Egy héttel a törvényhozási választások után
megvan a végső eredmény: hip-hip-hurrá a kormányoldalon, letargia az ellenzékén
(ideértve a szélsőjobbtól a «baloldalig»). Persze a vesztesek keresik az okot:
manipuláció, megfélemlítés, hamisítás, csalás – természetesen volt minden, de
sokat nem változtat a dolgon: a választók egyharmada a kormányzópártra voksolt,
egyharmada az ellenzékre, egyharmada pedig távol maradt.
Ilyen a választási törvény: a Fidesznek
egyharmaddal már kétharmad jár az országgyűlésben, 133 képviselő a 199-ből.
Ismét.
A «baloldal» hiába kereste a szent szövetséget
a szélsőjobbal (a második legerősebb párt) zászlaján együtt az «antikorrupció»
jelszavával. Gyurcsány, a volt szocialista miniszterelnök, most egy kis liberális
párt vezére, még kampányt is indított a (leginkább erdélyi) kettős állampolgárok
ellen kihasználva a kormánytámogatások elleni felhangokat, mégis a 2014-es
összefogás pártjai (szocialisták, szatellitjeik, kis liberális pártok) 300 ezer
választót veszítettek.
A harmadik harmad – meggyőződve a valódi alternatíva
hiányáról – kisujját sem mozdította. Ózd, az ipartalanítás mártírja, ahogyan más
munkás- és népi negyedek, csak 30-40 százalék közötti részvételt számol.
Ennek a tőkés rendszernek nincs szüksége, hogy
az állampolgárokkal párbeszédet folytasson, elég neki a «személyre szóló»
levelekből, néhány morzsa a családi és nyugdíjas «ajándékból», és főként mindenütt
az országban óriásplakátok elszabadult kampányából. Ez táplálja a kormányközeli
komprádorburzsoáziát: a fantommigránsáradat a munkádat, házadat,
asszonyodat akarja, de a kormány megvéd… és 500-600 ezer dolgozó, fiatal már
elhagyta az országot, migrált Nyugat-Európa országaiba.
Ebben a rendszerben a nép, a (volt, jelenlegi
és jövőbeli) dolgozók nincsenek jelen. A különböző politikai színű egymást
követő kormányok politikája egyforma, a társadalmi különbségek minden évben nőnek,
csak a hatalom élén álló elit variálódik (olykor). Orbán lett a keresztény Európa
megmentője, annak ellenére, hogy a «baloldal» sem akarja lebontani a szögesdrót
kerítést a szerb határon.
Mi történt? Az a tény, hogy a «többség», a választók 30 %-a a
kormányra szavazott, ömagában nem teszi legitimmé azt. A Fidesznek nem volt
programja (csak ennyi: folytatjuk) és szóvivője a választások másnapján
bejelentette, hogy az abszolút prioritás az államadósság fizetését illeti, a
Maastrichti recept alapján. Tehát az egészségügy, oktatás, szociális ügyek, energia,
tömegközlekedés, stb várhat… a privatizációra. Legitim ez? Orbán soha nem vívott
«szabadságharcot az EU ellen» és ha az «európai értékekről», a pénzügyi támogatásokról
van szó, gyorsan abbahagyja a «makrancoskodást». Alig néhàny hete
ismertük meg Brüsszel országjelentését: "A jelentés átfogó üzenete az,
hogy a magyar gazdaság aktuális stabilitása és a gazdasági ciklus felfele tartó
szakasza egy rövid ideig nyitva álló lehetőséget ad arra, hogy az ország
bebiztosítsa a stabil fejlődést a következő évtizedre". Szóval, be lettünk
biztosítva.
Tegnap egy, a «Mi vagyunk a többség» tömegmozgalom kezdődött tüntetéssel (100 ezer résztvevőről beszélnek). A «bal-» és
a jobbololdal a civil szerzők mellé sorakozott – utóbbiak a diáktüntetések volt
szervezői. Mindenki a szavazatok újra számolása után kiált, új választási
törvényt, pártatlan sajtót reklamál, demokráciát, «szabad Magyarországot» -
komikusan az európai zászlók és az Örömóda hangjai alatt.
De
a mozgalomban sokan vannak, akik a közszolgáltatások helyreállításáért mentek
oda, akik felteszik a kérdést : nem volna itt az ideje, hogy szakítsunk az
állandó «kisebb rossz» taktikájával, a hatalomtól és az EU-tól
függőséggel és saját bázisunkon építkezzünk?
(a IV. Internacionálé magyar hívei)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.