2010.jan.13.
Jan. 8-9-én zajlott Berlinben az Európai Bal Végrehajtó Bizottságának és Elnöki Tanácsának 2010. évi első találkozója. A legfontosabb vitapontok voltak: a 2010-es év politikai naptára és az Európai Bal harmadik kongresszusa előkészületei, az aktuális európai politika és a baloldali erők új kihívásai a Lisszaboni szerződés ratifikálása után.
Az Iroda tagjai megvitatták a baloldali erők jelenlegi helyzetét az Unión belül és kívül, sikereiket és kudarcaikat. A hangsúlyt arra a tényre helyezték, hogy a pénzügyi válság különösképpen érinti az európai reálgazdaságot az utóbbi hónapokban, amint a kelet-európai, a görögországi és az íroszági helyzet tanusítja.
A válság következményei drámaian csökkentik annak esélyét és a kapacitását, hogy megoldás szülessen az éhség, a szegénység, a klimatikus felmelegedés elleni világszintű harcban és az európai szélsőjobboldal növekedésével szemben.
Eképpen 2010-ben az EBP számára az elsőszámú akcióvonal a szélsőjobboldali erők elleni mobilizáció lesz, főként Közép- és Kelet-Európában. A náci rendszer bukásának 65. évfordulójára az EBP közös tüntetést szervez és konferenciát Kärntenben (Ausztria).
A most már érvénybe lépett Lisszaboni szerződés kapcsán, a Végrehajtó Bizottság lehetséges akciókereteit kibővítette a szociális és igazságos Európáért való küzdelem végett, ugyanakkor megerősítette oppozicióját a szerződéssel szemben. Az Európai Bal konkrét intézkedéseket kér a munkahelyek és a szociális védelem érdekében: béremelést, szociális (társadalmi) segítséget és nyugdíjat a dolgozóknak. Azonban piacszabályozást, a pénzügyi tranzakciók adóztatását, a Központi Európai Bank feletti demokratikus kontrollt is, valamint a stabilitási paktum helyettesítését egy olyan új paktummal, mely szolgálja a fejlődést, a teljes foglalkoztatottságot és a környezetvédelmet.
Az EBP határozott kritikával illeti a Lisszaboni szerződés tartarmazta újrafegyverkezést, nem csak halálos és környezetvédelmi kockázata miatt, hanem mivel ezek a tervek a gazdasági, társadalmi és ökológiai fejlődésre szánt alapokat használnák fel.
Az Afganisztán témájában tartandó londoni nemzetközi konferencia közeledtével (2010.jan.28.) a Végrehajtó Bizottság újból kihangsúlyozza állásfoglalását: a csapatokat ki kell vonni Afganisztánból. A nemzetközi közösség és az EU az afgán népességet politikai, nem pedig katonai megoldás elérésében köteles segíteni, a nemzetközi emberi jogok tisztelete alapján.
A Végrehajtó Bizottság szintén érintette a fegyveres konfliktusok kérdését a világban, valamint a közel-keleti helyzetet. Abból az alkalomból, hogy 2010. májusában lesz New Yorkban az atomsorompó egyezmény átvizsgálásának 8. konferenciája, az EBP az ENSZ-nél, az EU-nál és más európai államoknál benyújtott kérésére támaszkodik, miszerint ezek tanusítsanak felelősséget és a lefegyverkezés kérdését állítsák politikai tevékenységük központjába.
A klimatikus változásokról szóló koppenhágai tanácskozás összefoglalójaként az EBP 34 tagpártja és megfigyelői kritikával illették az államfők és kormányok elkötelezettségének hiányát a gazdaságpolitikai változásokat illetően. Szintén megerősítették álláspontjukat: a környezeti kihívásoknak való megfelelés és a valódi ökologógiai alternatíva elérése érdekében a tőkés termelésből ki kell vonni legalább az egész emberiséget szolgáló közös javakat.
Az Európai Bal pártja nem elégedik meg azzal, hogy csak szemléli a koppenhágait követő mexikói konferencia előkészületeit, hanem saját aktivitásával kezdeményez politikai téren csakúgy, mint elméleti téren. Következtetésképpen ezen az területen támogatja az ápr.20-22-i boliviai “Conférence Mondiale des Peuples sur le Changement Climatique et les Droits de la Terre-Mère” (a népek világkonferenciája a klimatikus változásokról és a Föld-anya jogairól).
Közeledve a szegénység és a szociális kirekesztés elleni harc európai éve felé, az EBP aláhúzza kérését a társadalmi gazdagság lefele történő újraosztásáért. Az Európai Bal alapító kongresszusa óta kéri a pénzügyi tranzakciók megadóztatását mint eszközt ehhez az újraelosztáshoz, mely téma ezúttal megjelent más politikai erők programjában is.
2010-ben az Európai Bal folytatni és megerősíteni kívánja kapcsolatait a szociális mozgalmakkal. Ahogy a korábbi években is, az EBP készül a 7. Európai Szociális Fórumon való részvételre, melyet Isztambulban 2010 júliusában tartanak.
A Végrehajtó Bizottság fogadta Francois Houtart-t, a Szociális Alternatív Világfórum elnökét és Nemzetközi Tanácsa tagját, eszmét cserélt a jelenlegi válságról és a jövő akcióiról, tekintettel az elemzések elmélyítésére és a társadalmi beavatkozás megfogalmazására. Az EBP felújítja részvételét az “Enlanzando Altermativas” alternatív erők bikontinentális találkozóján, melyre az EU – Latin-Amerika csúcstalálkozóval párhuzamosan kerül sor Madridban 2010 májusában. Az EBP megerősítiti szándékát a Sao Paulo-i Fórummal való együttműködés elmélyítésében, reméli, hogy az Európai Bal párizsi 3.kongresszusa alkalmából sok latin-amerikai, afrikai, ázsiai és a földgömb más térségeinek meghívottaival találkozhat.
Más fontos találkozások is lesznek a kongresszus előtt: a hagyományos nyári egyetem (júliusban a moldáviai Kisinyovban) és az 5. ParlaCon (júniusban Athénben), melyek alkalomként szolgálnak a viták és határozatok összefűzéséhez az európai baloldal politikai intervenciójához sok téren (oktatás, egészségügy,stb.). Alkalom kinálkozik szociális és kultúrális vívmányaink védelméért vívott harcra.
A Törökországi Szociáldemokrata Párt közelmúltbéli betiltása nyomán az EBP fogadta Sebahat Tuncel (szoc.dem.párt) Berlinben, aki országának helyzetéről beszélt. Az EBP teljes métékben támogatja az új pártot (BDP) harcában a kurd probléma békés és demokratikus megoldásában, annak politikai kampányával szolidáris.
Jan. 10-én az Európai Bal képviselői és nagyszámú aktivista több mint 40 ezer személy részvételével emlékezett meg – mint minden évben – Rosa Luxemburg és Karl Liebknecht meggyilkolásáról Berlin-Friedrichsfelde történelmi temetőjében.
2010. január 30., szombat
2010. január 29., péntek
MEGHÍVÓ
Meghívó
2010. február 3.-án (szerdán) 16 órakor,
a Kossuth Klubban ( VIII. Múzeum utca 7.)
mutatja be
Dalos György író, történész, publicista
Tenner György „T. Gyuri történetei” című könyvét
A könyvbemutatóra meghívjuk.
(A helyszínen dedikál a szerző)
2010. január 28., csütörtök
BANKI KÁROSULTAK ÉRDEKÉBEN!
FELHÍVÁS!
FONTOS!
A múlt év második felében rengeteg ember került abba a helyzetbe, hogy nem tudta fizetni a banki törlesztőrészleteit, vagy nehéz anyagi helyzetének köszönhetően a közüzemi számláit, így árverés alá vonták az ingatlanjaikat. Ezen esetek jövőbeni elkerülése végett, illetve az Ő érdekükben alakult az Otthon- és Érdekvédők Magyarországi Szövetsége, akik első körben perbe fogtak több mint 30 bankot, illetve pénzintézetet. A per alapja az, hogy a válságra hivatkozva a pénzintézetek egyoldalúan módosították a szerződéseket, megemelték a törlesztőrészleteket. Sajnos a médiák erről keveset beszélnek, így nem tudják az emberek, hogy van lehetőség, van kiút a sanyargatott helyzetből.
A múlt évben több mint 15.000 családot lakoltattak ki. Az otthon nélkül maradt családoktól, akik nem találtak megfelelő lakhatási lehetőséget, gyerekeiket állami gondozásba vették. Több mint 600.000 végrehajtási ügy van folyamatban.
Arra kérlek, ha Te, vagy a környezetedben élők között tudsz olyanról, aki hasonló helyzetben van, akkor informáld, küldd ezt tovább mindenkinek, hogy ne csüggedjen! Csatlakozzon ehhez a kezdeményezéshez! Írja meg problémáját, keressen minket, hogy segíteni tudjunk!
Nagyon sokszor bebizonyosodott már, hogy akár jogtalanul, bírósági végzés nélkül is lakoltatnak ki embereket.
Most kell cselekednünk, mert hamar itt van a március, és akkor lejár a kilakoltatási moratórium. Újra elkezdik a végrehajtásokat, és utcára tesznek családokat, gyermekeket, időseket.
Részleteket olvashat itt: http://munkaspart.hu/archivum/bankiper.htm
FONTOS!
A múlt év második felében rengeteg ember került abba a helyzetbe, hogy nem tudta fizetni a banki törlesztőrészleteit, vagy nehéz anyagi helyzetének köszönhetően a közüzemi számláit, így árverés alá vonták az ingatlanjaikat. Ezen esetek jövőbeni elkerülése végett, illetve az Ő érdekükben alakult az Otthon- és Érdekvédők Magyarországi Szövetsége, akik első körben perbe fogtak több mint 30 bankot, illetve pénzintézetet. A per alapja az, hogy a válságra hivatkozva a pénzintézetek egyoldalúan módosították a szerződéseket, megemelték a törlesztőrészleteket. Sajnos a médiák erről keveset beszélnek, így nem tudják az emberek, hogy van lehetőség, van kiút a sanyargatott helyzetből.
A múlt évben több mint 15.000 családot lakoltattak ki. Az otthon nélkül maradt családoktól, akik nem találtak megfelelő lakhatási lehetőséget, gyerekeiket állami gondozásba vették. Több mint 600.000 végrehajtási ügy van folyamatban.
Arra kérlek, ha Te, vagy a környezetedben élők között tudsz olyanról, aki hasonló helyzetben van, akkor informáld, küldd ezt tovább mindenkinek, hogy ne csüggedjen! Csatlakozzon ehhez a kezdeményezéshez! Írja meg problémáját, keressen minket, hogy segíteni tudjunk!
Nagyon sokszor bebizonyosodott már, hogy akár jogtalanul, bírósági végzés nélkül is lakoltatnak ki embereket.
Most kell cselekednünk, mert hamar itt van a március, és akkor lejár a kilakoltatási moratórium. Újra elkezdik a végrehajtásokat, és utcára tesznek családokat, gyermekeket, időseket.
Részleteket olvashat itt: http://munkaspart.hu/archivum/bankiper.htm
Holocaustra emlékező mumusok a magyar kapitalizmus szemétdombján
>>jegyzet<<
2010.01.27.-én igen nehéz volt számomra indulatok nélkül végighallgatni Molnár Csaba kancelláriaminiszter, helyesebben politikai ficsúr előadását, korosztályának többségéhez nem illő megemlékezést arról a szörnyűségről, amely 56 évvel ezelőtt Auswitzben történt.
Hogy miért nem illik e korosztályhoz a megemlékezés, és főleg, hogy miért politikai ficsúr az MSZP–s kancelláriaminiszter?
Emlékezzünk, no ne az 56 évvel ezelőtti eseményekre, hanem a későbbi időszak történéseire, amikor a Molnár Csaba-félék nevelődtek.
1. Történés: Igen fiatalon egy kohászati üzem főosztályán kezdtem dolgozni, mondhatni munkásfellegvárban. Az is mellékes, hogy istenek között dolgoztam, de amikor küldetésem volt egy levél kapcsán az osztályvezetőhöz, akinek a férje a városi pártbizottság titkára volt, nagy meglepetésben lett részem. A kommunista apparátcsik lakásán komornyik, amolyan házvezetőnő nyitott ajtót. A szocializmus kellős közepén, amikor egy győztes vietnámi háborút ünnepeltük és a chilei fasiszta diktátor hatalomra jutásáért aggódtunk, no és egy kongresszus után voltunk, amely kimondta: Tovább a lenini úton.
2. Később egy üzem csoportvezetőjeként, éppen az üzemvezetés irodájának ajtajában tébláboltam, amikor a felső vezető az osztályvezetőnek a következőket mondta: - Na idefigyelj, úgy vezényeld le az alapszervi titkár választást, hogy az az én fiamra essék, megértetted? A még némi becsülettel rendelkező utasított meglepődő arccal válaszolt: - No de, Te tudod a legjobban, hogy azt „XY - t” kedveli a műszak. – Nem értetted? Ez egy bárgyú banda, Te pedig tedd a dolgod. Mondanom se kell, hogy a mindenki által utált vezető sarj, a tényleg bárgyú, a gimnáziumban bukdácsoló és kegyelemmel érettségizett, közutálatnak örvendő fiú lett az alapszervi titkár. Most ez az egyén a FIDESZ derék tagja.
3. Szintén megrázó történet. A 80-as évek végén a rendszerváltás nagy ethosza időszakában, Miskolc-Budapest vonalon utaztam együtt egy idős, igen megtört falubéli asszonnyal. Najman Rózsika nénivel (a falunkban mindenki így hívta). A hosszú úton volt időnk beszélgetni, és a téma a koncentrációs táborban átélt élményeire terelődött. Ezután már csak ő beszélt, mesélte a történetet arról a szörnyűségről, amelyet átélt. A történet végén megdicsért a történelem e korszakának ismeretéért, és adott egy időpontot, amikor látogassam meg. Alig vártam a megadott dátumot és órát, emlékszem, több órával előtte a háza előtt toporogtam. Behívott, leültetett egy asztalhoz, a szobája szürkületében, amelyen hétágú gyertya égett, pedig odakint hétágra sütött a nap. Ő is leült. Összekulcsolta a kezét, mormolt valamit héberül, és nézte a hétágú gyertyát. Éreztem, a szombati nap, az óra és a gyertya összefüggésben van a zsidó szokásokkal, és én nem véletlenül voltam ott. Az ima elmormolása után megfogta a kezemet, hideg vézna ujjait egyenként éreztem, s ebben benne rejlett valami aggodalom.
Majd halkan megszólalt. – Fiam, ami most történik a világban, az játék az ördöggel. Az ördög rettenetes kínokat adott, amit átéltem, és a hozzád hasonló felfogású fiatalokon van a sor, hogy a palackból most kibúvó ördögre, a veszélyre felhívjátok a figyelmet. Én már 80 éves vagyok, nekem már mindegy, de nektek nem.
Mondanom se kell, nagyon megvoltam lepődve, és a szavak súlyát, aligha hiszem, hogy ott, akkor felfogtam. Kérdeztem, szinte akaratlanul:
- Rózsika néni, miért nekem mondja ezt el? Rám nézett és felelte: – Hallottam, hogy nem vagy rang- és tekintélytisztelő, és azt is hallottam, hogy lázadsz. Mindent, s mindenre rárontasz, ami számodra nem logikus, s ahogyan csinálod és ami kisejlik belőle, azt mondom, jól teszed. Ez a bürokratikus kádári hatalom a fasizmus építőjét nevelte ki, s Te fiam ezért vagy zavarodott, lázadó.
Majd bevonult a sötét szobájába, és egy kis idő után egy papírzacskót szorongatva a kezében megint felém szólt:
- Itt a kezemben olyan ereklyét tartok, ami egy késői lázadás tárgyi emléke. Ezt akkor téptük ki egy holt német fasiszta tiszt nyakából, aki a láger félholtan is fellázadt. Ez egy késő délután volt, reggelre az oroszok már beözönlöttek a táborba. Ott fiam, ténfergő élőholtak és hullák, hullák voltak, a hullamáglya füstje, és a központi épület (a krematórium) nagy kéménye, mint nagy felkiáltó jel, úgy állt. Már ekkor füst nem jött belőle. Amit most tesznek ezzel a rendszerváltással, én, fiam, érzem, valami igen nagy bajt fogtok átélni, amit csak az a típusú ember fog idejében megérteni, amilyen lázadó Te vagy. És most fogd ezt az ereklyét, őrizd meg, ha akarod, és emlékeztessen arra, amit a te Rózsika nénid most mondott.
Csak otthon láttam meg, hogy egy régi nyakkendőt adott nekem, amelyen a fasiszta SS-jelek vannak.
No és, emlékezem.
Emlékezem azokra az elvtárs-kapitalistákra, a kisistenekre és a nagyistenekre, azok fiainak tetteire, arra, hogy miként jutottak hatalomközelbe. Emlékszem mindenkire, aki a múltban a pártapparátcsikok, a fontos elvtársak kegyeltjeiként átmentették magukat abba a kapitalizmusba, amelyről ők tudják a legjobban, hogy az maga lehet bármikor a fasizmus.
N. Rózsika néni szava emlékeztet arra, hogy a Molnár Csabák, a Lendvai Ildikók, a Kokó mumus Jánosok és a többi szociálfasiszták csak önmagukat sajnálják, a gyáva életüket féltik, amikor a fasizmus rémtetteire emlékeznek és közben az általuk teremtett kapitalizmusban tombol a szociálfasizmus, emberek fagynak meg, idősek házait árverezik el, a fiatalok lakása a semmittevés, és a diktatúra keltette rabság miatt már csak börtönrácsra várnak. E fasizmus-teremtők szinte ünnepi műsorként húzzák elő a történelem sötét korszakának rémtetteit. Kancelláriaminiszterként ünnepeltetik magukat, ellenzéki pártot játszva – éppen egy kisebbségi játszik a fasizmus ördögével és ebben az eufórikus helyzetben, ő mondja, hogy emlékezzünk!
Ez maga a szellemi fasizmus, amely rabságba, el nem kerített szociális fasiszta lágerben tart cigányt, nyugdíjast, munkanélkülit és ezreket, becsapottakat. Te tetted ezt Molnár Csaba, Orbán Viktor és a többiek ficsúrcsapatként.
Borzalmas a sok, sok, az emlékezésre, annak felelősségére kötelezett nációhoz tartózó történelmi felelőtlensége, az izraeli tőkésekéről nem is beszélve. Miközben itthon és Izraelben a legkeményebb imperialista magatartással szociális lágerek építői, az ezeket elszenvedőkre nem gondolva, mernek ájtatosan emlékezni és emlékeztetni!
Ez bizony játék az ördöggel, az olyan ördögök fiainak játéka, mint Horn, Pozsgai, Antal, Szűrös és a többi szoldateszka, akik a történelem mai ítélete szerint sem érdemlik meg, hogy nevük nagy betűvel kezdve íródjon le. Nem kisebb az 1956-1989–es korszak csúcsvezetőjének, a „PÁRTUNK ÉS KORMÁNYUNK” szlogent harsogónak és vele fizetésért harsogóknak a felelőssége, ha már tényleg emlékezünk és emlékeztetünk.
Gondolkodom, vajon megérdemeltem-e a nyakkendőt mint ereklyét, és vele az egyfajta bizalmat.
Vajon most nem túl óvatosan fogalmaztam, hiszen Rózsika néni kitüntetett azért, mert nem voltam és nem vagyok király, gróf, pártitkár elvtárs, és fontos elvtárs, kis- és nagytőkés (aki nem mind népet rabló szociálfasiszta, és köztörvényes?), egyszóval pénz, vagyon, rang, és tekintélytisztelő?
Remélem, nem! De mindezekkel az emlékekkel és a jelenlegi szociálfasiszta diktatúrában szerzett élményekkel emlékezem, emlékeztetek!
Akik fasizmusra emlékeznek, és mumust kiáltanak, ma maguk a mumusok és egyelőre szociálfasiszták!
Nos, kedves hatalmasok ott fent, a bal- és jobboldalon abban az egypárti Magyar Parlamentben, és az álságosságáért egyáltalán nem tisztelt kancellária miniszter és ficsúr úr, az emlékezés ma bizony így egész.
Bizony, ha egy aligha hihető csöppnyi emberség is szorult önbe, önökbe őseikből!
Aradi
2010.01.27.-én igen nehéz volt számomra indulatok nélkül végighallgatni Molnár Csaba kancelláriaminiszter, helyesebben politikai ficsúr előadását, korosztályának többségéhez nem illő megemlékezést arról a szörnyűségről, amely 56 évvel ezelőtt Auswitzben történt.
Hogy miért nem illik e korosztályhoz a megemlékezés, és főleg, hogy miért politikai ficsúr az MSZP–s kancelláriaminiszter?
Emlékezzünk, no ne az 56 évvel ezelőtti eseményekre, hanem a későbbi időszak történéseire, amikor a Molnár Csaba-félék nevelődtek.
1. Történés: Igen fiatalon egy kohászati üzem főosztályán kezdtem dolgozni, mondhatni munkásfellegvárban. Az is mellékes, hogy istenek között dolgoztam, de amikor küldetésem volt egy levél kapcsán az osztályvezetőhöz, akinek a férje a városi pártbizottság titkára volt, nagy meglepetésben lett részem. A kommunista apparátcsik lakásán komornyik, amolyan házvezetőnő nyitott ajtót. A szocializmus kellős közepén, amikor egy győztes vietnámi háborút ünnepeltük és a chilei fasiszta diktátor hatalomra jutásáért aggódtunk, no és egy kongresszus után voltunk, amely kimondta: Tovább a lenini úton.
2. Később egy üzem csoportvezetőjeként, éppen az üzemvezetés irodájának ajtajában tébláboltam, amikor a felső vezető az osztályvezetőnek a következőket mondta: - Na idefigyelj, úgy vezényeld le az alapszervi titkár választást, hogy az az én fiamra essék, megértetted? A még némi becsülettel rendelkező utasított meglepődő arccal válaszolt: - No de, Te tudod a legjobban, hogy azt „XY - t” kedveli a műszak. – Nem értetted? Ez egy bárgyú banda, Te pedig tedd a dolgod. Mondanom se kell, hogy a mindenki által utált vezető sarj, a tényleg bárgyú, a gimnáziumban bukdácsoló és kegyelemmel érettségizett, közutálatnak örvendő fiú lett az alapszervi titkár. Most ez az egyén a FIDESZ derék tagja.
3. Szintén megrázó történet. A 80-as évek végén a rendszerváltás nagy ethosza időszakában, Miskolc-Budapest vonalon utaztam együtt egy idős, igen megtört falubéli asszonnyal. Najman Rózsika nénivel (a falunkban mindenki így hívta). A hosszú úton volt időnk beszélgetni, és a téma a koncentrációs táborban átélt élményeire terelődött. Ezután már csak ő beszélt, mesélte a történetet arról a szörnyűségről, amelyet átélt. A történet végén megdicsért a történelem e korszakának ismeretéért, és adott egy időpontot, amikor látogassam meg. Alig vártam a megadott dátumot és órát, emlékszem, több órával előtte a háza előtt toporogtam. Behívott, leültetett egy asztalhoz, a szobája szürkületében, amelyen hétágú gyertya égett, pedig odakint hétágra sütött a nap. Ő is leült. Összekulcsolta a kezét, mormolt valamit héberül, és nézte a hétágú gyertyát. Éreztem, a szombati nap, az óra és a gyertya összefüggésben van a zsidó szokásokkal, és én nem véletlenül voltam ott. Az ima elmormolása után megfogta a kezemet, hideg vézna ujjait egyenként éreztem, s ebben benne rejlett valami aggodalom.
Majd halkan megszólalt. – Fiam, ami most történik a világban, az játék az ördöggel. Az ördög rettenetes kínokat adott, amit átéltem, és a hozzád hasonló felfogású fiatalokon van a sor, hogy a palackból most kibúvó ördögre, a veszélyre felhívjátok a figyelmet. Én már 80 éves vagyok, nekem már mindegy, de nektek nem.
Mondanom se kell, nagyon megvoltam lepődve, és a szavak súlyát, aligha hiszem, hogy ott, akkor felfogtam. Kérdeztem, szinte akaratlanul:
- Rózsika néni, miért nekem mondja ezt el? Rám nézett és felelte: – Hallottam, hogy nem vagy rang- és tekintélytisztelő, és azt is hallottam, hogy lázadsz. Mindent, s mindenre rárontasz, ami számodra nem logikus, s ahogyan csinálod és ami kisejlik belőle, azt mondom, jól teszed. Ez a bürokratikus kádári hatalom a fasizmus építőjét nevelte ki, s Te fiam ezért vagy zavarodott, lázadó.
Majd bevonult a sötét szobájába, és egy kis idő után egy papírzacskót szorongatva a kezében megint felém szólt:
- Itt a kezemben olyan ereklyét tartok, ami egy késői lázadás tárgyi emléke. Ezt akkor téptük ki egy holt német fasiszta tiszt nyakából, aki a láger félholtan is fellázadt. Ez egy késő délután volt, reggelre az oroszok már beözönlöttek a táborba. Ott fiam, ténfergő élőholtak és hullák, hullák voltak, a hullamáglya füstje, és a központi épület (a krematórium) nagy kéménye, mint nagy felkiáltó jel, úgy állt. Már ekkor füst nem jött belőle. Amit most tesznek ezzel a rendszerváltással, én, fiam, érzem, valami igen nagy bajt fogtok átélni, amit csak az a típusú ember fog idejében megérteni, amilyen lázadó Te vagy. És most fogd ezt az ereklyét, őrizd meg, ha akarod, és emlékeztessen arra, amit a te Rózsika nénid most mondott.
Csak otthon láttam meg, hogy egy régi nyakkendőt adott nekem, amelyen a fasiszta SS-jelek vannak.
No és, emlékezem.
Emlékezem azokra az elvtárs-kapitalistákra, a kisistenekre és a nagyistenekre, azok fiainak tetteire, arra, hogy miként jutottak hatalomközelbe. Emlékszem mindenkire, aki a múltban a pártapparátcsikok, a fontos elvtársak kegyeltjeiként átmentették magukat abba a kapitalizmusba, amelyről ők tudják a legjobban, hogy az maga lehet bármikor a fasizmus.
N. Rózsika néni szava emlékeztet arra, hogy a Molnár Csabák, a Lendvai Ildikók, a Kokó mumus Jánosok és a többi szociálfasiszták csak önmagukat sajnálják, a gyáva életüket féltik, amikor a fasizmus rémtetteire emlékeznek és közben az általuk teremtett kapitalizmusban tombol a szociálfasizmus, emberek fagynak meg, idősek házait árverezik el, a fiatalok lakása a semmittevés, és a diktatúra keltette rabság miatt már csak börtönrácsra várnak. E fasizmus-teremtők szinte ünnepi műsorként húzzák elő a történelem sötét korszakának rémtetteit. Kancelláriaminiszterként ünnepeltetik magukat, ellenzéki pártot játszva – éppen egy kisebbségi játszik a fasizmus ördögével és ebben az eufórikus helyzetben, ő mondja, hogy emlékezzünk!
