IV. Internacionálé
Mi történik Ukrajnában?
Most írtak alá egy «egyezményt», amely úgy tűnik szélcsendet
eredményez. Valóban?
Ami ma Ukrajnában történik, nem a 2004-es «narancsszínű
forradalom» megismétlése. Kijev polgárháborús színtérré változott, halottak
vannak. A Európai Unió delegációja (francia, német, lengyel külügyminiszterek)
égisze alatt Janukovics és az «ellenzék» aláírta febr. 21-én egyezményt, amely
nem akadályozza Ukrajna diszlokációjának már eldöntött folyamatát, sőt
előreviszi.
Az Ukrainskaja Pravda tegnap publikálta az SBU (a volt
ukrán KGB) jelentését, amely felhívja a figyelmet az ország szétrobbantására. A
belorusz és ukrán aktivisták szintén erre hívják fel a figyelmet. Ahogy aláírta
az egyzményt, Janukovics Harkovba repült. Azt beszélik, a Rada tagjainak egy
része is ide tart. Nyugaton az olyan nagyvárosokban, mint Lvov, a Szvoboda
felfegyverzett miliciái kontrollálják a hivatalok többségét, betiltották
Janukovics pártját (a Régiók Pártja) és a «kommunista» pártot. Ukrajna máris
«ketté lett vágra». Ez persze csak a diszlokáció kezdete: a Krímben (orosz
többség tatárokkal), a regionális autonom gyűlés tagjai találkoztak az
Oroszországi Föderáció képviselőivel és azt kérték, hogy «Moszkva védelme alá
helyezzék» a Krim-félszigetet, ahol Szevasztopolban a régi orosz katonai bázis
is található. Vidéken fosztogatnak. Két Belorussziából jövő buszt géppuskával
lőttek tegnap.
Milyen következménye lehet Ukrajna szétszakadásának?
Nemzetközileg kiszámíthatatlan. 45 millió lakosával, Európa
második legnagyobb területével Ukrajna szétrobbanása még tragikusabb lesz, mint
az imperialista nagyhatalmak és bürokrata cinkosaiknak 22 évvel ezelőtti tette
Jugoszláviával.
Ez az – Unió közvetlenül kapui előtti – faktor teljes
mértékben fordul az osztályharc ellen, szembemegy az EU minden országának
dolgozói ellenállásával, amely pedig minden nehézség ellenére felegyenesedik az
EU, az IMF és szolgálatukban álló jobb és «baloldali» kormányok előtt.
De egy szétvert, «jugoszlavizált» Ukrajna az imperializmus
számára hatalmas erő lenne az Oroszországi Föderáció ellen is. Carter elnök
tanácsosa, Zbigniew Brzezinski írta 1997-ben, hogy – az USA-imperializmus
számára – Ukrajna «stratégiai tengely»,
vagyis egyáltalán nem érdekes ország magában, de el kell szeparálni
Oroszországtól, mert «Oroszország Ukrajna nélkül nem tud euroázsiai hatalommá
válni».
Az USA és Oroszország közötti rivalitásról van szó?
Ukrajna után, írja Brzezinski 1997-ben, egy második szakaszt
kell előkészíteni: magának Oroszországnak a diszlokációját. «Az ország méretét és diverzitását figyelembe véve egy
decentralizált politikai rendszer és a piacgazdaság olyan ideális körülményeket
hoz létre, hogy előnyt húzhatunk (…) az oroszországi természeti forrásokból.
Egy európai, szibériai és távolkeleti részekből álló orosz föderáció szintén
jót tenne a szomszédokkal való szorosabb gazdasági kapcsolatoknak. Minden ilyen
konföderációs egység jobban tudná fejleszteni saját helyi kreativitását
megszabadulva a moszkvai bürokrácia évszázados súlyos mancsaitól. Egy emígyen
decentralizált Oroszország kevésbé lenne érzékeny az «imperalista» követelések
érvényesítésre» (Eurázsiai
Geostratégia, Foreign Affairs, 1997). Ami a tét emögött: az óriási természeti,
bánya-, gáz- és olajkincsek. Ez a «hasznos Oroszország», ahogyan 1993-ban a
Brookings Institution beszélt a «hasznos» Afrikáról (kincseiről) és a
«haszontalanról» (maguk az afrikaiak).
