Kína-levél 411.sz., 2013. nov. 15.
A
plénumra várva…
A 2008-ban kezdődő véget nem érő válság, amely egész Földünkön szétterült, Kínát
a színpadon előre tolta. Sokan teszik fel a kérdést: vajon segít-e megcsúszott
gazdasága a válság megoldásában? De világunk vezetői, megfigyelői és döntéshozói
is sokat vártak a Kínai Kommunista Párt új csapatának központi bizottsági
harmadik üléssszakától (nov. 9-12.) Mivelhogy hagyományosan ez az ülés határozza
meg 10 évre az ország irányultságát. Például 1978-ban itt döntöttek a «reformról
és nyitásról» Teng Xiaoping idején.
Az új vezetők, a KB-titkár Xi Jinping, és a
miniszterelnök Li Keqiang, a gazdaságot fellendítő reformokat ígértek a lakossági
fogyasztás emelése és nem az exportnövelés révén, s mindezt alapvetően a magánszektorra
támaszkodva, amelyet privilegizálni akarnak. «Xi azt mondta a külföldi vezetőknek, hogy ez az ülés lesz a
legfontosabb Kína számára 1978 óta» és
«mélységes forradalmat» jelentett be,
a pénzügyi lap, a «The Economist» szerint (nov. 2.).
Napirend: az állami vállalatok, annak támogatóinak,
az egész pénzügyi és bankrendszernek a reformja, és a földreform a mezőgazdasági
lakosság számára. Sajnos, húzza alá a «The Economist», az állami vállalatok
privtatizálása még mindig nincs napirenden…
És a
plénum azt mondja…
Hát igen, a nov. 12-i hivatalos sajtókommünikékben nem sokat mond. A «China
Daily» szerint a hatalom «országos
biztonsági bizottságot» állít fel «a
népérdek védelmében» innovációs felhívással a szociális konfliktusokra vagy
végkimenetelükre vonatkozóan – ez lenne
az állampolgári biztonság területe! Pedig beszélnek a piac «meghatározó szerepéről», vagyis a magánszektorról, és egyébként
speciális irányítócsapatot is létre fognak hozni «a reform együttesének elmélyítése» céljából.
Ugyanakkor a kommüniké megerősíti az állami
szektor túlsúlyának fenntartását. Próbáljuk akkor megérteni?! Egyébként az
amerikai pénzügyminiszter is ezt nyilatkozta: «őszintén szólva, egész sorozat választ igénylő kérdés merül fel». A
kommentátorok és befektetők kíváncsisága is kielégítetlen marad.
«Soha nem látott reformok». November 15-én este a
hivatalos ügynökség, a Xinhua hosszú sajtókommünikét adott közre bejelentve egy
rakás konkrét intézkedést: ezután a pároknak lehet két gyerekük is, ha egyikük
egyke volt (az állampolgárok főként az erőszakot és a családtervezési hivatalos
szervek korrupcióját gyűlölik); vége lesz a hírhedt munka általi átnevelő táboroknak
(de vajon vége lesz-e az önkényes fogvatartásoknak is?); a hivatalos gépkocsik
létszámát és a szolgáltatások személyzetét csökkentik (valóban kevesebb lesz a Mercedesek
és Audik eladása a hivatalos szervek számára?), stb.
Aztán a probléma középpontja. Xu Hongcait, a
nemzetközi gazdasági kapcsolatok fő közgazdászát a Reuters ügynökség idézi a «soha nem látott reform» minősítésével kapcsolatban (nov. 15.): «a magántőkével működő vállalatok részvételét engedélyezik a projektekben»,
amelyeket az álllami vállalatok indítanak, melyekben «ugyanakkor állami és magántőkével is» rendelkezhetnek, hogy
«elősegítsék a gazdasági vitalitást és a nem-állami gazdasági kreativitást». Az
állami vállalatok szívébe tehát betelepszik a magánszféra.
Egyéb intézkedések mellett ott található a «yüan konvertibilitásának felgyorsítása, bizonyok szektorok megnyitása a magán- és külföldi csoportok előtt csakúgy, mint a víz, az áram és egyéb kulcsforrások árának reformja avégett, hogy azokat a piacokhoz kössük».
Egyéb intézkedések mellett ott található a «yüan konvertibilitásának felgyorsítása, bizonyok szektorok megnyitása a magán- és külföldi csoportok előtt csakúgy, mint a víz, az áram és egyéb kulcsforrások árának reformja avégett, hogy azokat a piacokhoz kössük».
