Kína-levél 413. – 2013. dec. 15.

 

Kína-levél 413. – 2013. dec. 15.

 

 

Kisebb a baj

«A gazdaság gördülékeny», állapítja meg egy közgazdász. Kiemeli, hogy «a lassulás mértéke 2013 első félévében meglepett mindenkit, olyannyira, hogy a kormány intézkedéseket tett a gazdasági aktivitás fenntartása érdekében» (Reuters). Például az állami szubvenció a három éve súlyos válságban lévő hajógyártásnak adott munkát az elöregedő kereskedelmi flotta felújítása révén («WSJ»,  dec. 9.); két állami üzem fog legyártani 258 vasúti szerelvényt a megépítendő nagysebességű vasút számára (Bloomberg, dec. 5.). Biztos munka… De milyen áron? Ez a nagy kérdés, mert látjuk, az állami vállalatok, de az állami hivatalok is a kihelyező ügynökségekhez fordulnak, hogy a béreket csökkentsék.

 

A bérek még mindig túl magasak…

Két példa. A koreai Samsung, a világ legnagyobb mobiltelefon-gyártója, termelése egy részét áthelyezi Vietnamba, hogy «a még alacsonyabb bérek miatt és, hogy védje profitját», jelenti a Bloomberg (dec. 12.). Követi a Nokiát és az Intelt, amelyek «Vietnamban a kínai bérek egyharmadára találtak».

A válság miatt «az olasz [a konfekcióipari] vállalatok kínaiak által vezetett műhelyekre bízzák a munkát, hogy a bérköltségeket csökkentsék», írja a «The New York Times» (dec. 7.) és feltár egy tragikus eseményt: Firenzétől nem messze dec. 1-én kigyulladt egy műhely, ahol az ott dolgozó és élő 7 kínai munkás meghalt. Nem volt vészkijárat, az ablakokon rácsok, az ágyak a raktárban. Nem volt persze társadalombiztosításuk sem. Azzal a helyzettel, amit itt látunk, a mintegy 40 ezer, kínai és olasz munkáltató által ‘túlzottan kizsákmányolt’ kínai munkás esetében Pratoban, húsz évvel ezelőtt találkozhattunk Dél-Kínában. De itt ez most Európa! Azt hihetnénk, szakszervezet nincs ebben az országban!

 

… és Európában is. Az olcsó és jogok nélküli munkásokat a multinacionális vállalatok kezére adva a kínai hatóságok kiprovokálták a munkaerő árának általános csökkenését. A tajvani Foxconn, amely több mint 1 millió fiatalt zsákmányol ki, a Cseh Köztársaságban is berendezkedett. A német határtól néhány km-nyire importálja módszereinek és feltételeinek egy részét… (410-es levelünkben számoltunk be róla).

«Az Európai Unió szakértői által készített tanulmány alapján az ázsiai országok bérei összeségükben magasabbak, mint a szerbiai, macedóniai, bulgáriai, boszniai bérek… Egy kínai dolgozó 200 €-s minimálbért kap, a balkániak ennél kevesebbet», olvassuk a «L’Ouest syndicaliste»-ban (633.sz.). A legmagasabb kínai minimálbér Shenzhenben 200€, Bulgáriában pedig csak 160€. Azt hihetnénk, szakszervezetek nincsenek ezekben az országokban!

 

Mire szolgál a «hivatalos szakszervezet»?

Kínában több mint 200 millió tagot számláló szakszervezet van, de – ahogy a «China Labour Bulletin» magyarázza dec. 2-i számában – hat közelmúltban tett nyilatkozat szerint is az ACFTU csak annyit tesz, hogy«megkérdezi a dolgozókat, van-e követelésük»! A CLB két dolgot javasol: a szakszervezeti választások reformját, hogy a bizalmik tárgyalni tudjanak a tagság nevében és a vállalatoknál pedig a kollektív tárgyalás rendszerének felállítását.

Egy olvasónk közlése alapján M.-Cl. Bergère «Az új államkapitalizmus»-ában a Wal-Mart amerikai multi egyik vezetőjét újságíró interjúvolja: «Miért engedélyezik a kommunista párt sejtjeinek működését kínai leányvállalataiknál, holott boltjaikban az USA-ban még a szakszervezeteket sem?» A válasz: «Az amerikai szakszervezetek csökkentik a produktivitást az üzletekben, a kommunista párt sejtjei a kínai vállalatainknál pedig növelik azt!»

 

 

 

A kizsákmányolással szembeni ellenállás Kínában maguknak a dolgozóknak az ügye.

A béremelést sztrájkkal és tüntetéssel érik el. Például azok, akik Lianshengben éveken át küzdöttek jogos járandóságukért a munkáltatóval, a helyhatósággal és a szakszervezettel szemben, mely utóbbi a munkáltatót támogatta! S a végén győztek!

A győztes konfliktussal kapcsolatban Duan Yi, egy jogi iroda alapítója ezt mondta a munkásoknak: «Emeljétek magasra lobogótokat, maradjatok büszkén állva, mondjátok el az egész világnak, hogy a munkásszolidaritás mindig győzedelmes». Han Dongfang, a CLB igazgatója: «Abban a helyzetben, amelyben egy szakszervezet nem a saját szerepét játsza, a munkásjogokat védelő szervezetek segíthetik a dolgozókat kollektív tárgyalások elérésében».