Fiatal barátaink figyelmébe

Demokrácia

(Phoenix)

A nagy francia forradalom, mint a legkövetkezetesebb polgári forradalom sok tekintetben kialakítója volt a mai politikai terminológiának.

E forradalom központi kategóriája a Respublika, a Köztársaság, ami a misztikus, isteni eredetű hatalom, a monarchia helyébe a néptől származó hatalmat helyezte. A monarchiának lényegénél fogva senkivel nem kellett a hatalmát megosztania, és szintén lényegénél fogva senki nem korlátozhatta a hatalmát. A köztársaságban - a monarchiával való ellentétből kifolyólag - a hatalmat éppen birtoklók ugyan megpróbálják azt kisajátítani - az erre irányuló törekvések jelentik a köztársaság egyik oldalát, a diktatúrát -, a hatalom megosztásával ezeket a diktatórikus törekvéseket intézményesen korlátozzák - ez a köztársaság másik oldala, amit demokráciánakneveznek.

A forradalmat a monarchia ellen az úgynevezett "harmadik rend" szervezte, amely a nemesi címkórság ellensúlyaként magát egyszerűen "polgárnak" (polgártársnak) titulálta. A fogalom később kettészakadt nagyjából hasonlóan, ahogyan a "harmadik rend" is: a köztársaság egyre jobban a gazdag polgárság diktatúrájává változott a kettős értelemben "szabad" tömegek, a proletáriátus felett - ennek megfelelően a diktatúrát gyakorló polgárok burzsoákkáváltak, a köztársaság demokratikus értékeit védelmezők pedig citoyenekké. Értelemszerűen a citoyen értékek természetes örökösei a proletárok - a marxi kommunizmus ezért nem tagadja, hanem tovább fejleszti a citoyen értékeket, azokat nyíltan a burzsoázia diktatúrája ellen fordítja.

A burzsoázia természetes ideológiája a liberalizmus, amely szétzúzva a monarchia misztikus kötelékeit, azok helyébe a pénz "szabadságát, egyenlőségét és testvériségét" állítja, a szabad konkurenciát.

A keresztény-konzervatív (magyar szörnyváltozatában keresztény-nemzeti) ideológia a liberalizmust jobbról támadja, a diktatúrával együtt a demokráciát is eltörölni akarva, lényegében a misztikus monarchiát akarva visszaállítani (nyilvánvaló utalás erre a "keresztény" jelző).

A keresztény-konzervativizmus szélső elfajulása a fasizmus. A Hitler által tervezett nemzetiszocialista lobogó pontos esztétikai képét adja ennek a torzulásnak: a monarchia fekete-fehér-vörös zászlóját úgy alakítja át, hogy a tömegek megtévesztésére a vörös színt kiterjeszti a lobogó majd teljes felületére, ám ennek közepére, uralkodva azon, helyezi el a fehér körön trónoló, az eredeti keresztény értékeket is tagadó új misztikumot, a fekete horogkeresztet. A fasizmus pontosan így, új misztikumot építve, a szociális demagógiára alapozva alkotja újra a monarchiát, söpri el a köztársaságot.

A keresztény-konzervativizmus és a fasizmus közötti lényeges különbség, hogy a keresztény-konzervativizmus a diktatúrát is és a demokráciát is korlátozni akarja - legkövetkezetesebb formájában a monarchiát akarja visszaállítani, a fasizmus viszont a demokráciát teljesen felszámolja, a diktatúrát abszolúttá változtatja és a köztársaság népfelsége helyébe nem egy misztikus istent állít vissza, hanem magát a népet mitizálja, a felsőbbrendűség, a "vérség", a "faj" formájában.

A kommunizmus éppen ellenkezőleg: balról bírálva a liberalizmust, felvállalva (és ha kell, megvédve) a citoyen örökséget a demokrácia (a hatalommegosztás és -korlátozás) kiszélesítésére, végső soron a hatalom teljes megszüntetésére törekszik. A diktatúrát csak a burzsoá diktatúra elleni eszközként, ideiglenesen alkalmazza.

A sztálinizmus (e kifejezést jobb szó híján használom, Sztálinhoz csak annyi köze van, hogy az ő rendszere az egyik prototípusa ennek az ideológiának) a kommunizmus "bonapartista elfajulása". A "leggyengébb láncszemekben" "idejekorán" de muszájból kitört kommunista forradalmak torzultak ebbe az irányba. Mivel a Marx által jellemzett feltételek nagyrészt hiányoztak az osztály nélküli társadalom létrehozásához azért bizonyos fokig (sok pozitív eredmény ellenére) "csak a nélkülözést tették általánossá, tehát az ínséggel szükségképpen ismét megkezdődött a harc a szükségesért s ismét előállt az egész régi szemét" - kialakult egy új kizsákmányoló osztály, a Nomenklatúra, amely saját hatalma megerősítése végett az osztályharcot "kvázirasszista" alapokra helyezte, a burzsoáziát, mint különös fajtájú embereket üldözte (miközben azt, hogy ki tartozik ehhez a burzsoáziához, azt ő mondta meg) a közösségi tulajdonlás helyébe az általa irányított állam által vezérelt államigazgatási tulajdont helyezte. A hatalmat és az azt megjelenítő államot nem fokozatosan megszüntette, hanem ellenkezőleg, azt egyre jobban erősítette. Ezzel a demokráciát elnyomta, a diktatúrát felerősítette.