95 százalékban kodifikációs remekmű - így jellemezte az utolérhetetlen Semjén fővadász az egyházjogi törvényt, amelyet július 12-én fogadott el a kétharmados többség - A kodifikációs remekművet maga a parlament tolta be az iratmegsemmisítőbe, miután az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette.
Visszahívta az LMP-t a Fidesz a parlamentbe, miután az LMP frakciójának tagjai szerdán kivonultak a parlament üléséről és a párt azt közölte, az év végéig tartó további üléseken sem fog részt venni. "Nem fogunk asszisztálni a házszabály átírásához, az egyháztörvény körüli bohóckodáshoz, az MNB bekebelezéséhez, az alaptörvény farigcsáláshoz" - nem inkább a választások előtt kellett volna gondolni erre?
"A tüntetéshullám ellenére az ellenzék gyenge és összebékíthetetlen maradt. A legnagyobb tömeget bizonytalan szavazók és a választásoktól távol maradók alkotják", írja Paul Lendvai az osztrák Der Standard nevű lapban - tüntetéshullám, biztos nemszavazók, máris nem reménytelen a helyzet.
Közelharcot vívtak az éhségsztrájkolókkal a tévészékháznál - intelligens, finom problémamegoldás.
„A fideszesek az utcára sem mernek majd kimenni” (Mesterházy Attila a következő két évről) – az éhes disznó meg a makk...
Orbán döntött: még több luxus a kormánynak - ami jár, az jár!
Összesen 25,52 millió forint értékben kötött szerződéseket 2011-ben a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) a jövőre életbe lépő alaptörvény díszkiadásának megjelentetésével összefüggésben - de nagyon megéri (mármint a csókos embereknek).
Hiába az Alkotmánybíróság döntése: kukázni továbbra is tilos Kaposváron - mit nekem AB, amit mondtam, megmondtam!
Romhányi Balázs, a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest vezetője: Szögezzük le, hogy a 2012-es költségvetés, ahogyan az a Magyar Közlönyben meg fog jelenni, nem más, mint intézményesített hazugság - ahogy az összes többi is.
Gálaest köszönti Orbán alkotmányát, a rendezvény 13 millió forintos költségét az állam biztosítja - közpénzekből önünneplés.
A Fidesz célja valahol a lengyel vallásosság, a régi távol-keleti szorgalom és feudalizmus, az orosz típusú indokolatlan tekintélyelvűség és a klasszikus agrártársadalmak természetközeliségének ötvözése - hát, így valahogy...
2011. december 29., csütörtök
2011. december 24., szombat
A politikai bosszú anatómiája
Dorosz Dávid (A szerző az LMP országgyűlési képviselője)
(Hirszerző)
Baka András, Dopeman, Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség, rendvédelmi szakszervezetek: mi a közös bennük? Első ránézésre semmi: nagyon eltérő szervezetek, személyek, helyzetek, múltak, és jövők. Azonban az elmúlt hónapok összehozták őket. Mindegyikük vette a bátorságot és kiállt a narancsuralommal szemben. Meg is kapták a jutalmukat.
Az 1980-as évek végén a Ménesi úti Bibó Kollégiumban (aminek rövid ideig a szerző is tagja volt 20 évvel később) egy zárt, a nyers erőben, és csak abban hívő férfiközösség jött létre. Az eltelt évtizedek alatt tagjai lassan, de biztosan olyanokká váltak, mint a Bourbonok: egy ideje már nem tanulnak, és még régebb óta nem is felejtenek. Minden kritikus mondatot, ellenvéleményt, bátor kiállást feljegyeznek, megjegyeznek. Ha nem is rögtön, de előbb-utóbb következik a válaszcsapás, olykor sajnos három is…
Ennek jeleit már 1998 és 2002 között is látni lehetett, de a mai viszonyokhoz képest az már szinte gyermeteg, demó verziónak tűnik. A fiúk azóta megkomolyodtak, és kétharmadosra izmosodtak. Ezzel párhuzamosan a gátlások eltűntek, a jó helyeken ülő spanok, kollégiumtársak, cégtársak viszont megszaporodtak.