Ami a tét: Oroszország kifosztásának
második szakasza. Az első, a 90-es évek privatizációs rablása (Jelcin) nem ért
teljesen célhoz a munkásosztály ellenállása miatt, amely – mint Ukrajnában,
Kazahsztánban, Belorussziában – foggal-körömmel ragaszkodott üzemeihez,
iskoláihoz, kórházaihoz, lakásaihoz, stb. (ez az, amit mi úgy nevezünk: az
«1917. októberi vívmányok»).
Ez pedig nem «science fiction»: a
milliárdos Hodorkovszkij, az állami Lukosz olajkonzorcium főnöke, a Kreml
védence 10 évvel ezelőtt a Kreml háta mögött akart egyezséget kötni az Exxon
mobile multival, börtönbe is vetették 10 évre. Ezért akar Brzezinski
megszabadulni a moszkvai bürokrácia «súlyos mancsaitól».
Ezek persze nem kész dolgok. Ahogyan az
egész világon, a dolgozók, a népek ellenállnak. De az egész világon az
imperializmus, az USA-imperilaizmus, ha válságban is van, háborúkat és
diszlokációt provokál, hogy a termelőeszközök magántulajdonán alapuló rothadó
rendszert mentse.
Az EU vezetői és Obama kormánya az orosz
«befolyásra» hivatkoznak. Ki avatkozik be és miért?
A «legjobb védekezés a támadás». A kijevi tüntetések kezdetén ott lehetett látni minden
héten az EU, az USA magasrangú tisztviselőit az Euromajdan mellett. Minden
erejüket arra koncentrálták, hogy Janukovicsra nyomást gyakoroljanak, hogy az
írja alá az EU-társulást. Ekkor tett le Putyin az asztalra 15 millárd dollárt.
A négy hónappal korábban még az aláírás megveszekedett híve, Janukovics
novemberben brutálisan váltott (a vilniusi európai csúcstalálkozó előestéjén).
Az EU-társulás, amelynek Janukovics forró híve volt, «viszonzásul» egy egész
széria IMF igényelte munkásellenes intézkedést kért, a bérek, és nyugdíjak
befagyasztásától kezdve a lakossági gázárak brutális emeléséig (hasonlóan, mint
Tunéziában).
Az európabarát Le Monde maga is bevallja: «a Brüsszel által felajánlott pénzügyi segítség
elhanyagolható (610 millió euró). Semmit sem old meg, Brüsszel akkor szabadítja
fel ezt a pénzt, ha Kijev az IMF reformporgamjainak aláveti magát.» Hozzáteszi: «Minden közeledés (Ukrajna
és az EU között) «strukturális reformokat», igényel, az adósság csökkentését,
költségvetési szigort. Angela Merkel figyelmeztetett».
Miért váltott Janukovics, miért részesíti előnyben Putyint?
A IV. Internacionálé aktivistái szerint vissza kell
tekintenünk a jelenlegi rezsimek természetére, azokra a körülményekre, amelyek
között 1991-ben a sztálini bürokrácia a világimperializmus javára a
Szovjetuniót tönkretette. A bürokrácia a tőkés relációkat visszaállította a
világpiac újrafelosztása közepette, maffiózó komprádorburzsoázia lett belőle
saját érdekeit keresve.
Janukovics hirtelen véleményt változtatott, inkább Putyin
«érdekes» ajánlatát fogadta el, s ez azért történt, mert azokat a klánokat,
amiket ő képvisel, az azonnali meggazdagodás motiválja, mint az 1990-es években
a maffiózó jellegű privatizációk során az egész ex-SZU-ban.
