Nemzetközi információk

A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértésének hetilapja
2009.jan.29. 321.sz. ára :0,50 euro

Tartalom:

Párizs, Európai munkáskonferencia, 2009. febr. 7-8. :
Francia és német hozzászólás.
Guadeloupe: Jan. 20. óta általános sztrájk. Az UGTG kezdeményezésére 47 szervezet közös platformot hozott létre követeléseik teljesítésére. 24-én 25 000 tüntető Pointe-á-Pitre-ben. Az Egyetértés levele: «támogatjuk a dolgozókat és szervezeteiket, a francia hatóságok hárítsák el akadályaikat a megbeszélésék útjáról és elégítsék ki a követeléseket.».
USA: Interjú Alan Benjaminnel, a Socialist Organizer igazgatójával az új demokrata elnök beiktatása utáni napon: «A ‘nagy alkudozás‘, amit Barack Obama javasol az amerikai szakszervezeteknek.»
USA: az AFL-CIO végrehajtó bizottsága határozatban követeli a gázai övezet átkelési pontjainak azonnali megnyitását.

Támogassátok az Egyetértés kezdeményezéseit, fizessetek elő a Nemzetközi információkra!

Kapcsolattartás:
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis -75010 Paris - France
Tel : (33 1) 48 01 88 28.E.mail : eit.ilc@fr.oleane.com




Konferencia az Európai Bíróság ítéleteinek (Viking-, Laval-, Rüffert- és Luxemburg-ügyek) visszavonására

20 ország küldöttei vesznek részt

Hozzászólások az előkészítés szakaszából

Franciaország
A szervezőbizottság tagjaihoz, a küldöttekhez

Kedves Barátaink!

Megbízatásunk alapján a POI azzal ruházott fel bennünkat, hogy vegyük számba mindazt, amivel országainkban szembekerültünk.
2008 októbere óta az «élénkítési tervek» szerint 428 milliárd eurót kapnak a bankárok és spekulánsok, ennek 80 %-át már meg is kapták. Nekünk azt mondták, hogy a vállalkozások és munkahelyek fenntartásáról van szó! 2008-ban a három legnagyobb bank közel 9 milliárd euró hasznot realizált. A Les Echos munkáltatói lapban a bankok «elsődlegesen a vállalkozások igényeinek akarnak megfelelni». Ami a autóipari ágazatot illeti, állami segítséget kapnak, ha «a helyzethez szükséges adaptálást elvégzik». Ezek az «élénkítési tervek» valójában a spekulációt, a munkahelyek tönkretételét szolgálják az állami és a magánszektorban. Az ipar egész ágazatait likvidálták, a kórházainkban 20 ezer munkahely létét fenyegeti Bachelot miniszter törvénytervezete, 13 500 állást szüntetnek meg a nemzeti oktatásügyben, több tízezret a Postánál. A spekulánsok zsebét meg kell tömni valamivel!
Az Európai Bizottság előrejelezte Franciaországban a munkanélküliség jelentős emelkedését. A 2008-as 7,8 %-ról 2009-ben 9,8 %-ra, 2010-ben 10,6 %-ra fog emelkedni (AFP, 2009. jan. 19.)

Mi úgy tartjuk, a 428 milliárd euró nemhogy nem menti meg a gazdaságot, ellenkezőleg! Egyetlen célja a spekuláció támogatása a dolgozók kárára. Ez a 428 milliárd euró 2 milló dolgozó 1500 eurós nettó fizetését jelenti 7 évre, a szociális terhek fizetése mellett!
Ezért követeljük az «élénkítési terv» visszavonását és a különböző irányzatokhoz tartozó munkásszervezetekkel egységben menetet hirdetünk Párizsban az elbocsátások megtiltására és a gazdasági kulcságazatok államosítására!

A Sarkozy-kormány a szakszervezeteket kötelezi, hogy résztvegyenek a munkahelyek restrukturáló-likvidáló terveiben, s ezenfelül a működjenek közre a spekulációt tápláló alapok kezelésében is. 2009.jan.13-án Sarkozy és a szakszervezetek közötti találkozó zajlott le «a restrukturáció megelőzése és kezelése» témakörben, s az erről kiadott sajtóközlemény jelenti: «Országos szinten gyűléssorozat - ágazatonként egy - szervezésére kerül sor a kormány és a szakszervezeti konföderációk képviselői között (…) alkalomként szolgálva arra, hogy pont kerüljön a szociális kíséret intézkedései és az érintett ágazatok élénkítése végére csakúgy, mint közép- és hosszútávon gazdasági változások előrelátásra, külön tekintettel a munkahely-gazdálkodásra».

Ez az alapprobléma. A szakszervezetek integrálásának kísérlete a munkahelyek megszüntetésének folyamatában, ami kereken megfelel az Európai Bizottság 2008. nov. 26-i bátorításának a tagországok felé: «támogatni a munkahelyeket és megkönnyíteni a munkaerőpiachoz kapcsolódásukat», «a rugalmas biztonság stratégiai kereteiben az élénkítési tervek gyors megerősítése», ami a következőket igényli: «a tagállamok aktív társulása a szociális partnerekkel».

Vajon az a szerepe a szakszervezeteknek, hogy a munkahelyek megszüntetését, az elbocsátásokat szervezzék? Nem kell azért küzdenünk, hogy a munkásosztály szervezetei függetlenek legyenek? Központi kérdésünk nem a munkahelyek megtartása kell, hogy legyen?
Nem állunk egyedül ebben a kérdésben, spanyol és német szakszervezeti aktivisták ugyanezeket a kérdésket vetik fel. Azt gondoljuk, meg kell tárgyalnunk mindezt a konferencián.

Mindnyájan ugyanazokkal a problémákkal találjuk magunkat szembe, mert a különböző kormányok különböző élénkítési intézkedési nem mások, mint az Unió 2 ezer milliárd eurós határozatának részei. Az Unió szervezi ezeket a terveket, a Maastrichti szerződés és a «szabad és befolyásolatlan verseny» nevében az Unió emel óvást az elbocsátások megtiltása ellen.
Mi úgy véljük, az Unióval és intézményeivel szakítani kell, mivel az a tőkés osztály érdekében szolgáló eszköz a munkásvívmányok létezésével szemben.
A nemzetköziség nem egy levegőben lógó kifejezés, a dolgozók és a demokrácia valódi Európája a nemzeti keretekben elért jogaink, eddigi vívmányaik megtartásáért folytatott és folytatandó közös küzdelmünkön alapszik, túlnyúlik a népek együttműködésén Európa szabad népeinek szabad Uniójáig.

A tanácskozás képes lesz meghatározni a közös harc egy új szakaszát.
Testvéri üdvözlettel:
a POI küldöttei

Németország

Az elbocsátások megtiltását! a bércsökkentés ellen! a kollektív szerződések védelmében! a termelés és a munkahelyek állami felügyeletét! a magánbankok államosítását!

Ezen a napon, jan. 13-án az összes politikai erő a «konjunktúrális csomagot» vizsgálja, melyet az SPD-CDU/CSU nagykoalíció előző éjszaka elfogadott.
Novemberben az SPD Munkásbizottságának (AfA) tagjai intézkedéseket követeltek a «dolgozó népesség védelmére a válsággal szemben». Két hónapon keresztül ismételtük: «intézkedések kellenek a munkahelyek, a termelés, a bérek védelmére; a nagyvállalati munkáltatók, részvényesek, befektetők kezéből ki kell venni a termelése leállítása, a munkahelyek csökkentése, a delokalizáció kérdésében a döntés jogát. Nem lehetséges másképpen, mint állami felügyeletet bevezetni és a spekulánsok által felhalmozott tőkét visszajuttatni a termelésbe! A kölcsönök juttatását és a termelés egészét a szakszervezetek és a dolgozók demokratikus ellenőrzése alá kell vonni!»
Kértük a magánbankok államosítását tulajdonukkal együtt, hogy a lakossági megtakarításokat megmenthessük, hogy a társadalom szolgálatába lehessen ezeket állítani, hogy a pénz ne tűnjön el a nemzetközi spekuláció örvényeiben, hanem a gazdaságba invesztálódjék.

Vizsgáljuk még kéréseinket a döntések tükrében

A finánctőke által nyomás alá helyezett Schröder a pénzügyi piac kapuit (a nyugdíj Riester-formája szerinti privatizációjával) szélesre tárta a spekuláció előtt Németországban. Ugyancsak masszívan megtámadta a szakszervezeteket a «/korporatív/ munkaügyi társítás» eszközével, a kollektív szerződések és munkaszerződések eróziójával, melyeknek következményei Európában a soha nem látott bérveszteség és a munka prekaritása, időlegessége, a védelem hiánya, stb. lett.
A világválság miatt még több és több támadást viselnek el a dolgozók, szervezeteik. A tőkének és főként a finánctőkének kezdőhelyzetet kell teremteni, végeznie kell azzal is, amit «szociális partnerségnek» hívtak, a konjunkturális csomagok a profit garanciájának bázisa.
Mit tartalmaz ez az 500 milliárdos összeg a bankoknak és spekulánsoknak?
18,2 milliárd a Commerzbanknak, az állam 5 milliárdos részt szerez a Dresdnerbankban. A 18,2 milliárd tízszer több az állami 25 %-nál. Ez lenne az államosítás? Az intézkedés lehetővé teszi, hogy az «Allianz» biztosító felszabadítsa a rossz Dresdnerbank-hiteleket. Az ügy megfelel a német bankszövetség kérésének, egy «Bad Bank» létrehozásának, mely a kétséges értékpapírokat átveszi a bankok mérlegének megtisztítására. Mindez kormányhitellel finanszírozva 9 ezer kolléga munkahelyébe kerül majd, csak 2009. aug. 1-től 6500 munkahely szűnik meg.
Jan.9-én a Ver.di ezt nyilatkozta : “Paradox és kártékony lenne, ha egyrészről az adófizetők pénze vállalkozástámogatásra szolgálna és ez az adófizetők számára a szociális terhek emelkedését jelentené a növekvő munkanélküliség miatt».
Dec.29-én a Ver.di kérte a 250 ezer banki alkalmazott munkahelyének védelmét a kormánytól jogi úton, az elbocsátások megtiltásával. A kormány nem válaszolt. A többi szakszervezettel együtt a legszélesebb mobilizációval tiltakozunk, minden megteszünk azért, hogy kiharcoljuk az elbocsátások megtiltását törvény által. Nem engedhető meg, hogy a dolgozók pénzét pumpálják a spekulációba, a magánbankokba és ezen felül még 9 ezer dolgozót el is bocsássanak!
Eközben a kövekező ügy is előkészületben van: a posta pénzügyi fiókja 10 %-ig a Deutsche Bankhoz kerül, mely ezzel átveszi annak kontrollját.

Egész Európában az állami büdzsé megnyirbálásának célja a profit növelése, amit a lakosság fog drágán megfizetni.

A magánbankok államosítását kértük, és azt akarják elhitetni, hogy a kormányok egész Európában ezt teszik. Visszautasítjuk ezt a perverz megfogalmazást az államosításról. Ki húz hasznot az ilyenféle «államosításokból»? Akik kibontották a «védelmi ernyőket», ti. a programokat nem direkt módon fizeti az állami költségvetés, hanem állami garantált hitellel. Ahhoz, hogy a hitelek maximális hasznot hajtsanak, az kell, hogy EU és államai «védőernyői» kiprovokálják a hitel megdrágulását. Itt játszanak szerepet a “ratings” ügynökségek, pl. a Standard & Poor’ a múlt héten közölte Írország és Görögország “ratings” leértékelését, most pedig Portugália és Spanyolország jönnek. Egy leértékelt «jegy» megdrágítja az ország számára a hitel árát, s ez a többi országoknál drágább hitel szolgál a bankok «védőernyői» kibontására. A bankokat így királyian megfizetik. De ezzel még nem ért véget a hitel-ügy, a nagykoalíció pártjai más «védőernyőt» is biztosítanak, ezúttal a nagyvállakozásoknak: 100 millárd körülit a spekulatív tőke profitja garantálására, amit teljes egészében a dolgozóktól vonnak el.
Ki hatalmazta fel erre a Müntefering körüli szociáldemokrata vezetést?
Ezért mondunk nemet a kormány novemberi banki és spekulációs megmentési programjára!
A DGB elnöke ma nyilatkozta a Radiodeutschlandban: «Miért kell egy másik, a vállalkozásoknak hitelt szolgáltató garanciaprogram, ha van már egy védőernyő a bankok számára, melynek célja éppen a gazdaság hitelszolgáltatásának biztosítása?»
Sommer nem adja meg ezzel mindjárt a választ is? Következtetésképpen a szakszervezetek feladata nem az lenne, hogy a védőernyő, a banki profitnövelés és az állami büdzsé fosztogatása eszközének azonnali megszüntetését követeljék?
Tovább nem tűrhető ez a parazita rendszer, mely nem csak német jelenség.
Európai kampányra van szüksége mindannyiunknak a magánbankok államosítása, összes tulajdonuk kisajátítása érdekében, hogy a pénzügyi spekulációt megtilthassuk.
A tanácskozáson résztvevő küldötteknek javasoljuk az együttgondolkodásra az alkalom megragadását.


A“megmentési csomagok” az EU intelmeinek felelnek meg

Kevéssel karácsony előtt a Bizottság kért a kormányoktól egy európai konjunkturális csomagot. A tagállamok vállalták, hogy a 200 milliárdból 170 milliárdot szolgáltatnak. 17 ország döntött így, Spanyolo. és Nagy-Britannia 25, Francia- és Németo. 16 milliárd, Olaszo. 6 milliárd, stb. Más országok, Letto. és Magyaro. csődközelbe jutottak, az Unió és az IMF támogatására szorulnak. A Bizottság felteszi, hogy más 4 keleti állam is idejut még ezév elején. Tegyük hozzá, a munkáspárti Brown háromszorozása emeli a csomag összegét! A francia parlament hozzáad saját csomagjához 26 millárdot, a német nagykoalíció 50 milliárdot. A nagykoalíció 2. csomagja: a betegbiztosításba fizetendő összegek csökkentése, melynek kompenzációjaként az állam 2009-ben 9 milliárdot juttat, 2010-től 6 milliárdot. Azt magyarázzák, hogy ez egyformán érinti a munkáltatót és munkavállalót, de ez az összeg hiányozni fog a betegbiztosításból! A munkáltatói rész befizetésének csökkenése viszont egyenesen a munkaerő árának csökkentése. A Bal, Lafontaine-nel felületesen kritizálta csak «a szociális egyensúly hiányát».

