Kína-levél

Kína-levél 417.sz., 2014. febr. 15.

 

 

 

A munkaerő ára… A «Le Monde» (febr. 9.) írja: «Shanghaj a legdrágább városok egyike. A munkások itt minimálisan havi 1650 yüant kell kapjanak (200€), a munkaidő heti negyven óra. (…) 2013 dec. végén a kambodzsai textilmunkások sztrájkjait követően havi 75 eurónak megfelelő összegre nőtt a minimálbér. A bangladesi dolgozók 50 €-t keresnek, négyszer kevesebbet, mint a sanghaji külvárosokban». A cikk pontosít, Kínában «a minimálbér átlagban 18 %-kal emelkedett 2013 folyamán 24 tartományban»  a kormány adatai szerint. «2006 és 2010 között csak évente 12,5 %-ot. Az utóbbi években felgyorsult: 2010-ben 22,8 %-ot, aztán 2011-ben 22 %-ot».

Miért is kértek a foshani Honda munkásai magasabb bért a 2010. júniusi-júliusi sztrájkjukkal? «A mindennapi megélhetéshez szükséges termékek ára állandóan emelkedik, a zöldségek, az alapvető élelmiszerek megvásárlása egyre nehezebb. Ha az emberek csak havi néhányszáz yüant, vagy még ezret is keresnek, nem képesek tartani a ritmust az árnövekedéssel, pláne nem hazaküldeni a pénzt. Mindenki részt vesz a munkabeszüntetésben, gazdasági érdeke ez.» (Han Dongfang egy munkással készített interjúja, 2010. jún. 1.). A kutató Chloé Froissart: «A Foxconn egyetlen dolgozója sem akar sokáig maradni itt, a munka túl kemény, a fizetés közepes, a szállás hálótermekben, vagy kis nyomorult szobácskában, amit a parasztoktól bérelnek, a helyzet prekaritásos.»

… és munkássztrájkok. Tehát a munka- és életkörülmények javítása az, ami a munkásokat a követelések megfogalmazásához és szervezkedéshez vezette. Ugyanez a cikk szól arról, hogy ezeknek a sztrájkoknak a kapcsán merült fel: «Az egypárt, hogy a társadalmi békét biztosítsa,  aktivizált egy mozgatóerőt: a leggyengébb bérek törvényileg előírt emelését. (…) Ez inkább volt szükséglet, mint választás kérdése. 2010-től érvényes, amikor a sztrájkok megsokszorozódtak a Honda üzemekben indult első munkabeszüntetések és az óriás elektronikus alvállalkozó Foxconn-nál történt öngyilkosság-sorozat után».

2010-ben a Honda-sztrájk fordulót jelentett, mivelhogy a munkások a kéthetes munkabeszüntetés folyamán elérték bérköveteléseiket, a rendszeres kollektív tárgyalások rendszerét, és szakszervezetüket újjáválasztották elűzve a gyárigazgatással kollaboráló ACFTU szakszervezeti főnököket. A hivatalos szakszervezet kénytelen volt nyilvánosan bocsánatot kérni amiatt is, hogy rájuk küldte sztrájktörő bérenceiket. Kapcsolata a kommunista párttal mégis a társadalmi béke garanciáját szolgálja, elkeseredetten küzd azért, hogy a helyzet kulcsát ismét kezében tartsa a Hondánál is, ahol az új szakszervezeti választásokat demokratikusként mutatja be.

 

Az ACFTU kampányai. 2012 elején a «Dolgozók napilapja», az ACFTU hivatalos újsága győzedelmes hangú cikket közölt «történelmi jelentőségű» kampányáról. Ahogyan a China Labor News Translation írja, «nincs jele annak, hogy két évvel a Honda sztrájkja után ez a kampány megkönnyítené a kollektív tárgyalásokat». A dolgozóknak most is sztrájkhoz kell folyamodniuk, ha valódi tárgyalásokat akarnak elérni, mivel az ACFTU által bemutatott kollektív szerződések leginkább a hivatalosan megállapított kvótákat tartalmazzák, ahelyett, hogy ténylegesen a munkáltatókkal történő tárgyalások eredménye lennének… Az ACTFU kollektív szerződései általában csak formulát jelentenek, amelyet bemutatnak a munkáltatóknak, aki azt aláírja, a bér nem magasabb, mint a helyi hivatalos minimálbér, a szociális terhek fizetését tartalmazza, a legális szabadságolást. Konzultálnak-e a dolgozókkal? Hát, azt biztosan nem.

