"Túl egyszerű csak a «szörnyeteg» Bachar el-Assadot vagy az Iszlám Állam barbárságát elítélni"

A menekültválság és a szíriai háború szorosan kötődnek egymáshoz. A konfliktus következménye, hogy a jelenlegi, a Balkánon át vezető utat választó menekültek 40%-a szíriai.

© Belga

Az ENSZ a szíriai népesség menekülését tartja jelenleg a világ legjelentősebbjének. Mégha az európaiakat az ide érkezők sorsa foglalkoztatja is leginkább, sokkal jelentősebb azok száma, akik nem jutnak el eddig. Ha szíriai rezsim bukása nem is valószínű pillanatnyilag, a látványos dzsihadista előretörés a kormány zónáit fenyegeti, amely ismét belső «népvándorlással» jár. Az áldozatokon és a pusztításon túl van egy másik következménye is a szíriai háborúnak: a radikális terrorista csoportok szaporodása. Ma már a szalafisták-dzsihadisták nem csak az Iszlám Államot jelentik, hanem – nem elég aláhúzni elégszer – radikális iszlámista koalíciót, amelynek dárdahegye a szíriai Al-Kaida-szárny, a szíriai fegyveres ellenzék domináns eleme, és teszi egyre inkább lehetetlenné a mérsékelt ellenzék alternatív formáinak megjelenését. A nyugati kisérletek ebben az irányban folytonos vereséget szenvedtek.  

A Szíriával szomszédos országokba menekültek száma már 4-5 millió. Egy részük Európa felé veszi az irány, de többségük marad. Az ellenzék a hadseregnek a rebellis zónákat érő légibombázásait teszi felelőssé,  míg Bachar el-Assad szerint egyedül a Nyugat a felelős, mivel a terrorizmust támogatja.

A belső menekültek a lakosság felét képezik és a kormányzónában tömörülnek. Nem feltétlenül Bachar hívei, csak inkább bíznak a regulás hadsereg védelmi képességében. A teljes népesség kb 60%-a a kormány ellenőrzése alatti területeken található. Az orosz, iráni, iraki síita és libanoni segítség ellenére a négy éve tartó háború alatt a lojális erők megroggyantak, a lázadók előretörnek és a populáció egy része a menekülést választja. Leiginkább a kisebbségek, de nem csak azok. A kurdokon kívül az alauiták, a keresztények túlélése forog kockán, a drúzoké, más síitáké, de a rezsim mellett álló szunnitáké is. Aleppoban a helyzet pokoli – egy részét a kormányerők, más negyedeket a lázadók tartják kezükben –,  állandósultak a bombázások és az ínség. A lakosság legnagyobb része a hadsereg szektorában található, körülvéve és csak egyetlen kijárattal.

A csak Bachar el-Assad vagy az Iszlám Állam elítélése ebben a drámában túl sommás, a reális elemzést és a konfliktus megoldását teszi lehetetlenné és a  a tanulság leszűrésének is útjában áll.

A válság kezdetének tüntetései gyorsan iszlamista fegyveres felkeléssé változtak a megtorlás és az ellenzék felfegyverzése révén. Utóbbiban közvetlenül a régió szunnita országai jeleskedtek, Szaud-Arábia, Katar, Törökország. A nyugati nagyhatalmak ahelyett, hogy a megoldást keresték volna Oroszországgal együtt, a konfliktust kiélezve a rendszer megdöntésére szólítottak. A demokratikus forradalom az erők rossz felmérésén alapult, nevezetesen azon, alábecsülték a radikális fegyveres iszlamista veszélyt, pedig az ellenzékben is ezek kezdtek diktálni, eközben a felfegyverzés folytatódott; az ellenzék támadásaival pedig a rendszer karjába taszította nem csak a kisebbségeket, hanem a lakosság nagy részét is. Nem szabad elfelejteni, hogy Hafez el-Assad óta a rendszer nem csak megtorláson alapul, hanem széles társadalmi bázist sikerült kialakítani a vallási kisebbségektől és népi rétegektől kezdve a szunnita burzsoáziáig.

A megtorláson és korrupción túl a szíriai rendszerben a különböző közösségek többé-kevésbé békében éltek (kivéve az 1979-1982-es Muzulmán Testvérek kezdeményezte felkelést és annak vérbefojtását), a destabilizáció Bachar el-Assad uralma alatt kezdődött: a gazdasági liberalizáció a hatalmat bázisától, a falusi népességtől elvágta (melyet a tartós szárazság is súlyosbított), az iszlám szalafizmus terjedésén és a politikai nyitás hiányàn, a 2011-es tüntetések megtorlásán túl.  A mi szekularizált európai demokráciánk már elfelejtette a négy évszázaddal korábbi véres vallásháborúkat, az amerikai újkonzervatív politika pedig mintegy készruhaként akarja kényszeríteni demokráciáját mindenkire, a szerencsétletül alakult nyugati beavatkozások kudarcából pedig senki sem tanult.

Politikai megoldás kell az iraki, szíriai dzsihadisták, az iráni nukleáris egyezség, a menekültválság kezelésére. Akkor is, ha a perspektíva nagyon sötét pillanatnyilag.

(Felhasznált irodalom: Philippe Jottard, volt damaszkuszi nagykövet)