Jan. 12-én az SPD elnöke, Müntefering a Bildben nyilatkozta: “Ebben a veszélyes helyzetben felelősségteljesnek kell lenni és a pénzt is kézbe venni (…) sürgető Németországban és európai szinten meghallgatni minket az eladósodás megállításának törvénykezési intézkedéseiről.” A Kohl-kormány exminisztere, Waigel fejezte mindenkinél világosabban, mit vár a dolgozó lakosságtól:
“A nadrágszíjamat meghúznám!”
Ez az európai program!
Minden ország még szigorúbban a deficit-kritériumok (stabilizációs paktum) igájába kell hajtsa fejét a Maastricht óta (1992). Mérni lehet a mértéket és súlyát annak, amit az Unió és a kormányok készítenek elő az «eladósodottság limitálásának új rendszabályai bevezetése» címmel. Háborút üzen a dolgozóknak, munkanélkülieknek és nyugdíjasoknak, “…. legkésőbb … 2015-ben lép életbe. Más konszolidációs erőfeszítéseknek is meg kell történniük, a pénzügyi és konjunkturális világválság után az európai stabilitási és fejlődési paktummal összhangban.”
Struck, az SPD parlamenti csoportjának elnöke jelezte, hogy az eladósodottság határairól szóló alaptörvény módosítása 3-4 hónap múlva várható.

A számok – “Rettenetes kép”

A Nemzeti Statisztikai Hivatal kimutatta, hogy okt-nov-től az ipar új munkaerő-felvétele 22,4 %-kal esett az előző év hasonló időszakához képest. Az USA 1945 után legsúlyosabb 2008-as 2,6 milliós munkahelyvesztése óta, az út nyitva áll a termelőerők és a termelés destrukciója előtt. Egyedül decemberben 500 ezer elbocsátás, mindenütt Európában gyár-, üzembezárások. Nagy-Britanniában 1,1 millióval több munkanélküli lesz az év végére, vagyis 3 millió. Írországban 15 éve nem volt ekkora a 8,3 %-kal, a Handelsblatt írja jan.12-én: “A kelta tigris kifulladt».
Németországban az előrejelzések 4 millió munkanélküliről szólnak. Novemberről decemberre azonban a számok megugrottak, 3,8 %-kal és elérték a 3 millió 102 ezret. Azok száma, akik nem dolgoznak, de külöböző juttatásokat kapnak (kompenzálás, munkanélküli kártalanítás, szociális segítség..) 5 571 000. Újraminősítő szerződéssel 1,64 millió személy rendelkezik… A Die Welt jan. 12-én:
«A múlt héten publikált legfrissebb helyzet Némeországban, Európában és az USA-ban rettenetes képet mutat a Nord LB. elemzése szerint. Az ipari termelésben szinte leálltak a felvételek, ami hajmeresztő.»
Novemberben Németországban 164 000 részmunkaidőst kerestek, decemberben felemelkedett több mint 400 ezerre – 390 ezerrel több, mint 2007-ben. 400 000 ember nettó fizetése 60 %-ból kell éljen, családdal, gyerekekkel. Csak Stuttgart régiójában 45 000 embert érint! Egyedül a Daimler (Singelfinden, Untertürkheim, Rastatt, Berlin, Ludwigsfelde és Hamburg) 40 ezer személyt akar részmunkaidőben foglalkoztatni, vagyis dolgozóinak közel felét.
A kamiongyártásban a heti munkaidőt 35-ről 30-ra csökkentik bérkompenzáció nélkül. A Thyssen-Krupp Steel febr. 1-től vezeti be az általános részmunkaidőt. Mind a 20 ezer alkalmazott érintett. A Ver.di értesülései szerint a 750 ezer időleges dolgozóból 100 ezret már elküldtek. Kollégáinknak kényszerszabadságot kell kivenniük, felhalmozott túlóráikat kell felhasználniuk, stb.
A kormány itt is a nagyvállalatokat segíti: részmunkaidőre 2009-10-ben a szociális terhek felét visszakapják. A dolgozók kétszer fizetnek a szolidaritási alappal és bérük csökkenésével, a részmunka miatt. Tömeges elbocsátások a «restrukturációs intézkedések» állami segítsége kereteiben, amit az EU engedélyez. És a tőzsde szökkenését eredményezi minden restrukturáció.

A pénzügyi válság diktálta világban ne várjuk a dolgozók számára kedvező megoldást.

Az európai parlamenti választások keretében a CES (Szakszervezetek Európai Szövetsége) márc-májusra akciótervet készített elő különböző európai városokban való demonstrációkra. Szociális Európáról beszél, de novemberben «elégedettségének adott hangot, hogy a Bizottság tervet dolgozott ki (… )ami fontos, hogy a terv gyorsan kerüljön megvalósulásra (…) a szociális párbeszéd és a szociális partnerek részvétele számít az intézkedések egyensúlya sorozatában»
Milyen tervről beszél? A bankárok és a spekulánsok számára léteznek egyedül a tervek! A szociális Európa az lenne, hogy a szakszervezeti felelősök résztvesznek a fosztogató tervek megvalósításában?
Németországban a Ver.di különböző civil szervezettel, egyházzal, szociális mozgalommal közösen tüntetéseket készít elő. Ugyanakkor a Ver.di vezetése dec. 5-én: “a szociális állam iránti offenzíva helyreállíhatja azt nemzeti és európai szinten”.
Nagyon helyes, de hogyan lehetséges az EU áldásával bevezetett német megmentési terv keretében? A Ver.di sem talál egyszersmint «korrekt», a bankároknak minden hatalmat megadó 500 milliárdos védelmet, és ugyanakkor törvényes «szabályozást» az elbocsátások megtiltására. Mi feltétel nélkül a második javaslat mellé állunk és ennek érdekében mobilizálunk minden lehetséges erőt.
A Forsa 2008. október végi felmérése szerint elsöprő azon németek aránya, akik a kulcsiparágak államosítását akarják: 77 % az energiaiparban (gáz, villany), 64 % a pénzintézetekben (bank, biztosító), államosítás vagy a köztulajdon megőrzése a légiközlekedésben, vasútnál, postánál…
Erről semmit sem szól a CES és a Ver.di.
A magánbankok államosítása tulajdonukkal együtt, a termelés államosítása, a munkahelyek állami garanciája összeegyeztethetetlen az európai joggal, szerződéseivel és európai bírósági ítéleteivel. Az EU igényei a világválság idején, tervei és az ezt követő kormányok mindig brutálisabb csapásai, hogy a deficit-kritériumok megvalósítása kielégítést nyerjen, jogaink és vívmányaink elleni egyre több támadással párosulnak – mivel az EU intézményei a tőke szolgálatában állnak.
Milyen okból kellene a dolgozóknak ezen keretek közé rendelniük magukat?
Senki közülünk nem kételkedik országaink szociális politikájának szükségességében. De sokan jogosan és megalapozottan kételkednek ennek a politikának a lehetőségében az Unióval való szakítás nélkül. Akkor is, ha más küldöttek ezzel nem értenek egyet. Országaink munkásosztályának jövője szorosan kötődik a közös harchoz, amire képesek vagyunk és arra is, hogy együtt megszabaduljunk ezektől a vívmányainkat megsemmisítő nemzetekfeletti intézményektől.
Ezért Európa szabad népeinek szabad Unióját követeljük, mint feltételt ahhoz, hogy megtegyük az első lépést a dolgozók Európájáért, a békéért és fejlődéséért.

Fontos és szükséges ezen a konferencián a tagállamok dolgozóihoz és szervezeteihez fordulnunk:
- az EU offenzívája ellen, mely jogainkat és vívmányainkat letöri;
- minden elbocsátás és munkahely-megszüntetés megtiltásáért;
- a kollektív szerződések és szakszervezetek mint garanciáknak a tiszteletéért;
- a termelés és a munkahelyek állami védelem, állami felügyelet alá helyezéséért;
- a spekulánsok megmentési tervének visszavonásáért, a magánbankok államosításáért, a spekuláció megakadályozásáért.

Lehetne ez egy közös bázis a közös cselekvésre országaink munkásmozgalma és –szervezetei felé?

Végül is ez az a keret, melyben a harc a Viking-Line-, Laval/Vaxholm-, Rüffert- és Luxemburg-ítéletek megsemmisítésére tud és kell is, hogy folytatódjon.
H. W. Schuster,
az SPD düsseldorfi Munkásbizottsága elnöke


Guadeloupe

Jan. 20. óta általános sztrájk, egységben!

Az UGTG kezdeményezésére 47 szervezet 120 követelést tartalmazó platformja

Jan. 20. óta Guadeloupe-ban általános sztrájk van. 47 szervezet, mely a munkás- és paraszt szakszervezeteket és politikai pártokat reprezentálja, 120 követelésből álló platform kereteiben egyesült a „túlzott” kizsákmányolás ellen.

Guadeloupe a tőkés válságot a francia állam gyarmatosításával súlyosbítva kell elviselje. Egy példa: a benzin literje 50 %-kal drágább, mint Párizsban. A francia állam speciális adót alkalmaz, az európai direktívák alkalmazásának megfelelően.

Már dec. 16-17-én mozgósítás történt. E következményeképpen határoztak az általános sztrájkról, mivel követeléseik nem nyernek kielégítést. A sztrájk az anyaország dolgozóinak elképzeléséhez csatlakozik, akik ugyanezzel a politikával találják magukat szemben; megmutatja annak útját is, hogyan kell egységben küzdeni.

A mobilizáció az Antillákon, az amerikai kontinensen csatlakozik a latin-amerikai és karibi munkások és parasztok harcához a félgyarmati elnyomás ellen. Nem véletlen, hogy jan. 24-én viharos tapssal fogadták a haiti politikai és szakszervezeti üzenetet (CATH), melyben támogatják a guadeloupi függetlenségi törekvéseket, az üzemanyagárak csökkentését, a munkahelyek prekaritása megszüntetését.

Az UGTG főtitkára, Elie Domota deklarálta, hogy «szakszervezetük nem egyedül küzd, meg kellett találniuk a közös hangot kulturális, politikai és munkásszervezetekkel a közös fellépéshez».

25 000 tüntető Pointe-á-Pitre-ben, jan. 24.

A túlzott kizsákmányolás elleni demonstràcióra 25 ezer tüntető gyűlt össze annak ellenére, hogy üzemanyagból hiány van és igen drága, azonfelül a szigeten 115 benzinkút be is zárt, szintén sztrájkol, mint a boltok, a kereskedelmi központok, iskolák, a közszolgáltatás, közlekedés.
A tömegmozgalom tárgyalások nyitását követelte. 25-én meg is történt az első a prefektussal, Nicolas Desforges, a tulajdonosi rétegek képviselőjével és helyi képviselőkkel. Az éjfélig tartó tárgyalást kivárta az épület körül 20 ezer ember. A prefektus és a tulajdonosok azonban mást nem kínáltak, csak a mobilizáció azonnali befejezésének követelését. A helyi képviselők igéretekkel próbálkoztak. A változást a két airbusszal érkező többszáz mobil gárdista érkezése hozta (öreg szakszervezeti felelősök emlékeznek még az 1967-es eseményekre, mikor a francia kormány által küldött gárdisták lőttek a tömegbe, halottak tucatjait hagyva maguk mögött), az eltökéltség erősödött.
A tárgyalások 26-án folytatódtak volna, de közben a tulajdonosok és a képviselők közölték, hogy lehetetlen az olyan követelések teljesítése, mint a minimálbér 200 eurós emelése, vagy a szociális mimimum növelése.
A szervezetek megerősítették határozott szándékaikat a küzdelem folytatására.
Követelések (részletek):

— az üzemanyagárakból azonnali 50 cent csökkentés;
— az alapárucikkek árának és az adók csökkentése;
— a minimálbér 200 eurós növelése;
— az víz és a közlekedés árának csökkentése;
— az ideiglenes munkahelyek megszüntetése kinevezéssel (...);
— a hazai termelés növelése a hazai szükséglet kielégítésére;
— jog a tanuláshoz és szakmai képzéshez;
— a felelősséggel járó munkák felvételénél elsősorban a a helyi lakosok felvétele és a rasszizmus kizárása;
— meghatározatlan időre a lakásbérlet árának befagyasztása, a 2009-re vonatkozó 2,98 %-os emelkedés eltörlését;
— max. 50 000 hektárban fixálni a mezőgazdasági területet, évente ellenőrizni;
— a föld utáni adó eltörlését;
— a szakszervezetek reprezentálását a guadeloupe-i vállalkozásokban és paritásos szervezetekben (ASSEDIC, társadalombiztosítás, CAF, AGEFOS, PME, FONGE, CIF…).
— a CHU újjáépítése;
— a másodlagos közlekedési hálózat felújítása;
— a médiában a guadeloupe-i nyelv és kultúra programozása; (…).

ADIM - AFOC - AGPIHM - AKIYO - AN BOUT’AY - ANG - ANKA - ASSE - ASS. Agriculteurs du nord Basse-Terre - Ass. Liberté, Egalité, Justice - CFTC - CGTG - CNL - Combat ouvrier - Comité de l’eau - Convention pour une Guadeloupe nouvelle - COPAGUA - CSFG - CTU - Espérance environnement - FAEN SNCL - FO - FSU - GIE SBT - Kamodjaka - KAP Gwadloup - Les Verts - MADICE - MAS KA KLE - Mouvman NONM - PCG - SGEP/SNEC/CFTC - SOS Basse-Terre environnement - SPEG - SUD PTT GWA - SUNICAG - SYMPA CFDT - Travayé é Peyizan - UDCLCV - UIR CFDT - UNSA - UGTG - UPG - UPLG - UMPG - VOUKOUM.

