Egy amerikai történet? Nem csak...

 

Olyan munkások története, akik nem bírják tovább: "Napi tíz-tizenkét órát dolgozunk, és kimerültünk" - mondja az egyikük. "Nem ismerek senkit, aki meg tudna élni a hónap végén" - mondja egy másik sírva. Ez azoknak a munkásoknak a története, akik sztrájkba léptek: "A főnök 40%-os fizetésemelést kapott, így mi is 40%-ot akarunk. Az osztályunkért harcolunk" - magyarázza egyikük. Hozzáteszi: "Nem kérünk sokat... csak igazságot." Ez azoknak a munkásoknak a története, akik a szakszervezetükhöz fordultak. A szakszervezet pedig sztrájk szervezésével válaszolt.

Ez azoknak a munkavállalóknak a története, akiknek azt mondták, hogy az "energiaátállás" miatt áldozatokat kell vállalniuk. Erre a következő követeléssel válaszoltak: még ha a termelési feltételek meg is változnak az "átállás" következtében, az ágazat új vállalatainak ugyanazokat a jogokat kell garantálniuk, mint eddig. Ez az osztályharc története. Pontosabban az Egyesült Államokban zajló tömegharcé (amelynek a La Tribune des travailleurs e számának nyitóoldalát szenteli). De ez a történelem nem kifejezetten amerikai. Többé-kevésbé lehetne francia, kínai, német vagy nigériai is. Az osztályharc nemzetközi.

Az Egyesült Államokban jelenleg zajló erődemonstráció emlékeztet minket az alapvető szabályokra. Az első az, hogy semmilyen érv - sem az adósság, sem a háború, sem az energetikai átállás, sem a gazdasági válság - nem vezethet arra, hogy a munkavállalók feladják követeléseiket. E követelések közül a legalapvetőbb az igazságosság: semmi sem indokolhatja, hogy  miközben a főnökök a profitból lakmároznak, a dolgozók lemondjanak vásárlóerejükről annak 40-50%-át elveszítve. A második egyetemes tanulság az, hogy semmit sem lehet megnyerni egység és a munkások akaratának tiszteletben tartása nélkül. Az Egyesült Államokban a szakszervezet megszervezte a munkavállalókkal való konzultációt a sztrájkról szóló döntésről. Ők adták a megbízást, és nagy többségű szavazással adták ki a sztrájkparancsot. A harmadik tanulság egy regionális szakszervezeti tisztségviselőtől származik:

"A szakszervezet új vezetése a korábbiakkal ellentétben nem engedett a főnököknek, nincs többé "partnerség", amikor a szakszervezeti tagok a főnökkel való összejátszásra gyanakodhattak".

A negyedik tanulság? Semmit, abszolút semmit nem engedhet a munkásosztály harc nélkül. Semmit, abszolút semmit nem nyerünk meg erő nélkül.

A munkások függetlensége, a munkások egysége, a munkások demokráciája a harcban: ez a hármas követelés az Egyesült Államokban folyó osztályharc sajátja? Nem, ez minden munkást érint.

(Forrás: D.G. Tribune des travailleurs, n° 408)