Vissza fogunk térni ezekre a kérdésekre,
mivel felmerült a probléma: az ország gazdasága még az állami vállalatokon
nyugszik, a kínai alkotmány szerint a magánszektor azzal párhuzamosan fejlődik,
nem pedig az állami vállalatok berkein belül. Talán éppen ezért történt, hogy
Bo Xilai (nemrégen életfogytiglanra ítélt vezető) hívei bejelentették egy új
politikai párt létrehozását – ami tilos –,
és amelyet Zhi Xian-nak neveztek
(«A legfelsőbb hatalom az Alkotmány»).
A Mattelnél
és a Foxconn-nál
vannak a «nem állami gazdasági kreativitás» királyai?
A China Labor Watch (CLW) hat kínai üzemben vizsgálódott. Kb. 20 ezer dolgozót
foglalkoztatnak, játékszert gyártanak a Mattel számára. A «kreativitás» annyi, mint
10-13 óra hosszat állva dolgozni, csalás
a társadalmi terhek fizetésében, illegális túlóráztatás, stb.
Lentebb publikáljuk Han Dongfang, a «China
Labour Bulletin» alapítójának nézőpontját: «A kínai kormány, úgy tűnik, érti, hogy saját érdeke és az egész országé
ezen az úton haladni», ami a
dolgozók «saját reprezentásainak
demokratikus megválasztását és munkáltatóival való tárgyalásokat jelenti».
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
A Mattel
és beszállítói törvényszegései
2013 áprilisától szeptemberéig a China Labor
Watch (CLW) a Mattel alvállalkozóinál folytatott vizsgálódást. Eképpen
foglalható össze: «Egy év alatt a hat
Mattel-játékszergyártó kínai üzem alkalmazottait 6-8 millió euróval fosztotta
ki bérben és társadalmi hozzájárulásban. (…) A Mattel többi száz kínai beszállítójára is vonatkozik?» Hogyan
csinálják a kínai munkáltatók? «Kombinálják
a túlórák ki nem fizetését, a munkaórákkal való csalást és a kötelező szociális
terhet nem fizetését».
Illegális
túlórák
Üzemi példa Taiqiangból: «A hétvégi órák egy részéért rendes heti óraként fizetnek, holott
törvényesen többnek kellene lennie (…). Az 5000 foglalkoztatott munkásnővel 600 000 yüanos
(72 500 €) a megtakarítás». Ha hozzátesszük, hogy «havi 84 - 110 túlóráztatással,
azaz a munkatörvénykönyv által engedélyezett [36 óra] két-háromszorosával», így könnyebb
elképzelni az alkalmazottak csontig szipolyozásával működő húsosfazekat.
Napont
10 – 13 órát állva dolgozni
Az illegális túlórán kívül hosszú, de
klasszikus a munkaelőírások megszegésének listája: munkafelvételi diszkrimináció;
személyi igazolványok visszatartása; kitöltetlen, hiányosan kitöltött vagy később
kiegészített szerződések; gyakorlatilag nem létező munkahelyi és balesetvédelmi
képzés, veszélyes vegyszerek elleni védelmi eszközök hiánya; eltorlaszolt,
nemegyszer lezárt vészkijáratok; késleltetett bérkifizetések, a napi legális
munkaidő meghaladása: «Bizonyos munkások
kénytelenek napi 10 -13 óra hosszat állva dolgozni, amely a munkatörvénykönyv
41-es cikkelyét sérti, amely ezt maximum 9 órában állapítja meg.»
Fizetetlen
társadalmi terhek
A CLW minimálbecslése szerint «a társadalombiztosításon spórolás 4,3 millió
euróra rúghat. Leggyakrabban nyugdíjbiztosítást nem fizetnek vagy ehelyett önkénteset
javasolnak az alkalmazottnak, holott a kínai munkatörvénykönyv teljesen világos,
az kötelező jellegű. Havonta a bértömeg 13 %-ának megfelelő összeget tudnak
megtakarítani vele». A múlt év augusztusában Baode üzemének 320 munkása
sztrájkolt «a munkáltató által nem
fizetett társadalombiztosítás kompenzálásáért.»
Halvány
elképzelés sincs arról, mit csinál a szakszervezet
Nincs «védelem,
amely lehetővé tenné az alkalmazottak számára, hogy hallassák panaszaikat. Pl. Dongyao
üzemében létezik szakszervezet, a 3 yüan tagdíjat (0,36€) automatikusan leemelik a bérekről, de
ezen túl semmilyen szakszervezeti tevékenység nem észlelhető és az
alkalmazottaknak halvány elképzelésük sincs arról, mit csinál a szakszervezet.»
