A 2018-as országgyűlési választások értékelése

Egy héttel a törvényhozási választások után megvan a végső eredmény: hip-hip-hurrá a kormányoldalon, letargia az ellenzékén (ideértve a szélsőjobbtól a «baloldalig»). Persze a vesztesek keresik az okot: manipuláció, megfélemlítés, hamisítás, csalás – természetesen volt minden, de sokat nem változtat a dolgon: a választók egyharmada a kormányzópártra voksolt, egyharmada az ellenzékre, egyharmada pedig távol maradt. 

Ilyen a választási törvény: a Fidesznek egyharmaddal már kétharmad jár az országgyűlésben, 133 képviselő a 199-ből. Ismét.

A «baloldal» hiába kereste a szent szövetséget a szélsőjobbal (a második legerősebb párt) zászlaján együtt az «antikorrupció» jelszavával. Gyurcsány, a volt szocialista miniszterelnök, most egy kis liberális párt vezére, még kampányt is indított a (leginkább erdélyi) kettős állampolgárok ellen kihasználva a kormánytámogatások elleni felhangokat, mégis a 2014-es összefogás pártjai (szocialisták, szatellitjeik, kis liberális pártok) 300 ezer választót veszítettek.

A harmadik harmad – meggyőződve a valódi alternatíva hiányáról – kisujját sem mozdította. Ózd, az ipartalanítás mártírja, ahogyan más munkás- és népi negyedek, csak 30-40 százalék közötti részvételt számol.

Ennek a tőkés rendszernek nincs szüksége, hogy az állampolgárokkal párbeszédet folytasson, elég neki a «személyre szóló» levelekből, néhány morzsa a családi és nyugdíjas «ajándékból», és főként mindenütt az országban óriásplakátok elszabadult kampányából. Ez táplálja a kormányközeli komprádorburzsoáziát: a fantommigránsáradat a munkádat, házadat, asszonyodat akarja, de a kormány megvéd… és 500-600 ezer dolgozó, fiatal már elhagyta az országot, migrált Nyugat-Európa országaiba.  

Ebben a rendszerben a nép, a (volt, jelenlegi és jövőbeli) dolgozók nincsenek jelen. A különböző politikai színű egymást követő kormányok politikája egyforma, a társadalmi különbségek minden évben nőnek, csak a hatalom élén álló elit variálódik (olykor). Orbán lett a keresztény Európa megmentője, annak ellenére, hogy a «baloldal» sem akarja lebontani a szögesdrót kerítést a szerb határon.

Mi történt? Az a tény, hogy a «többség», a választók 30 %-a a kormányra szavazott, ömagában nem teszi legitimmé azt. A Fidesznek nem volt programja (csak ennyi: folytatjuk) és szóvivője a választások másnapján bejelentette, hogy az abszolút prioritás az államadósság fizetését illeti, a Maastrichti recept alapján. Tehát az egészségügy, oktatás, szociális ügyek, energia, tömegközlekedés, stb várhat… a privatizációra. Legitim ez? Orbán soha nem vívott «szabadságharcot az EU ellen» és ha az «európai értékekről», a pénzügyi támogatásokról van szó, gyorsan abbahagyja a «makrancoskodást». Alig néhàny hete ismertük meg Brüsszel országjelentését: "A jelentés átfogó üzenete az, hogy a magyar gazdaság aktuális stabilitása és a gazdasági ciklus felfele tartó szakasza egy rövid ideig nyitva álló lehetőséget ad arra, hogy az ország bebiztosítsa a stabil fejlődést a következő évtizedre". Szóval, be lettünk biztosítva.

Tegnap egy, a «Mi vagyunk a többség» tömegmozgalom kezdődött tüntetéssel (100 ezer résztvevőről beszélnek). A «bal-» és a jobbololdal a civil szerzők mellé sorakozott – utóbbiak a diáktüntetések volt szervezői. Mindenki a szavazatok újra számolása után kiált, új választási törvényt, pártatlan sajtót reklamál, demokráciát, «szabad Magyarországot» - komikusan az európai zászlók és az Örömóda hangjai alatt.      

De a mozgalomban sokan vannak, akik a közszolgáltatások helyreállításáért mentek oda, akik felteszik a kérdést : nem volna itt az ideje, hogy szakítsunk az állandó «kisebb rossz» taktikájával, a hatalomtól és az EU-tól függőséggel és saját bázisunkon építkezzünk?

(a IV. Internacionálé magyar hívei)