Ami Putyin rendszerét illeti, semmi nem különbözteti meg az
ukrajnaitól. Ahogyan 2004-ben írtuk a «narancsszínű forradalom» időszakában: «Putyin amerikai ügynök. De ennek az amerikai ügynöknek, hogy
saját politikáját folytathassa, bizonyos számú kiváltságot meg kell őriznie,
ideértve saját bürokrata-katonai hatalmát illetően is, a rablásra és az
ország tönkretételére támaszkodva, amely ellentmondásba kerülhet az azonnali
szükségletekel és az amerikai imperializmus politikájával». Ezt
a szerepet játsza Szíriában is, egyszerre «megmentve» a konfliktusba kevert
Obamát és képviselve saját maffiózó rétegének specifikus érdekeit.
Az orosz rendszer tökéletesen emlékszik, hogy a
közép-európai országok NATO, majd EU-hoz csatlakozása oda vezetett, hogy
«körbekerítették» az amerikai katonai bázisok innen is (Lengyelo., Cseho.).
Ukrajna keleti és nyugati felosztásának nincsenek történelmi
gyökerei?
Az ukrán nép diszlokációjának nincs objektív alapja, nem
több, mint Szíriának, Algériának, vagy másnak. Ukrajna történelme szorosan
kötődik az oroszhoz, magának Oroszországnak is ide nyúlnak gyökerei, a Kijevi
Nagyfejedelemséghez. Az igaz, hogy utána az ukrán népet elnyomták és
megcsonkították a szomszédos hatalmak: a Lengyel Királyság, az Osztrák-Magyar
Monarchia és persze a «népek börtöne», a cári birodalom, mely még annak
létezését is tagadta. Emlékezzünk arra, Lenin hogyan harcolt az orosz
munkásmozgalomban minden nagyorosz sovinizmus ellen, a népek önrendelkezési
jogáért, közöttük az ukrán népért is.
Ez az eredete az ukrán nemzeti érzések ébredésének, amely a
mai napig él és tökéletesen legitim. Ez az Októberi Forradalom, ez a
világforradalom, amely a tőke kisajátítása révén és az imperializmussal
szakítva felszabadította az ukrán népet. Szovjet-Ukrajna keretében saját
nyelvét, kultúráját, irodalmát fejlesztette szövetségben Szovjet-Oroszországgal
és más szovjetállamokkal, amelynek Lenin szerint a «szabad népek szabad
uniójának» kellett lennie a világforradalom kiteljesedésével.
Nem véletlen, hogy a SZU degenerálódott bürokráciája,
Sztálin eliminálta Ukrajnában ún. «ukrán nacionalizmusuk» miatt kommunista
vezetőit (lett voltak azok a Trockij vezette Baloldali Ellenzék tagjai vagy
sem). A sztálini brutalitás, az erőltetett kollektivizálás és annak az
éhínséghez vezetése sem akadályozta azonban partizánok százezreit a nácik
elleni harcban, holott emezek a magántulajdont akarták bevezetni a szovjet
népek leigázásának formájában.
Ukrajnában vannak ukránok, akik beszélnek ukránul, vannak,
akik nem, vannak, akik oroszul, vannak, akik más nyelven, tatárul, magyarul,
stb. De ismételjük, nincs objektív alapja az etnikai vagy nyelvi
szembeállásnak.
A «nacinalista» ukrán pártok vannak előtérben. Mi történik?
A tüntetéseket vezető alapvető pártoknak csak a neve
«nacionalista». A Batkinsina (Haza) a «narancsszínű forradalom» volt
inspirátorát, aztán a Janukovicshoz hasonlóan korrupt Júlia Tyimosenko
miniszterelnökségét a lengyel kormány kreálta és finanszírozta. Az ökölvívó Klicsko
«Udar»-ját (Csapás) Angela Merkel pártja, a CDU Konrad Adenauer alapítványa.