Az UGTG felhívása a nemzetközi munkás és demokratikus mozgalmakhoz

Barátaink, Elvtársaink!
A francia gyarmati hatalom arra készül, hogy a guadeloupe-i dolgozókat, ifjúságot és népet szervezeteikkel együtt leverje.
47 szakszervezeti, politikai, kulturális, fogyasztói, népi szervezetünk jan. 20-tól általános sztrájkot folytat, melyet 25 ezer ember tüntetése nyitott meg.
Követeléseink a Guadeloupe-ban élő 450 ezres népesség között a mintegy 100 ezer szegénységi küszöb alatt élővel kezdődnek, folytatódnak a munkahely védelmével és teremtésével, képzéssel az ifjúság számára, termékeink fejlesztésével és védelmével, szakszervezeti és szabadságjogainkhoz való ragaszkodásunkkal és a lakásbérletek csökkentésével fejeződnek be.
A tulajdonosi réteg és képviselőink a krízisre hivatkozva nem teljesítik kéréseinket, tárgyalni sem hajlandók: „legyetek ésszerűek, vegyétek fel a munkát”. Erre a gyarmati hatóságok erőszakszervezete segítségével akarnak bennünket kényszeríteni.
Barátaink!
1967. májusa megismétlődése lehetséges. A francia állam ekkor több mint száz guadeloupe-it ölt meg egy építőipari sztrájk után. A forgatókönyv mindig ugyanaz. Népünk nevében szolidaritásotokat kérjük!
Pointe-á-Pitre, 2009.jan.26.
Elie Domota főtitkár

Sürgős

Az Egyetértés üzenete

Támogatjuk Guadeloupe dolgozóit és szervezeteiket
A francia hatóságok azonnal szüntessék meg a tárgyalások obstrukcióját és teljesítsék a követeléseket!

2009. jan. 29. Párizs
10 napja tart az általános sztrájk. Egységben a dráguló élet, az elbocsátások ellen. A minimálbér emelését követelik, a szociális alapjuttatásokét és Guadeloupe számára alapvető intézkedéseket.
Az Egyetértés kezdettől fogva támogatta a mozgalmat és a hatóságoktól valódi tárgyalásokat kért.
Tegnap, jan. 28-án a két napja, a rádió és televízió nyilvánossága előtt folyó tárgyalások után a prefektus felolvasott egy levelet, mely ezeknek véget vetett. A sztrájkolókat és szervezeteiket ‘jogi szankciókkal’ fenyegette meg, a sztrájk befejezésére kötelezte őket, a tágyalást későbbre halasztva (a prefektus 4 hónapos határidőről szólt). A 200 eurós minimálbér emelésének követelésére 200 eurós segélyt ajánlott a legszegényebbeknek; a kinevezések követelésére 8 284 szerződést kínált (1550-nel többet, mint 2008-ban); a bérek és a szociális minimum emelésére biztosítás kötését javasolta.
Ezen a bázison, melyet a dolgozók nem fogadhattak el, a prefektus elhagyta a tárgyalás helyszínét, a csendőrség viszont Guyanaról két repülővel megérkezett.
Az Egyetértés megerősíti, hogy nem represszióval, nem az erőszakszervezetek erejével lehet a konfliktust megoldani.
Az egyedüli megoldás a valódi tárgyalások felvétele, a francia hatóságok visszatérése a kerekasztal mellé.

Az Egyetértés felhívja a dolgozókat és szervezeteiket a gudeloupe-i mobilizáció támogatására és a francia hatóságok kötelezésére az igaz követelések teljesítése érdekében.



Daniel Gluckstein
Az Egyetértés koordinátora

Üzenet küldése:

Collectif des 47 organisations
UGTG, Rue Paul Lacavé 97 110 Point-á-Pitre Guadeloupe
Fax : International : 00 335 90 89 08 70
France : 05 90 89 08 70
Adresse mail : ugtg@wanadoo.fr

Másolat:

Préfet de Guadeloupe
Rue Lardenoy 97 100 Basse Terre
Fax :
International : 00 335 90 81 58 32
France : 05 90 81 58 32

M. Yves Jego Secrétaire d’Etat chargé de l’Outre-Mer
27, Rue Oudinot 75 007 Paris
Fax :
International : 00 331 53 69 28 04
France : 01 53 69 28 04

USA

A “nagy alkudozás”, amit Barack Obama
javasol az amerikai szakszervezeti mozgalomnak

az új demokrata elnök beiktatásának másnapján
Alan Benjaminnel, a Socialist Organizer igazgatójával

Obama a Fehér Házban.
Az 1929 óta soha nem látott válság az utolsó hónapokban másfél milló munkahelyet számolt fel és 9-10 milló plusz munkanélküliről beszélnek. Családok százezreit tették utcára, mivel nem voltak képesek folytatni a bankkkölcsön térítését. A sátorvárosok növekednek a nagyvárosi agglomerációk körül.
Obama nemzeti konszenzusra hív.
A Wall Street Journal nevezte így «Grand Bargain» («nagy alkudozás»), a szakszervezetekkel keresendő egyezségre hívást a bankok és a fenyegetett iparágak megmentésére (Ford, General Motors, Chrysler…). A Bush által adományozott 350 első milliárd nyom nélkül eltűnt, így érthető, nem a munkahelyek megmentésére szolgálnak ezek a tervek.
Jan. 6-án Obama kérésére David Barnes a 12 legfontosabb szakszervezettel tárgyalt. Elmagyarázta, hogy az új elnök egyetlen szakszervezettel szeretne tárgyalni. Buzdított az új adminisztrációval való együttműködésre szűk érdekeik félretételével, hogy együttes eredményre jussanak a különféle fellendítési tervek fázisait illetően. Elmondta, hogy újra kellene strukturálni az AFL-CIO-t, sőt, nevét is megváltoztatni. A New York Times-ban is megjelent egy cikk erről a találkozóról. Világos a szándék, az AFL-CIO mint független szakszervezeti mozgalom szűnjék meg, bevonni a «nagy alkudozás» konszenzusába Andy Sternre támaszkodva, aki már kimutatta saját korporatista hajlamait.

Az AFL-CIO útkereszteződésben
Beiktatásakor Obama «új szolidaritásról» beszélt: «Elismerem és üdvözlöm a dolgozók erőfeszítéseit, akik elfogadták, havi két nap erejéig nem kapnak fizetést azért, hogy legyen munkájuk azoknak, akiknek nincs». A mindenkinek egyenlő jogokat garantáló, szolidáris kollektív szerződések keretében ez kerül, Andy Stern ennek politikának megvalósítására vállalkozik.

Az AFL-CIO-ra ma óriási nyomás nehezedik ezirányban, de a szakszervezetek semmilyen szinten nem adják meg magukat.
A szakszervezetek azért támogatták Obamát, hogy mint kampányában, jelentse be a munkaügyi reformot, mely lehetővé tenné a «széles és nyílt» szakszervezeti szerveződést az USA dolgozói számára.

1947 óta reformsorozat teszi majdnem lehetetlenné új szakszervezetek születését.

Mihelyt azzal próbálkozunk, hogy bejegyeztessünk egy új szakszervezetet, 90 napon keresztül a munkáltató bárkit elbocsáthat, aki az alapító iratot aláírta; ezután egyéves revizió alá vetik a szervezetet, mialatt a presszió és represszió nem szünetel; majd 3-4 évet kell várni, hogy a szakszervezetet elismerjék.
A szakszervezeti mozgalom követelése, hogy ha a többség aláírja, legyen szakszervezet. Egyszerű.
Obama azt mondta kampánya alatt: a szakszervezeteknek igazuk van, meg kell engedni a szerveződést, mert ez a dolgozók megmentésének és a gazdasági fellendítésnek egy faktora.
Ma hátraarcot csinál, a jan. 16-i Washington Post ezt írja: «Meg kell érteni a munkáltatókat, a válságból kilábalás érdekében ellenzik. Ez egy megosztó tényező. A koncepciót újra kell gondolni, kreativ és elegáns megoldás kell, mindenki számára elfogadható. Ha Obama a szakszervezeti nyomás alatt meghozná a törvényt, mi 200 millió dolláros lobby-kampányt indítanánk megakadályozására.»
Obama: «Tudom, vannak szakszervezetek és vezetők, akik megértik, amit mondani akarok.»
Andy Sternről beszél, mindenki érti.
Nagyon gyorsan kell cselekedni, ha a független szakszervezetek destrukciójának útját akarjuk állni.
Ebben a szellemben tesszük közzé felhívásunkat, melyet már eddig ötszáz szakszervezeti vezető írt alá. 10 pontos sürgősségi terv a dolgozók és nem a bankok megmentésére, a szakszervezetek föggetlenség védelmében!

USA
Dokumentum
Határozat a gázai övezet határátkelési pontjainak azonnali megnyitásának követeléséről

— 2009.jan.12-én végrehajtó bizottságunk határozatban követelte a gázai helyzet megoldását, első pontjában konstatálta «az ENSZ Biztonsági Tanácsa ... kérte az átkelési pontok megnyitását», ezután pedig támogatásáról biztosította «az ENSZ Biztonsági Tanácsa kérését… a gázai népesség humanitárius és gazdasági szükségleteinek kielégítésére», ideértve a határok megnyitását is;

— Jan.23-án a tűzszüneti egyezség után az izraeli kormány bejelentette, hogy «pillanatnyilag nem foglalkozik» a gázai övezet átkelőpontjai megnyitásának gondolatával (forrás: Financial Times, 2009.jan.23.);

— az izraeli hadsereg 3 hetes bombázása és földi inváziója Gázában az Egyesült Nemzetek felelősei szerint 1 337 személy halálát okozták, melynek 40 % nő és 18 éven aluli gyermek, 5000 sebesült civil és sokan közülük életreszólóan nyomorékok is maradnak;

— a New York Times forrásai (2009. jan. 17.) úgy becsülik, hogy a katonai támadás következtében a gázai infrastruktúra 35 %-ban megsemmisült (mintegy 3 milliárd US-dollár értékben), ami az övezet 2/3 részének villanyellátását ellehetetleníti, 500 ember ivóvíz nélkül maradt, a szennyvízelvezetés működésképtelen, a kórházak ellátatlanok;

— a gázai humanitárius válság nem csökkent a tűzszünettel, ellenkezőleg, súlyosbodik napról napra többezer ember életét fenyegetve (élelmiszerhiány, higiénés viszonyok).

— ez a segítség nem tud megérkezni Gázába az átkelési pontok lezárása okából (forrás: Tobias Buck, Financial Times, 2009.jan.23.);

— Az egész világon kormányoktól, emberjogi szervezetektől, az OCHA-tól (ENSZ-iroda a humanitárius ügyek koordinációjára) kezdve az Amnesty Internationalen keresztül, egészen magukig az izraeli nagy emberjogi bizottságokig reklamálják az Izrael-Gáza határ megnyitását, hogy a segítség átjuthasson és az újjáépítés minél előbb megkezdődhessen.

Megismételjük felhívásunkat, hogy az izraeli kormány nyissa meg azonnal az átkelőpontokat. A palesztin népnek segítségre van szüksége, az átélt szenvedések után további gyötrődése megengedhetetlen.

A határozatról minden tagszervezetünk értesül, a kaliforniai föderáció, az AFL-CIO, a Change to Win és hasonló értelmű állásfoglalásra kérjük őket.

A határozatot beterjesztették:
Alan Benjamin, OPEIU Local 3 (irodai alkalmazottak föderációja);
Frank Martin del Campo, San Francisco LCLAA (latínó-amerikaiak haladásának szervezete);
Conny Ford, OPEIU Local 3;
Maria Guillen, SEIU Local 1021 (szolgáltatási alkalmazotta föderációja);
Kathy Lipscomb, SEIU-UHW (egészségügyi föderáció);
Denis Mosgofian, GCC IBT 4-N;
Francesca Rosa, SEIU Local 1021;
Rodger Scott, AFT Local 2121 (oktatási föderáció);
Howard Wallace, Pride at Work;
Dave Welsh, Letter Carriers Local 214 (küldemények szállítási szolgáltatása).

[Megjegyzés: A határozatot egyhangúlag, két tartózkodással fogadta el az AFL-CIO San Franciscoi helyi szervezetének végrehajtó bizottsága 2009. jan. 26-án]

Előfizetés
10 numéros : 10 € ; 20 numéros : 20 € ; 30 numéros : 30 € ; 40 numéros : 40 € ; 50 numéros : 50 €
incluant le soutien á la diffusion internationale du bulletin.
Abonnement de soutien 1 an : 100 € • 10 numéros : 16 francs suisses ; 7 livres ; 10 dollars ; etc.
Nom : .......................................................................................................................................
Prénom : ..................................................................................................................................
Adresse : ..................................................................................................................................
Pays : .......................................................................................................................................
E.mail : ....................................................................................................................................
Chèques á l’ordre de CMO (adresse ci-contre)
Virements bancaires : RIB (France) 30938 00034 00512270003 17
IBAN (Etranger) : FR76 3093 3400 5122 7000 317 - LUBPFRPP

Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0708 G 82738 Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse

Nemzetközi informàciók 320.sz.

Nemzetközi információk
2009. jan. 21. 320. sz. ára: 0,50 euró
A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése

Tartalom:

Pakisztán: a 2008. dec. 30-i lahorei APTUF-kongresszus jelentése: “A pakisztáni dolgozóknak békére van szükségük, a békének pedig a munkásosztály tetteire”. Az APTUF több mint 100 országból kapott szolidaritási üzenetet.

2009. febr. 7-8-i európai munkáskonferencia: 123 küldött Európa 20 országából.
Christel Keiser hozzászólása Franciországból.
2 spanyol hozzászólás.

Peru: az El Trabajo meginterjúvolta Luis Castillot, a bányász-szakszervezeti szövetség főtitkárát. A bánya- és vasipari vállalatok dolgozók ezreit bocsátják el a kormány belegyezésével.
“Egyetlen elbocsátást sem fogadunk el, nem a dolgozóknak kell megfizetniük a krízis árát, mikor a tőkések a felelősek érte!»

Bolívia: «A nép Bolívia egységét akarja, ezért mond igent az új alkotmányra! Az elbocsátások, a bércsökkentés megszüntetését! A válságot nem a népnek és a dolgozóknak kell megfizetniük! A munkahelyek és fizetések védelmét! A csődbejutott vállalatok államosítását!»
A La Chispa, a IV. Internacionálé szimpatizánsának nyilatkozata.

Brazília: 318. számunkban publikáltuk a «Haiti védelme saját magunk védelme» jelszó alatti tanácskozás (Port au Prince) nyilatkozatát.
A brazil PT honlapjáról: «A PT és a szakszervezetek résztvesznek a haiti konferencián».

Fizessetek elő!


Kapcsolattartás:
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis -75010 Paris - France
Tel : (33 1) 48 01 88 28.E.mail : eit.ilc@fr.oleane.com

Pakisztán

Az All Trade Union Federation (APTUF) kongresszusának
összefoglalója (Lahore, 2008.dec.30.)