Ez maga a szellemi fasizmus, amely rabságba, el nem kerített szociális fasiszta lágerben tart cigányt, nyugdíjast, munkanélkülit és ezreket, becsapottakat. Te tetted ezt Molnár Csaba, Orbán Viktor és a többiek ficsúrcsapatként.
Borzalmas a sok, sok, az emlékezésre, annak felelősségére kötelezett nációhoz tartózó történelmi felelőtlensége, az izraeli tőkésekéről nem is beszélve. Miközben itthon és Izraelben a legkeményebb imperialista magatartással szociális lágerek építői, az ezeket elszenvedőkre nem gondolva, mernek ájtatosan emlékezni és emlékeztetni!
Ez bizony játék az ördöggel, az olyan ördögök fiainak játéka, mint Horn, Pozsgai, Antal, Szűrös és a többi szoldateszka, akik a történelem mai ítélete szerint sem érdemlik meg, hogy nevük nagy betűvel kezdve íródjon le. Nem kisebb az 1956-1989–es korszak csúcsvezetőjének, a „PÁRTUNK ÉS KORMÁNYUNK” szlogent harsogónak és vele fizetésért harsogóknak a felelőssége, ha már tényleg emlékezünk és emlékeztetünk.
Gondolkodom, vajon megérdemeltem-e a nyakkendőt mint ereklyét, és vele az egyfajta bizalmat.
Vajon most nem túl óvatosan fogalmaztam, hiszen Rózsika néni kitüntetett azért, mert nem voltam és nem vagyok király, gróf, pártitkár elvtárs, és fontos elvtárs, kis- és nagytőkés (aki nem mind népet rabló szociálfasiszta, és köztörvényes?), egyszóval pénz, vagyon, rang, és tekintélytisztelő?
Remélem, nem! De mindezekkel az emlékekkel és a jelenlegi szociálfasiszta diktatúrában szerzett élményekkel emlékezem, emlékeztetek!
Akik fasizmusra emlékeznek, és mumust kiáltanak, ma maguk a mumusok és egyelőre szociálfasiszták!
Nos, kedves hatalmasok ott fent, a bal- és jobboldalon abban az egypárti Magyar Parlamentben, és az álságosságáért egyáltalán nem tisztelt kancellária miniszter és ficsúr úr, az emlékezés ma bizony így egész.
Bizony, ha egy aligha hihető csöppnyi emberség is szorult önbe, önökbe őseikből!
Aradi
2010. január 26., kedd
Politikai jegyzet
A hezitáló magyar baloldal,
a nép, választási lehetőség nélkül.
A választás közeledtével mind gyakrabban olvashatunk általában a lapokban, értesülhetünk lépten - nyomon a médiákban a Fidesz várható győzelméről, a szélsőjobb előretöréséről és mindezek következményeiről, a hemzsegő jóslatokról. Már megjelentek a baloldalt sirató cikkezések, elemzések és ezt mind a demokrácia eltemetéseként a mumus, vagy az ördög falra festésének stílusában. Egyre többet szónokolnak, főleg a baloldali szoba- és katedraforradalmárok a jobboldali győzelem után bekövetkező hegemón hatalmi rendszer bevezetéséről, a kádári utókór rendszerváltó politikai elitjének, illetve a renegátok bandája által kikiáltott, megteremtett Magyar Köztársaságot fenyegető halálos veszélyről. Ezt talán egy, már az antifasiszta oldalon túlharsogott mondattal foglalnám össze: jön a fasiszta veszély!
Jöhet, hiszen ha valamely politikai irány ennek a veszélynek megágyazott, az bizony a rendszerváltó baloldal! A történészek történelmietlen múlt-interpretációja, a történelemhamisítás és -értelmezés, no és mindazzal az álbaloldali, antipatikus, opportunista magatartással vetett ágyat a baloldal tokkal vonóval a fasizmusnak, ami most a társadalom peremén mindennek „jelképe”, a „szociálfasizmus” kifejezéssel összegezhető.
Elszomorít megannyi történész, politológus, baloldali filozófus okfejtése, elmélkedésének a történelemhamisításba fulladása. Az, ahogyan hanyag lezserséggel a megfelelés csapdájába esve, hamisan vélekednek a kialakult történelmi helyzetről. Van kivétel, és annyira kevés, hogy merészelem meg is nevezni. Szalai Erzsébet szociológusról van szó. Írásai nem csak a szakavatottaknak olvasmányos, érthető, hanem mindazoknak, akik valamit meg szeretnének tudni, kendőzetlen igazsággal e velejéig hazug, ellenmondásos, áruló és opportunista világról, mondjuk a magyar baloldalról.
A választás közeledtével tehát mind gyakrabban olvashatunk általában a lapokban, értesülhetünk lépten - nyomon a médiákban a FIDESZ várható győzelméről, a szélsőjobb előretöréséről és mindezek következményeiről, a hemzsegő jóslatokról. Ezek a jóslatok a jobboldal a FIDESZ hatalomvágyára, könyörtelen ellenzéki politizálására, populizmusára, a politika, a közélet és főleg a gazdasági elit szajhájává vált értelmiség meghasonulására, a bárgyú, kishitű, a Kádár–rendszerben 1968-1989 évek között szisztematikusan elnémított nép közömbösségére vezetnek vissza. Persze nem kis jelentőséget tulajdonítanak Orbán Viktor hatalmi vágyát, személyiségét illetően az egyszemélyi egoizmus érvényesülésének.
Valamiről a prostituált baloldali értelmiség a jóslataiban mindmáig nem ír!
Kihagy a prosti baloldali értelmiség emlékezete!
Most, tehát arra a két dologra vállalkozok, hogy mezei egérként futkossak az elméletek, okfejtések, hamisítások között, és egyszerűen azt lássam meg, amit akarok, és leírhatom, hiszen teszek a hatalomnak megfelelő baloldalra, teszek a hivatalos trombitát fújó értelmiség megfelelési kényszerére, és a trendekre.
Árulás történt, és a baloldalon, jobboldalon, ki tudja még milyen eszmei irányzatban leledző renegátok és opportunisták gigászi küzdelmet vívnak, s mindenki a saját igazát harsogja. De erre se én, se a tömegek nem figyelnek. A rendszerváltók trágyadombot csináltak ebből az országból, posványt és lápot, most a saját ingoványukba süllyedve egymást is nyomva vesztőbe, könyörögnek a választók kegyeiért. A baloldal népszerűségvesztésének a lényege a hitelvesztés! Ennek a hitelvesztésnek a végeredménye az a jóslat, hogy Orbán Viktor esetlegesen korlátlan hatalmat szerez. Miért is ne! Hiszen a felelősség már nem a szavazók millióit terheli, amennyiben lehetnek felelősök a választók. Nem lehetnek felelősök azok a társadalmi csoportok, amely a megérdemelt ellátás híján mélyszegénységbe kerültek, a nyugdíjasok, akiknek a mindenkori hatalom 1989 óta a pénzét elsíbolja, feléli. Nem lehetnek felelősök azok a csoportok sem, amelyek az ország vagyonának, termelő erőinek kiárusítása, a munkahelyek millióinak felszámolása miatt lettek szegények. Azok az aktív dolgozók sem lehetnek felelősek, akik már éhbérért dolgoznak, idegen tőkés, és multinacionális cégek rabszolgái. Felelősek azonban a most hatalmat gyakorló koalíció pártjai (SZDSZ-MSZP-MDF) és a szajhává lett, a tudásukat az utcasarkon áruló és elvtelenül, önmeghazudtolással véleményformáló értelmiségiek. Azok, akik a szovjet időkben a lenini eszméken csüngtek, és levegőt sem voltak képesek nélküle venni, akkor is képesek voltak a néphülyítésre, mint a hatalom által felkért, szakavatott értelmiség, most felelős! Hiszen a néphülyítés másik formáját, a kapitalizmus, az antik trágyadomb, az USA nagyhatalmi, vagy a globalizált tőke mindenhatóságát, eszmeiségét igazolják. Más esetekben a kapitalizmus valamilyen formai, tartalmi változásában, mint renegát szociáldemokraták, vagy klasszikusan szocialisták bíznak.
Ebben a fejtegetésben két dologtól nem szabad eltekinteni.
Az egyik:
Az ország gazdasági nehézségei, az, hogy a rendszerváltók által ígért európai csatlakozás helyett a felzárkózásunk elmaradása, az unión belüli periférikus, gyarmati helyzet a valóság. A magyar nép most bölcs és tud valamit, merthogy most általában szembenéznek más országok mindenütt a gazdasági nehézségekkel, amelyek valamilyen szinten hozzájárulnak a kormányváltáshoz, de sehol sem vezetnek ennyire a koalíció pártjainak drámai mélyrepüléséhez. A jelenség nálunk ennél többre mutat.
A másik:
A klasszikus baloldali retorika, amely a baloldali mozgalmak résztvevőibe szinte már száz éve azt sulykolja, hogy a kapitalizmus általános válságát éljük. A kapitalizmus válságát éltük 1917 után, 1945 után, és most 2009-es nagy válság után is. Mindezenközben a baloldali értelmiségi ifjúság azt látja, hogy a kapitalizmus, mint egy sas, amely elveszíti egy tollát, azt pótolni képes többel, és még magasabban szárnyal.
A kapitalizmus globális, birtokában van a technika, a technológia, és minden, amivel 3 perc alatt végez akár milliónyi embertömeggel. Válsága kétséges és megtévesztés, ha csak a minduntalan megújulási képessége, csoda folytán megszűnik létezni. Vagy a munkásmozgalom nem globalizálódik a magántulajdonú társadalom megszüntetése, ha kell, újbóli erőszakos likvidálása érdekében.
A baloldali, vagy munkásmozgalom, amely nincs válságban, csak a magyarországi viszonylatban egy szűk értelmiség által kisajátítva képtelen bármilyen alternatívára, amely befolyásolná a viszonyokat, mondjuk, hogy a jobboldal lavinaszerű győzelmét megállítsa. Az a baloldali munkásmozgalom ma nincs válságban, amelynek pártjai egymással viaskodnak, s valóban mind-mind csak kis értelmiségi csoportok, vagy az idősek nosztalgiaklubja egy individuális világban, és egy acsarkodó egymással vívott küzdelemben, amelynek során se a pórnép, se a fiatalság nem integrálódhat, aktivizálódhat a „saját mozgalmán” belül. De még nem beszéltem az értelmiség által kisajátított baloldali pártszerű csoportok re-feudális, sokszor a demokráciát e csoportokon belül megcsúfoló viszonyokról. A munkásosztály tehát van, és soha nincs válságban. Csak, Magyarországon, 45 év szocializmus után, 20 éves, új és kegyetlenebb vad kapitalista valóságban a jobboldal győzhet, sőt realitása van a puha fasizmusnak.
Jómagam egyáltalán nem pusztán csak azt tételt fogadom el, hogy valóban a rendszerváltozásban a magyar társadalomnak nem volt döntő szerepe. Nem, hiszen 1956 után a konszolidáció éveit meghaladóan, 1968 a verbális, mély tudati ellenforradalom kezdetének éve volt, azzal, hogy a munkásarisztokrácia egy gazdasági és politikai elitbe, sajátos nyelvezettel egyesülve, 1989–re kisajátította a politikai hatalmat és létrehozta a ma is jobb és baloldalon burjánzó individualista értelmiséget.
Érdemes elolvasni Szalai Erzsébet, Az első válaszkísérlet, 2004. évben a NT által kiadott munkáját, amelynek címkísérő mondata, figyelemre méltó: A létezett szocializmus – és ami utána jön… A szerző e mondatában nem fejti ki azt, amit én valamilyen folytonosság elővetítéseként értékelek. Erre a logikára ráigazol Bauer Tamás 1982-ben megjelent jellemzése: „A tervutasításos mechanizmus létrehozott egy olyan gazdaságirányító elitet, amely korábbi >>hivatalos forradalmárokból<<”, műszakiakból, >>tervbürokratákból<<, régi és új >>ipari kapitányokból<<, (köztük munkásigazgatókból) kovácsolódott össze. Ez az elit a maga egészében és nem egyes részeiben lett a >>racionális redisztribúció<< hordozója. A réteg egészének alakult ki egy sajátos világmegváltó, gazdaság – és társadalomátalakító, (-szakszerűsítő) tudata, amely azt tükrözte, hogy ök hoztak meg minden gazdasági döntést, mentesen bármiféle társadalmi kontroltól, akár a politikai demokrácia, akár a piaci mechanizmus oldaláról.” Mind Szalai Erzsébet idézett írása, mind pedig Bauer Tamás jellemzése alapján okkal mondható, szintén Bauer T. nyomán, hogy az elmondottak alapján a létezett szocializmus hatalombirtokosait, osztályvonásokkal rendelkező rendeknek lehetett tekinteni, és a rendszerváltás utáni kapitalista viszonyokban a baloldaliság, vagy a munkásmozgalom felett önkényesen, az eszmét kisajátító, a munkásosztályt manipuláló baloldali rendnek nevezem a hatalmi szoc-lib baloldalt a továbbiakban. Ez a 2002-2010 között is hatalmon lévő baloldali rend, a szocialista rendszer átmentett változata, amely a munkásosztályénál alacsonyabb szinten ugyan, de a tőkés hatalmi piacon is megmérettetett. Ebből következően a hatalmon lévő baloldali rend az általa vagylagosan képviselt, nem képviselt társadalomtól határozottan elkülönülő értékekkel rendelkezik, és ezeket az értékeket a kiváltságosai számára érvényesíteni is tudta. De facto, arról van, volt szó, amely 1989-ig a szocialista politikai viszonyokban sajátos volt és ma a kapitalista – burzsoá - viszonyokban „trend idegen”.
Ezek után se lehetőség, se szükség nem volt arra, hogy az ’56-os, vérbe fojtott ellenforradalom után a nép újból felkeljen, és megpróbálja a diktatúra működtetőit, a szovjet hadsereget elzavarni, és ily módon lerakni a demokrácia megteremtésének alapjait.
Egy újabb ellenforradalom vagy 1956 szellemének folytatásának 1989–re, mások lettek a feltételei, és az eszközei. Egy amerikanizált demokrácia, „telepítéséhez” Magyarországon, éppen a fennálló szocialista rendszer munkásarisztokráciája illetve a politikai, gazdasági elit és a renegát értelmiség adta a feltételeket. Szó nincs itt 1989–ben népfelkelésről, vagy akár verbális forradalomról.
A koalíció és az ellenzék pártjainak összetételében ott van kivétel nélkül a múlt munkásarisztokráciája, az opportunista, renegát szocialista értelmiség. Ez hát az oka, többiek között a drámai népszerűségvesztésnek, a fentiekben leírt „fenyegető” jövőképért bizony alapvető felelősség terheli a regnáló pártokat.
Alapvető hiba volt, hogy az egykori MSZMP és az átvedlett MSZP káderei a rendszerváltás után, nem voltak hajlandóak tudomásul venni, hogy az ő idejük véget ért. Mint azt sem, hogy a szocializmus korában a tömegmanipulálásra jól bevált retorikájának vége szakad, hogy az irányítás és a tömegek feletti uralkodás módszereiben elavult, minden média és sajtó, valamint társadalmi kommunikáció szintjén meg kell szüntetni. Az 1968 után kinevelődött baloldali rend tehát továbbra is ragaszkodott a politikai hatalomhoz.
Igaz, az MSZP -n megtestesült renegát baloldal, a változásokat, a liberális nyomást, irányítást megszenvedő, de inkább meghasonuló baloldalisággal új arculatot mutatott 2009. évre. Azt az arculatot, amely már egyáltalán nem hasonlíthatott egy baloldali múltra, pláne nem egy pártra.
A szocialista társadalom előnyeit, eközben a külföldi kölcsönök hatását még nem érző, a hetvenes és nyolcvanas évtizedben egyfajta társadalmi szociális fejlődést élvező, a rendszerváltás lényegét nem ismerő nosztalgiázó nép 2002. évben visszaszavazta baloldali rendet annak megújult és utódokban megtestesülő változatát az MSZP-t a hatalomba, 2002-ben és 2006 –n. 1994-ben, a dolgozóknak nem volt elég üzenet, hogy egy baloldal és a liberalizmus kényszer, hatalmi, egyneműek undorító, nyáladzó politikai házasságát kötötte meg. Csak hab volt a tortán, hogy 1994–ben Horn, a magyar Gorbacsov, az árulók árulójának klónja, képes volt még a fasisztákkal is kezet fogni, csak éppen Thürmerrel nem.
A lényeg itt nem Thürmer Gyulán, hanem még az akkor lábadozó Munkáspárton van. Ismertté vált Horn szerelmi vallomása Torgyán betegágya fölött, amikor az kórházban volt. A Bokros csomag, az azt követő megvonások, az antiszociális intézkedések, és privatizációk, síbolás, pályázati és egyéb pénzek elsikkasztása, nem csak a utolsó -1968-1989-, szocialista korszakot , az elvtársi - rendi társadalmat idézték, tehát a „baloldali rendek” mindenhatóságát hanem, azt, hogy új és igen kegyetlen újtőkés, gazdasági, politikai elittel, azok utódaival áll szemtől szembe a nép. Tehát 1989 után húsz év elteltével került szembe a hatalom, most a baloldali rendek formájában, a közeljövőben, 2010 után ezen rendek másik ága, a jobboldali hatalommal a nép. Valami felismerés időszakában élünk, a hatalom oldalán az új uralkodás módszerének kényszere, a nép oldaláról a tudatosodás kényszere. Az antagonisztikus ellentétek, ezek frontvonalai a társadalomban, most rajzolódnak ki, és tudatosodik, hogy valójában ki, hol van, kinek hol van a helye, és mi valójában az érdeke, szerepe, stb. Ennek következményeit sínyli most az MSZP, amely 2006-os sikerét már nem a központi bizottság fontos elvtárs-öregjei, hanem a náluknál dinamikusabb és képzettebb fiatal politikusnak, a trónt követelő újtőkés fiataloknak köszönheti. A kezdetben megváltóként, a baloldalon feltűnt - sokak szerint, már 2006-ban a baloldali rendek státuszán váltani képtelen MSZP-t megmentő -, Gyurcsány, az igazi kókler kapitalista, és mentalista hiába rendelkezett azonban kiváló kommunikációs képességekkel, a tőkés, kapitalista státusa, a családi kapcsolata és gyors gazdagodása miatt bukása már kódolva volt. Ezt gyorsította kóklerek dumája módján elhangzott és szerencsétlen „őszödi beszéde”. Ez azonban lényegtelen. A lényeg az, amit Gyurcsány és párttársai már képtelenek úgy párosítani, mint a szocialista baloldali rendek 1968-1989 között. A gazdasági és politikai karrierizmust és a baloldali értékrend szerinti népképviseletet. Persze, próbálták volna meg!
Az USA, a NATO, mint Jugoszlávia esetében, nem maradt volna tétlen, hiszen Magyarország az IMF gyarmata.
Tehát a szocializmusból a kapitalizmusba átlényegült baloldal, amely a szocialista múltban sikeresen volt egy „társadalmi rend” olyan muníciót szolgáltat a természetesen kormányzati pozícióba törekvő jobboldalnak. A meg nem szűnő jobboldali támadások, a lemondásra nap, mint nap felszólító jobboldali populista hangok;
- a baloldaliságot joggal megkérdőjelező társadalom,
- a belső pártszakadás és a platformok közötti egyeztetés hiánya, az egyesség hiánya,
- sőt, a párton belüli platformok, - amelyek lefedték az ország politikai irányzatait, magát a társadalmat-, közötti kommunikáció megszűnése, a neoliberális kapitalista egyéni érdektörekvések ereje, népnyúzó, kizsákmányoló hatása, az ország alapvető érdeleinek kiszolgáltatása, az egyéni karrierista törekvések, mind, mind erózióként hatott a velejéig opportunista MSZP-re és természetesen (!) állandóan védekezésre késztették.
Ez ma mind, csak egy végjáték kezdete, a politikai egyensúly, marad!
Csak bizonyos politikai periódusok zárulnak le. 2010–ben az a nyolc esztendő zárul le, amikor a szocialista és a liberális politikai, gazdasági érdekházasságnak vége, kiderült, hogy házasságuk annyira nem termékeny, hogy a baloldal álbaloldal lett, a liberálisok a parlamentbe való bejutás jogát sem érdemlik meg. Nos, csődöt mondott az a baloldal, amely a múltból, mint baloldali rend érdemtelenné vált, a társadalom bizalmára. Ugyanígy a liberálisok is. hiszen a bal-lib koalícióban valamennyien korruptakká váltak.
A végjáték az opportunizmust érte, lecsapott önmagára az álbaloldal. Azonban a végjáték folytatásaként kezdetét veszi a szocialista múltból származó, „baloldali rendjeinek” másik alakulatának megmérettetése, amely a mostani az MSZP-t érté végjátékhoz vezet. Illetve következik az átvedlettek tündöklése és bukása. A történelemben eddig soha nem maradtak ismeretlenek az árulók, és az álarcok így-vagy úgy, de lerántódtak, ha nem, elkoptak. Most következnek a szocialista múltbéliek és utódaik, együtt a haszonélvezők jobboldali színdarabja. Magyarországon az győz a parlamenti választásokon, akinek inkább „hisznek” a választók. A szocialisták ezért bizalmi deficitjük ledolgozásába kezdenek majd, persze 1917 óta ismerhető, hogy a szocialisták és a szociáldemokraták valójában a kapitalizmus baloldala, de a sansz, az sansz.. Ez a szerecsenmosdatás azért is nehéznek ígérkezik, mert tudni való, hiába írnának szép baloldalisággal cizellált pártprogramot. Már egyre inkább más szelek fújnak Kína, és Dél-Amerika felől.
Persze, addig is a FIDESZ –ben megbúvó köpönyegforgató, a szocialista múlt baloldali rendjének jobboldali emberkéi mentik a menthetőt. No nem a munkásmozgalom szempontjából fontos ébredést, és még csak nem is a munkásmozgalom válságát tagadó és erősítő gyakorlati eszmeiséget.
A karrierizmus, az elért pozíciók megtartása, a gyerekenek és az unokáknak! Ha valaki azt gondolta, hogy az MSZP sajátja volt a megannyi az egoizmusból származó hiba, az téved. Hiszen a FIDESZ éppen az okoskodók társadalmát kielégítendő, az egyéni érdekek képviselője. Az persze kérdés, hogy a 2010-es kezdeti sikereinek köszönhető egységét a későbbiekben milyen kohéziós erővel képes pótolni, ha a törések elkerülhetetlenné válnak.
2002-ben a FIDESZ azért is vesztett mert nem tudta értelmesen, elfogadhatóan meghatározni az ellenfelét, illetve a tagságának döntő többsége ugyan abból a társadalmi kategóriából és a múltból származott, mint pl. az SZDSZ, az MSZP, MDF. Igen a politizáló és aktív értelmiség, a gazdasági, politikai elit, a felső osztály, a középosztály felső kétharmada. A helyzet ebből a szempontból most sem másabb. A geopolitikai - gazdasági nagyhatalmi kényszerek, az USA, IMF a FIDESZ kormánytól is megköveteli a „lojalitást”.
Mindenki a Fideszre figyel a politizáló közvélemény eközben már a Fidesz szándékait és elképzeléseit firtatja. A FIDESZ éberen figyel a bal-lib hibáira, és azokat legalább is a kommunikáció szintjén szándékszik kizárni. Ilyen a hatalom, a pozíció, és vagy feladat kérdése
Mindent kizárhat az ígéretek szintjén a FIDESZ. Egyet azonban nem, a magyar politikai és közéleti magatartásban fellelhető gőgöt, és a szereplők revansvágyait. Hiszen, minden politikai, és közszereplő magyar jelenség, akinek vágya, az emlékezetbe vésett sérelem megtorlása, az elért pozícióban. A jobboldal többségét és holdudvarát ez mentalitás jellemzi, és még a mindenek, felettiség érzése, amely önértékelési veszélyeket rejt a számukra. Itt válik humorossá egy kis pártcsoportosulás elnevezése: Lehet Más a Politika.
Megszokott, hogy a média, a közélet szereplői „igazodnak”, kiváltképp azok, akik az átrendeződés jeleit, a politikai változásokra időben érzékenyek. 2010-ben újra hat a falka- mechanizmus, a rakás-szemlélet. Ez bizony nem mellékes, mert a szoc-lib kormányzás, az ellenzék és a média társadalmi bűnbakra mutogatása, a fajgyűlölet elleni elfuserált antifasiszta kártya mára igen veszélyes politikai tendenciákat sejtet.
Az álbaloldal felélte a társadalom bizalmát, és eközben kérdéses, hogy a jobboldal ötlete nem árt-e máris a külső körülményektől maximálisan függő gyarmati országnak, amely a saját belső gondjai alatt megrokkant gazdaságával, megoldhatatlan szociális feszültségekkel küzd. Ezekkel, szerintem még a FIDESZ kormány kezdő lépései sem megoldás, például a Bajnai szükségintézkedések visszavonása. A kétségbevonás nem az optimizmus hiánya, hanem inkább a realitásérzék, az USA hegemóniájának és az IMF gyarmattartó magatartásának ismerete. Itt, van a példa, Haiti.
Az MSZP legalább annyi megvalósíthatatlan ötlettel rukkol elő mint a FIDESZ. Így hát természetesen mindkét párt szavahihetősége, megbízhatósága kérdéses. Ez a helyzet bizony nem segíti a közember eligazodását a politikában, sőt.
A konzervatív-jobboldali politikai mentalitás és észjárás múltból kiolvasható jelei a személyek, a stílus, a magatartásmódok nem ígérnek megnyugtató jövőt; a baloldal pedig hosszú időkre fölélte bizalmi tőkéjét, és a kaotikus helyzeten nem tud úrrá lenni. A baloldal által keltett politikai űr betöltésének lehetősége a szélsőjobboldalé. A fasiszta múlt restaurációja, a történészek történelemhamisítása, a nyíltan cigányellenes és rasszista politikával házaló Jobbiknak kedvez. 2010 évben ha akarjuk, ha nem, bejut a magyar Országgyűlésbe. A FIDESZ nek és Orbán Viktornak fel lesz adva az igen kemény lecke, s majd kényszerpolitikai keretek között tartja magát ahhoz, hogy nem egyezkedik vele, akkor a kormány ellenzékét az MSZP és a Jobbik alkotja majd. Ellenzékben az MSZP-JOBBIK együtt?
