Egercsehi bányászata
(írta:
Nagy István, Egercsehi)
Az 1800-as évek
utolsó évtizedeiben indult meg Egercsehi környékén a szénbányászat. Nagyobb
méretű széntermelés 1907-től vált lehetővé, amikor létrejött az Egercsehi
Kőszénbánya Részvénytársaság.
Egercsehi sohasem
tartozott a nagy bányák közé, de Heves megyében tekintélye volt mint a megyer egyetlen
mélyművelésű bányájának.
Nehéz geológiai viszonyai
miatt rossz hírű volt a bánya, azonban a Dunán innen az ország legjobb
barnaszenét adta a környéknek + 4000 kalória fűtőértékkel.
Működése során sok
ezer bányász nem csak a termelésben, hanem a forradalmi munkásmozgalomban is
megállta helyét 1919 – 1945 – 1956-ban.
Jelentős
eredményeket értek el a dolgozók a kultúra, a sport és más területeken is. Itt
minden megvolt ahhoz, hogy a bányászok munka után is teljes életet élhessenek.
Épültek lakások, orvosi rendelő (egészségház 1943-ban, még szülészet is
működött 1964-ig), a védőnő, a fogászat, de a gyógyszertár is helyben volt. A
fiatal bányászoknak munkásszálló épült és üzemi étkező biztosította nem csak a
bányánál, de más munkahelyeken dolgozók részére az étkezést, közfürdőben
tisztálkodhattak a lakosok. A bányásztelepülés révén épültek még vendéglők,
presszók, sportpályák – labdarúgó, kézilabda, teke –, de a strand, az
úszómedence sem maradhatott el. Parkok díszítették a települést, kivilágított
szökőkutak szépítették lakóhelyünket. A bányászoknak a bányatelepen külön
templomot építettek, az ófaluban az 1740-es években épült műemlék templom áll.
Volt művelődési házunk,
benne mozi, színpad és könyvtár. Kultúrcsoportok helyi szereplőkkel. Színház és
faluszínház, énekkarok, tánccsoportok, fúvós és tánczenekar. Működött rajz-,
festőszakkör. A sportban a futball-, a kézilabda- és a tekecsapat mozgatott meg
nagyobb tömegeket. Az 1950-es évek első éveiben, mikor az Egercsehi bánya
önálló vállalatként működött, ökölvívó, kardvívó szakosztály is volt. Jelentős
számú tagja volt a természetjáró csoportnak.
Az óriási hibát a
vezetőség akkor és mindaz követte el, amikor és aki a bányászok elé teljesen
alaptalanul rózsaszínűre festette a jövőt. A ’70-es években még 90 millió tonna
megkutatott szénről beszéltek. 1985-től a Mátraaljai Szénbányákhoz kerültünk, ekkortól
veszteséges lett a termelés. A szénárak alacsonyabbak voltak a kelleténél, a
termeléshez szükséges anyagok árai állandóan emelkedtek. 1989-től már tudjuk,
hogy ezek után becsapottnak érezték magukat a bányászok.
A tényleges
lehetőségeket eltitkolták a bányászok előtt, és ez az állapot addig fennmarad,
míg az utolsó bányászt le nem eresztik a sírba.
A felszámolást
kisebb bányákkal kezdték, úgy gondolták, hogy így könnyebben levezethető lesz a
bányászokban keletkezett indulatok.
1967. Szarvaskő, az
üzem ottmaradt a feltárt szénkészlettel valamint a beszerelt gépekkel. 1980. Egercsehi aknaüzem lett, Farkaslyuk üzemmel
összevonták. A IV. telep tengerszint alatt 300 m-re volt a 15 millió tonna
szénkészlettel. Beruházás nincs, pénz nincs, a megközelítés is sok pénzbe
került. Új akna, feltáró vágat kell, vízveszély és az idő – nem megy!
1989. Bezárt a
bánya. Körülbelül 750 embernek – dolgozónak – kell helyet csinálni.
Nyugdíjazások – öregségi, rokkant és kedvezményes –, áthelyezések a még meglévő
működő üzemekhez, de gond a szállítás és a lakás. Egy csapat a Nógrád-megyei
Kányásra került, de meddig? Putnok, Visonta, Bükkábrány néhány bányászt
foglalkoztatott.
Ebben az időben
kereste fel az üzemet a „kazános” Morvay Ferenc aki, 200 fő foglalkoztatását
ígérte, 60 millió Ft-os befektetést. 2,5 millió Ft-ot adott volna a számára
kiszemelt épületekért.
