Kína-levél 413. –
2013. dec. 15.
Kisebb a baj
«A gazdaság
gördülékeny», állapítja meg egy közgazdász. Kiemeli, hogy «a
lassulás mértéke 2013 első félévében meglepett mindenkit, olyannyira, hogy a
kormány intézkedéseket tett a gazdasági aktivitás fenntartása érdekében» (Reuters).
Például az állami szubvenció a három éve súlyos válságban lévő hajógyártásnak
adott munkát az elöregedő kereskedelmi flotta felújítása révén («WSJ»,
dec. 9.); két állami üzem fog legyártani 258 vasúti szerelvényt a
megépítendő nagysebességű vasút számára (Bloomberg, dec. 5.). Biztos munka… De
milyen áron? Ez a nagy kérdés, mert látjuk, az állami vállalatok, de az állami
hivatalok is a kihelyező ügynökségekhez fordulnak, hogy a béreket csökkentsék.
A bérek még mindig
túl magasak…
Két példa. A koreai
Samsung, a világ legnagyobb mobiltelefon-gyártója, termelése egy részét
áthelyezi Vietnamba, hogy «a még alacsonyabb bérek miatt és, hogy védje
profitját», jelenti a Bloomberg (dec. 12.). Követi a Nokiát és az Intelt,
amelyek «Vietnamban a kínai bérek egyharmadára találtak».
A válság miatt «az
olasz [a konfekcióipari] vállalatok kínaiak által
vezetett műhelyekre bízzák a munkát, hogy a bérköltségeket csökkentsék»,
írja a «The New York Times» (dec. 7.) és feltár egy tragikus eseményt:
Firenzétől nem messze dec. 1-én kigyulladt egy műhely, ahol az ott dolgozó és
élő 7 kínai munkás meghalt. Nem volt vészkijárat, az ablakokon rácsok, az ágyak
a raktárban. Nem volt persze társadalombiztosításuk sem. Azzal a helyzettel,
amit itt látunk, a mintegy 40 ezer, kínai és olasz munkáltató által ‘túlzottan
kizsákmányolt’ kínai munkás esetében Pratoban, húsz évvel ezelőtt
találkozhattunk Dél-Kínában. De itt ez most Európa! Azt hihetnénk,
szakszervezet nincs ebben az országban!
… és Európában is. Az olcsó és
jogok nélküli munkásokat a multinacionális vállalatok kezére adva a kínai
hatóságok kiprovokálták a munkaerő árának általános csökkenését. A tajvani
Foxconn, amely több mint 1 millió fiatalt zsákmányol ki, a Cseh Köztársaságban
is berendezkedett. A német határtól néhány km-nyire importálja módszereinek és
feltételeinek egy részét… (410-es levelünkben számoltunk be róla).
«Az Európai Unió
szakértői által készített tanulmány alapján az ázsiai országok bérei
összeségükben magasabbak, mint a szerbiai, macedóniai, bulgáriai, boszniai
bérek… Egy kínai dolgozó 200 €-s minimálbért kap, a balkániak ennél
kevesebbet», olvassuk a «L’Ouest syndicaliste»-ban (633.sz.). A
legmagasabb kínai minimálbér Shenzhenben 200€, Bulgáriában pedig csak 160€. Azt
hihetnénk, szakszervezetek nincsenek ezekben az országokban!
Mire szolgál a
«hivatalos szakszervezet»?
Kínában több mint
200 millió tagot számláló szakszervezet van, de – ahogy a «China Labour
Bulletin» magyarázza dec. 2-i számában – hat közelmúltban tett nyilatkozat
szerint is az ACFTU csak annyit tesz, hogy«megkérdezi a dolgozókat, van-e
követelésük»! A CLB két dolgot javasol: a szakszervezeti választások
reformját, hogy a bizalmik tárgyalni tudjanak a tagság nevében és a
vállalatoknál pedig a kollektív tárgyalás rendszerének felállítását.
Egy olvasónk
közlése alapján M.-Cl. Bergère «Az új államkapitalizmus»-ában a Wal-Mart
amerikai multi egyik vezetőjét újságíró interjúvolja: «Miért
engedélyezik a kommunista párt sejtjeinek működését kínai leányvállalataiknál,
holott boltjaikban az USA-ban még a szakszervezeteket sem?» A válasz: «Az
amerikai szakszervezetek csökkentik a produktivitást az üzletekben, a
kommunista párt sejtjei a kínai vállalatainknál pedig növelik azt!»
A kizsákmányolással szembeni ellenállás Kínában maguknak a dolgozóknak az ügye.
A béremelést
sztrájkkal és tüntetéssel érik el. Például azok, akik Lianshengben éveken át
küzdöttek jogos járandóságukért a munkáltatóval, a helyhatósággal és a
szakszervezettel szemben, mely utóbbi a munkáltatót támogatta! S a végén győztek!
A győztes
konfliktussal kapcsolatban Duan Yi, egy jogi iroda alapítója ezt mondta a
munkásoknak: «Emeljétek magasra lobogótokat, maradjatok büszkén állva,
mondjátok el az egész világnak, hogy a munkásszolidaritás mindig győzedelmes». Han
Dongfang, a CLB igazgatója: «Abban a helyzetben, amelyben egy
szakszervezet nem a saját szerepét játsza, a munkásjogokat védelő szervezetek
segíthetik a dolgozókat kollektív tárgyalások elérésében».
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.