Eközben 2010 után baloldaliságról, éppen a vereségét elszenvedő MSZP-t érintően sem mint politikai tényező, sem mint társadalomszervező tényezőként nem lehet említést tenni. A rendszerváltást követő 20-23. évben a politikai szelek, mint a pelyhet elfújják a liberálisokat, a demokratákat, akikkel együtt sem volt politikai egyensúly.
Magyarországon az opportunista, álbaloldalnak vége. A baloldalnak azonban nincs és nem lesz vége, hiszen az újból szerveződik. Az MSZP jobboldala lehetetlenné fogja tenni a párt baloldala által favorizált Szili Katalint. A kibontakozás tehát a volt MSZP-sektől alig ha várható. Ebben a tekintetben a ma még elhanyagolt tényező, a Thürmer vezette munkáspárt vagy véglegesen eltűnik, vagy a megkövült eszmei dinoszauruszaival a fiatalok vívják meg generációs harcukat és a képviselt eszmét gyakorlattá, illetve forradalmi mozgalommá emelik. A kádári múltból átörökített tőkés, milliárdos Kapolyi féle szociáldemokrata párt eleve kerül a történelem süllyesztőjébe, Magyarországon.
Az MSZP, és az attól, balra lévő pártok, társadalmi csoportosulások elöregedéssel küzdenek. Az elöregedés önmagában nem lenne baj, ha minden generációra nézve volnának személyi tartalékok, de nincsenek. Nem lehetnek, hiszen a fiatalok hamar felismerik ezekben a politikai dinoszauruszok által uralt közösségekben a feudális viszonyokat, és ezekben a pártokban lábbal tiport demokráciát, a demokratikus centralizmus hiányát. Komplett korosztályok hiányoztak láthatóan úgy az MSZP ben, mint az egy és ugyanazon tagokból álló, balra lévő pártokban.
Ami ma megdöbbentő, hogy a 60 és ettől idősebbek, mindig ott forgolódnak az első vonalban ahol a jövő generációjának útját állhatják, úgy is mint a múlt potentátjai, értelmiségijei. Most, Thürmertől – Gyurcsányig mégis ők azok, akik a forradalom őrzőiként a "megújulást" jelentik. Azokról a magukat marxistáknak, leninistáknak valló pártokról van szó, ahol a tagság zöme inkább megérdemelt nyugdíjából éldegél, többnyire jól megéldegél és teper a gyerekeinek, unokáinak - legyenek azok jobboldaliak akár-, s amelyben az elmúlt évtizedekben még fogalmában sem ismerték fel a humán infrastruktúra bővítésének, a facilitás szükségességét.
Olyan pártok állják a munkásmozgalom útját, jobb és baloldalon, szélsőségesekként, amely pártközösségekben az éppen aktuális pártelnök életnagyságúnál is nagyobb fotójának kiakasztásával, memoárkönyvek kiadásával remek ifjonci karrier illúziójának felvillantásával, lehet politikai analfabéta, de harcra öldöklésre kész fiatalokat toborozni. Azt a lehetőséget elrejtve, hogy e karrierben el lehet futni - vélhetően egészen a börtönig. Amely pártba betéved a fiatalabb generáció tagja annak bizony, sajnos mondandója és stílusa sem üthet ki a szürke közegből. Azonosul önként, éppen az önkéntesség kényszerével. Az ilyen megtévedt fiatal pontosan olyanná válik, mint a korban is erősen idős „pártelit”, csak fiatalabbnak néz ki. Ez vajon meddig tarthat?
A magyar baloldali pártvezetés baloldali jellegének, - amely a kádári múltból fakad-, hiteltelensége, elerodálódása a két idézett mondattal igazolható:
1. Rendszerkritikával kormányozni nem lehet, vagy más, gyakoribb esetben az erős megfogalmazásoknak nincs itt az ideje. Furcsa érzése támad az embernek, ha a baloldali pártok „nyelvezetére” figyel. Vagy nosztalgikus, avult szövegek tömkelege, vagy simulékony semmitmondó. A mai, regnáló magyar baloldali pártok gondolkodásában egyfajta ragaszkodás rejlik, ami mögött gyakran anyagi érdekek állnak, jelentős jövedelmek, támogatások megszerzésének lehetősége, és nem utolsó sorban a vele nem egy eszmeiségben gondolkodó utódok iránti „lojalitás”.
Ha történetesen, mondjuk Thürmer vezette MKMP alakíthatna kormányt, biztosan, sőt, azonnal az elvtársi körök, és befolyásövezetükből megszerveződne egy új, de már nem munkásarisztokrácia, érdekcsoport, hiszen a polgári demokrácia keretei mást nem is tennének lehetővé számára. Tipikusan polgári-liberális mentalitás, kényszere lenne a domináló, amelynek a baloldali forradalmisághoz semmi köze nem volna.
Új valóban tartalmilag és gyakorlatilag, forradalmi baloldal kell!
Az új baloldalnak csak stratégiai célja lehet a hatalom gyakorlása, amely együtt járna a közösségi tulajdonon alapuló közösségi társadalom megteremtésével.
Létezik és egyre bővül, azoknak a „független” értelmiségieknek, régi és új marxista-leninistáknak a köre akik ragaszkodnak, marxista, antikapitalista nézeteihez. Ez az értelmiség még szerveződik, azonban a társadalmi rétegekhez keresi az utat, a kapcsolatot. Az elmúlt húsz évben az MSZP-n belül, egy eszme hű csoport egyre inkább vallja, hogy a polgári-liberális és a szocialista irányzatnak végre valóban el kell búcsúzniuk egymástól. Ennél tovább fognak menni más szerveződő csoportok, a kommunista és a szocialista irányzat kérdésében. Csak egy a társadalomnak újra új alternatívát jelentő kommunista mozgalom által nyílna meg a lehetőség a valóban baloldali erő megteremtésére.
Ez azért még így nem időszerű, de az első verzió, hogy a polgári-liberális és a szocialista irányzatnak végre valóban el kell búcsúzniuk egymástól, több mint időszerű. Az MSZP szervezeti szétválásának szükségességéről van szó! Ha ez még most 2010 év elején nem következik be, akkor azon túl, hogy az MSZP a következő országgyűlési és önkormányzati választások során az SZDSZ-éhez hasonló, súlyos választási vereséget fog szenvedni, és a szervezeti-politikai szétesés hasonló állapotába fog kerülni, teljes politikai szélességben utat nyit a szélsőségeseknek, a jobboldalnak, a fasisztáknak..
Bizony a magyarországi baloldal egészének amely már 2003 óta nyilvánvalóan nem azonos az MSZP–vel, igencsak szüksége van egy új, a kapitalizmust megszüntetni akaró baloldalra
Aradi
a nép, választási lehetőség nélkül.
A választás közeledtével mind gyakrabban olvashatunk általában a lapokban, értesülhetünk lépten - nyomon a médiákban a Fidesz várható győzelméről, a szélsőjobb előretöréséről és mindezek következményeiről, a hemzsegő jóslatokról. Már megjelentek a baloldalt sirató cikkezések, elemzések és ezt mind a demokrácia eltemetéseként a mumus, vagy az ördög falra festésének stílusában. Egyre többet szónokolnak, főleg a baloldali szoba- és katedraforradalmárok a jobboldali győzelem után bekövetkező hegemón hatalmi rendszer bevezetéséről, a kádári utókór rendszerváltó politikai elitjének, illetve a renegátok bandája által kikiáltott, megteremtett Magyar Köztársaságot fenyegető halálos veszélyről. Ezt talán egy, már az antifasiszta oldalon túlharsogott mondattal foglalnám össze: jön a fasiszta veszély!
Jöhet, hiszen ha valamely politikai irány ennek a veszélynek megágyazott, az bizony a rendszerváltó baloldal! A történészek történelmietlen múlt-interpretációja, a történelemhamisítás és -értelmezés, no és mindazzal az álbaloldali, antipatikus, opportunista magatartással vetett ágyat a baloldal tokkal vonóval a fasizmusnak, ami most a társadalom peremén mindennek „jelképe”, a „szociálfasizmus” kifejezéssel összegezhető.
Elszomorít megannyi történész, politológus, baloldali filozófus okfejtése, elmélkedésének a történelemhamisításba fulladása. Az, ahogyan hanyag lezserséggel a megfelelés csapdájába esve, hamisan vélekednek a kialakult történelmi helyzetről. Van kivétel, és annyira kevés, hogy merészelem meg is nevezni. Szalai Erzsébet szociológusról van szó. Írásai nem csak a szakavatottaknak olvasmányos, érthető, hanem mindazoknak, akik valamit meg szeretnének tudni, kendőzetlen igazsággal e velejéig hazug, ellenmondásos, áruló és opportunista világról, mondjuk a magyar baloldalról.
A választás közeledtével tehát mind gyakrabban olvashatunk általában a lapokban, értesülhetünk lépten - nyomon a médiákban a FIDESZ várható győzelméről, a szélsőjobb előretöréséről és mindezek következményeiről, a hemzsegő jóslatokról. Ezek a jóslatok a jobboldal a FIDESZ hatalomvágyára, könyörtelen ellenzéki politizálására, populizmusára, a politika, a közélet és főleg a gazdasági elit szajhájává vált értelmiség meghasonulására, a bárgyú, kishitű, a Kádár–rendszerben 1968-1989 évek között szisztematikusan elnémított nép közömbösségére vezetnek vissza. Persze nem kis jelentőséget tulajdonítanak Orbán Viktor hatalmi vágyát, személyiségét illetően az egyszemélyi egoizmus érvényesülésének.
Valamiről a prostituált baloldali értelmiség a jóslataiban mindmáig nem ír!
Kihagy a prosti baloldali értelmiség emlékezete!
Most, tehát arra a két dologra vállalkozok, hogy mezei egérként futkossak az elméletek, okfejtések, hamisítások között, és egyszerűen azt lássam meg, amit akarok, és leírhatom, hiszen teszek a hatalomnak megfelelő baloldalra, teszek a hivatalos trombitát fújó értelmiség megfelelési kényszerére, és a trendekre.
Árulás történt, és a baloldalon, jobboldalon, ki tudja még milyen eszmei irányzatban leledző renegátok és opportunisták gigászi küzdelmet vívnak, s mindenki a saját igazát harsogja. De erre se én, se a tömegek nem figyelnek. A rendszerváltók trágyadombot csináltak ebből az országból, posványt és lápot, most a saját ingoványukba süllyedve egymást is nyomva vesztőbe, könyörögnek a választók kegyeiért. A baloldal népszerűségvesztésének a lényege a hitelvesztés! Ennek a hitelvesztésnek a végeredménye az a jóslat, hogy Orbán Viktor esetlegesen korlátlan hatalmat szerez. Miért is ne! Hiszen a felelősség már nem a szavazók millióit terheli, amennyiben lehetnek felelősök a választók. Nem lehetnek felelősök azok a társadalmi csoportok, amely a megérdemelt ellátás híján mélyszegénységbe kerültek, a nyugdíjasok, akiknek a mindenkori hatalom 1989 óta a pénzét elsíbolja, feléli. Nem lehetnek felelősök azok a csoportok sem, amelyek az ország vagyonának, termelő erőinek kiárusítása, a munkahelyek millióinak felszámolása miatt lettek szegények. Azok az aktív dolgozók sem lehetnek felelősek, akik már éhbérért dolgoznak, idegen tőkés, és multinacionális cégek rabszolgái. Felelősek azonban a most hatalmat gyakorló koalíció pártjai (SZDSZ-MSZP-MDF) és a szajhává lett, a tudásukat az utcasarkon áruló és elvtelenül, önmeghazudtolással véleményformáló értelmiségiek. Azok, akik a szovjet időkben a lenini eszméken csüngtek, és levegőt sem voltak képesek nélküle venni, akkor is képesek voltak a néphülyítésre, mint a hatalom által felkért, szakavatott értelmiség, most felelős! Hiszen a néphülyítés másik formáját, a kapitalizmus, az antik trágyadomb, az USA nagyhatalmi, vagy a globalizált tőke mindenhatóságát, eszmeiségét igazolják. Más esetekben a kapitalizmus valamilyen formai, tartalmi változásában, mint renegát szociáldemokraták, vagy klasszikusan szocialisták bíznak.
Ebben a fejtegetésben két dologtól nem szabad eltekinteni.
Az egyik:
Az ország gazdasági nehézségei, az, hogy a rendszerváltók által ígért európai csatlakozás helyett a felzárkózásunk elmaradása, az unión belüli periférikus, gyarmati helyzet a valóság. A magyar nép most bölcs és tud valamit, merthogy most általában szembenéznek más országok mindenütt a gazdasági nehézségekkel, amelyek valamilyen szinten hozzájárulnak a kormányváltáshoz, de sehol sem vezetnek ennyire a koalíció pártjainak drámai mélyrepüléséhez. A jelenség nálunk ennél többre mutat.
A másik:
A klasszikus baloldali retorika, amely a baloldali mozgalmak résztvevőibe szinte már száz éve azt sulykolja, hogy a kapitalizmus általános válságát éljük. A kapitalizmus válságát éltük 1917 után, 1945 után, és most 2009-es nagy válság után is. Mindezenközben a baloldali értelmiségi ifjúság azt látja, hogy a kapitalizmus, mint egy sas, amely elveszíti egy tollát, azt pótolni képes többel, és még magasabban szárnyal.
A kapitalizmus globális, birtokában van a technika, a technológia, és minden, amivel 3 perc alatt végez akár milliónyi embertömeggel. Válsága kétséges és megtévesztés, ha csak a minduntalan megújulási képessége, csoda folytán megszűnik létezni. Vagy a munkásmozgalom nem globalizálódik a magántulajdonú társadalom megszüntetése, ha kell, újbóli erőszakos likvidálása érdekében.
A baloldali, vagy munkásmozgalom, amely nincs válságban, csak a magyarországi viszonylatban egy szűk értelmiség által kisajátítva képtelen bármilyen alternatívára, amely befolyásolná a viszonyokat, mondjuk, hogy a jobboldal lavinaszerű győzelmét megállítsa. Az a baloldali munkásmozgalom ma nincs válságban, amelynek pártjai egymással viaskodnak, s valóban mind-mind csak kis értelmiségi csoportok, vagy az idősek nosztalgiaklubja egy individuális világban, és egy acsarkodó egymással vívott küzdelemben, amelynek során se a pórnép, se a fiatalság nem integrálódhat, aktivizálódhat a „saját mozgalmán” belül. De még nem beszéltem az értelmiség által kisajátított baloldali pártszerű csoportok re-feudális, sokszor a demokráciát e csoportokon belül megcsúfoló viszonyokról. A munkásosztály tehát van, és soha nincs válságban. Csak, Magyarországon, 45 év szocializmus után, 20 éves, új és kegyetlenebb vad kapitalista valóságban a jobboldal győzhet, sőt realitása van a puha fasizmusnak.
Jómagam egyáltalán nem pusztán csak azt tételt fogadom el, hogy valóban a rendszerváltozásban a magyar társadalomnak nem volt döntő szerepe. Nem, hiszen 1956 után a konszolidáció éveit meghaladóan, 1968 a verbális, mély tudati ellenforradalom kezdetének éve volt, azzal, hogy a munkásarisztokrácia egy gazdasági és politikai elitbe, sajátos nyelvezettel egyesülve, 1989–re kisajátította a politikai hatalmat és létrehozta a ma is jobb és baloldalon burjánzó individualista értelmiséget.
Érdemes elolvasni Szalai Erzsébet, Az első válaszkísérlet, 2004. évben a NT által kiadott munkáját, amelynek címkísérő mondata, figyelemre méltó: A létezett szocializmus – és ami utána jön… A szerző e mondatában nem fejti ki azt, amit én valamilyen folytonosság elővetítéseként értékelek. Erre a logikára ráigazol Bauer Tamás 1982-ben megjelent jellemzése: „A tervutasításos mechanizmus létrehozott egy olyan gazdaságirányító elitet, amely korábbi >>hivatalos forradalmárokból<<”, műszakiakból, >>tervbürokratákból<<, régi és új >>ipari kapitányokból<<, (köztük munkásigazgatókból) kovácsolódott össze. Ez az elit a maga egészében és nem egyes részeiben lett a >>racionális redisztribúció<< hordozója. A réteg egészének alakult ki egy sajátos világmegváltó, gazdaság – és társadalomátalakító, (-szakszerűsítő) tudata, amely azt tükrözte, hogy ök hoztak meg minden gazdasági döntést, mentesen bármiféle társadalmi kontroltól, akár a politikai demokrácia, akár a piaci mechanizmus oldaláról.” Mind Szalai Erzsébet idézett írása, mind pedig Bauer Tamás jellemzése alapján okkal mondható, szintén Bauer T. nyomán, hogy az elmondottak alapján a létezett szocializmus hatalombirtokosait, osztályvonásokkal rendelkező rendeknek lehetett tekinteni, és a rendszerváltás utáni kapitalista viszonyokban a baloldaliság, vagy a munkásmozgalom felett önkényesen, az eszmét kisajátító, a munkásosztályt manipuláló baloldali rendnek nevezem a hatalmi szoc-lib baloldalt a továbbiakban. Ez a 2002-2010 között is hatalmon lévő baloldali rend, a szocialista rendszer átmentett változata, amely a munkásosztályénál alacsonyabb szinten ugyan, de a tőkés hatalmi piacon is megmérettetett. Ebből következően a hatalmon lévő baloldali rend az általa vagylagosan képviselt, nem képviselt társadalomtól határozottan elkülönülő értékekkel rendelkezik, és ezeket az értékeket a kiváltságosai számára érvényesíteni is tudta. De facto, arról van, volt szó, amely 1989-ig a szocialista politikai viszonyokban sajátos volt és ma a kapitalista – burzsoá - viszonyokban „trend idegen”.
Ezek után se lehetőség, se szükség nem volt arra, hogy az ’56-os, vérbe fojtott ellenforradalom után a nép újból felkeljen, és megpróbálja a diktatúra működtetőit, a szovjet hadsereget elzavarni, és ily módon lerakni a demokrácia megteremtésének alapjait.
Egy újabb ellenforradalom vagy 1956 szellemének folytatásának 1989–re, mások lettek a feltételei, és az eszközei. Egy amerikanizált demokrácia, „telepítéséhez” Magyarországon, éppen a fennálló szocialista rendszer munkásarisztokráciája illetve a politikai, gazdasági elit és a renegát értelmiség adta a feltételeket. Szó nincs itt 1989–ben népfelkelésről, vagy akár verbális forradalomról.
A koalíció és az ellenzék pártjainak összetételében ott van kivétel nélkül a múlt munkásarisztokráciája, az opportunista, renegát szocialista értelmiség. Ez hát az oka, többiek között a drámai népszerűségvesztésnek, a fentiekben leírt „fenyegető” jövőképért bizony alapvető felelősség terheli a regnáló pártokat.
Alapvető hiba volt, hogy az egykori MSZMP és az átvedlett MSZP káderei a rendszerváltás után, nem voltak hajlandóak tudomásul venni, hogy az ő idejük véget ért. Mint azt sem, hogy a szocializmus korában a tömegmanipulálásra jól bevált retorikájának vége szakad, hogy az irányítás és a tömegek feletti uralkodás módszereiben elavult, minden média és sajtó, valamint társadalmi kommunikáció szintjén meg kell szüntetni. Az 1968 után kinevelődött baloldali rend tehát továbbra is ragaszkodott a politikai hatalomhoz.
Igaz, az MSZP -n megtestesült renegát baloldal, a változásokat, a liberális nyomást, irányítást megszenvedő, de inkább meghasonuló baloldalisággal új arculatot mutatott 2009. évre. Azt az arculatot, amely már egyáltalán nem hasonlíthatott egy baloldali múltra, pláne nem egy pártra.
A szocialista társadalom előnyeit, eközben a külföldi kölcsönök hatását még nem érző, a hetvenes és nyolcvanas évtizedben egyfajta társadalmi szociális fejlődést élvező, a rendszerváltás lényegét nem ismerő nosztalgiázó nép 2002. évben visszaszavazta baloldali rendet annak megújult és utódokban megtestesülő változatát az MSZP-t a hatalomba, 2002-ben és 2006 –n. 1994-ben, a dolgozóknak nem volt elég üzenet, hogy egy baloldal és a liberalizmus kényszer, hatalmi, egyneműek undorító, nyáladzó politikai házasságát kötötte meg. Csak hab volt a tortán, hogy 1994–ben Horn, a magyar Gorbacsov, az árulók árulójának klónja, képes volt még a fasisztákkal is kezet fogni, csak éppen Thürmerrel nem.
A lényeg itt nem Thürmer Gyulán, hanem még az akkor lábadozó Munkáspárton van. Ismertté vált Horn szerelmi vallomása Torgyán betegágya fölött, amikor az kórházban volt. A Bokros csomag, az azt követő megvonások, az antiszociális intézkedések, és privatizációk, síbolás, pályázati és egyéb pénzek elsikkasztása, nem csak a utolsó -1968-1989-, szocialista korszakot , az elvtársi - rendi társadalmat idézték, tehát a „baloldali rendek” mindenhatóságát hanem, azt, hogy új és igen kegyetlen újtőkés, gazdasági, politikai elittel, azok utódaival áll szemtől szembe a nép. Tehát 1989 után húsz év elteltével került szembe a hatalom, most a baloldali rendek formájában, a közeljövőben, 2010 után ezen rendek másik ága, a jobboldali hatalommal a nép. Valami felismerés időszakában élünk, a hatalom oldalán az új uralkodás módszerének kényszere, a nép oldaláról a tudatosodás kényszere. Az antagonisztikus ellentétek, ezek frontvonalai a társadalomban, most rajzolódnak ki, és tudatosodik, hogy valójában ki, hol van, kinek hol van a helye, és mi valójában az érdeke, szerepe, stb. Ennek következményeit sínyli most az MSZP, amely 2006-os sikerét már nem a központi bizottság fontos elvtárs-öregjei, hanem a náluknál dinamikusabb és képzettebb fiatal politikusnak, a trónt követelő újtőkés fiataloknak köszönheti. A kezdetben megváltóként, a baloldalon feltűnt - sokak szerint, már 2006-ban a baloldali rendek státuszán váltani képtelen MSZP-t megmentő -, Gyurcsány, az igazi kókler kapitalista, és mentalista hiába rendelkezett azonban kiváló kommunikációs képességekkel, a tőkés, kapitalista státusa, a családi kapcsolata és gyors gazdagodása miatt bukása már kódolva volt. Ezt gyorsította kóklerek dumája módján elhangzott és szerencsétlen „őszödi beszéde”. Ez azonban lényegtelen. A lényeg az, amit Gyurcsány és párttársai már képtelenek úgy párosítani, mint a szocialista baloldali rendek 1968-1989 között. A gazdasági és politikai karrierizmust és a baloldali értékrend szerinti népképviseletet. Persze, próbálták volna meg!
Az USA, a NATO, mint Jugoszlávia esetében, nem maradt volna tétlen, hiszen Magyarország az IMF gyarmata.
Tehát a szocializmusból a kapitalizmusba átlényegült baloldal, amely a szocialista múltban sikeresen volt egy „társadalmi rend” olyan muníciót szolgáltat a természetesen kormányzati pozícióba törekvő jobboldalnak. A meg nem szűnő jobboldali támadások, a lemondásra nap, mint nap felszólító jobboldali populista hangok;
- a baloldaliságot joggal megkérdőjelező társadalom,
- a belső pártszakadás és a platformok közötti egyeztetés hiánya, az egyesség hiánya,
- sőt, a párton belüli platformok, - amelyek lefedték az ország politikai irányzatait, magát a társadalmat-, közötti kommunikáció megszűnése, a neoliberális kapitalista egyéni érdektörekvések ereje, népnyúzó, kizsákmányoló hatása, az ország alapvető érdeleinek kiszolgáltatása, az egyéni karrierista törekvések, mind, mind erózióként hatott a velejéig opportunista MSZP-re és természetesen (!) állandóan védekezésre késztették.
Ez ma mind, csak egy végjáték kezdete, a politikai egyensúly, marad!
Csak bizonyos politikai periódusok zárulnak le. 2010–ben az a nyolc esztendő zárul le, amikor a szocialista és a liberális politikai, gazdasági érdekházasságnak vége, kiderült, hogy házasságuk annyira nem termékeny, hogy a baloldal álbaloldal lett, a liberálisok a parlamentbe való bejutás jogát sem érdemlik meg. Nos, csődöt mondott az a baloldal, amely a múltból, mint baloldali rend érdemtelenné vált, a társadalom bizalmára. Ugyanígy a liberálisok is. hiszen a bal-lib koalícióban valamennyien korruptakká váltak.
A végjáték az opportunizmust érte, lecsapott önmagára az álbaloldal. Azonban a végjáték folytatásaként kezdetét veszi a szocialista múltból származó, „baloldali rendjeinek” másik alakulatának megmérettetése, amely a mostani az MSZP-t érté végjátékhoz vezet. Illetve következik az átvedlettek tündöklése és bukása. A történelemben eddig soha nem maradtak ismeretlenek az árulók, és az álarcok így-vagy úgy, de lerántódtak, ha nem, elkoptak. Most következnek a szocialista múltbéliek és utódaik, együtt a haszonélvezők jobboldali színdarabja. Magyarországon az győz a parlamenti választásokon, akinek inkább „hisznek” a választók. A szocialisták ezért bizalmi deficitjük ledolgozásába kezdenek majd, persze 1917 óta ismerhető, hogy a szocialisták és a szociáldemokraták valójában a kapitalizmus baloldala, de a sansz, az sansz.. Ez a szerecsenmosdatás azért is nehéznek ígérkezik, mert tudni való, hiába írnának szép baloldalisággal cizellált pártprogramot. Már egyre inkább más szelek fújnak Kína, és Dél-Amerika felől.
Persze, addig is a FIDESZ –ben megbúvó köpönyegforgató, a szocialista múlt baloldali rendjének jobboldali emberkéi mentik a menthetőt. No nem a munkásmozgalom szempontjából fontos ébredést, és még csak nem is a munkásmozgalom válságát tagadó és erősítő gyakorlati eszmeiséget.
A karrierizmus, az elért pozíciók megtartása, a gyerekenek és az unokáknak! Ha valaki azt gondolta, hogy az MSZP sajátja volt a megannyi az egoizmusból származó hiba, az téved. Hiszen a FIDESZ éppen az okoskodók társadalmát kielégítendő, az egyéni érdekek képviselője. Az persze kérdés, hogy a 2010-es kezdeti sikereinek köszönhető egységét a későbbiekben milyen kohéziós erővel képes pótolni, ha a törések elkerülhetetlenné válnak.
