Mítoszok és tények a muzulmán bevándorlásról

2015.09.16. 16:48 Pendulumblog

Sok jogos félelem merül fel az európaiakban a muzulmán bevándorlókkal és menekültekkel kapcsolatban. Sorra vettünk és elemeztünk néhányat! 

Egyesült Európai Kalifátus, 2060. Európa feladta a harcot a bevándorlással. A gyökértelen, liberális európai társadalom elvesztette keresztény erkölcseit, ezért aztán védtelenné vált a muszlimok beözönlésével szemben. Európa megtelt, a jóléti állam már a múlté. A több millió bevándorló sokkal gyorsabban szaporodott, mint az őslakosság, így aztán nyomasztó többségbe került. A templomokat mecsetté alakították át, az iskolák osztálytermeiben a keresztet félholdra cserélték, a nőknek csak nindzsaruhában szabad kimenniük az utcára, bevezették a sharija törvénykezést. Európa iszlamizálódott. Ilyen és hasonló rémképekkel küzdenek honfitársaink milliói. Félelmeiket illik komolyan venni, és alaposan megvizsgálni!

1. Tényleg megtelt Európa?

Egyetlen országnak sem korlátlanok az erőforrásai, nem képes bármennyi menekültet befogadni. Nem szabad lebecsülni azt a megterhelést, amit egy állam számára rendészeti, közegészségügyi stb. szempontból jelent több százezer menekült áthaladása, ellátása. Biztosan van egy olyan pont, amikor Európa határaira kitehetjük a megtelt táblát. Ettől a ponttól azonban eddig még messze vagyunk. Bár politikusok “tízmilliós” nagyságrendű “népvándorlással” riogatnak, ennek egyenlőre nem látjuk jelét. Az idén érkezett 4-500 ezer ember még mindig csupán a töredéke annak a tömegnek, ami például a Szíriával szomszédos országokban, Törökországban (1,9 millió menekült) és Libanonban (1,2 millió menekült) feltorlódott. Az idén érkezett rendkívüli migrációs hullám is csupán nagyon apró töredékét teszi ki az összeurópai lakosságnak (0,05% alatt). Ezzel szemben a 4,5 milliós Libanonnak a lakosság mintegy 26%-át kitevő menekült-népességgel kell megbirkóznia: ők valóban kitehetik a megtelt táblát, Európa még nem. Néhány százezer menekült ellátása, integrálása nem megoldhatatlan infrastrukturális probléma a félmilliárd lakosságú Európai Uniónak, amely a világ egyik leggazdagabb régiója. A jelenlegi menekült-válság kivételes, a szíriaihoz hasonlóan masszív, brutális polgárháborúk nem törnek ki minden évben.

Az egyes államok vezetőinek vigyázniuk kell arra, hogy ne tegyenek olyan felelőtlen nyilatkozatokat, amelyek újabb migrációs hullámot indítanak el. De éppen ekkora figyelmet kellene fordítaniuk arra is, hogy a menekülteket humánus körülmények között lássák el. 2010-ben 11 ezer ember veszítette el az otthonát naponta, tavaly ez a szám 42 ezer volt. Az ENSZ Menekültügyi Biztosságának (UNHCR) költségvetését eközben idén 10%-al csökkentették. A táborokban drámai helyzet van, az emberek éheznek, nélkülöznek. Jelenleg a világ humanitárius költségvetése 30-40 milliárd dollár – annyi, mint egy közepes bank kimentésére fordított összeg, mutatott rá Antonio Guterres, az UNHCR leköszönő elnöke. A mostani menekültválság nem kis részben a nemzetközi közösség hanyagságának és szűklátókörűségének köszönhető. Sürgősen növelni kellene az erre fordított pénzt ahhoz, hogy az újabb menekülthullámok elindulását meg lehessen akadályozni.

2. Reális-e a muzulmán többség kialakulása Európában?

Az európaiak hajlamosak túlbecsülni a muzulmán lakosság arányát. Franciaroszágban, ahol a legnagyobb muzulmán lakosság él Európában, az átlag lakos 31%-ra becsülte a muzulmánok arányát. A valóságban azonban csupán 8% a francia muzulmánok aránya, az Európai Unióban pedig mindössze 2%! Ez az arány a bevándorlás és a természetes népszaporulat révén valószínűleg jelentősen növekedni fog a jövőben, különösen a nagyvárosokban. Egyes nagyvárosokban, mint például Brüsszelben, a muszlim népesség teszi ki az összlakosság negyedét, arányuk különösen a fiatalkorúak körében magas. Azonban még így is rendkívül messze van attól, hogy gyökeresen átrajzolja Európa demográfiai arculatát és identitását, mint attól egyesek félnek. Jellemző példa a félelem-keltésre, amikor azt a példát hozzák fel, hogy Nagy-Britanniában a legnépszerűbb férfinév az újszülőttek körében a Mohammed. Ez igaz, azonban a muzulmánok körében hagyomány az elsőszülőtt fiúkat Mohammednek nevezni, míg a nem muzulmánok körében rengetféle nevet adnak, ez magyarázza a Mohammed elsőségét.

