TGM: Ausztrozombi & eurozombi

 

HVG
Szerző: Tamás Gáspár Miklós

---

A magyar külpolitikai újságírás megszűnésének elragadó tünete volt az a napokig tartó fesztivál, amelynek keretében a Németországot irányító, kiegyensúlyozott és barátságos zombi, Frau Angela Merkel hatalmas sikerét, döbbenetes diadalát és elsöprő mittoménmicsodáját ünnepelték. (A szerkesztő úr arra kér, írjam bele: őt személyesen bántja, hogy zombinak hívom kedvenc politikusát. Engem nem bánt, hogy ő politikusnak nevezi, bár ebben téved.)

Holott csak annyi történt, hogy Merkel szövetségi kancellár elveszítette a többségét. (A többi részletkérdés.)

Európa vezetői egyébként is elzombultak.

Franciaországot pikírt zombi, Nagy-Britanniát arrogáns zombi, Oroszországot zombizombi kormányozza, politikájuk a szokásos adósságellenes, megszorításos, kisebbségellenes, antidemokratikus, antiliberális és antiszociális katyvasz, és mind „erőt mutatnak”, miközben szájmozgás nélkül szól belőlük a kísérteties géphang. No és mindegyikük lendületben van, fordulatot hajt végre, nem hagyja magát, egészséges, józan és mélyen emberi. Sötétben sárgán világít a szemük.

Ausztriát (a magyar sajtóban mindig: „a szomszédos Ausztriát” – szemben nyilván avval az Ausztriával, amely Patagóniával határos) eddig a szociáldemokrata zombi, Werner Faymann szövetségi kancellár és a konzervatív zombi, Michael Spindelegger alkancellár vezette, de most vasárnap választások voltak, ezután Ausztriát valószínűleg ugyanez a két zombi fogja vezetni, bár kevesebben szavaztak rájuk. (Der Standard: „Koalition schrumpft, Rechts wächst”.)

Az ausztriai parlamenti választásokon pontosan az történt, ami a pesti liberális sajtó szerint, kérem szépen, „Európában” nem fordulhat elő: a mérsékelten neonáci FPÖ (meg a Tea Party-stílusú, vidoran népellenes, szélsőkonzervatív Team Stronach és a vadul provinciális, békebeli ausztrofasiszta BZÖ együtt) a szavazatok egyharmadát szerezte meg. Az FPÖ vezére, a szudétanémet eredetű Heinz-Christian Strache már gimnazista korában a „Vandalia-Burschenschaft” verekedője volt, utána számos újfasiszta csoportocska tagja vagy szimpatizánsa; a méltán közszeretetnek örvendő Jörg Haider utóda; avval tűnt föl, hogy ellenezte: a hitleri Wehrmacht katonaszökevényei mentesüljenek e hadi bűncselekmény jogkövetkezményei (joghátrányai) alól. „Bécs nem lesz Isztambul” – ez volt a múltkor a megvesztegetően egyszerű választási jelszava. A szokásos bevándorlóellenes, antifeminista… nem is sorolom, unalmas, minden magyar olvasó ismeri az ilyesfélét.

Általában a nagy néppártok agyi vérszegénységet és esetenként kómát okozó tartalmatlanságát a szélekről beérkező különcök színezik kissé, mint a szürpopulista Berlusconi, a népi médiamogul és népi milliárdos vagy a nacionálbolsevik Mélenchon. Ezeknek azonban láthatólag lejárt az idejük.

Heinz-Christian Strache az első érdektelen szélsőjobboldali pártvezér, aki nem a nézetein változtatott – bár kaméleoni ügyességgel tér ki a vádak elől, elhatárolódik pártja túlságosan is sturmbannführeri ambíciójú szkinhedjeitől, hogy aztán másnap a keblére ölelje, majd ismét eltaszítsa őket –, hanem a stílusán. Vége a civilizációkritikának. Mi fasiszták is pont olyan dögunalmas nímandok vagyunk, mint ti, hát szavazzatok ránk, sugallja Heinz-Christian Strache, aki söröskorsót emel a magasba, felebaráti szeretetről vakog, kedvenc futballcsapatáról érzeleg, szereti a popzenét, szereti azt a dévaj Bécset, a mindenit neki.

(Nálunk is elkezdte szeretni a radikális jobboldal a bűnös várost, pl. ezt írja a gondola.hu esszéistája: „Budapest a húszévi maoista szellemi hatalmaskodás után, ha lassan is, de magára talál. A kulturális kirekesztés oldódik, az utca hangulata fesztelenebb. A két évtized alatt felhizlalt csődtömeget még sokáig nyögi a világváros, de már előrevivők a viták. Szabadabb a lélegzet. Van élet a maoista után – tapasztalhatja a polgár.” Aztán kiderül, hogy a maoizmust a szerző [kifürkészhetetlen okokból] azonosnak gondolja a… szabadkőművességgel! De így is biztató.)

Vége az ógermán (másutt hun-szittya vagy dákoromán) romantikának, a rohamosztagos mámornak, tele van a szélsőjobboldal szociális felelősséggel és költségvetési fegyelemmel. Sőt! Már nem is antiszemita. Ezúttal törököket, cigányokat és arabokat óhajt agyonverni, ez csak természetes, piszkos lótolvajoknak és fehérmájú cemendéknek tartja a kelet-európai bevándorlókat (bennünket), de ez normális dolog, minden rendes, becsületes, keményen dolgozó, autóját nyakkendőjével fényező polgárember ezt gondolja.

Az elzombult vagy elzombított marginális lófő nyelveket tanul, dzsesszt hallgat, Marokkóban nyaral, a normalizált fasiszta éppen olyan, mint a mainstream zombi, nem mond semmit, nem gondol semmit, a fasizmusa épp oly üres, mint a többiek konzervativizmusa, liberalizmusa, demokratikus szocializmusa, mélyökológiája. (Eva Glawischnig-Piesczek – rajongok ezekért a szép alldeutsch nevekért Ausztriában! – , az osztrák Zöldek vezetője bevallja, mit bevallja, henceg vele, hogy kedvenc könyve a Gödel, Escher, Bach… Ilyenek a radikálisok. Képzelhetni a mérsékelteket.)

Ez persze nem akadályozza meg Heinz-Christian Strachét abban, hogy a fajgyűlöletével és embermegvetésével rontsa a levegőt. A konzervatív főzombi, David Cameron, épp most jelentette be, hogy az Egyesült Királyság kilép az európai emberjogi konvencióból, hogy eredményesebben sújthasson le az ingyenélő, potyaleső bevándorlókra. Az, hogy a fejében nincs semmi – vagy ha van, titkolja –, nem teszi lehetetlenné, hogy tönkretegye a drága Angliát, amelynek a rendetlenség és a nemtörődömség a varázsa. A francia szocialista belügyminiszer, Manuel Valls (amúgy persze katalán) ugyanígy sújt le a romániai cigányokra, az arabokra, afrikaiakra és í. t. Hogy ez nem nagyon illik egy szocialistához? Ajakrezdülés nélkül szólal meg a géphang, gyúl ki a szem helyén a szemafor: „Ta gueule!” A belügyminiszter úr energikusan intézkedik, pedig már régen elhunyt.

Mi még nem tartunk itt. Itt még jól jön az „entertainment value”, amellyel miniszterelnökünk bőven rendelkezik. A Jobbik élőhalott elnöke jobban illeszkedik az európai trendbe. Rajta nem látszanak érzelmek, nem dühös, nem mosolyog, beszéde monoton és agresszívan unalmas. Ő jól van. Megboldogult. Az övé az európai jövő.