“A békéért, a háború, a szegénység, a munkanélküliség, a társadalmi viszonyok törvénye (IRA) és a dolgozók és szakszervezetek jogainak állami támadása ellen”

Az APTUF országos kongresszusán ezen témakörök szerepeltek a középpontban. Ebben a politikai és gazdasági válsággal terhes pillanatban, melyben az APTUF puszta léte is veszélyben forog, vezetői bátor döntést hoztak a kongresszus megtartásáról. Balutsisztanban és az észak-nyugati határ tartományában katonai hadműveletek zajlanak, a NATO erők és az öngyilkos támadások emberek ezreit pusztítjàk. A pakisztáni imperialista program része lett a kormány által elfogadott társadalmi viszonyokról szóló törvény (IRA). A tőkés rendszer a munkásmozgalmat akarja semlegesíteni, hogy privatizálhasson és szabadon kizsákmányolhasson.
Akkor láthatjuk igazán a kongresszus jelentőséget, ha tudjuk, hogy 1610 dolgozó vett részt, jogászok, orvosok, pedagógusok, egyéb szakszervezeti képviseletek, az Emberi jogok bizottsága; 130 delegált Délről, 32 Balutsisztanból, 25 az É-Ny-i határvidékről, a többiek pedig Pandzsábból.
Sikere, hogy szakmai szervezeteket is be tudott vonni – annak ellenére, hogy a jelenlegi kormány követi diktátor-elődeit –, a munkás-, alkalmazotti, paraszt-, orvos-, ügyvéd-, ifjúsági szervezetek küzdelmének középpontjában a munkahelyért, a munkajogokért és a nemzeti szuverenitásért vívott harc áll.

A kongresszus előtt az APTUF proklamálta: “Pakisztán dolgozóinak szüksége van a békére, a békének szüksége van a munkásosztályra.” A felhívás célja az volt, hogy kollektív akciók megvalósítására mobilizáljuk népünket, a dolgozókat az imperialista politika és a munkásosztályt érő támadások ellen. Akcióra hívtunk, nemzetközi szolidaritásra a békéért és a pakisztáni munkásosztály támogatására. Minden nemzeti és nemzetközi szakszervezet megkapta, csakúgy mint a szakmai szervezetek, és nagyszerű fogadtatásban részesült, különösen az ügyvédek, orvosok, parasztok, pedagógusok, több országos és nemzetközi szakszervezeti föderáció részéről.

Az APTUF több mint 100 országból, több mint 100 szakszervezettől kapott szolidaritási üzenetet az egész világból.

Plenáris ülés, vita

A nem nyilvános ülésen a küldöttek az ország helyzetéről folytattak alapos vitát. A kormány a társadalmi viszonyok törvényével (IRA) visel háborút a szakszervezetek ellen a dolgozók 70 %-ának megtiltva szakszervezet alakítását. Ezzel erőszakot követ el az ILO 98. és 97. konvenciója ellen. A törvényt az országgyűlés hozta meg, de a dolgozókkal való konzultáció nélkül. A kongresszuson javaslat hangzott el visszavonásáért való kampány viselésére. A hozzászólók kiemelték, hogy a tőkések semlegesíteni akarják a munkásmozdalmat, hogy szabadon privatizálhassanak, fosztogathassanak. Más hozzászólók arról beszéltek, hogy a kőkorszakba térünk vissza, minden nappal emelkedik azok száma, akiknél elzárják a gázt, a villanyt, a hétköznapi emberek nyomorba fulladnak.
A vita után az APTUF a következő akciótervet munkálta ki:

Békekampány:
• összejövetelek –demonstrációk – közterületeken való részvétel;
• levél az elnöknek, miniszterelnöknek, belügyminiszternek;
• aláírásgyűjtő kampány;
• egységfront létrehozása szakszervezetekkel és egyéb, nézeteinket osztó szervezetekkel;
• írókból, szakszervezeti felelősökből, parasztokból, munkásokból és fiatalokból álló delegáció küldése Indiába a két ország közötti szolidaritás erősítésére.

A társadalmi viszonyokról szóló törvény elleni kampány:
• levél a munkaügyi miniszternek, az elnöknek, miniszterelnöknek, belügyminiszternek és a tartományi kormányzóknak;
• összejövetelek, gyűlések a vállalatok előtt, tüntetések, szemináriumok;
• röpcédulák és plakátok;
• sajtócikkek az IRA ellen;
• az IRA-ról szóló magyarázat küldése az országos és nemzetközi közvélemény felvilágosítására, nyomásgyakorlás a kormányra a törvény eltörlése érdekében.

A bankokról szóló határozat 27B cikkelye
• folytatni a harcot a 27B cikkely ellen annak eltörléséig, az összes dolgozó reintegrálása visszamenőleges kifizetéssel.

A munkaügyi törvény 2A szekciója közszolgálati funkcióban
• további küzdelem ennek eltörléséért, az alkalmazottaknak el kell érniük, hogy munkaügyi bíróságon vagy a társadalmi viszonyok országos bizottságánál (NIRC) fellebbezhessenek.

Egységfront létrehozása
• rendszeres találkozó jogászokkal, orvosokkal, pedagógusokkal, parasztokkal;
• közös meetingek, tüntetések, küzdelmük támogatása;
• közös békedemonstrációk.

Az ILO 98. és 87. konvenciójáért
• levél az ILO-nak Islamabadba és Genfbe avégett, hogy azonnali cselekvés történjék a konvenciók alkalmazására.

Békeharc a szakszervezeti mozgalom követelésével
• széles koalició a békéért és szabadságért, háború a szabadságjogok elleni támadással szemben, a dolgozói jogokért, az igazságügy funkciójának helyreállításáért.

Az APTUF küldöttei egyhangúlag megválasztották az Iroda és a Főtanács vezetőit.

A kongresszus nyilvános ülése
Gulzar Ahmed Chaudhary, az APTUF főtitkárának elnökletével
A kongresszus alatt a jelenlévő dolgozók nagy lelkesedéssel, jelszavakat kiáltozva mutatták ki érzelmeiket: “Le az imperializmussal!”, “Nemet az IMF-re, nemet a Világbankra”, “Nemet a háborúra, nemet az idegen beavatkozásra”, “A minimálbérek emelését”, “Nemet a NATO-erőkre”, “A dolgozóknak békére van szükségük, a békének a munkásosztály akcióira van szükségel”, “Visszautasítjuk az IRA-t”, “Megálljt a privatizációkra”, “Nemet az imperializmusra”, “Világ proletárjai, egyesüljetek!”

Kongresszusi hozzászólások:
Anwar Kamal, a Legfelsőbb Bíóság jogászainak szövetségi elnöke; Gulzar Ahmed Chaudhary, az APTUF főtitkára; le Dr. Ashraf Nizami, a társadalombiztosítás orvosszövetségének főtitkára; Fareed Awan, APTUF-főtitkár (Sind); Junaid Awan, vasúti dolgozók szakszervezeti elnöke (Sind); Rubina Jamil, APTUF-elnök, a Dolgozó nők szervezetének (WWO-APTUF) elnöke; Afzal Tauseef, újságíró; Khursheed Ahmed, a Pakisztáni dolgozók szövetségének (PWF) főtitkára; Aima Mahmood, a WWO-APTUF koordinátora; Ghulam Nabi Barohi, APTUF-főtitkár (Balutsisztan), Namat ullah, (APTUF) Sukkurból, aki szerint a válság minden eddiginél súlyosabb és mélyebb. Más hozzászólók szerint 61 éve, a függetlenség kivívása óta az ország 31 diktatúrát ismert; vezetőink mindig az imperializmust támogatták; a jelenlegi vezetők mindent megígértek, az IRA eltörlését is, valójában azonban éppen fordítva történt; az országgyűlés kapitalista érdekeket szolgál; sokan kijelentették, hogy a dolgozók nem fogadják el az IRA-t, ragaszkodnak jogaikhoz; a háború, melyben ezrek veszítették életüket, nem a mi érdekünk; az állami támadás a szakszervezeti és munkásjogok ellen arra szolgál, hogy egységünket megtörje; a burzsoázia élvezi egyedül az IRA előnyeit; a kiszákmányolásunk növekszik; a minimálbérről a miniszterelnök közölte, hogy az 6 ezer rúpiára emelkedik, ami nagyon alacsony, minimum 10 ezernek kell lennie;
A hozzászólók beszéltek a 27B-s cikkelyről, mely megtilt mindenféle szakszervezeti aktivitást a bankszektorban, a 2A pedig a munkaügyi bíróságokat és a társadalmi viszonyok országos bizottságát (NIRC) hivatott helyettesíteni; kritika tárgyát képezte a közszolgálati munkahelyek megszüntetése is.
A szónokok beszéltek a nyugdíjpénztárok és a szociális háló „lyukairól”, sőt használaton kívülre helyezéséről; a társadalombiztosítás privatizációjáról; a nyugdíjak megszüntetéséről, a privatizáció következményeiről, fosztogatásairól; kimutatták tudatos kapitalista-, imperialista- és multinacionáls vállalat-ellenes érzéseiket. Kimondták, hogy jelenleg a fejlett kapitalista államok a azért küzdenek, hogy a harmadik világ feletti gazdasági, politikai és katonai befolyásukat megőrizzék. A XXI. században több mint 800 millió emberi lény éhezik, 115 millió gyermeknek nincs lehetősége iskoláztatásra; az ázsiai, afrikai, dél-amerikai adósságszolgáltatás a szegénységet, a kizsákmányolást, a politikai és katonai függőséget állandósítja; az Egészségügyi világszövetség jelentése szerint a fejlett országokban átlag 71 év a születéskor várható életkor, a harmadik világban 38 év, s ez a globalizáció valódi arculata; a helyzet egyre romlik, a kapitalizmus gazdasági válsága világválsággá vált.
A hozzászólók említést tettek a diktatúrák általt kreált igazságügyi rendszer-válságról; az igazságszolgáltatás függőségéről, arról, hogy a szegényeknek nincs lehetőségük igazuk elérésére, ami a burzsoázia valódi érdeke – de ebbe nem nyugodhatunk bele; nem adhatjuk meg magunkat az éhség, a nyomor, a háború előtt sem, s jól tudjuk, hogy az imperializmus kényszeríti ránk ezeket. Aláhúzták, hogy a dolgozók érdeke a béke, a békés egymás mellett élés; a háborúkat nem a dolgozók indítják, érdekeiket nem szolgálják. A munkásosztály erős, szomszédjaival egyetértésben élő Pakisztánt akar; az indiai, Sri Lanka-i, nepáli, bangladesi dolgozókkal egységfrontba kell tömörülnünk, mert ők is ugyanezeket a csapásokat szenvedik el; szolidaritással kell lennünk egymás iránt, mert egységben leszünk erősek; meglévő munkásszervezeteink olyan politikai erőt képviselnek, mely képes az ellenállásra; mindannyiunknak szolidárisnak kell lennünk egymással; meghatározó szerepet ebben a kritikus helyzetben csak a dolgozók szervezetei játszhatnak, a tömegek felé kell fordulnunk, egységbe tömörülnünk.

Egyhangúlag elfogadást nyertek a következő határozatok
• A kongresszus követeli, hogy a kormány vessen véget a katonai hadműveleteknek csakúgy, mint a külföldi beavatkozásnak.
• Követeli a 2008-as társadalmi viszonyokról szóló, munkásellenes törvény megsemmisítését, mely ellentétes az alkotmánnyal és az ILO konvencióival, ismerje el hadseregen és a rendőrségen kívül a szervezetek alakításának jogát.
• Követeli az IMF és a Világbank kölcsönszerződéseinek megszakítását.
• Követeli, hogy a kormány mindent megtegyen a béke érdekében.
• Követeli, hogy a nőknek és fiataloknak képzést nyújtson, mellyel munkahelyet szerezhetnek.
• Követeli a 27B dekrétum anullálását, a bankoktól elbocsátott dolgozók és szakszervezeti felelősök visszavételét és bérük kifizetését.
• Követeli a 2A törvény visszavonását, a dolgozók munkaügyi bírósághoz vagy NIRC-hez való joga elismerését.
• Követeli, hogy a kormány intézkedéseket hozzon a szegénység csökkentésére, bizottságot az árak ellenőrzésére.
• Követeli, hogy nők is lehessenek szakszervezeti vezetők.
• Követeli, hogy a dolgozó gyermekek kapjanak szakmai képzést.
• Követeli, hogy a szőnyeggyártásban dolgozók is részesüljenek társadalombiztosításban, prémiumban és egyéb előnyökben.
• Követeli az 1997-es közszolgálati alkalmazottakra (speciális hatalom) vonatkozó törvény visszavonàsàt és az ennek keretében elbocsátottak vagy felfüggesztettek reintegrálását.
• Követeli, hogy a nők képviselete biztosítva legyen minden területen.
• Követeli, hogy a nemzeti intézmények végezzenek a privatizációs elképzelésekkel és a profit hajhászásával.
• Követeli, hogy a minimálbér 10 ezer rúpia legyen, a munkafelügyelet avatkozzon be késedelem nélkül abban az esetben, ha a cégtulajdonos nem tartja be a munkatörvénykönyvet, valamint megfelelő büntetést rójon ki rà.
• A kongresszus úgy találja, hogy a napi szerződésen és béren alapuló munka a kizsákmányolás fő eszköze, követeli a dolgozók határozatlan időre való szerződtetését.
• A kongresszus követeli, hogy a társadalom- és nyugdíjbiztosítás csak a dolgozókat szolgálja, rossz igazgatàsànak vessenek véget.
• A mezőgazdasági és az informális szektorban dolgozók számára törvényt követelünk!
• A privatizáció azonnali megszüntetését!
• A kormány kötelezze a multinacionális és transznacionális vállalatokat a munkatörvénykönyv betartására. Az ILO 98. és 87.konvencióit alkalmazni kell esetükben is!
• A Kongresszus követeli, hogy a nemek szerinti megkülönböztetésnek legyen vége és azonos munkáért a nők azonos bért kapjanak. A nők szexuális zaklatása büntetendő legyen!
• Azonnali intézkedésekkel a növekedő munkanélküliséget csökkenteni kell, az 5 ezer bezárt vagy majdnem bezárt vállalatot meg kell nyitni.
• A kongresszus idején Pakisztánban a válság súlyosbodik, az IMF és a Világbank ráerőltetett feltételeivel nehezíti, ezek csak az inflációt, a munkanélküliséget és a közszolgáltatások csökkenését eredményezik.


Rubina Jamil All Pakistan Trade Union Federation
14-N, Industrial Area Gulberg II, Lahore, Pakistan
Email : struggle0881@yahoo.com;
rubinawwo@nexlinx.net.pk
Mobile : 0301-4667633
Tel : 92-42-5311319-5313906

Tanácskozás az Európai Bíróság ítéleteinek (Viking-, Laval-, Rüffert- ésLuxemburg-ügyek) megsemisítése érdekében

123 küldött Európa húsz országából az európai munkáskonferencián, Párizs, 2009. febr. 7 – 8.

