Nemzetközi információk

Nemzetközi információk

Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése

160. (529) sz. - 2014.jan.27.

 

 

Spanyolország

 

“Olyan fázisba értünk, amelyben stratégiát kell váltanunk”

 

 

Beszélgetés Josep M. Álvarezzel, a katalóniai UGT főtitkárával, az INFORMACIÓN OBRERA hasábjain (2014.jan.17. speciális kiadás). Részlet.

Pepe Álvarez 1990 óta az UGT főtitkára, az “Información Obrera” osztályharcos lap oldalain személyes álláspontját fejti ki olyan kérdésekben, amelyek nagy fontosságúak az egész munkásosztály számára.

 

INFORMACIÓN OBRERA: Éppen most folyik a katalán parlamentben a voksolás arról, lehet-e majd Katalóniában népszavazást tartani Spanyolország elhagyása vagy a bennmaradás mellett. Neked nem úgy tűnik, hogy ez a nagy vita a szociális kérdéseket kiszorítja?

 

JOSEP M. ÁLVAREZ: Nyilvánvaló, ez a kérdés foglalja el az egész politikát – némelyek nagy megelégedésére, hiszen addig sem beszélünk az egészségügy, az oktatás, stb. megszorításairól. Három éve már annak, hogy kijelentették, a megszorítások képezik az egyetlen járható utat és Katalónia volt az első, amelyben a kormányzó Parti do popular (PP) elkezdte ezeket megvalósítani. Most az új politikai helyzet teszi lehetővé, hogy féligazságokkal manipuláljanak: a gondoskodó állam fenntarthatatlan, mert a központi spanyol állam kifosztja a katalán autonóm közösséget.

 

INFORMACIÓN OBRERA: A katalóniai UGT amellett kötelezte el magát, hogy joga van a népnek dönteni, konkrétabban: a katalán munkásbizottságokkal együtt az államtól követeli e jog gyakorlásának lehetővé tételét. A munkásosztály hagyományaira gondolva, amely mindig védte a népek jogainak szabad gyakorlását önnön sorsukat illetően, vajon a többi szakszervezetnek nem kellene szintén kiállni emellett?

JOSEP M. ÁLVAREZ: Olyan országban, amelynek demokratikus hagyományai vannak, ez lenne a kívánatos. De nálunk ez nem így van. A nacionalizmus jelen van egész Spanyolországban. Végülis, elégedett vagyok az UGT állásfoglalásával. A vita megnyitásába a szövetségben nem akartunk nagyon belemenni, mivel negatív irányba is elcsúszhatna. Mindenesetere örülni kell annak, hogy a szakszervezetek nem támogatják sem a nacionalizmust, sem nem mondanak le a népek önrendelkezéséről. Az «autonómiákbók álló» spanyol államképződmény felépítése eléggé bonyolult, bizonyos, hogy a negyvenéves diktatúra következtében. Nekünk az az álláspontunk, hogy döntsön a nép, ahogy a problémákat megoldani akaró állampolgárok többsége is ezt akarja.

 

INFORMACIÓN OBRERA: Többször is kijelentetted, hogy indokolt lenne egy általános sztrájk. Decemberben a kormány bejelentett egy sorozat intézkedést (nyugdíj-, munkatörvénykönyv-, a helyhatósági reform, stb.), melyek igazolják a munkabeszüntetés szükségességét. Mégsem történt meg, ellenkezőleg, ugyanaz a stratégia folyik. A kormány nem akar tárgyalni, a trojka által kiókumulált megszorításokat folytatja. Lehet, hogy rossz ez a «tartós mobilizációs» stratégiánk, inkább bizonyos világos és pontos célokra kellenne összpontosítani és emögé egyesíteni az erőket? A madridi köztisztaságiak sztrájkja vagy a burgosi társadalmi megmozdulás az illusztráció arra, lehet nyerni, ha világos és pontos a cél. Tehát, ha indokolt az álatalános sztrájk, miért nincs meghirdetve?

