L’Internationale 17
Hol tart a világgazdaság?
5. rész
Pierre CISE és Daniel GLUCKSTEIN
Kerül amibe kerül –
értéktöbblet-kisajátítás
Minthogy a tőkés
rendszer az értéktöbblet kicsikarásán pihen, az új érték egy részén, melyet a
proletár hoz létre és a termelőeszközök tőkés tulajdonosa kaparint meg. Mert az értéktöbblet az új gazdagság egyetlen «reális»
forrása. Mindig egyre több értéktöbbletre éhesen, de egyre nagyobb
nehézségekkel találkozva tőkéje valorizálásához – az átlagos profitráta magasságában
– a telített világpiacon a kereskedelmi áruk egyetlen
emelkedése miatt, a tőkés osztály
(és a szolgálatában álló kormányok) mindinkább olyan politikát valósítanak meg,
amely közvetlenül a munkaerőtől veszi el az értéktöbblet új részeit. Ezt neveztük 20 éve «második típusú
értéktöbbletnek»: «Ma erősen alá kell húznunk, hogy a “második típusú értéktöbblet”, amely az
értéktöbblet kizsarolásának domináns formájaként kezd kötelezővé válni, az,
aminek elemzését Marx elhárította mert a «munkaerő hibátlan újratermelése» magának a
kapitalizmusnak a nézőpontjából óriási akadály. Ami a felfejlődő kapitalizmus
idejében abszolút igaz. Ezen a ponton a helyzet, amellyel most szembenézünk, az
ellenkezője a felfelé ívelő szakasznak. Ma a domináns világpolitika ez: “Meg kell reformálni a munkaerőpiacokat, csökkenteni kell
a munkaerő árát” (…) A folyamat,
ami a munkaerő értékcsökkenését már nem csak a produktivitás növelésével veszi
célba, hanem abszolút módon is csökkenteni akarja, a dolgozók fogyasztói
kapacitását redukálva fenyegeti az egész dolgozó emberiséget azzal, hogy nem
lesz képes reprodukálni munkaerejét, csak minden nappal “sérültebb” körülmények között. Olyan folyamatnak vagyunk tanui (...) ahol a munkához
való jogot helyettesiti majd a “munkahelyhez való jog”, ahol a bért helyettesíti
majd a segély, az asszisztálás. A második típusú többletérték elsődlegessége egyáltalán
nem mond ellent a Marx által leírt
mechanizmusnak, ez első típusú relatív többletérték megvalósulásának». (15)
A második
formájú többletérték különbözik a «klasszikustól», amelyet a munka produktivitásának
növelésével érnek el, és csökkenti a munkás által fogyasztott javak árát
anélkül, hogy ugyanannyira csökkentené a fogyasztási javak tömegét. A contrario, a második típusú
töbletértéket a munkaerő értékének, jelenlegi fogyasztási képessége csökkenésével
érik el, tehát a munkásosztály abszolút és növekvő pauperizációjával, elsősorban
a deregulációs intézkedésekkel, a munka prekarizációjával. Szintén ilyen eszközök
a dolgozók millióinak az osztályharcban kivívott kollektív szerződésekből való kivonása,
amit a «munkaerő ára csökkentésének» neveznek, valójában pedig a munkaerő elértéktelenítését jelenti. Visszatérünk
rá a tőkések szempontjából «felesleges» termelőerők destrukciójához.
Más elem
is kombinálódik az abszolút hozzáadott értékkel: az általánossá vált nyugdíjellenes
támadás (pl. jelenleg is Franciaországban) azzal a céllal, hogy a nyugdíjak
értékét csökkentsék, a dolgozókat hosszabb idejű munkára kényszerítsék, amely a
hozzáadott érték újabb mennyiségi kibontását jelenti. Marx leírta a módozatát a
napi munkaidő növelése kapcsán. A jelenleg folyó nyugdíjellenes offenzíva a tőkés
országok többségében kifejezi a tőke törekvését az értéktöbblet egész életre
való kiterjesztésére.
Ismét a termelőerőkről
A felsorolt
elemek együtt igazolják Marx megfogalmazását: «A termelőerők fejlődésében
van egy stádium, amelyben azok megszületnek, ekkor a létező viszonyok
kereteinek termelőeszközei csak szerencsétlenek lehetnek, nem produktív, hanem
destruktív eszközökké válnak (a gépesítés és a pénz)».Rosa Luxemburg hozzátette eezkhez a romboló erőkhöz a «militarizmust», más
kifejezéssel a fegyverkezési gazdaságot. Utóbbi történelmi, az új piacok,
termelőeszköz-források és munkaerő meghódításán túli szerepe mellett«a tőke
számára privilegizált eszköz az értéktöbblet relaizálására, másképpen megfogalmazva
a felhalmozás területe» (16), amelyben – láttuk – az állam központi szereplő.
