A IV. Internacionálé levele

2011.dec.22.

A IV. Internacionálé nyilatkozata:

Tunéziában forradalom zajlik


Fegyveres rendőrök a tömeget lövik, a tüntetők száma mégis nap mint növekszik és erősödödik… A világ dolgozói és népei láthatták ezeket a képeket. Látták, hogy Tunézia népe elözönli az utcákat nem törődve a megtorlással, elviselve az erőszakot, hogy kimondja: «Le a rendszerrel!». Képek egy felegyenesedő népről.

A IV. Internacionálé üdvözli az ifjúság, a munkásosztály, a tunéziai nép egészének több hete tartó mozgalmát, mely a represszió, a gyilkosságok, a letartóztatások ellenére Ben Alit elűzte a hatalomból. «Kenyeret, vizet, Ben Aliból nem kérünk», ez volt a jelszó, amellyel a tunéziai nép felegyenesedett a nyomorúság, a szegénység, a bizonytalanság és Ben Ali diktatúrájával szemben, az elnyomás ellen. Ezért kegyetlen megtorlással kellett szembenéznie.

A tunéziai nép visszaszerezte ebben a mozgalomban jogát ahhoz, hogy szavát hallassa, összekötve a szociális, munkás-, demokratikus és nemzeti követeléseket. A tunéziai ifjúság az UGTT szakszervezeti tömörülés struktúrájához fordult a mozgalom szervezéséért, utat nyitott a dolgozóknak és az egész népességnek. A IV. Internacionálé meghajol azok emléke előtt, akik a forradalomért haltak meg.

A világ dolgozóit ezek a képek a tunéziai forradalomról a korábbi proletárforradalmakra emlékeztetik: az 1917-es orosz forradalomra, az 1936-os spanyol forradalomra, az 1974-es portugál forradalomra, a fiatal generációkkal, szakszervezetekkel megmozdult dolgozókra, a bizottságok alakítására, katonákkal fraternizáló jelenetekre. Ezek a forradalom képei, a nemzetközi osztályharc képei.

A nép szerveződik

Ben Ali kimúlt rendszerének svadronjai elleni védekezésül a fiatalok és dolgozók, az UGTT szakszervezeteivel településeiken, lakónegyedeikben védelmi bizottságokat hoztak létre.

Egyedül tették a Ben Ali mögött fel-sorakozó teljes nemzetközi koaliciós erővel szemben.

A védelmi bizottságok azonnal kézbe vették a feladatokat, megszervezték a mindennapi életet az UGTT helyiségeiből irányítva. Az imperializmusnak alárendelt kicsiny korrupt csoport kiszolgálására modellezett rendszer intézményei ellen keltek fel. Ezek a bizottságok a demokrácia legmagasabb formájának egyikét jelentik, melyekben a forrongás közpette a tunéziaiak szabadon és szuverén módon megvitathatják jövőjüket a forradalom védelmében.

Az egész országnak ez a törekvése. A kasserine-i regionális bizottság a forradalom kerete és védelme érdekében így nyilatkozott: «Figyelmeztetünk arra, hogy mindenütt, belül is, kívül is készen áll az ellenség, mely minden forradalom ellensége. Mártírjaink vérében gázolva megpróbálja elorozni népünk forradalmát és a régi rendszer erőinek koaliciójával új rendszert akar fabrikálni, hogy népünk minden tettét megkaparintsa magának és folytathassa az imperializmus, a cionizmus és az arab reakció szolgálását.»

A bizottság meghatározza a feladatot: «A kormányzó párt és összes struktúrájának, segédcsapatainak lebontása, a néptől eltulajdonított javak befagyasztása és visszaszolgáltatása.»

«Védelmi kormány» létrehozására hív fel, melynek «alkotmányozó országgyűlés választására kell ügyelnie, hogy új, a régi rendszerrel szakító Destour (alkotmány) szülessék».

