Az ukrán helyzet

           
   IV. Internacionálé

 

Mi történik Ukrajnában?

 

 

Most írtak alá egy «egyezményt», amely úgy tűnik szélcsendet eredményez. Valóban?

 

Ami ma Ukrajnában történik, nem a 2004-es «narancsszínű forradalom» megismétlése. Kijev polgárháborús színtérré változott, halottak vannak. A Európai Unió delegációja (francia, német, lengyel külügyminiszterek) égisze alatt Janukovics és az «ellenzék» aláírta febr. 21-én egyezményt, amely nem akadályozza Ukrajna diszlokációjának már eldöntött folyamatát, sőt előreviszi.

Az Ukrainskaja Pravda tegnap publikálta az SBU (a volt ukrán KGB) jelentését, amely felhívja a figyelmet az ország szétrobbantására. A belorusz és ukrán aktivisták szintén erre hívják fel a figyelmet. Ahogy aláírta az egyzményt, Janukovics Harkovba repült. Azt beszélik, a Rada tagjainak egy része is ide tart. Nyugaton az olyan nagyvárosokban, mint Lvov, a Szvoboda felfegyverzett miliciái kontrollálják a hivatalok többségét, betiltották Janukovics pártját (a Régiók Pártja) és a «kommunista» pártot. Ukrajna máris «ketté lett vágra». Ez persze csak a diszlokáció kezdete: a Krímben (orosz többség tatárokkal), a regionális autonom gyűlés tagjai találkoztak az Oroszországi Föderáció képviselőivel és azt kérték, hogy «Moszkva védelme alá helyezzék» a Krim-félszigetet, ahol Szevasztopolban a régi orosz katonai bázis is található. Vidéken fosztogatnak. Két Belorussziából jövő buszt géppuskával lőttek tegnap.

 

Milyen következménye lehet Ukrajna szétszakadásának?

 

Nemzetközileg kiszámíthatatlan. 45 millió lakosával, Európa második legnagyobb területével Ukrajna szétrobbanása még tragikusabb lesz, mint az imperialista nagyhatalmak és bürokrata cinkosaiknak 22 évvel ezelőtti tette Jugoszláviával.

Ez az – Unió közvetlenül kapui előtti – faktor teljes mértékben fordul az osztályharc ellen, szembemegy az EU minden országának dolgozói ellenállásával, amely pedig minden nehézség ellenére felegyenesedik az EU, az IMF és szolgálatukban álló jobb és «baloldali» kormányok előtt.

De egy szétvert, «jugoszlavizált» Ukrajna az imperializmus számára hatalmas erő lenne az Oroszországi Föderáció ellen is. Carter elnök tanácsosa, Zbigniew Brzezinski írta 1997-ben, hogy – az USA-imperializmus számára – Ukrajna «stratégiai tengely», vagyis egyáltalán nem érdekes ország magában, de el kell szeparálni Oroszországtól, mert «Oroszország Ukrajna nélkül nem tud euroázsiai hatalommá válni».

 

Az USA és Oroszország közötti rivalitásról van szó?

 

Ukrajna után, írja Brzezinski 1997-ben, egy második szakaszt kell előkészíteni: magának Oroszországnak a diszlokációját. «Az ország méretét és diverzitását figyelembe véve egy decentralizált politikai rendszer és a piacgazdaság olyan ideális körülményeket hoz létre, hogy előnyt húzhatunk (…) az oroszországi természeti forrásokból. Egy európai, szibériai és távolkeleti részekből álló orosz föderáció szintén jót tenne a szomszédokkal való szorosabb gazdasági kapcsolatoknak. Minden ilyen konföderációs egység jobban tudná fejleszteni saját helyi kreativitását megszabadulva a moszkvai bürokrácia évszázados súlyos mancsaitól. Egy emígyen decentralizált Oroszország kevésbé lenne érzékeny az «imperalista» követelések érvényesítésre» (Eurázsiai Geostratégia, Foreign Affairs, 1997). Ami a tét emögött: az óriási természeti, bánya-, gáz- és olajkincsek. Ez a «hasznos Oroszország», ahogyan 1993-ban a Brookings Institution beszélt a «hasznos» Afrikáról (kincseiről) és a «haszontalanról» (maguk az afrikaiak).

