Figyelmeztető kiáltvány 7. rész

 

A 4. Internacionálé rekonstrukciójának szervezőbizottsága (CORQI) figyelmeztető kiáltványa:

a dolgozókhoz, fiatalokhoz, az egész világ munkásaktivistáihoz és mindazokhoz, akik végezni akarnak a tőkés kizsákmányolással

(2020. november 8-9-10.)

 

21/ Megállapítottuk, hogy a helyzetet az a tény jellemzi, miszerint minden földrész minden országában a történelmileg munkásosztály alkotta szervezetek, pártok és szakszervezetek szent szövetségre léptek a burzsoá kormányokkal.    

Mindezt megerősíteni azonban nem jelenti azt, hogy a dolgozók lemondtak eme történelmileg az osztályharcba beépült érdekvédő eszközök használatáról. A helyzet az osztályharc nemzeti tradíciói szerint különbözik minden országban, de egy dolog tény: ugyan mindenhol így vagy úgy részt vesznek a «szentszövetségben», a pártok és szakszervezetek nem ugyanazt a helyet foglalják el. A szakszervezetek általában fenntartják kapcsolataikat a munkásosztállyal, őrzik az «egységfront elemi formáját» (Trockij), ez pedig más, mint a pártok viszonya. Az, hogy vannak bizonyos országok, amelyek organikusan kapcsolódnak munkáspártokhoz, és mások pedig nem, adódik abból, hogy az osztályharc ereje végett a dolgozók «alulról», ragadják meg az eszközöket, különösen a szakszervezeteket. A hagyományos szakszervezeti «munkás-burzsoá» apparátusok többsége egyre inkább burzsoá (vagyis az államnak alárendelt) ahogy a csúcsai felé emelkedik; egyre inkább munkás, vagyis a munkásosztály követeléseihez és mozgalmához igazodik, ahogyan egyre «lejjebb» szállunk. Ami nem jelenti, hogy még lent sem alárendeltje a burzsoá apparátusnak. A teljes függetlenség az állammal és a tőkés osztállyal szemben nem lehetséges, csak ha a szakszervezeteket a proletárforradalmi út, vagyis a IV. Internacionálé programja iránt tudatosan elkötelezett aktivisták irányítják.

A munkásmozgalom minden országban a szakszervezeteket használja sztrájkokra, mobilizációkra, ideértve a politikai küzdelmeket is. Sok esetben arra kényszeríti a csúcsokat, hogy ne menjenek el egészen a korporatista integrációig. A munkásmozgalom az, amely megőrzi a szakszervezetek munkásosztályi jellegét. Ezért fontosabb, mint valaha, hogy az Átmeneti Program szakszervezetekre vonatkozó ajánlását betartsuk: "Megingathatatlan elvként kell itt kimondani: a tömegszervezetektől való kapitulációs önelszigetelődés a forradalom elárulásával egyenlő, összeegyeztethetetlen a IV. Internacionáléhoz való tartozással”. Emlékezzünk vissza, mit írt Trockij a meggyilkolása előtti utolsó írásában: "Pusztulásra van ítélve minden szervezet, minden párt, minden frakció, amely a szakszervezetekkel kapcsolatban ultimatista álláspontot képvisel, mert valójában hátat fordít a munkásosztálynak, csak azért, mert nem tetszik neki a szervezet". Emlékezzünk csak vissza, ahogyan Trockij ezt a kérdést kezelte: "A szakszervezetek Franciaországban, Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban és más országokban mélységesen támogatják burzsoáziájuk ellenforradalmi politikáját. Ez nem akadályoz meg bennünket abban, hogy ezeket a szakszervezeteket szakszervezeteknek nevezzük, hogy támogassunk minden progresszív lépést, amit megtehetnek, és megvédjük őket a burzsoáziával szemben." Tehát a szakszervezetet egyszerre vezetheti ellenforradalmi apparátus, amely a burzsoáziát védelmezi, és tehet progresszív lépéseket is, amelyek a burzsoázia elleni védelemhez vezetnek bennünket. Ez nem ellentmondás. Trockij folytatja: "Programunk szempontjából a szakszervezetnek az osztályharc szervezetének kell lennie. Hogyan viszonyuljunk tehát az Amerikai Munkásszövetséghez (a nagyon is jobboldali amerikai szakszervezethez)? Vezetői a burzsoázia hírhedt ügynökei. Minden alapvető kérdésben (...) a proletariátus érdekeivel közvetlenül ellentétes politikát folytatnak. (...) Ez az apparátus véglegesen reakciós tényezővé vált. Ebből azonban semmiképpen sem következik, hogy az AFL megszűnik szakszervezet lenni." Trockij pontosít: "Az állam osztályjellegét a termelőeszközök tulajdonformáihoz való viszonya határozza meg. Ami egy munkásszervezetet szakszervezetként definiál, az a nemzeti jövedelem elosztásához való viszonya."

Más szóval: az a szakszervezet, amely azt a részt védi - sőt "csak" azt a részt védi -, amelyet a munkásosztály a nemzeti jövedelemből kiharcol, a munkásosztály védelmi tényezője, még akkor is, ha egyébként teljesen a kormányhoz igazodik. És Trockij hozzáteszi: "Hogy ne szakítson bázisával, az AFL vezetősége bizonyos határokon belül (ebben a képletben természetesen minden a "bizonyos határokon belül" van) kénytelen vezetni a munkások harcát a bérek emeléséért, vagy legalábbis a nemzeti jövedelemben számukra fenntartott rész csökkentése ellen. Ez az objektív jel elegendő ahhoz, hogy minden fontos alkalommal meghúzzuk a határvonalat a legreakciósabb szakszervezetek és a sárga szervezetek között. Éppen ez a tény (...) késztet bennünket arra, hogy megvédjük az AFL-t". Mivel a munkásosztály szervezetek nélkül - semmi.

Az utóbbi időszakban bizonyos áramlatok - ugyanazok, amelyek lemondanak a kapitalista rendszer felszámolásáért folytatott harcról - felszólítanak a munkásmozgalom minden szervezeti formájának (szakszervezetek és pártok) elhagyására, hogy feloldódjanak az osztályjelleget tagadó informális mozgalmakban. A IV. Internacionálé egyértelműen elutasít minden olyan kísérletet, amely tagadja az osztályszervezetek kiépítésének szükségességét.

(a nyolcadik rész néhány nap múlva)