Shenzhenben egy másik kampányt is indítottak, az ACFTU bejelentette, hogy 163 (több, mint ezer dolgozót foglalkoztató) helyi vállalatnál bizalmi választásokat tart közvetlenül, a választások «demokratikusak, az eljárás egységes legyen, a dolgozók ellenőrzése alatt folyjék». Egy kutatócsoport megvizsgálta az ereményt, melynek összefoglalóját közöljük is.

 

A dolgozók szervezkedése. A «China Labour Bulletin» (janó24.) ismerteti Zhu Xiaomei esetét. Az asszony a Hitachi Métaux, egy 1500 dolgozót foglalkoztató üzem vezetésének kádere volt Cantonban. 2013-ban elkezdett szervezkedni, hogy a vállalat fizesse a társadalmi terheket (nyugdíj, beteg- és munkahelyi balesetbiztosítás), hogy szakszervezeti választások legyenek, ami mind legális, de a munkáltatók sohasem akarják. Augusztusban az üzemi vezetés félreállította (az archivumba helyezte mint asszisztenst), végül pedig szabadságra küldte attól tartva, hogy szakszervezeti elnöknek választották. A járási és városi ACFTU azért közbelépett Zhu érdekében, de vajon sikerül-e visszahelyezni állásába, erről még nem tudunk semmit…

 

 

––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Michaël Szlanke «Ázsia, munkásálom» c. filmjét febr. 22-én vetítette a Public Sénat televízió. Azokat a kínai fiatalokat mutatja be, akik saját magukat akarják megszervezni jogaik érvényesítéséért és a kínai munkáltatók kiszervezési, delokalizációs törekvéseit. A bemutató után vita volt, amelyre a Kína Bizottságot, e levelek szerzőit is meghívták.

 

«A dolgozók hatalma»

 

Diákcsapat vizsgálódott Shenzenben arról, valójában mit is jelentett az ACFTU helyi 163 vállalat közvetlen szakszervezeti választási kampánya. A diákok öt vállalatnál helyezkedtek el, első összefogalójuk itt (angolul megtekinthető a «China Labour Bulletin» honlapján).

 

Az Ohms Electronics munkásainak 2012 májusi sztrákja után a shenzeni szakszervezet elhatározta, hogy közvetlen választásokat tart az ezerötszáz dolgozónál többet foglalkoztató 163 helyi cégnél. Az ACFTU «demokratikus választások, az egységesített eljárás, a dolgozók ellenőrzése» kampánya a kínai reformokra irányította a figyelmet. Mégis, a sajtó érdeklődése ellaposodott és sokat nem lehetett olvasni ezekről a választásokról. Kevesebb mint egy évvel később az Ohms Electronics üzemi munkásai, akiknek a valódi szakszervezeti képviselet iránti követelései indították ezt a mozgalmat, vissza akarták hívni szakszervezeti elnöküket. Peitíciót intéztek a magasabb szakszervezeti fórumhoz, ebben írják: «A közvetlen választások során megválasztott elnök nemcsakhogy nem a dolgozók érdekeit és jogait védi, hanem a munkáltató mellé is állt, hogy minket akadályozzon». Az ACFTU tovább támogatta ezt az elnököt, a petíciót elutasította, ami hidegzuhanyként érte a dolgozókat és a közvetlen választások elvébe vetett reményüket megsemmisítette. Ugyanakkor jelzi, hogy mégis óriási előrelépés történt az Ohms Electronics munkásai körében.

 

A «modellként» bemutatott szakszervezetek

 

Shenzhenben ezek a «diák kérdezőbiztosok» munkás hétköznapjaikat megosztották a dolgozókkal. A vállalatok szakszervezeteinek többsége arról híres, hogy hatékony és demokratikus, mindezt büszkén közzé is teszik, a sajtó is példaképpen emlegeti őket. Pedig a mérleg elég sötét.

Az ötből két üzemben a havi bérek alacsonyabbak az 1600 yüanos törvényes minimálbérnél, máshol azonosak azzal. Csak a túlórázás teszi lehetővé, hogy a megélhetéshez eleget keressenek. A napi munkaidő 10-14 óra között van, gyakran belenyúlik az éjszakába, havonta 26-30 napon át. Hozzá kell tenni, hogy a munkaidő kalkulálása és számtalan pénzbüntetés csökkenti a béreket. Egy üzemben kötelező, de nem fizetett túlórákkal is találkozunk. Ami a munkakörülményeket illeti, gyalázatosak: nincsenek munkavédelmi eszközök, ha igen, azok meghibásodottak. A balesetek gyakoriak. A munkásoknak muszáj elfogadni azt, amit a munkáltató diktál. A diákok kénytelenek megállapítani, hogy vitális kérdés lenne a független szakszervezet.

