Kína-levél 417.sz., 2014. febr. 15.
A
munkaerő ára… A «Le Monde» (febr. 9.) írja: «Shanghaj
a legdrágább városok egyike. A munkások itt minimálisan havi 1650 yüant
kell kapjanak (200€), a munkaidő heti negyven óra. (…) 2013 dec. végén a
kambodzsai textilmunkások sztrájkjait követően havi 75 eurónak megfelelő
összegre nőtt a minimálbér. A bangladesi dolgozók 50 €-t keresnek, négyszer
kevesebbet, mint a sanghaji külvárosokban». A cikk pontosít, Kínában «a minimálbér átlagban 18 %-kal emelkedett
2013 folyamán 24 tartományban» a
kormány adatai szerint. «2006 és 2010
között csak évente 12,5 %-ot. Az utóbbi években felgyorsult: 2010-ben
22,8 %-ot, aztán 2011-ben 22 %-ot».
Miért is kértek a foshani Honda munkásai
magasabb bért a 2010. júniusi-júliusi sztrájkjukkal? «A mindennapi megélhetéshez szükséges termékek ára állandóan emelkedik,
a zöldségek, az alapvető élelmiszerek megvásárlása egyre nehezebb. Ha az
emberek csak havi néhányszáz yüant, vagy még ezret is keresnek, nem képesek
tartani a ritmust az árnövekedéssel, pláne nem hazaküldeni a pénzt. Mindenki
részt vesz a munkabeszüntetésben, gazdasági érdeke ez.» (Han Dongfang egy
munkással készített interjúja, 2010. jún. 1.). A kutató Chloé Froissart: «A Foxconn egyetlen dolgozója sem akar sokáig
maradni itt, a munka túl kemény, a fizetés közepes, a szállás hálótermekben,
vagy kis nyomorult szobácskában, amit a parasztoktól bérelnek, a helyzet prekaritásos.»
… és
munkássztrájkok. Tehát a munka- és életkörülmények javítása az, ami a munkásokat a követelések
megfogalmazásához és szervezkedéshez vezette. Ugyanez a cikk szól arról, hogy
ezeknek a sztrájkoknak a kapcsán merült fel: «Az egypárt, hogy a társadalmi békét biztosítsa, aktivizált egy
mozgatóerőt: a leggyengébb bérek törvényileg előírt emelését. (…) Ez inkább volt szükséglet, mint választás
kérdése. 2010-től érvényes, amikor a sztrájkok megsokszorozódtak a Honda
üzemekben indult első munkabeszüntetések és az óriás elektronikus alvállalkozó
Foxconn-nál történt öngyilkosság-sorozat után».
2010-ben a Honda-sztrájk fordulót
jelentett, mivelhogy a munkások a kéthetes munkabeszüntetés folyamán elérték
bérköveteléseiket, a rendszeres kollektív tárgyalások rendszerét, és
szakszervezetüket újjáválasztották elűzve a gyárigazgatással kollaboráló ACFTU
szakszervezeti főnököket. A hivatalos szakszervezet kénytelen volt nyilvánosan
bocsánatot kérni amiatt is, hogy rájuk küldte sztrájktörő bérenceiket. Kapcsolata
a kommunista párttal mégis a társadalmi béke garanciáját szolgálja,
elkeseredetten küzd azért, hogy a helyzet kulcsát ismét kezében tartsa a Hondánál
is, ahol az új szakszervezeti választásokat demokratikusként mutatja be.
Az ACFTU
kampányai. 2012 elején a «Dolgozók napilapja», az ACFTU hivatalos újsága győzedelmes
hangú cikket közölt «történelmi jelentőségű» kampányáról. Ahogyan a China
Labor News Translation írja, «nincs jele
annak, hogy két évvel a Honda sztrájkja után ez a kampány megkönnyítené a
kollektív tárgyalásokat». A dolgozóknak most is sztrájkhoz kell folyamodniuk,
ha valódi tárgyalásokat akarnak elérni, mivel az ACFTU által bemutatott kollektív
szerződések leginkább a hivatalosan megállapított kvótákat tartalmazzák,
ahelyett, hogy ténylegesen a munkáltatókkal történő tárgyalások eredménye lennének…
Az ACTFU kollektív szerződései általában csak formulát jelentenek, amelyet
bemutatnak a munkáltatóknak, aki azt aláírja, a bér nem magasabb, mint a helyi
hivatalos minimálbér, a szociális terhek fizetését tartalmazza, a legális
szabadságolást. Konzultálnak-e a dolgozókkal? Hát, azt biztosan nem.