Ami a tét: Oroszország kifosztásának második szakasza. Az első, a 90-es évek privatizációs rablása (Jelcin) nem ért teljesen célhoz a munkásosztály ellenállása miatt, amely – mint Ukrajnában, Kazahsztánban, Belorussziában – foggal-körömmel ragaszkodott üzemeihez, iskoláihoz, kórházaihoz, lakásaihoz, stb. (ez az, amit mi úgy nevezünk: az «1917. októberi vívmányok»).

Ez pedig nem «science fiction»: a milliárdos Hodorkovszkij, az állami Lukosz olajkonzorcium főnöke, a Kreml védence 10 évvel ezelőtt a Kreml háta mögött akart egyezséget kötni az Exxon mobile multival, börtönbe is vetették 10 évre. Ezért akar Brzezinski megszabadulni a moszkvai bürokrácia «súlyos mancsaitól».

Ezek persze nem kész dolgok. Ahogyan az egész világon, a dolgozók, a népek ellenállnak. De az egész világon az imperializmus, az USA-imperilaizmus, ha válságban is van, háborúkat és diszlokációt provokál, hogy a termelőeszközök magántulajdonán alapuló rothadó rendszert mentse.

 

Az EU vezetői és Obama kormánya az orosz «befolyásra» hivatkoznak. Ki avatkozik be és miért?

 

A «legjobb védekezés a támadás». A kijevi tüntetések kezdetén ott lehetett látni minden héten az EU, az USA magasrangú tisztviselőit az Euromajdan mellett. Minden erejüket arra koncentrálták, hogy Janukovicsra nyomást gyakoroljanak, hogy az írja alá az EU-társulást. Ekkor tett le Putyin az asztalra 15 millárd dollárt. A négy hónappal korábban még az aláírás megveszekedett híve, Janukovics novemberben brutálisan váltott (a vilniusi európai csúcstalálkozó előestéjén). Az EU-társulás, amelynek Janukovics forró híve volt, «viszonzásul» egy egész széria IMF igényelte munkásellenes intézkedést kért, a bérek, és nyugdíjak befagyasztásától kezdve a lakossági gázárak brutális emeléséig (hasonlóan, mint Tunéziában).

Az európabarát Le Monde maga is bevallja: «a Brüsszel által felajánlott pénzügyi segítség elhanyagolható (610 millió euró). Semmit sem old meg, Brüsszel akkor szabadítja fel ezt a pénzt, ha Kijev az IMF reformporgamjainak aláveti magát.» Hozzáteszi: «Minden közeledés (Ukrajna és az EU között) «strukturális reformokat», igényel, az adósság csökkentését, költségvetési szigort. Angela Merkel figyelmeztetett».

 

Miért váltott Janukovics, miért részesíti előnyben Putyint?

 

A IV. Internacionálé aktivistái szerint vissza kell tekintenünk a jelenlegi rezsimek természetére, azokra a körülményekre, amelyek között 1991-ben a sztálini bürokrácia a világimperializmus javára a Szovjetuniót tönkretette. A bürokrácia a tőkés relációkat visszaállította a világpiac újrafelosztása közepette, maffiózó komprádorburzsoázia lett belőle saját érdekeit keresve.

Janukovics hirtelen véleményt változtatott, inkább Putyin «érdekes» ajánlatát fogadta el, s ez azért történt, mert azokat a klánokat, amiket ő képvisel, az azonnali meggazdagodás motiválja, mint az 1990-es években a maffiózó jellegű privatizációk során az egész ex-SZU-ban.