Anélkül,
hogy mélyebben elemeznénk azt, ami e cikknek nem témája, vegyük elő, mit
mondott Marx és Rosa Luxemburg. «A létező (termelési - a szerk) viszonyok
keretében» Marx a pénz destruktív erejére utal. Fentebb már
érintettük az adósság és az azzal fenyegettség kérdését, mint ami a gazdaság
egészét nyomja. Szembetalálkozva a tőke valorizációjának egyre behatároltabb lehetőségével,
a tőke mesterséges eszközökhöz fordul a profit elérése érdekében, mint amilyen
a pénzügyi piacokon való spekuláció vagy a «buborékok» létrehozása, vagyis
olyan helyzetek előidézéséhez, amelyben a termelési árak «aktívak» (részvények,
alapanyagok, stb.). A spekulációs buborékok végül felrobbannak gazdasági,
politikai, szociális katasztrófába torkollva, munkanélküliséget, nyomort, vállalatok
bezárását, egész szektorok megszűnését provokálják. Ami a gazdasági válságok
idején történik, az lett az imperialista szakaszba jutott tőkés rendszer szabálya
legalább 1929 óta, azaz csakis a termelőerők újabb tönkretétele révén «állítja helyre»
magát.
A gépesítésnek – amelybe beszámítjuk
a termelési folyamatba (és a szolgáltatási «iparba») illő automatizációt,
robotizációt, digitalizációt – szintén megvan a romboló hatása. Általánosságban
nézve (elrugaszkodva a társadalmi realitásoktól) a numerikus
gazdaság alkothatna tagadhatatlanul előrelépést. De a «létező viszonyok
keretében» hajlama van
destruktívvá válni, azzá is válik: a termelés egységek bezárása, delokalizáció,
munkahelyek megszüntetése, világszinten nagyobb preakrizáció és a munkaerő értékének
csökkentése, a közszolgáltatások tönkretétele (olyan «szolgáltatási házak»
létrehozása, ahol számítógépek használatára tanítanak semmiféle kompetenciával
nem bíró alkalmazottak), stb. Nem beszélve az ember és környezete viszonyának
destruktív hatásairól: szennyezés, károsanyag kibocsátása, melegházhatás, a
munka- és életkörülmények fizikai és pszichés romlása, a dolgozók és a népesség
biztonságának veszélyeztetése, a természeti kincsek kirablása és anarchikus
felhasználása, stb. (17)
Rosa
Luxemburg a Bevezetés a világgazdaságba c. könyvének összefoglaló fejezetében (A világgazdaság
tendenciái) ezt írja: «Közelebbről
vizsgálva a kapitalizmus fejlődése saját maga bukásához vezet, a kapitalizmuson
túli viágba. Eddig azt kerestük, hogy mi teszi lehetővé a kapitalizmus létét, most itt az idő, hogy lásssuk azt,
ami lehetetlenné teszi. Elégséges, hogy kövessük a tőkedomináció belső
törvényeit későbbi hatásaikban. Ezek azok a törvények, amelyek a felődés egy
szakaszában az emberi társadalom alapvető és létezéséhez nélkülözhetetlen
körülményei ellen fordulnak. (…) A tőkés termelési módnak megvan az a
különlegessége, hogy az emberi fogyasztás, amely korábban minden gazdaságban
meglévő cél volt, csak eszközzé vált tisztán a tőkés felhalmozás szolgálatában.»
(18) Ami a kapitalizmust «lehetetlenné» teszi, hogy Rosa
Luxemburg formuáját használjuk, a termelőeszközök szocializációja – a
szocializmus, a munkásosztály hatalom-megragadása által – nem csak, hogy lehetséges, de a munkásosztály
és az emberiség számára az életbenmaradást jelenti
15 - Karl Marx, Tézisek Feuerbachról, Karl
Marx-Friedrich Engels, Német ideológia
16 - Rosa Luxemburg, A tőkefelhalmozás, III.fejezet,
A felhalmozás történelmi körülményei
17 – Hogyan
ne gondolnánk az amerikai imperializmus közvetlen beavatkozására Boliviában a
2019 októberi államcsínyben, és Morales elnök félreállítására, amely köthető
többek között ahhoz,hogy ez az ország rendelkezik a világ legnagyobb, az
elektromos akkumulátorokhoz szükséges lítium-tartalékaival. Morales állami
felügyelet alá helyezte ezeket a tartalékokat, holott szomszédai, Argentina és
Chile megnyitotta a szektort a világ multinacionális vállalatai előtt.
18 - Rosa Luxemburg, Bevezetés a világgazdaságba
Editions Anthropos, 1971
(vége)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.