A nagykoalíciós Letta
kormány végül megkapta a parlament bizalmát. Akkor vége a válságnak? Nem olyan
biztos!
Mindenki, a PdL egyik
frakciója is, a válság «megoldását» támogatta a Berlusconi-miniszterek
lemondása miatt bizalmi szavazás révén. De mindenekelőtt az EU, az IMF, a pénzügyi piacok és Obama
gyakroltak nyomást a lakosságra és a pártokra, hogy a földrengés elkerülhető
legyen, és folytatódhassanak a destruktív programok, amelyeket a trojka diktál…
és nem csak Olaszország számára!
Berlusconi így hát bizalmat szavazott, hogy elkerülhető legyen a Letta-kormány
bukása. Rögtön a szavazás után a tőzsdék máris jobban mentek, Barroso gratulált
mindenkinek, a spekulánsok folytathatják akcióikat a népesség kárára… De vajon
Berlusconi volt egyedül a helyzet kulcsa?
Három nappal ez előtt, a
CGIL, a CISL és az UIL három szövetségi titkára közölte világos álláspontját:
«A válságot mélyíteni ma – felelőtlenség. Valódi kormány kell, amely a
Confindustriával szept. elején aláírt
«genovai paktum» javaslatait alkalmazza és a stabilitási törvényt azonnal el
kell fogadni (…). Ehhez azonnal mozgósítunk.»
Tehát maguk a szakszervezeti
vezetők biztosítják a kormányt támogatásukról. De mi is az a «genovai paktum»?
Olyan politikát kér, amely «nem
ellensége a vállalatoknak (…), csökkenti
a dolgozók és a tőkések adóját (…), a közigazgatást újjászervezi és intézményes
refomokat végrehajtja». Még a gazdasági miniszter is riadóztatott: «Nem tudnánk
a helyzetet kezelni, ha lecsökkenteném az adókat és nyirbálásokat végeznék a
közszférában, a szociális költségvetésben, elbocsátásokat a közigazgatásban,.»
Az unió követelte 3 %-os
deficit avégett, hogy az «adókat csökkentse» (pontosítsunk, ez nem a dolgozók
adóit jelenti, azoké emelkedni fog: az áfa, a regionális és helyi adónövelésen
keresztül), a Letta-program ezt tartalmazza: 200 000 elbocsátás a közszférában,
költségvetési megszorítások az egészségügyben és a közoktatásban,
privatizációk, stb. A Letta-Alfano páros (1) egy pillanatot sem várt: azonnal
bejelentette az 5 milliárdos stabilitási törvényt az Európai Unió ellenőrzése
mellett.
«A szakszervezeti vezetők
eme állásfoglalása számunkra központi probléma, ami sem nem ideológiai kérdés,
sem pedig absztrakt felvetés, hanem alapvető vitális kérdés. A produktivitási
paktum és a reprenzentatív egyezség aláírása az országos kollektív
szerződéseseket és a független szakszervezeteket helyezi obligón kívül. A
genovai paktum világosan azt állítja, a dolgozók és a tőkések érdeke ugyanaz.
Ami éppen fordítva áll a valóságban: az osztályegyüttműködés bennünket a
katasztrófához visz», jelentették ki a «munkásmozgalom függetlenségéért és az
EU-val való szakításért felhívás» keretében összegyűlt dolgozók okt. 15-én
Torinóban. De Letta és Alfano programjait sikerült majd megvalósítani? Úrrá
lesznek a válságon?
«Még a nagyon nehéz
helyzetben is van kiút a dolgozók számára (…). Minedenki tudja, hogy a válság
jóval mélyebb a felszíni látszatnál és a mobilizáció (…) megfordíthatja a
helyzetet, mivel a dolgozók nem tudnak élni ilyen körülmények között (…). Ehhez
a kiúthoz azonban (…) a munkásmozgalom, ebben a szakszervezetek teljes függetlensége kell, a paktumokról és
egyezségekről az aláírások visszavonása, és szakítás az Európai Unió
politikájával.» Ezen a bázison készülünk a dolgozókkal, szakszervezeti
felelősökkel, aktivistákkal arra a tömegkampányra, amely az európai
munkáskonferenciát készíti elő.