Ami Putyin rendszerét illeti, semmi nem különbözteti meg az ukrajnaitól. Ahogyan 2004-ben írtuk a «narancsszínű forradalom» időszakában: «Putyin amerikai ügynök. De ennek az amerikai ügynöknek, hogy saját politikáját folytathassa, bizonyos számú kiváltságot meg kell őriznie, ideértve saját bürokrata-katonai  hatalmát illetően is, a rablásra és az ország tönkretételére támaszkodva, amely ellentmondásba kerülhet az azonnali szükségletekel és az amerikai imperializmus politikájával». Ezt a szerepet játsza Szíriában is, egyszerre «megmentve» a konfliktusba kevert Obamát és képviselve saját maffiózó rétegének specifikus érdekeit.

Az orosz rendszer tökéletesen emlékszik, hogy a közép-európai országok NATO, majd EU-hoz csatlakozása oda vezetett, hogy «körbekerítették» az amerikai katonai bázisok innen is (Lengyelo., Cseho.).

 

Ukrajna keleti és nyugati felosztásának nincsenek történelmi gyökerei?

 

Az ukrán nép diszlokációjának nincs objektív alapja, nem több, mint Szíriának, Algériának, vagy másnak. Ukrajna történelme szorosan kötődik az oroszhoz, magának Oroszországnak is ide nyúlnak gyökerei, a Kijevi Nagyfejedelemséghez. Az igaz, hogy utána az ukrán népet elnyomták és megcsonkították a szomszédos hatalmak: a Lengyel Királyság, az Osztrák-Magyar Monarchia és persze a «népek börtöne», a cári birodalom, mely még annak létezését is tagadta. Emlékezzünk arra, Lenin hogyan harcolt az orosz munkásmozgalomban minden nagyorosz sovinizmus ellen, a népek önrendelkezési jogáért, közöttük az ukrán népért is.

Ez az eredete az ukrán nemzeti érzések ébredésének, amely a mai napig él és tökéletesen legitim. Ez az Októberi Forradalom, ez a világforradalom, amely a tőke kisajátítása révén és az imperializmussal szakítva felszabadította az ukrán népet. Szovjet-Ukrajna keretében saját nyelvét, kultúráját, irodalmát fejlesztette szövetségben Szovjet-Oroszországgal és más szovjetállamokkal, amelynek Lenin szerint a «szabad népek szabad uniójának» kellett lennie a világforradalom kiteljesedésével.

Nem véletlen, hogy a SZU degenerálódott bürokráciája, Sztálin eliminálta Ukrajnában ún. «ukrán nacionalizmusuk» miatt kommunista vezetőit (lett voltak azok a Trockij vezette Baloldali Ellenzék tagjai vagy sem). A sztálini brutalitás, az erőltetett kollektivizálás és annak az éhínséghez vezetése sem akadályozta azonban partizánok százezreit a nácik elleni harcban, holott emezek a magántulajdont akarták bevezetni a szovjet népek leigázásának formájában.

Ukrajnában vannak ukránok, akik beszélnek ukránul, vannak, akik nem, vannak, akik oroszul, vannak, akik más nyelven, tatárul, magyarul, stb. De ismételjük, nincs objektív alapja az etnikai vagy nyelvi szembeállásnak.

 

A «nacinalista» ukrán pártok vannak előtérben. Mi történik?

