Az árulásról – a pedagógustüntetés ürügyén

2013. jún. 3.

Azért mentem a PDSZ vasárnapi tüntetésére, hogy tudósítást írjak. De nem érdemes.

Nem mintha rossz tüntetés lett volna. Nem, éppen olyan volt, mint a többi. A Lánchídtól a Szalay utcáig vonult tanárok, diákok és rutinos tüntetők pár száz fős, okos gyülekezete. Eötvös József szobrának megkoszorúzásával a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) egyszerre tisztelgett a báró úr és az ugyanitt tartott 1988-as pedagógustüntetés előtt. Szép volt az is, ahogy a kritikus tömeg közösen énekelt népdalt (Elindultam szép hazámból…) és szavalt József Attilát (Levegőt!). A hangosítás a szobornál botrányos volt, a színpadi versmondás pocsék, és ha még egyszer meghallom tüntetésen, hogy nyílik még a sárga róóózsa, leszavazok a Fideszre. A beszédek fele jó volt, néhány egyenesen megindító részlettel. De sajnos nem ez a fontos.

Fotó: Németh Dániel

Most jönne, ugye, az a publicisztikai sláger, hogy aszongya: Miért nem tüntet minden tanár, / sej-haj, / jaj de nagyon nagy a közöny, / sej-haj. De hiába minden jogos keserűség a tüntetések gyér látogatottsága miatt, méretes félreértés lenne az érintetteken, tehát a tanárokon és a diákokon elverni a port. Félelem, lustaság, tájékozatlanság, politikai megfontolások, csüggedtség és még sok más respektálható vagy bosszantó indoka lehet az otthon maradóknak. Őket fontos buzdítani, de nem lehet számon kérni.

Nem nekik, hanem az őket képviselő érdekvédelmi szervezeteknek, azok vezetőinek van elszámolnivalója. Ugyanis a diák- és pedagógustüntetések erőtlensége egyenes következménye a szakszervezeti vezetők megalkuvó, rossz taktikázásának. Mert hiába a lelkesedés és a beláthatatlan mennyiségű és mélységű sérelem, hiába a maroknyi buzgó szervező és a néhány elszánt szervezet, ha a többséget a kormány kenyérre keni, és a leszalámizott vezetőket pakolja rá feltétnek. Nagyon egyszerűen: ha az összes nagy pedagógus-szakszervezet kivonul, azt a kormányzati kommunikáció nagyon nehezen tudja elsikálni. Attól Habony Árpádnak is megremeg a támaszkodó lába. Amikor a diákok egységesen rázták a téli utcát a felsőoktatási törvény miatt, a kormány naponta változtatott a tervein, kapkodott és pánikolt. Majd jött a szokásos forgatókönyv: a HÖOK beadta a derekát, a tüntetések ellaposodtak, aztán Balog Zoltán somolyogva feltörölte a HÖOK-kal a padlót. Közben a tovább tüntető HaHásokat bedarálta a komcsizó és bajnaizó fideszes propaganda – és ne higgyük, hogy az érvek és bizonyítékok ostobasága a hatékonyság rovására ment.

Ugyanezt a koreográfiát adja elő az utóbbi hónapokban a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), a legnagyobb ágazati szakszervezet. A józan ésszel felfoghatatlan botrányról, az állami pedagógus karról azt írják: „Nem támogatjuk, tudomásul vesszük a döntést. Elfogadhatatlanok a PDSZ elnökének megjegyzései.” Továbbá: „A Pedagógusok Szakszervezete a jelenlegi helyzetben még mindig úgy ítéli meg, hogy csak a tárgyalások vezethetnek eredményre.” Ja. A HÖOK-nak is milyen prímán bejött az élet.

Amíg a kormány mögött ott áll az udvari média és a királyi tévé, amíg Magyarországon bárkit be lehet feketíteni egy kis komcsizással vagy anarchistázással, amíg az ellenzék ilyen gyenge – addig csak az egységesnek látszó szakmai fellépés tud hatást elérni, csak ez lépi át a szélesebb tömegek ingerküszöbét. (Erre a keserű tanulságra Mendrey László PDSZ-elnök és a középiskolás Hajagos Máté is utalt beszédében.)

A HÖOK, valamint a PSZ és a többi, feltett kézzel csatába induló pedagógusszervezet ezt a lehetetőséget veszi el a többiektől. Nagyon nehéz az Orbán-kormányra nyomást gyakorolni, de nekik vannak hozzá eszközeik. Hősnek lenni sem muszáj, elég csatlakozni a tüntetőkhöz, sztrájkolókhoz. Ha azonban hagyják magukat részlet- és látszatmegoldásokkal lekenyerezni, majd megvezetni és megalázni a tárgyalóasztalnál, az csak addig a magánügyük, amíg a többi, a valódi változásért megvesztegethetetlenül küzdő szervezetet nem kompromittálják. Márpedig most éppen ezt teszik, és ezzel hosszú évekre teszik tönkre tanárok és diákok életét. Azokét, akiket képviselnek, akik rájuk bízták magukat. Ha továbbra is a kormány asztaláról lehulló morzsákat szedegetik, miközben szépen lassan éhen hal a köz- és felsőoktatás – akkor ezeket a vezetőket le kell váltani. Ez lehet az Orbán-rendszer kevés pozitív hozadékának egyike: az erélytelen érdek-képviseleti vezetők hitelvesztése és leváltása. Utána már az ő dolguk lesz elszámolni maguk előtt az eddig végzett pusztítással.

 

(Mancs - Urfi Péter)