Sajnos nem jött
össze ez az üzlet. 200 főből 80 fő, majd egy nagyrédei ( Gyöngyös melletti
település) üzemlátogatás után, nullára redukálódott az átmenni óhajtozók
létszáma.
Néhányan az Egri
Tanács Építő és Beruházó Vállalathoz mentek, a Felnémeti Mészkőbányában
találtak munkát. Sokan néhány százezer forintos végkielégítéssel váltak
munkanélkülivé. Jómagam 55 éves koromban nagy huzavona után, a Munkaügyi
Bírósági döntéssel, Igazságügyi Orvosszakértői Bizottság vizsgálatai után
visszamenőleges döntéssel 1990. augusztus 16-án mentem rokkantnyugdíjba.
A gépműhely (a
bánya központi karbantartó műhelye) területén faipari vállalkozás született
1992-ben 8-10 fővel. Baromfifeldolgozó az I. akna területén, varroda a fürdő és
felolvasó épületében. Ezek a munkahelyek 10 évig sem működtek. Rongálás, lopás,
törés lett a berendezett épületek sorsa.
A baloldali
polgármester kegyetlen körülmények között dolgozott. Minden vasat, fémet,
beépített szerkezeteket elloptak, összetörtek. A megüresedett lakásokba, a
helyieknél szegényebb, nincstelenebb emberek költöztek. A bányatelep és az
ó-falu nyugtalan életet élt. Nem vagyunk rasszisták, de az Orbán-kormány „felcsúti
objektumai” mellé is telepíthetett volna néhányat belőlük, mivel a környezet
hatással van az emberre, jobb körülmények között hamarabb lenne lehetőségük az
integrálódásra.
A maradék bányász,
a saját lakásában sem érezhette biztonságban magát és családját. Nem tudhatják,
mikor törnek rájuk éjjel.
Mi lehet a kiút?
Magam is néha pesszimizmusba esem, munkáskézzel írtam egy ilyen témájú verset.
2005-ben, 15 évvel
a bánya bezárását követően elhatároztuk egy Bányász Baráti Kör Egyesület
megalakítását. Hosszú ideig tartott a bírósági bejegyzés kivitelezése.
Többszöri módosítás után, 2007-ben sikerült. Húzták az engedélyezést - talán
azért, mert a hatalom félt a bányászok újra szerveződésétől. Hagyományőrző
egyesület jött létre. Jól működik, a célkitűzéseit valóra váltja. Az évek alatt
sajnos sokan távoznak közülünk, de így is 150 főnél kevesebb a tagságunk nem
volt. Mindig tudunk új érdeklődő bányász leszármazottakat felvenni, akik
reméljük, tovább viszik a vállalt feladatainkat. Éltető erő még a Bányász
Nyugdíjas Szakszervezet 350 taggal.
Végül 1990. január
31-én, egy szerdai napon jött fel az utolsó kas a „Csehi I. aknából”. Az ott
lévő bányászok egymásra borulva sírtak. A Bányászzenekar is ott volt, talán
soha olyan hangon nem játszotta még a Bányászhimnuszt, mint akkor. Zokogott a
hangszer is a zenészek kezében, szájában.
A bányászkeménység
azokban a percekben megtört mindnyájunkban. Nincs tovább!
„Emberformáló
szakma múlt ki Egercsehiben. A feltárt szénvagyon egyrésze ottmaradt a milliós
értékű berendezésekkel együtt. Magasabb érdekek kívánták így.”
( Ezen utolsó
gondolatokat Toriszky József, ma már nyugdíjas aknász,
zenész fogalmazta.)
A felelőtlenül
kidobott pénzek nem számítottak. Áldozatokká váltak a bányászok.
Nem csak a
munkahelyeket szüntették meg, de a társadalom biztos támaszát iktatták ki a
belépő rendszerből.
Mi következik még?
Ha…
-
nem kell a szénerőmű,
-
nem kell a vízerőmű a Dunán,
-
nem kell a paksi atomerőmű...
A megújulóenergia
források még nem elég hatásfokúak, egyik, másik bizonyosan szennyez is. Majd meglátjuk.
Egercsehi bánya
Mi voltál nekünk
Hosszú évtizedek alatt?
Munka, megélhetés,
Barátság, kultúra, sport.
Éltető elemeidnek mára
Csak emléke maradt.
Nagy
István
A visszaemlékezést folytatjuk ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.