A német modell

A német «nagykoalíció» nemcsak a szociáldemokraták-konzervatívok együttműködését jelenti, hanem a munkáltatók-reformista szakszervezetek kollaborációját is magábafoglalja – a társadalmi béke és a nagytőke uralma őrzéséért. A 2013 végén alakult «nagykoalíció» a figyelmet a minimálbér hipotetikus bevezetésére irányította, a «nemzeti» monopóliumok versenyképességének új Weltpolitik-ájára, a német imperializmus előretörésére kevésbé.

 

A CDU-SPD nagykoalíciója «különlegesen pozitív» a szakszervezeti főtitkár szerint!

 

A DGB (szakszervezeti tömörülés, az Európai Szakszervezetek Szövetsége tartóoszlopa) főtitkára, Michael Sommer fantasztikusan ragyogónak találja, a Vegyészeti Föderáció felelőse arról beszélt, hogy «pragmatikus eredmény», a vasasok (IG Metall) pedig  «a dolgozók érdekéinek megfelelő jó politikai alap».

 

Miről van szó? Ezek a szakszervezeti vezetők a német minimálbért ki akarják árusítani… A munkáltatók, a CDU, az SPD, a die Linke, mind egyetért – csak az összegben van különbség (8,5 € az SPD-nek, 10 € a die Linke-nek) vagy a körülményekben (ágazatonként a CDU, általános az SPD).

 

Végülis mindenki dörzsölheti tenyerét, az egyezmény ágazatonként lesz és 8,50 €-s bázison. Ellenben csak a munkáltatók járnak jól: 2017-ben lép életbe, a bérbefagyasztás 2018-ig megmarad.

 

Ezidő alatt persze le kell nyeletni a békát, az általános bérbefagyasztást (a versenyképesség és a munkahelyteremtés jegyében), semmi akadály nincs a prekaritás előtt (a «Hartz IV» fennmarad), semmi jelentős változás nem lesz az öregségi nyugdíjkorhatárt illetően.  

 

Súlyos támadás a sztrájkjog ellen a «tárgyalások egysége» nevében (tariffeinheit)

 

A német munkásosztályra nézve legnagyobb veszély az alapvető jogot, a sztrájkot fenyegeti. Az egyezség passzusa kimondja: «A szakszervezeti pluralizmus és a társadalmi párbeszéd jegyében törvénybe akarjuk vétetni a vállalati kollektív szerződés egységes elvét a reprezentativitás szabályával, a bérből élők és munkáltatók legfőbb szervezeteivel».

 

A kollektív tárgyalások/szerződések egysége, a «tariffeinheit», mit is jelent? Valódi munkáltatói puccsot a szakszervezet együttműködésével.

 

A utóbbi 3 év Németországában ez váltja ki a legnagyobb vitát. Schröder és a «Hartz» törvények ideje óta, a bérmoderációk óta a DGB keretezi a társadalmi mozgalmakat.  

 

Az első cél: a közlekedési sztrákok megelőzése

 

Mindenesetre Németországban a harag akkora, hogy a szabályos kereteket (IG Metall, Verdi) szétfeszíti a bázisszakszervezetekben, az ágazatokban, de néhány országos kisebb szervezetben is. Néhány, a DGB-hez (Verdihez) tartozó szakszervezet harcát, mint pl. a kiskereskedelmit, sikerül még kordában tartani, de másokat, mint a közlekedésit, már nem. Frankfurt repülőterét most már rendszeresen megbénítja az itteni bázisszakszervezet, 2013-ban el is érte a Fraport és a Lufthansa, hogy bíróság tiltsa a munkabeszüntetést. A Deutsche Bahn is majd egy tucat sztrájkot vitt véghez ezévben.

 

A «szakszervezeti reprezentatitivás» … közös küzdelem az államért, a rendszer «közös kezelése»!

 

A tariffeinheit nevében a munkáltató… de a többségi szakszervezet is megpróbálja megszerezni a legális döntés jogát a sztrájkjog csökkentéséhez. Pedig 2010-ben a Munkajogi Szövetségi Bíróság elismerte a vállalatoknál a szakszervezetek pluralitásának elvét, valamint a kollektív szerződések pluralitását is (Tariffpluralitat), ezzel elutasítva a tariffeinheit-et.

 

A tatiffeniheit elve 1950-ös végzéshez köthető, vállalatonként egyetlen reprezentatív szakszervezetet ismert el, azokat, amelyek a DGB-be csoportosultak. Ez tette lehetővé a munkáltatók és szakszervezetek kollaborációját az NSZK-ban.

 

A BDA (a német munkáltatók szövetsége) és a DGB több keresztesháborút indított, hogy vessék revízió alá a 2010-es szövetségi bírósági végzést és ismerjék el a tariffeinheit-et a «tárgyalások egysége» nevében!

 

Konkrétan, a tariffeinheit az egy, az állam, a munkáltató által elismert szakszervezetre redukálás, ennek az egynek lehet tárgyalni, egyezséget aláírni… és legálisan sztrájkolni is. Konkrétan, ez a sztrájkjog drasztikus korlátozása.

 

A DGB számtalan érvet használt a bérből élők meggyőzésére, még azt is, arról van szó, hogy aláaknázza a rivális konföderációt (a keresztényt), amely előnytelen szerződéseket írna alá (de mit csinál a DGB ?). A bérből élők egységéről lenne szó a vállalati kollektív szerződések pluralitásának veszélyével szemben (de mit csinál a DGB, amikor elismeri a státuszok, munkaszerződések pluralitását?)

 

Jellemző a BDA és a DGB közös, 2010 júniusi, rögtön a Szövetségi Bírósági végzés után nyilatkozata: a  «társadalmi párbeszéd», a «társadalmi béke» nevében a munkáltató és a szakszervezet az államtól a tariffeinheitet reklamálta.

 

Németországban a tisztviselők sztrájkja még mindig tiltott

 

Három év lobbizás után a munkáltatók és a reformista szakszervezet elérte, hogy a sztrájkjogot likvidálják a reprezentativitás nevében, azóta Franciaországtól Olaszországig ezt követelik, hogy ekként limitálják a tárgyalásra és sztrájkra jogosult szakszervezetek körét.

De ne felejtsük el azt sem, hogy ehhez hozzájön az NSZK múltjában, még a hidegháborúban gyökerező diktatórikus törvény. Ahogyan Japánban, Dél-Koreában, Németországban is tilos köztisztviselőnek sztrájkba lépni -  erőszakot téve az ILO konvencióin.

 

Ez volna dicséretes német modell?