 

«A hatalom a munkásoké»?

«Mindig úgy tartottam, hogy a szakszervezet a dolgozók saját szervezete, amelyben a hatalmat maguk a dolgozók kapták és az övék az utolsó szó.» Ezt jelentette ki Wang Tongxin, az ACFTU shenzeni alelnöke. Ennek apropóján írták neki a diákok: «Azt kérjük, hogy találkozzunk szemtől szembe, hogy bemutathassuk mindazt, amit tapasztaltunk és a jobbítás konkrét változatait vitassuk meg. Szeretnénk többet tudni szintén az Ön munkájáról a vállalati közvetlen választások kapcsán». A munkaügyi törvények megsértéséről is óhajtottak volna beszélni, a szakszervezetek diszfunkcionális működéséről, az ACFTU reformjavaslatairól, a választási procedúráról vagy a demokratizálási akciókról. Még mindig várják a választ…

 

––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

 

«Ha 300 millió kínai munkás megválaszthatná minden évben saját szakszervezeti vezetőit …» (Han Dongfang, 2014 januárja)

 

Han Dongfang, a «China Labour Bulletin» alapítója Franciaországban járt könyve, a «Harcom a kínai munkásokért» bemutatója alkalmából. Interjúkat is adott, néhány reflexióját közöljük.

 

• «L’Express», jan. 9., «Kínában ébred a munkásosztály» c. cikk

 

1997 óta rádióműsorban is foglalkozik a gondokkal.

Sok munkás vitatkozik politikai kérdésekben, felteszik a kérdést, hogyan lehet a leggyorsabban megdönteni a kommunista párt hatalmát, mivel ezt tartják minden baj okozójának. Jobban szeretem a konkrét vitát, arról beszélni az ilyen természetű radikális változás helyett hogyan lehet javítani az életminőségen. (…) Alapvető, hogy a munkáltatók illegális praktikáiról beszámolnak, panaszaik továbbításakor pedig a kormány felelőtlen reakciójáról. Sokat beszélünk a törvényes lehetőségekről. A korrupció által aláaknázott bíróságokban nem bíznak, de én célszerűnek tartom a jog egyszerű és tiszta alkalmazását.

A kommunista párt elárulta-e a munkásságot?

A legmagasabb rangú vezetők a politkai stabilizációt akarják fenntartani. Nem engedhetik meg maguknak, hogy a dolgozók százmilliói megharagudjanak rájuk. De a helyi hatóságok a sztrájkokat szívesen megtörik, az alacsony bérek fenntartását helyeslik, a gazdasági előnyöket maguknak biztosítják. A rendszer így működik: a központi kormány érdekei ellen. Mi a szervezetünkkel a munkásokat arra bátorítjuk, hogy saját helyzetükre, saját üzemükre koncentráljanak.

Ha a Párt nem tolerálja a független szakszervezeteket, milyen mozgási tér lehetséges a kínai munkásmozgalom számára?

A szakszervezetnek Kínában a munkáltatókkal szemben kell függetlennek lenniük. A Párttal szembeni autonómia és szabadság szükséges és magától megy. A mi stratégiánk, a prioritásunk az, hogy a munkáltatóknak ne legyen alárendelve, azt kell megvalósítani, hogy a kollektív tárgyalásokkal törjük meg a menedzserek mindenhatóságát. A növekvő instabilitással szemben a Párt nem tűnhet úgy, mint a munkáltatók őrzőkutyája, amely bünteti a sztrájkoló munkásokat. Az én célom, hogy segítsem a dolgozókat tárgyalni, hogy elérjék azt, amit megérdemelnek. A kormány és annak sorsa – ez más téma.

Xi Jinping elnök lenne a helyzet kulcsa? Xi Jinping nem öngyilkos; konkrétan kell cselekednie. Szerintem a bérnövekedés alapvető. A párt a civil társadalom számára helyet kéne biztosítson. A vezetőknek nincs más választásuk, a rendszer fennmaradásával ennek együtt kell járnia. (…) Ha a Kínai Kommunista Párt vezetői elkerülhetik a korbács alkalmazását, megteszik. A nép elégedettsége saját politikai túlélésük záloga. Munkásaink jobban élnek. A megoldás, hogy a dolgozók és a munkáltatók közötti viszony ballasztját rájuk kell hagyni. Ha 300 millió kínai munkás minden évben megválaszthatná saját szakszervezeti vezetését, rendkívül elégedett lennék a kínai demokrácia szintjével.