Európai Unió dosszié – III

2005 - győz az Európai Alkotmányra adott «nem»

«Miért tüntettek? Nagyon jól tudjátok, hogy az Európai Alkotmány be fogják vezetni. A Nemzetgyűlésben a képviselők szinte teljes számban mellette vannak» – mondta egy újságíró 2015. jan. 22-én éppen az európai alkotmány elleni tüntetés előtt Daniel Glucksteinnek, aki akkor a Dolgozók pártja országos titkára volt. Ezt válaszolta: «a képviselők lehet, hogy mellette, de a nép ellene van».

Franciaországban a népszavazást intenzív vita jellemezte először is a munkásság szervezeteiben, aztán magában a népben. 

2004 szeptemberétől a Force ouvrière szakszervezet nemzeti konföderális bizottsága (CCN)  bírálta azt a szöveget, mely  «alkotmányosítani akarja a privatizációt és deregularizációt». Egyébként pedig az ESZSZ (Európai Szakszervezeti Szövetség) egyetértett az Európai Alkotmánnyal, azonban figyelmeztették arra, hogy «a Force Ouvrière meg fogja védeni függetlenségét, szabadságát és nem fog olyan döntés és álláspont mellé állni, mely nem sajátja».

A CGT, vezetése ellenére, 80 %-ban a «nemre» hívott 2005 februárjában. A fiatalság, a dolgozó osztályok egyenesen az osztályharc gyakorlása felé nyomták (sztrájkok, tüntetések, diákmegmozdulások).  

A kampányban végülis a munkásosztály a szavazáson keresztül mutatta meg a Maastricht óta vitt destruktív politika elleni tiltakozását, 2005 május 29-én a «nem» 54,6 %-ban győzött. 

Osztályszavazás, semmit kétség – mivel a munkásosztályt, a mezőgazdaságból élő lakosságot érintették leginkább az EU politikájának drámai következményei. Pas-de-Calais, Aisne, Somme, Aude, Ariège, stb megyékben közel 70 %ban elvetették a szerződést.

A nem francia győzelmét két nappal később követte a holland «nem».

A parlamenti szocialista-konzervatív «szentszövetség» árulása kellett ahhoz, hogy az alkotmány 2008 elején a Lisszaboni szerződés révén mégis megvalósuljon.

2012 - az európai költségvetési paktum: «aranyszabály», ami «kötelező és állandó»

A «subprime-válság», azután a 2008-09-es «adósságválság» kifejezik a tőkés gazdaság diszlokációs válságát (1). Maastricht kritériumai szétszakadnak. A 2010-es években az összes tagállamban 100 %-hoz közeli az eladósodottság, a deficit pedig duplája annak, amit Maastricht engedélyez. Az Unió válasza persze az, hogy nem enged a szigorításokból. Ellenkezőleg, 2012-ben a szigorítás automatizmusát állítja fel  a Stabilitási Mechanizmussal (MES) és a Stabilitási, koordinációs és kormányzati szerződéssel (TSCG).

Az első – európai monetáris alap, amely úgy működik, mint az IMF: megfelelő kikötésekkel kölcsönöket ad a «nehézségekkel küzdő országoknak» és minden hatalma megvan arra, hogy a «strukturális kiigazításokat», valamint azok végrehajtását kierőszakolja. A TSCG követeli az «aranyszabály» végrehajtását a közszféra finanszírozásában: a tagállamok kötelesek a deficit leszállítására egyészen az GDP 0,5 %-ig.

Ennek a rendnek – az aranyszabálynak – meg kell jelennie a nemzeti jogban «kötelezően és folyamatosan, elsősorban alkotmányos keretekben».

A TSCG «automatikus korrekciókat» követel az Európai Bírósággal fenyegetve, ha a Brüsszel által követelt strukturális reformok nem teljesülnek (2).

Az EU-ban a tagországok nemzeti sajátosságai eltűnőben vannak (minden «illiberális» frázis ellenére – a ford.)

Világosan kimondva: a hatalom átadása az Európai  Uniónak csak az állandó szigorításokat erősíti. Alkotmányán keresztül.

(1) Daniel Gluckstein, «Adósságválság? Nem, az agonizálás válsága », La Vérité n° 71.szám, 2011.augusztusa

 (2) Daniel Gluckstein, «Európa, válság ... és a meghatározó factor», La Vérité, 73. szám,

2012 márciusa

2007- a Lisszaboni szerződés: az Európai Alkotmányra mondott «nem» elárulása

A szerződést, amely alkotmányt hozott Európának, 2004-ben írták alá Rómában. Jól megolajozott mechanizmus, megvalósítását 2006 november 1-től megvalósítandóan tűzték ki.

A franciaországi, majd hollandiai «nem» egymást követő győzelmének következtében a Valéry Giscard d’Estaing elnöklete alatti 105 tagú testület 3 évig tartó munkájának a történelem szemeteskosarában kellett kikötnie.

Az Európai Unió eme kudarca sem tanította meg a tagországok kormányait arra, hogy lemondjanak kezdeményezésükről, ellenkezőleg. 2007-ben javasolták, hogy Lisszaboni szerződés címszóval szülessen meg a 2005-ben elvetett alkotmány. Csak az ír nép tudta magát kifejezni, az ír alkotmányos előírások kötelezték kormányukat: a szerződést 53 %-ban elutasította! 2009-ben a kormány egy második szavazást szervezett, hogy a szöveg átmehessen …