Ami «Szvoboda» pártot illeti (Szabadság), amelynek nemrégen még
«Ukrajna Nemzeti-szocialista Pártja» volt a neve, annak a Sztepan
Banderának az örökségét vallja, aki 8 nappal az 1941. jún. 22-i német invázió
után proklamálta Ukrajna «függetlenségét» kollaborálva «a nagy nemzetiszocialista Németországgal vezére, Adolf
Hitler irányítása alatt, aki az új európai rendet vezeti be». Kijevben a vörös-fekete zászlók a tüntetéseken az OUN, az
ukrán nacionalisták szervezetének és az UPA, az ukrajnai felkelő hadsereg
lobogói, akik a náci hadsereg oldalán 1941-ben segítettek a partizánok, a
zsidók, a magyarok, a cigányok likvidálásában. A Szvoboda az EU-társulás
mellett áll, de Ukrajna NATO-hoz csatlakozása mellett is.
Semmi meglepő nincs benne: az ukrán burzsoázia
«nacionalizmusának» az a történelmi vonása, hogy aláveti magát a
nagyhatalmaknak. Ezt tette 1918-ban, amikor a «független» ukrán Rada (Gyűlés) a
német imperializmussal kötött szövetséget, aztán 1941-ben ugyanazzal a német,
már náci formájú imperializmussal, ma pedig… a NATO és az USA szolgálatában.
És ne feledkezzünk meg a kormányon kívüli szervezetek
burjánzásáról, amelyeket amerikai és európai alapítványok finanszíroznak
Ukrajnában csakúgy, mint Belorussziában, magyarázza egy belorusz aktivista a
Rabócsije Izvésztyijában (2013.dec.): «az
ún. független sajtó kolosszális forrásokat mozgat meg az «európai út» követése
érdekében. És persze a kormányon kívüli szervezetek… (…) Az aktív civil
fiatalokat szemináriumokra, «tréningekre» hívják, ott brutálisan az «európai
értékek» felé orientálják, amelyekben hintik a neoliberális dogmákat és más
tőkés posztulátum korjelenséget. Persze mindezt a «civil társadalom»
tündémeséjébe és más politikailag korrekt elképzelésekbe csomagolják».
Milyen mértékben használja ezt az imperializmus a
destabilizációra?
Kijevben vért folyt, először december végén, aztán febr.
18-19-én. A vérfürdőt két dolog előzte meg. Dec. közepén, az első halottak
előtt írta alá Janukovics és Putyin a 15 milliárd kölcsönszerződést. Szintén
2013. dec. 15-én MacCain amerikai republikánus és Murphy demokrata szenátor az
Euromajdan tribünjén deklarálták: «Azért
vagyunk itt, hogy egy igaz ügyet támogassunk. Ukrajna szuverén jogát, hogy
szabadon és függetlenül döntsön sorsáról, amely Európához kötődik», hozzátéve «Világosan kimondjuk, hogy Oroszország és Putyin elnök
beavatkozása elfogadhatatlan». Dec. 10-én
a Strategic Forecasting Inc.
(Stratfor, ahogy nevezik: «a CIA fantomkabinet») ezt
írja: «Az ukrajnai tiltakozómozgalmak amerikai támogatása eszköz
arra, hogy Oroszország figyelme a régióra terelődjék és az USA elleni
offenzívája elforduljon». A kijevi
USA-nagykövet «káosszal» fenyegetőzik, ha az egyezményt Putyinnal aláírják. Néhány
nappal később meg is vannak az első halottak.
Aztán jöttek a Szvoboda milíciái és néhány náci csoport, a
Pravij szektor irányította 20 ezres fegyveres tüntetés febr. 18-án. Egy
héttel azután, hogy Victoria Nuland, az USA külügyminiszterhelyettese
látogatást tett és találkozott a Szvoboda vezetőivel, rögtön az orosz segítség
első részlete átutalásakor. Nuland a kijevi nagykövettel folytatott
telefonbeszélgetésében azt javasolta, hogy a «méret szerinti ellenzék»
létrehozásához az európaiak háta mögött lépjenek («Fuck the EU!» – nagyon elegánsan). A beszélgetést
valószínűleg az orosz titkosszolgálat rögzítette és hozta nyilvánosságra.
