Franciaország: A remény

 

Ritkán volt ilyen mély a szakadék a munkások és a "baloldali pártok" vezetőinek lelkiállapota között. "Odalent a sztrájkok terjednek. A múlt héten több tízezer szociális munkás sztrájkolt és tüntetett. Sztrájkokra került sor a Dassault-nál, a Carrefournál és nagyon sok fémipari vállalatnál is. A sztrájk alulról érlelődött és átterjedt az SNCF-re". Fent a "baloldal" csúcsai, akik meg vannak győződve Macron újraválasztásának elkerülhetetlenségéről, mindent megtesznek, hogy a széttagoltság, a megosztottság és a szétszóródás révén hozzájáruljanak ehhez. Amikor pedig nem így van, akkor egyesek tisztán és egyszerűen csatlakoznak. "Alul" a munkásoknak nincs más választás, mint hogy szembeszálljanak a kapitalista rendszer igazságtalanságával, amelyben a profit a társadalom egyik végén egyre csak nő, míg a másik végén a nyomor terjed. Nincs más választásuk, mint hogy az osztályharcon keresztül és azon belül saját kezükbe vegyék sorsukat.

A következmény egyértelmű: ebben a stádiumban széles szektorok nem vesznek részt egy olyan választáson, amely kizárja, hogy törekvéseiknek megfelelő eredmény szülessen; mások, akik elszántan mégis elmennek az urnákhoz, pedig nem várják, hogy szavazatuk változtasson helyzetükön. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a követelésekkel foglalkozó szervezetekkel való egyesült mozgósítás ma még szerény, sôt visszacsúszott, de holnap fontosabb lehet. Egyre többen jutnak erre a következtetésre: az elnökválasztás előtt vagy után az egységes osztályharc, a sztrájk lesz az, ami a jelenlegi politikával való szakítás perspektíváját nyitja meg. Marie-George Buffet, a PCF képviselője szerint "a baloldal egyetlen reménye egy, a francia kommunista párt és Mélenchon pártjának megállapodása" Mélenchon jelöltségéről, amely a törvényhozási választásokra vonatkozó megállapodással együtt lehetővé teszi a "társadalmi átalakulás csoportjának" bejutását a Nemzetgyűlésbe.

Megérthetjük, hogy a PCF frakciójának fenntartása a Nemzetgyűlésben - amely a Vichy-korszakot leszámítva egy évszázada ott van - reményt jelent e párt vezetői számára; de hogyan jelent ez reményt a munkásosztály számára? A munkásosztály tettekben kovácsolja reményét. A ma szétszórt sztrájkmozgalmak kiszélesedve a központosítás felé tendálnak. Kicsit előbb, kicsit később, az általános sztrájk blokkolni fogja a kormány politikáját, és megteremti a leváltásának feltételeit. Kicsit előbb, kicsit később, a dolgozók egységes mozgósítása megalapoz majd egy olyan kormányt, amely nem fél majd arra kényszeríteni, hogy a dolgozó népnek visszaadja azt, amit elloptak tőlük; és nem fél majd összehívni az Alkotmányozó Gyűlést, hogy átadja a hatalmat a dolgozó nép képviselőinek. Ebből a mozgalomból, amelynek révén a munkások megtanulnak bízni saját erejükben, fog megszületni a munkások áttörésének reménye. Ez az a perspektíva, amelyért a POID, a Független Demokratikus Munkáspárt küzd.

Daniel Gluckstein

Forrás : La Tribune des Travailleurs n° 319