2002-ben a FIDESZ azért is vesztett mert nem tudta értelmesen, elfogadhatóan meghatározni az ellenfelét, illetve a tagságának döntő többsége ugyan abból a társadalmi kategóriából és a múltból származott, mint pl. az SZDSZ, az MSZP, MDF. Igen a politizáló és aktív értelmiség, a gazdasági, politikai elit, a felső osztály, a középosztály felső kétharmada. A helyzet ebből a szempontból most sem másabb. A geopolitikai - gazdasági nagyhatalmi kényszerek, az USA, IMF a FIDESZ kormánytól is megköveteli a „lojalitást”.
Mindenki a Fideszre figyel a politizáló közvélemény eközben már a Fidesz szándékait és elképzeléseit firtatja. A FIDESZ éberen figyel a bal-lib hibáira, és azokat legalább is a kommunikáció szintjén szándékszik kizárni. Ilyen a hatalom, a pozíció, és vagy feladat kérdése
Mindent kizárhat az ígéretek szintjén a FIDESZ. Egyet azonban nem, a magyar politikai és közéleti magatartásban fellelhető gőgöt, és a szereplők revansvágyait. Hiszen, minden politikai, és közszereplő magyar jelenség, akinek vágya, az emlékezetbe vésett sérelem megtorlása, az elért pozícióban. A jobboldal többségét és holdudvarát ez mentalitás jellemzi, és még a mindenek, felettiség érzése, amely önértékelési veszélyeket rejt a számukra. Itt válik humorossá egy kis pártcsoportosulás elnevezése: Lehet Más a Politika.
Megszokott, hogy a média, a közélet szereplői „igazodnak”, kiváltképp azok, akik az átrendeződés jeleit, a politikai változásokra időben érzékenyek. 2010-ben újra hat a falka- mechanizmus, a rakás-szemlélet. Ez bizony nem mellékes, mert a szoc-lib kormányzás, az ellenzék és a média társadalmi bűnbakra mutogatása, a fajgyűlölet elleni elfuserált antifasiszta kártya mára igen veszélyes politikai tendenciákat sejtet.
Az álbaloldal felélte a társadalom bizalmát, és eközben kérdéses, hogy a jobboldal ötlete nem árt-e máris a külső körülményektől maximálisan függő gyarmati országnak, amely a saját belső gondjai alatt megrokkant gazdaságával, megoldhatatlan szociális feszültségekkel küzd. Ezekkel, szerintem még a FIDESZ kormány kezdő lépései sem megoldás, például a Bajnai szükségintézkedések visszavonása. A kétségbevonás nem az optimizmus hiánya, hanem inkább a realitásérzék, az USA hegemóniájának és az IMF gyarmattartó magatartásának ismerete. Itt, van a példa, Haiti.
Az MSZP legalább annyi megvalósíthatatlan ötlettel rukkol elő mint a FIDESZ. Így hát természetesen mindkét párt szavahihetősége, megbízhatósága kérdéses. Ez a helyzet bizony nem segíti a közember eligazodását a politikában, sőt.
A konzervatív-jobboldali politikai mentalitás és észjárás múltból kiolvasható jelei a személyek, a stílus, a magatartásmódok nem ígérnek megnyugtató jövőt; a baloldal pedig hosszú időkre fölélte bizalmi tőkéjét, és a kaotikus helyzeten nem tud úrrá lenni. A baloldal által keltett politikai űr betöltésének lehetősége a szélsőjobboldalé. A fasiszta múlt restaurációja, a történészek történelemhamisítása, a nyíltan cigányellenes és rasszista politikával házaló Jobbiknak kedvez. 2010 évben ha akarjuk, ha nem, bejut a magyar Országgyűlésbe. A FIDESZ nek és Orbán Viktornak fel lesz adva az igen kemény lecke, s majd kényszerpolitikai keretek között tartja magát ahhoz, hogy nem egyezkedik vele, akkor a kormány ellenzékét az MSZP és a Jobbik alkotja majd. Ellenzékben az MSZP-JOBBIK együtt?
Eközben 2010 után baloldaliságról, éppen a vereségét elszenvedő MSZP-t érintően sem mint politikai tényező, sem mint társadalomszervező tényezőként nem lehet említést tenni. A rendszerváltást követő 20-23. évben a politikai szelek, mint a pelyhet elfújják a liberálisokat, a demokratákat, akikkel együtt sem volt politikai egyensúly.
Magyarországon az opportunista, álbaloldalnak vége. A baloldalnak azonban nincs és nem lesz vége, hiszen az újból szerveződik. Az MSZP jobboldala lehetetlenné fogja tenni a párt baloldala által favorizált Szili Katalint. A kibontakozás tehát a volt MSZP-sektől alig ha várható. Ebben a tekintetben a ma még elhanyagolt tényező, a Thürmer vezette munkáspárt vagy véglegesen eltűnik, vagy a megkövült eszmei dinoszauruszaival a fiatalok vívják meg generációs harcukat és a képviselt eszmét gyakorlattá, illetve forradalmi mozgalommá emelik. A kádári múltból átörökített tőkés, milliárdos Kapolyi féle szociáldemokrata párt eleve kerül a történelem süllyesztőjébe, Magyarországon.
Az MSZP, és az attól, balra lévő pártok, társadalmi csoportosulások elöregedéssel küzdenek. Az elöregedés önmagában nem lenne baj, ha minden generációra nézve volnának személyi tartalékok, de nincsenek. Nem lehetnek, hiszen a fiatalok hamar felismerik ezekben a politikai dinoszauruszok által uralt közösségekben a feudális viszonyokat, és ezekben a pártokban lábbal tiport demokráciát, a demokratikus centralizmus hiányát. Komplett korosztályok hiányoztak láthatóan úgy az MSZP ben, mint az egy és ugyanazon tagokból álló, balra lévő pártokban.
Ami ma megdöbbentő, hogy a 60 és ettől idősebbek, mindig ott forgolódnak az első vonalban ahol a jövő generációjának útját állhatják, úgy is mint a múlt potentátjai, értelmiségijei. Most, Thürmertől – Gyurcsányig mégis ők azok, akik a forradalom őrzőiként a "megújulást" jelentik. Azokról a magukat marxistáknak, leninistáknak valló pártokról van szó, ahol a tagság zöme inkább megérdemelt nyugdíjából éldegél, többnyire jól megéldegél és teper a gyerekeinek, unokáinak - legyenek azok jobboldaliak akár-, s amelyben az elmúlt évtizedekben még fogalmában sem ismerték fel a humán infrastruktúra bővítésének, a facilitás szükségességét.
Olyan pártok állják a munkásmozgalom útját, jobb és baloldalon, szélsőségesekként, amely pártközösségekben az éppen aktuális pártelnök életnagyságúnál is nagyobb fotójának kiakasztásával, memoárkönyvek kiadásával remek ifjonci karrier illúziójának felvillantásával, lehet politikai analfabéta, de harcra öldöklésre kész fiatalokat toborozni. Azt a lehetőséget elrejtve, hogy e karrierben el lehet futni - vélhetően egészen a börtönig. Amely pártba betéved a fiatalabb generáció tagja annak bizony, sajnos mondandója és stílusa sem üthet ki a szürke közegből. Azonosul önként, éppen az önkéntesség kényszerével. Az ilyen megtévedt fiatal pontosan olyanná válik, mint a korban is erősen idős „pártelit”, csak fiatalabbnak néz ki. Ez vajon meddig tarthat?
A magyar baloldali pártvezetés baloldali jellegének, - amely a kádári múltból fakad-, hiteltelensége, elerodálódása a két idézett mondattal igazolható:
1. Rendszerkritikával kormányozni nem lehet, vagy más, gyakoribb esetben az erős megfogalmazásoknak nincs itt az ideje. Furcsa érzése támad az embernek, ha a baloldali pártok „nyelvezetére” figyel. Vagy nosztalgikus, avult szövegek tömkelege, vagy simulékony semmitmondó. A mai, regnáló magyar baloldali pártok gondolkodásában egyfajta ragaszkodás rejlik, ami mögött gyakran anyagi érdekek állnak, jelentős jövedelmek, támogatások megszerzésének lehetősége, és nem utolsó sorban a vele nem egy eszmeiségben gondolkodó utódok iránti „lojalitás”.
Ha történetesen, mondjuk Thürmer vezette MKMP alakíthatna kormányt, biztosan, sőt, azonnal az elvtársi körök, és befolyásövezetükből megszerveződne egy új, de már nem munkásarisztokrácia, érdekcsoport, hiszen a polgári demokrácia keretei mást nem is tennének lehetővé számára. Tipikusan polgári-liberális mentalitás, kényszere lenne a domináló, amelynek a baloldali forradalmisághoz semmi köze nem volna.
Új valóban tartalmilag és gyakorlatilag, forradalmi baloldal kell!
Az új baloldalnak csak stratégiai célja lehet a hatalom gyakorlása, amely együtt járna a közösségi tulajdonon alapuló közösségi társadalom megteremtésével.
Létezik és egyre bővül, azoknak a „független” értelmiségieknek, régi és új marxista-leninistáknak a köre akik ragaszkodnak, marxista, antikapitalista nézeteihez. Ez az értelmiség még szerveződik, azonban a társadalmi rétegekhez keresi az utat, a kapcsolatot. Az elmúlt húsz évben az MSZP-n belül, egy eszme hű csoport egyre inkább vallja, hogy a polgári-liberális és a szocialista irányzatnak végre valóban el kell búcsúzniuk egymástól. Ennél tovább fognak menni más szerveződő csoportok, a kommunista és a szocialista irányzat kérdésében. Csak egy a társadalomnak újra új alternatívát jelentő kommunista mozgalom által nyílna meg a lehetőség a valóban baloldali erő megteremtésére.
Ez azért még így nem időszerű, de az első verzió, hogy a polgári-liberális és a szocialista irányzatnak végre valóban el kell búcsúzniuk egymástól, több mint időszerű. Az MSZP szervezeti szétválásának szükségességéről van szó! Ha ez még most 2010 év elején nem következik be, akkor azon túl, hogy az MSZP a következő országgyűlési és önkormányzati választások során az SZDSZ-éhez hasonló, súlyos választási vereséget fog szenvedni, és a szervezeti-politikai szétesés hasonló állapotába fog kerülni, teljes politikai szélességben utat nyit a szélsőségeseknek, a jobboldalnak, a fasisztáknak..
Bizony a magyarországi baloldal egészének amely már 2003 óta nyilvánvalóan nem azonos az MSZP–vel, igencsak szüksége van egy új, a kapitalizmust megszüntetni akaró baloldalra
Aradi
2010. január 24., vasárnap
LMP avagy Lófaszt Más a Politika
Címkék: politika lmp vélemény
Bajban vannak a hozzám hasonló baloldali nézeteket valló szavazók. Sólyom László talán még ma kiírja a választások időpontját, előlünk pedig elfogyott a választható alternatíva. Az MSZP jelenlegi formája leginkább egy kiherélt, műfogával parizeres szendvicséért vicsorgó hiénára hasonlít. Az SZDSZ maradéka elfér egy panel garzonjának beépített szekrényében, jobbra hátul nagymama meggybefőttje mellett. Meg egyébként is, ha az a liberalizmus amit ezek az arcok képviselnek, akkor én nem akarok liberális lenni. Zsebsztálin szervezete a vezér körül kialakult személyi kultusszal engem Rákosi elvtárs-pajtásra emlékeztet, ezért sem reális opció. A Jobbik álmodtam egy világot magamnak alapokon nyugvó szélsősége is nagyon távol áll tőlem. Az MDF mögött még lehet egy küszöbugrásnyi támogatottság, náluk éppen párt nincs, amit támogatni lehet. Illetve Ibi néni az ő hű Károlyával éppen a piacon vásárol, majd kiderül melyik káder elveit lehet megvásárolni Lengyel Zoltáni módon.
Egy csak egy alakulat maradt széles e vidéken, kicsit körbe jártam őket a saját szubjektív elvárásaim szerint. Lehet Más a Politika! -mondják, én pedig a szkeptikusok idegenkedésével fogadom a "más" és a "politika" szavakat azonos szókapcsolatban. Nem lőttem mellé ezzel. Legalábbis nem nagyon.
Bedobtam nevüket a keresőbe, és szemezgettem a találatok között. Remek érzékkel kattintottam erre a videóra, és képedtem el azonnal: káprázik a szemem? Mert esküdni mernék, hogy lejárató kampány folyik éppen, kevésbé viccesen kivitelezve. Instant populizmus rulez, Schiffer for President, de azonnal!
Másodiknak sikerült belenyúlni a kettős mércén megjelent bejegyzésbe. Nos, az LMP Hogyan Szopassuk Szenesre Dávid Ibolyát Tagozata fél munkát nem végzett. Ez az akció végleg meggyőzött arról, nem baszd meg, a politika nem lehet más! Akkor sem, ha az egész egy orrából zöld fikát bányászó óvodásra hajaz, aki boldogságtól vigyorogva becsurrant a gatyába izgalmában, míg a fikát felkeni a családi ebédlőasztal lapja alá. Aztán ül és vigyorog bambán. Csak a szülei néznek ijedten egymásra, hogy már megint magának nevetgél ez a gyerek.
Vegytiszta Maszop-Fityesz marakodás ez is, csak makro méretben. Ezen bizonnyal megsértődnek páran, ők ugyanis egyenesen az ország negyedik politikai erejének aposztrofálják magukat. Csöndben kérdezem, csak nem a Karácsony Gergely féle Medián Intézetben szaladt meg az optimista ceruza ennyire? Megnéztem azért tuti ami fix alapon a választmányukat is, és láss csodát, két ismerős arcot találtam.
Mile Lajos egyenesen MDF, SZDSZ és Fidesz alapítónak tartja magát, de hozzá köthetjük a Magyar Demokrata Néppártot is. Ami előbb 96-ban kivált, majd 2005-ben vissza tagozódott az MDF-be. Lajossal a választmányban hiteles volt az MDF hakni, lássuk be.
Ivády Gábor mint kistérségi politikus lett ismert. A nevéhez köthető akciókért megsüvegeltem párszor, jókat mulattam az ötletein, Parlament előtti egyszemélyes demonstrálástól a Batyus galoppig, neten cserélt játszótérig. Ő is megjárta a Fideszt, MDF -et, mégsem hittem, hogy lokálpatriótából populista idiótává képes változni. De jött a Persona non Ivád, és átgondoltam ezt a véleményemet is."Mint aktív politikus immáron 6-7 éve küzdök a mindent körülvevő, populista politikai nihil ellen..." -mondja, én pedig csak röhögni tudok, sajnos. Pont úgy küzdesz vele Gábor, mint anyóka a szalonna bőrrel: kiköpés helyett rágod bőszen, minden energiádat beleölve.
Ez a röpke szemlélődés egy dologra volt jó. Szerintem nem lehet más a politika. Így nem. Miből gondoljátok, hogy ha az egyik populista idiótától idegenkedünk, akkor a másikat kedvelni fogjuk? Mert zöld ruhába bújik? Mert fiatal(os) és viccesnek hiszi azt is, ami kurvára nem az? Ha egyszer majd tényleg tovább akartok lépni az ügyeletes bohóc szerepéből, akkor előbb próbáljátok elérni azt, hogy komolyan vehetők legyetek.
Bal mailing list
Bal@nepujsag. hu
http://nepujsag. hu/mailman/ listinfo/ bal_nepujsag. hu
Bajban vannak a hozzám hasonló baloldali nézeteket valló szavazók. Sólyom László talán még ma kiírja a választások időpontját, előlünk pedig elfogyott a választható alternatíva. Az MSZP jelenlegi formája leginkább egy kiherélt, műfogával parizeres szendvicséért vicsorgó hiénára hasonlít. Az SZDSZ maradéka elfér egy panel garzonjának beépített szekrényében, jobbra hátul nagymama meggybefőttje mellett. Meg egyébként is, ha az a liberalizmus amit ezek az arcok képviselnek, akkor én nem akarok liberális lenni. Zsebsztálin szervezete a vezér körül kialakult személyi kultusszal engem Rákosi elvtárs-pajtásra emlékeztet, ezért sem reális opció. A Jobbik álmodtam egy világot magamnak alapokon nyugvó szélsősége is nagyon távol áll tőlem. Az MDF mögött még lehet egy küszöbugrásnyi támogatottság, náluk éppen párt nincs, amit támogatni lehet. Illetve Ibi néni az ő hű Károlyával éppen a piacon vásárol, majd kiderül melyik káder elveit lehet megvásárolni Lengyel Zoltáni módon.
Egy csak egy alakulat maradt széles e vidéken, kicsit körbe jártam őket a saját szubjektív elvárásaim szerint. Lehet Más a Politika! -mondják, én pedig a szkeptikusok idegenkedésével fogadom a "más" és a "politika" szavakat azonos szókapcsolatban. Nem lőttem mellé ezzel. Legalábbis nem nagyon.
Bedobtam nevüket a keresőbe, és szemezgettem a találatok között. Remek érzékkel kattintottam erre a videóra, és képedtem el azonnal: káprázik a szemem? Mert esküdni mernék, hogy lejárató kampány folyik éppen, kevésbé viccesen kivitelezve. Instant populizmus rulez, Schiffer for President, de azonnal!
Másodiknak sikerült belenyúlni a kettős mércén megjelent bejegyzésbe. Nos, az LMP Hogyan Szopassuk Szenesre Dávid Ibolyát Tagozata fél munkát nem végzett. Ez az akció végleg meggyőzött arról, nem baszd meg, a politika nem lehet más! Akkor sem, ha az egész egy orrából zöld fikát bányászó óvodásra hajaz, aki boldogságtól vigyorogva becsurrant a gatyába izgalmában, míg a fikát felkeni a családi ebédlőasztal lapja alá. Aztán ül és vigyorog bambán. Csak a szülei néznek ijedten egymásra, hogy már megint magának nevetgél ez a gyerek.
Vegytiszta Maszop-Fityesz marakodás ez is, csak makro méretben. Ezen bizonnyal megsértődnek páran, ők ugyanis egyenesen az ország negyedik politikai erejének aposztrofálják magukat. Csöndben kérdezem, csak nem a Karácsony Gergely féle Medián Intézetben szaladt meg az optimista ceruza ennyire? Megnéztem azért tuti ami fix alapon a választmányukat is, és láss csodát, két ismerős arcot találtam.
Mile Lajos egyenesen MDF, SZDSZ és Fidesz alapítónak tartja magát, de hozzá köthetjük a Magyar Demokrata Néppártot is. Ami előbb 96-ban kivált, majd 2005-ben vissza tagozódott az MDF-be. Lajossal a választmányban hiteles volt az MDF hakni, lássuk be.
Ivády Gábor mint kistérségi politikus lett ismert. A nevéhez köthető akciókért megsüvegeltem párszor, jókat mulattam az ötletein, Parlament előtti egyszemélyes demonstrálástól a Batyus galoppig, neten cserélt játszótérig. Ő is megjárta a Fideszt, MDF -et, mégsem hittem, hogy lokálpatriótából populista idiótává képes változni. De jött a Persona non Ivád, és átgondoltam ezt a véleményemet is."Mint aktív politikus immáron 6-7 éve küzdök a mindent körülvevő, populista politikai nihil ellen..." -mondja, én pedig csak röhögni tudok, sajnos. Pont úgy küzdesz vele Gábor, mint anyóka a szalonna bőrrel: kiköpés helyett rágod bőszen, minden energiádat beleölve.
Ez a röpke szemlélődés egy dologra volt jó. Szerintem nem lehet más a politika. Így nem. Miből gondoljátok, hogy ha az egyik populista idiótától idegenkedünk, akkor a másikat kedvelni fogjuk? Mert zöld ruhába bújik? Mert fiatal(os) és viccesnek hiszi azt is, ami kurvára nem az? Ha egyszer majd tényleg tovább akartok lépni az ügyeletes bohóc szerepéből, akkor előbb próbáljátok elérni azt, hogy komolyan vehetők legyetek.
Bal mailing list
Bal@nepujsag. hu
http://nepujsag. hu/mailman/ listinfo/ bal_nepujsag. hu
2010. január 23., szombat
Nemzetközi információk
370.sz. - 2010.jan.21.
A háború és kizsákmányolás elleni nyílt világkonferencia
előkészítő vitája
ALGER, 2010. novembere
Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése
Nyílt világkonferencia
a háború és
kizsákmányolás ellen
54 ország 463 első aláírója összehívására
Alger, 2010. november 27-28-29
Tartalom:
A világkonferencia előkészítése
USA: interjú Nancy Wohlforth-szal
Afganisztán: a Left Radical of Afghanistan (LRA) szervezet üzenete
Németország: Dirk Frohne, (SPD), H W Schuster, (AfA-Ver.Di)
Algéria: felhívás a világ ifjúságához
Bemutatkozás
Mi is a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése?
- A Dolgozók és Népek Nemzeközi Egyetértése különféle eredetű, különféle irányzatokhoz tartozó csoportok, pártok, szervezetek és munkásaktivisták együttműködése a munkásosztály, követeléseik, osztályszervezeteik függetlensége védelmében.
- A Nemzetközi Egyetértés 1991-ben Barcelonában született az első nyílt világkonferencián az összes földrész küldöttei részvételével.
- A második világkonferenciát Párizsban tartottuk 1993. júniusában, 1995. márciusában a szlovákiai munkáskonferencia hirdette meg a 3. találkozót szintén Párizsban 1996. októberére, a világ 70 országának részvételével. A háborúk és a munkásosztály kizsákmányolásának körülményei súlyosbodásával további nyílt tanácskozásokat tartottunk San Franciscoban, Berlinben, Madridban… az aktivisták köre kitágult, munkásszervezetek kapcsolódtak hozzánk az egész világból a dolgozók és népek érdekeinek védelmére és szervezeteik függetlensége érdekében.
- A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése harcol az IMF (Nemzetközi Valutaalap) és a Világbank strukturális rendezési, kiigazítási tervei ellen, melyek a közszolgáltatásokat felszámoltatják és privatizálnak. Küzd a munkásmozgalom függetlenségéért, annak állami beintegrálása ellen. Harcol a munkatörvénykönyvek és a kollektív szerződések védelméért, ellenzi a jelenlegi globális gazdaság nevében bevezetett a deregularizáció (szabályok, törvények kiiktatásának) és a flexibilitás politikáját (a munkavégzés rugalmasságát).
- Az Egyetértés nem kíván a dolgozók különböző nemzetközi szervezete helyébe lépni, sem pedig versenyre kelni velük.
Szerepe annyi, hogy találkozási pontot biztosít azoknak a munkásaktivistáknak, akik az egész világon a dolgozók különleges érdekeit és a demokratikus szabadságjogokat akarják védeni, hogy testvéri vitában tisztázódjanak a különböző nézőpontok a világ munkásosztálya előtt álló számtalan probléma láttán.
- Elérhetőségünk: Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis,
75010 Paris (France).
Tél. : (33 1) 48 01 88 28
Fax : (33 1) 48 01 88 36
E.mail : eit.ilc@fr.oleane.com
Kedves Barátaink, Elvtársaink!
Ahogy tudjátok, 463 munkásaktivista, politikai és szakszervezeti felelős a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése javaslatára «háború és kizsákmányolás elleni nyílt nemzetközi tanácskozást» kezdeményez Alger-ban.
A legjobb anyagi, szervezeti és gyakorlati körülmények garantálására Louisa Hanoune, az Algériai Dologzók Pártja főtitkára, a tanácskozás egyik szervezője azt javasolja, hogy ennek ideje 2010. nov. 27-28-29 legyen.
Ennek az eseménynek az előkészítésére ad keretet a Nemzetközi információk.
Ezért adtuk alcímként: «a háború és kizsákmányolás elleni nyílt világkonferencia előkészítő vitája»; a munkásaktívák vitaindítójának megjelentetésével ebben a keretben olvashatunk egymás tapasztalatairól és készülhetünk fel a fontos tanácskozásra.
Ezen első számunkban publikájuk Nancy Wohlforth (USA), Dirk Frohne és H.W. Schuster (Németország) hozzászólását, az afgán LRA üzenetét, az algériai Fiatalok a Forradalomért kongresszusának felhívását a világ ifjúságához.
Mindenkit, aki támogatni kívánja az alger-i konferenciát és részt akar venni előkészítésében, arra kérünk, jutassa el hozzánk hozzászólását.
A Nemzetközi információk váltakozva (minden második héten) tájékoztató a szokott, nemzetközi sajtó és munkáspublikációk formájában jelenik meg.
Talákozunk Alger-ban november 27-28-29-én!
Testvéri üdvözlettel:
Daniel Gluckstein, a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértésének koordinátora
2010. jan. 20.
Küldjétek el az Egyetértésnek! (cím fentebb)
o Szeretném aláírni az alger-i világkonferencia felhívását
o Szeretném megismerni az alger-i világkonferenciára feliratkozás körülményeit
o Szeretnék a világkonferenciát előkészítendő hozzászólást küldeni
o Anyagi támogatással járulok hozzá az alger-i tanácskozáshoz
Név : Utónév :
Cím : Ország :
Tel. : E-mail :
USA
Interjú Nancy Wohlforth-szal
Nancy Wohlforth az OPEIU (irodai alkalmazottak szakszervezete) kincstárnok-titkára és Pride at Work (büszkeség a munkában) társelnöke. A USLAW (US munkásmozgalom a háború ellen) egyik szervezője és a «Kampány a dolgozók megmentéséért» (WERC) mozgalom ideiglenes országos bizottsága tagja.
Az interjút Alan Benjamin, a WERC szervezője készítette Chicagoban 2009.dec.6-án a USLAW országos gyűlésén.
A munkásmozgalom vezetése melletti tömegmozgósítás
a munkahelyért, a békéért és igazságért
WERC: Egy éve, Obama történelmi jelentőségű megválasztásakor a USLAW országos tanácskozásán Chicagoban szakszervezeti aktivisták között könnyekkel a szemedben nagy örömmel szóltál washingtoni negyeded feketebőrű asszonyaihoz és fiataljaihoz. Azt mondtad, ők még soha nem szavaztak. Azt is, hogy a munkásmozgalomnak nyomást kell gyakorolni Obamára, hogy kapott mandátumát megbecsülje és az egész dolgozó osztály óhaját és reményeit teljesítse. Mi a helyzet szerinted most, egy évvel megválasztása után?
Nancy Wohlforth: 2008.nov.4-én az amerikai néptől Barack Obama azt a megbizást kapta, hogy a munkahelyekért, a békéért és a mindenkinek kijáró igazságért valósítson meg programot.
Ma azok a milliók, akik ezzel megbízták Obamát, fel vannak háborodva. Az örömkönnyek az aggodalom könnycseppjeivé változtak. A Wall Street és a bankok meg lettek mentve – a munkanélküliség azonban továbbra is emelkedik. Egyre több csődöt látunk, közszolgáltatásaink és infrastruktúránk pusztulóban. Az egészségügyi rendszer valódi reformjának ígérete a semmivé olvad.