De hát sok százezer ukrán mégicsak hónapok óta tüntet!
Nem lehetséges ezeknek a tüntetéseknek a természetét
jellemezni, ha nem a nemzetközi osztályharcból, az osztályok közötti
viszonyokból, az imperializmusból és a vele szembeni ellenállásból indulunk ki.
Kampány folyik itt, méghozzá nagyon tudatosan megszervezve.
Például egy burzsoá újságban egy «specialista» magyarázza: «Ukrajnában, ahogy Boszniában is, a nép kel fel a korrupt
elitek ellen». Az, hogy Boszniában és Ukrajnában
(na meg az USA-ban és más országokban) vannak «korrupt elitek», az
vitathatatlan.
Tuzlában öt nagy privatizált vállalat elbocsátotta a
munkásokat, és azok febr. 5-én felkeltek, a kanton kormányzatát megostromolták
ezzel a kiáltással: «Halál a nacionalizmusra!» (visszanyúlva
a jugoszláv partizánok «Halál a fasizmusra» jelszavára) – az Európai Unió pedig
Eurofor pluszcsapatok küldésével fenyegetőzik a felkelés eltiprására. Kijevet
illetően pont fordítva van. Az EU, az USA képviselői eme három hónap alatt
egyfolytában öntik az olajat a tűzre, hogy Ukrajnát megosszák és felosszák. Ezt
a kijevi tüntetéseken («Euromajdan») a helyi közvetítőkön át irányítják,
dirigálják. Ezek a tüntetések így hát reakciósak és imperialistabarátok.
Akkor ez azt jelenti, minden tüntető reakciós és
imperialistabarát?
Természetesen nem. A tüntetések reakciós jellege nem azt
jelenti, hogy ezek a tüntetések az elégedetlenség kontextusában fejlődtek ki.
Most már több mint 20 éve, hogy a bürokrácia széthullásából kialakult és
maffiózó klánokban gyökerező egymást követő kormányok (Kucsma, Janukovics), de
a «narancsszínű forradalom»-ból származók is (Juscsenko, Tyimosenko)
privatizálnak, likvidálnak, rabolnak, tönkretesznek… az IMF javára. Saját
maguknak bőven mérve persze. Emlékeztetünk arra a nemzetközi kampányra,
amelyben a IV. Internacionálé is részt vett 2003-2004-ben a munkatörvénykönyv
destruktív «reformja» ellen – melyet egy bizonyos Janukovics vezetette be!
Ebben a helyzetben sok-sok állampolgár, nyugdíjas,
földművelő, diák, és a munkásosztály egy szegmense is részt vett a
tüntetéseken. De ez nem elég ahhoz, hogy azok pozitív jelzést hordozzanak.
Mi a munkásosztály álláspontja?
A munkásmozgalom egy része 2013 nov. közepe óta arra hívott,
hogy vegyenek részt a tüntetéseken. Egész pontosan a KSPU, a szabad
szerszervezetek konfödáriójának vezetése, amely az NPGO, az erős független
bányász szakszervezet körül alakult ki. A szakszervezet az 1989-90-es hatalmas
bányásztrájkokban gyökerezik, amelyet a «restaurációs» törekvésű bürokrácia
ellen vívtak. Egész szakszervezetek jöttek a bányászvárosokból buszokkal a
Majdanra. Egyik bányász mondta:«Azért
vagyok itt, mert be akarunk lépni Európába, elég volt ebből a korrupt államból.
Amikor a bányaigazgatóságot bíróság elé visszük, hogy jogainak érvényesítessük,
jön egy maffiózó, a bíró mindent lát és tud, és minden alkalommal elutasítja a
keresetet. Hát akkor Európát akarjuk, hogy független bíróságaink legyenek,
akiknek muszáj lesz tisztelni a törvényeket».
