Egercsehi bányászata

Egercsehi bányászata

(írta: Nagy István, Egercsehi)

Az 1800-as évek utolsó évtizedeiben indult meg Egercsehi környékén a szénbányászat. Nagyobb méretű széntermelés 1907-től vált lehetővé, amikor létrejött az Egercsehi Kőszénbánya Részvénytársaság.

Egercsehi sohasem tartozott a nagy bányák közé, de Heves megyében tekintélye volt mint a megyer egyetlen mélyművelésű bányájának.

Nehéz geológiai viszonyai miatt rossz hírű volt a bánya, azonban a Dunán innen az ország legjobb barnaszenét adta a környéknek + 4000 kalória fűtőértékkel.

Működése során sok ezer bányász nem csak a termelésben, hanem a forradalmi munkásmozgalomban is megállta helyét 1919 – 1945 – 1956-ban.

Jelentős eredményeket értek el a dolgozók a kultúra, a sport és más területeken is. Itt minden megvolt ahhoz, hogy a bányászok munka után is teljes életet élhessenek. Épültek lakások, orvosi rendelő (egészségház 1943-ban, még szülészet is működött 1964-ig), a védőnő, a fogászat, de a gyógyszertár is helyben volt. A fiatal bányászoknak munkásszálló épült és üzemi étkező biztosította nem csak a bányánál, de más munkahelyeken dolgozók részére az étkezést, közfürdőben tisztálkodhattak a lakosok. A bányásztelepülés révén épültek még vendéglők, presszók, sportpályák – labdarúgó, kézilabda, teke –, de a strand, az úszómedence sem maradhatott el. Parkok díszítették a települést, kivilágított szökőkutak szépítették lakóhelyünket. A bányászoknak a bányatelepen külön templomot építettek, az ófaluban az 1740-es években épült műemlék templom áll.

Volt művelődési házunk, benne mozi, színpad és könyvtár. Kultúrcsoportok helyi szereplőkkel. Színház és faluszínház, énekkarok, tánccsoportok, fúvós és tánczenekar. Működött rajz-, festőszakkör. A sportban a futball-, a kézilabda- és a tekecsapat mozgatott meg nagyobb tömegeket. Az 1950-es évek első éveiben, mikor az Egercsehi bánya önálló vállalatként működött, ökölvívó, kardvívó szakosztály is volt. Jelentős számú tagja volt a természetjáró csoportnak.

Az óriási hibát a vezetőség akkor és mindaz követte el, amikor és aki a bányászok elé teljesen alaptalanul rózsaszínűre festette a jövőt. A ’70-es években még 90 millió tonna megkutatott szénről beszéltek. 1985-től  a Mátraaljai Szénbányákhoz kerültünk, ekkortól veszteséges lett a termelés. A szénárak alacsonyabbak voltak a kelleténél, a termeléshez szükséges anyagok árai állandóan emelkedtek. 1989-től már tudjuk, hogy ezek után becsapottnak érezték magukat a bányászok.

A tényleges lehetőségeket eltitkolták a bányászok előtt, és ez az állapot addig fennmarad, míg az utolsó bányászt le nem eresztik a sírba.

A felszámolást kisebb bányákkal kezdték, úgy gondolták, hogy így könnyebben levezethető lesz a bányászokban keletkezett indulatok.

1967. Szarvaskő, az üzem ottmaradt a feltárt szénkészlettel valamint a beszerelt gépekkel. 1980.  Egercsehi aknaüzem lett, Farkaslyuk üzemmel összevonták. A IV. telep tengerszint alatt 300 m-re volt a 15 millió tonna szénkészlettel. Beruházás nincs, pénz nincs, a megközelítés is sok pénzbe került. Új akna, feltáró vágat kell, vízveszély és az idő – nem megy!

1989. Bezárt a bánya. Körülbelül 750 embernek – dolgozónak – kell helyet csinálni. Nyugdíjazások – öregségi, rokkant és kedvezményes –, áthelyezések a még meglévő működő üzemekhez, de gond a szállítás és a lakás. Egy csapat a Nógrád-megyei Kányásra került, de meddig? Putnok, Visonta, Bükkábrány néhány bányászt foglalkoztatott.

Ebben az időben kereste fel az üzemet a „kazános” Morvay Ferenc aki, 200 fő foglalkoztatását ígérte, 60 millió Ft-os befektetést. 2,5 millió Ft-ot adott volna a számára kiszemelt épületekért.