Ezzel egyidőben folytatódik a dollármilliárdok vándorlása a bankok felé, amihez adjuk hozzá az afganisztáni háború költségeit. A nép nem akar ebből. Ez a rendszer nem képes egyszerre fegyvereket biztosítani és táplálni az embereket, más szavakkal a munkahelyet, a gazdasági igazságot biztosítani az ország többsége, tehát a munkásosztály számára. Minden egyes háborúra fordított centtel kevesebb jut az egészségügyre és a közoktatásra.
Amikor Omaba elnök funkcióba került, azt mondta a munkásmozgalomnak és szövetségeseinek, hogy óriási akadályokat emeltek egy ilyen változást hozó mandátum teljesítése elé. « Tegyetek úgy, hogy megcsinálhassam!», ezt mondta afroamerikaiak millióinak és a fiataloknak, akik rá szavaztak, megismételve Franklin D. Roosevelt évtizedekkel korábbi szavait.
De az elmúlt évben a munkásmozgalom és szövetségesei nem gyakoroltak eléggé nagy nyomást az elnökre. A változtatásokra adott mandátum azon az úton halad, hogy szimpla ábránddá változzék, miközben az elégedetlenség nő az egész országban a veszett konzervatívok malmára hajtva a vizet – akik egyre többen és többet tüntetnek az utcákon rekciós és rasszista programjaikkal, nagyon eltökélten arra, hogy Obama ne jusson tovább az egyetlen elnöki mandátumnál.
Válaszúthoz érkeztünk. A munkásmozgalom és szövetségeseik a népi szervezetekben gigantikus kihívással kell szembenézzenek. Hogyan kell elérni azt, hogy a változtatásokra adott mandátum teljesüljön? A kihívással egyidőben itt a kedvező lehetőség is.
A nagy gazdasági világválság alatt a dolgozók és munkanélküliek óriás megmozdulásai, hatalmas sátorvárosok kellettek ahhoz, hogy a Roosevelt-kormányra nehezedő nyomás kikényszerítse a Fejlesztési adminisztráció (WPA) törvényét a 8,5 millió munkahely megteremtésére. 2010-ben lesz a WPA bevezetésének 75. évfordulója. Ugyanez volt a 60-as években, itt is az emberjogi tömegtüntetések – különösen a szegényeké a munkahelyért, a békékért és igazságért – tették lehetővé a Jim Crow-törvények [mely intézményesítette a rasszista szegregációt] végét és az emberi jogok törvényének bevezetését.
Ezek olyan példák, melyek megmutatják, hogy mire van szükségünk ma – és gyorsan, az idő sürget.
Gyorsan kell hát meglépni a nyomásgyakorlás lépéseit a munkásosztály és szövetségeseink vezetőire, hogy indítsák meg a mobilizációt. Hamar kell kimennünk az utcákra és tömegmozgalmat létrehozni a munkahelyekért, békéért, az igazságért. Ez az értelme a Dolgozók megmentése kampányának, a dolgozók segítése abban, hogy a munkásmozgalom 2010. első negyedében megmozduljon.
WERC: Jelezted, hogy részt fogsz venni a Nemzetközi Egyetértés alger-i nyílt világkonferenciáján a háború és kizsákmányolás ellen. Miért olyan fontos a részvétel?
Nancy Wohlforth: 2000-ben ott voltam a világkonferencián San Franciscoban. Azután aktívan részt vettem sok-sok éven át minden fontos kampányban, amit az Egyetértés indított. Ez a világkonferencia olyan pillanatra esik, mely különösen kegyetlen az egész világon a dolgozókra nézve. Ez nem egy tanácskozás pluszban.
Egy éve az USA-ban olyan elnököt választottunk, aki változást ígért. A várakozás óriási volt és nem csak itt, hanem nemzetközi méretekben is. Változás nem lett. A dolgok jelentősen rosszabbodtak azóta. A bankokat és a spekulációt dollármilliárdokkal talpraállították, közben városaink, közszolgáltatásaink fiskálisan meg vannak bénítva és munkahelyeink növekvő mértékben tűnnek el. A háborúcsinálók még több pénzet kaptak Irakra, Afganisztánra, s ezen túl is. A lista hosszú.
Nem taposhatják el a változtatás reményét. Meg kell sokszorozni erőnket jogaink, munkahelyünk, munkakörülményeink visszahódításáért. Meg kell erősítenünk független erőnket úgyis mint dolgozók és a 2008. nov. 4-én, a változtatás igényével alkotott hatalmat kell kikövetelnünk.
Mindez megkívánja, hogy fejlesszük a munkásosztály mozgósításának független stratégiáját érdekeink védelmében. Ezt pedig nemzetközi szinten kell megtenni, mert ellenfeleink is nemzetközi szinten szerveződnek. A világkonferencia Algériában lehetővé teheti, hogy szervezzük magunkat a visszavágásra.
AFGANISZTÁN
A Left Radical of Afghanistan (LRA) üzenete
Az Afganisztánba küldendő kiegészítő csapatok még nagyobb károkat fognak okozni az afgánoknak és amerikaiknak
Az USA-NATO tragikus háborús gépezete Afganisztánban folytatódik, az afgán nép és az imperialista országok katonáinak még több vérét ontja.
Az USA-ban, Kanadában és más, az afganisztáni háborúba keveredett országokban végezett felmérések szerint az emberek többsége ellenzi nem csak az itteni háborút, hanem csapatai szerencsétlen misszióit is. Csak a kormányok kisebbsége támogatja a véres tragédiát gyalázatos érdekeinek megfelelően rabolva, ölve, más nemzetet leigázva csakúgy, mint saját nemzetét is támadva saját országuk adófizetőinek pénze fosztogatásával.
Afganisztánban sem történik másképpen. Csak a korrupt magasrangú tisztiviselők, a háború urai, a háborús bűnösök és maffiózó csoportok kérnek mindig nagyobb támogatást imperialista gazdáiktól, piszkos pénzük és illegálisan megszerzett tőkéjük védelmében. Az USA és a NATO által berendezett kabuli korrupt maffia-rendszer parazita jellegét táplálják az inváziós csapatok, amely jelentősen meggazdagodott a megszállás 8 éve alatt. Ellenben az afgán állampolgárok többsége, különen 2005. óta, radikálisan ellenzi az őrült USA- és NATO-missziók jelenlétét. Azt gondolják, hogy az erőszakos, vadállati csapatok nemhogy a biztonságot vagy az egyszerű túlélést erősítik, hanem destabilizálják azországot és teljes infrastuktúráját megsemmisítik.
A gyönyörű ígéretek és az Afganisztánból földi paradicsomot ígérő álmok gyorsan hazugnak bizonyultak. A nép nem hisz többé a szép szavaknak: «demokrácia, béke, emberi jogok és újjáépítés». Az utóbbi 8 év alatt az USA és a NATO agyondicsért demokráciájával szemben mi, az afgán nép csak a barbárságát ismertük meg. A «béke» helyett a biztonság hiányát, ártatlan gyerekek és nők leölését, az «emberi jogok» helyett bebörtönzéseket és kínzásokat. Az «újjáépítés» helyett bombázásokat, a falvak és házak megsemmisítését.
A jelenlegi 100.000 USA- és NATO-katona a 200.000 afgán katonával és rendőrrel semmi jót nem hozott. A közelmúltban elhangzott kérés szerint 40 ezer újabb US-katonát küldnek és még – talán 50 ezer – európai uniós katonát is megerősítésként. Mindez még jobban növeli a csalódást Afganisztánban.
Ugyanakkor ezek az imperialista országok, hogy háborús szomjúságukat és fosztogató hajlamukat kiéljék, megpróbálják a háborút kiszélesíteni stratégiai érdekeik megerősítésére; áldozatok milliói sem gátolják őket, bármekkora is legyen ennek ára emberi életben. Az imperialista fosztogatók képesek 5 barrel vér kiontására 1 barrel olajért. Az új USA/ NATO csapatok a pakisztáni, iráni és közép-ázsiai határ közlében akarnak állomásozni. A 45 ezer USA/NATO katona a háborút Pakisztán ellen készíti elő.
A háború és a destabilizáció erősen érinti már Pakisztánt is. Rendszeres katonai hadműveletek folynak afgán föld felől pakisztáni területen. Az USA ellenségeskedése a térségben atomhatalmi státuszára vágyó Iránnal szemben máris túllépett a diplomáciai kardcsörtetésen, és a katonai agresszió felé halad. Az észak-afganisztáni ellenállás az USA és NATO részére alkalom a még több katona küldésére, hogy a lázadást leverjék, hogy katonai betöréseket hajtsanak végre a közép-ázsiai országokba, ezekben közvetlenül beavatkozzanak és destabilizáljanak.
Az Obama-adminisztráció nemcsak nem keresi a nyugalmat, a háborús politika befejezését az egész világon, hanem inkább követi G.W Bush útját, mely egy lépéssel előmozdította az USA kormányának bomlását. Veszélyes játék ez a háborús stratégia, mely gazdasági és társadalmi válságot hoz létre az USA-ban, a világon, felkelti a népek ellenszenvét és lázadását, az ellenállást az USA állampolgárai, ifjúsága és munkásosztálya körében.
Afganisztán megszállása és a kabuli bábkormány felállítása óta az USA-imperializmus és európai szövetségesei egyetértenek abban, hogy «afgán nemzeti hadsereget» és «afgán nemzeti rendőrséget» hozzanak létre a kormány katonai pozícióinak megerősítésére. Kezdetben leváltották a régi magasrangú profi rendőröket, katonákat, akiket a szovjet erők képeztek ki a 80-as években, s újakat, gazdaságilag tőlük függőket neveztek ki helyükre ripsz-ropsz kiképzéssel.
A US/NATO-kiképzők úgy bánnak az afgánokkal, mint a rabszolgákkal. Semmi méltóságot nem tanusítanak, sem pedig tiszteletet nem mutatnak a hagyományok iránt. Első vonalba küldik őket a kiképzés napjaiban, hogy élő falat képezzenek az idegen katonák előtt, megfelelő fegyverek, felszerelés nélkül. Az afgán katonaság és rendőrség soraiból 90 %-kal magasabb az elesettek száma, mint a külföldieknél. Semmi együttműködés, semmi bizalom nincs az afgán erők és az idegenek között.
2002. óta gyakoroltak nyomást képzésükre, de nem tartják be kötelezettségeiket. Szimbolikus akciókat indítanak, nem csak az afgán, de saját népüket is elárulva. Az afgán fegyveres erők költségvetése kevesebb, mint 50 amerikai katonáé, az US/NATO légiererejének bombázása számtalan áldozatot követelt az afgán fegyveres erőknél.
Könnyen megítélhetjük a nemzetközi közösség minőségi és mennyiségi segítségének mértékét, ha meghallgatjuk Gordon Brownt, az Egyesült Királyság miniszterelnökét, aki két hete, hogy az afganisztáni angol jelenlétet védelmezze, azt mondta: a kivonással az afgán erők megszünnének, a kormány összeomlana. Ha 8 év alatt nem sikerült az afgán kormányt az agfán nép ellenállásával szemben megvédeni, hány évbe kerülne az afgán kormánynak, mennyi idő kell az amerikai és az európai népeknek, hogy az inváziós stratégia célhoz érjen? 40 évig lesznek angol-amerikai katonák nálunk?
Az afgán nép fel akarja hívni Gordon Brown miniszterelnök és Obama elnök figyelmét a brit birodalom és a Szovjetunió néhány kudarcára Afganisztánban. Maradhatnak akár 40 vagy 80 évig is, de az afgán nép hamarosan felébred és nem tűri tovább megszállását.
Népünk inváziónak tartja az USA/NATO csapatok megszállását. Barbár missziónak. Ellenséges velük.
Nem vagyunk egyedül, az egész világ ifjúsága és dolgozói támogatását és szolidaritását élvezzük. Az USA és Európa népei sem fogják sokáig tűrni, hogy fiaikat megöljék, megsebesítsék, s nem akarják fizetni a szennyes háború költségeit.
Csak a megszállott és megszálló országok elnyomottai, a dolgozói, a fiatalság egyesült harca garantálhatja a nép győzelmét és az imperializmus bukását a világon. A csapatok kivonása megnyitja az utat a győzelem felé, pontot tehetünk a háborúk, az ember által előidézett katasztrófák, a jogok megsértése, a kizsákmányolás és a szegénység végére.
Afganisztán, LRA, 2009. nov. 28.
Németország
«Csak a dolgozók egységes európai szintű harca tudja megvalósítani az összes munkahely, a vállalati termelés, a kollektív szerződések tartalmazta fix fizetések védelmét»
Dirk Frohne, SPD, a recklinghauseni Afa elnöke, a bochumi Opelben (IG Metall) személyzetének küldötte
H W Schuster, a düsseldorfi AfA elnöke, a Ver.Di küldötte
Csak 2008-ban az összes munkahely 8%-át szüntették meg a General Motors/Opel-nél Belgiumban, Németországban, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Ausztriában, Lengyelországban, Svédországban, Spanyolországban és Magyarországon – nagyjából 31% Anwerpenben, 27% Szentgotthárdon, 20% Trollhättanban, stb. – több mint 4.500-at! 2009-ben újabb 2.500-at kell hozzáadni, így egész Európában 48.000 maradt.
Az összes «koncessziót» ultimátum formájában csikarták ki a dolgozóktól az utóbbi években, egyetlen munkahelyi garancia nélkül. 2009. máj. 29-én lépett életbe a United Auto Workers (UAW) és a GM közötti «kollektív szerződés». Cserébe a «restrukturált GM-ben» a szakszervezet 17,5%-os részvételével bércsökkentés, a nyugdíjasok egészségbiztosításának (VEBA) tönkretétele és főként a 60.000 harmadának megszüntetése. Ellenben az USA kormánya 50 milliárd dollár állami segítséget adott és 60,8%-os részesedét a GM-ben.
A GM-nek és az USA kormányának majdnem egy évre volt szüksége, hogy a munkahelyeket likvidálja, hogy «restrukturáljon». Aztán jött az európai vicc, újból kézbe vették a dolgokat. A GM vezetése akár közvetlenül, akár a befektetőknek való eladással, de kezdettől fogva arra törekszik, hogy az Opel/Vauxhall/Saab «túltermelését» csökkentse 20-30 %-kal, 10 ezer munkahelyet szüntessen meg, gyárakat zárjon be.
Közvetlenül számíthattak az Európai Bizottságra, mely élénken regált az állami anyagi beavatkozásokra, pedig ezekkel munkahelyeket lehetett volna megmenteni, mert az Obama-kormány érdekeit szolgálja: állami beavatkozás csak a túltermelés csökkentésére lehetséges.
«Feltétlenül velünk akar kooperálni», mondta a vállalati bizottság német és európai elnöke (Rheinische Post, 12./8.) Whitacre detroiti GM-főnökkel való találkozása után. Ugyanazon a napon informáltak minket a Saab 5 társasággá alakításáról (Handelsblatt 12./9.). Európa azon a ponton van, hogy az autóiparban, az alvállalkozásokkal együtt, újabb elbocsátási hullám indul. Észak-Rajna-Wesztfáliában 800 vállalat 200.000 dolgozója él ebben a fenyegetettségben. Ez ellen egész Európa munkásosztálya csak egyesülve tud szembeszállni.
A GM szakszervezetei mindenütt abba a védekező szerepbe szorultak, amellyel csak beleegyezésüket várják az ultimátumba. Németországban az ötezer elbocsátás «szociálisan elfogadható elkísérése», a belegyezés a béremelés határozatlan időre való felfüggesztésébe, az országos kollektív szerződések szétmállasztása, közreműködés az éves szinten 265 millió eurós tőkében (ami mégegyszer 10 ezer munkahely). A munkások fizetésével finanszírozták a tőkét.
A szociáldemokrata munkaügyi miniszter nyilatkozta azt, miszerint «az Opelt meghalni hagyni a kormány megbocsáthatatlan hibája lenne» (Süddeutsche Zeitung, 3./21.) és a kormánytól az Opel megmentésére tőkesegítséget reklamált. Az AfA Hesse-ben márc. 28-án az IG Metall üzemi bizottsági és dolgozói küldöttei ezt nyilatkozták: « állami részvétel az Opelben – a munkahelyek védelmére – ideértve az alvállalkozókat és kereskedőket is (…)
• egyetlen üzemet sem szabad bezárni,
• egyetlen munkahelyet sem megszüntetni,
• sem a vívmányokon, sem a béreken egyetlen fillért sem veszíteni.»
Ma, szemben a GM és az USA kormánya ultimátumával, az Afa felelősei, az NRW szakszervezeti vezetői az SPD politikai felelőssége rámutatva ezt kezdeményezik:
— Bochumban kerüljenek állami védelem alá az Opel üzeme és dolgozói,
—az elbocsátások törvény által tiltottak legyenek.
Minden kollégának javasoljuk, hogy vitassák meg ezt a perspektívát és jól koordinált riposztot készítsünk. A munkahelyek, az üzemek, a felszerelések állami védelem alá kell kerüljenek a dolgozók és független szervezetek demokratikus ellenőrzése mellett. Csak így, ezen a védelmi bázison lehet egész Európában, a dolgozók egységével védekezni a GM és az USA kormányának megosztó manővereivel szemben, a bérekért, az elbocsátás ellen, egyszer az egyik országban, máskor másikban.
Ez a megoldás radikálisan különbözik a Balpártétól, mely azt kéri, hogy az Opelből csináljanak egy «szociális és ökológiai trösztöt», a munkahelyeket «szociálisan elviselhető mértékben» csökkentve. Ez azonban csak annyit jelent, hogy a tőke értéknövekedéséhez hozzá nem járuló ipari munkahelyek ezreit szüntetik meg (és nem azért, mert nem ökológiai!). A módosított termékek előállításába fektetett kutatások és fejlesztések gyengék. A «szociális és ökológiai átalakítás» címkéje alatt semmi más nincs, mint egy másik «restrukturáció» GM-USA-kormány-Európai Unió módra alapjában a spekulatív tőke szolgálatában.
A termelés valódi újjászervezése csak a munkahelyek, üzemek együttes állami védelme alatt lehetséges egész Európában, Keleten és Nyugaton is, a magántulajdon megsemmisítő döntései, a tőke birtoklói ellen, ideértve a maffiózó erőket is. A termelés dolgozók általi demokratikus ellenőrzése mellett.
Dirk Frohne
H W Schuster
ALGÉRIA
Dec.4-5-én, az Algériai Forradalmi Ifjúsági Szervezet I. Kongresszusán Algerban algériai, bangladesi, spanyol, francia, marokkói, palesztinai és török fiatalok kezdeményezése:
Felhívás a világ ifjúságához a háborúk és kizsákmányolás ellen
2009 dec. 5-én a világ minden táján fiatalok, dolgozók tartottak gyűléseket, tüntetésen vettek részt. Megmozdulásaik, nyilvános demonstrációik és tüntetéseik az afganisztáni, iraki, palesztinai és haiti megszállás ellen irányultak.
Mára lehullottak az álarcok. Obama elnök elárulta választóit, Afganisztánba 30 000 újabb katonát küld és a NATO-tól 10 000-et kért pótlásként. Mik a következmények? Már nem is számoljuk a halottakat a két fél részéről és Afganisztán lett a világ legfőbb heroinszállítója. A háború kiterjed Pakisztánra, tízezreket késztetve házuk elhagyására, a bombázások előli menekülésre. Az USA és a NATO összes országának ifjúsága elutasítja ezeket az ő nevükben viselt háborúkat! Elutasítjuk, hogy a fiatalok a nagy multinacionális vállalkozások érdekében haljanak meg!
A palesztin népet kollektív büntetéssel sújtják. Az izraeli megszállás az USA-adminisztráció, a nagyhatalmak támogatásával és az ENSZ cinkosságával az ellenállás megtörésével próbálkozik, börtöneiben több mint 10 000 palesztin foglyot tart. Jogot a népeknek az ellenállásra, jogot a népeknek az önrendelkezésre! Elutasítjuk a megszállást és elnyomást. Palesztinának fel kell szabadulnia a cionista megszállás alól! A külföldi csapatoknak el kell hagyniuk Irakot, Afganisztánt, Haitit és az összes megszállt területet!
Elutasítjuk, hogy az ifjúság vérét és verejtékét az imperialista háborúkra pazarolják!
A válság kezdete óta a Nemzetközi Munkaügyi Iroda szerint 30-51 millió ember veszítette el munkáját, több mint 200 millió dolgozó vált rendkívül szegénnyé. Az IMF bejelentette, hogy a munkanélküliség még nem érte el a csúcsot. Az IMF, a Világkereskedelmi Szervezet, a Világbank és az Európai Unió különféle ürügyet használva azt akarják, hogy a világ ifjúsága és a dolgozók fizessenek a profiton alapuló rendszer fennmaradásáért saját kizsákmányolóiknak, a spekuláns maffiózóknak.
A válságból a háborúk és a kizsákmányolás általánossá válásával akarnak kimászni.
Válságuk megfizetését elutasítjuk.
A dolgozóknak és ifjúságnak az egész világon meg kell teremteni és meg kell őrizni saját független szervezeteiket. Vitát javaslunk a világ ifjúságának és csatlakozást a háborúk és kizsákmányolás elleni 8. Nyílt Világtanácskozás előkészületeihez, melyet a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése kezdeményezett és az Algériai Dolgozók Pártja szervez Algerban 2010 végén.
Csak ma kezdtük meg harcunkat. Felhívjuk a világ dolgozóit és ifjúságát, álljanak mellénk! Kövessük az 50 amerikai fiatal felhívását és márc. 20-án, az USA iraki inváziójának 7. évfordulóján tartsunk nemzetközi harci, demonstratív napot a háborúk és kizsákmányolás ellen, a népek elnyomása ellen, a megszállás ellen és az egész világon az összes idegen csapat visszavonása érdekében!
Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris - France
Tél : (33 1) 48 01 88 28 Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail : eit.ilc@fr.oleane.com
Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse
A háború és kizsákmányolás elleni nyílt világkonferencia
előkészítő vitája
ALGER, 2010. novembere
Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése
Nyílt világkonferencia
a háború és
kizsákmányolás ellen
54 ország 463 első aláírója összehívására
Alger, 2010. november 27-28-29
Tartalom:
A világkonferencia előkészítése
USA: interjú Nancy Wohlforth-szal
Afganisztán: a Left Radical of Afghanistan (LRA) szervezet üzenete
Németország: Dirk Frohne, (SPD), H W Schuster, (AfA-Ver.Di)
Algéria: felhívás a világ ifjúságához
Bemutatkozás
Mi is a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése?
- A Dolgozók és Népek Nemzeközi Egyetértése különféle eredetű, különféle irányzatokhoz tartozó csoportok, pártok, szervezetek és munkásaktivisták együttműködése a munkásosztály, követeléseik, osztályszervezeteik függetlensége védelmében.
- A Nemzetközi Egyetértés 1991-ben Barcelonában született az első nyílt világkonferencián az összes földrész küldöttei részvételével.
- A második világkonferenciát Párizsban tartottuk 1993. júniusában, 1995. márciusában a szlovákiai munkáskonferencia hirdette meg a 3. találkozót szintén Párizsban 1996. októberére, a világ 70 országának részvételével. A háborúk és a munkásosztály kizsákmányolásának körülményei súlyosbodásával további nyílt tanácskozásokat tartottunk San Franciscoban, Berlinben, Madridban… az aktivisták köre kitágult, munkásszervezetek kapcsolódtak hozzánk az egész világból a dolgozók és népek érdekeinek védelmére és szervezeteik függetlensége érdekében.
- A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése harcol az IMF (Nemzetközi Valutaalap) és a Világbank strukturális rendezési, kiigazítási tervei ellen, melyek a közszolgáltatásokat felszámoltatják és privatizálnak. Küzd a munkásmozgalom függetlenségéért, annak állami beintegrálása ellen. Harcol a munkatörvénykönyvek és a kollektív szerződések védelméért, ellenzi a jelenlegi globális gazdaság nevében bevezetett a deregularizáció (szabályok, törvények kiiktatásának) és a flexibilitás politikáját (a munkavégzés rugalmasságát).
- Az Egyetértés nem kíván a dolgozók különböző nemzetközi szervezete helyébe lépni, sem pedig versenyre kelni velük.
Szerepe annyi, hogy találkozási pontot biztosít azoknak a munkásaktivistáknak, akik az egész világon a dolgozók különleges érdekeit és a demokratikus szabadságjogokat akarják védeni, hogy testvéri vitában tisztázódjanak a különböző nézőpontok a világ munkásosztálya előtt álló számtalan probléma láttán.
- Elérhetőségünk: Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis,
75010 Paris (France).
Tél. : (33 1) 48 01 88 28
Fax : (33 1) 48 01 88 36
E.mail : eit.ilc@fr.oleane.com
Kedves Barátaink, Elvtársaink!
Ahogy tudjátok, 463 munkásaktivista, politikai és szakszervezeti felelős a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése javaslatára «háború és kizsákmányolás elleni nyílt nemzetközi tanácskozást» kezdeményez Alger-ban.
A legjobb anyagi, szervezeti és gyakorlati körülmények garantálására Louisa Hanoune, az Algériai Dologzók Pártja főtitkára, a tanácskozás egyik szervezője azt javasolja, hogy ennek ideje 2010. nov. 27-28-29 legyen.
Ennek az eseménynek az előkészítésére ad keretet a Nemzetközi információk.
Ezért adtuk alcímként: «a háború és kizsákmányolás elleni nyílt világkonferencia előkészítő vitája»; a munkásaktívák vitaindítójának megjelentetésével ebben a keretben olvashatunk egymás tapasztalatairól és készülhetünk fel a fontos tanácskozásra.
Ezen első számunkban publikájuk Nancy Wohlforth (USA), Dirk Frohne és H.W. Schuster (Németország) hozzászólását, az afgán LRA üzenetét, az algériai Fiatalok a Forradalomért kongresszusának felhívását a világ ifjúságához.
Mindenkit, aki támogatni kívánja az alger-i konferenciát és részt akar venni előkészítésében, arra kérünk, jutassa el hozzánk hozzászólását.
A Nemzetközi információk váltakozva (minden második héten) tájékoztató a szokott, nemzetközi sajtó és munkáspublikációk formájában jelenik meg.
Talákozunk Alger-ban november 27-28-29-én!
Testvéri üdvözlettel:
Daniel Gluckstein, a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértésének koordinátora
2010. jan. 20.
