Az Európai Tanács

Az Európai Tanács az EU állam- és kormányfőit, a Bizottság elnökét és az Európai Tanács elnökét foglalja magába. (1)

A szerződések alapján a Tanács határozza meg az Unió politikai irányulását és elsőbbségeit közös megállapításainak elfogadásával. 

Eredetileg az európai konstrukció nem tartalmazott ilyen szervet, inkább csak diplomáciai «vitát a kemencesutban». (2)

A szupranacionális integráció logikája szükségessé tette ezeknek a «csúcsoknak» a megtartását, ahol az államfők megpróbálják feloldani az ellentmondásokat és maguk közti konfliktusokat (3) az Unió intézményes keretei között. Az európai csúcstalálkozók  a gyakran ismételt «multilaterális felügyeleti rendszernek» a követelményére válaszolnak, persze csak kormányok között.

Innen a javaslat, amit még Jean Monnet fogalmazott meg a 70-es évek elején. Monnet beszélt az «európai ideiglenes kormányról», az «európai felsőbb tanácsról» (ami aztán 1974-ben az Európai Tanácshoz vezetett).

A Tanács évi 3-4-szeri rendes üléseihez hozzáadódnak a különleges ülések, amelyeknek az intézmények keretek tiszteletbentartását kell garantálniuk válság vagy egyetnemértés esetén, a megszorítások, az amerikai imperialista érdekek támogatása alapján. 2001-ben a szept. 11-i támadások idején a Tanács rögvest deklarálta: «az amerikai riposzt legitim. Mindenki – saját lehetősege szerint – kész arra, hogy elkötelezze magát ezekben az akciókban». 2003-ban a második iraki háború kitörésének idején a febr. 17-i rendkívüli csúcsértekezlet nyilatkozta: «Egyedül az iraki rezsim a felelős. (...). Determináltak vagyunk, hogy partereinkkel, elsősorban az USA-val,  együtt dolgozzunk Irak lefegyverezésében». 

Különben pedig 2008 óta az eurozóna állam- és kormányfői évente legalább kétszer, plusz válság esetén ugyanígy összegyűlnek. Két, egymást követő rendkívüli Tanács pedig a görög kormányt (Tziprasz) kötelezte a trojka követeléseinek teljesítésére, a görög nép népszavazásának elárulására.

(1)    A Lisszaboni szerződés hozta létre az Európai Tanács elnöki posztját. 2014 óta Donald Tusk ez a személy, Legyelország minisztertanácsának volt elnöke, a liberális-konzervatív platform tagja

(2)   Jean-Bernard Raimond megfogalmazásában (1970-1973 között Pompidou diplomáciai tanácsadója).

 (3)  A leghíresebb a brit befizetésről szóló vita a 80-as évek elején, melyet Margaret Thatcher így fejezett ki: « I want my money back ».