Lorenzo Varaldo
(1)
A miniszterelnök és a PdL, Berlusconi pártja főtitkára
FRANCIAORSZÁG
A Független Munkáspárt
nagygyűlése, Párizs, 2013. szept. 28.
Pablo Garcia Cano
(spanyol állam), a CCOO (Munkásbizottságok) ipari szövetsége tanácsának tagja
felszólalása
«Egy madridi nagy fémüzem
szakszervezeti küldötte vagyok, az ország egyik legnagyobb szakszervezetének a
tagja.
Arról akarok beszélni,
milyen helyzettel kell szembenézzenek nálunk a dolgozók, milyen kiút van ebből
a mi véleményünk szerint.
Az utóbbi 20 évben Spanyolországban
hatalmas spekulatív befektetések történtek az Európai Unió biztatására. Néhány
évig mesterségesen megszépítette a helyzetet, de az utóbbi öt évben minden
összeomlott. Ma a fiatalok több mint fele, az aktív dolgozók 30 százaléka
munkanélküli – és az alagút vége sem látszik.
Az EU diktálta és a spanyol
központi, valamint a regionális kormányok megvalósította politika arra
koncentrál, hogy minden eszközzel magát a munkaerőt, jövedelemcsökkentéssel
annak árát törje le. Ezt teszik kormányaink, legyen politikai szinezetük
bármilyen is.
2010 májusában a szocialista
Zapatero-kormány indította a «szigorítási fordulatot» első «kiigazítási
programjával». Vele szemben a szakszervezetek szeptemberben sztrájknapokkal
reagáltak. Három éve van ennek. Évtizedek óta nem volt országomban ennyi
mozgósítás, sztrájk és tüntetés, magam is részt vettem bennük kollégáimmal,
üzememmel, a dolgozókkal. Ma pedig feltehetjük a kérdést, amit a munkások megis
tesznek: mire voltak jók ezek, miért nem sikerült meghátrálásra késztetnünk a
kormányt? A választ keressük és néhányan azt mondják, meg is találták.
A kormány most az EU és az
IMF utasítására egy második nyugdíjreformra szánta magát. 2011 februárjában a
szakszervezetekkel írta alá az első nyugdíjreformot tartalmazó egyezségét, ma
pedig azt állítja, hogy ez kevés volt, másik kell. A sajtóban kimutatták, hogy
a dolgozók számára soha nem látott összeget, 70-110 milliárd eurós veszteséget
okoz. A nyugdíjpénztárakat akarják kifosztani, bérünk gyümölcsét. A
felháborodás óriási, ekkora méretű lopást sosem láttunk. A fiatal dolgozók is
nagyon jól megértették, hogy a nyugdíjrendszer megsemmisítésével mindenki túlélése
forog kockán.
A helyzet a munkásosztály és
szervezetinek egységes fellépését igényelné, ezzel szemben mit mondanak szakszervezeti
főtitkáraink? Toxo, az én szakszervezetem főtitkára azt állítja, lehetetlen,
mert a kormánnyal folytatni kell a tárgyalásokat. Mendes azt mondja,
lehetetlen, és a reform visszavonását kéri a kormánytól. Egyetértek Mendesszel,
kérni kell visszavonását. De ahhoz, hogy a kormány ezt megtegye, mi kell
tennünk? Ma a munkásmozgalom berkeiben erről folyik a vita.
Erősek vagyunk, meg tudjuk
állítani a kormányt, még ha el is szenvedtünk sok csapást. Emlékeztetek arra,
ez a kormány korrupt, egyetlen minisztere sincs, aki ne keveredett volna
valamilyen korrupciós ügybe. Ez a kormány elutasítja a katalán nép
önmeghatározáshoz való jogát, ez az, amelyik megkísérli az EU parancsainak szó
szerinti teljesítését. Ki kell mondanunk: elég! Vezetésünk miért nem világos és
egyértelmű? Miért nem mondják ki: általános sztrájkot a reform visszavonásáért?