Ahogyan a bizottság felhívása szól, a forradalmat veszélyeztetik az imperializmus külső erői, de tunéziai híveik is, akik a rendszert kívánják átmenteni az RCD tisztviselőivel, Ben Ali pártjával a kormányban, miniszterelnökként Ghannouchival, Ben Ali volt miniszterelnökével, a tunéziai privatizációra parancsot adó volt világbanki igazgatóval.

A munkásosztály történelmi szervezetét, az UGTT-t magával ragadva, visszaadta annak helyét a szervezeti küzdelem hagyománya kontinuitásában (alapította Farfaht Hached, meggyilkolták 1952-ben). Ez az 1955 szeptemberi kongresszusán a gyarmatosítók államosításására és az agrárreformra felszólító UGTT kontinuitása.

Forradalom kezdődött Tunéziában

Igen, forradalom. S nem is csak, mint a nyugati sajtó írja, “demokratikus forradalom”. Forradalom a népszuverenitás és nemzeti szuverenitás védelmében, a fiatalság, a dolgozók, a dolgozó népesség jogaiért a korrupt kisebbséggel szemben, mely a francia és amerikai imperializmust szolgálatában, az Európai Unió társulási programja és az IMF tervei közvetítésével a nemzeti szuverenitást tette kétségessé a gyarmati sor alól felszabadult Tunéziában, a dolgozókat fokozott kizsákmányolás alá vetve.

A megmozdult tunéziai nép követeli a Ben Ali korrupt kisebbsége és «pártjának», az RDF-nek, a tásadalom valódi rákfenéjének kisajátítását. Munkásforradalomról van szó, mely felkel a tőke és a termelési eszközök magántulajdonán alapuló kizsákmányolás ellen.

A Ben Ali vezette rezsim hűségesen kiszolgálta a nagyhatalmak érdekeit privatizációval, deregularizációval, a nemzeti vagyon kiárusításával és megnyitotta az utat Tunézia szabadzónává alakítása felé, a fiatalságot, a dolgozókat, a kisparasztokat és az egész lakosságot teljes prekaritásba sodorta azon multinacionális vállalatok előnyére, melyek Európában vagy másutt bezárták üzemeiket, hogy delokalizáljanak Tunézia felé.

Ez az oka annak, hogy az imperialista, különösen a francia és amerikai kormányok (akármilyen politikai szinezetűek is voltak) 23 éven keresztül támogatták Ben Alit. Tunéziát modellként állították be minden «feltörekvő» ország elé. Még azt is merték, hogy “demokratizálódási folyamatról” dicsekedtek, holott a tunéziai nép Ali Ben diktatúrájának csizmája alatt nyögött.

A francia és amerikai imperializmusnak egészen az utolsó pillanatig ez maradt az álláspontja, s csak Ben Ali bukása másnapján láttak neki a rendszer megreparálásának. Ben Ali bukása a népmozgalomnak köszönhető, így elsőként az imperialista hatalmak csődjét jelenti.

Szégyen a Szocialista Internacionáléra nézve, hogy az utolsó pillanatig (2011. jan. 17-ig, a Ben Ali elmenekülését követő harmadik napig) várt, hogy tagját (1989-től), az RCD-t soraiból kizárja! Szégyen az IMF főigazgatójára, Dominique Strauss-Kahnra, hogy 2008-as tunéziai látogatásakor azt merészelte mondani, hogy az ország “a legjobb, a követésre szánt modell”!

Szégyen azokra az ún. baloldali és szélsőbaloldali erőkre is, akik Franciaországban közös nyilatkozatot adtak ki felszólítva az Európai Uniót «a valódi demokratikus átmenet támogatására». Pontosan azokhoz fordulnak, akik annak idején Ben Alinak adták ki parancsaikat a tunéziai nép eltiprására, s ma pedig «segítséget» akarnak nyújtani!

A IV. Internacionálé megerősíti az egyetlen jelszót: «Francia kormány, amerikai imperializmus, EU, IMF, el a kezekkel Tunéziától!» A tunéziai népnek magának kell határoznia jövőjéről. Ma a nagyhatalmak kormányai erre az úgynevezett “demokratikus átmenetre” szólítanak fel.

