Demokrácia
(Phoenix)
A nagy francia forradalom, mint a
legkövetkezetesebb polgári forradalom sok tekintetben kialakítója volt a mai
politikai terminológiának.
E forradalom központi kategóriája
a Respublika, a Köztársaság, ami a misztikus,
isteni eredetű hatalom, a monarchia helyébe
a néptől származó hatalmat helyezte. A monarchiának lényegénél fogva senkivel
nem kellett a hatalmát megosztania, és szintén lényegénél fogva senki nem
korlátozhatta a hatalmát. A köztársaságban - a monarchiával való ellentétből
kifolyólag - a hatalmat éppen birtoklók ugyan megpróbálják azt kisajátítani -
az erre irányuló törekvések jelentik a köztársaság egyik oldalát, a diktatúrát -, a hatalom megosztásával ezeket a
diktatórikus törekvéseket intézményesen korlátozzák - ez a köztársaság másik
oldala, amit demokráciánakneveznek.
A forradalmat a monarchia ellen az
úgynevezett "harmadik rend" szervezte, amely a nemesi címkórság
ellensúlyaként magát egyszerűen "polgárnak" (polgártársnak)
titulálta. A fogalom később kettészakadt nagyjából hasonlóan, ahogyan a
"harmadik rend" is: a köztársaság egyre jobban a gazdag polgárság
diktatúrájává változott a kettős értelemben "szabad" tömegek, a
proletáriátus felett - ennek megfelelően a diktatúrát gyakorló polgárok burzsoákkáváltak, a köztársaság
demokratikus értékeit védelmezők pedig citoyenekké.
Értelemszerűen a citoyen értékek természetes örökösei a proletárok - a marxi
kommunizmus ezért nem tagadja, hanem tovább fejleszti a citoyen értékeket,
azokat nyíltan a burzsoázia diktatúrája ellen fordítja.
A burzsoázia természetes
ideológiája a liberalizmus,
amely szétzúzva a monarchia misztikus kötelékeit, azok helyébe a pénz
"szabadságát, egyenlőségét és testvériségét" állítja, a szabad
konkurenciát.
A keresztény-konzervatív (magyar szörnyváltozatában
keresztény-nemzeti) ideológia a liberalizmust jobbról támadja, a diktatúrával
együtt a demokráciát is eltörölni akarva, lényegében a misztikus monarchiát
akarva visszaállítani (nyilvánvaló utalás erre a "keresztény" jelző).
A
keresztény-konzervativizmus szélső elfajulása a fasizmus. A Hitler által
tervezett nemzetiszocialista lobogó pontos esztétikai képét adja ennek a
torzulásnak: a monarchia fekete-fehér-vörös zászlóját úgy alakítja át, hogy a
tömegek megtévesztésére a vörös színt kiterjeszti a lobogó majd teljes
felületére, ám ennek közepére, uralkodva azon, helyezi el a fehér körön trónoló, az eredeti keresztény
értékeket is tagadó új misztikumot, a fekete horogkeresztet. A fasizmus pontosan
így, új misztikumot építve, a szociális demagógiára alapozva alkotja újra a
monarchiát, söpri el a köztársaságot.
A
keresztény-konzervativizmus és a fasizmus közötti lényeges különbség, hogy a
keresztény-konzervativizmus a diktatúrát is és a demokráciát is korlátozni
akarja - legkövetkezetesebb formájában a monarchiát akarja visszaállítani, a
fasizmus viszont a demokráciát teljesen felszámolja, a diktatúrát abszolúttá
változtatja és a köztársaság népfelsége helyébe nem egy misztikus istent állít
vissza, hanem magát a népet mitizálja, a felsőbbrendűség, a "vérség",
a "faj" formájában.
A kommunizmus éppen ellenkezőleg: balról bírálva a
liberalizmust, felvállalva (és ha kell, megvédve) a citoyen örökséget a
demokrácia (a hatalommegosztás és -korlátozás) kiszélesítésére, végső soron a
hatalom teljes megszüntetésére törekszik. A diktatúrát csak a burzsoá diktatúra
elleni eszközként, ideiglenesen alkalmazza.
A sztálinizmus (e kifejezést jobb szó híján
használom, Sztálinhoz csak annyi köze van, hogy az ő rendszere az egyik
prototípusa ennek az ideológiának) a kommunizmus "bonapartista
elfajulása". A "leggyengébb láncszemekben"
"idejekorán" de muszájból kitört kommunista forradalmak torzultak
ebbe az irányba. Mivel a Marx által jellemzett feltételek nagyrészt hiányoztak
az osztály nélküli társadalom létrehozásához azért bizonyos fokig (sok pozitív
eredmény ellenére) "csak a nélkülözést tették általánossá, tehát az
ínséggel szükségképpen ismét megkezdődött a harc a szükségesért s ismét előállt
az egész régi szemét" - kialakult egy új kizsákmányoló osztály, a
Nomenklatúra, amely saját hatalma megerősítése végett az osztályharcot
"kvázirasszista" alapokra helyezte, a burzsoáziát, mint különös
fajtájú embereket üldözte (miközben azt, hogy ki tartozik ehhez a
burzsoáziához, azt ő mondta meg) a közösségi tulajdonlás helyébe az általa
irányított állam által vezérelt államigazgatási tulajdont helyezte. A hatalmat
és az azt megjelenítő államot nem fokozatosan megszüntette, hanem ellenkezőleg,
azt egyre jobban erősítette. Ezzel a demokráciát elnyomta, a diktatúrát felerősítette.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.