Az Európai Tanács az EU állam- és kormányfőit, a
Bizottság elnökét és az Európai Tanács elnökét foglalja magába. (1)
A szerződések alapján a Tanács határozza meg az Unió politikai irányulását
és elsőbbségeit közös megállapításainak elfogadásával.
Eredetileg az európai
konstrukció nem tartalmazott ilyen szervet, inkább csak diplomáciai «vitát a
kemencesutban». (2)
A szupranacionális integráció logikája szükségessé tette ezeknek a
«csúcsoknak» a megtartását, ahol az államfők megpróbálják feloldani az
ellentmondásokat és maguk közti konfliktusokat (3) az Unió intézményes keretei
között. Az európai csúcstalálkozók a
gyakran ismételt «multilaterális
felügyeleti rendszernek» a követelményére válaszolnak, persze csak kormányok
között.
Innen a javaslat, amit még Jean Monnet fogalmazott meg a
70-es évek elején. Monnet beszélt az «európai
ideiglenes kormányról», az «európai felsőbb tanácsról» (ami aztán 1974-ben az Európai Tanácshoz
vezetett).
A Tanács évi 3-4-szeri rendes üléseihez hozzáadódnak a különleges
ülések, amelyeknek az intézmények keretek tiszteletbentartását kell garantálniuk
válság vagy egyetnemértés esetén, a megszorítások, az amerikai imperialista érdekek
támogatása alapján. 2001-ben a szept. 11-i támadások idején a Tanács rögvest
deklarálta: «az
amerikai riposzt legitim. Mindenki – saját lehetősege szerint – kész arra, hogy
elkötelezze magát ezekben az akciókban». 2003-ban a második iraki háború
kitörésének idején a febr. 17-i rendkívüli csúcsértekezlet nyilatkozta: «Egyedül
az iraki rezsim a felelős. (...). Determináltak vagyunk, hogy partereinkkel,
elsősorban az USA-val, együtt dolgozzunk
Irak lefegyverezésében».
Különben pedig 2008 óta az eurozóna állam-
és kormányfői évente legalább kétszer, plusz válság esetén ugyanígy összegyűlnek.
Két, egymást követő rendkívüli Tanács pedig a görög kormányt (Tziprasz) kötelezte
a trojka követeléseinek teljesítésére, a görög nép népszavazásának elárulására.
(1) A Lisszaboni szerződés
hozta létre az Európai Tanács elnöki posztját. 2014 óta Donald Tusk ez a
személy, Legyelország minisztertanácsának volt elnöke, a liberális-konzervatív
platform tagja
(2) Jean-Bernard Raimond
megfogalmazásában (1970-1973 között Pompidou diplomáciai tanácsadója).
(3) A leghíresebb a brit befizetésről szóló vita a 80-as évek elején, melyet Margaret
Thatcher így fejezett ki: « I want my money back
».
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.