Előkészítő hozzászólások

A tanácskozás eredeti célja az volt, hogy az Európai Bíróság közelmúltban hozott munkásellenes intézkedései elleni harcunkat összhangoljuk. Sokan szóltak hozzá az előkészítés keretében, emlékeztetőül néhány szó a jelen körülményeiről és célokról.

Munkahelyek szüntek és szünnek meg: 11 hónap alatt egymillió Spanyolországban, 3 hónap alatt 64 ezer Portugáliában, 10 ezer Magyarországon, 52 ezer Olaszországban, a múlt év második félévében 100 ezer közszolgálati munkahely Franciaországban, 50 ezer új munkanélküli Romániában, 700 ezer és egymilló között Németországban, stb.
Ugyanakkor minden kormány tervet készített a „fellendítésre”. Két spanyol küldött indignálódva kérdi: «Hová lett a bankok megmentésére szánt 180 milliárd euró? Nem a vállalatok hitelezésére használták fel (…). Nem a munkahelyek fenntartására (…). Ezek az pénzek (…) a munkahelyek és a munkajog tönkretételére lettek felhasználva, hogy a spekuláció tovább viruljon».
Svéd küldött: «Dec. 20-án a kormány 20 millárd korona garanciahitelt jelentett be a Volvónak és a Saabnak, hogy új kölcsönöket vegyenek fel az Európai Befektetési Banktól a zöld technológia fejlesztésére (…). Pluszként a két vállalat 5 milliárd koronás sürgősségi kölcsönt is kapott és 3 milliárdot a kutatásra.» És a Volvo 3 000 munkást elbocsát!
Egy magyar küldött ugyanezt a kérdést teszi fel: «Magyarország az Uniós országok között az egyik leginkább válságsújtotta ország — mivel közel áll a csődhöz. Ezért javasolt az EU és az IMF 25 milliárd eurós hitelt, mely az országból gyakorlatilag gyarmatot csinál.»
Ezek a milliárdok szerepelnek az Unió 2 000 milliárdjában, ugyanakkor az Unió elllenáll az elbocsátások megtiltásának a Maastrichti szerződés és a «szabad és befolyásolatlan verseny» nevében. Több küldött vetette fel annak szükségességét, hogy küzdenünk kell az ezen „mentési tervek” érdekében felmerült «nemzeti egység» kísérlete ellen.
Egy francia küldött: «a szocialista párt távolmaradt a terv megszavazásánál. A kommunista párt ellene szavazott, de visszavonását nem követeli (…). Kiegészítésképpen Sarkozy javasolt egy befektetési alapot, melyben a szakszervezetek is részt vennének.»
Európa munkásmozgalmában mindenütt felmerülnek ez a kérdés: egységet kell formálnunk az elbocsátások megakadályozására, a «mentési tervek» visszavonására. Meg fogjuk vitatni a konferencián.

Christel Keiser
Spanyolország
Hozzászólás az európai munkáskonferencia előkészítéséhez

Egység a bankok “talpraállítási” terve ellen, az ipar megsemmisítésével és a tömeges elbocsátásokkal szemben, a dolgozók és a népek védelmében történő tervekért!

Drámai helyzet: 11 hónap alatt egymillió elbocsátás. A kormány az évet intézményes kampánnyal kezdte, melyben azzal dicsekszik, hogy 100 ezer katonát küldött 50 nemzetközi katonai misszióba az elmúlt 20 évben. A spanyol hadsereg már résztvesz Afganisztán, Koszovó és Bosznia megszállásában, a védelmi miniszter bejelentette az újabb «békemissziókban» való részvételt. A baleári katonai régió vezérkari főnöke jan. 6-án megerősítette, hogy a hadsereg « az egyik, ha nem a legfontosabb eszköze a közvetlen munkahely teremtésnek», s aláhúzta, hogy a fegyveres erőknek «jelentős kapacitása van olyanok számára, akik a munkaerőpiacra akarnak bejutni vagy munkahelyük elvesztésével újra beilleszkedni». A kormány, mely a közegészségügyben sem a betegszabadságon levőket helyettesítésére, sem a betöltetlen álláshelyekre senki nem vesz fel, a közoktatást likvidálja a bolognai processzus bevezetésével, jövőt nyújt a fiataloknak: ágyutöltelék lehet akárhol a világban az USA és a NATO hangszerelte missziókban.

Hová lett a 180 milliárd euró a bankok «megmentésére»? Nem a közép- és kisvállalkozásoknak nyújtott hitelre lesz felhasználva, nem is a kölcsönök visszatérítésének csökkentésére. Még csak a a munkahely megtartására sem. Diaz Ferran, a CEOE (munkáltatói tanácskozás) nevében az EU döntésére támaszkodva kijelenti, hogy «a munkaszerződések megszüntetésének körülményeit rugalmasabbá kell tenni»; megerősíti, hogy a társadalombiztosítási hozzájárulás «büntetés a munkahelyteremtőknek» és kéri az «új fiskális kereteket, amelyek bátorítják az invesztálást és a munkahelyteremtést».
Ellenreformok, melyek védelem nélkül hagyják a dolgozókat, a legvadabb kizsákmányolásnak alávetve. A Társadalmi párbeszéd bizottságában pedig «biztos vagyok abban, hogy a szakszervezetekben pozitív visszhangot találunk, mivel azonos a célunk: munkahelyteremtés».
Elbocsátások, hogy munkahelyet teremtsünk! Legyünk világosak, ezek az tervek a pénzügyi tőke «megmentésére» csak a munkahelyek és a munkajogok megsemmisítésére szolgálnak.

Álljunk meg a hivatalos számoknál: az ipari termelés 15,1 %-kal esett 2007. és 2008. novembere között.
Az INE (munkaügyi intézet) adatai szerint májustól vált jelentőssé az ipari aktivitás hanyatlása, az informatikai és irodai szerek gyártása 25,1 %-kal esett – mikor azt állították, hogy a jövő az új technológiáké. A hagyományos iparágak (fa, parafa) szintén estek 19,4 %-kal, a bútor és egyéb gyári termelés (-13,3 %), a kerámia, a nem fém ásványfeldolgozás, a turizmus és ezzel összefüggő szolgáltatások (mely a munkanélküliek felét adja). A gépkocsigyártás gyakorlatilag az egyetlen spanyol nagyipar, 10,7%-kal csökkent. Az autógyártásban éveken keresztül azt mondogatták, hogy a rugalmasság a munkahely biztonsága, hogy a jogokról való lemondás a jövőbeli munkahely záloga. Ma pedig mindez annak tűnik, ami: szervezett csalétek, maszlag, hogy a rugalmas munkavégzést, a bércsökkentést bevezethessék, ami pedig megmarad nekünk, az a munkahelyi egyenlőtlenségek és diszkrimináció emelkedése, a kettős bérskála, az ideiglenes munkavégzés emelkedése, stb. 2000 óta az autóipar vállalatai 5 %-kal emelték üzleti forgalmukat, 5 %-kal a termelést és több mint 5-tel a produktivitásukat. Ma a termelés 2004-es szinten van.

A kormányok a versenyképesség bűvöletében aláírtak minden szociális tervet, amit a vállalatok elébük raktak. 2008 januárjától októberéig 93 428 dolgozót érintő 4 257 elbocsátási szociális terv (ERE) került bemutatásra a munkaügyi miniszter szerint. Elbocsátások, restrukturációk, melyet az INEM (munkaügyi hivatal) finanszírozott. 6 év munka kell két éves munkanélküliség finanszírozásához – bérünkkel segítjük a munkáltatókat az elbocsátásokban.
2008 első három negyedében a munkanélküliség 8,6 %-ról 11,33 %ra emelkedett; a 20 év alattiak között 38 %-os, a 20-40 éveseknél 20 %-os. 2007 decemberében 1 927 600 munkanélküli volt, 2008 decemberében 3 129 000. Spanyolország a globalizáció bajnoka a pénzalapok elbocsátásra felhasználásában.
A számok tanusága, hogy a válság a gazdaság szívét, az ipart érinti elsősorban.

A Zapatero-kormány minden intézkedése, az Unió intézkedéseinek adoptálása, melyet a gazdaság reaktivizálására hozott, elbocsátásokba, restrukrurációba fordul, és főként az új munkaügyi viszonyok szerint jogok nélkül, kollektív tárgyalások nélkül, ahogy a CEOE, az EU követeli. Az összes pénzügyi tőkemegmentés, a produktív gazdaság destrukcióján nyugszik, ami társadalmi és gazdasági káoszba torkollik.

Nyilvánvaló, hogy a dolgozók ellenállnak, sztrájkokkal, tüntetésekkel, a Nissannál, az egészségügyben, az oktatásban. Legnagyobb többségük várja, hogy a szakszervezetek végre megvalósítsák az egységet az elbocsátások, a közszféra privatizációja ellen.
Konstatálnunk kell azonban, hogy a szakszervezeti konföderációk vezetőnek pozíciója abban áll, hogy a CES kezdeményezését kövessék és ezekben a tervekben résztvegyenek.
Van olyan vezető is, aki elismeri, hogy az ERE a dolgozók vívmánya. Azért mondják, hogy ellenálljanak a dolgozói követeléseknek: egyetlen elbocsátást se!

136 munkásaktivista hónapokig tartó kampányában válaszoltunk: «A kapitalista válság gazdasági, társadalmi katasztrófájával szemben egyetlen eurót se a bankoknak! A többségnek kell a megmentési terv!». A kampány a válság világosnak tűnő kezdetén indult, amikor a kormányok és az UE meghirdette a pénzügyi tőke megmentési tervét és, hogy árát a dolgozókal fizettetik meg.
Ami ma meghatározza a dolgozók védelmének politikáját, ez a megmentési terv visszavonása és az elemi követelésekért való mozgósítás: Egyetlen elbocsátást se! A bankok alkalmazottaiét sem, a takarékpénztárakét sem, végezni a a közoktatást likvidáló bolognai processzussal, sürgős tervet a munkahelyek megmentésére, az iparéra, az egészségügyére, a közoktatáséra!
Követeljük az összes szabadság és politikai jogot! A népnek joga van egységben saját magának döntenie jövőjéről!

A munkásbizottságok kongresszusán, a szakszervezetet 8 éve dirigáló és a CES-t és kezdeményezését védő csapatot lecserélték egy újra, mely a pluralitás híve és annak, hogy bizonyos vörös vonalakat nem szabad átlépni: a munka rugalmasságát, a nyugdíjreformot. Ugyanakkor a bankok megmentési tervéről napvilágot látott egy indítvány 105 küldött támogatásával, de a kongresszus többsége nem fogadta el.

A legfontosabb feladat számunkra, akik támogatjuk a 136-ok kampányát (és az Európai Bíróság Viking-, Laval- és Rüffert-ítéleteinek eltörlését, vagy egyéb, a kollektív tárgyalások és a sztrájkjog megkérdőjelezhetetlenségét) az az, hogy a bankoknak szánt támogatást visszavonassuk és követeléseink megvalósítására használjuk. Egységben kell megvívnunk a harcot a dolgozókkal, mobilizációjukkal az elbocsátások ellen, ösztönözve az általános sztrájk növekvő igényét.

1988. dec. 14-én az UGT javaslatára egységben a munkásbizottságokkal általános sztrájkra szólítottunk Felipe Gonzalez Fiatalok Munkaügyi terve, az első nagy offenziva ellen, mely a munkaerőpiac prekaritását célozta. A sztrájk kikényszerítette enek visszavonását és legalábbis késleltette a többi munkásellenes inézkedést is. Ma a helyzet nehezebb. Ütközések kormányszinten, a Királyság és az EU között, a helyhatóságok szintjén költségvetési okokból. A közszolgáltatások, az egészségügy, oktatás a privatizáció előrehaladott stádiumában vannak. De a finánctőke megmentési tervének visszavonása szintén…

«Egyetlen eurót sem a bankoknak!” ez volt a jelszó Madridban jan. 24-én a Dolgozók és fiatalok oszágos találkozóján és ez lesz Párizsban is. Egy eleme annak a spanyol és európai harcnak, melynek középpontjába kell helyeznie a szakítást az Unióval, intézményeivel, direktíváival, hogy utat nyithasson a szabad és szuverén európai népek perspektívájának


Blas Ortega,FSP-UGT szakszervezet
és Pablo García Cano, Munkásbizottságok fémipari szövetsége



Peru

Többezer vasipari munkás és bányász elbocsátása
«Nem fogadunk el egyetlen elbocsátást sem, visszautasítjuk, hogy a dolgozók fizessék a válság árát, melyért a tőkések a felelősek»

Az “El Trabajo” interjúja Luis Castillo Carlossal, a bányászszövetség főtitkárával. Publikáljuk nyilatkozataikat is.

“El Trabajo”: hogyan jelentkezik a világválság nálatok?
Luis Castillo: állandósuló súlyosbodással, az elbocsátások és üzembezárások már elkezdődtek, tehát a dolgozókat és a szegényeket érinti főként. Az imperialista és imperialistabarát kormányok mindig azt keresték, hogyan szolgálhatják az USA-t. A fémek árának esése direkt a válságra applikált kifejezés, ebből egyetlen kiútként jogaink, főként a munkához való jogunk tönkretételét kínálják.

