Kína-levél

Kína-levél 415.sz., 2014. jan. 15.

 

 

Reformok – de milyenek? 

A központi bizottság «történelminek» bemutatott novemberi ülése és a Kommunista Párt decemberi gazdasági tanácskozása után a bejelentéseket egyhangúlag üdvözölték külföldön: a reformok végül «meghatározó szerepet» fognak nyújtani a «piaci» erőknek. Vagyis az angolszász bankoknak és a multinacionális vállalatoknak. De mindenki szeretné már látni, mert pillanatnyilag senki meg nem tudja megmondani, konkrétan milyen reformok lesznek ezek. Az ország gazdaságát jelenleg meghatározó állami válllalatok és bankok privatizálása? Túl nagy falat, államot jelentenek az államban!

Az állami vállalatok kezelési és ellenőrzési bizottsága, a SASAC, amely a 110-120 hatalmas állami masztodonnal  foglalkozik a központi kormánynál, bejelentette, hogy néhány ilyen vállalatot átalakít részvénytársasággá, ezekben a magánbefektetők is szerezhetnek részesedést, de nincs szó a gazdaságot meghatározó, vagy a nemzetbiztonságot érintő szektorokiról. «Bizonyosan lesz állami vállalatokat érintő reform, de pontos tartalma még nem ismert», nyilatkozza egy specialista («Wall Street Journal» Kína-blogja, dec. 31.). Dátum sincs – mégha a sanghaji vezetők máris sietve kijelentették, hogy készek állami vállalatuk újjászervezésére.

                                                                                                         

Komplikált ügy. A nehézkes állami vállalatokba nem tudnak szabadon invesztálni a bankok és más befektetési alapok, ugyanakkor azt javasolják egyesek, hogy a tartományi és helyi, mintegy 100 ezer állami vállalat kényelmesebb céltábla lehet. Például a szolgáltatás, a hotelek, a közlekedés, stb. Nagy vagy kicsi, a befektetés megtérülése a közgazdászok szerint nem lenne óriási és gyors. Akkor viszont melyik amerikai bank menne oda befektetni azért, hogy 3 %-ot nyerjen?

A párt és az állami vezetés csúcsai az új szlogen, a «piac meghatározó szerepe» nevében megfélelmlítéssel és kényszerrel gyakorolnak nyomást ezekre az állami cégekre. A SASAC elnökét magát is félreállították mindjárt kinevezése után… Ahogyan Zhou Yongliang mondja, az állami vállalatokkal együttműködő vagyonkezelési iroda igazgatója: «néha a gazdasági eszközök nem elegek a reformok előrébbviteléhez», s ilyenkor fordulnak például a «nagymértékben médiatizált antikorrupciós hadműveletekhez»…

Lehetséges, hogy ez magyarázza Zhou Yongkang hirtelen «eltűnését» is. A KP volt 9. numerója a rendőrség és igazságügy vezetője volt nyugdíjaztatása előtt, azelőtt pedig a hatalmas állami olajcég, a CNPC nagyfőnöke. Barry Naughton kínai gazdasági szakértő fel is teszi a kérdést a China Leadership Monitor 42. számában: «Meg lehet “reformálni” a (legprofitábilisabb) CNPC-t, ha Zhou Yongkang politikai hálózatát nem bontják le?». Az más kérdés, hogy ha egy ilyen magasrangú vezetőt börtönbe dugnak, meddig mehetnek a dolgok?

 

Társadalmi stabilitás és munkásosztály. Egyik oldalról a befektetőknek garanciával kell szolgálni, a másikról pedig biztosítani, hogy ne vezessen ellenőrizhetetlen felbolyduláshoz, a soktízmilliós dolgozói tábor ellenállásához saját jogai védelmében (a magánszektorénál 3-4-szer magasabb bér, a garantált társadalombiztosítás). Vajon lehetséges? Tudjuk, hogy a hatalom mennyire tart a sztrájkoktól, tüntetésektől. Egy kis állami üzem, mint a Motors Chemical Xingtaiban (Hebei tartomány) a helyhatóság parancsára dönt-e úgy, hogy bezárja kapuit, ha a többszáz elbocsátott munkás az utcákon tüntet, mint jan. 6-án, és meg is ütközik a rendfenntartó erőkkel?