Az első generációs muszlim bevándorlóknak átlagosan valóban több gyermekük születik, mint a nem-muszlim őslakosságnak, azonban ez a különbség idővel csökken. A Franciaországban és Németországban élő muszlim családoknak átlagosan 2,2 gyermeke születik, alig több, mint a nem-muszlim szomszédaiknak. Az első generációs pakisztáni bevándorlóknak Nagy-Britanniában családonként 4,5 gyermeke születik, azonban a már ott született lányoknak átlagosan 2,5. A születésszabályozás hozzáférhetősége, a nők eltérő társadalmi helyzete hatással van a családok gyermekvállalási hajlandóságára is. Minden okunk megvan azt feltételezni, hogy a muszlim népesség arányának növekedése jelentősen lassulni fog a következő évtizedekben. Ráadásul az Európába bevándorlóknak csak kisebbsége muzulmán: Spanyolországban a bevándorlók mindössze 13%-a muzulmán, többségük a spanyol anyanyelvű volt gyarmatokról származik. Nagy-Britanniában a bevándorlóknak csupán 28%-a muzulmán. Demográfusok úgy becslik, hogy a muszlimok aránya 10% körül fog tetőződni Európában, majd családmodelljük konvergál a nem muzulmán lakosságéval.

3. Meghódítja-e a muzulmán vallás Európát?

Európában egyre kevesebb az aktív, templomba járó keresztény. Nem azért, mert olyan sokan áttérnének a muzulmán hitre, hanem mert egyre többen egyszerűen nem gyakorolják a vallásukat. Franciaországban mégis nagy botrányt váltott ki, amikor muzulmánok meg akarták vásárolni a megüresedett templomokat. Svájcban betiltották az új mecsetek építését. Emögött az a félelem áll, hogy míg a keresztény és zsidó európaiak folyamatosan veszítik el a valláshoz fűződő kapcsolatukat, a szekularizáció a muzulmánokra nincs hatással. Ez nem igaz. Tény, hogy az első generációs muszlim bevándorlók jóval intenzívebben gyakorolják a vallásukat, mint a keresztény átlag. Franciaországban például a lakosság többsége katolikusnak vallja magát, de mindössze 4,5%-a jár templomba, az egy évnél rövidebb idő óta Európában élő muzulmán bevándorlóknak több mint fele rendszeresen jár mecsetbe. A mecseteket látogató muzulmánok aránya azonban idővel csökken. A European Social Survey szerint az egy évnél rövidebb ideje Európában élő muzulmán bevándorlók 60,5%-a látogatott mecseteket, egy év múlva azonban arányuk 48,8%-ra csökkent – egyetlen év alatt több mint 10%-ot! Valójában a vallásos muzulmánoknak sokkal nagyobb félnivalójuk van attól, hogy az európai szekuláris civilizáció beszippantja a gyermekeiket, mint a nem-muzulmán társadalomnak attól, hogy Európa iszlamizálódik.

3. Kialakulhatnak-e párhuzamos társadalmak?

A muzulmán bevándorlók integrálódásra képtelen zárványt alkotnak a nyugat-európai társadalomban, és így megszűnik a társadalom kohéziója, párhuzamos társadalmak alakulnak ki – hangzik egyes politikusok érve. Természetesen az integráció nem megy bökkenők nélkül. Azonban az a kép, hogy a muzulmánok képtelenek az integrációra, és a nyugati nagyvárosokban egyre több olyan muzlmánok lakta gettó alakul ki, ahová fehér európaink bemerészkednie nem tanácsos, erős túlzás (mint azok az urbán legendák, amelyek szerint a Józsefvárosba nem romának nem tanácsos bemerészkednie naplemente után). Tény, hogy nagyon sok európai muzulmán él a legszegényebbek lakta, bűnözéstől leginkább sújtott városrészekben. Az etnikai szegregátumok kialakulása azonban egyáltalán nem bizonyíték a társadalmi integráció teljes kudarcára, vagy az adott etnikum integrációs képességének hiányára. Sokkal több közük van az egyenlő lehetőségek hiányához, illetve a szisztematikus diszkriminációhoz, mint a muzulmánok ellenséges attitűdjeihez. Egy kutatás szerint például egy francia muszlimnak két és félszer kisebb esélye van egy munka megszerzésére, mint egy nem muszlimnak.

