HVG
Szerző: Tamás Gáspár Miklós
Szerző: Tamás Gáspár Miklós
A
magyar külpolitikai újságírás megszűnésének elragadó tünete volt az a napokig
tartó fesztivál, amelynek keretében a Németországot irányító, kiegyensúlyozott
és barátságos zombi, Frau Angela Merkel hatalmas sikerét, döbbenetes diadalát
és elsöprő mittoménmicsodáját ünnepelték. (A szerkesztő úr arra kér, írjam
bele: őt személyesen bántja, hogy zombinak hívom kedvenc politikusát. Engem nem
bánt, hogy ő politikusnak nevezi, bár ebben téved.)
Holott
csak annyi történt, hogy Merkel szövetségi kancellár elveszítette a többségét.
(A többi részletkérdés.)
Európa
vezetői egyébként is elzombultak.
Franciaországot
pikírt zombi, Nagy-Britanniát arrogáns zombi, Oroszországot zombizombi
kormányozza, politikájuk a szokásos adósságellenes, megszorításos,
kisebbségellenes, antidemokratikus, antiliberális és antiszociális katyvasz, és
mind „erőt mutatnak”, miközben szájmozgás nélkül szól belőlük a kísérteties
géphang. No és mindegyikük lendületben van, fordulatot hajt végre, nem hagyja
magát, egészséges, józan és mélyen emberi. Sötétben sárgán világít a szemük.
Ausztriát
(a magyar sajtóban mindig: „a szomszédos Ausztriát” – szemben nyilván avval az
Ausztriával, amely Patagóniával határos) eddig a szociáldemokrata zombi, Werner
Faymann szövetségi kancellár és a konzervatív zombi, Michael Spindelegger
alkancellár vezette, de most vasárnap választások voltak, ezután Ausztriát
valószínűleg ugyanez a két zombi fogja vezetni, bár kevesebben szavaztak rájuk.
(Der Standard:
„Koalition schrumpft, Rechts wächst”.)
Az
ausztriai parlamenti választásokon pontosan az történt, ami a pesti liberális
sajtó szerint, kérem szépen, „Európában” nem fordulhat elő: a mérsékelten
neonáci FPÖ (meg a Tea Party-stílusú, vidoran népellenes, szélsőkonzervatív
Team Stronach és a vadul provinciális, békebeli ausztrofasiszta BZÖ együtt) a
szavazatok egyharmadát szerezte meg. Az FPÖ vezére, a szudétanémet eredetű
Heinz-Christian Strache már gimnazista korában a „Vandalia-Burschenschaft”
verekedője volt, utána számos újfasiszta csoportocska tagja vagy szimpatizánsa;
a méltán közszeretetnek örvendő Jörg Haider utóda; avval tűnt föl, hogy
ellenezte: a hitleri Wehrmacht katonaszökevényei mentesüljenek e hadi
bűncselekmény jogkövetkezményei (joghátrányai) alól. „Bécs nem lesz Isztambul”
– ez volt a múltkor a megvesztegetően egyszerű választási jelszava. A szokásos
bevándorlóellenes, antifeminista… nem is sorolom, unalmas, minden magyar olvasó
ismeri az ilyesfélét.
Általában
a nagy néppártok agyi vérszegénységet és esetenként kómát okozó
tartalmatlanságát a szélekről beérkező különcök színezik kissé, mint a
szürpopulista Berlusconi, a népi médiamogul és népi milliárdos vagy a
nacionálbolsevik Mélenchon. Ezeknek azonban láthatólag lejárt az idejük.
Heinz-Christian
Strache az első érdektelen szélsőjobboldali pártvezér, aki nem a nézetein
változtatott – bár kaméleoni ügyességgel tér ki a vádak elől, elhatárolódik
pártja túlságosan is sturmbannführeri ambíciójú szkinhedjeitől, hogy aztán
másnap a keblére ölelje, majd ismét eltaszítsa őket –, hanem a stílusán. Vége a
civilizációkritikának. Mi fasiszták is pont olyan dögunalmas nímandok vagyunk,
mint ti, hát szavazzatok ránk, sugallja Heinz-Christian Strache, aki
söröskorsót emel a magasba, felebaráti szeretetről vakog, kedvenc
futballcsapatáról érzeleg, szereti a popzenét, szereti azt a dévaj Bécset, a
mindenit neki.