«A munkásság egyre aktívabb, tudatosabb a jogait illetően, a kollektív tárgyalások hatalma erősödik», erősíti meg Han Dongfang, a «China Labour Bulletin» alapítója a «Nouvel Observateur»-nek (jan. 13.) abból az apropóból, hogy Párizsba érkezett «Küzdelmem a kínai munkásokért» c. könyve kiadása alkalmából (Michel Lafon kiadó). Egyébként találkozott az összes francia szakszervezeti szövetséggel is.

 

«Százmilliók». Egy másik interjúban («L’Express », jan. 9.) ismét Han Dongfang: «Kínában a munkásosztály ébredésének vagyunk tanúi. Először is, a kínai munkások a kizsákmányolás áldozatai,  s az igazságtalan bánásmóddal nap mint nap találkoznak. Azután pedig: nincsenek elszigetelve. Látják saját helyzetüket, a munkatársaikét az üzemben és a többi munkásét körülöttük. Az internetnek és nevezetesen annak hálózatainak köszönhetően kezdik saját védelmüket megszervezni. Tudják, hogy sokszázmillióan vannak. Olykor tudomást szereznek egy sztrájkról és azt mondják: “Mi miért ne?”»

Ezzel az ébredéssel és ezzel az erővel a kínai dolgozók azt keresik, hogyan vehetik saját dolgaikat saját kezükbe, s ez a legális kereteket nélkülöző kollektív szerződések szabályozási kezdeményezéséből indult.

 

–––––––––––––––––––––––––––––––

 

Kollektív szerződés: hogyan kell indítani?

 

Folytatjuk összefoglalónkat, melyet egy munkásjogvédő szervezet készített a kollektív szerződésekről abban az esetben, amikor nincsenek, vagy hiányos azok szabályozása. Természetesen ennek semmi hivatalos jellege nincs, de mégis segíthet a dolgozóknak, választott bizalmiknak, hogy világosabban lássanak.

 

Egy üzemben (vállalatnál), ahol van szakszervezet, ha az ott dolgozó bérből élők szükségesnek találják a kollektív tárgyalásokat, a szakszervezetet kell megkeresniük. A szakszervezet ekkor megszervezi a szavazást. Ha a javaslat elfogadásra talál a többség által, a kollektív tárgyalást illetően a szakszervezet javaslatot tesz a munkáltatónak.

Ha nincs szakszervezet, de a dolgozók szükségesnek találják a kollektív tárgyalásokat, ők maguk szervezik meg a szavazást erről. Ha a többség elfogadja, bele lehet kezdeni.

 

A tárgyalóbizottságnak a dolgozókból kell állnia, ahogyan már leírtuk (413-as Kína-levél). Ez a bizottság tesz a munkáltatónak javaslatot a kollektív tárgyalás témájában. Szándéklevelében időpontot, helyet is alánl a tárgyon kívül.

 

A munkáltatónak sztrájk esetében is engedélyeznie kell, hogy a dolgozók szavazhassanak, helyiséget, eszközt kell biztosítani, a dolgozóknak viszont azonnal fel kell függeszteniük munkabeszüntetésüket, ha a munkáltató írásbeli válaszában elfogadja a kollektív tárgyalások megkezdését.

 

A két félnek meg kell választania saját tárgyalóit, küldöttségük vezetőjét eme írásos válasz után max. 5 nappal és informálnia erről a másik felet.

 

A tárgyalóbizottságnak elő kell készítenie egy kollektív tárgyalási javaslattervet, tiszteletben tartva, hogy a tárgyalók megkaphassák a napirendhez kapcsolódva a dolgozói véleményeket, követeléseket; ezekre alapozva kell javaslatot tenniük; ezt a dolgozók gyűlése elé kell tárni elfogadásra; s az így megerősített javaslat kerülhet a munkáltatói tárgyalóbizottság elé. Az előkészítő és tárgyalandó munkákat a két fél együtt határozza meg.

 

A kollektív tárgyalás javaslata tartalmaz: specifikus kérdéseket, követeléseket; az ezeket alátámasztó érvelést vagy jogszabályi alapokat; a követelésekre vonatkozó tényeket és információkat.

 

 

 

(Folytatás következik a következő számban: melyek a tárgyalások témái?)