4. Kevésbé toleránsak és lojálisak az államhoz a muzulmánok?

Sokan attól félnek, hogy a muzulmán bevándorlók nem képesek alkalmazkodni az őket befogadó ország értékrendjéhez, és inkább egy távoli országhoz lojálisak, mint ahhoz, amelyben élnek. Valójában a muzulmánok társadalmi attitűdjei fokozatosan eltávolodnak szülőhazájukétől, és hasonulnak az őket befogadó társadaloméhoz. Például a homoszexualitás megítélése is egy ilyen indikátor. A muzulmán országokban a társadalomnak kevesebb, mint 10%-a fogadja el az azonos neműek közötti kapcsolatot, a németországi muzulmánok körében azonban 47%. A muzulmán bevándorlók gyakran sokkal lojálisabbak az őket befogadó államhoz, mint az őslakosok. Egy felmérés szerint a brit muzulmánok 83%-a büszke arra, hogy brit állampolgár, az átlagnépességben ez az arány mindössze 79%. Ami a terrorizmust illeti, a közvéleménykutatások rendre azt az eredményt hozzák, hogy a muzulmán népesség körében a terrorizmus elítéltsége nagyjából ugyanakkora, mint a nem-muzulmán népesség körében. Sőt, Németországban például a muzulmánoknak csak 0,5%-a tartja elfogadhatónak a civilek elleni támadásokat, míg az általános népesség körében ez az arány kétszer akkora. Nagy-Britanniában az általános lakosság 10%-a értett egyet azzal, hogy egy nemes ügy érdekében indokolt az erőszak alkalmazása, a brit muzulmánoknak csak 8%-a. 

Természetesen lehet sorolni az ellenpéldákat sikertelen integrációra: azokra a másod- és harmadgenerációs muszlim bevándorlókét, akik Európában terrorista merényleteket követnek el, vagy kiutaznak Szíriába harcolni az ISIL szörnyállama mellett. Lám, az őket befogadó állam taníttatta őket, gyakran még szociális segélyt is kaptak, és mégis ellenünk fordultak! Ezeknek a fiataloknak a radikalizálódása azonban nem a muzulmánok integrációs képességének hiányát bizonyítja. Nem csak azért, mert ők egy törpe kisebbséget alkotnak a jobban integrálódó többségen belül, hanem azért is, mert valójában az éremnek két oldala van. A másik oldallal is foglalkozni kell, az európai muszlimokat érő fokozódó diszkriminációval, támadásokkal, az Iszlamofóbiával, a közel-keleti helyzet eszkalálódásával, ami miatt egyre több muszlim fiatal érezheti másodrangú állampolgárnak, áldozatnak magát. A londoni rendőrség szerint például idén 70%-al nőtt a muzulmánok ellen elkövetett gyűlölet-bűncselekmények száma. A Kouachi testvérek nem a nyugati jóléti állam iránti gyűlöletből, nem is mély vallásosságból, hanem az Abu Graib iraki börtönben folytatott kínzásokról készített fotók hatására döntöttek úgy, hogy csatlakoznak a szélsőségesekhez. Ez persze nem menti fel őket, de fontos látni, hogy a legtöbb terroristát egyáltalán nem a mély vallásosság motiválja. Mint ahogy a rasszista bűncselekményeknek sincs közük a nemzeti kultúra szeretetéhez. A zsinagógák ellen tüntető, shariját követelő radikális muzulmánok valójában csak torz tükörképei azoknak a neonáciknak, akik menekült-szállásokat gyújtanak fel és feketéket vernek a metróban. A Charlie Hebdo elleni merénylet mellett meg kell említenünk az Anders Breivik féle tömegmészárlást, melyet a bevándorlókkal szembeni gyűlölet motivált. A gyűlöletbűncselekmények, a szélsőségesek utóbbi években való előterörése, nem az integrációs politika kudarcát, legfeljebb hiányosságait bizonyítják - márpedig ezekből a válság miatt egyre több van. Ahmed Merabet, a Charlie Hebdo védelmében életét áldozó rendőrtiszt sokkal jellemzőbb az európai muzulmán közösségre, mint a Kouachi testvérek. Mint ahogy Anders Breivik sem reprezentálja a norvég népet.           

Nagyon valószínű, hogy Európa 2060-ban nem fog hasonlítani mostani önmagára. De az is szinte biztos, hogy nem lesz kalifátus. Mi magunk formáljuk azzá, ami lesz: sokszínűvé és nyitottá, vagy zárt ostromlott erőddé. A változás mindig félelmetes, de elkerülhetetlen.

http://pendulum.blog.hu/2015/09/16/mitoszok_es_tenyek_a_muzulman_bevandorlasrol?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook_share&utm_campaign=blhshare