Shenzhenben egy másik kampányt is indítottak,
az ACFTU bejelentette, hogy 163 (több, mint ezer dolgozót foglalkoztató) helyi
vállalatnál bizalmi választásokat tart közvetlenül, a választások «demokratikusak, az eljárás egységes legyen,
a dolgozók ellenőrzése alatt folyjék». Egy kutatócsoport megvizsgálta
az ereményt, melynek összefoglalóját közöljük is.
A
dolgozók szervezkedése. A «China Labour Bulletin» (janó24.) ismerteti Zhu Xiaomei esetét. Az
asszony a Hitachi Métaux, egy 1500 dolgozót foglalkoztató üzem vezetésének kádere
volt Cantonban. 2013-ban elkezdett szervezkedni, hogy a vállalat fizesse a társadalmi
terheket (nyugdíj, beteg- és munkahelyi balesetbiztosítás), hogy szakszervezeti
választások legyenek, ami mind legális, de a munkáltatók sohasem akarják.
Augusztusban az üzemi vezetés félreállította (az archivumba helyezte mint
asszisztenst), végül pedig szabadságra küldte attól tartva, hogy szakszervezeti
elnöknek választották. A járási és városi ACFTU azért közbelépett Zhu
érdekében, de vajon sikerül-e visszahelyezni állásába, erről még nem tudunk
semmit…
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Michaël Szlanke «Ázsia, munkásálom»
c. filmjét febr. 22-én vetítette a Public Sénat televízió. Azokat a kínai
fiatalokat mutatja be, akik saját magukat akarják megszervezni jogaik érvényesítéséért
és a kínai munkáltatók kiszervezési, delokalizációs törekvéseit. A bemutató után
vita volt, amelyre a Kína Bizottságot, e levelek szerzőit is meghívták.
«A dolgozók hatalma»
Diákcsapat vizsgálódott
Shenzenben arról, valójában mit is jelentett az ACFTU helyi 163 vállalat
közvetlen szakszervezeti választási kampánya. A diákok öt vállalatnál
helyezkedtek el, első összefogalójuk itt (angolul megtekinthető a «China Labour Bulletin» honlapján).
Az Ohms Electronics munkásainak 2012 májusi sztrákja után a
shenzeni szakszervezet elhatározta, hogy közvetlen választásokat tart az
ezerötszáz dolgozónál többet foglalkoztató 163 helyi cégnél. Az ACFTU «demokratikus választások, az egységesített
eljárás, a dolgozók ellenőrzése» kampánya a kínai reformokra irányította a
figyelmet. Mégis, a sajtó érdeklődése ellaposodott és sokat nem lehetett
olvasni ezekről a választásokról. Kevesebb mint egy évvel később az Ohms
Electronics üzemi munkásai, akiknek a valódi szakszervezeti képviselet iránti követelései
indították ezt a mozgalmat, vissza akarták hívni szakszervezeti elnöküket. Peitíciót
intéztek a magasabb szakszervezeti fórumhoz, ebben írják: «A közvetlen választások során megválasztott elnök nemcsakhogy nem a
dolgozók érdekeit és jogait védi, hanem a munkáltató mellé is állt, hogy minket
akadályozzon». Az ACFTU tovább támogatta ezt az elnököt, a petíciót elutasította,
ami hidegzuhanyként érte a dolgozókat és a közvetlen választások elvébe vetett
reményüket megsemmisítette. Ugyanakkor jelzi, hogy mégis óriási előrelépés
történt az Ohms Electronics munkásai körében.
A «modellként» bemutatott szakszervezetek
Shenzhenben ezek a «diák kérdezőbiztosok» munkás
hétköznapjaikat megosztották a dolgozókkal. A vállalatok szakszervezeteinek
többsége arról híres, hogy hatékony és demokratikus, mindezt büszkén közzé is
teszik, a sajtó is példaképpen emlegeti őket. Pedig a mérleg elég sötét.
Az ötből két üzemben a havi bérek alacsonyabbak az 1600
yüanos törvényes minimálbérnél, máshol azonosak azzal. Csak a túlórázás teszi
lehetővé, hogy a megélhetéshez eleget keressenek. A napi munkaidő 10-14 óra
között van, gyakran belenyúlik az éjszakába, havonta 26-30 napon át. Hozzá kell
tenni, hogy a munkaidő kalkulálása és számtalan pénzbüntetés csökkenti a
béreket. Egy üzemben kötelező, de nem fizetett túlórákkal is találkozunk. Ami a
munkakörülményeket illeti, gyalázatosak: nincsenek munkavédelmi eszközök, ha
igen, azok meghibásodottak. A balesetek gyakoriak. A munkásoknak muszáj
elfogadni azt, amit a munkáltató diktál. A diákok kénytelenek megállapítani,
hogy vitális kérdés lenne a független szakszervezet.
