Horvátország uniós csatlakozása: búcsú a hajóipartól

 

(A Transform nyomán)

Részletek

Írta: Jean-Arnault Dérens

Az uniós csatlakozás egyik feltételeként Zágráb is széles körű privatizációs programot indított be. Ennek keretében egyik legrégebbi iparát, a hajógyártást is „elütötte a hajókötél”.

 „Miért akarja Európa megakadályozni, hogy Horvátország továbbra is hajókat gyártson?” – rágódik a kérdésen Duje Kovačić, a Split hajógyár negyven éve alkalmazott mérnöke, de nem találja a választ. Horvátország uniós csatlakozásakor megkondult ugyanis a vészharang az ország egyik legrégebbi hagyománya, a hajógyártás miatt. Hosszú tengerpartjával Horvátország a hajósok, a halászok… és a hajógyárak országa. De már július 1-je, az ország hivatalos csatlakozása előtt kötelezően magánosítania kellett a teljes iparágat.

Horvátországnak öt hajógyára volt: északról délre haladva a pulai Uljanik, a rijekai 3. Maj, a Kraljevica, a Trogir és a Split. Történetük a XIX. századba nyúlik vissza, ezek a létesítmények képezték a part menti régiók gazdasági gerincét. A Jugoszláviában épített tengerjárók a világ összes tengerén hajóztak, a dalmát hajógyárak évtizedeken keresztül versenyeztek a trieszti és saint-nazairei gyárakkal. A hajógyártás központi helyet foglalt el a szocialista éra politikai elképzelésében is: maga Josip Broz Tito a Kraljevicánál dolgozott szerelőként a húszas években. Splitben a gyárak és a város története szorosan összefonódik. A híres Hajduk futballklub – a horvátoknál olyan kaliberű csapatnak számít, mint Franciaországban az Olympique de Marseille – 1941-ben, Dalmácia Olaszországhoz csatolásakor a kommunista partizán-ellenálláshoz csatlakozó hajógyári munkásokból állt[1].

 

Elkótyavetyélt vagy csődbe vitt gyárak

A csatlakozási szerződés nyolcadik, versenypolitikáról szóló fejezete kiköti a szektor állami támogatásainak teljes megvonását, és az Európai Bizottság közelről felügyeli az ágazat „átalakítását”. Ám a privatizáció a vártnál sokkal nehézkesebbnek bizonyult, legyen szó az alábecsült adósságokról vagy a potenciális magánvállalkozókról, akik nem lelkesek, hogy az átalakítás költségeinek 40 százalékát kötelezően állniuk kellene[2]. „Az állam a világon mindenütt támogatja a hajóépítést. Olaszországban a Fincantieri gyárai teljes mértékben állami irányítás alatt állnak; Franciaországban részben továbbra is az állam a főbb gyárak – például az STX-Chantiers de l'Atlantique – részvényeinek tulajdonosa. Még Dél-Koreában, a szektor világszinten vezető országában is támogatja az állam a hajógyártást. Ami minden más országban elfogadott, Horvátországban tilos lett az európai integráció nevében” – mennydörög Zvonko Šegvić, a spliti hajógyárak szakszervezetének elnöke.

Végül, néhány hónappal az uniós csatlakozás előtt, a horvát állam elkótyavetyéli a vállalatokat. Mivel nem került megfelelő magánvállalkozó, a kraljevicai telephely becsődölt. Csupán a trogiri gyárak privatizációja jelent némi relatív sikert. Az egyik dokkot jachtkikötővé, egyben vitorlás hajókhoz való felszereléseket készítő műhellyé alakítják, így a hajógyártás is megmarad. Ezt a kisebb létesítményt egy horvát befektető, Danko Končar vette meg. Az állam öt éven át 60 millió euró összegig vesz részt az átalakításban. Az április közepén aláírt megállapodás szerint az alkalmazottak száma 1200-ról 900-ra csökken majd. Slavko Bilota mérnök optimista, szerinte amúgy is elegendően fognak nyugdíjba vonulni, így nem kell elbocsátani dolgozókat.