És micsoda demokratikus átmenetről van szó? A nagyhatalmak rábólintásával megalakult, úgymond nemzeti egységkormánnyal szemben a tunéziai fiatalok, dolgozók folytatják a tüntetéseket és azt mondják: «Kenyeret, vizet, az RCD-ből nem kérünk!».Tunézia összes kincse a nép tulajdona. A tüntetéseken az RCD eltűnését követelik. Ki dönthet Tunézia jövőjéről, ha nem egyedül maga a nép?


A tunéziai nép szava

A fiatalok, a dolgozók, a nép munkát akar, munkájából akar élni. Nem akarják, hogy a nemzet kincseit a multinacionális vállalatok és tunéziai ügynökeik fosztogassák a korrupt rendszert táplálva. Likvidálni akarják ennek a rendszernek az összes intézményét. Bizottságokba szerveződnek, éppen a korrupt rendszer ellen, hogy kezükbe vegyék saját ügyeiket, saját maguk döntsenek.

Ezért akarják koordinálni a bizottságokat. Az UGTT szakszervezetei felé fordulnak, mert úgy tartják, hogy törekvéseiket ezeknek kell kifejezniük.

A nemzeti egységkormány megalakításának másnapján az UGTT országos adminisztrációs bizottsága deklarálta határozatát (jan. 18.):

«Tekintetbe véve, hogy a koaliciós kormány nem felel meg eszméinknek, eddig megfogalmazott követeléseinknek, sem pedig a nép és a dolgozók törekvéseinek, visszahívjuk a minket képviselő személyeket a kormányból; országgyűlési, államtanácsi, helyhatósági választott szakszervezeti képviselőink lemondanak; az UGTT felfüggeszti közreműködését a Gazdasági és Szociális Tanácsban.»

Az UGTT országos adminisztrációs bizottsága ugyanebben az állásfoglalásban követelte: «az RCD feloszlatását (…), a külföldi beavatkozástól való tartózkodást népünk összes belügyébe, mivel csak a nép döntheti meg elnyomó elnökét; a népnek kell dönteni sorsáról külső bevatkozás nélkül.» A tömörülés szintén érinti a Ben Ali-klán vagyonának, vagyis a gazdaság jórészének ”államosítását”, a Tunéziai Köztársaság ellenőrzése alá vételét.

Ezen az úton haladva az UGTT felhív a «szabad és demokratikus választásokkal a népakaratot tükröző Alkotmányozó gyűlés összehívására».

A szakszervezeti tömörülés által megformált kérdéssel találkozunk minden bizottságban, lakónegyedben, vállalatnál. A viták számos tanuja kimutatja, hogy a tunéziaiak keresik országuk jövőjének megszilárdítását.

A dermokrácia, mondják, olyan kormányt jelent, mely az egész népet szolgáló politikát folytat. A demokrácia a dolgozók jogait jelenti. A demokrácia a felekezeten kívüliség és a nők jogainak tiszteletben tartása. A demokrácia azt jelenti, hogy ne fogadjuk el Ben Ali fegyvertársainak hatalomban maradását. A demokrácia annyi, hogy ne maradjuk meg a jelenlegi alkotmány keretei között. A demokrácia az, hogy szabadon kifejezhessük magunkat. Az a demokrácia, hogy nem hagyjuk a forradalom eltulajdonítását. Ez olyan kormányt jelent, melyet magunk választunk és magunk ellenőrzünk.

2011. jan. 19-én Sfaxban az UGTT felhívására általános sztrájk indult az RCD, Ben Ali rendszerének pártja feloszlatásáért és a korrupt vezető kisebbség javainak elkobzásáért. 1011. jan. 20-án pedig az UGTT országos vezetése védelmi kormány alakítására hívott.