Sajnos nem jött össze ez az üzlet. 200 főből 80 fő, majd egy nagyrédei ( Gyöngyös melletti település) üzemlátogatás után, nullára redukálódott az átmenni óhajtozók létszáma.

Néhányan az Egri Tanács Építő és Beruházó Vállalathoz mentek, a Felnémeti Mészkőbányában találtak munkát. Sokan néhány százezer forintos végkielégítéssel váltak munkanélkülivé. Jómagam 55 éves koromban nagy huzavona után, a Munkaügyi Bírósági döntéssel, Igazságügyi Orvosszakértői Bizottság vizsgálatai után visszamenőleges döntéssel 1990. augusztus 16-án mentem rokkantnyugdíjba.

A gépműhely (a bánya központi karbantartó műhelye) területén faipari vállalkozás született 1992-ben 8-10 fővel. Baromfifeldolgozó az I. akna területén, varroda a fürdő és felolvasó épületében. Ezek a munkahelyek 10 évig sem működtek. Rongálás, lopás, törés lett a berendezett épületek sorsa.

A baloldali polgármester kegyetlen körülmények között dolgozott. Minden vasat, fémet, beépített szerkezeteket elloptak, összetörtek. A megüresedett lakásokba, a helyieknél szegényebb, nincstelenebb emberek költöztek. A bányatelep és az ó-falu nyugtalan életet élt. Nem vagyunk rasszisták, de az Orbán-kormány „felcsúti objektumai” mellé is telepíthetett volna néhányat belőlük, mivel a környezet hatással van az emberre, jobb körülmények között hamarabb lenne lehetőségük az integrálódásra.

A maradék bányász, a saját lakásában sem érezhette biztonságban magát és családját. Nem tudhatják, mikor törnek rájuk éjjel.

Mi lehet a kiút? Magam is néha pesszimizmusba esem, munkáskézzel írtam egy ilyen témájú verset.

2005-ben, 15 évvel a bánya bezárását követően elhatároztuk egy Bányász Baráti Kör Egyesület megalakítását. Hosszú ideig tartott a bírósági bejegyzés kivitelezése. Többszöri módosítás után, 2007-ben sikerült. Húzták az engedélyezést - talán azért, mert a hatalom félt a bányászok újra szerveződésétől. Hagyományőrző egyesület jött létre. Jól működik, a célkitűzéseit valóra váltja. Az évek alatt sajnos sokan távoznak közülünk, de így is 150 főnél kevesebb a tagságunk nem volt. Mindig tudunk új érdeklődő bányász leszármazottakat felvenni, akik reméljük, tovább viszik a vállalt feladatainkat. Éltető erő még a Bányász Nyugdíjas Szakszervezet 350 taggal.

Végül 1990. január 31-én, egy szerdai napon jött fel az utolsó kas a „Csehi I. aknából”. Az ott lévő bányászok egymásra borulva sírtak. A Bányászzenekar is ott volt, talán soha olyan hangon nem játszotta még a Bányászhimnuszt, mint akkor. Zokogott a hangszer is a zenészek kezében, szájában.

A bányászkeménység azokban a percekben megtört mindnyájunkban. Nincs tovább!

„Emberformáló szakma múlt ki Egercsehiben. A feltárt szénvagyon egyrésze ottmaradt a milliós értékű berendezésekkel együtt. Magasabb érdekek kívánták így.”

( Ezen utolsó gondolatokat Toriszky József, ma már nyugdíjas aknász, zenész fogalmazta.)

A felelőtlenül kidobott pénzek nem számítottak. Áldozatokká váltak a bányászok.

Nem csak a munkahelyeket szüntették meg, de a társadalom biztos támaszát iktatták ki a belépő rendszerből.

Mi következik még? Ha…

-          nem kell a szénerőmű,

-          nem kell a vízerőmű a Dunán,

-          nem kell a paksi atomerőmű...

A megújulóenergia források még nem elég hatásfokúak, egyik, másik bizonyosan szennyez is.  Majd meglátjuk.

Egercsehi bánya

Mi voltál nekünk

Hosszú évtizedek alatt?

Munka, megélhetés,

Barátság, kultúra, sport.

Éltető elemeidnek mára

Csak emléke maradt.

Nagy István

A visszaemlékezést folytatjuk  ...