A spliti gyárak helyzete ennél sokkal bonyolultabbnak bizonyult, miután a DIV cég szimbolikus összegért, 500 ezer kunáért (kb. 20 millió forintért) vette meg az egész cégcsoportot. Az üzletember Tomislav Debeljak birtokában lévő vállalat a legkevésbé komolyan vehető tervet sem jelentette be a tevékenység újrakezdését illetően. Ezzel szemben június elején kijelentette, hogy szinte mind a háromezer-ötszáz alkalmazottat el fogja bocsátani. Aztán ezerötszázat újra felvesznek majd határozott időre szóló szerződéssel, de egyelőre bizonytalan feltételekkel. A DIV szintén ötszáz alkalmazott felvételét ígérte, ám ugyanúgy csak határozott időre. A spliti munkásfellegvár nem egykönnyen hagyja magát. A vállalkozó „erőszak” miatt be is perelte a területről kitiltott szakszervezeti vezetőket.

 

Minden az idegenforgalom?

Isztria jellegétől szintén elválaszthatatlan a pulai Uljanik gyár. Ebben a kétszázezres lakosú kis régióban a hajógyártás ma is úgy harmincezer embert foglalkoztat közvetlenül és közvetetten. Itt a termelés egyszer sem állt le, és a megrendelőkönyv is tele van annak ellenére, hogy az állami támogatások 2006 óta folyamatosan csökkennek. Az Uljanik még a rijekai 3. Maj gyár megvételére is pályázott. De az ilyen csoport jövője az iparban egyelőre bizonytalan. Maga a helyszín is több mint az ipari gyártás szimpla kelléke, és már önmagában vágyakat ébreszt: az Uljanik szigete a Pulai-öböl kellős közepében található, a széles tengerparti sétánnyal és a város római amfiteátrumaival szemben. Pula város turisztikai jövőjének alapja jelenleg a Muzil, egy régi, 1859-ben az osztrák–magyar flotta számára létesített katonai bázis. Később a jugoszláv, majd a horvát tengerészet használta; 2007 óta elhagyatott. Így a helyszínen a város lakói sétálnak, fürdenek, horgásznak, piknikeznek, vagy éppen alternatív fesztiválokat szerveznek. Tervezik a privatizálását és turisztikai luxusközponttá alakítását 2500 férőhelyes hotellal, golfpályával, jachtkikötővel, egyebekkel.

A hajógyárak beprogramozott halála az ország ipartalanításának végső állomása. Eszerint Horvátország mindent az idegenforgalomra tesz fel? A munkanélküliség leginkább a part menti régiókat sújtja, a hivatalos adatok szerint az aktív lakosság 22 százalékát és a 25 évesnél fiatalabbak egyharmadát. Sok fiatal elégszik meg rövid távú feketemunkákkal, amelyekért gyakran csak havi 200 eurónak megfelelő összeget kap. Zvonko Šegvić szerint Horvátország „minden reális előkészület nélkül” lépett be az Európai Unióba: „Gazdaságunkat feldúlták, és nem tudunk mást felajánlani, mint hogy a gazdag észak-európai országokat szolgáljuk. Az unióban Horvátország másodrendű ország lesz, ugyanúgy, ahogy Dél-Európa összes állama az.”

* A szerző újságíró, a Le Courrier des Balkans főszerkesztője, http://balkans.courriers.info

Fordította: Zelei Bori

---

[1] Loïc Trégourès: Croatie: le Hajduk Split fête cent ans de football et d’histoire [Horvátország: a Hajduk Split száz év futballtörténetét ünnepli], Le Courrier des Balkans, 2011. február 18.

[2] Diane Masson: Croatie. Dernière ligne droite vers l’Union européenne [Horvátország. Az utolsó szakasz uniós csatlakozáshoz], La Documentation française, Párizs, 2009, www.ladocumentationfrancaise.fr