A Siderperu, az Arequipa tömeges elbocsátásai és az üzemek bezárása általánossá válik, ha hihetünk Yehuda Simon miniszterelnök és a bánya-, olaj- és energiaipari üzemek társasági elnökének.
L. C: Tudjuk, hogy a multinacionális bányavállalatok mesés profitot vágtak zsebre. 22 milliárd sole-t halmoztak fel 2 év alatt és nem hajlandók ennél kevesebbet nyerni az üzleten. Az iparág 130 ezer dolgozója közül 85 ezernek nincs stabil munkahelye, sem joga.
A Casapalcánál pl. a dolgozók többsége 28 sole-t keres napi 12 órás munkaidővel és a helyzet hasonló a többi bányában is.
Az igaz, hogy a bányatermékek ára csökkent, de ez nem jogosít fel senkit az elbocsátásokra, mert 2007-hez képest a haszon 20 %-kal emelkedett; a bányaüzemek szövetségei elnökét sem jogosítja fel arra, hogy a krízis révén kérdésessé tegye a bányák létezését; sem pedig a miniszterelnököt nem jogosítja fel, hogy maga jelentse be és igazolja az elbocsátásokat. Azért különösen nem, mert 2008 októberéig a bányaipari termékek exportja 16,272 milliárd dollár, ami 15,7 %-kal több az előző év hasonló időszakához képest, az arany eladása küldöldre pedig 45,4 %-kal nőtt, vagyis 4,667 millió dollár. A réz expontja is nőtt 17,2 %-kal és eléri a 6,850 millió dollárt, csakúgy mint a finomított ezüst eladása is 19 %-kal nőtt 2007-hez viszonyítva. Peru a világon az első az ezüst kitermelésében, 5. az aranyéban, a bányatermékek exportunk 59,4 %-át tették ki. Akkor milyen okból kell elbocsátani és bezárni? Ugyanez a terv a szakszervezetek tönkretételére is, hogy szabad legyen az út a restrukturáció előtt a kizárólag időleges szerződésekkel.
Az CGTP-nek az egész ország népét kell azonnali tiltakozásra szólítani, hogy államosítsák a bányákat, melyek külföldi kezekben vannak és megakadályozni a háztartások és a népgazdaság összeomlását.

Mennyi az elbocsátás?
L. C.: 20 vállalatnál: az Aceros Arequipa 1 500, Siderperu (Chimbote) közel 600 és bejelentettek másokat, a Minera Rosaura – Quenuales (Lima) és Vocan (Cerro del Pasco) 580, 370 és 302 főt. A közeljövőben a Cobriza (Huancavelica) 800 elbocsátást akar, összesen tehát mintegy 5 ezer fő. Minden jel arra utal, hogy ez csak a kezdet.

A bányászok 64. plenáris összejövetelén indítványozták bizottságok létrehozását az általános sztrájk érdekében és az államosításért.
L. C.: Teljes mértékben jogosan. Nem fogadunk el egyetlen elbocsátás sem, visszautasítjuk, hogy a válságot a dolgozók fizessék meg, holott ezért a tőkések a felelősek. Létre kell hozni az álatalános sztrájkbizottságokat.
Chimbotében már létrejött egy mozgalom a Siderperu államosításáért, melyet támogatunk, nem kérünk sem az elbocsátásokból, sem a bezárásokból. A kormánynak garantálnia kell a munkahelyeket, a termelés folytatását, az államosítás felé haladás folyamatát!

Vannak-e más követeléseitek?
L. C.: Azt gondolom, a munkahelyek védelme élet-halál kérdése, így az általános sztrájk napirenden van. Nem fogadjuk el a dolgozók elleni támadást, akik mégiscsak a deviza 50 %-át termelik! Nem fogadjuk el, hogy 85 ezer dolgozó prekaritásban éljen máról holnapra! Az állam az ő mély kizsákmányolásuknak köszönhetően jutott elképesztő bevételhez! Nyilvánvaló, hogy ha elbocsátanak és bezárnak, más követelések automatikusan megszűnnek, tárgytalanná válnak.

Más szektorok? A CGTPtől kell-e rendkívüli küldöttértekezlet összehívását kérni?
L. C.: Az a sürgős, hogy tervünk legyen a dolgozók védelmére a válság közepette. Eduardo Farah, ipari társasági szerint már 60 000 elbocsátás történt és várható még 300 000 az év elején, 700 000 a textiliparban, a Kínával kötött TLC (szabadkereskedelmi társulás) következtében a kis- és középvállalkozások vezetői szerint. A világválságnak pedig még nincs vége Peru számára, az éppen csak elkezdődött. A kormány ”antikrízis” terve a tulajdonosoknak kedvez.

Különböző szervezetek jan. 10-re Limában összejővetelt hirdettek országos bizottság létrehozására “szuverén alkotmányozó nemzetgyűlésért”, hogy Fujimori örökségének jogi, gazdasági és politikai környezetét megváltoztassák.
L. C.: A mi nézetünk az, hogy harcolni kell az alkotmányozó nemzetgyűlés összehívásáért. Peruban a multinacionális cégek, az IMF és a Vilgábank, melyek rendelkeznek, ezért folyik nemzeti erőforrásaink kirablása és a dolgozók rabszolgákhoz hasonló elnyomása.

Egy felhívás cirkulál független munkáspárt létrehozására, mely jan. 24-25-én alakul meg.
L. C.: A bányászok plenáris ülése mellette tette le voksát, mert nincs olyan párt, mely a dolgozókat képviselné. A bányászoknak a paratszággal együtt szüksége van saját pártjuk létrehozására, hogy a kizsákmányolásnak és a nyomornak véget vethessenek.


Bolívia

2009. jan. 25-én Bolíviában népszavazás lesz az új alkotmányról, melyet az Alkotmányozó Nemzetgyűlés dolgozott ki.
A munkásosztály és a parasztság fő szervezetei, a bolíviai Munkáscentrum és a Parasztszövetség igennel szavazásra szólít.
Viszont az imperialistabarát oligarchák, akik a regionalizáció nevében Santa Cruz és Tajira megyékben kampányt folytatnak a nemért, mert az alkotmány nem ismeri el függetlenségüket.
A dolgozók tömegesen fognak igennel szavazni, mivel az ország összes természeti kincse az ő tulajdonuk és a múltból örökölt reakciós törvényekkel is végezni akarnak.

Az Egyetértéshez tartozó La Chispa nyilatkozatának részletei:

A La Chispa üdvözli a bolíviai és a venezuelai kormányok döntéseit az Izraellel való diplomáciai kapcsolatok megszakításáról, amellyel tiltakoztak a gázai tömeggyilkosság ellen.

Miért kell a bolíviai népnek IGENT mondania az új alkotmányra?

A dolgozó népnek azért kell igent mondania, mivel természeti forrásait vissza akarja kapni, a reakciós törvényeket el akarja törölni, de leginkább az ország egységéhez ragaszkodik. Ez az alapproblémák közül az egyik megoldatlan. A Caracolloból La Pazba vezető menetben részvett munkás-, paraszt- és ifjúsági szervezetek és azok, akik nem nézik jó szemmel a jobboldal javára tett kedvezményeket, az igenre fognak szavazni, a forradalmi folyamat elmélyítésére. Tudják, hogy a jelenlegi alkotmány a nép érdekei ellen született, tele van ellentmondásokkal és csak a nép mozgósítása jelent garanciát annullálására.
Annak ellenére, hogy a szeparatisták javára jelentős engedményeket tettek a földkérdésben – a nagybirtokosokat, a politikusokat, mint Marincovic, Costas és hasonlókat nem érinti, csak az új alkotmány bevezetése utáni szerzemények lesznek illegálisak –, az autonómia kérdésében - és a 2006. júl. 2-i referendum az oligarchák általi opportunista interpretációjában – úgy tűnik, hogy az önállósági törekvések nyertek ezekben a megyékben. Valójában csak itt, mert országos szinten a nem győzött, így az új alkotmány is ezt tartalmazza.

Az oligarchia persze kampányt folytat a nemért, “Az autonómiát nem ismerik el, ezért a NEM-re szavazzatok!», «Ne hazudjon az elnök, az alkotmány az önállóságot nem tiszteli abban a mértékben, ahogy centralizál La Paz városában» (Marincovic nyilatkozata). A privilegizáltak a jobboldalon húzódnak meg, egyedül a nép tudja a helyzet megváltoztatását elérni, mivel az alkotmány maga is tartalmazza, hogy a népi mobilizáció módosíthatja és megváltoztathatja a törvényeket.

A reakciós rétegek nem fognak a bolíviai nép előtt meghátrálni, ami feleslegessé teszi, hogy a kormány tárgyalásokat folytasson velük «az autonómia fejlődésének koordinálására». A prefektusok már eddig is elutasították az alkotmányt, mondván, hogy „nincs elég dialógus, ami van, az csak mutogatásra szolgál.” Minek tárgyal akkor a kormány a szeparatistákkal?
Miért nem profitál inkább ebből a pillanatból, mikor a reakció gyenge?

Egyetértünk a COB szakszervezeti szövetséggel, mely az új alkotmányra való igenre hív. De ez nem elég.
Helyzetünk nem csak Bolíviában, de az egész világon arra kötelez, hogy a munkásosztály történelmi szerepének megfelelően szembeforduljon a káosszal, melybe a rendszer taszította. A krízis, a munkanélküliség, az elbocsátások, az üzembezárások ellen! Nem a dolgozók idézték elő a válságot! A COB-nak meg kell hallania a dolgozók, a nép szavát, védeni kell a munkahelyeket, a béreket!
A csődbejutott vállalalatok államosítását kell követelnie! (...)

Bolívia egységét akarja a nép!
Ezért igent az alkotmányra!
A forradalmi folyamat elmélyítésére a nép mozgósítását!
Az elbocsátások és a munkabércsökkentések leállítását!
A csődbejutott vállalatok államosítását!



Brazília – Haiti

«A PT és a szakszervezetek részvesznek a haiti konferencián»


Brazil delegáció –Julio Turra, a CUT végrehajtó bizottságától, Joao B. Gomez, a Sao Paulo- helyhatósi szakszervezeti titkár, aki az ISP-t (nemzetközi közszolgáltatás) is képviseli, Claudinho Silva, a rasszizmus elleni állami bizottság titkára, Barbara Corrales, a PT-Sao Paulo vezetéséből, és Markus Sokol, a PT direktóriumi tagja Haitiba látogatott dec. 9-16. között.
A delegáció a Haiti szuverenitásának megvédése érdekében rendezett kontinentális konferencián vett részt.
(A beszámoló részletesen elmondja a tanácskozáson történteket, melyről magunk is beszámoltunk előző számainkban, kiemelve a nemzetközi vizsgálóbizottság felállításának szükségességét – a ford.)



Előfizetés:
10 numéros: 10 € ; 20 numéros: 20 € ; 30 numéros: 30 € ; 40 numéros: 40 € ; 50 numéros: 50 €
incluant le soutien á la diffusion internationale du bulletin.
Abonnement de soutien 1 an : 100 € • 10 numéros : 16 francs suisses ; 7 livres ; 10 dollars ; etc.
Nom : .......................................................................................................................................
Prénom : ..................................................................................................................................
Adresse : ..................................................................................................................................
Pays : .......................................................................................................................................
E.mail : ....................................................................................................................................
Chèques á l’ordre de CMO (adresse ci-contre)
Virements bancaires : RIB (France) 30938 00034 00512270003 17
IBAN (Etranger) : FR76 3093 3400 5122 7000 317 - LUBPFRPP



Kapcsolattartás:
Informations internationales
Entente internationale .des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France
Tél : (33 1) 48 01 88 28 Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com



Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0708 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse

Reformszövetség, Bokros, Patai, Békesi…

Lettorszàg, Litvània : tömegmozgalom az élénkítési terv ellen! Ventspil polgàrmestere, Aïvar Lembers nyilatkozata : „Lettorszàg megszûnt önàlló àllamnak létezni, mivel nem tudja 7,5 milliàrdos adóssàgàt (lett latban) az IMF-nek kifizetni ; a helyzet összehasonlítható 1940-nel, csak most nem tankok jöttek, hanem rosszabb annàl.” Még a kis-és középvàllalkozàsok szövetségének elnöke, Eriks Rosentsveïgs is azt nyilatkozta : a stabilizàciós terv Lettorszàg teljes rombadöntéséhez vezet, ipara likvidàciójàt eredményezi és az IMF-nek való teljes kiszolgàltatottsàgàt. Nap mint nap ùj vàllalkozàsbezàràsról hallunk, technikai munkanélküliségrôl. Az àfa emelése akkor, mikor a belsô piaci kereslet esik, egyenes ítélet ellenünk! Egyszerûen képtelenek vagyunk visszafizetni az IMF-adóssàgot, földünkkel, erdeinkkel, stratégiai àllami vàllalatainkkal (gàz, energia) kellene fizetni . A kapitalizmus ma megmutatja igazi arculatàt, a Latio ingatlantàrsasàg vezetôje szerint: « 2007 àprilisa óta az igatlanok m²-nek àra havonta 3 %-kal csökkent, az utolsó harmadban 5 %-kal) 1700-ról 900 euróra àtlagban … ha az emberek nem tudjàk törleszteni kölcsöneiket, nem kell csodàra vàrni, sem a kormàny, sem a bakok nem segítenek. Szàmítàsaink szerint 40 ezer csalàd fogja elveszíteni lakàsàt.»

Ezért születnek demonstràciók a nép, a munkàsosztàly ellen viselt hàborùval szemben, mely a palesztinok elleni szörnyû hàborù màsik oldala ; az ellenàllàs a tùlélésrôl szól, ezért kell keresni minden eszközzel.

Franciaorszàgban a jan. 29-i sztràjk és demonstràció nagyon fontos lesz, olyannyira, hogy a The Economist nyugtalankodik : « hàborgó idôszak kezdôdik » és megriad az autóipari szervezett munkàsok reflexióitól: «(azok) felhàborodtak, hogy a kormàny a bankokat segíti ».

Ezeket elôrebocsàjtva nézzük meg Magyarorszàgot. Magyarorszàg, mint Lettorszàg is az IMF gyàmsàga alà került. A Szociàlis Charta jan. 24-i nyilatkozata sokatmondóan meg akarja határozni « azt a szociális minimumot, amit a válságkezelés körülményei között is meg kell követelni az államtól. Ennek fedezete az egyes társadalmi csoportok és a tőke arányos közteherviselése legyen ». A perspektíva nyitva àll az európai népek elôtt, « hatalmas lendülettel kormànyaikat kötelezni kell igazsàgos, méltànyos megoldàsra a globàlis tôke szabàlyozàsàval egy ùj és igaz vilàg megalapozàsàra» !
El kell rendezni a « vàlsàg elviselését » méltànyosabb módon. Könyörögni a kormànynak, hogy de « szabàlyozza a tôkét ».
A kérdések nem csak magyar viszonylatban vetôdnek fel. Elizabeth Gauthier az « európai Bal pàrtjàhoz » tartozó francia PC (komm. pàrt) vezetôségi tagja. Pàrtjàt kötelezôen 75 %-ban az Európai Unió finanszírozza, erre mindig fel kell hívni a figyelmet. Gauthier ezt írja « Európai szinten is vàlaszolni kell politikai kifejezésmóddal.». Christophe Aguiton (az ATTAC, a SUD és az LCR – Forradalmi Kommunista Liga – tagja) a Le Monde –ban ezt mondja: « Abszurd lenne a kapitalizmus végjàtékàra fogadàst kötni, làttunk màr a történelemben nagy vàlsàgokat, melyeken a tôkés rend felülemelkedett és ùj eszközöket talàlt... »

Vannak tehàt egyik oldalról ezek a « baloldaliak » és « szélsôbaloldaliak », akik egyetlen vezérmotívummal cselekszenek: nem tudunk màst tenni, a dolgozók viseljék el a vàlsàg következményeit, az elbocsàtàsokat, tömeges privatizàciót, üzemek szàzainak bezàràsàt, a szociàlis és demokratikus vívmànyok megsemmisítését, mindezt az IMF, az Unió gyàmkodàsàval!

