Hol tart a világgazdaság? 4. rész

L’Internationale 17

Hol tart a világgazdaság?  4. rész

Pierre CISE és Daniel GLUCKSTEIN

A negatív kamatok, a «varázslatos pénzügy»

A kapitalista rendszer igyekezvén kikászálódni pangásából, főbb imperialista központjainak (USA, EU, Japán) központi bankjai olyan, úgymond nem-konvencionális monetáris politikát - quantitative easing - bontottak ki, amely azokon keresztül (Federal Reserved Bank, Európai Központi Bank)  dollármilliárdokat injektál a pénzügyi rendszerbe alacsony kamatpolitikát gyakorolva. A kinyilvánított cél a bankok megmentése, a többletérték masinájának újraindítása (csökkentve a hitel árát) és a profit számára elfogadható körülmények teremtése. Az ilyen típusú intézkedések már alig a válságot követően megkezdődtek (pl. a 2000-2002-es úgymont internet-válság másnapján). Ami új ebben a jelenlegi periódusban az az, hogy ezek az intézkedések 10 éve tartanak anélkül, hogy a növekedés fellendülésére jelentősebb hatásuk lenne. A másik oldalról viszont rendkívüli módon stimulálják a államok eladósodottságának mértékét (nulla, sőt negatív kamatozás!), a vállalkozásokét és háztartásokét.

A Les Échos napilap (11): «A pénzügyi planétán az történik, mint a klíma esetében: az abnormális válik normálissá. Szinte mindenütt a kamatszint, a mindennapos beszédben “a pénz ára”, negatívvá vált. Így a pénznek nincs ára, a profit forrása, a kölcsön úgymond szinte ingyenes. Varázslatos pénzügy! A világadósság összegét több mint 15 000 milliárd dollárra becsülik, egy kicsit több, mint Kína GDP-je, és negatív a hozadéka. Nem csak az olyan államadósságokról van szó, mint a szilárd Németországé, amely nem jelent semmilyen rizikót, hanem a fejlődő országok adósságáról vagy a vállalatokéról is. (…) Tele van a világ olyan befektetőkkel, akik – csakhogy likviditásukat elhelyezzék – hajllandók egy kicsit veszíteni is, mintsem befektessenek vagy pénzüket őrizzék, deponálják». Mielőtt az idézett szövegre kitérünk, jegyezzük meg, hogy valójában főként a vállalatok számára megy egyre rosszabbul, vagyis a termelésbe történő befektetés akadozik. Ide vezethető vissza az ipari termelés összeomlása. Az Egyesült Államok ipari aktivitási indexe ma 2009 óta a legalacsonyabb, a korszak válságának középpontjában állt. Fertőző a helyzet, mert az aktivitás csökkenése érinti a szolgáltatásokat is. Utóbbiak aktivitási indexe három év óta a legalacsonyabb.

A Les Échos folytatja: «A pénzügyek fordított világának megvan a logikája. De ez a logika még több kérdést vet fel, mint amennyire válaszol, kissé mint a fizika fekete anyagának (dark matter) teóriái. Úgy kell vennünk a negatív kamatot, mint egy új normát? Mi lesz a kapitalizmus alapszabályával, amit azt kívánja, hogy a tőke hozadéka a rizikó arányában alakuljon? 10 évvel a 2008-as nagy válság után a negatív kamat egyre szélesebb mezőket takar. A központi bankoktól ered a kamatok összeesése. De még senki nem ismeri valóban a következményeit». Ismét állljunk meg itt. Lehet, hogy «senki nem ismeri valóban a következményeit». Azonban az teljesen világos, hogy ez a központi bankpolitika nem éri el deklarált céljait, azokkal ellenkezőleg egyre  több instabil gócpontot hoz létre, és az a következménye, hogy megfoszt az eddigi krízisek, így a 2007-2008-as idején is használt fő eszköztől, a kamatcsökkentéstől a pénzügyi rendszer megmentése érdekében, mivel a kamatok nullák, sőt néha negatívak.

«Mihelyt megfosztjuk a pénzt az időértékétől», folytatódik a vezércikk, «lehetséges mindent és bármit igazolni. Ezért jönnek létre a pénzügyi, ingatlan- és más buborékok. Ugyanannak a logikának az alapján, mint a “zombi cégek” életbentartása az olcsó tőkeapportok révén, amelyekhez ezek híján nem lenne hozzáférésük. Ez a világ, amelyben a pénzügy csak válogatást végez (…) vajon hosszú életű? “Amíg muzsika van, addig táncolnotok kell”, mondta Chuck Prince, a Citigroup volt főnöke, a 2008-s pénzügyi válság hajnalán. A történelemben azok szimbólumaként marad meg, akik nem látták semminek az érkezését. Kerüljük el, hogy erre hasonlítsunk!»

