A 4. Internacionálé rekonstrukciójának
szervezőbizottsága (CORQI) figyelmeztető kiáltványa:
a dolgozókhoz, fiatalokhoz, az egész világ munkásaktivistáihoz
és mindazokhoz, akik végezni akarnak a tőkés kizsákmányolással
(2020. november 8-9-10.)
21/ Megállapítottuk,
hogy a helyzetet az a tény jellemzi, miszerint minden földrész minden országában
a történelmileg munkásosztály alkotta szervezetek, pártok és szakszervezetek
szent szövetségre léptek a burzsoá kormányokkal.
Mindezt megerősíteni azonban nem jelenti azt, hogy a dolgozók lemondtak
eme történelmileg az osztályharcba beépült érdekvédő eszközök használatáról. A
helyzet az osztályharc nemzeti tradíciói szerint különbözik minden országban,
de egy dolog tény: ugyan mindenhol így vagy úgy részt vesznek a «szentszövetségben»,
a pártok és szakszervezetek nem ugyanazt a helyet foglalják el. A
szakszervezetek általában fenntartják kapcsolataikat a munkásosztállyal, őrzik az
«egységfront elemi formáját» (Trockij),
ez pedig más, mint a pártok viszonya. Az, hogy vannak bizonyos országok,
amelyek organikusan kapcsolódnak munkáspártokhoz, és mások pedig nem, adódik
abból, hogy az osztályharc ereje végett a dolgozók «alulról», ragadják meg az
eszközöket, különösen a szakszervezeteket. A hagyományos szakszervezeti «munkás-burzsoá»
apparátusok többsége egyre inkább burzsoá (vagyis az államnak alárendelt) ahogy
a csúcsai felé emelkedik; egyre inkább munkás, vagyis a munkásosztály követeléseihez
és mozgalmához igazodik, ahogyan egyre «lejjebb» szállunk. Ami nem jelenti,
hogy még lent sem alárendeltje a burzsoá apparátusnak. A teljes függetlenség az
állammal és a tőkés osztállyal szemben nem lehetséges, csak ha a
szakszervezeteket a proletárforradalmi út, vagyis a IV. Internacionálé programja
iránt tudatosan elkötelezett aktivisták irányítják.
A munkásmozgalom minden országban a szakszervezeteket használja sztrájkokra,
mobilizációkra, ideértve a politikai küzdelmeket is. Sok esetben arra
kényszeríti a csúcsokat, hogy ne menjenek el egészen a korporatista
integrációig. A munkásmozgalom az, amely megőrzi a szakszervezetek
munkásosztályi jellegét. Ezért fontosabb, mint valaha, hogy az Átmeneti Program
szakszervezetekre vonatkozó ajánlását betartsuk: "Megingathatatlan elvként kell itt kimondani: a
tömegszervezetektől való kapitulációs önelszigetelődés a forradalom
elárulásával egyenlő, összeegyeztethetetlen a IV. Internacionáléhoz való
tartozással”. Emlékezzünk vissza, mit írt Trockij a meggyilkolása előtti
utolsó írásában: "Pusztulásra van ítélve
minden szervezet, minden párt, minden frakció, amely a szakszervezetekkel
kapcsolatban ultimatista álláspontot képvisel, mert valójában hátat fordít a
munkásosztálynak, csak azért, mert nem tetszik neki a szervezet". Emlékezzünk
csak vissza, ahogyan Trockij ezt a kérdést kezelte: "A szakszervezetek Franciaországban, Nagy-Britanniában, az
Egyesült Államokban és más országokban mélységesen támogatják burzsoáziájuk
ellenforradalmi politikáját. Ez nem akadályoz meg bennünket abban, hogy ezeket
a szakszervezeteket szakszervezeteknek nevezzük, hogy támogassunk minden
progresszív lépést, amit megtehetnek, és megvédjük őket a burzsoáziával
szemben." Tehát a szakszervezetet egyszerre vezetheti ellenforradalmi apparátus,
amely a burzsoáziát védelmezi, és tehet progresszív lépéseket is, amelyek a
burzsoázia elleni védelemhez vezetnek bennünket. Ez nem ellentmondás. Trockij folytatja:
"Programunk szempontjából a szakszervezetnek
az osztályharc szervezetének kell lennie. Hogyan viszonyuljunk tehát az
Amerikai Munkásszövetséghez (a nagyon is jobboldali amerikai szakszervezethez)?
Vezetői a burzsoázia hírhedt ügynökei. Minden alapvető kérdésben (...) a
proletariátus érdekeivel közvetlenül ellentétes politikát folytatnak. (...) Ez
az apparátus véglegesen reakciós tényezővé vált. Ebből azonban semmiképpen sem
következik, hogy az AFL megszűnik szakszervezet lenni." Trockij
pontosít: "Az állam osztályjellegét
a termelőeszközök tulajdonformáihoz való viszonya határozza meg. Ami egy
munkásszervezetet szakszervezetként definiál, az a nemzeti jövedelem
elosztásához való viszonya."
Más szóval: az
a szakszervezet, amely azt a részt védi - sőt "csak" azt a részt védi
-, amelyet a munkásosztály a nemzeti jövedelemből kiharcol, a munkásosztály
védelmi tényezője, még akkor is, ha egyébként teljesen a kormányhoz igazodik.
És Trockij hozzáteszi: "Hogy ne
szakítson bázisával, az AFL vezetősége bizonyos határokon belül (ebben a
képletben természetesen minden a "bizonyos határokon belül" van)
kénytelen vezetni a munkások harcát a bérek emeléséért, vagy legalábbis a
nemzeti jövedelemben számukra fenntartott rész csökkentése ellen. Ez az
objektív jel elegendő ahhoz, hogy minden fontos alkalommal meghúzzuk a
határvonalat a legreakciósabb szakszervezetek és a sárga szervezetek között.
Éppen ez a tény (...) késztet bennünket arra, hogy megvédjük az AFL-t".
Mivel a munkásosztály szervezetek nélkül - semmi.
Az utóbbi időszakban bizonyos áramlatok - ugyanazok, amelyek lemondanak
a kapitalista rendszer felszámolásáért folytatott harcról - felszólítanak a
munkásmozgalom minden szervezeti formájának (szakszervezetek és pártok)
elhagyására, hogy feloldódjanak az osztályjelleget tagadó informális
mozgalmakban. A
IV. Internacionálé egyértelműen elutasít minden olyan kísérletet, amely tagadja
az osztályszervezetek kiépítésének szükségességét.
(a nyolcadik rész néhány nap múlva)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.