Tunéziai népével az imperializmus ellen

A IV. Internacionálé azt tartja, hogy a nemzetközi munkásmozgalom felelősséget visel a Tunéziában elkezdődött forradalom iránt, világos és tiszta állásfoglalást kell hoznia a tunéziai nép ügyeibe való bármiféle beavatkozási kísérlettel szemben. Nem véletlen, hogy a Standard and Poor’s hitelminősítő ügynökség azzal fenyeget, hogy Tunéziát leosztályozza, mivel szerinte «a jelenlegi instabil politika kihathat a gazdaságra és a pénzügyi helyzet romolhat.»
A fenyegetés megtörtént: mivel az imperializmus, nevezetesen a francia és az amerikai, azt akarja, hogy a most felállított rezsim is folytassa Ben Ali tegnapi politikáját.

Ezért akarja letörni a tunéziai forradalmat, válsága vergődésében a dolgozók minden megszerezett jogát legázolni. Erre akarja felhasználni a Ben Ali alatt az IMF-fel kreált 18 milliárd dollárnyi “adósságot”. Ez nem a tunéziak adóssága, hanem Ben Alié, az ország számára ezt el kell törölni!

A világ dolgozói a tunéziai nép oldalán állnak, mert ellenségeink azonosak. Az itt kezdődött forradalom támpont a világ összes népe számára, mert az imperializmusra csapott le, az IMF-re, az Európai Unióra, mert a népekre barbárságot hozó agonizáló tőkére mért csapást. Támpont a Közel-Kelet és Afrika népei számára, melyeket háború és diszlokáció fenyeget, mint Elefántcsontparton, Szudánban, Libanonban és másutt – imperialista, multinacionális vállalatok rablócéljai érdekében.

De ugyanúgy támpont Ázsia népei számára is, melyek ugyanolyan diszlokációs veszélynek, s az afganisztáni háborúnak vannak kitéve, különösen az ugyanannak a pusztító logikának alávetett Pakisztán esetében.

Latin-Amerika népei és dolgozói nemzeti szuverenitásuk védelméért ugyanazzal az ellenséggel találják szembe magukat, mint a tunéziai nép: az imperializmussal, annak szolgálatában álló intézményekkel (IMF, Világbank, Világkereskedelmi Szervezet), az USA és az EU szabadkereskedelmi egyezményeivel.

Támpont a palesztin nép legitim nemzeti jogaiért vívott küzdelme számára, mely jogokat a cionista állam léte taposott el, s mely Silvan Shalom izraeli politikus nyers bevallásában a «testvéri» rendszerekkel való együttműködésre támaszkodik. Ben Ali elmenekülését kommentálva: «A tunéziai rezsim bukása olyan precedens, mely más országokban is megismétlődhet, rendszerünk stbilitását kétségbevonva.» Az izraeli sajtó szerint ezt mondta: «Izraelnek és az arab rendszerek többségének azonos érdekei vannak (…). Az arab világban a demokratikus rendszer azt jelentené, hogy Izraellel általában szembenálló közvélemény kormányozná».

A tunéziai forradalom, mely a francia és az EU más kormányai ellen kezdődött, támpont a válság hatásának, az adósságnak, a «közköltségek deficitcsökkentésének» alávetett európai népek számára is, melyek soha nem látott mértékben szenvedik el jogaik és garanciáik megsemmisítését egész Európában.

Csakúgy támpont Görögország, Írország, Franciaország, Portugália, Spanyolország dolgozói számára, akik az utóbbi hónapokban hallatlan mobilizációval, fantasztikus bátorsággal folytatták és elmélyítették ellenállásukat ugyanazzal a tőkével szemben, mely a tunéziai dolgozókat zsákmányolja ki az európai munkahelyeket megszüntető delokalizációval kezdve. Az európai dolgozók érdeke ugyanaz, mint a tunéziai dolgozóké.

Végül, bátorítás az USA ifjúsága és munkásosztálya számára is, amely tiltakozik az iraki és afganisztáni háborúk ellen, és keresi az akadályok és nehézségek ellenére is valódi társadalombiztosítási joga érvényesítését, az amerikai munkásosztály és ifjúság összes jogának védelmét.

