Élet (???)

Ugyan már egy hete dolgozik a koreai tulajdonú gyárban, de szerződést még nem kapott. Azt sem mondták, mennyi lesz a bére.

A közmunkából kitették, pedig kertészeti tanfolyamot is elvégeztettek vele, munka nélkül élni nem akar – nem is tudna, iskolásak még a gyerekei.

A cég saját busza viszi a dolgozókat – bejárva Tolnát-Baranyát -, egy órába telik, mire a 20 km-re levő üzemhez érkezik. Három műszakban dolgozik szalag mellett, napi háromszor tíz perc van cigarettára, wc-re, étkezésre. Vizet, kávét inni sem szabad a szalag mellett, ha meglátják, kirúgják rögtön, megmondták. Lehetne túlórát is vállalni, azzal valamivel többet kapna, talán pótolná a kieső adókedvezményt, merthogy csak időszaki munkavégzésre vették fel. Vagy alkalmi munkára? De már a 8 is sok, 136 munkadarab percenként, sorjázni kell a műanyagot mindenhonnan, selejtet nem csinálhat.

Éjszakás a jövő héten lesz először, fél is tőle – pedig még öt éve is egy másik gyár szalagján dolgozott és akkor bírta. De most már az első napon összevagdosta a kezét, mire hazaért, már meg is dagadt. A fizikai munkát végző nők – még ha egészségesek is – első testi problémái 40 év után kezdődnek, nála már évek óta megvannak.

Aztán otthon főzni, takarítani, fáradtan, kialvatlanul. Bevásárlás a családnak. A falusi kisboltban mindennek dupla az ára, drága. Az is előfordult, hogy a felvágott nyálkás volt, a tej megbuggyant, holott szavatossága még nem járt le. Rosszul tárolhatták, de a boltos nem vette vissza. Cipőt kellene venni az urának, leszakadt róla, van is rá 3 ezer forintja. De ha az üzemből egyenesen az üzletbe menne, újabb órákat veszítene... Szombaton ment – és a megyeszékhelyen délben, 1 órakor minden már zárva volt.

Este még meghallgatta a jegybank milliárdos alapítványairól szóló híradást, aztán álomba zuhant. Azt már nem hallotta, hogy az ő munkahelyének megteremtésére is 7 és fél milliárdot adott a kormány közpénzekből...