«A hatalom a munkásoké»?
«Mindig
úgy tartottam, hogy a szakszervezet a dolgozók saját szervezete, amelyben a
hatalmat maguk a dolgozók kapták és az övék az utolsó szó.» Ezt
jelentette ki Wang Tongxin, az ACFTU shenzeni alelnöke. Ennek apropóján írták
neki a diákok: «Azt kérjük, hogy találkozzunk
szemtől szembe, hogy bemutathassuk mindazt, amit tapasztaltunk és a jobbítás
konkrét változatait vitassuk meg. Szeretnénk többet tudni szintén az Ön munkájáról
a vállalati közvetlen választások kapcsán». A munkaügyi törvények
megsértéséről is óhajtottak volna beszélni, a szakszervezetek diszfunkcionális
működéséről, az ACFTU reformjavaslatairól, a választási procedúráról vagy a
demokratizálási akciókról. Még mindig várják a választ…
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
«Ha 300 millió kínai munkás megválaszthatná minden évben saját
szakszervezeti vezetőit …» (Han Dongfang, 2014 januárja)
Han Dongfang, a «China Labour
Bulletin» alapítója Franciaországban járt könyve, a «Harcom a kínai munkásokért»
bemutatója alkalmából. Interjúkat is adott, néhány reflexióját közöljük.
• «L’Express», jan. 9., «Kínában
ébred a munkásosztály» c. cikk
1997 óta rádióműsorban is foglalkozik a gondokkal.
Sok munkás vitatkozik politikai
kérdésekben, felteszik a kérdést, hogyan lehet a leggyorsabban megdönteni a
kommunista párt hatalmát, mivel ezt tartják minden baj okozójának. Jobban
szeretem a konkrét vitát, arról beszélni az ilyen természetű radikális változás
helyett hogyan lehet javítani az életminőségen. (…) Alapvető, hogy a munkáltatók
illegális praktikáiról beszámolnak, panaszaik továbbításakor pedig a kormány
felelőtlen reakciójáról. Sokat beszélünk a törvényes lehetőségekről. A korrupció
által aláaknázott bíróságokban nem bíznak, de én célszerűnek tartom a jog
egyszerű és tiszta alkalmazását.
A
kommunista párt elárulta-e a munkásságot?
A legmagasabb rangú vezetők a politkai
stabilizációt akarják fenntartani. Nem engedhetik meg maguknak, hogy a dolgozók
százmilliói megharagudjanak rájuk. De a helyi hatóságok a sztrájkokat szívesen megtörik,
az alacsony bérek fenntartását helyeslik, a gazdasági előnyöket maguknak biztosítják.
A rendszer így működik: a központi kormány érdekei ellen. Mi a szervezetünkkel
a munkásokat arra bátorítjuk, hogy saját helyzetükre, saját üzemükre koncentráljanak.
Ha a Párt
nem tolerálja a független szakszervezeteket, milyen mozgási tér lehetséges a kínai
munkásmozgalom számára?
A szakszervezetnek Kínában a munkáltatókkal
szemben kell függetlennek lenniük. A Párttal szembeni autonómia és szabadság
szükséges és magától megy. A mi stratégiánk, a prioritásunk az, hogy a munkáltatóknak
ne legyen alárendelve, azt kell megvalósítani, hogy a kollektív tárgyalásokkal
törjük meg a menedzserek mindenhatóságát. A növekvő instabilitással szemben a Párt
nem tűnhet úgy, mint a munkáltatók őrzőkutyája, amely bünteti a sztrájkoló munkásokat.
Az én célom, hogy segítsem a dolgozókat tárgyalni, hogy elérjék azt, amit
megérdemelnek. A kormány és annak sorsa – ez más téma.
Xi
Jinping elnök lenne a helyzet kulcsa? Xi Jinping nem öngyilkos; konkrétan
kell cselekednie. Szerintem a bérnövekedés alapvető. A párt a civil társadalom
számára helyet kéne biztosítson. A vezetőknek nincs más választásuk, a rendszer
fennmaradásával ennek együtt kell járnia. (…) Ha a Kínai Kommunista Párt vezetői
elkerülhetik a korbács alkalmazását, megteszik. A nép elégedettsége saját
politikai túlélésük záloga. Munkásaink jobban élnek. A megoldás, hogy a dolgozók
és a munkáltatók közötti viszony ballasztját rájuk kell hagyni. Ha 300 millió kínai munkás
minden évben megválaszthatná saját szakszervezeti vezetését, rendkívül
elégedett lennék a kínai demokrácia szintjével.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.