Kormányok, féljetek a népek felkelésétől!

Néhány hétel a tunéziai forradalom kitörése előtt a Nemzetközi Egyetértés kezdeményezésére, az algériai Parti des travailleurs és az UGTA szervezésében világkonferencia zajlott Algírban a háború és a kizsákmányolás ellen. A tanácskozás megerősítette: «Az elszenvedett gyötrődések ellenére a világon mindenütt növekszik a népek, a fiatalok és a dolgozók ellenállása, keresik szervezeteik visszaszerzését, hogy harcoljanak, ellenálljanak, visszavegyenek (…). Az 1991. jan. 4-i barcelonai jelszót megismételve: «Háború- és nyomorúságcsináló kormányok, féljetek a népek felkelésétől! Le a háborúval! Le a kizsákmányolással!»

Igen, “háborút és nyomorúságot előidéző kormányok”, van miért félnetek a népek háborgásától, pontosan ezt mutatta meg Tunézia népe, felkelve szakszervezeteivel, az UGTT-vel együtt, forradalmi védelmi bizottságokat hozva létre.

A IV. Internacionálé azt tartja, a nemzetközi munkásmozgalom egyedül azzal járulhat hozzá a tunézia nép harcához, hogy tisztán megerősíti: «Francia, USA kormányok, IMF, Európai Unió, el a kezekkel Tunéziától! A tunéziai népnek, s egyedül neki kell dönteni jövőjéről.»

Tunézia fiataljai, dolgozói, népe megmutatta, hogy az egész világ fiataljainak, dolgozóinak, népeinek megvan a képessége arra, hogy saját maguk találják meg a pozitív kiutat az emberiség számára a tőkés rendszer fenntartásával az egész Földön előidézett barbársággal szemben.

A barbárság meghátrálásra késztetéséhez csak egy út vezet, a nép egységes mozgósítása jogaiért és szuverenitásáért osztályharcban, a dolgozók küzdelmében a tőkések ellen, az imperializmus és ügynökeik ellen. Ez kötelez arra, hogy minden szervezet, mely a dolgozók védelmére jött létre, elsősorban a szakszervezetek, szabad legyen és független, s ne a kapitalista követelések hűbérese.

Kell, hogy minden országban erősen kifejeződjék a mindenütt meglévő ellenállás a «válság» nevében meghirdetett politikával szemben, mely a szakszervezeteket társítani akarja a Világbank, az IMF, az Európai Unió, a burzsoázia által megkövetelt politika megvalósításához.

Semmilyen kiút nincs, ha a szakszervezeteket alárendelik a dolgozók, a népek elleni kontrareformoknak. A küzdelem egyesíti a dolgozókat és népeket szervezeteikkel, ahogyan a Tunéziában elkezdődött forradalom is kimutatta, ez erősítheti meg a népszuverenitást és a nemzeti szuverenitást. Ezen az úton haladva tudják a dolgozók és népek szervezeteikkel a barbárság, a háború, a nemzetek diszlokációja felé menetelést meghátrálásra késztetni.

Végezni ezzel a barbársággal, végezni a tőkés rendszerrel, az emberiség minden bajának forrásával. Ez nyitja meg a szocializmus felé vezető utat:

a dolgozók, a népek küzdelme szervezeteikkel együtt minden földrészen és minden országban a népszuverenitásért és nemzeti szuverenitásért, a barbárság meghátrálására késztetéséért.

A IV. Internacionálé támogat minden lépést ezen az úton, csakúgy, ahogyan ilyen álláspontú pártok létrehozását is.

A Tunéziában megkezdődött forradalom meg fogja rázni a nagyhatalmakat, mert dominációjukat teszik kérdésessé.

Éljen Tunézia ifjúsága, dolgozói és népe! Éljen a megkezdett tunéziai forradalom!


2011. jan. 21.