 

A tüntetéseket vezető alapvető pártoknak csak a neve «nacionalista». A Batkinsina (Haza) a «narancsszínű forradalom» volt inspirátorát, aztán a Janukovicshoz hasonlóan korrupt Júlia Tyimosenko miniszterelnökségét a lengyel kormány kreálta és finanszírozta. Az ökölvívó Klicsko «Udar»-ját (Csapás) Angela Merkel pártja, a CDU Konrad Adenauer alapítványa. Ami «Szvoboda» pártot illeti  (Szabadság), amelynek nemrégen még «Ukrajna Nemzeti-szocialista Pártja» volt a neve, annak a Sztepan Banderának az örökségét vallja, aki 8 nappal az 1941. jún. 22-i német invázió után proklamálta Ukrajna «függetlenségét» kollaborálva «a nagy nemzetiszocialista Németországgal vezére, Adolf Hitler irányítása alatt, aki az új európai rendet vezeti be». Kijevben a vörös-fekete zászlók a tüntetéseken az OUN, az ukrán nacionalisták szervezetének és az UPA, az ukrajnai felkelő hadsereg lobogói, akik a náci hadsereg oldalán 1941-ben  segítettek a partizánok, a zsidók, a magyarok, a cigányok likvidálásában. A Szvoboda az EU-társulás mellett áll, de Ukrajna NATO-hoz csatlakozása mellett is.

Semmi meglepő nincs benne: az ukrán burzsoázia «nacionalizmusának» az a történelmi vonása, hogy aláveti magát a nagyhatalmaknak. Ezt tette 1918-ban, amikor a «független» ukrán Rada (Gyűlés) a német imperializmussal kötött szövetséget, aztán 1941-ben ugyanazzal a német, már náci formájú imperializmussal, ma pedig… a NATO és az USA szolgálatában.

És ne feledkezzünk meg a kormányon kívüli szervezetek burjánzásáról, amelyeket amerikai és európai alapítványok finanszíroznak Ukrajnában csakúgy, mint Belorussziában, magyarázza egy belorusz aktivista a Rabócsije Izvésztyijában (2013.dec.): «az ún. független sajtó kolosszális forrásokat mozgat meg az «európai út» követése érdekében. És persze a kormányon kívüli szervezetek… (…) Az aktív civil fiatalokat szemináriumokra, «tréningekre» hívják, ott brutálisan az «európai értékek» felé orientálják, amelyekben hintik a neoliberális dogmákat és más tőkés posztulátum korjelenséget. Persze mindezt a «civil társadalom» tündémeséjébe és más politikailag korrekt elképzelésekbe csomagolják».

 

Milyen mértékben használja ezt az imperializmus a destabilizációra?

 

Kijevben vért folyt, először december végén, aztán febr. 18-19-én. A vérfürdőt két dolog előzte meg. Dec. közepén, az első halottak előtt írta alá Janukovics és Putyin a 15 milliárd kölcsönszerződést. Szintén 2013. dec. 15-én MacCain amerikai republikánus és Murphy demokrata szenátor az Euromajdan tribünjén deklarálták: «Azért vagyunk itt, hogy egy igaz ügyet támogassunk. Ukrajna szuverén jogát, hogy szabadon és függetlenül döntsön sorsáról, amely Európához kötődik», hozzátéve «Világosan kimondjuk, hogy Oroszország és Putyin elnök beavatkozása elfogadhatatlan». Dec. 10-én a Strategic Forecasting Inc. (Stratfor, ahogy nevezik: «a CIA fantomkabinet»)  ezt írja: «Az ukrajnai tiltakozómozgalmak amerikai támogatása eszköz arra, hogy Oroszország figyelme a régióra terelődjék és az USA elleni offenzívája elforduljon». A kijevi USA-nagykövet «káosszal» fenyegetőzik, ha az egyezményt Putyinnal aláírják. Néhány nappal később meg is vannak az első halottak.

Aztán jöttek a Szvoboda milíciái és néhány náci csoport, a Pravij szektor irányította  20 ezres fegyveres tüntetés febr. 18-án. Egy héttel azután, hogy Victoria Nuland, az USA külügyminiszterhelyettese látogatást tett és találkozott a Szvoboda vezetőivel, rögtön az orosz segítség első részlete átutalásakor. Nuland a kijevi nagykövettel folytatott telefonbeszélgetésében azt javasolta, hogy a «méret szerinti ellenzék» létrehozásához az európaiak háta mögött lépjenek («Fuck the EU!» – nagyon elegánsan). A beszélgetést valószínűleg  az orosz titkosszolgálat rögzítette és hozta nyilvánosságra.