 

JOSEP M. ÁLVAREZ: Néhány napja a konföderációs ülésünkön elmondtam, hogy óvatosnak kell lennünk, mert azt akarják, hogy az állampolgár ne bízzon a szakszervezetekben, hogy megvonja bizalmát. A kommunikációs eszközök és a kormánynak a szakszervezeteket finoman vegzáló stratégiája nekik kedvez. De az sem lehet, hogy ne hallassuk hangunkat. Az előbb sorolt intézkedések és még mások, amelyek ártatlannak tűnnek, együttesükben gyilkosok. Ilyen például a részmunkaszerződések sokasodása, az új «rugalmasság», amelyekkel kiegészítették a munktörvénykönyvet. A kormány munkahelyteremtése nem a gazdasági fejlődésen alapul, hanem a létező munkaidő megosztásán; a munkáltató két részidős dolgozót vesz fel egy helyett. S ha arra van szüksége, a napi munkaidőt meghosszabbítja, valószínűleg túlóradíj nélkül vagy feketén. Ez olyan «munkahelyteremtés, amely szegény dolgozókat produkál. Ez például egy csendben megvalósított intézkedés, nem tárgyaltunk róla a kormánnyal. De említhetnék mást is, a prémiumok átalakítását, az étkezési csekkek társadalombiztosításhoz kapcsolását. Nem támadom az adózást, de az elfogadhatatlan, hogy mindig ugyanazok fizessenek. A bankok adósságát kell fizetnünk, a Sacyr panamai adósságát kell fizetnünk. (2009-ben a szocialista kormány élén Zapatero a szakértői figyelmeztetések ellenére beleegyezett a panamai csatornát kiszélesítendő vállalkozás támogatásába, amely meg se valósult, de a spanyol államnak már 400 millióba került és megvan az esélye, hogy 1,2 milliárd dollár lesz a végösszeg). Ezek az urak a Sacyrnál nem csak nagyon sok pénzt vágtak zsebre, hanem mégcsak nem is Spanyolo-ban, hanem Panamában adóztak, az adóparadicsomban. Mindezek magukban is megérnének nem is egy sztrájkot. De nem tudunk mindenre munkabeszüntetéssel válaszolni. Azt gondolom, hogy két dolog miatt kell stratégiát változtatnunk. Előszöris, a kormány állítása szerint a gazdasági fellendülés fázisa megkezdődött. Ha ez igaz, akkor hagyja abba a megszorításokat és kezdje el visszaadni apránként, amit elvett. A második, hogy a civilmozgalmakat artikulálnunk kell egy nagy, a munkatörvénykönyvhöz kötődő szociális mozgalom felé. Azért van itt ennek az ideje, mert két év múlva választások lesznek, s a kormány nem tudja egyszerűen lesöpörni az asztalról. Azért is, mert a szakszervezeti mozgalomnak hozzá kell járulnia az alternatíva felkínálásához az aktuális kormánnyal, az Európai Unióval szemben. A politikai alternatíva élén szakszervezet nem állhat, nem ez a feladata, viszont lehetünk azok, akik a szükséglet alapján a lehetséges válaszokat felvázoljuk. Nem konjunkturális, hanem modellválságban vagyunk. Ez a modell lehet, hogy átjut a válságon, de a mi bőrünkön, a mi jogaink megsemmisítésén keresztül, a mi béreink csökkentése révén. Mi pedig újra gödörben találjuk magunkat. A politikai alternatíva nem lehet belső gazdaságpolitika függvénye, a javak irányulásának kell megváltoznia. Ezt olyasvalaki mondja, aki sosem volt radikális, mindig szociáldemokratának tartottam magam, és most is azt mondom, ez nem radikális álláspont, hanem egyszerűen reális. Bizonyosfajta rabszolgaságot kényszerítenek ránk. Az Európai Uniót meg kell változtatni, a bankrendszer elé végleges szabályokat kell állítani, ha egy bank csődbe megy és nekünk kell kihúzni a bajból, hát akkor állami tulajdonná kell válnia. Az elfogadhatatlan, hogy a Caixa Bank segítségére siettünk, az pedig kiűz lakásunkból, mert a kölcsönt nem vagyunk képesek fizetni.

 

 

JosepA.Pozo, 2014. jan. 16.

 

 

 

Directeur de la publication: Daniel Gluckstein  Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg ­Saint­ Denis, 75010 Paris (France) Commission paritaire n° 0713 G 82738 i Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint­ Rémy­ lès ­Chevreuse