Persze, ezek illúziók. Mivel az ukrán bányászokra is csak ugyanaz vár, mint a
lengyel hajógyári munkásokra – az Európai Bizottság megtiltva az állami
szubvenciókat egyik napról a másikra bezáratta a gyárakat. Pedig ez volt a
Solidarnosc bölcsője, a lengyel munkásosztálynak a bürokráciával szembeni
ellenállásának bölcsője … és az Európai Bizottság likvidálta, a Solidarnosc
vezetőinek egy része támogatta a munkások és magának a szakszervezetnek
ellenében.
Az illúziók léteznek. Még azok a dolgozók sem tehetők
felelőssé, akik ott vannak a Majdanon. Ahogyan az ukrajnai és belorussziai
aktivisták tanúskodnak: csak rosszul végződhet, ha ugyanarra az összejövetelre
hívják a dolgozókat, a szakszervezeteket, ahol az USA-finanszírozta fasiszta nosztalgikus
csoportok vannak. Aminek meg kellett jönnie, meg is jött. Dec. végén a Majdan
pódiumán a Szvoboda vezetői felhívást tettek: «kommunista provokátorok gyülekeznek a Krescsatyik
sugárúton!». Rögtön vagy száz bérenc fordult a
szabad szakszervezetek sátrai ellen és több aktivistát kórházba kellett vinni.
Azok felelősek, akik a dolgozókat, a szakszervezeti
mozgalmat hívták, hogy az EU és az amerikai nagykövetség vontatókötelére vegyék
azokat a «szociális Európáról» szóló mesékkel. Ahogyan Franciaországban is
nemrégen láthattuk a «vörös sipkások» mozgalmát: a regionalizáció nevében az
elbocsátott munkásokat tüntetni küldték saját elbocsátó munkáltatóikkal
karöltve. Felelősek a pablisták is (a
IV. Internacionálé nevét birtokló, magukat «trockistának» nevezők), akik ukrajnai csoportja támogatta némely szakszervezeti
vezetőnek a Majdanra szólító döntését. S az ukrajnai pablisták ezt úgy
magyarázták, hogy az «európai értékekről» van szó, «internacionalizmusról»,
stb. Ahogyan Szíria esetében is, a Basar el Assad rendszere elleni ún.
«forradalom» nevében így támogatták hónapokig az imperialista diszlokációs
beavatkozást.
Mi a IV. Internacionálé politikája?
A munkásmozgalom függetlensége a központi, nemzetközi
kérdés. Találkozásokkal, vitákkal, az orosz nyelvű Rabócsije Izvésztyija havilap
publikációival, a párizsi márc. 1-2-i munkáskonferencián való részvétellel,
szerény eszközeinkkel keressük ennek a küzdelemnek a segítését, nemzetközi
politikai determinációink együttesével nemzetközi szinten.
Amit közel 10 éve publikáltunk, az ún. «narancsszínű
forradalom» kezdetén, most pirulás nélkül idézhetjük: «senki nem tagadhatja, hogy ma Ukrajnában robbanás történt,
amely nem csak az ukrán nép, hanem egész Európa lerombolásához vezethet. (…)
Tíz éve magyarázzuk Ukrajnában, hogy a sztálinista bürokrácia nemcsak a tőkés
restaurációhoz vihet, hanem ehhez a politikához is, a nemzetek szétveréséhez,
az országok kirablásához, a munkaerő tönkretételéhez. Amit Ukrajnában látunk,
megerősíti mindezt. De azt is megerősíti, hogy nincs más kiút, mint a harc az
1917-es október vívmányainak megtartásáért, visszanyeréséért (ideértve
demokratikus téren az ukrán nép szuverenitása, egysége védelmének legelemibb
kérdését). A társadalmi tulajdonért vívott küzdelem elválaszthatatlan a
munkásosztály létezésétől és magától az ukrán néptől.» (részlet
a IV. Internacionálé 2004. nov.28-i jelentéséből).
2014. febr. 22. 16 óra
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.