Küldjétek el az Egyetértésnek! (cím fentebb)
o Szeretném aláírni az alger-i világkonferencia felhívását
o Szeretném megismerni az alger-i világkonferenciára feliratkozás körülményeit
o Szeretnék a világkonferenciát előkészítendő hozzászólást küldeni
o Anyagi támogatással járulok hozzá az alger-i tanácskozáshoz
Név : Utónév :
Cím : Ország :
Tel. : E-mail :
USA
Interjú Nancy Wohlforth-szal
Nancy Wohlforth az OPEIU (irodai alkalmazottak szakszervezete) kincstárnok-titkára és Pride at Work (büszkeség a munkában) társelnöke. A USLAW (US munkásmozgalom a háború ellen) egyik szervezője és a «Kampány a dolgozók megmentéséért» (WERC) mozgalom ideiglenes országos bizottsága tagja.
Az interjút Alan Benjamin, a WERC szervezője készítette Chicagoban 2009.dec.6-án a USLAW országos gyűlésén.
A munkásmozgalom vezetése melletti tömegmozgósítás
a munkahelyért, a békéért és igazságért
WERC: Egy éve, Obama történelmi jelentőségű megválasztásakor a USLAW országos tanácskozásán Chicagoban szakszervezeti aktivisták között könnyekkel a szemedben nagy örömmel szóltál washingtoni negyeded feketebőrű asszonyaihoz és fiataljaihoz. Azt mondtad, ők még soha nem szavaztak. Azt is, hogy a munkásmozgalomnak nyomást kell gyakorolni Obamára, hogy kapott mandátumát megbecsülje és az egész dolgozó osztály óhaját és reményeit teljesítse. Mi a helyzet szerinted most, egy évvel megválasztása után?
Nancy Wohlforth: 2008.nov.4-én az amerikai néptől Barack Obama azt a megbizást kapta, hogy a munkahelyekért, a békéért és a mindenkinek kijáró igazságért valósítson meg programot.
Ma azok a milliók, akik ezzel megbízták Obamát, fel vannak háborodva. Az örömkönnyek az aggodalom könnycseppjeivé változtak. A Wall Street és a bankok meg lettek mentve – a munkanélküliség azonban továbbra is emelkedik. Egyre több csődöt látunk, közszolgáltatásaink és infrastruktúránk pusztulóban. Az egészségügyi rendszer valódi reformjának ígérete a semmivé olvad.
Ezzel egyidőben folytatódik a dollármilliárdok vándorlása a bankok felé, amihez adjuk hozzá az afganisztáni háború költségeit. A nép nem akar ebből. Ez a rendszer nem képes egyszerre fegyvereket biztosítani és táplálni az embereket, más szavakkal a munkahelyet, a gazdasági igazságot biztosítani az ország többsége, tehát a munkásosztály számára. Minden egyes háborúra fordított centtel kevesebb jut az egészségügyre és a közoktatásra.
Amikor Omaba elnök funkcióba került, azt mondta a munkásmozgalomnak és szövetségeseinek, hogy óriási akadályokat emeltek egy ilyen változást hozó mandátum teljesítése elé. « Tegyetek úgy, hogy megcsinálhassam!», ezt mondta afroamerikaiak millióinak és a fiataloknak, akik rá szavaztak, megismételve Franklin D. Roosevelt évtizedekkel korábbi szavait.
De az elmúlt évben a munkásmozgalom és szövetségesei nem gyakoroltak eléggé nagy nyomást az elnökre. A változtatásokra adott mandátum azon az úton halad, hogy szimpla ábránddá változzék, miközben az elégedetlenség nő az egész országban a veszett konzervatívok malmára hajtva a vizet – akik egyre többen és többet tüntetnek az utcákon rekciós és rasszista programjaikkal, nagyon eltökélten arra, hogy Obama ne jusson tovább az egyetlen elnöki mandátumnál.
Válaszúthoz érkeztünk. A munkásmozgalom és szövetségeseik a népi szervezetekben gigantikus kihívással kell szembenézzenek. Hogyan kell elérni azt, hogy a változtatásokra adott mandátum teljesüljön? A kihívással egyidőben itt a kedvező lehetőség is.
A nagy gazdasági világválság alatt a dolgozók és munkanélküliek óriás megmozdulásai, hatalmas sátorvárosok kellettek ahhoz, hogy a Roosevelt-kormányra nehezedő nyomás kikényszerítse a Fejlesztési adminisztráció (WPA) törvényét a 8,5 millió munkahely megteremtésére. 2010-ben lesz a WPA bevezetésének 75. évfordulója. Ugyanez volt a 60-as években, itt is az emberjogi tömegtüntetések – különösen a szegényeké a munkahelyért, a békékért és igazságért – tették lehetővé a Jim Crow-törvények [mely intézményesítette a rasszista szegregációt] végét és az emberi jogok törvényének bevezetését.
Ezek olyan példák, melyek megmutatják, hogy mire van szükségünk ma – és gyorsan, az idő sürget.
Gyorsan kell hát meglépni a nyomásgyakorlás lépéseit a munkásosztály és szövetségeseink vezetőire, hogy indítsák meg a mobilizációt. Hamar kell kimennünk az utcákra és tömegmozgalmat létrehozni a munkahelyekért, békéért, az igazságért. Ez az értelme a Dolgozók megmentése kampányának, a dolgozók segítése abban, hogy a munkásmozgalom 2010. első negyedében megmozduljon.
WERC: Jelezted, hogy részt fogsz venni a Nemzetközi Egyetértés alger-i nyílt világkonferenciáján a háború és kizsákmányolás ellen. Miért olyan fontos a részvétel?
Nancy Wohlforth: 2000-ben ott voltam a világkonferencián San Franciscoban. Azután aktívan részt vettem sok-sok éven át minden fontos kampányban, amit az Egyetértés indított. Ez a világkonferencia olyan pillanatra esik, mely különösen kegyetlen az egész világon a dolgozókra nézve. Ez nem egy tanácskozás pluszban.
Egy éve az USA-ban olyan elnököt választottunk, aki változást ígért. A várakozás óriási volt és nem csak itt, hanem nemzetközi méretekben is. Változás nem lett. A dolgok jelentősen rosszabbodtak azóta. A bankokat és a spekulációt dollármilliárdokkal talpraállították, közben városaink, közszolgáltatásaink fiskálisan meg vannak bénítva és munkahelyeink növekvő mértékben tűnnek el. A háborúcsinálók még több pénzet kaptak Irakra, Afganisztánra, s ezen túl is. A lista hosszú.
Nem taposhatják el a változtatás reményét. Meg kell sokszorozni erőnket jogaink, munkahelyünk, munkakörülményeink visszahódításáért. Meg kell erősítenünk független erőnket úgyis mint dolgozók és a 2008. nov. 4-én, a változtatás igényével alkotott hatalmat kell kikövetelnünk.
Mindez megkívánja, hogy fejlesszük a munkásosztály mozgósításának független stratégiáját érdekeink védelmében. Ezt pedig nemzetközi szinten kell megtenni, mert ellenfeleink is nemzetközi szinten szerveződnek. A világkonferencia Algériában lehetővé teheti, hogy szervezzük magunkat a visszavágásra.
AFGANISZTÁN
A Left Radical of Afghanistan (LRA) üzenete
Az Afganisztánba küldendő kiegészítő csapatok még nagyobb károkat fognak okozni az afgánoknak és amerikaiknak
Az USA-NATO tragikus háborús gépezete Afganisztánban folytatódik, az afgán nép és az imperialista országok katonáinak még több vérét ontja.
Az USA-ban, Kanadában és más, az afganisztáni háborúba keveredett országokban végezett felmérések szerint az emberek többsége ellenzi nem csak az itteni háborút, hanem csapatai szerencsétlen misszióit is. Csak a kormányok kisebbsége támogatja a véres tragédiát gyalázatos érdekeinek megfelelően rabolva, ölve, más nemzetet leigázva csakúgy, mint saját nemzetét is támadva saját országuk adófizetőinek pénze fosztogatásával.
Afganisztánban sem történik másképpen. Csak a korrupt magasrangú tisztiviselők, a háború urai, a háborús bűnösök és maffiózó csoportok kérnek mindig nagyobb támogatást imperialista gazdáiktól, piszkos pénzük és illegálisan megszerzett tőkéjük védelmében. Az USA és a NATO által berendezett kabuli korrupt maffia-rendszer parazita jellegét táplálják az inváziós csapatok, amely jelentősen meggazdagodott a megszállás 8 éve alatt. Ellenben az afgán állampolgárok többsége, különen 2005. óta, radikálisan ellenzi az őrült USA- és NATO-missziók jelenlétét. Azt gondolják, hogy az erőszakos, vadállati csapatok nemhogy a biztonságot vagy az egyszerű túlélést erősítik, hanem destabilizálják azországot és teljes infrastuktúráját megsemmisítik.
A gyönyörű ígéretek és az Afganisztánból földi paradicsomot ígérő álmok gyorsan hazugnak bizonyultak. A nép nem hisz többé a szép szavaknak: «demokrácia, béke, emberi jogok és újjáépítés». Az utóbbi 8 év alatt az USA és a NATO agyondicsért demokráciájával szemben mi, az afgán nép csak a barbárságát ismertük meg. A «béke» helyett a biztonság hiányát, ártatlan gyerekek és nők leölését, az «emberi jogok» helyett bebörtönzéseket és kínzásokat. Az «újjáépítés» helyett bombázásokat, a falvak és házak megsemmisítését.
A jelenlegi 100.000 USA- és NATO-katona a 200.000 afgán katonával és rendőrrel semmi jót nem hozott. A közelmúltban elhangzott kérés szerint 40 ezer újabb US-katonát küldnek és még – talán 50 ezer – európai uniós katonát is megerősítésként. Mindez még jobban növeli a csalódást Afganisztánban.
Ugyanakkor ezek az imperialista országok, hogy háborús szomjúságukat és fosztogató hajlamukat kiéljék, megpróbálják a háborút kiszélesíteni stratégiai érdekeik megerősítésére; áldozatok milliói sem gátolják őket, bármekkora is legyen ennek ára emberi életben. Az imperialista fosztogatók képesek 5 barrel vér kiontására 1 barrel olajért. Az új USA/ NATO csapatok a pakisztáni, iráni és közép-ázsiai határ közlében akarnak állomásozni. A 45 ezer USA/NATO katona a háborút Pakisztán ellen készíti elő.
A háború és a destabilizáció erősen érinti már Pakisztánt is. Rendszeres katonai hadműveletek folynak afgán föld felől pakisztáni területen. Az USA ellenségeskedése a térségben atomhatalmi státuszára vágyó Iránnal szemben máris túllépett a diplomáciai kardcsörtetésen, és a katonai agresszió felé halad. Az észak-afganisztáni ellenállás az USA és NATO részére alkalom a még több katona küldésére, hogy a lázadást leverjék, hogy katonai betöréseket hajtsanak végre a közép-ázsiai országokba, ezekben közvetlenül beavatkozzanak és destabilizáljanak.
Az Obama-adminisztráció nemcsak nem keresi a nyugalmat, a háborús politika befejezését az egész világon, hanem inkább követi G.W Bush útját, mely egy lépéssel előmozdította az USA kormányának bomlását. Veszélyes játék ez a háborús stratégia, mely gazdasági és társadalmi válságot hoz létre az USA-ban, a világon, felkelti a népek ellenszenvét és lázadását, az ellenállást az USA állampolgárai, ifjúsága és munkásosztálya körében.
Afganisztán megszállása és a kabuli bábkormány felállítása óta az USA-imperializmus és európai szövetségesei egyetértenek abban, hogy «afgán nemzeti hadsereget» és «afgán nemzeti rendőrséget» hozzanak létre a kormány katonai pozícióinak megerősítésére. Kezdetben leváltották a régi magasrangú profi rendőröket, katonákat, akiket a szovjet erők képeztek ki a 80-as években, s újakat, gazdaságilag tőlük függőket neveztek ki helyükre ripsz-ropsz kiképzéssel.
A US/NATO-kiképzők úgy bánnak az afgánokkal, mint a rabszolgákkal. Semmi méltóságot nem tanusítanak, sem pedig tiszteletet nem mutatnak a hagyományok iránt. Első vonalba küldik őket a kiképzés napjaiban, hogy élő falat képezzenek az idegen katonák előtt, megfelelő fegyverek, felszerelés nélkül. Az afgán katonaság és rendőrség soraiból 90 %-kal magasabb az elesettek száma, mint a külföldieknél. Semmi együttműködés, semmi bizalom nincs az afgán erők és az idegenek között.
2002. óta gyakoroltak nyomást képzésükre, de nem tartják be kötelezettségeiket. Szimbolikus akciókat indítanak, nem csak az afgán, de saját népüket is elárulva. Az afgán fegyveres erők költségvetése kevesebb, mint 50 amerikai katonáé, az US/NATO légiererejének bombázása számtalan áldozatot követelt az afgán fegyveres erőknél.
Könnyen megítélhetjük a nemzetközi közösség minőségi és mennyiségi segítségének mértékét, ha meghallgatjuk Gordon Brownt, az Egyesült Királyság miniszterelnökét, aki két hete, hogy az afganisztáni angol jelenlétet védelmezze, azt mondta: a kivonással az afgán erők megszünnének, a kormány összeomlana. Ha 8 év alatt nem sikerült az afgán kormányt az agfán nép ellenállásával szemben megvédeni, hány évbe kerülne az afgán kormánynak, mennyi idő kell az amerikai és az európai népeknek, hogy az inváziós stratégia célhoz érjen? 40 évig lesznek angol-amerikai katonák nálunk?
Az afgán nép fel akarja hívni Gordon Brown miniszterelnök és Obama elnök figyelmét a brit birodalom és a Szovjetunió néhány kudarcára Afganisztánban. Maradhatnak akár 40 vagy 80 évig is, de az afgán nép hamarosan felébred és nem tűri tovább megszállását.
Népünk inváziónak tartja az USA/NATO csapatok megszállását. Barbár missziónak. Ellenséges velük.
Nem vagyunk egyedül, az egész világ ifjúsága és dolgozói támogatását és szolidaritását élvezzük. Az USA és Európa népei sem fogják sokáig tűrni, hogy fiaikat megöljék, megsebesítsék, s nem akarják fizetni a szennyes háború költségeit.
Csak a megszállott és megszálló országok elnyomottai, a dolgozói, a fiatalság egyesült harca garantálhatja a nép győzelmét és az imperializmus bukását a világon. A csapatok kivonása megnyitja az utat a győzelem felé, pontot tehetünk a háborúk, az ember által előidézett katasztrófák, a jogok megsértése, a kizsákmányolás és a szegénység végére.
Afganisztán, LRA, 2009. nov. 28.
Németország
«Csak a dolgozók egységes európai szintű harca tudja megvalósítani az összes munkahely, a vállalati termelés, a kollektív szerződések tartalmazta fix fizetések védelmét»
Dirk Frohne, SPD, a recklinghauseni Afa elnöke, a bochumi Opelben (IG Metall) személyzetének küldötte
H W Schuster, a düsseldorfi AfA elnöke, a Ver.Di küldötte
Csak 2008-ban az összes munkahely 8%-át szüntették meg a General Motors/Opel-nél Belgiumban, Németországban, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Ausztriában, Lengyelországban, Svédországban, Spanyolországban és Magyarországon – nagyjából 31% Anwerpenben, 27% Szentgotthárdon, 20% Trollhättanban, stb. – több mint 4.500-at! 2009-ben újabb 2.500-at kell hozzáadni, így egész Európában 48.000 maradt.
Az összes «koncessziót» ultimátum formájában csikarták ki a dolgozóktól az utóbbi években, egyetlen munkahelyi garancia nélkül. 2009. máj. 29-én lépett életbe a United Auto Workers (UAW) és a GM közötti «kollektív szerződés». Cserébe a «restrukturált GM-ben» a szakszervezet 17,5%-os részvételével bércsökkentés, a nyugdíjasok egészségbiztosításának (VEBA) tönkretétele és főként a 60.000 harmadának megszüntetése. Ellenben az USA kormánya 50 milliárd dollár állami segítséget adott és 60,8%-os részesedét a GM-ben.
A GM-nek és az USA kormányának majdnem egy évre volt szüksége, hogy a munkahelyeket likvidálja, hogy «restrukturáljon». Aztán jött az európai vicc, újból kézbe vették a dolgokat. A GM vezetése akár közvetlenül, akár a befektetőknek való eladással, de kezdettől fogva arra törekszik, hogy az Opel/Vauxhall/Saab «túltermelését» csökkentse 20-30 %-kal, 10 ezer munkahelyet szüntessen meg, gyárakat zárjon be.
Közvetlenül számíthattak az Európai Bizottságra, mely élénken regált az állami anyagi beavatkozásokra, pedig ezekkel munkahelyeket lehetett volna megmenteni, mert az Obama-kormány érdekeit szolgálja: állami beavatkozás csak a túltermelés csökkentésére lehetséges.
«Feltétlenül velünk akar kooperálni», mondta a vállalati bizottság német és európai elnöke (Rheinische Post, 12./8.) Whitacre detroiti GM-főnökkel való találkozása után. Ugyanazon a napon informáltak minket a Saab 5 társasággá alakításáról (Handelsblatt 12./9.). Európa azon a ponton van, hogy az autóiparban, az alvállalkozásokkal együtt, újabb elbocsátási hullám indul. Észak-Rajna-Wesztfáliában 800 vállalat 200.000 dolgozója él ebben a fenyegetettségben. Ez ellen egész Európa munkásosztálya csak egyesülve tud szembeszállni.
A GM szakszervezetei mindenütt abba a védekező szerepbe szorultak, amellyel csak beleegyezésüket várják az ultimátumba. Németországban az ötezer elbocsátás «szociálisan elfogadható elkísérése», a belegyezés a béremelés határozatlan időre való felfüggesztésébe, az országos kollektív szerződések szétmállasztása, közreműködés az éves szinten 265 millió eurós tőkében (ami mégegyszer 10 ezer munkahely). A munkások fizetésével finanszírozták a tőkét.
A szociáldemokrata munkaügyi miniszter nyilatkozta azt, miszerint «az Opelt meghalni hagyni a kormány megbocsáthatatlan hibája lenne» (Süddeutsche Zeitung, 3./21.) és a kormánytól az Opel megmentésére tőkesegítséget reklamált. Az AfA Hesse-ben márc. 28-án az IG Metall üzemi bizottsági és dolgozói küldöttei ezt nyilatkozták: « állami részvétel az Opelben – a munkahelyek védelmére – ideértve az alvállalkozókat és kereskedőket is (…)
• egyetlen üzemet sem szabad bezárni,
• egyetlen munkahelyet sem megszüntetni,
• sem a vívmányokon, sem a béreken egyetlen fillért sem veszíteni.»
Ma, szemben a GM és az USA kormánya ultimátumával, az Afa felelősei, az NRW szakszervezeti vezetői az SPD politikai felelőssége rámutatva ezt kezdeményezik:
— Bochumban kerüljenek állami védelem alá az Opel üzeme és dolgozói,
—az elbocsátások törvény által tiltottak legyenek.
Minden kollégának javasoljuk, hogy vitassák meg ezt a perspektívát és jól koordinált riposztot készítsünk. A munkahelyek, az üzemek, a felszerelések állami védelem alá kell kerüljenek a dolgozók és független szervezetek demokratikus ellenőrzése mellett. Csak így, ezen a védelmi bázison lehet egész Európában, a dolgozók egységével védekezni a GM és az USA kormányának megosztó manővereivel szemben, a bérekért, az elbocsátás ellen, egyszer az egyik országban, máskor másikban.
Ez a megoldás radikálisan különbözik a Balpártétól, mely azt kéri, hogy az Opelből csináljanak egy «szociális és ökológiai trösztöt», a munkahelyeket «szociálisan elviselhető mértékben» csökkentve. Ez azonban csak annyit jelent, hogy a tőke értéknövekedéséhez hozzá nem járuló ipari munkahelyek ezreit szüntetik meg (és nem azért, mert nem ökológiai!). A módosított termékek előállításába fektetett kutatások és fejlesztések gyengék. A «szociális és ökológiai átalakítás» címkéje alatt semmi más nincs, mint egy másik «restrukturáció» GM-USA-kormány-Európai Unió módra alapjában a spekulatív tőke szolgálatában.
A termelés valódi újjászervezése csak a munkahelyek, üzemek együttes állami védelme alatt lehetséges egész Európában, Keleten és Nyugaton is, a magántulajdon megsemmisítő döntései, a tőke birtoklói ellen, ideértve a maffiózó erőket is. A termelés dolgozók általi demokratikus ellenőrzése mellett.
Dirk Frohne
H W Schuster
ALGÉRIA
Dec.4-5-én, az Algériai Forradalmi Ifjúsági Szervezet I. Kongresszusán Algerban algériai, bangladesi, spanyol, francia, marokkói, palesztinai és török fiatalok kezdeményezése:
Felhívás a világ ifjúságához a háborúk és kizsákmányolás ellen
2009 dec. 5-én a világ minden táján fiatalok, dolgozók tartottak gyűléseket, tüntetésen vettek részt. Megmozdulásaik, nyilvános demonstrációik és tüntetéseik az afganisztáni, iraki, palesztinai és haiti megszállás ellen irányultak.
Mára lehullottak az álarcok. Obama elnök elárulta választóit, Afganisztánba 30 000 újabb katonát küld és a NATO-tól 10 000-et kért pótlásként. Mik a következmények? Már nem is számoljuk a halottakat a két fél részéről és Afganisztán lett a világ legfőbb heroinszállítója. A háború kiterjed Pakisztánra, tízezreket késztetve házuk elhagyására, a bombázások előli menekülésre. Az USA és a NATO összes országának ifjúsága elutasítja ezeket az ő nevükben viselt háborúkat! Elutasítjuk, hogy a fiatalok a nagy multinacionális vállalkozások érdekében haljanak meg!
A palesztin népet kollektív büntetéssel sújtják. Az izraeli megszállás az USA-adminisztráció, a nagyhatalmak támogatásával és az ENSZ cinkosságával az ellenállás megtörésével próbálkozik, börtöneiben több mint 10 000 palesztin foglyot tart. Jogot a népeknek az ellenállásra, jogot a népeknek az önrendelkezésre! Elutasítjuk a megszállást és elnyomást. Palesztinának fel kell szabadulnia a cionista megszállás alól! A külföldi csapatoknak el kell hagyniuk Irakot, Afganisztánt, Haitit és az összes megszállt területet!
Elutasítjuk, hogy az ifjúság vérét és verejtékét az imperialista háborúkra pazarolják!
A válság kezdete óta a Nemzetközi Munkaügyi Iroda szerint 30-51 millió ember veszítette el munkáját, több mint 200 millió dolgozó vált rendkívül szegénnyé. Az IMF bejelentette, hogy a munkanélküliség még nem érte el a csúcsot. Az IMF, a Világkereskedelmi Szervezet, a Világbank és az Európai Unió különféle ürügyet használva azt akarják, hogy a világ ifjúsága és a dolgozók fizessenek a profiton alapuló rendszer fennmaradásáért saját kizsákmányolóiknak, a spekuláns maffiózóknak.
A válságból a háborúk és a kizsákmányolás általánossá válásával akarnak kimászni.
Válságuk megfizetését elutasítjuk.
A dolgozóknak és ifjúságnak az egész világon meg kell teremteni és meg kell őrizni saját független szervezeteiket. Vitát javaslunk a világ ifjúságának és csatlakozást a háborúk és kizsákmányolás elleni 8. Nyílt Világtanácskozás előkészületeihez, melyet a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése kezdeményezett és az Algériai Dolgozók Pártja szervez Algerban 2010 végén.
Csak ma kezdtük meg harcunkat. Felhívjuk a világ dolgozóit és ifjúságát, álljanak mellénk! Kövessük az 50 amerikai fiatal felhívását és márc. 20-án, az USA iraki inváziójának 7. évfordulóján tartsunk nemzetközi harci, demonstratív napot a háborúk és kizsákmányolás ellen, a népek elnyomása ellen, a megszállás ellen és az egész világon az összes idegen csapat visszavonása érdekében!
Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris - France
Tél : (33 1) 48 01 88 28 Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail : eit.ilc@fr.oleane.com
Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse
2010. január 21., csütörtök
Izland népe elutasítja, hogy a bankoknak fizessen
«A pénzügyi érdekek és demokrácia közül» melyiket választják?
2010. jan. 5-én Izland elnöke vétójogával élt azzal a törvénnyel szemben, mely a csődbejutott bankok térítését rendezi. Nem kis összegről van szó, a 306 694 lakosra több mint 15 ezer euró/fő adósság jut… A népesség 60 év óta nem látott méretű megmozdulása nyomán népszavazásról határozott ennek a törvénynek eltörlésére – az Európai unió és az IMF ellenére. «A pénzügyi érdekek és a demokrácia közül én a demokráciát választottam», nyilatkozta a nemzetközi sajtónak.
Míg szerte Európában a kormányok ellenzékükkel együtt fütyültek a demokráciára, s mindenütt átvitték az «európai alkotmány», a lisszaboni szerződés ratifikációját bármilyen népi konzultáció nélkül, most arról van szó, hogy a dolgozókkal fizettessék meg az állami kölcsöket, melyeket nagylelkűen osztogattak a bankok és munkáltatók ”talpraállítására”. A spekuláció, a multinacionális vállalatok támogatása lyukakat ütött az állami büdzséken, ezeket a társadalombiztosításra, az oktatásra, egészségügyre, önkormányzatokra szánt összegek megrövidítésével igyekeznek betömni. Az elbocsátások nemcsak nem álltak le, hanem fokozott mértékben emelkednek, ehhez hozzájárul a nyugdíjrendszer „reformja”... Az Unió és az IMF a bankok talpraállítását a népekkel akarja megfizettetni.
Egy reykjaviki lakos válaszol a francia Munkásinformációk, a Független Munkáspárt (POI) lapjának kérdéseire
Morgane egy fiatal nő Reykjavikból. Személyesen érintett az izlandi gigantikus adóssággal szembeni népi ellenállásban.
Mesélj nekünk azt a helyzetről, melybe az izlandi nép került 2008 szeptemberétől, a pénzügyi válság kezdetétől.
Több bank egyszerre összeomlott, államosítani kellett őket. Ezeknek a bankoknak egyik lányvállalata az Icesave, mely külföldről operált interneten keresztül magas hozamokat igérve. Közönséges halandó nem is ismerte itt, 320 000 ügyfele főként Nagy-Britanniában és Hollandiában volt – tehát több, mint a teljes izlandi lakosság! Az Icesave (és més bankok) felpumpálásával teljes lakosságunk, beleszámítva a gyerekeket is, szembetalálja magát kb. 20 ezer eurós fejenkénti adóssággal! A brit kormány befagyasztotta ennek a banknak a követeléseit, de az összes izlandi vállalatét is Nagy-Britanniában – az antiterrorista törvény értelmében! Az Icesave befektetőit gyorsan kielégítette, aztán a számlát benyújtotta Izlandnak 5 %-os kamatot hozzátéve! A láncreakcióként működő összeomlás pénzünk gyors értékvesztéséhez vezetett.