Miért? Mert az Európai Unió
védelmének láncszemét alkotják. Maguk mondták ki. Az EU-t így illetik: «Az EU-t
meg kell változtatni, intézményeinek demokratikusnak kell lenniük.»
Ez mutatja meg, hogy mihez
ragaszkodnak. A nagytőke intézményét kellene «demokratikussá tenni».
Kemény politikai harcot
vívunk. Követeljük most, azonnal az egységet az általános sztrájkért, a reform
visszavonásáért.
Tudjuk, hogy nincs megoldás
országunk számára és az európai dolgozók számára sem anélkül, hogy a nagytőke,
az EU intézményeivel ne szakítsunk. Mit tegyünk? Egyedül harcoljunk
Spanyolországban? Részt vettem a tarragonai konferencián, ahol elköteleztünk
magunkat a dolgozók és szervezeteik európai szintű egysége mellett. Azért, hogy
megnyissuk az utat a kizsákmányolástól és elnyomástól megszabadult szabad és
szuverén nemzetek szabad uniója felé. Ezt az utat kell követnünk, ezt a közös
harcot Európa minden országában, szervezeteinkben. szabad uniója felé. Ezt az
utat kell követnünk, ezt a közös harcot Európa minden országában,
szervezeteinkben. kizsákmányolástól és elnyomástól megszabadult szabad és
szuverén nemzetek szabad uniója felé. Ezt az utat kell követnünk, ezt a közös
harcot Európa minden országában, szervezeteinkben.
Meghívó európai tanácskozásra
A francia
Független Munkáspárt országos irodájának 2013.október 5-i határozata
Szept. 28-i párizsi
nagygyűlésünk német és spanyol felszólalói tanúságot tettek annak az
ellenállásnak a fontosságáról, amely mindnyájunk országában erősödik a trojka,
az európai intézmények diktálta «reformok», gyilkos programok ellen. Társaink
javaslattal éltek. Az utóbbi idők németországi, görögországi, olaszországi,
portugáliai és más országokban bekövetkezett eseményei megrázkódtatták a nemzetközi
pénztőke «európai rendjét». Megkövetelik, hogy minden szervezetehez,
csoporthoz, aktívához forduljunk egy újabb találkozó szervezése érdekében a
tarragonai európai konferencia folytatásaképpen.
Ezzel a meghívással minden
ország dolgozói és aktívái közötti kapcsolat megerősítéséről van szó egy olyan
politikai harcban, melynek célja közös: a dolgozók segítése abban, hogy
egységfrontot hozzanak létre az EU igája, programjai, szerzdődései,
intézményei, különösen az Európai Parlament ellen.
Az EP-nek semmiféle legitim
felhatalmazása nincs arra, hogy a népek számára kedvező döntéseket hozzon. Ez
az intézmény a szerződések és direktívák integráns részeként pontosan az
európai népekkel szembeni nagykoalicióként jött létre.
Minden jel arra utal, hogy
Európában új helyzet rajzolódik ki. Öt év óta a dolgozók ellenállása látványos
módon bontakozik ki: sztrájkok, általános sztrájkok, óriási tömegtüntetések.
Meg kell állapítani, hogy ezeket a munkásszervezetek vezetői manipulálják, az
EU által «elfogadható» mederbe terelik. Sok-sok ezer aktivista azonban
világosan látja, hogy a munkásmozgalom függetlensége elválaszthatatlan az EU
intézményei elleni küzdelemtől.
Bizonyos, hogy minden
országban ugyanazzal a zsarolással élnek: ha az EU diktátumaival szakít akár
csak egyetlen ország is, katasztrófa vár rá. Azonban egyre nyíltabban
kétségbevonják ezt a zsarolást, amely ürügyként szolgál a munkásszervezetek
vezetése számára is ahhoz, hogy ne kelljen szakítania és igazolja az asszisztálást
az ellenrefomokhoz. Növekszik a tagországokban az olyan kormányok száma,
amelyek borotvaélen táncolnak, alig-alig van többségük a kormányzáshoz. S a
nagysajtó segítségével az európai népeket vádolják: «Az EU és kiigazítási
programjainak elvetése a nacionalista populizmust és idegengyűlöletet erősíti,
amelyet pedig népeink már az egész földrészt sújtó háborúk után elvetettek».
