Hol tart a világgazdaság? 5. rész

L’Internationale 17

Hol tart a világgazdaság?

5. rész

Pierre CISE és Daniel GLUCKSTEIN

Kerül amibe kerül – értéktöbblet-kisajátítás

Minthogy a tőkés rendszer az értéktöbblet kicsikarásán pihen, az új érték egy részén, melyet a proletár hoz létre és a termelőeszközök tőkés tulajdonosa kaparint meg. Mert az értéktöbblet az új gazdagság egyetlen «reális» forrása. Mindig egyre több értéktöbbletre éhesen, de egyre nagyobb nehézségekkel találkozva tőkéje valorizálásához – az átlagos profitráta magasságában – a telített világpiacon a kereskedelmi áruk egyetlen emelkedése miatt, a tőkés osztály (és a szolgálatában álló kormányok) mindinkább olyan politikát valósítanak meg, amely közvetlenül a munkaerőtől veszi el az értéktöbblet új részeit. Ezt neveztük 20 éve «második típusú értéktöbbletnek»: «Ma erősen alá kell húznunk, hogy a “második típusú értéktöbblet”, amely az értéktöbblet kizsarolásának domináns formájaként kezd kötelezővé válni, az, aminek elemzését Marx elhárította mert a «munkaerő hibátlan újratermelése» magának a kapitalizmusnak a nézőpontjából óriási akadály. Ami a felfejlődő kapitalizmus idejében abszolút igaz. Ezen a ponton a helyzet, amellyel most szembenézünk, az ellenkezője a felfelé ívelő szakasznak. Ma a domináns világpolitika ez: “Meg kell reformálni a munkaerőpiacokat, csökkenteni kell a munkaerő árát” (…) A folyamat, ami a munkaerő értékcsökkenését már nem csak a produktivitás növelésével veszi célba, hanem abszolút módon is csökkenteni akarja, a dolgozók fogyasztói kapacitását redukálva fenyegeti az egész dolgozó emberiséget azzal, hogy nem lesz képes reprodukálni munkaerejét, csak minden nappal “sérültebb” körülmények között. Olyan folyamatnak vagyunk tanui (...) ahol a munkához való jogot helyettesiti majd a “munkahelyhez való jog”, ahol a bért helyettesíti majd a segély, az asszisztálás. A második típusú többletérték elsődlegessége egyáltalán nem mond ellent  a Marx által leírt mechanizmusnak, ez első típusú relatív többletérték megvalósulásának». (15)

A második formájú többletérték különbözik a «klasszikustól», amelyet a munka produktivitásának növelésével érnek el, és csökkenti a munkás által fogyasztott javak árát anélkül, hogy ugyanannyira csökkentené a fogyasztási javak tömegét. A contrario, a második típusú töbletértéket a munkaerő értékének, jelenlegi fogyasztási képessége csökkenésével érik el, tehát a munkásosztály abszolút és növekvő pauperizációjával, elsősorban a deregulációs intézkedésekkel, a munka prekarizációjával. Szintén ilyen eszközök a dolgozók millióinak az osztályharcban kivívott kollektív szerződésekből való kivonása, amit a «munkaerő ára csökkentésének» neveznek, valójában pedig a munkaerő elértéktelenítését jelenti. Visszatérünk rá a tőkések szempontjából «felesleges» termelőerők destrukciójához.

Más elem is kombinálódik az abszolút hozzáadott értékkel: az általánossá vált nyugdíjellenes támadás (pl. jelenleg is Franciaországban) azzal a céllal, hogy a nyugdíjak értékét csökkentsék, a dolgozókat hosszabb idejű munkára kényszerítsék, amely a hozzáadott érték újabb mennyiségi kibontását jelenti. Marx leírta a módozatát a napi munkaidő növelése kapcsán. A jelenleg folyó nyugdíjellenes offenzíva a tőkés országok többségében kifejezi a tőke törekvését az értéktöbblet egész életre való kiterjesztésére.

Ismét a termelőerőkről

A felsorolt elemek együtt igazolják Marx megfogalmazását: «A termelőerők fejlődésében van egy stádium, amelyben azok megszületnek, ekkor a létező viszonyok kereteinek termelőeszközei csak szerencsétlenek lehetnek, nem produktív, hanem destruktív eszközökké válnak (a gépesítés és a pénz)».Rosa Luxemburg hozzátette eezkhez a romboló erőkhöz a «militarizmust», más kifejezéssel a fegyverkezési gazdaságot. Utóbbi történelmi, az új piacok, termelőeszköz-források és munkaerő meghódításán túli szerepe mellett«a tőke számára privilegizált eszköz az értéktöbblet relaizálására, másképpen megfogalmazva a felhalmozás területe» (16), amelyben – láttuk – az állam központi szereplő.