Nálunk is sokan vettek fel lakásvásárlási kölcsönt külföldi devizában, most pedig a törlesztőrészletük néhány hónap alatt megduplázódott. De azok sem jártak jobban, akik nemzeti fizetőeszközben vették fel, mivel ezt az infláció arányában indexálják. Az pedig vágtat. Ugyanakkor a lakásárak szintén összeomlottak, felét érik csak, de a családoknak folytatni kell a duplájára emelkedett kölcsön fizetését! A bankok megveszik a házakat semmiért, a benne lakókat kiteszik, a család fedél nélkül találja magát, ráadásul az alig csökkenő kölcsön fizetését folytatnia kell. És ezek a bankok elvileg államiak! Lakosságunk elégedetlensége még nagyobb, mivel a politikusok, szakemberek a bankok összeomlása jeleire nem figyelmeztettek, pedig tudtak róla, és nem tettek semmit.
Emellett lavinaszerű elbocsátási hullám indult...
Például az egész építőipar hirtelen leállt; egészében 10 %-os munkanélküliséget regisztrálnak, ami a valóságban persze jóval súlyosabb. Sokaknak volt kettős munkahelyük Izlandban – legalább egyet elvesztettek. A bérek pedig 5-7 %-kal csökkentek, a túlórák, melyek fizetése 1,8-szorosa volt a normálisnak, megszűntek.
Hogyan kezdődtek az első tüntetések?
Sok háztartást szó szerint fojtogatnak. Velük szemben a majd 20 éve hatalmon levő konzervatív kormány (2007 óta a szociáldemokratákkal koalicióban) csak a bankárok, a válságért felelősök mentéséért tettek intézkedéseket. Már 2008 őszén voltak tüntetések, amelyek nálunk azelőtt a legritkább esetben fordultak elő. Az elsők nagyon békésen zajlottak a kormány székháza előtt. A kormányülések éjszakánként zajlottak, titokban, a lakosság tájékoztatása nélkül. Az első követelések között ott találjuk a tájékoztatásra vonatkozót.
Kik szervezeték ezeket a tüntetéseket?
Eleinte spontán volt, pártkeretek nélkül, leginkább családapák és –anyák mobilizálódtak néhány százan. Eléggé békésen. Akkor változtak meg a dolgok, mikor az elbocsátások megkezdődtek. A tüntetők a parlament felé vették útjukat, a tömeg egyre nőtt és a haragja is. Mert a kormánynak kezdettől fogva csak az járt a fejében, hogyan mentse meg a vállalatokat, de nem a bérből élőket, hanem a tulajdonosokat; hogyan kártalanítsa a külföldi államokat és hogyan kapjon újabb kölcsönöket. Még ma sem beszélnek gyakorlatilag a hivatalos vitákban a családok pénzügyi fojtogatásáról.
És a baloldali pártok hol vannak?
A szociáldemokrata vezetők nem vesznek részt a tüntetéseken. A balodali Zöldek elég későn tüntek fel (akkor még ellenzékben voltak), akkor nyilatkozták, hogy elfogadhatatlan az Icesave-ért fizetni. Elképzelhetetlenül sok sok idő kellett a szociáldemokratáknak, hogy a kormánykoaliciót felbontsák. Végül meg kellett tenniük, mert a lázadás akkorára nőtt, hogy kormányzási részvételük lehetetlenné vált. 2009-ben szociáldemokrata átmeneti kormány lett. A szocdem párt nem merte hivatalba emelni országos titkárát, aki az előző kormány külügyminisztereként teljesen hitelét vesztette. Az átmeneti kormány élén a korábbi szociális ügyek minisztere állt, aki eléggé szimpatikussá tette magát a korábbi időszakban, mikor területén kurtításokat akartak végrehajtatni vele. A 2009 áprilisi törvényhozói választások óta pedig szocdem-baloldali zöld koalició kormányoz.
Mi az új kormány politikája?
Inkább csak folytatása a réginek. «Nincs választásunk, ismételgetik, az aláírt vállalásokat teljesíteni kell», különösen az IMF-fel. Nem kérdőjelezik meg a bankárok érdekében felhalmozott gigantikus adósságtörlesztést. A szociáldemokrata párt unióbarát. Elsőrendű célja, hogy a tagországokkal szembeni összes problémát rendezze, hogy minél hamarabb bejusson Izland az Unióba. Viszont a baloldali zöldek azt mondták: «Nem fogunk fizetni.» És unióellenesek voltak. De kompromisszumból kompromisszumba mentek, dec. végén pl. az Icesave-törvényt (az adósságfizetést szabályozó törvény) megszavazták.
Hogyan sikerült 60 000 aláírást összeszedi az adósságfizetés ellen?
A peticiót elsődlegesen egy 37 ezer taggal bíró Facebook-csoport szervezte az interneten ezzel a címmel:
«Elutasítjuk olyan adósság fizetését, melyben nem vagyunk felelősök.» Ebben azt kérték az elnöktől, hogy ne írja alá az Icesave-törvényt.
Milyen volt a kormány reagálása az elnöki vétójog alkalmazásáról és a népszavazás kiírásáról?
Ajajaj! A miniszterelnök rohant a külföldi sajtóhoz, hogy «az elnöki attitüd elviselhetetlen»! Egy szociáldemokrata vezető Dániában még azt is merte mondani, hogy az elnök erőszakot tett az izlandi demokrácián! Holott ez inkább az ő hűbéri köreikben szokás. Elképesztő!
2010. jan. 5-én Izland elnöke vétójogával élt azzal a törvénnyel szemben, mely a csődbejutott bankok térítését rendezi. Nem kis összegről van szó, a 306 694 lakosra több mint 15 ezer euró/fő adósság jut… A népesség 60 év óta nem látott méretű megmozdulása nyomán népszavazásról határozott ennek a törvénynek eltörlésére – az Európai unió és az IMF ellenére. «A pénzügyi érdekek és a demokrácia közül én a demokráciát választottam», nyilatkozta a nemzetközi sajtónak.
Míg szerte Európában a kormányok ellenzékükkel együtt fütyültek a demokráciára, s mindenütt átvitték az «európai alkotmány», a lisszaboni szerződés ratifikációját bármilyen népi konzultáció nélkül, most arról van szó, hogy a dolgozókkal fizettessék meg az állami kölcsöket, melyeket nagylelkűen osztogattak a bankok és munkáltatók ”talpraállítására”. A spekuláció, a multinacionális vállalatok támogatása lyukakat ütött az állami büdzséken, ezeket a társadalombiztosításra, az oktatásra, egészségügyre, önkormányzatokra szánt összegek megrövidítésével igyekeznek betömni. Az elbocsátások nemcsak nem álltak le, hanem fokozott mértékben emelkednek, ehhez hozzájárul a nyugdíjrendszer „reformja”... Az Unió és az IMF a bankok talpraállítását a népekkel akarja megfizettetni.
Egy reykjaviki lakos válaszol a francia Munkásinformációk, a Független Munkáspárt (POI) lapjának kérdéseire
Morgane egy fiatal nő Reykjavikból. Személyesen érintett az izlandi gigantikus adóssággal szembeni népi ellenállásban.
Mesélj nekünk azt a helyzetről, melybe az izlandi nép került 2008 szeptemberétől, a pénzügyi válság kezdetétől.
Több bank egyszerre összeomlott, államosítani kellett őket. Ezeknek a bankoknak egyik lányvállalata az Icesave, mely külföldről operált interneten keresztül magas hozamokat igérve. Közönséges halandó nem is ismerte itt, 320 000 ügyfele főként Nagy-Britanniában és Hollandiában volt – tehát több, mint a teljes izlandi lakosság! Az Icesave (és més bankok) felpumpálásával teljes lakosságunk, beleszámítva a gyerekeket is, szembetalálja magát kb. 20 ezer eurós fejenkénti adóssággal! A brit kormány befagyasztotta ennek a banknak a követeléseit, de az összes izlandi vállalatét is Nagy-Britanniában – az antiterrorista törvény értelmében! Az Icesave befektetőit gyorsan kielégítette, aztán a számlát benyújtotta Izlandnak 5 %-os kamatot hozzátéve! A láncreakcióként működő összeomlás pénzünk gyors értékvesztéséhez vezetett.
Nálunk is sokan vettek fel lakásvásárlási kölcsönt külföldi devizában, most pedig a törlesztőrészletük néhány hónap alatt megduplázódott. De azok sem jártak jobban, akik nemzeti fizetőeszközben vették fel, mivel ezt az infláció arányában indexálják. Az pedig vágtat. Ugyanakkor a lakásárak szintén összeomlottak, felét érik csak, de a családoknak folytatni kell a duplájára emelkedett kölcsön fizetését! A bankok megveszik a házakat semmiért, a benne lakókat kiteszik, a család fedél nélkül találja magát, ráadásul az alig csökkenő kölcsön fizetését folytatnia kell. És ezek a bankok elvileg államiak! Lakosságunk elégedetlensége még nagyobb, mivel a politikusok, szakemberek a bankok összeomlása jeleire nem figyelmeztettek, pedig tudtak róla, és nem tettek semmit.
Emellett lavinaszerű elbocsátási hullám indult...
Például az egész építőipar hirtelen leállt; egészében 10 %-os munkanélküliséget regisztrálnak, ami a valóságban persze jóval súlyosabb. Sokaknak volt kettős munkahelyük Izlandban – legalább egyet elvesztettek. A bérek pedig 5-7 %-kal csökkentek, a túlórák, melyek fizetése 1,8-szorosa volt a normálisnak, megszűntek.
Hogyan kezdődtek az első tüntetések?
Sok háztartást szó szerint fojtogatnak. Velük szemben a majd 20 éve hatalmon levő konzervatív kormány (2007 óta a szociáldemokratákkal koalicióban) csak a bankárok, a válságért felelősök mentéséért tettek intézkedéseket. Már 2008 őszén voltak tüntetések, amelyek nálunk azelőtt a legritkább esetben fordultak elő. Az elsők nagyon békésen zajlottak a kormány székháza előtt. A kormányülések éjszakánként zajlottak, titokban, a lakosság tájékoztatása nélkül. Az első követelések között ott találjuk a tájékoztatásra vonatkozót.
Kik szervezeték ezeket a tüntetéseket?
Eleinte spontán volt, pártkeretek nélkül, leginkább családapák és –anyák mobilizálódtak néhány százan. Eléggé békésen. Akkor változtak meg a dolgok, mikor az elbocsátások megkezdődtek. A tüntetők a parlament felé vették útjukat, a tömeg egyre nőtt és a haragja is. Mert a kormánynak kezdettől fogva csak az járt a fejében, hogyan mentse meg a vállalatokat, de nem a bérből élőket, hanem a tulajdonosokat; hogyan kártalanítsa a külföldi államokat és hogyan kapjon újabb kölcsönöket. Még ma sem beszélnek gyakorlatilag a hivatalos vitákban a családok pénzügyi fojtogatásáról.
És a baloldali pártok hol vannak?
A szociáldemokrata vezetők nem vesznek részt a tüntetéseken. A balodali Zöldek elég későn tüntek fel (akkor még ellenzékben voltak), akkor nyilatkozták, hogy elfogadhatatlan az Icesave-ért fizetni. Elképzelhetetlenül sok sok idő kellett a szociáldemokratáknak, hogy a kormánykoaliciót felbontsák. Végül meg kellett tenniük, mert a lázadás akkorára nőtt, hogy kormányzási részvételük lehetetlenné vált. 2009-ben szociáldemokrata átmeneti kormány lett. A szocdem párt nem merte hivatalba emelni országos titkárát, aki az előző kormány külügyminisztereként teljesen hitelét vesztette. Az átmeneti kormány élén a korábbi szociális ügyek minisztere állt, aki eléggé szimpatikussá tette magát a korábbi időszakban, mikor területén kurtításokat akartak végrehajtatni vele. A 2009 áprilisi törvényhozói választások óta pedig szocdem-baloldali zöld koalició kormányoz.
Mi az új kormány politikája?
Inkább csak folytatása a réginek. «Nincs választásunk, ismételgetik, az aláírt vállalásokat teljesíteni kell», különösen az IMF-fel. Nem kérdőjelezik meg a bankárok érdekében felhalmozott gigantikus adósságtörlesztést. A szociáldemokrata párt unióbarát. Elsőrendű célja, hogy a tagországokkal szembeni összes problémát rendezze, hogy minél hamarabb bejusson Izland az Unióba. Viszont a baloldali zöldek azt mondták: «Nem fogunk fizetni.» És unióellenesek voltak. De kompromisszumból kompromisszumba mentek, dec. végén pl. az Icesave-törvényt (az adósságfizetést szabályozó törvény) megszavazták.
Hogyan sikerült 60 000 aláírást összeszedi az adósságfizetés ellen?
A peticiót elsődlegesen egy 37 ezer taggal bíró Facebook-csoport szervezte az interneten ezzel a címmel:
«Elutasítjuk olyan adósság fizetését, melyben nem vagyunk felelősök.» Ebben azt kérték az elnöktől, hogy ne írja alá az Icesave-törvényt.
Milyen volt a kormány reagálása az elnöki vétójog alkalmazásáról és a népszavazás kiírásáról?
Ajajaj! A miniszterelnök rohant a külföldi sajtóhoz, hogy «az elnöki attitüd elviselhetetlen»! Egy szociáldemokrata vezető Dániában még azt is merte mondani, hogy az elnök erőszakot tett az izlandi demokrácián! Holott ez inkább az ő hűbéri köreikben szokás. Elképesztő!
2010. január 19., kedd
Válasz Konok: Egy lezárhatatlan vita margójára (Eszmélet, 64.sz.) c. írása néhány részletére
«A trockistákat nem elsősorban az jellemezte, hogy Lev Trockij – önmagában is folytonosan változó – tanait követték, hanem az, hogy a Szovjetunióval szemben a “kritikus támogatás” talajára helyezkedtek. “Baloldaliságuk” sokkal inkább volt egyfajta “ellenzékiség” a hivatalossá jegecesedett marxizmus–leninizmussal szemben, mintsem alapvető elvi egyet nem értés. Ez tetten érhető öndefinícióikban is: “bolsevik leninistákként”, “igazi leninistákként” stb. tekintettek önmagukra, és jóllehet magukat gyakran “baloldaliaknak” definiálták, alapjában nem akartak mást, mint ami az “elfajult munkásállam” gyakorlati politikája volt. Ennek megfelelően a többi baloldali kommunista irányzattal csak eseti kapcsolataik voltak, azoktól lényegében – többnyire éppen Leninre hivatkozva – élesen elkülönültek. (Más kérdés, hogy a sztálinista terminológiában többnyire az összes baloldali kommunistát, de nemritkán még az anarchistákat is “trockistának” bélyegezték, ez azonban sokkal inkább volt szitokszó, mint politikai jellemzés, és lényegében annyit jelentett: ellenség.) A baloldali kommunizmust jellemző kritikai elemzést általában nem vették át; a forradalmi mozgalom aktuális kérdései a trockista csoportok számára mindig taktikai, a baloldali kommunisták számára stratégiai-elvi kérdésként jelentek meg. (...)»
Eléggé sommás megállapítások, különösen azt tekintve, hogy a «trockisták» ma sem egységes mozgalom (lásd: a «trockizmus» története), a «Szovjetunió kritikus támogatása» talaján eléggé gyakoriak voltak a szakítások... Az „elfajult munkásállam” gyakorlati politikáját akarták/akarják alapjában véve? Kikről beszél Konok? Arlette Laguiller pártjáról? A lambertistákról? A pablistákról? Milyen tényekre alapozza ezt a nézetét, mellyel azt sugallja, mintha a sztálinista diktatúrát csak egyetlen szempontból bírálnák, tehát azért, mert azt nem Trockij vezette? Megmosolyogtató, visszaköszön a régi vád...
Úgyszintén cáfolják a tények azt a hipotézist, hogy élesen elkülönülnének a többi baloldali kommunista irányzattól (bár itt sem világlik ki az írásból, pontosan melyik szárnyról, melyik időszakról beszél). Csak a francia Független Munkáspártra (POI) hivatkozom, melyben lambertista–kommunista–szocialista–anarchoszindikalista irányzatok működnek (alapszabályzat: «mindent munkásosztályhoz tartozó irányzatot és áramlatot elfogad a párt, mely a elfogadja alapjait és nyilatkozatát»). Ez lenne az eseti kapcsolat?
A baloldali kommunizmust jellemző kritikai elemzés át nem vételéről: kéretik sűrűn forgatni a La Vérité, Cahiers de mouvement ouvrier folyóiratok írásait, Jean-Jacques Marie történész nagyszámú műveit.
A IV. Internacionálé programja ma is az az 1938-as Átmeneti program, melyet Trockij dolgozott ki. A marxizmus-leninizmus talaján, mellyel szemben valóban nincs szó elvi egyet nem értésről – csak annak interpretálásával a gyakorlatban. Trockij „folyamatosan változó tanai” a rendelkezésemre álló mintegy 50 kötetében koherens munka. Ha gondolja Konok, kölcsönadhatom neki...
Eléggé sommás megállapítások, különösen azt tekintve, hogy a «trockisták» ma sem egységes mozgalom (lásd: a «trockizmus» története), a «Szovjetunió kritikus támogatása» talaján eléggé gyakoriak voltak a szakítások... Az „elfajult munkásállam” gyakorlati politikáját akarták/akarják alapjában véve? Kikről beszél Konok? Arlette Laguiller pártjáról? A lambertistákról? A pablistákról? Milyen tényekre alapozza ezt a nézetét, mellyel azt sugallja, mintha a sztálinista diktatúrát csak egyetlen szempontból bírálnák, tehát azért, mert azt nem Trockij vezette? Megmosolyogtató, visszaköszön a régi vád...
Úgyszintén cáfolják a tények azt a hipotézist, hogy élesen elkülönülnének a többi baloldali kommunista irányzattól (bár itt sem világlik ki az írásból, pontosan melyik szárnyról, melyik időszakról beszél). Csak a francia Független Munkáspártra (POI) hivatkozom, melyben lambertista–kommunista–szocialista–anarchoszindikalista irányzatok működnek (alapszabályzat: «mindent munkásosztályhoz tartozó irányzatot és áramlatot elfogad a párt, mely a elfogadja alapjait és nyilatkozatát»). Ez lenne az eseti kapcsolat?
A baloldali kommunizmust jellemző kritikai elemzés át nem vételéről: kéretik sűrűn forgatni a La Vérité, Cahiers de mouvement ouvrier folyóiratok írásait, Jean-Jacques Marie történész nagyszámú műveit.
A IV. Internacionálé programja ma is az az 1938-as Átmeneti program, melyet Trockij dolgozott ki. A marxizmus-leninizmus talaján, mellyel szemben valóban nincs szó elvi egyet nem értésről – csak annak interpretálásával a gyakorlatban. Trockij „folyamatosan változó tanai” a rendelkezésemre álló mintegy 50 kötetében koherens munka. Ha gondolja Konok, kölcsönadhatom neki...
2010. január 16., szombat
Haiti
Az ùjabb földrengéstől, fosztogatàstól tartó nincstelen haitiak humanitàrius segítség hiànyàban próbàlkoznak a 90 %-ban lerombolt fővàros elhagyàsàval. "Az utcàk halottaktól szaglanak. Semmi segítséget nem kapunk, a gyerekeink nem élhetnek ùgy, mint az àllatok", mondja egy hàzaspàr, aki 4 gyerekkel menekül. "Akàrhovà, csak messze a vàrostól", ismétlik. De a vidék is érintett, Léogane vàrosànak 80 %-a hever romokban, 134 ezer lakosàból 5-10 ezren haltak meg. Jacmel vàrosànak fele àll romokban, 40 km-re a fővàrostól. A segítség még ide sem érkezett el. A szomszédos Dominikai Köztàrsasàg lezàrta hatàrait, az USA fenntartja beutazàsi tilalmàt.
Az egész orszàgban legalàbb 50 000 halott, 250 000 sebesült és 1,5 millió hajléktalan. 15 000 holttestet màr elföldeltek tömegsírokban, a parkolókban gyűjtik a többieket. A magàrahagyott lakossàg felhàborodàsàban legalàbb két helyen utcai torlaszt emelt a halottakból – a hàrom napja bekövetkezett katasztrófa óta sem szàllítottàk el őket a hőségben. Nincs víz-, villanyszolgàltatàs, az utak beomlottak, benzinhiàny van. A bankok, üzletek bezàrtak a földrengést követő percekben, az àrak azon nyomban megugrottak. Az emberek két kezükkel turkàlva a keresik az élelmet akàr az ingatag romok alà is bemàszva, életüket veszélyeztetve - a tùlélést keresik. A kórhàzak tele vannak, nincs mivel gyógyítani, a sebesülteket operàlni, hiàba tesznek meg mindent a kubai és haiti orvosok. Hamis informàciók keringenek egy cunamiról, ùjabb rengésről, tovàbb rémítve az életben levőket. A sebtében összetàkolt menekülttàborokban még wc sincs, az emberek se inni, se mosakodni nem tudnak.
"A kormàny nem tud mit tenni, de a helyén van" a kormànyépület összomlàsa utàn a repülőtér közelében egy rendőrsörsön. René Préval elnök a nemzetközi segítség közelében akar maradni, de beismerte: "a koordinàció a legnagyobb probléma". A totàlis kàoszban erőszakos cselekményektől tart, de eddig csak nagyon kevésről érkezett hír. Az ENSZ-nek kb. 12 000 képviselője van Haitiban, az USA-nak 4 200 katonàja a zónàban és 6 300-nak hétfőig kell megérkeznie. «A rend fenntartàsàra».
Az egész orszàgban legalàbb 50 000 halott, 250 000 sebesült és 1,5 millió hajléktalan. 15 000 holttestet màr elföldeltek tömegsírokban, a parkolókban gyűjtik a többieket. A magàrahagyott lakossàg felhàborodàsàban legalàbb két helyen utcai torlaszt emelt a halottakból – a hàrom napja bekövetkezett katasztrófa óta sem szàllítottàk el őket a hőségben. Nincs víz-, villanyszolgàltatàs, az utak beomlottak, benzinhiàny van. A bankok, üzletek bezàrtak a földrengést követő percekben, az àrak azon nyomban megugrottak. Az emberek két kezükkel turkàlva a keresik az élelmet akàr az ingatag romok alà is bemàszva, életüket veszélyeztetve - a tùlélést keresik. A kórhàzak tele vannak, nincs mivel gyógyítani, a sebesülteket operàlni, hiàba tesznek meg mindent a kubai és haiti orvosok. Hamis informàciók keringenek egy cunamiról, ùjabb rengésről, tovàbb rémítve az életben levőket. A sebtében összetàkolt menekülttàborokban még wc sincs, az emberek se inni, se mosakodni nem tudnak.
"A kormàny nem tud mit tenni, de a helyén van" a kormànyépület összomlàsa utàn a repülőtér közelében egy rendőrsörsön. René Préval elnök a nemzetközi segítség közelében akar maradni, de beismerte: "a koordinàció a legnagyobb probléma". A totàlis kàoszban erőszakos cselekményektől tart, de eddig csak nagyon kevésről érkezett hír. Az ENSZ-nek kb. 12 000 képviselője van Haitiban, az USA-nak 4 200 katonàja a zónàban és 6 300-nak hétfőig kell megérkeznie. «A rend fenntartàsàra».
HAITI!
eit /DOLGOZÓK ÉS NÉPEK NEMZETKÖZI EGYETÉRTÉSE
87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75 000 Paris (France)
A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése, elborzadva a haiti népet ismételten sújtó gyötrelem tényétől, ismerteti minden dolgozóval a világon a Karibi Dolgozók és Népek Szövetségének (ATPC) felhívását.
Szolidaritás Haiti dolgozóival és népével
A Karibi Dolgozók és Népek Szövetsége (ATPC) teljes szolidaritásáról biztosítja a haiti népet, melyet ismételt csapás ért a nagyintenzitású földrengés következtében (…).
Az ATPC emlékeztet, hogy szeizmus által okozott károk, a számos áldozat, a mélységes szenvedés az infrastruktúra állapotának, azok kiáltó hiányának és a lakhatás feltételeinek a következménye. Miközben a dolgozók 60 %-át sújtja a munkanélküliség, a bérek nyomorúságosak (napi kevesebb mint 2 euró), a haiti kormány minden héten több mint egymillió US-dollárt utal át a nemzetközi intézményeknek úgymond külső adóssága fejében.
Az ATPC felhívja Guadeloupe és a karibi térség népeit ezen helyzet elleni tiltakozásra;
Felszólítja a karibi dolgozókat és népeket a haiti néppel az ATPC által szervezett szolidaritási akciókon való részvételre;
Az ATPC újból megerősíti, hogy Haiti jelenlegi helyzete nincs kapcsolatban sem a fatális véletlennel, sem átokkal, csakis a túlzott mértékű kizsákmányolással; a nyugati hatalmaknak, nevezetesen Franciaországnak és az USA-nak való alávetettségével, melyek a világ első fekete köztársaságának nemzetét, a napóleoni csapatok legyőzőjét rabszolgasorba vetették.
ATPC
(Guadeloupe, 2010.jan.13.)
72 órával a földrengés után a haitiak milliói elképzelhetetlen káoszban próbálkoznak a túléléssel, felhívásunk emiatt sürgős:
– «Állam nélkül, az ENSZ hatékonytalanságával szemben a haitiak sorsukra vannak hagyva», nyilatkozta egy brazil, haiti misszión lévő egyetemi tanár, a földrengés tanúja: «A haitiak belefáradtak azokba az igérgetésekbe, melyeket a ‘‘nemzetközi közösség’’ képviseletében tesznek nekik. Végül is miért vannak itt? 6 éves megszállás után a kórházak, iskolák romokban hevernek» (Folha de Sao Paulo, jan.14.).
– Az USA válasza: 10 000 tengerészt küld a helyszinre! Amerikai ejtőernyősök vették birtokukba a repülőteret. A US Army ellenőrzi a sziget minden stratégiai pontját. Egy amerikai nukleáris repülőgép-anyahajó foglalta el a tönkrement kikötőt, a parti őrség hajója állomásozik Port-au-Prince előtt, egy másik most érkezik. Haitit elvágták a világtól, hermetikusan zárva van.
– Ugyanakkor a US-kormány fenntartja a haiti állampolgárok beutazási tilalmát az USA területére és kinevezi a «Haiti Megmentési Bizottság» társelnökévé G. W. Busht, az iraki és afganisztáni háborúk emberét, aki elnöksége idején kisujját sem mozdította, hogy segítséget nyújtson a Katrina-hurrikán többszázezer, többségében feketebőrű áldozatának New Orleans-ban.