 

De hát sok százezer ukrán mégicsak hónapok óta tüntet!

 

Nem lehetséges ezeknek a tüntetéseknek a természetét jellemezni, ha nem a nemzetközi osztályharcból, az osztályok közötti viszonyokból, az imperializmusból és a vele szembeni ellenállásból indulunk ki.

Kampány folyik itt, méghozzá nagyon tudatosan megszervezve. Például egy burzsoá újságban egy «specialista» magyarázza: «Ukrajnában, ahogy Boszniában is, a nép kel fel a korrupt elitek ellen». Az, hogy Boszniában és Ukrajnában (na meg az USA-ban és más országokban) vannak «korrupt elitek», az vitathatatlan.

Tuzlában öt nagy privatizált vállalat elbocsátotta a munkásokat, és azok febr. 5-én felkeltek, a kanton kormányzatát megostromolták ezzel a kiáltással: «Halál a nacionalizmusra!» (visszanyúlva a jugoszláv partizánok «Halál a fasizmusra» jelszavára) – az Európai Unió pedig Eurofor pluszcsapatok küldésével fenyegetőzik a felkelés eltiprására. Kijevet illetően pont fordítva van. Az EU, az USA képviselői eme három hónap alatt egyfolytában öntik az olajat a tűzre, hogy Ukrajnát megosszák és felosszák. Ezt a kijevi tüntetéseken («Euromajdan») a helyi közvetítőkön át irányítják, dirigálják. Ezek a tüntetések így hát reakciósak és imperialistabarátok.

 

Akkor ez azt jelenti, minden tüntető reakciós és imperialistabarát?

 

Természetesen nem. A tüntetések reakciós jellege nem azt jelenti, hogy ezek a tüntetések az elégedetlenség kontextusában fejlődtek ki. Most már több mint 20 éve, hogy a bürokrácia széthullásából kialakult és maffiózó klánokban gyökerező egymást követő kormányok (Kucsma, Janukovics), de a «narancsszínű forradalom»-ból származók is (Juscsenko, Tyimosenko) privatizálnak, likvidálnak, rabolnak, tönkretesznek… az IMF javára. Saját maguknak bőven mérve persze. Emlékeztetünk arra a nemzetközi kampányra, amelyben a IV. Internacionálé is részt vett 2003-2004-ben a munkatörvénykönyv destruktív «reformja» ellen – melyet egy bizonyos Janukovics vezetette be!

Ebben a helyzetben sok-sok állampolgár, nyugdíjas, földművelő, diák, és a munkásosztály egy szegmense is részt vett a tüntetéseken. De ez nem elég ahhoz, hogy azok pozitív jelzést hordozzanak.

 

Mi a munkásosztály álláspontja?

 

A munkásmozgalom egy része 2013 nov. közepe óta arra hívott, hogy vegyenek részt a tüntetéseken. Egész pontosan a KSPU, a szabad szerszervezetek konfödáriójának vezetése, amely az NPGO, az erős független bányász szakszervezet körül alakult ki. A szakszervezet az 1989-90-es hatalmas bányásztrájkokban gyökerezik, amelyet a «restaurációs» törekvésű bürokrácia ellen vívtak. Egész szakszervezetek jöttek a bányászvárosokból buszokkal a Majdanra. Egyik bányász mondta:«Azért vagyok itt, mert be akarunk lépni Európába, elég volt ebből a korrupt államból. Amikor a bányaigazgatóságot bíróság elé visszük, hogy jogainak érvényesítessük, jön egy maffiózó, a bíró mindent lát és tud, és minden alkalommal elutasítja a keresetet. Hát akkor Európát akarjuk, hogy független bíróságaink legyenek, akiknek muszáj lesz tisztelni a törvényeket». Persze, ezek illúziók. Mivel az ukrán bányászokra is csak ugyanaz vár, mint a lengyel hajógyári munkásokra – az Európai Bizottság megtiltva az állami szubvenciókat egyik napról a másikra bezáratta a gyárakat. Pedig ez volt a Solidarnosc bölcsője, a lengyel munkásosztálynak a bürokráciával szembeni ellenállásának bölcsője … és az Európai Bizottság likvidálta, a Solidarnosc vezetőinek egy része támogatta a munkások és magának a szakszervezetnek ellenében.