A CLW kérte a Matteltől e témában, hogy «minden üzemben állítsanak fel a munkások által
kijelölt reprezentánsokból álló független bizottságot. Bizottsági tagságra csak
a termelő alkalmazottak jelölhessék, ne az igazgatóság. A bizottság a
személyzetet képviselné a munkakörülményekről, s a dolgozók által minden
fontosnak ítélt kérdésről az igazgatósággal folytatott vitájában».
A
szakszervezeti mozgalom perspektívái, Han Dongfang szempontjából
A
«Financial Times» szept. 20-án megjelent cikkében Han Dongfang mutatja be a
helyzetet, a munkásmozgalom, a szakszervezeti mozgalom perspektíváit, címe: «Kínának
kulcsszerepet kell játszania a nemzetközi szakszervezeti mozgalomban».
Han Dongfang, a «China Labour Bulletin»
információs, munkásjogi szervezet alapítója először is azt az Európában és az
USA-ban szélesen elterjedt nézetet cáfolja, amely szerint a kínai dolgozók
fegyvertelenek, jogfosztottak lennének – szakszervezet és remény nélkül,
kegyetlen megtorlás tehetetlen áldozatai. S ennek következtében
életkörülményeik javításáért «Made in China» termékeket vásárolva meg kellene
adják magukat a vállalatoknak. Azt írja, a dolgozók lelkületének változásában
nem ez számít, azelőtt ha elbocsátották őket, elfogadták. Most azonban már ugyanezek
a dolgozók bíróságon támadják meg munkáltatójukat, követelik visszavételüket,
ekképpen lehetővé téve a jobb fizetésekért való harc folytatását. Miért?
A 2010 nyári
nagy Honda-sztrájk
és az ezt követő sztrájkhullám megmutatta a fenti kép ellenkezőjét: a dolgozók
szerveződnek, determináltak a harcra a béremelésekért, munkakörülmények javításáért
– húzza alá Han Dongfang pontosítva: «Láttunk
olyan eseteket, amelyekben a dolgozóknak megvolt az akaratuk és képességük egy
terv kidolgozására, saját képviselőik demokratikus megválasztására, és a munkáltatókkal
folyó tárgyalások vitelére avégett, hogy azok válaszoljanak az elszenvedett
sérelmekre. Egymással megosztott azonossàgtudattal fejlesztették osztályöntudatukat,
és csak kollektív akciókon és szolidaritáson keresztül érhetik el céljukat.»
Mi a hatóságok magatartása? «Ugyanakkor bátorító tényező azt látni, hogy
a kínai kormány úgy tűnik, megérti, hogy saját érdeke és az egész országé is,
hogy a dolgozók ezen az úton haladjanak».
Akkor hol a gond? Han Dongfang azt magyarázza,
hogy «a szakszervezeti vezetők és a munkáltatók
– gyakran ugyanazok az emberek – húzzák-halogatják a dolgokat». Lehetnek
akkor ezek a vezetők a dolgozók legitim reprezentánsai? Tárgyalhatnak-e a jobb
bérek érdekében? A munkáltatók, hozzászokva, hogy azt tesznek, amit jónak látnak,
tartózkodnak majd a változás szükségétől? Főképp,
ha «a következő szakasz a hosszú időre szóló
stabil mechanizmus létrehozása lesz, mely a vállalati kollektív tárgyalásokat,
a feszültség csökkentését lehetővé teszi, s ugyanúgy hasznos a munkavállalónak,
mint a menedzsmentnek. A dolgozóknak szakszervezetre van szükségük, amelyre számítani
tudnak, ami az övék, amely jogaik és érdekeik védelmére szolgál».
«Az ACFTU habozik». Ebben a helyzetben a
hivatalos szakszervezet, az «ACFTU,
habozik». A körülmények függvényében dönt. De «az utóbbi időkben a szakszervezeti szektorok a munkások javára
foglaltak állást». Mennyiben? «Az ACFTU-nak
a mindennapi munkást kellene berkeibe fogadni, képzést adni és szükséges
eszközöket, hogy hatékony szakszervezeti bizalmi legyen belőle».
Ezen túl, kérdi Han Dongfang, nem kellene-e a
szervezet átalakulása ahhoz, hogy az ne «kormányzati»
szervezet legyen, hanem valódi munkásszervezet, amely kollektív tárgyalásokat
folytat tagjai érdekében?
Vajon csak álom? Lehet, «de látva az utóbbi években az az eltökéltséget, erőt, amelyet a munkásosztály
fejtett ki harcaiban, nem kétséges, hogy az ACFTU-nak is megadja a változáshoz szükséges
lendületet és lelkesedést». Han Dongfang összefoglalja, hogy ennek a
szakszervezeti fejlődésnek minden bizonnyal hatása lesz a nemzetközi
szakszervezeti mozgalomra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.