A Valentyin Uruszovval készített interjú harmadik
része, megjelent a Rabocsije Izvésztyija legfrissebb, e havi számában
«A szakszervezet
elsősorban az egész munkásosztály
egysége – akár egy vállalat, akár egy ország, akár az egész világ szintjén!»
Gondolom, ismeretes Ön előtt a Gránitnál (Belarusz) a
független szakszervezet résztvevőivel és alapítóival történt leszámolás
kapcsán kialakult helyzet? Amennyiben
nem, tanulmányozhatja. http://www.bkdp.org/news/1/1340/nezavi-im-i-p-o-o-z-na-g-ani-e-e-i-b-de. Szerencsére
(ha helyénvaló ez a szóhasználat) ezeket az embereket nem vetették börtönbe,
hanem elbocsátották. De munka nélkül maradni (újat keresni, pláne a mindezen
perek utáni bonyodalmak figyelembe vételével) egy munkásember számára nehéz
helyzetet jelent, főleg, ha családos. Beszéljen részletesebben saját
sztrájktapasztalatairól, a független szakszervezet alapításában szerzett
tapasztalatairól! Milyen tanáccsal tud szolgálni nem csupán a Gránit, hanem a
belarusz vállalatoknál dolgozó bérmunkások számára, akár a MAZ (ott is
szociális-munkahelyi katasztrófahelyzet van) dolgozóinak? Mivel kezdődjön a
harc, hogyan győzhető le a félelem?
Valóban, sajnos a
Gránitnál kellemetlen a helyzet! A hatalom fél a munkásosztály
szolidaritásától és egyesülésétől, és tudjuk, miért: a történelem tanúságul
szolgál. Ám ahelyett, hogy kompromisszumra törekedne az emberekkel, a hatalom
amennyire csak lehet, bekeményített. Ez még inkább összefogásra sarkallja az
embereket! A két helyzet elvben nagyon hasonló. A mi munkáltatónk is minden
eszközzel igyekszik meggátolni a független szakszervezet megjelenését. Kisebb
vállalatoknál, ahol nagyon erős az adminisztratív tartalék ezt nehezebb elérni,
mint a nagy, vagy városalkotó válllalatoknál. Ezért a független szakszervezet
fejlesztési stratégiám az ALROSZA-nál a következő volt: először minél több
ember összegyűjteni és közben harcot folytatni a munkáltatóval a bíróságokon és
ügyészségen, és ezt is a kisebb súlyú problémák kapcsán, melyek kevésbé
irritálják a munkáltatót. Pontosabb így fogalmazni: csöndes partizánháború
folytatása.
Véleményem szerint ma
ez a leghatékonyabb módszer arra, hogy a későbbiekben erőssé váló
szakszervezeti egységet alkossunk! Amikor pedig megérezzük reális erőnket, akkor
lehet nyíltan fellépni bérkövetelésekkel és kollektív szerződés követelésével.
Nálam ez nem így sült el, mivel az ALROSZA-nál a szakszervezet alapításának
időpontjában az egyik vállalatnál egy olyan komoly konfliktus érett be, amit
nem lehetett figyelmen kívül hagyni! Nos, a továbbiakat Ön is ismeri. Az Önök
munkásosztályának, mely hozzánk is közel áll, mindenekelőtt szolidaritást,
összefogást és kölcsönös megértést kívánok! Ha félünk, bele se kezdjünk, de ha
belefogtunk, ne féljünk! És szeretném, ha az emberek végre megértenék, hogy
boldogulásuk, sőt gyermekeik jövője is csakis az ő kezükben van, és a
«semmit-nem-teszek» és «kivárok» mentalitás csak az ország gazdasági és
politikai helyzetének rosszabbodásához vezet!
A szakszervezet az első fontos lépés lehet a dolgozói
kollektíván belüli szolidarizáció útján, abban, hogy a munkásokban
tudatosuljon: egységes egészet alkotnak, annak tudatosításában, hogy
egységükben van erejük. De megállhatnak-e a munkások itt? Nincs-e itt az ideje
már ma, hogy a munkások többet követeljenek? Például a munkanap lerövidítését
8-ról 6 órára? Hiszen sok vállalatnál a termelési kapacitások már elég
fejlettek. Vagy azt követelni, hogy a termelést adják az össze vállalati
dolgozó kollektív tulajdonába, és a döntéseket például úgy hozzák, ahogy a
«szövetkezetekben»? Lehet, hogy Önnek is vannak elképzelései arról, hogyan és
milyen célokért kell harcolniuk ma a bérmunkásoknak, különösen a nehéz fizikai
munkásoknak? Ön alaposabban ismeri ezt a területet.
A szakszervezet önmagában
nem valamiféle néhány barátból álló sejt, amelyek a többi munkatárs
problémáival törődik. A szakszervezet mindenekelőtt az egész
munkásosztály egysége akár egy vállalat, akár egy ország, akár az egész világ
szintjén! Minden tagdíjfizető embernek az egész mechanizmus fontos
alkotórészének kell tekintenie magát. Ennek a mozgalomnak a fejlődési kilátásai
maguktól az emberektől és az általuk kiválasztott vezetőiktől függenek. Persze,
amikor a szakszervezeti mozgalomnak hatalmas tekintélye és ereje lesz az
országban, akkor – úgy vélem – meglesz a részvétel a politikai-gazdasági
mozgalomban is (mégpedig egyik a másikból fog következni).
A
munkás-szakszervezet harca mindig elkerülhetetlen a munkáltatóval. Mivel a
munkáltató a növekvő profitban és rendszerint a minimális kiadásokban érdekelt,
ezért mindig minden egyes fillérét harcolni fog. Ugyanígy, a szakszervezetnek kell
megvédenie saját pozícióit is a munkáltató mértéktelen étvágyától. De mielőtt
bármit követelnénk, reális erőnek kell lennie mögöttünk az aktív munkásosztály
képében, amely készen fog állni kollektív tettekre és amellyel a munkáltató
kénytelen lesz számolni. Nos, ennyi! Harcos üdvözletem az Önök
munkásosztályának!
Az interjút
készítette: Julij Iljusenko belarusz költő, a Tézisz-11 irodalmi-politikai lap
szerkesztője
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.