– Az IMF, igazgatója, M. Strauss Kahn közlésében, néhány millió dollár segítség kilátásba helyezésére készen áll, de folytatja a teljes külső adósság fizetésének követelését, a haiti nép és nemzet kivéreztetését.
– M. Kouchner, a francia külügyminiszter első reagálása alig néhány órával a katasztrófa után, mikor a haitiak ezrei hevertek a romok alatt, több tízezer holt és hajléktalanok milliói számláltattak: «Meg kell őrizni a rendet, a fosztogatást meg kell akadályozni, a tulajdon védelmét garantálni»! A brazil külügyminiszter, Celso Amorin pedig ezen is túllicitálva: «Világos, hogy ez a tragédia speciális figyelmet igényel a rend és a biztonság szempontjából. Annál is inkább, mivel a börtönök is megsemmisültek» (O Estado, jan.14.).
Természetes, hogy a hosszú ideje ismétlődő tektonikus mozgások övezetében természti katasztrófák előfordulnak.
Azonban a 50-100 ezer halott nem természetes – amiatt, mert az épületek, lakások (a bidonvárosokról nem is beszélve) nem felelnek meg a földrengésbiztos normák előírásainak –, több százezer másik halott sem természetes – amiatt, mert nincs kórház, nincs semmiféle közlekedés, nincs állami infrastruktúra, nincsenek közszolgáltatások… Ez annak az elszabadult politikának az eredménye, melyet az évekkel ezelőtt az IMF és a «nagyhatalmak» igájában nyögő országra kényszerítettek, melyek a közszolgáltatások megsemmisítésére kötelezték azt, az illegitim adósságok fizetésére és más IMF-előírásokra! A «nagyhatalmak» 1981-ig támogatták a Duvalier-k diktatúráját, aztán az államcsínyt, mely 2004-ben Aristide elnököt elűzte, hogy a Minustah-bajonnettekre támaszkodó jelenlegi kormányt a helyére ültessék!
Amivel vádolunk, az a kormányok együttes politikája, mely ezt a népet a szegények között is a legszegényebbé tette, a nyomor sötét bugyraiba taszította, ahol a földrengés a legnagyobb kárt okozhatta. A képmutatók pedig most a haiti nép sorsán siránkoznak!
Ami Haitit tönkreteszi, az valójában az a szociális, politikai, gazdasági katasztrófa, melyért mindezen kormányok a felelősek, senki más.
Szolidaritást Haiti népével, dolgozóival, ifjúságával, igen!
Amit ki kell mondani világosan, mint legelső követelést:
– A külső adósság azonnali eltörlését!
– A haiti nép szuverenitásának teljes helyreállítását, a katonai megszállás azonnali felszámolását! Orvosokra, ápolószemélyzetre, mérnökökre van szüksége Haitinak, nem katonákra!
– A haiti állampolgárok előtt minden államhatár megnyitását!
A haiti népi- és szakszervezetek (1), melyek 2008 decemberében Port-au-Prince-ben a kontinentális tanácskozást szervezték Haiti szuverenitásáért, a nemzetközi munkásszolidaritáshoz fordulnak.
A Karibi Dolgozók és Népek Szövetsége és a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése társul ehhez a felhíváshoz.
Utaljatok a CMO-alapba (Haiti megjelöléssel) a következő címre: 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75 000 Paris (Franciaország), amely eljuttatja adományotokat.
Párizs, 2010.jan.15.
(1) közöttük a CATH (haiti dolgozók autonóm szervezete); a CTSP (közalkalmazotti dolgozók konföderációja); l’ADFEMTRAH (a CATH nőszervezete); a POS (haiti szocialista munkáspárt) ; a KOTA, Konfédorasyon travayè aisyen; az UTSH (haiti szakszervezeti dolgozók uniója); a CISN (független konföderáció, országos szakszervezetek); a FOS(szervezett munkások föderációja).
87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75 000 Paris (France)
A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése, elborzadva a haiti népet ismételten sújtó gyötrelem tényétől, ismerteti minden dolgozóval a világon a Karibi Dolgozók és Népek Szövetségének (ATPC) felhívását.
Szolidaritás Haiti dolgozóival és népével
A Karibi Dolgozók és Népek Szövetsége (ATPC) teljes szolidaritásáról biztosítja a haiti népet, melyet ismételt csapás ért a nagyintenzitású földrengés következtében (…).
Az ATPC emlékeztet, hogy szeizmus által okozott károk, a számos áldozat, a mélységes szenvedés az infrastruktúra állapotának, azok kiáltó hiányának és a lakhatás feltételeinek a következménye. Miközben a dolgozók 60 %-át sújtja a munkanélküliség, a bérek nyomorúságosak (napi kevesebb mint 2 euró), a haiti kormány minden héten több mint egymillió US-dollárt utal át a nemzetközi intézményeknek úgymond külső adóssága fejében.
Az ATPC felhívja Guadeloupe és a karibi térség népeit ezen helyzet elleni tiltakozásra;
Felszólítja a karibi dolgozókat és népeket a haiti néppel az ATPC által szervezett szolidaritási akciókon való részvételre;
Az ATPC újból megerősíti, hogy Haiti jelenlegi helyzete nincs kapcsolatban sem a fatális véletlennel, sem átokkal, csakis a túlzott mértékű kizsákmányolással; a nyugati hatalmaknak, nevezetesen Franciaországnak és az USA-nak való alávetettségével, melyek a világ első fekete köztársaságának nemzetét, a napóleoni csapatok legyőzőjét rabszolgasorba vetették.
ATPC
(Guadeloupe, 2010.jan.13.)
72 órával a földrengés után a haitiak milliói elképzelhetetlen káoszban próbálkoznak a túléléssel, felhívásunk emiatt sürgős:
– «Állam nélkül, az ENSZ hatékonytalanságával szemben a haitiak sorsukra vannak hagyva», nyilatkozta egy brazil, haiti misszión lévő egyetemi tanár, a földrengés tanúja: «A haitiak belefáradtak azokba az igérgetésekbe, melyeket a ‘‘nemzetközi közösség’’ képviseletében tesznek nekik. Végül is miért vannak itt? 6 éves megszállás után a kórházak, iskolák romokban hevernek» (Folha de Sao Paulo, jan.14.).
– Az USA válasza: 10 000 tengerészt küld a helyszinre! Amerikai ejtőernyősök vették birtokukba a repülőteret. A US Army ellenőrzi a sziget minden stratégiai pontját. Egy amerikai nukleáris repülőgép-anyahajó foglalta el a tönkrement kikötőt, a parti őrség hajója állomásozik Port-au-Prince előtt, egy másik most érkezik. Haitit elvágták a világtól, hermetikusan zárva van.
– Ugyanakkor a US-kormány fenntartja a haiti állampolgárok beutazási tilalmát az USA területére és kinevezi a «Haiti Megmentési Bizottság» társelnökévé G. W. Busht, az iraki és afganisztáni háborúk emberét, aki elnöksége idején kisujját sem mozdította, hogy segítséget nyújtson a Katrina-hurrikán többszázezer, többségében feketebőrű áldozatának New Orleans-ban.
– Az IMF, igazgatója, M. Strauss Kahn közlésében, néhány millió dollár segítség kilátásba helyezésére készen áll, de folytatja a teljes külső adósság fizetésének követelését, a haiti nép és nemzet kivéreztetését.
– M. Kouchner, a francia külügyminiszter első reagálása alig néhány órával a katasztrófa után, mikor a haitiak ezrei hevertek a romok alatt, több tízezer holt és hajléktalanok milliói számláltattak: «Meg kell őrizni a rendet, a fosztogatást meg kell akadályozni, a tulajdon védelmét garantálni»! A brazil külügyminiszter, Celso Amorin pedig ezen is túllicitálva: «Világos, hogy ez a tragédia speciális figyelmet igényel a rend és a biztonság szempontjából. Annál is inkább, mivel a börtönök is megsemmisültek» (O Estado, jan.14.).
Természetes, hogy a hosszú ideje ismétlődő tektonikus mozgások övezetében természti katasztrófák előfordulnak.
Azonban a 50-100 ezer halott nem természetes – amiatt, mert az épületek, lakások (a bidonvárosokról nem is beszélve) nem felelnek meg a földrengésbiztos normák előírásainak –, több százezer másik halott sem természetes – amiatt, mert nincs kórház, nincs semmiféle közlekedés, nincs állami infrastruktúra, nincsenek közszolgáltatások… Ez annak az elszabadult politikának az eredménye, melyet az évekkel ezelőtt az IMF és a «nagyhatalmak» igájában nyögő országra kényszerítettek, melyek a közszolgáltatások megsemmisítésére kötelezték azt, az illegitim adósságok fizetésére és más IMF-előírásokra! A «nagyhatalmak» 1981-ig támogatták a Duvalier-k diktatúráját, aztán az államcsínyt, mely 2004-ben Aristide elnököt elűzte, hogy a Minustah-bajonnettekre támaszkodó jelenlegi kormányt a helyére ültessék!
Amivel vádolunk, az a kormányok együttes politikája, mely ezt a népet a szegények között is a legszegényebbé tette, a nyomor sötét bugyraiba taszította, ahol a földrengés a legnagyobb kárt okozhatta. A képmutatók pedig most a haiti nép sorsán siránkoznak!
Ami Haitit tönkreteszi, az valójában az a szociális, politikai, gazdasági katasztrófa, melyért mindezen kormányok a felelősek, senki más.
Szolidaritást Haiti népével, dolgozóival, ifjúságával, igen!
Amit ki kell mondani világosan, mint legelső követelést:
– A külső adósság azonnali eltörlését!
– A haiti nép szuverenitásának teljes helyreállítását, a katonai megszállás azonnali felszámolását! Orvosokra, ápolószemélyzetre, mérnökökre van szüksége Haitinak, nem katonákra!
– A haiti állampolgárok előtt minden államhatár megnyitását!
A haiti népi- és szakszervezetek (1), melyek 2008 decemberében Port-au-Prince-ben a kontinentális tanácskozást szervezték Haiti szuverenitásáért, a nemzetközi munkásszolidaritáshoz fordulnak.
A Karibi Dolgozók és Népek Szövetsége és a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése társul ehhez a felhíváshoz.
Utaljatok a CMO-alapba (Haiti megjelöléssel) a következő címre: 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75 000 Paris (Franciaország), amely eljuttatja adományotokat.
Párizs, 2010.jan.15.
(1) közöttük a CATH (haiti dolgozók autonóm szervezete); a CTSP (közalkalmazotti dolgozók konföderációja); l’ADFEMTRAH (a CATH nőszervezete); a POS (haiti szocialista munkáspárt) ; a KOTA, Konfédorasyon travayè aisyen; az UTSH (haiti szakszervezeti dolgozók uniója); a CISN (független konföderáció, országos szakszervezetek); a FOS(szervezett munkások föderációja).
Szolidaritás a kézbesítőkkel
A Kézbesítők szakszervezete január 13.-án a Magyar Posta székháza előtt szolidaritási tüntetést rendezett. Tusz Ferenc a szakszervezet elnöke tiltakozott a Magyar Posta döntése ellen, és követelte a 29 jogtalanul elbocsájtott szakszervezeti vezető és aktivista munkaviszonyának helyreállítását.
Több száz fős rendezvényen a postások mellett megjelentek a BKV buszvezetőinek képviselői is.
A rendezvényen felszólalt Kiss László a Gépjárműgyártók Önálló Szakszervezetének képviselője, Kerpen Gábor, PDSZ elnöke, felolvasták továbbá Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnökének üzenetét.
A kézbesítőket szolidaritásáról biztosította a Munkáspárt amely Thürmer Gyula vezetésével nagyszámú létszámmal képviseltette magát.
Thürmer Gyula – egyes szakszervezetek érzékenységre való tekintettel – beszédét írásban jutatta el a kézbesítők szakszervezetének.
A beszédet alábbiakban ismertetjük:
Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnökének beszéde
(Budapest, 2010. január 13.)
Barátaim! Postások, kézbesítők, szakszervezeti tagok, dolgozó emberek!
Ma azért jöttünk ide munkáspárti társaimmal együtt, hogy kifejezzük a Munkáspárt szolidaritását és támogatását.
Szolidárisak vagyunk Veletek, mert igazatok van.
Igazatok van, amikor jobb bért követeltek. A Posta tőkései sokmilliós jövedelmükből könnyedén fizetik ki hónap végén a számlát, de Nektek be kell osztani a pénzt. Ti dolgoztok, ti érdemeltek tisztességes bért.
Igazatok van, amikor részt kértek magatoknak a postai ingatlanok eladásából származó pénzből. Ezeket a székházakat, üdülőket nem a tőkések pénzéből építették. Apáitok, elődeitek, a dolgozó emberek béréből vonták le annak idején, hogy megépüljenek és valamennyiünket szolgáljanak. A Posta tőkései most ezt a pénzt veszik el tőletek.
Igazatok van, amikor sztrájkoltok. A Posta tőkései azt akarják, hogy kezes bárányok legyetek és nekik engedelmeskedjetek. De így soha sem fogtok boldogulni. A kapitalizmusban csak az a miénk, amiért megharcoltunk, amiért megküzdöttünk.
Szolidárisak vagyunk Veletek azért is, mert pártunk Elnökségének egyik tagja, Gilicze Attila a Ti kollégátok és harcostársatok is. Mi becsületes, tisztességes embernek ismertük meg, aki kiáll értetek, minden dolgozó emberért.
Barátaim!
Követeljük, hogy a Magyar Posta vezetői vonják vissza döntésüket és helyezzenek vissza Titeket állásotokba.
A Magyar Posta döntése példátlan az Európai Unióban. Az EU-országok is tőkés országok, de ott nem lehet büntetlenül kirúgni szakszervezeti vezetőket. Ott nem lehet politikai következmények nélkül lefejezni egy szakszervezetet. Ott nem lehet semmibe venni a szervezett dolgozók jogait.
Elitéljük a Posta vezetőinek döntését és azonnali intézkedést várunk tőlük.
Barátaim!
Ma a körúton megállított egy asszony. Takarítónő vagyok, havi 45 ezerért, de örülök, hogy van munkám. Haragszom a postásokra, a BKV-sekre, hogy sztrájkolnak. Nem jól teszi, mondom neki. Ne a munkásra, a dolgozóra, a buszvezetőre, a postásra haragudjon, hanem a gazdagokra, a tőkésekre! A postások, a buszvezetők nem azért sztrájkolnak, nem azért tüntetnek, mert nincs jobb dolguk. A tőkések kényszerítik rájuk. Azok, akik felveszik a milliós fizetéseket, juttatásokat, és odalöknek néhány tizezret azoknak, akik vezetik buszt, cipelik a postástáskát. Rájuk kell haragudni, őket kell elzavarni. Meg Demszky Gábort kell elzavarni, akinek volt bőr a képén azt mondani a televizióban, hogy a BKV-nak a követeledző szakszervezetek miatt van adóssága. Nem azért, mert ők lopnak, csalnak, rosszul vezetik a céget, hanem azért, mert a dolgozók tisztességes bért követelnek maguknak.
Ne engedjük, hogy a sztrájkolókat szembeállítsák a társadalommal! Ne engedjük, hogy lejárassák a dolgozó embereket, a szakszervezeteket!
Barátaim!
A Munkáspárt Veletek van. Veletek voltunk az októberi tüntetésen, Veletek vagyunk ma is. Mellétek álltam tegnap reggel a televizióban, és tiltakozásunkat elküldjük a miniszterelnöknek is. Nem engedjük, hogy jogos ügyeteket félrelökjék.
Veletek vagyunk, segíteni akarunk. Tudjátok, szegény párt vagyunk, de szeretnénk adni abból a kevésből, ami van. A Munkáspárt a Kézbesítők Szakszervezetének szolidaritási alapját százezer forinttal támogatja, és mindenkit arra kérünk, hogy segitse pénzzel a rászorulókat.
Az igazi segítség azonban csak ezután jön. Mindent megteszünk azért, hogy áprilisban másokkal együtt leváltsuk a mostani kormányt. Mindent megteszünk azért, hogy a Munkáspárt bekerüljön a parlamentbe. Amig nincs ott a postás, a buszsofőr, a munkás, a dolgozó, a gazdagok mindig ellenük hozzák a törvényeket, az ő pénzüket veszik el.
Sok sikert a harcotokhoz!
Éljenek a kézbesítők!
Éljen a munkásszolidaritás!
Több száz fős rendezvényen a postások mellett megjelentek a BKV buszvezetőinek képviselői is.
A rendezvényen felszólalt Kiss László a Gépjárműgyártók Önálló Szakszervezetének képviselője, Kerpen Gábor, PDSZ elnöke, felolvasták továbbá Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnökének üzenetét.
A kézbesítőket szolidaritásáról biztosította a Munkáspárt amely Thürmer Gyula vezetésével nagyszámú létszámmal képviseltette magát.
Thürmer Gyula – egyes szakszervezetek érzékenységre való tekintettel – beszédét írásban jutatta el a kézbesítők szakszervezetének.
A beszédet alábbiakban ismertetjük:
Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnökének beszéde
(Budapest, 2010. január 13.)
Barátaim! Postások, kézbesítők, szakszervezeti tagok, dolgozó emberek!
Ma azért jöttünk ide munkáspárti társaimmal együtt, hogy kifejezzük a Munkáspárt szolidaritását és támogatását.
Szolidárisak vagyunk Veletek, mert igazatok van.
Igazatok van, amikor jobb bért követeltek. A Posta tőkései sokmilliós jövedelmükből könnyedén fizetik ki hónap végén a számlát, de Nektek be kell osztani a pénzt. Ti dolgoztok, ti érdemeltek tisztességes bért.
Igazatok van, amikor részt kértek magatoknak a postai ingatlanok eladásából származó pénzből. Ezeket a székházakat, üdülőket nem a tőkések pénzéből építették. Apáitok, elődeitek, a dolgozó emberek béréből vonták le annak idején, hogy megépüljenek és valamennyiünket szolgáljanak. A Posta tőkései most ezt a pénzt veszik el tőletek.
Igazatok van, amikor sztrájkoltok. A Posta tőkései azt akarják, hogy kezes bárányok legyetek és nekik engedelmeskedjetek. De így soha sem fogtok boldogulni. A kapitalizmusban csak az a miénk, amiért megharcoltunk, amiért megküzdöttünk.
Szolidárisak vagyunk Veletek azért is, mert pártunk Elnökségének egyik tagja, Gilicze Attila a Ti kollégátok és harcostársatok is. Mi becsületes, tisztességes embernek ismertük meg, aki kiáll értetek, minden dolgozó emberért.
Barátaim!
Követeljük, hogy a Magyar Posta vezetői vonják vissza döntésüket és helyezzenek vissza Titeket állásotokba.
A Magyar Posta döntése példátlan az Európai Unióban. Az EU-országok is tőkés országok, de ott nem lehet büntetlenül kirúgni szakszervezeti vezetőket. Ott nem lehet politikai következmények nélkül lefejezni egy szakszervezetet. Ott nem lehet semmibe venni a szervezett dolgozók jogait.
Elitéljük a Posta vezetőinek döntését és azonnali intézkedést várunk tőlük.
Barátaim!
Ma a körúton megállított egy asszony. Takarítónő vagyok, havi 45 ezerért, de örülök, hogy van munkám. Haragszom a postásokra, a BKV-sekre, hogy sztrájkolnak. Nem jól teszi, mondom neki. Ne a munkásra, a dolgozóra, a buszvezetőre, a postásra haragudjon, hanem a gazdagokra, a tőkésekre! A postások, a buszvezetők nem azért sztrájkolnak, nem azért tüntetnek, mert nincs jobb dolguk. A tőkések kényszerítik rájuk. Azok, akik felveszik a milliós fizetéseket, juttatásokat, és odalöknek néhány tizezret azoknak, akik vezetik buszt, cipelik a postástáskát. Rájuk kell haragudni, őket kell elzavarni. Meg Demszky Gábort kell elzavarni, akinek volt bőr a képén azt mondani a televizióban, hogy a BKV-nak a követeledző szakszervezetek miatt van adóssága. Nem azért, mert ők lopnak, csalnak, rosszul vezetik a céget, hanem azért, mert a dolgozók tisztességes bért követelnek maguknak.
Ne engedjük, hogy a sztrájkolókat szembeállítsák a társadalommal! Ne engedjük, hogy lejárassák a dolgozó embereket, a szakszervezeteket!
Barátaim!
A Munkáspárt Veletek van. Veletek voltunk az októberi tüntetésen, Veletek vagyunk ma is. Mellétek álltam tegnap reggel a televizióban, és tiltakozásunkat elküldjük a miniszterelnöknek is. Nem engedjük, hogy jogos ügyeteket félrelökjék.
Veletek vagyunk, segíteni akarunk. Tudjátok, szegény párt vagyunk, de szeretnénk adni abból a kevésből, ami van. A Munkáspárt a Kézbesítők Szakszervezetének szolidaritási alapját százezer forinttal támogatja, és mindenkit arra kérünk, hogy segitse pénzzel a rászorulókat.
Az igazi segítség azonban csak ezután jön. Mindent megteszünk azért, hogy áprilisban másokkal együtt leváltsuk a mostani kormányt. Mindent megteszünk azért, hogy a Munkáspárt bekerüljön a parlamentbe. Amig nincs ott a postás, a buszsofőr, a munkás, a dolgozó, a gazdagok mindig ellenük hozzák a törvényeket, az ő pénzüket veszik el.
Sok sikert a harcotokhoz!
Éljenek a kézbesítők!
Éljen a munkásszolidaritás!
Az MSZP Társadalompolitikai Tagozata felhívása a BKV sztrájkoló munkavállalóihoz
Budapest, 2010. január 16., szombat (OS) - Tisztelt sztrájkoló BKV-s Barátaink! Az MSZP Társadalompolitikai Tagozata támogatja és őszinte rokonszenvvel kíséri a küzdelmeteket.
Munkaharcotok, amelyet a munkavállalói jogaitok és megérdemelt juttatásaitokért folytattok, példát mutat az összes megfélemlített, elnémított magyar munkavállaló számára. A magyar újkapitalizmusban a munkavállalók gyakran kénytelenek összeszorított ajakkal és ökölbe szorított kézzel elviselni minimális bérért munkaadóik kíméletlen - az önpusztításig fokozott - sanyargatását, és némán eltűrni a lázadók eltiprását. Mindemellett akciótok ráirányítja a figyelmet a szakszervezeti összefogás fontosságára is.
Ne higgyetek a manipulált propagandának! Bár akciótok némelyeknek ugyan bosszúságot okoz, de - minden kényelmetlenség ellenére - a munkavállalók döntő többségben szolidárisak akciótokkal. Tudják, hogy ez a küzdelem értük is szól.
Le kell győznötök a milliós havi fizetéseket és több tízmilliós éves jutalmakat zsebre vágó, alkalmatlan menedzsmentet. Le kell győzni velük együtt a harácsolást tétlenül szemlélő Fővárosi Közgyűlés felelőseit és a cinikus főpolgármestert. Ki kell kényszeríteni, hogy ők, mint a tulajdonosok, az utolsó fillérig visszaszerezzék ellopott béreteket, és visszaadják a fővárosi polgároknak is a jegyek és bérletek árának azt a részét, amelyet a milliárdokra rúgó végkielégítések, a százszámra kötött fiktív szerződésekre történt kifizetések, a korrupciógyanús járműbeszerzések folytán fizettettek meg velük.
Felháborodva értesültünk arról, hogy a vállalkozói szervezetek - látva elszántságotokat - rémületükben a sztrájkjogok gyengítésére szólították fel a kormányt. A munkaadók szervezetei ezzel megsértették a szociális partnerség alapelvét. Bár a sztrájktörvény kétharmados jogszabály, e követeléssel olyan kalandorságra vetemedtek, amely súlyos feszültséget teremthet a későbbiekben a munkabéke fenntartásában.
Reméljük, hogy a kormány elengedi a füle mellett e felszólítást! Amennyiben mégis bármely késztetés lenne ennek elfogadására, akkor az ország valamennyi munkavállalójának egyszerre és egy időben kell méltó választ adnia a munkavállalói jogosítványok csorbítására.
Tisztelt Barátaink! Folytassátok a küzdelmeteket a teljes győzelemig! Az ország munkavállalói mellettetek vannak.
Czöndör Gyula elnök, MSZP Társadalompolitikai Tagozat
Munkaharcotok, amelyet a munkavállalói jogaitok és megérdemelt juttatásaitokért folytattok, példát mutat az összes megfélemlített, elnémított magyar munkavállaló számára. A magyar újkapitalizmusban a munkavállalók gyakran kénytelenek összeszorított ajakkal és ökölbe szorított kézzel elviselni minimális bérért munkaadóik kíméletlen - az önpusztításig fokozott - sanyargatását, és némán eltűrni a lázadók eltiprását. Mindemellett akciótok ráirányítja a figyelmet a szakszervezeti összefogás fontosságára is.
Ne higgyetek a manipulált propagandának! Bár akciótok némelyeknek ugyan bosszúságot okoz, de - minden kényelmetlenség ellenére - a munkavállalók döntő többségben szolidárisak akciótokkal. Tudják, hogy ez a küzdelem értük is szól.
Le kell győznötök a milliós havi fizetéseket és több tízmilliós éves jutalmakat zsebre vágó, alkalmatlan menedzsmentet. Le kell győzni velük együtt a harácsolást tétlenül szemlélő Fővárosi Közgyűlés felelőseit és a cinikus főpolgármestert. Ki kell kényszeríteni, hogy ők, mint a tulajdonosok, az utolsó fillérig visszaszerezzék ellopott béreteket, és visszaadják a fővárosi polgároknak is a jegyek és bérletek árának azt a részét, amelyet a milliárdokra rúgó végkielégítések, a százszámra kötött fiktív szerződésekre történt kifizetések, a korrupciógyanús járműbeszerzések folytán fizettettek meg velük.
Felháborodva értesültünk arról, hogy a vállalkozói szervezetek - látva elszántságotokat - rémületükben a sztrájkjogok gyengítésére szólították fel a kormányt. A munkaadók szervezetei ezzel megsértették a szociális partnerség alapelvét. Bár a sztrájktörvény kétharmados jogszabály, e követeléssel olyan kalandorságra vetemedtek, amely súlyos feszültséget teremthet a későbbiekben a munkabéke fenntartásában.
Reméljük, hogy a kormány elengedi a füle mellett e felszólítást! Amennyiben mégis bármely késztetés lenne ennek elfogadására, akkor az ország valamennyi munkavállalójának egyszerre és egy időben kell méltó választ adnia a munkavállalói jogosítványok csorbítására.
Tisztelt Barátaink! Folytassátok a küzdelmeteket a teljes győzelemig! Az ország munkavállalói mellettetek vannak.
Czöndör Gyula elnök, MSZP Társadalompolitikai Tagozat