Anélkül, hogy mélyebben elemeznénk azt, ami e cikknek nem témája, vegyük elő, mit mondott Marx és Rosa Luxemburg. «A létező (termelési - a szerk) viszonyok keretében» Marx a pénz destruktív erejére utal. Fentebb már érintettük az adósság és az azzal fenyegettség kérdését, mint ami a gazdaság egészét nyomja. Szembetalálkozva a tőke valorizációjának egyre behatároltabb lehetőségével, a tőke mesterséges eszközökhöz fordul a profit elérése érdekében, mint amilyen a pénzügyi piacokon való spekuláció vagy a «buborékok» létrehozása, vagyis olyan helyzetek előidézéséhez, amelyben a termelési árak «aktívak» (részvények, alapanyagok, stb.). A spekulációs buborékok végül felrobbannak gazdasági, politikai, szociális katasztrófába torkollva, munkanélküliséget, nyomort, vállalatok bezárását, egész szektorok megszűnését provokálják. Ami a gazdasági válságok idején történik, az lett az imperialista szakaszba jutott tőkés rendszer szabálya legalább 1929 óta, azaz csakis a termelőerők újabb tönkretétele révén «állítja helyre» magát.

A gépesítésnek – amelybe beszámítjuk a termelési folyamatba (és a szolgáltatási «iparba») illő automatizációt, robotizációt, digitalizációt – szintén megvan a romboló hatása. Általánosságban nézve (elrugaszkodva a társadalmi realitásoktól) a numerikus gazdaság alkothatna tagadhatatlanul előrelépést. De a «létező viszonyok keretében» hajlama van destruktívvá válni, azzá is válik: a termelés egységek bezárása, delokalizáció, munkahelyek megszüntetése, világszinten nagyobb preakrizáció és a munkaerő értékének csökkentése, a közszolgáltatások tönkretétele (olyan «szolgáltatási házak» létrehozása, ahol számítógépek használatára tanítanak semmiféle kompetenciával nem bíró alkalmazottak), stb. Nem beszélve az ember és környezete viszonyának destruktív hatásairól: szennyezés, károsanyag kibocsátása, melegházhatás, a munka- és életkörülmények fizikai és pszichés romlása, a dolgozók és a népesség biztonságának veszélyeztetése, a természeti kincsek kirablása és anarchikus felhasználása, stb. (17)

Rosa Luxemburg a Bevezetés a világgazdaságba c.  könyvének összefoglaló fejezetében (A világgazdaság tendenciái) ezt írja: «Közelebbről vizsgálva a kapitalizmus fejlődése saját maga bukásához vezet, a kapitalizmuson túli viágba. Eddig azt kerestük, hogy mi teszi lehetővé a kapitalizmus létét, most itt az idő, hogy lásssuk azt, ami lehetetlenné teszi. Elégséges, hogy kövessük a tőkedomináció belső törvényeit későbbi hatásaikban. Ezek azok a törvények, amelyek a felődés egy szakaszában az emberi társadalom alapvető és létezéséhez nélkülözhetetlen körülményei ellen fordulnak. (…) A tőkés termelési módnak megvan az a különlegessége, hogy az emberi fogyasztás, amely korábban minden gazdaságban meglévő cél volt, csak eszközzé vált tisztán a tőkés felhalmozás szolgálatában.» (18) Ami a kapitalizmust «lehetetlenné» teszi, hogy Rosa Luxemburg formuáját használjuk, a termelőeszközök szocializációja – a szocializmus, a munkásosztály hatalom-megragadása által – nem csak, hogy lehetséges, de a munkásosztály és az emberiség számára az életbenmaradást jelenti

15 - Karl Marx, Tézisek Feuerbachról, Karl Marx-Friedrich Engels, Német ideológia

16 - Rosa Luxemburg, A tőkefelhalmozás, III.fejezet, A felhalmozás történelmi körülményei

17 – Hogyan ne gondolnánk az amerikai imperializmus közvetlen beavatkozására Boliviában a 2019 októberi államcsínyben, és Morales elnök félreállítására, amely köthető többek között ahhoz,hogy ez az ország rendelkezik a világ legnagyobb, az elektromos akkumulátorokhoz szükséges lítium-tartalékaival. Morales állami felügyelet alá helyezte ezeket a tartalékokat, holott szomszédai, Argentina és Chile megnyitotta a szektort a világ multinacionális vállalatai előtt.   

18 - Rosa Luxemburg, Bevezetés a világgazdaságba Editions Anthropos, 1971

(vége)