A részvényvásárlás, «a profitmérték» mesterséges fenntartása eszköze

A központi bankok politikájának, mellyel a pénzügyi piacokat likviditástömeggel (pénz) árasztották el, egy másik következményét is alá kell húzni: a tőzsde egyre inkább beszűkült szerepét. Valaha az volt a tőzsde elsődleges szerepe, hogy lehetővé tette a tőkés vállalatok fejlődéséhez szükséges alapok felszabadítását, befektetéseit, stb. A kapitalizmus egész felfutása alatt ez a szerep fejlődött. A rothadó imperialista szakasz idején a legnagyobb nehézségekkel találkozott, ami a javak “normális” termelésének valorizálását illeti, a szerep lényegesen módosult. Először is, itt van a részvények eladása/vásárlása jellemző jelensége. A múlt évben a tőzsdeaktivitást az jellemezte, hogy jelentős saját részvényeladás történt a nagy tőzsdei cégek között az árfolyam fenntartására. Először alapjában az USA-ban (ahol az ilyen műveletek elérték az 1 000 milliárd dollárt 2018-ban és háromszor annyit öt év alatt), a tendencia pedig most már világjelenséggé vált. Még ha az európai tőzsdék messze is vannak ettől, 2019-ben már megismerhettük a 100 milliárd dolláros adatot, amely Európában a részvényeseknek utalt összeg 32 %-át képezi. Az USA-ban a részvényeseknek utalt összeg 68%-át a részvényvásárlás adja és a tőzsdei vállalatok 80 %-a folyamodott ehhez a fajta művelethez.

Nem érthetjük meg ezeket a – látszatra aberráns – műveleteket, csak úgy, ha Marxhoz és a profitmegosztás definíciójához fordulunk: «A különböző profitráták a verseny hatása alatt uniformizálódnak a profit általános rátájában, amely a különböző profitráták átlaga». Pontosan: «mind az egyéni tőkések, mind a tőkések együttese minden termelési szférában részt vesz az egész munkásosztály kizsákmányolásában a tőké egésze által, a kizsákmányolás foka szerint… közvetlen gazdasági érdek alapján, mert a profit átlagos rátája függ a munkának a teljes tőke teljes munka-kizsákmányolása fokától». (13)

A nagyvállalatok eme saját részvényeik vásárlását abban a reményben végzik, hogy mesterségesen fenntarhatják a befetektések megtérülési rátáját, amely a profitráta kiegyenlítése ürügyén, legalábbis látszat alapján, a profit nívójára általánosan hat, tehát a vállalatok és szektorok közti tőkemozgások irányára. Honnan van a vállalatoknak elegendő pénzük az ilyen vásárlási műveletek realizálására? Nemrégen megjelent elemzések megmutatják, hogy ezt a pénzt a vállalatok nem saját kincstárukból, vagy annak az árueladásból, szolgáltatásból nyert részéből merítik. Kimondtuk, hogy a világ gazdasági növekedése alpjában véve vérszegény és a tőke fő intézményeinek előrejelzései mutatják, a «pénzcsinálás» lehetőségei a csökkenő fizetőképességű piacokon egyre behatároltabbak (még ha van is különbség a különböző szektorok között). A műveletek legnagyobb része adósságból származik, az alacsony kamatlábak stimulálják azokat, ezeket pedig a fentebb kifejtett központi banki «nem konvencionális» politika idézte elő. Hivatalosan a gazdasági aktivitás fellendítésére szolgál, azonban éppen ez a politika táplálja mesterségesen a «profit általános rátáját», mesterségesen, mert az a termelés hozzáadott értékéhez és a munka produktivitásának emelkedéséhez kötött. Ezt az adósságot nem fordítják termelési befektetésekre, a lassulás perspektívájának számbavételével, hanem a pénzügyi műveletekben használják. Ahogyan Roland Kaloyan, a Société Générale francia bank elemzője vette szemügyre: «szokásosan ez egy ciklus végét jelzi. A növekedés lassul, a vállalatok húzódoznak a befektetésektől. Nem találnak jó helyet a pénzük használatára».(14)

Ugyanakkor néhány év óta az új részvények, új vállakozások megjelenése csökken a tözsdén. Eredmény: a tőzsdei vállalati szereplők száma 10 év alatt az USA-ban 5 100-ről 4 200-ra mérséklődött, Európában pedig 10 000-nél kicsit többról kb. 8 000re.

Mindezeken kívül, meg kell jegyezni – az évtizedekig tartó pénzügyi dereguláció hatásaként – , hogy a vállalatok hitelfinaszírozását a befektetési alapokból, family offices (nagy tőkéscsaládok alapjait összefogó alapok), nyugdíjalapok, stb. Egyre fontosabb helyet foglalnak el és ráadásul a banki finanszírozáson kívül. Ez a shadow banking (árnyékfinanszírozás), a bankrendszeren és tőzsdéken kívüli befektetési vállalatokat csoportosító jelenség az utóbbi években egyre inkább előretör. Magukat a tőkés vezetőket is nyugtalanítja, mivel nincsenek ugyanazoknak a fizetőképességi és biztonsági szabályoknak alávetve, mint a bankok és a tőzsdei részvények.

11 - Les Échos, 2019. aug.12.

11 – A tőke III.kötet, 9.fejezet

12 - A tőke IV.kötet, 10.fejezet  

13 - Les Échos, 2019.okt.17.

14 – Osztályharc és globalizáció - Daniel Gluckstein, 2000.

(folyt.köv.)