Ebben az új helyzetben
nekünk, sokféle irányzathoz tartozó aktivistáknak meg kell erősítenünk, hogy a
népek, és csakis a népek fogják a nemzetközi pénztőkét szolgáló EU válságából a
kivezető utat megtalálni. Minden országban saját, legitim követeléseink
alapján, elutasítva a «reformokat» a nyugdíjakról, a társadalombiztosításról,
stb., amelyek az első rések lehetnek az EU «nemzetek feletti kormányzásában».
Csak a dolgozók, a nép tud
szakítani a tőke és a bankok alapvető intézményével, ha visszaszerzi
szervezeteit, létrehozva ezek egységét a dolgozókkal.
Csak a dolgozók és a népek
tudnak testvéri együttműködéssel harcolni a szabad nemzetek szabad Európájáért.
Mindezek miatt a francia
Független Munkáspárt országos irodája pozitívan válaszol a nemzetközi
munkástalálkozó összehívását sürgető felvetésre.
A 2013. szept. 14-i halálos
baleset Afganisztán északi részén Samangan tartományban a munkásaktivisták
részéről jelentős tiltakozást váltott ki, amely a kormányt arra késztette,
néhány megelőző intézkedést tegyen a dolgozók biztonsága érdekében a bányákban.
2013. okt. 2-án a jelentős
népi nyomás hatására az afgán parlament megidézte a bánya- és olajipari
minisztert, hogy válaszoljon a képviselők kérdéseire a szerencsétlenség
körülményeit illetően, amely 27 bányász halálát okozta és egy tucat sebesültet.
A miniszter próbált tovább
hazudozni, hogy felelősségét csökkentse. Újból a fegyveres ellenzéket vádolta mint a bányarobbanás felelősét, amely
érvelését a parlament szigorúan elutasította. A képviselők megállapították,
hogy az a hatóságok hanyagsága miatt következett be, s elkerülhető lett
volna, ha megelőzően szigorúan ellenőrzött szabályozás lett volna. Fényt
derítettek a korrupcióra, a felügyeleti rendszer, a bányászbiztosítások
hiányára. Szélesebb értelemben az illetékes és a Munkaügyi, szociális
minisztérium gondatlansága a bányákban történt halálos balesetek oka.
A miniszter bejelentette,
hogy bizonyos keretet jelöl ki a bányák működésében a nemtörődömség
elkerülésére. Ugyanakkor intézkedés csak a legalsóbb szinteken történt, amely
nem is felelős a baelesetekért. A valóságban a felelősök a legmagasabb szinten
vannak, akik persze helyükön maradtak, mint pl. az észak-afganisztáni
szénbányák igazgatója, vagy a Samangan tartományi bányaigazgató.
Megelőző intézkedésként
azonban bejelentették, hogy Samangan, Bamyan és Baghlan tartományok bányái
működését három hónapra felfüggesztik a javítások és a kitermelés egységesítése
miatt. Körülbelül 5 000 bányász lesz legalább három hónapig munkanélküli az
említett tartományokban. Ez idő alatt a kormány nem garantál semmiféle
fizetést, de azt sem, hogy később újra felveszik őket.
A három tartomány
bányászszakszervezeti felelősei felfedték, hogy a kormány az uralkodó korrupció
és a szakértelem hiánya miatt csökkenti a bányászok létszámát, ahelyett, hogy a
termelés körülményeit javíttatná, hogy jobban ellenőrizné azokat, s
valószínűleg esze ágában sincs a bányászokat visszavenni.
Az afgán dolgozók nemzetközi
szolidarítást kérnek munkaügyi jogaikat érintő követeléseik és az ötezer
bányász fizetése és visszavétele támogatására.
LRA
2013. okt. 2.
Kapcsolat
Informations
internationales
Entente
internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France
Tél : (33 1) 48 01 88 28Fax : (33 1) 48 01 88 36
E.mail eit.ilc@fr.oleane.com
Directeur de la publication : Daniel
Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000,
87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n°
0713 G 82738Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470
Saint-Rémy-lès-Chevreuse
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.