(Nálunk
is elkezdte szeretni a radikális jobboldal a bűnös várost, pl. ezt írja a
gondola.hu esszéistája: „Budapest a húszévi maoista szellemi hatalmaskodás
után, ha lassan is, de magára talál. A kulturális kirekesztés oldódik, az utca
hangulata fesztelenebb. A két évtized alatt felhizlalt csődtömeget még sokáig
nyögi a világváros, de már előrevivők a viták. Szabadabb a lélegzet. Van élet a
maoista után – tapasztalhatja a polgár.” Aztán kiderül, hogy a maoizmust a szerző
[kifürkészhetetlen okokból] azonosnak gondolja a… szabadkőművességgel! De így
is biztató.)
Vége az
ógermán (másutt hun-szittya vagy dákoromán) romantikának, a rohamosztagos
mámornak, tele van a szélsőjobboldal szociális felelősséggel és költségvetési fegyelemmel.
Sőt! Már nem is antiszemita. Ezúttal törököket, cigányokat és arabokat óhajt
agyonverni, ez csak természetes, piszkos lótolvajoknak és fehérmájú cemendéknek
tartja a kelet-európai bevándorlókat (bennünket), de ez normális dolog, minden
rendes, becsületes, keményen dolgozó, autóját nyakkendőjével fényező
polgárember ezt gondolja.
Az
elzombult vagy elzombított marginális lófő nyelveket tanul, dzsesszt hallgat,
Marokkóban nyaral, a normalizált fasiszta éppen olyan, mint a mainstream zombi, nem mond
semmit, nem gondol semmit, a fasizmusa épp oly üres, mint a többiek
konzervativizmusa, liberalizmusa, demokratikus szocializmusa, mélyökológiája.
(Eva Glawischnig-Piesczek – rajongok ezekért a szép alldeutsch nevekért Ausztriában! – , az
osztrák Zöldek vezetője bevallja, mit bevallja, henceg vele, hogy kedvenc
könyve a Gödel, Escher, Bach…
Ilyenek a radikálisok. Képzelhetni a mérsékelteket.)
Ez
persze nem akadályozza meg Heinz-Christian Strachét abban, hogy a
fajgyűlöletével és embermegvetésével rontsa a levegőt. A konzervatív főzombi,
David Cameron, épp most jelentette be, hogy az Egyesült Királyság kilép az
európai emberjogi konvencióból, hogy eredményesebben sújthasson le az
ingyenélő, potyaleső bevándorlókra. Az, hogy a fejében nincs semmi – vagy ha
van, titkolja –, nem teszi lehetetlenné, hogy tönkretegye a drága Angliát,
amelynek a rendetlenség és a nemtörődömség a varázsa. A francia szocialista
belügyminiszer, Manuel Valls (amúgy persze katalán) ugyanígy sújt le a romániai
cigányokra, az arabokra, afrikaiakra és í. t. Hogy ez nem nagyon illik egy
szocialistához? Ajakrezdülés nélkül szólal meg a géphang, gyúl ki a szem helyén
a szemafor: „Ta gueule!” A belügyminiszter úr energikusan intézkedik, pedig már
régen elhunyt.
Mi még
nem tartunk itt. Itt még jól jön az „entertainment
value”, amellyel miniszterelnökünk bőven rendelkezik. A Jobbik
élőhalott elnöke jobban illeszkedik az európai trendbe. Rajta nem látszanak
érzelmek, nem dühös, nem mosolyog, beszéde monoton és agresszívan unalmas. Ő
jól van. Megboldogult. Az övé az európai jövő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.