Az illúziók léteznek. Még azok a dolgozók sem tehetők felelőssé, akik ott vannak a Majdanon. Ahogyan az ukrajnai és belorussziai aktivisták tanúskodnak: csak rosszul végződhet, ha ugyanarra az összejövetelre hívják a dolgozókat, a szakszervezeteket, ahol az USA-finanszírozta fasiszta nosztalgikus csoportok vannak. Aminek meg kellett jönnie, meg is jött. Dec. végén a Majdan pódiumán a Szvoboda vezetői felhívást tettek: «kommunista provokátorok gyülekeznek a Krescsatyik sugárúton!». Rögtön vagy száz bérenc fordult a szabad szakszervezetek sátrai ellen és több aktivistát kórházba kellett vinni.

Azok felelősek, akik a dolgozókat, a szakszervezeti mozgalmat hívták, hogy az EU és az amerikai nagykövetség vontatókötelére vegyék azokat a «szociális Európáról» szóló mesékkel. Ahogyan Franciaországban is nemrégen láthattuk a «vörös sipkások» mozgalmát: a regionalizáció nevében az elbocsátott munkásokat tüntetni küldték saját elbocsátó munkáltatóikkal karöltve. Felelősek a pablisták is (a IV. Internacionálé nevét birtokló, magukat «trockistának» nevezők), akik ukrajnai csoportja támogatta némely szakszervezeti vezetőnek a Majdanra szólító döntését. S az ukrajnai pablisták ezt úgy magyarázták, hogy az «európai értékekről» van szó, «internacionalizmusról», stb. Ahogyan Szíria esetében is, a Basar el Assad rendszere elleni ún. «forradalom» nevében így támogatták hónapokig az imperialista diszlokációs beavatkozást.

 

Mi a IV. Internacionálé politikája?

 

A munkásmozgalom függetlensége  a központi, nemzetközi kérdés. Találkozásokkal, vitákkal, az orosz nyelvű Rabócsije Izvésztyija havilap publikációival, a párizsi márc. 1-2-i munkáskonferencián való részvétellel, szerény eszközeinkkel keressük ennek a küzdelemnek a segítését, nemzetközi politikai determinációink együttesével nemzetközi szinten.

Amit közel 10 éve publikáltunk, az ún. «narancsszínű forradalom» kezdetén, most pirulás nélkül idézhetjük: «senki nem tagadhatja, hogy ma Ukrajnában robbanás történt, amely nem csak az ukrán nép, hanem egész Európa lerombolásához vezethet. (…) Tíz éve magyarázzuk Ukrajnában, hogy a sztálinista bürokrácia nemcsak a tőkés restaurációhoz vihet, hanem ehhez a politikához is, a nemzetek szétveréséhez, az országok kirablásához, a munkaerő tönkretételéhez. Amit Ukrajnában látunk, megerősíti mindezt. De azt is megerősíti, hogy nincs más kiút, mint a harc az 1917-es október vívmányainak megtartásáért, visszanyeréséért (ideértve demokratikus téren az ukrán nép szuverenitása, egysége védelmének legelemibb kérdését). A társadalmi tulajdonért vívott küzdelem elválaszthatatlan a munkásosztály létezésétől és magától az ukrán néptől.» (részlet a IV. Internacionálé 2004. nov.28-i jelentéséből).

2014. febr. 22. 16 óra