Jugoszláviai emlékek

Az1980-as évek elejére a jugoszláv külső adósság már több mint 20 milliárd dollárra rúgott. A helyzet "megoldására" 1981-ben a hatóságok "stabilizációs programot" indítottak, az állami kiadások csökkentésével, az infláció lefaragásával a "személyes fogyasztás mérséklésén" keresztül (bércsökkentés), az export növelésével és a dinár stabilizálásával. Az IMF ezt a "stabilizációs programot erősen tanácsolta", s ennek lettek komoly konzekvenciái a jugoszláv rezsim politikai és gazdasági struktúrájában. Az IMF annak érdekében, hogy "ajánlásait" meg lehessen valósítani, erős és centralizált kormányt óhajtott, s ennek érdekében gyakorolt nyomást. A kormánynak a vállalatoknál a dolgozói önigazgatást fokozatosan fel kellett számolnia, csakúgy, mint a Szövetségi Köztársaság jogrendszerét. Ante Markovic, az utolsó jugoszláv miniszterelnök ténykedése az IMF eszközeként tökéletesnek bizonyult; a külföldi tőke, a világpiac, privatizáció és a neoliberális Európa előtt az országot megnyitotta, eközben ütközött a köztársaságok hatalmasságaival (benne a liberálissal is) a gazdasági válság körülményei és a társadalmi egyenlőtlenségek növekedése közepette. (Philippe Alcoy)

 

A „demokratikus” privatizáció megvalósításának alapvető módszere az összes lehetséges soviniszta reakció végletekig hevítése lett, hogy etnikai konfliktusokat és háborúkat provokáljanak. Jugoszlávia lett ennek a stratégiának és átmenetnek a kifejlesztésére szolgáló kísérleti terepe, ahogy 1991-ben Roland Dumas (1988-92 között francia külügyminiszter – a ford.) mondta: ahol általános sztrájk kezdődött és a politikai forradalmat csak a nagyhatalmak és a bürokratikus „nemzeti” nomenklatúrák erjesztette háború gátolta meg. (Pavlusko Imsirovic)

 

1999. márc. 24-én a NATO megkezdte a szerbiai Koszovó "felszabadítását". Koszovó alatt kiapadhatatlan ásványkincsek találhatóak, a trebcai bányakincs értékét 10 trillió  dollárra becsülik. A felszabadítás 78 napos intenzív bombázást jelentett ... 20.000 tonna bombát - szisztematikusan megsemmisítve a kommunikációs központokat, üzemanyagtárolókat, repülőtereket, úthálózatot, piacokat, sajtóközpontokat (még az agresszió ellen állást foglaló Kína nagykövetségét is).

A fegyveres beavatkozás előtt a Pentagon megerősítette, hogy a jugoszláv hadsereg legalább kétféle gázfegyverrel rendelkezik, azok előállításának eszközeivel is. Az USA védelmi minisztere figyelmeztette Milosevicet és a jugoszláv hadsereg főhadiszállását: “Ha Belgrád gázfegyvert vet be a NATO ellen, a riposzt nem fog késlekedni”. Érdekes módon, miután a NATO megkezdte a légicsapást, már egyetlen szó nem hangzott el az amerikaiak állításáról, miszerint Szerbia vegyifegyverekkel rendelkezne és az iparra mért megsemmisítés Trebca bányáit is elkerülte.

 

2000. aug. 14-én 900 nehézfegyverzettel felszerelt angol, francia, olasz, pakisztáni katona és a KFOR emberei helikopteren érkeztek Trebcába. A dolgozók, a munkások próbálkoztak a védekezéssel, ellenállásukat könnygázzal és gumilövedékekkel megsemmisítették, majd letartóztatták őket. A NATO-sajtó úgy írta le az akciót, hogy "megkezdődött Koszovó demokratizálása". A bányák eladása előtt elhárult az akadály: 77.302.000 tonna szén, réz, cink, ólom, nikkel, arany, ezüst, mangán, stb. került külföldi magáncégek kezébe. A “Koszovói Felszabadítási Hadsereget” (UCK) a CIA és a berlini BND titkosszolgálat éveken keresztül folyósított dollár- és márkamilliói a NATO által teljesen hamisan "polgárháborúnak" keresztelt háborúba sodorták. Az US Army használta gáz- és radioaktív fegyverek azonban az egész volt Jugoszláviában gyilkos hatást idéztek elő.

 

2001-ben Kosovska Mitrovicában a szerb kórház orvosai diagnosztizálták, hogy a rákbetegek száma 200 %-kal nőtt az 1998-ashoz képest. Az (ENSZ) UN Environmental Program (UNEP) 2003-as jelentése kiderítette, hogy a levegő és a víz Bosznia-Hercegovinában fertőzött. Persze, "nem kell nyugtalankodni"!

Pekka Haavisto UNEP-vezető, volt finn miniszter széleskörű vizsgálatot követelt. A jelentésben is szereplő, a konfliktusban egyetlenként vegyi fegyvert használó USA megakadályozta. De a nyugtalanság mégis nőtt, amikor az olasz, portugál, belga és francia kéksisakosok is rákbetegek lettek és néhány hónap múlva sorra haltak… A norvég kéksisakosok el is utasították helyszínre áthelyezésüket. 1999-ben, kevesebb, mint egy hónappal a jugoszláv háború befejezése után a British National Radiological Protection Board már riadóztatta Koszovóban a brit állampolgárokat “az US Army fegyverei okozta területi fertőzés okán.”

A kéksisakosok azonban legfeljebb néhány hónapig tartózkodtak itt, ami a lakosságról nem mondható el. Ezt hozták a "felszabadítók", akik azóta más diktátorok leverésén fáradoznak, más népeknek viszik a "szabadságot" … (Michel Collon)