 

–––––––––––––––––––––––––––––––

 

Szrájk Shenzhenben. Doo Jung igazgató, egy luxuscégeknek dolgozó koreai hajkefegyártó megbeszélésre hívja össze a csoportvezetőket, mikor megkapja a szemrehányást: az üzemben napi 3-5 túlórát ingyen dolgoznak heti 6, olykor 7 napon át, a főnök nem fizeti a törvényesen előírt társadalmi terheket. Erre felpofozza és megrugdossa a csoportvezetőt. Mintegy 30, szakmai gyakorlati itt töltő fiatal sztrájkra hív, s hiába bocsátják el őket azonnal, másnap már 600-ból már 400 munkás függeszti fel a munkát és vonul a helyhatóság elé. A tárgyalásra három küldöttet választanak, akiket akaratuk ellenére fogvatartanak, aztán a munkaügyi hivatal igazgatója mégis tárgyalásba kezd velük. Az eredmény: 2000 yüan mindenki számára és visszamenőlegesen két évre a társadalmi terhek kifizetése. Ez volt jan. 13-án. Sokan elfogadták, de minthogy akár 10 éve is ott dolgoznak, lehet, az ügynek nincs még vége. (China Labor Watch, jan. 13.)

 

12 évesen szalagmunkán! A 10-14 éves yi etnikai kisebbséghez tartozó gyerekekért a szecsuáni hegyekbe kell menni, fűt-fát ígérni, két napon át utaztani őket Shenzenig, ott napi 12 órát dolgoztatni egy elektronikus összeszerelő szalagon, aztán elküldeni őket a hongkongi tulajdonú Click Technologies üzembe havi 10 000 yüanos megbízási díjért (több, mint hatszorosa a helyi minimálbérnek, kb. 1200 €). És rizikó nincs. 2008-ban, 2011-ben és 2012-ben ugyanilyen eseteket tártak fel ugyanehhez a kisebbséghez tartozó gyerekekkel Suzhouban, Dongguanban és már Shenzhenben is – és senki nem tartóztattak le! («China Labour Bulletin», dec. 30.)

 

Szilikózis. Lehet, hogy van remény annak a sokszázezeres létszámú munkásnak, akik mindenféle szakmában szerezték be súlyos tüdő-megbetegedésüket, mely sok esetben halált is okoz. Shaanxi tartományban a hivatalos szakszervezettel, az ACFTU-val folytatott megbeszélések után egy speciális pénzalapot hoztak létre a gyógyítás finanszírozására. A részletek nem ismeretesek. A tüdőbetegségek képezik a szakmai ártalmak és betegségek kb. 90 %-át, de csak kórházi diagnózis után nyílik út arra, hogy hozzáférjen a beteg. Márpedig ezt gyakran viszautasítják azok. Persze tudjuk, a gyógyítás kb. 30 ezer yüanba kerül (kb. 3500€), de a bányatulajdonosok milliárdokat vágnak zsebre! («China Labour Bulletin», dec. 27.).

 

Halálos tűzvész. Jan. 14-én délután tört ki egy wenlingi cipőüzemben (Zhejiang tartomány). A tűzoltók 16 holttestet talátak, de megmentettek két tucat munkást, akik állapota súlyos. Az igazgatót és az egyik tulajdonost letartóztatták.

 

Robbanás utáni szankció. November végén az állami Sinopac egyik olajszállító csővezeték kigyulladt Qingdaoban, miközben a munkások éppen kijavítani próbálták a repedést. A mérleg 62 halott és 136 sebesült. A korrózió, az illegális munka gyakorlata, egy földalatti dugulás az ok a vizsgálat szerint. A kormány 48 személyt szankcionált az ügyben (közöttük a Sinopec igazgatóját és Qingdao polgármesterét) és 15-öt  bíróság elé küldött. (Reuters, jan. 10.)

 

Film. Jia Zhang filmje, a Touch of Sin különböző tartományokban megtörtént tényekből mesél el négyet. A társadalmi, gazdasági és politikai körülményekről szól ott, ahol már semmi törvény nincs, mivel a korrupt, arrogáns és degenerált pártkáderek minden nap erőszakot vesznek rajta. A szerző rámutat néhány bajra a Le Monde-nak adott interjúban (dec. 10.): «A vadon burjánzó városiasítás, a reménytelen vidékek, a társadalmi párbeszéd hiánya, a munkások tökéletes prekarizációja, az állam közömbössége»…