Ebbôl a szemszögbôl Gavroche-nak ezerszer igaza van a ferencvàrosi vàlasztàsok kapcsàn, mely íràsàban magyaràzatot ad a tényekre azzal, hogy az „ùjkommunistàk” hàtat fordítottak a munkàsosztàlynak és követeléseinek. Gavroche a fô problémàra irànyítja a figyelmet : van-e Magyarorszàgon egyetlen pàrt is, mely nemet mond az üzemek bezàràsàra, a dolgozók elbocsàjtàsàra, igent az iskolàk, kórhàzak, közlekedés ùjraàllamosítàsàra, hogy azok a lakossàgot szolgàljàk és ne a profitot? Ezerszer igaza van, mikor azt mondja, a dolgozókat az elbocsàtàsok sùjtjàk, a fiatalsàgot megfosztottàk jövôjétôl, a kisparasztsàgot megfojtottàk, tömegek szegényednek el a kilàbalàs reménye nélkül - és a két komm. pàrt egyike sem akarja követeléseiket képviselni. A Suzuki munkàsai irànt nem érdeklôdtek, mikor titokban kellett szakszervezeti csoportot létrehozniuk. A budapesti repülôtéri sztràjk okai irànt sem, nem adtak segítséget a Gyurcsàny-maffia Európai Unió parancsàra megvalósított privatizàció következtében leghosszabban tartó sztràjk folyamàn.
Baràtunk, a fémipari szakszervezeti felelôs Esztergàlyos ugyanezeket a kérdéseket teszi fel:
« Egyre evidensebb a szakszervezeteket terhelô nyomàs. A kormàny tàrgyal a vezetéssel, beszélgetnek akàrmirôl. Jan. 29-én ùjból összejönnek, hogy egyezségre jussanak. A kormàny tudni akarja, miben szàmíthat ràjuk.. »

Ez lenne a magyar fordítàsa a nagy „alkuldozàs”-nak, ami Obama beiktatàsakor történt a szakszervezetek minden szintjének integràlàsi kísérletével a „vàlsàgellenes tervekbe”, melyeknek kiinduló pontja a bankoknak adott dollàrmilliàrdok akceptàlàsa?
Marika és Jean

Lehet új világrend

A Kossuth Klub nagy előadója zsúfolásig megtelt a Szociális Charta első, egyben évnyitó konferenciájának részvevőivel, január 24-én szombaton, amely "Az új világrend ígérete, avagy élet a romokon" címet viselte.
Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma elnökének -széles baloldali összefogást szorgalmazó - megnyitója után Róna Péter közgazdász, Krausz Tamás történész, Tamás Gáspár Miklós filozófus és Elisabeth Guathier francia politikus előadása - majd az előadásokat követő hozzászólások - a gazdasági világválság várható társadalmi és gazdasági következményeire, megoldására, illetve a fenyegető szélsőségek elhárítására keresték a választ.

Abban valamennyien egyetértettek, hogy már a rendszerváltásnak nevezett traumát is a világon akkor végigsöprő válság idézte elő. A kényszerítő körülmények között létrejött váltást a társadalom akkor sem érezte magáénak. Az előző függést felváltotta egy új világgazdasági függőségi viszony, amelyben egy félperifériás, bérmunkára épülő, gyarmati modell jött létre. Ennek következtében mára súlyos elszegényedés, kulturális hanyatlás következett be, új típusú elit-uralom körülményei között.

Ez a válság - eltérően több ezt megelőzőtől - magával hozta a tőkés magántulajdon válságát is. Ma jól érzékelhetően sem a kapitalizmus, sem a piacgazdaság nem működik.
Miközben láthatóan számos - tőlünk nyugatabbra lévő országban - a többszektorú gazdaság erősítésére tesznek kísérletet - addig nálunk továbbra is az agyonprivatizált struktúrán a régi klisékben gondolkozik a teljes politikai osztály és a makro-közgazdász elit nagyobb része.
A mélyülő válságot fenyegető társadalmi jelenségek kísérik. Megerősödtek a kirekesztő, rasszista kilengések, a tömegekben nő az affinitás a szélsőjobbos hívó szavakra. Eközben egész Európában - így itthon is - a liberális bal kiszorul az események befolyásolásából.
Egybehangzóan megállapították, hogy megoldást csak a nemzetállamok ellenőrzése alatt működő integráló gazdaságpolitika jelentheti, amely felügyelete alatt tartja a globális tőkét, egyben a többszektorú gazdaság visszaállítására építve megoldja a foglalkoztatás gondjait és a társadalmi termelésben az önszerveződő munkaszervezetekre is építve, az önellátást helyezi előtérbe. Hangsúlyozták, hogy nem csak a globális piacra termelve, hanem a belső, kölcsönös szükségletekre is elő lehet állítani javakat.
Egybehangzóan elutasították Bokros Lajos újabb javaslatát, de más, kizárólag a tőkés érdekekre épülő un. gazdaságélénkítő terveket is.
Tarthatatlannak nevezték, hogy miközben a konjukturális időszakok hasznain a tőke nem hajlandó osztozni az emberekkel, viszont válság idején az összes veszteséget a társadalmak tagjaira hárítja. Ezért arról döntöttek, hogy meghatározzák azt a szociális minimumot, amit a válság kezelés körülményei között is meg kell követelni az államtól. Ennek fedezete az egyes társadalmi csoportok és tőke arányos közteherviselése legyen. Ezt viszont kikényszeríteni csak erővel, széles baloldali összefogással lehet. E mellett szükséges, hogy Európa államainak proletariátusa is felismerje a közös érdeket. Igazán hatásos megoldást az hozhat, ha Európa népei egyetlen mindent elsöprő mozgalomban kikövetelik saját kormányaiktól a helyes cselekvést a globális tőke megrendszabályozására, ami egy új, igazságos világrend alapjait rakhatja le.

Czöndör Gyula
a Charta titkára

Beteg(ek)

A döglődő kapitalizmus betegágyához odagyűltek a rokonok : a Reformszövetség, Patai, az Értéktőzsde elnöke, Bokros Lajos tanár úr - kezükben hervatag csokrok a neoliberalista mezőkön szedett összes gyommal és példamutató egységben kínálják a gyógymódot: csapoljuk le a dolgozók utolsó csepp vérét is, hogy a nagybeteg élete meghosszabbodjék.
1./ egészségügyi csokor: magánbiztosítást (kötelező), versenyt az intézmények között, minden 18 év feletti állampolgár járulékfizetése ;
2./ nyugdíjreform-bokréta : egyéni számlás rendszer, reálérték megtartása nélkül, 13. havi nyugdíj eltörlése;
3./ oktatási csokréta : a «színvonal emelésére» összevonások, a felsőoktatásban is, «fenntartói tanács irányítása alá helyezésük»; verseny a középiskolák között is;
4./ demokrácia-bukéta : települési önkormányzatok helyett járásit;
5./ adózási virágszál: a kör kiszélesítése a minimálbéresekkel (jelképes 10 % !), a a potyautasok kiszűrése és kizárása a rendszerből, az egyszerűsített vállalkozási adó (eva) és kisvállalkozások adómentességének megszüntetése ;
6./ Piciny kis demagógiacsokor : a fantomcégek költségleírásai lehetőségeinek szűkítése, értékalapú ingatlanadózás, az osztalékadó felemelése az szja határkulcsának szintjére.

Fantáziáljunk egy kicsit a Nagy család esetében. Apuka minimálbéres, anyukát egy hónapja tette utcára a Suzuki, házukat még 10 évig törlesztik (egyre magasabb összeggel). Az 1. sz. csokor annyiban érinti őket, hogy ezután a nagyfiú és az anyuka után is fizetni kell a magánbiztosítást, igaz, az intézmények egymást fogják összetörni heves versenyükben értük ! A 2. bokréta szerint a jövőbeli nyugdíjukra már most keresztet vethetnek, de jelenleg a falun élő nagypapáért aggódnak, aki a 13. havi nyugdíját elveszítve havi 10 %-kal lesz megrövidítve, s ezt már nem tudja kigazdálkodni, különösen nem, ha adót is, egészségügyi járulékot is fizetnie kell(ene). A két kisebb gyerek helyi iskolája megszűnik, át kell járniuk a szomszéd településre (bérletvásárlás, tömegközlekedés, korai indulás, késői érkezés), viszont sokat nyernek az iskola színvonala miatt! A tanárok ugyan még fényképről is haloványan emlékeznek rájuk szülői értekezleten, viszont nem maradnak hülyék : interaktív táblákat használnak! Rövid tanakodás után közölni kellett a nagyfiúval, felsőfokú oktatása az ország túlsó végében nem fér a büdzsébe – akkor sem, ha munkahely közel s távol egy sincs. Felmerült a segélykérés lehetősége. A 4. bukétában megfogalmazottak szerint a járási önkormányzathoz kell benyújtani a kérelmet. Majd 3 hónapos átfutás idő után kijönnek szemrevételezni, hogy a benyújtott iratok tömkelege igazat tartalmaz-e, döntés pedig újabb 3 hónap után. Addig is az 5. virágszál, a 10 %-os « jelképes » adó az apuka minimálbére után... Hallottak a rádióban arról is, hogy fantomcégeket keres a hatóság (nem találja), hogy azok már nem írhatják le költségeiket - ez azért jelentős gyógyír a sebekre -, az osztalékadó felemelésén pedig ők is együtt kacagnak Bokrossal: de jó vicc volt ! Még az értékalapú ingatlanadózás miatt aggódnak egy kicsit, hátha beleesik a kis ház is; a baromfiudvar felszámolását viszont feltétlenül meg kell tenni, mert kisvállalkozásnak minősülve annak adója végképp nem fér a költségvetésbe. Ezután még hosszasan gondolkodtak, nem feledkeztek-e meg valamilyen pluszköltségről (de !).

Elviselhető-e a kizsákmányolás további fokozása? Bírható-e, engedhető-e, hogy a tőke javára, a dolgozók, a munkanélküliek, a fiatalok, az idősek hátrányára oldja válságproblémáit a tőkés rendszer? Emögött az IMF, a Világbank, az Unió áll lehetetlen követelményeivel, a parlamenti pártok ezek utasításait követik! Ne engedjük az elbocsátásokat, reklamáljuk jogos járandóságunkat: munkát, kenyeret mindenkinek! Közös tulajdont, államit és szövetkezetit a válság ellen!
Ott a helyünk mindenütt, ahol a dolgozók érdekében lépnek fel, ne tűrjük, hogy a reformszövetség által pénzelt jobboldal vezessen bennünket! Összefogást! Be a szakszervezetekbe! Toljuk balra őket, követeljük kiállásukat érdekeink képviseletében ! Tüntessünk, hirdessünk általános sztrájkot, ne hagyjuk magunkat nyomorba dönteni!

Tarnac vagy a hatalom fantazmagóriái

(2008.nov.11-én a francia Tarnac falucskában élő anarcho-autonóm közösség tagjain a belügyminisztérium különleges terrorista-elhárító kommandója rajtaütött. A – minden alapot nélkülöző – vád ellenük a TGV (gyorsvasút) elleni merénylet tervezése, állítólag az FBI adatai alapján ( !). A közösség Tarnacban egy kis élelmiszerboltot tartott fenn, ebből élt. Tarnac lakosai a letartóztatást követő napokban az őrizetbevettek támogatására bizottságot hoztak létre; a francia társadalom haladó rétege azonnali tiltakozásba kezdett. A hatalom paranoiás félelméből eredő vádak hazugnak bizonyultak, ma a megvádoltak, egyikőjük kivételével, szabadok.)

