A menekültválság
és a szíriai háború szorosan kötődnek egymáshoz. A konfliktus következménye,
hogy a jelenlegi, a Balkánon át vezető utat választó menekültek 40%-a szíriai.
© Belga
Az ENSZ a szíriai népesség
menekülését tartja jelenleg a világ legjelentősebbjének. Mégha az európaiakat
az ide érkezők sorsa foglalkoztatja is leginkább, sokkal jelentősebb azok száma,
akik nem jutnak el eddig. Ha szíriai rezsim bukása nem is valószínű
pillanatnyilag, a látványos dzsihadista előretörés a kormány zónáit fenyegeti,
amely ismét belső «népvándorlással» jár. Az áldozatokon és a pusztításon túl
van egy másik következménye is a szíriai háborúnak: a radikális terrorista
csoportok szaporodása. Ma már a szalafisták-dzsihadisták nem csak az Iszlám Államot
jelentik, hanem – nem elég aláhúzni elégszer – radikális iszlámista koalíciót,
amelynek dárdahegye a szíriai Al-Kaida-szárny, a szíriai fegyveres ellenzék
domináns eleme, és teszi egyre inkább lehetetlenné a mérsékelt ellenzék
alternatív formáinak megjelenését. A nyugati kisérletek ebben az irányban
folytonos vereséget szenvedtek.
A Szíriával szomszédos országokba menekültek
száma már 4-5 millió. Egy részük Európa felé veszi az irány, de többségük
marad. Az ellenzék a hadseregnek a rebellis zónákat érő légibombázásait teszi
felelőssé, míg Bachar el-Assad szerint
egyedül a Nyugat a felelős, mivel a terrorizmust támogatja.
A belső menekültek a lakosság felét képezik és
a kormányzónában tömörülnek. Nem feltétlenül Bachar hívei, csak inkább bíznak a
regulás hadsereg védelmi képességében. A teljes
népesség kb 60%-a a kormány ellenőrzése alatti területeken található. Az orosz,
iráni, iraki síita és libanoni segítség ellenére a négy éve tartó háború alatt a
lojális erők megroggyantak, a lázadók előretörnek és a populáció egy része a
menekülést választja. Leiginkább a kisebbségek, de nem csak azok. A kurdokon kívül
az alauiták, a keresztények túlélése forog kockán, a drúzoké, más síitáké, de a
rezsim mellett álló szunnitáké is. Aleppoban a helyzet pokoli – egy részét a kormányerők,
más negyedeket a lázadók tartják kezükben –, állandósultak a bombázások és az ínség. A
lakosság legnagyobb része a hadsereg szektorában található, körülvéve és csak egyetlen
kijárattal.
A csak
Bachar el-Assad vagy az Iszlám Állam elítélése ebben a drámában túl sommás, a
reális elemzést és a konfliktus megoldását teszi lehetetlenné és a a tanulság leszűrésének is útjában áll.
A válság
kezdetének tüntetései gyorsan iszlamista fegyveres felkeléssé változtak a
megtorlás és az ellenzék felfegyverzése révén. Utóbbiban közvetlenül a régió
szunnita országai jeleskedtek, Szaud-Arábia, Katar, Törökország. A nyugati
nagyhatalmak ahelyett, hogy a megoldást keresték volna Oroszországgal együtt, a
konfliktust kiélezve a rendszer megdöntésére szólítottak. A demokratikus
forradalom az erők rossz felmérésén alapult, nevezetesen azon, alábecsülték a radikális
fegyveres iszlamista veszélyt, pedig az ellenzékben is ezek kezdtek diktálni, eközben
a felfegyverzés folytatódott; az ellenzék támadásaival pedig a rendszer karjába
taszította nem csak a kisebbségeket, hanem a lakosság nagy részét is. Nem
szabad elfelejteni, hogy Hafez el-Assad óta a rendszer nem csak megtorláson
alapul, hanem széles társadalmi bázist sikerült kialakítani a vallási
kisebbségektől és népi rétegektől kezdve a szunnita burzsoáziáig.
A
megtorláson és korrupción túl a szíriai rendszerben a különböző közösségek többé-kevésbé
békében éltek (kivéve az 1979-1982-es Muzulmán Testvérek kezdeményezte
felkelést és annak vérbefojtását), a destabilizáció Bachar el-Assad uralma
alatt kezdődött: a gazdasági liberalizáció a hatalmat bázisától, a falusi
népességtől elvágta (melyet a tartós szárazság is súlyosbított), az iszlám szalafizmus
terjedésén és a politikai nyitás hiányàn, a 2011-es tüntetések megtorlásán túl.
A mi szekularizált európai demokráciánk
már elfelejtette a négy évszázaddal korábbi véres vallásháborúkat, az amerikai újkonzervatív
politika pedig mintegy készruhaként akarja kényszeríteni demokráciáját mindenkire,
a szerencsétletül alakult nyugati beavatkozások kudarcából pedig senki sem
tanult.
Politikai megoldás kell az iraki, szíriai dzsihadisták, az iráni nukleáris
egyezség, a menekültválság kezelésére. Akkor is, ha a perspektíva nagyon sötét
pillanatnyilag.
(Felhasznált irodalom: Philippe Jottard, volt
damaszkuszi nagykövet )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.