sisi ürügyül használt fel a Muszlin Testvériség elleni további gyilkosságaira.

Közben a szakszervezetek soraiban is ellenzik egy, a hadsereg által uralt kormányhoz való csatlakozást. Az EFITU egyik feje, Fatma Ramadan, figyelmeztetett: „A sztrájk a munkásság joga és fegyvere. Nem engedhető meg, hogy mi magunkat fegyverezzük le, teljesen mindegy, hogy ki állít fel kormányt.” Sem a Mubarak-rezsim régi uralkodó klikkje, sem a Muszlim Testvériség, sem a hadsereg által életre hívott „átmeneti kormányzás” nem lesz képes a problémákat a munkások és a szegények érdekében megoldani. Ők mindannyian olyan politikát folytatnak, amely a gazdagokat, a NATO-val és Izraellel való szövetséget, az IMF érdekeinek való alárendeltséget szolgálja. A hadsereg pedig ezt a politikát fogja szolgálni saját nép ellen is, a fegyverek erejére támaszkodva is, bárki álljon a kormány élén.

Az utolsó két és fél év mozgalmainak középpontjában a munkásmozgalom sztrájkjai és vállalat-megszállásai álltak. A további fejlődés szempontjából az a döntő, hogy a munkásoknak sikerül-e tiltakozásaikat és sztrájkjaikat tovább fejleszteniük, hogy nem hagyják-e magukat megtéveszteni a konzervatív ideológiáktól, legyen az akár iszlámizmus, akár gazdasági liberalizmus.

Fordította: Petik János