Stathis Kouvelakis: «Az EU megreformálhatatlan»

Forrás : Anti-K, Jean-Louis Marchetti, 2016.06.25.

Stathis Kouvelakis

Stathis Kouvelakis a politikai filozófia tanára a londoni King’s College-ben, a Syriza Központi Bizottságának volt tagja a Brexitet elemzi a Mediapart számára

Stathis Kouvelakis a Syriza Központi Bizottság tagja volt pártja győzelme idején 2015 januárjában. Aztán távozott azokkal együtt, akik az eurózónából kiválást és az európai intézményekkel való szakítást szorgalmazták, Alexis Ciprasz miniszterelnökkel felszámolta az együttműködést. Londonban él és dolgozik, most a brit népszavazást elemzi.

Stathis Kouvelakis: először is meg kell állapítani, hogy az EU sorban veszíti el a népszavazásokat, amelyek javaslatai körül forognak. Az európai projekt feltétel nélküli hívei kezdenek kérdéseket feltenni: vajon miért? A tény, hogy a három legnagyobb európai ország közül az egyik a szakítást választotta, számomra az aktuális európai uniós projekt végét jelenti. Véglegesen azt, amit már tudtunk, hogy ezt az elit hozta létre, az elit számára és ennek nincs népi támogatása.

Örül neki?

Igen. Bizonyos, hogy az EU legitim elutasításában benne van az a kockázat, hogy azt a jobboldali és xenofób erők elorozzák, ezt a brit kampány is mutatta. De a létező, neoliberális és autoriter Európa elleni haladó erők számára hallatlan lehetőséget hordoz. A baloldali antiliberális erők sokkal könnyebben fejezhetik ki magukat más országokban is mint Nagy-Britannia, ahol igaz, kevésbé látható a «Lexit» (Left és Exit – szerk.), de rámutat a törésre a fő baloldali politikai és szakszervezeti vezetés és a népi-, munkásbázis között, mely utóbbi nagy tömegben elveti az EU-t.

A munkáspártban (Labour Party) is szakadás van egyrészről a széles választói tömegek  és választott képviselői, apparátusa között, másrészről pedig a két oldalra állt káderek és aktivisták között. A tetejébe még jelenlegi vezetője Jeremy Corbyn, aki igen ellenséges az EU-val szemben, mégis kénytelen volt a maradás mellett kampányolni, mivel a belső apparátus/parlamenti csoport erősebbnek bizonyult.
2015 februárjában, amikor még a Syriza KB-tagja voltam, egy londoni nagygyűlés alkalmával a brit szakszervezeti konföderáció székhelyén pártunk görögországi győzelmét ünnepeltük. Jeremy Corbyn, akiről akkor még senki nem gondola, hogy átveheti pártja vezetését, odajött hozzám beszélgetni: «Van B-tervetek? Mert az EU le fog benneteket gázolni, a bankrendszeretek elleni támadással fogja kezdeni». 

Elmesélte, milyen sokk érte ifjúkorában az 1974-es választások radikális program alapján elért Labour-győzelme után. A brit bankrendszert azonnali támadás érte és Nagy-Britanniának muszáj lett az IMF-től segítséget, kölcsönt kérni, cserében szigorítási politikának alávetni magát. Azt akarta, hogy biztosítsam őt arról, van B-tervünk, és én, aki a Syriza vezetésében a kisebbséghez tartoztam, csak azt mondhattam, hogy Ciprasszal kell beszélni és megpróbálni meggyőzni őt. 

Ez az anekdota mutatja, hogy nem szabad semmiféle illúziót táplálni az Európai Unióval szemben. Csakhogy a Labour apparátusa és képviselői ádázan ellenálltak. Minimum azt lehet a szemére hányni Corbynnek, hogy a «Remain»-nek (maradás) tett egy szolgálatot. De ugyanaz a sajtó, amely a maradásra szavazásra buzdított, most követeli távozását, holott a Brexit győzött… mivelhogy nem eleget tett … 

Meglepte az eredmény?

Nem. A brit kampány alatt déjá-vu benyomásom támadt. Szerencsém volt megélni a franciaországi 2005-ös, az Európai Alkotmányról szóló népszavazást, a görögországi Juncker-megszorítási programról szólót és a nagy-britanniait. Minden egyes alkalommal tapasztalható, hogy az EU védelmezői egyre kevesebb pozitív vitában vesznek részt, alapjában a megfélemlítésre és félelemre alapozták érveiket, mindenféle rosszat előrevetítettek, ami Nagy-Britanniát érheti, ha a britek rosszul voksolnak. 

Schauble és Juncker fenyegetnek - már megszokásból is -, még Obama is eljátszotta, milyen katasztrófával járna a Brexit. Franciaországban pedig arra fókuszáltak, hogy a Brexitet támogatók között olyanok voltak, mint a kevésbé gusztusos Boris Johnson és Nigel Farage. De a sajtó kevésbé emelte ki, hogy a «Maradást» az egész, saját magával elégedett elit fújta, első soraiban az arrogáns Cityvel az élen – ami persze magyarázza a népi választók motivációját is.  

