Nyugdíj: vissza a múltba?

A 19. század végi néhány próbálkozás után (bányászpénztárak pl.) az első nyugdíjtörvény 1912-ben született az állami tisztviselők számára, majd egy ennél általánosabb 1928-ban, amely ugyan a magánszektor alkalmazottainak 90 %-át fedte, mégis meglehetősen szűk maradt: a nyugdíjbavonulás ideje 65 év, holott a születéskor várható életkor férfiaknál csak 47 év, nőknél is csak 50 év volt. A háború után a rendszer szolidárissá vált, de a 60-as évekig még nem vonatkozott pl. a mezőgazdasági lakosságra.

1995-ig a nők 55 éves korban, a férfiak 60 éves korukban mehettek nyugdíjba, de bizonyos előnyök érvényesültek (előrehozott nyugdíj, magas szolgálati idő, nehéz mesterség, betegség, stb esetén), így ténylegesen a nők átlagos nyugdíjba vonulása 54 év, férfiaké 56 év lett (a statisztikák szerint).

A tőkés restaurációval apránként minden megváltozik. Jelenleg a nyugdíjat 63,5 éves korunkban igényelhetjük, ez emelkedik fokozatosan (minden 6 hónapban egy évet) 65 éves korig, és ez egyaránt érvényes férfiakra és nőkre. Az első (teljes) nyugdíj összege körülbelül az utolsó fizetés 66 %-a. Ezt valorizálják évente a hivatalos infláció százalékával, így tehát az veszít értékéből, a nyugdíjasok elszegényednek az aktív dolgozókhoz képest. A 2017-es statisztikák szerint 2,85 millió az aktív dolgozók száma (bruttó átlagbér 288 600 Ft, nettó 192 100 Ft), az átlagnyugdíj pedig csak 111 500 Ft.

A szerzett jogok megőrzéséért folytatott küzdelem elég halványnak bizonyult: a szakszervezetek tiltakoztak néhányszor (erőtlenül és akciók nélkül). Csak mostanában kezdik reklamálni az előnyönyös(ebb) nyugdíjakat, de a küzdelmet most is «tripartit fórum» formában képzelik.

Amikor a fegyveres testületek dolgozói elvesztették vívmányaikat, közöttük nyugdíjukat (helyette járadék lett), egyetlen szakszervezet, a Tettrekész kelt fel a kerekasztal mellől ezzel: «a szerzett jogokról nem vitatkozunk, még csak tárgyalást sem nyitunk». A többiek elfogadták a «reformot», a Tettrekész vezetőjét, Szima Juditot pedig az «igazságszolgáltatás» koholt vádak alapján elítélte, ma már több mint egy éve börtönben ül.  

Pedig marad még megvédenivaló, pl. a nők 40 éves munkaviszony utáni nyugdijba vonulása. Vagy ott is lenne tennivaló, hogy már a 67 év betöltése utáni nyugdíjról, sőt, már 70 évről is beszélnek.   

Az alapvető magyarországi «nyugdíjreformok» persze ugyanazok, mint az Unióban bárhol, a jogok felszámolását célozzák. Így a kormányzati kommunikáció az „önfinanszírozás fontosságára” teszi a hangsúlyt (vagyis fizessünk még plusz összeget a magánszektor kasszáiba), mert «a rendszer csak a 2030-as évekig teszi lehetővé a nyugdíjak fedezését». Nyilvánvaló, ha arra gondolunk, a jövő évben már 40 milliárd forinttal rövidíti meg a kormány a nyugdíjalapokat, és a munkáltatói hozzájárulás 30 éve szünet nélkül csökken.

Ahogyan egy munkás mondja: «munkával töltött fiatalságom után a nyugodt öregség helyett nyomor vár. A nettó béremet teljes egészében meg kéne spórolnom és nem beszélek akkor még a lakhatásomról, a gyerekeim tanítattásáról… ». Egy másik: «a korral gyakran arra is számítani kell, hogy a béred csökken. Öreg lettél, a piacnak nincs már rád szüksége… pedig 40-50 évesen a mesterségünk csúcsán vagyunk. Normális dolog, hogy így kell dolgoznunk 70 éves korunkig?». Egy nő: «14 évig fizettem a kiegészítő nyugdíjat a magánszektornak. 25 Ft lett a nyereségem, még egy eurót sem ér el … Minden privatizáltak, mindent, amit köztulajdon volt. Miért hagytuk?».