LE MONDE 09.01.20. 09h13
(fordítás)
Gabrielle Hallez
A 2008. nov. 11-i őrizetbevételem után kerültem vizsgálati fogságba és bírói felügyelet alá. Ma a 9 letartóztatott közül egyedül Julien [Coupat] maradt letartóztatásban, szabadonbocsátása várható. Jan. 16-án Yildune-t [Lévy] engedték el, azóta megint csak várni kell, az ügy kifulladása lassú.
A történet azonban legalább felhívja a figyelmet a hatalom rögeszméire: legázolni mindenkit, aki szerveződik és a normákon kívül él. Nem egyedüli ez a história, ami velünk történt, másokkal is megesett és megeshet.
6h40: fegyvert fognak rám az ágyamban. Csuklyás férfiak, antiterrorista különítmény (SDAT) üvöltözve fegyvert keres. Egy székhez bilincselve várom a házkutatás végét órákon keresztül. Ha veletek történne mindez, tudjátok meg: elviszik az összes informatikai felszerelést, a fogkefét DNS-mintavételre, a lepedőt, hogy megtudják, kivel alszotok.
Újságírók szállják meg a falut, az akcióban levő rendőrség előadásáról senki sem maradhat le. Impozánsak a belügyminisztériumi eszközök a terület biztosítására, 150 kámzsás zsaru tevékenykedik! A sajtó jelenléte logikus, hozzátartozik a módszerhez.
Aztán autóba tesznek, irány: Paris-Levallois-Perret. Cella állandó kamerázással, 96 órás őrizetbevétel, természetes fény nélkül, nem tudom, hány személyt vettek őrizetbe, azt se, miért tartóztattak le.Sorozatos kihallgatások. Egyszer 8 órás, szünet nincs. Rossz viccek, nyomásgyakorlás, fenyegetések: «Anyád a tizedik letartóztatott a Tajga-művelet keretében», «Sosem látod viszont a lányodat». Mindenről kikérdeznek: «hogyan éltek? Hogyan étkeztek? Miről írsz? Mit olvasol?», vallomásokat akarnak a fantáziájukban elképzelt terrorista sejtről. A törvényszéki rendőrség egy tisztje közli velem: «ellenségek vagyunk». Lehet, de soha nem volt titkos sejtünk «főnökkel» és «jobbkézzel».
Egy csendőr felolvas egy nov. 10-én kiadott németországi közleményt, mely antinukleáris szabotázsról beszél. A SDAT jelentésében is szerepel, feltűnik az újságokban, aztán elfelejtődik.
3 nap múlva egy ügyvéd jöhet asszisztálni az antiterrorista procedúrában. A 3 nap alatt semmiről sem tudsz, csak amit a rendőrök mondanak, hazugságokat vagy semmit. Az ügyvéd megjelenése valóban megkönnyebbülés, végre megtudhatok valamit a lányomról és a külvilágról. A faluban bizottságot szerveztek támogatásunkra a letartóztatásunkat követő első napokban.
Aztán a bírósági fogda. Kafkai képek, kanyargó labirintus, végtelen szürke és nedves folyosó, többszáz ember összezsúfolva. Az új földalatti antiterrorista szárnyban helyeznek el. Aztán a börtön.Fleury-Mérogis – a legnagyobb Európában. Dögevők őrzik, varjak, patkányok. Manon (Gilbert), Yildune és én különösen őrzött személyek vagyunk, különleges biztonsági intézkedésekkel: éjjelente kétóránként felébresztenek bennünket, a lámpa mindig ég, intenzív és ismételt motozás, a személyi különösen megalázó, hideg és undorító élelem – a börtön mindennapjai arra, hogy megtörjék az embert. A baszk politikai foglyok ugyanezt viselik el Fleuryben, Isa is, aki majd egy éve fogoly egy antiterrorista ügyben [azzal gyanusítják, hogy 2007-ben egy párizsi rendőrkapitánysági autómentő alá robbanóanyagot helyezett el]. Szerencsés körülmények folytán Manon és én elég gyorsan kikerültünk. A szerencsés körülmények: fehérek vagyunk, középosztálybéliek, volt lehetőségünk tanulni; és a támogatóbizottságnak köszönhetően. A politikai klíma is kedvező, pl. a redőrség izomgyakorlata egy kollégiumban nem maradt észrevétlen a közvélemény előtt.
Mondom "gyorsan", azokhoz a megelőző őrizetbevételekhez képest, melyek többsége hónapok, évek óta tart. Akik számára soha nincsenek «szerencsés körülmények», legtöbbjük a rendőrök és bírók számára gyanús emigráns. Ami kint nem esik meg, itt igen. Találkozunk velük, szolidaritás kötődik a közös sors valóságában. Ahogy a társadalmi helyzet radikalizálódik, egyre több embert kényszerítenek represszió és fogvatartás elviselésére. Egyre több a külvárosi razzia a sztrájkolók és a szociális mozgalmak tüntetésein résztvevők összefogdosására.

Végül, lehet, hogy a börtön lesz azon ritka helyek egyike, ahol Sarkozy által rettegett egyesülés létrejön: "Ha kapcsolódnak a diákok és a külvárosok, minden lehetséges, ideértve egy általános robbanást is", mondta 2006-ban.
Gabrielle Hallez, a Tarnac-ügyben őrizetbevettek egyike

Palesztinában az ellenállást úgy hívják: Hammasz

(Mielőtt ezt az írást elolvassuk, gondoljuk át a népek önrendelkezéséről, önmeghatározásáról, kollektív jogairól amit valaha is megismertünk a történelemből, nemzetközi jogi dokumentumokból, szerződésekből, megállapodásokból, nemzeti alkotmányokból, stb. Felejtsük el, amit a sajtóban láttunk-hallottunk a palesztiniai háborúról, a Hammaszról, Izrael «önvédelméről». Gondoljuk át mindazt, amit a marxizmus-leninizmusból tudunk, hallgassunk saját józan eszünkre.)

A Hammasz nem terrorista mozgalom, a palesztin föld visszaszerzéséért harcol, melyet a cionista állam eltulajdonított. A Hammasz iszlám ellenállási mozgalom, ezek között is jelenleg a legfontosabb, és mindig is így mutatta be magát. Muzulmán, ami logikusnak tűnik, mivel muzulmán országban látott napvilágot, tagjai és szimpatizánsai viszont nem feltétlenül azok. Sok barátunk csatlakozott hozzá a Palesztin Felszabadítási Front tagjai közül, gyakran keresztények, akik a marxizmust az arab hazafisággal próbálták összeegyeztetni, mikor a PFF lemondott a fegyveres harcról.

Nevét a «izzó, buzgó» arab szóhoz való hasonlósága révén kapta.1987 decemberében hozta létre Ahmed Yassin sejk az első intifáda idején. A bénult, tolószékben élő Yassin sejk 10 évet töltött 1994-től 2004-ig a megszállók börtönében.

A Hammaszt kezdetben a Muzulmán testvérek mozgalma inspirálta, aztán fokozatosan alakult át ellenállási mozgalommá, melynek célja az 1948-es cionista államalakításkor eltulajdonított és 1967-ben százmilliók elüldözését eredményező annektált palesztin föld visszaszerzése. A Hammaszt nemcsak tolerálták, támogatták is kezdetben a cionisták, hogy a Palesztin Felszabadítási Mozgalmat gyengítsék; vallási vonásait különösen jó szemmel nézték, mivel azt képzelték, így be lehet szorítani a mecsetekbe! Tévedtek, mert a palesztinok elsősorban hazafiak, akár hívők, akár nem; őseik földjének védelme fontosabb a vallási hovatartozásuknál.

Fegyveres szárnya civil és katonai oldalt megkülönböztetés nélkül megtámad, hogy destabilizálja a megszállót, amely minden befolyását bevetette, hogy a mozgalmat a (Európai Tanács, Kanada, Japán és az USA által felállított) terrorista szervezetek listájára tegye. Nagy-Britannia és Ausztrália pl. csak a Hammasz fegyveres szárnyát osztályozza terroristának; Dél-Afrika, Oroszország, Norvégia, Brazília és más országok egyáltalán nem tartják terroristának a Hammaszt.

A Hammasz széleskörű szociális hálót hozott létre Ciszjordániában és a Gázai övezetben és 2006-ban választásokat nyert, így a Palesztin Hatóságok két egymást követő kormányát alakíthatta meg. Szociális és egészégügyi segítséget, családvédelmet lát el, nyilván megelégedésre, mert elnyerte az egész palesztin lakosság támogatását.
A Hammasz (csakúgy, mint a Georges Habache alapította PFF) az 1993-as, a Palesztin Felszabadítási mozgalom és Izrael által alárt, s a Palesztin Hatóságnak életet adó oslói egyezményt elutasította.
A Hammasz 1993-ban vállalt elsőízben (a Jordán-völgyben egy busz ellen elkövetett) kamikáze támadást. A második Infifáda előtt fogadta el az öngyilkos merényletek eszközét civilek és katonák ellen és az ellenállást a palesztin felkelés éveiben terjesztette ki. Vezetőjét, Ahmed Yassint tolószékében Ariel Sharon parancsára az izraeli katonaság célzott hadművelete során 2004. márc. 22-én megölték. Utódát, Abdelaziz Al Rantissit szintén meggyilkolták mindössze néhány nappal posztja elfoglalása után. De Marwan Bargoutit , a Fatah felekezetnélküli integráló leaderét is életfogytiglani, Ahmed Sadaatot, a Palesztin Felszabadítási Népi Front főtitkárát pedig 30 évi börtönre ítélték…

A Hammasz vezetésében bekövetkezett változás stratégiaváltást is eredményezett, a mozgalom a politikai életbe kezdett jobban befolyni. Képviselői résztvettek a 2005-ös palesztin helyi választásokon, melyeken elért sikerei a Fatah fontos politikai ellenzékévé tették. A 2006 januári választások előjátékaként megmutatta, hogy közel áll az emberekhez, integrálódott közéjük, szemben az egyre inkább bürokratikussá váló és nemzetközi segélyek elsikkasztásába keveredett Fatahhal.
Mint az ellenállás pártja, a Hammasz szembehelyezkedik az Izraellel való területmegosztással, az oslói egyezményt pedig a népakarat elárulásának tekinti. A Hammasz olyan földet, olyan Palesztinát akar, ahol mindenki együtt élhet, vallási különbségre való tekintet nélkül (mint az 1948-as felosztás előtti virágzó Palesztinában békésen éltek együtt arabok és zsidók).

2006. jan. 26-án a Hammasz megnyerte a törvényhozói választásokat 56 %-os győzelemmel, ami parlamenti többséget jelent, a 132-ből 74 helyet. A Fatah nehezen viselte, hogy többségét elragadta, revánsra törekedett. Mahmoud Abbas, a Palesztin Hatóság elnöke a Hammaszt kérte fel kormányalakításra. Az eredményt mint visszafordulást tekintették az izraeli-palesztin konfliktusban közvetítőszerepet betöltő külföldi kormányok. A választásokat akarták, de nem ezzel az eredménnyel. Az USA kinyilvánította, hogy nem hajlandó a Hamasszal folytatott tárgyalások folytatására, ha az nem mond le az öngyilkos merényletekről és nem fogadja el Izrael állam létezését, ez utóbbi viszont ellentétes a mozgalom érvényben lévő alapszabályával.
A törvényhozói választási kampány alatt a Hammasz nem jelölte célként Izrael elpusztítását, az izraeli sajtó és kommentátorok is pontosították, hogy vezetői ezt nem jelentették ki nyíltan. Ugyanakkor – múltja legitimitását kiemelendően – támogatta az izraeli, gázai és ciszjordániai támadásokat, ami végül a gázai övezet kiürítéséhez vezetett.

2006 februárjában Khaled Mechaal, a Hammasz politikai irodájának Damaszkuszba menekült vezetője megismételte a Hudna (fegyverszünet) javaslatát és a fegyveres harc megszüntetését, ha Izrael az összes megszállt területről kivonul és elsimeri a palesztin nép jogait. Izrael ideiglenes miniszterelnöke, Ehud Olmert visszautasította a Hamasszal való tárgyalásokat. «Nem tárgyalunk és nem kötünk egyezményt olyan Palesztin Hatósággal, mely egészben vagy részben terorrista befolyás alatt áll.»

A Hammasz célja egy szuverén állam létrehozása az Izrael által elfoglalt területeken, Gázában és Ciszjordániában, az 1967.előtti területekből, Jeruzsálem fővárossal. E cél elérése érdekében fenntartja a fegyveres harchoz való jogát. Bizonyos sajtóforrások szerint Abdelaziz Al Rantissi, a Hammasz egyik alapítója (szintén Izrael gyilkolta meg) megerősítette, hogy célja «Izrael törlése a térképről».

Ismaïl Haniyeh-t jelölte ki a Hammasz a Palesztin Hatóságok új kabinetének megformálására. A megnyert választások óta Palesztina válságba került: a nemzetközi szubvencióknak vége, az izraeli támadások megsokszorozódtak, a gázai övezet blokád alá került, a Fatah (elnöke Mahmoud Abbas) részéről is felújultak a csatározások. A Fatah nehezen viselte, hogy többségét elragadta, revánsra törekedett. A Fatah-Hammasz tárgyalások csődje láttán Abbas előrehozott választásokkal fenyegetett szembeszállva az Alapjoggal (a palesztin alkotmány), mely ezt a kiváltságot a Törvényhozó Tanácsnak tartja fenn. A Hammasz az előrehozott választásokat elutasította. Mohammed Dahlan, a Fatah tagja, a belügyi biztonsági szerv élén tovább táplálta a feszültséget, mely 2007 júniusában kulminált polgárháborús állapotokat idézve elő (113 halott). Ezután a biztonsági szervek vették kezükbe a gázai övezet ellenőrzését a Fatah félreállításával.
Jún. 17-én Mahmoud Abbas kerül a miniszterelnöki posztra, saját előző helyére pénzügymi-niszterként Salam Fayyadot nevezi ki. A kormány székhelye Ramallah, Ciszjordánia ellenőrzése végett.
A Hammasz nem ismeri el a kormányt, mivel az Alapjog (alkotmány) az elnököt a parlamenti többséghez tartozó (Hammasz) miniszterelnök kinevezésével ruházza fel. Mindez oda vezetett, hogy de facto a palesztin terület politikai vezetése két egységre szakadt.

A Ciszjordániában uralmon maradt Fatahon belül is villongások törtek ki, Abbas revánsvágya nem ismeri el a szavazóurnák eredményét, kategorikusan visszautasítja a párbeszédet «a puccsistákkal, terorristákkal», a Hammasz ellenőrzését pedig «Gáza és Ciszjordánia megosztásának és egy csoport fanatikus és fundamentalista által kontrollált mini-emirátus kisérletének» minősíti. 2008. dec. 27-én Izrael offenzívát indított a gázai övezetben, hogy a Hammaszt destabilizálja (hivatalosan az izraeli területre irányított rakétatámadások megszüntetésére), ez lett a háromhetes barbár támadás kezdete, mely folyamán a szemünk láttára programozott népirtás folyt. Izrael évente 4 milliàrd dollár (katonai és egyéb) segítséget kap az USA-tól, többet, mint az összes többi fejlődő ország együttvéve – annak ellenére, hogy az sem az ENSZ-határozatokat, sem a nemzetközi jogi előírásokat nem tartja be. A Közel-Kelet az olaj miatt az USA vadászterülete, ezért támogat kegyetlen diktatúrákat, mint Szaud Arábia, Kuwait vagy Egyiptom, s az előretolt bástyát, Izraelt. Az Unió pedig «semleges» a gyarmatosító kolonialista és áldozata konfliktusában – valójában Izrael státusza majdnem tagállami szintű és fegyvert (is) szállít neki. Izrael az Észak Dél feletti dominanciájának szerves része.

Palesztin barátainktól nemcsak azt kérjük, hogy felejtsék el a bosszúállást, hanem azt is, hogy tartsanak össze, mert megosztottságuk csak hazájuk, földjük gyarmatosítóinak használ. Ha 61 éves repressziót, üldöztetést, elűzetést, tömeggyilkosságot (1948, 1967, 1982, 1987-1993, 2000, 2006) oly’ kevés eszközzel bírva túléltétek, az azért sikerült, mert egységben voltatok...

(Mindezek után gondoljuk át mégegyszer álláspontunkat elvi alapon: jogos-e a Hammasz ellenállása, milyen eszköz áll rendelkezésére a honvédelemhez? Antiszemitizmus-e Izrael állam gyarmatosító politikájának elítélése? Ha a valódi antiszemitizmus ellen tennünk kell, kell-e tennünk a Bush által meghonosodott iszlamofóbia ellen ? Elítéljük-e rasszizmus minden formáját, vagy bizonyos esetekben kivételt teszünk – rosszul értelmezett taktikai okokból?)