Lehetséges-e Európa demokratikus újjáalapítása, amire sokan hívnak fel?

Egyre több baloldali érti meg, hogy az EU nem reformálható meg. Úgy lett kialakítva, hogy belső struktúrája miatt nem lehet reformálni, haladóbbá, demokratikusabbá tenni. Minden út zárva, biztosítom róla, ahogyan minden szakember is tudja. Az EU-t nem azért hozták létre, hogy a parlamentáris demokrácia szabályaival működjék, ettől mindig félnek, jöhet egy «populista» próbálkozás...

A brit szavazás tehát egy olyan alkalom, amely a B-terven gondolkodásra serkent és az EU politikájával való végleges szakításra. Lehet ez Jean-Luc Mélenchon Franciaországban, Oskar Lafontaine és Sahra Wagenknecht Németországban, a Podemos balszárnya vagy azoké, akik elhagyták a Syrizát: minden haladó és antiliberális erőnek meg kell ragadnia ezt a pillanatot, ha azt akarják, a népi elégedetlenséget meglovagló nacionalista és idegengyűlölő jobboldal ne őket büntesse.

Görögországban a baloldal szakítása Ciprasszal nem inkább jellegtelen?

Az amerikai PEW nagyon széles célcsoporton alapult felmérése az eu-pártiságról azt mutatja, hogy a görögök 71%-a nem akarja elviselni a megszorításokat és egy jó része az eurót is elhagyná. Az bizonyos, hogy a görög politikai mezőt blokkolták Ciprasz múlt évi kapitulációja után, nagyon erős a demoralizáció és a vereség érzése. De látni már a Syriza baloldali mozgalmainak térnyerését, legyen az a Népi Egység vagy Zoé Konstantopoúlou mozgalma. Európai szinten nagyon fontos felmelkedés elején állunk, radikális választás előtt: vagy az internacionalista baloldal, vagy az idegenngyűlölő jobboldal. Ha a baloldal nem lesz ellenséges a neoliberalizmussal és folytatja litániáját a «szociális Európáról» és az «európai intézmények roformjáról», akkor nemcsak tehetetlenné válik, hanem egyszerűen el fogják söpörni.

Az a mód, ahogyan Görögországgal elbántak, szerepet játszott az Ön brit szavazásában?

Nigel Farage, a UKIP nacionalista és idegengyűlölő párt vezetője az Európai Parlamentben az EU-t vádolta, hogy diktatórikus módon bánt Görögországgal. Olyan dolgokat mondott, amelyek igazak, mondhatná az egész brit és európai baloldal is. A brit népszavazás az EU elutasításának csak újabb jele, a választók nagyon jól értik, hogy mi a jelenlegi politika problémájának gyökere: a népi rétegektől, de még azok szuverenitásának képzetétől is irtózó európai elité. A gazdasági gördülékenység idején ezt tolerálták, de mikor akadozik, az európai projekt szétmállik, a megszorítások erősödnek az EU intézmények impulziója alatt.
A brit voks meglepő. Kettévágta az országot, a City és Dél-Kelet szembekerült a többi résszel. Nem beszélnek soha erről, mert jobb elkerülni, hogy London sokféle. Mielőtt Londonban tanítottam, egy birminghami külvárosi egyetemen, Wolverhamptonban gyakoroltam hivatásom. Elképesztő a különbség. A városközpont romokban. Ebben az Angliában, ahol az ipari forradalom kezdődött, mindenki elhagyatva és gazdasági-szociális halálra ítéltnek érzi magát. A Labour sorsára hagyott egész népességet így kiszolgáltatva őket az olyan pártoknak, mint a UKIP. 

Ami persze paradox, mert amíg a Front national Franciaországban mindig tudta, olyan volt a szótára is, hogy a népre hivatkozva, népiesen kell cselekedni, a UKIP eredetileg azt inkarnálta, amin az angol népi osztályok csak gúnyolódtak: divatjamúlt anglikán, hagyományos, középosztálybeli, 100 %-ban fehér, nagypapa korzervatizmusa. El lehet képzelni, mekkora düh, harag – és az elhagyatottság érzése - kell ahhoz, hogy egy ilyen pártnak sikerüljön a népi osztályok ennyi szavazatát megnyernie.

Mit gondol az újabb, más országokban meghirdetendő, az EU-hoz tartozásról szóló népszavazásokról? 

Az EU nem megreformálható, és azt gondolom, semmi más megoldás nincs, mint fel kell oszlatni. A valódi Európa újraalapozásához szét kell verni az állandósult megszorítások vasketrecét, a liberális önkényuralmat – ez az út pedig az EU intézményes masinériájával való szakításon keresztül vezet. A népszavazások játékát el kell játszanunk, közben megakadályozni a szélsőjobboldali erők térnyerését, hogy a népi elégedetlenséget kihasználva hegemóniára tegyenek szert. A baloldal baloldala nagyon is késésben van, de az EU-val való szakítás nélkül nem lehetséges, hogy az erőviszonyok megváltozzanak azzal az úthengerrel szemben, ami éppen Görögországot gázolta le. 

 Anti-K, Jean-Louis Marchetti, 2016-06-25