Nincs is megállás, a mai magyar ipar sikertörténete lett a selyemzsinórgyártás: sorban kapja őket bárki, aki kiáll a narancsuralmi kormányzással szemben.
Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke először a büntetőeljárási törvény miatt fogalmazta meg kritikáit. Emlékezhetünk: ezzel a módosítással a kormány szuperjogosítványokat adott kedvenc ügyészségének, aki ezután például azt is megválaszthatja, hogy az ügyeket melyik bíróságon tárgyalják. De a főbíró igazi bűne az volt, hogy bírálni merészelte a bíróságok fideszes átalakítását, ezzel pecsételve meg saját sorsát. Így hosszas maszatolás után az átkeresztelt Legfelsőbb Bíróság (Kúria) vezetője egy mondvacsinált ok miatt nem a mandátumának közepén tartó szakember lett. Sőt az átalakítások után eddigi jogai közül az igazán súlyosakat egy olyan személy gyakorolhatja majd, aki több évtizede a miniszterelnök személyes baráti társaságának tagja. A kör bezárult.
Dopeman az elmúlt hónapokban többször és határozottan kiállt a kormány politikája ellen, több alkalommal is arcát adta a civil tiltakozásoknak. Legújabb, "bazmegolós" számával pedig több tízezer kilátástalanságot érző fiatal haragját fejezte ki: le azzal az elittel, amely ilyen gázos rendszert hozott össze! A rendszer persze ezt sem hagyta annyiban: az ügyészség eljárás alá vonta a rappert. Ha nem is ítélik el, legalább tanul belőle a többi nagyszájú…
A rendvédelmi szakszervezetek a munkavállalói szervezetek közül elsőként, és talán legkeményebben szálltak szembe a narancsos jogfosztásokkal még az év tavaszán. Először lehetett dühös tiltakozó tömegeket látni az utcákon. Ezt sem felejtették el a srácok, nosza intézkedtek is: a Parlament előtt lévő, Pintér „2 hét” Sándor által jegyzett javaslatban szinte minden jogot elvesznek a szakszervezetektől, gazdaságilag is ellehetetlenítik őket. Helyettük a rendőrök, börtönőrök, vámosok, tűzoltók stb. kapnak egy felülről irányított, kötelező tagságon alapuló érdekvédelmi förmedvényt.
Azt, hogy a Fidesz mit gondol, hol a rendőrök helye, azt jól mutatja, hogy az eredeti tervezetben még benne volt, hogy büntetés terhe mellett az állomány tagjainak nem szabad a kormány döntéseit kritizálniuk. Elnyomó társadalompolitika mellé elnyomott rendvédelmiek kellenek.
De a bosszú logikája nem ismer határokat, exportra is jut belőle. Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) a kárpátaljai magyar közösség egyik vezető képviselője, amely 20 éves története során folyamatosan elnyerte az emberek bizalmát, rengeteget tett boldogulásukért. Egyetlen hibája volt: nem szerette, ha Budapestről mondják meg, mit, mikor hogyan kell tennie. Szinte már nem is meglepő, hogy az elmúlt másfél évben minden eddigi támogatást elvettek a szervezettől. Sőt az utóbbi hónapokban anyagi visszaéléssel is meggyanúsították az UMDSZ-t. A bökkenő csak az, hogy az erre vonatkozó vizsgálatot, és annak bizonyítékait titkosították, azt nem lehet megismerni. Vádaskodni bizonyítékok nélkül már a 18. században is meredek volt.
Így állnak dolgaink 2011 végén, és ez csak pár példa. Ahogy a kormányzás egyre inkább ideges kapkodásba csap át, egyre többen állnak majd ki a véleményükkel. A hatalom fél, és egyre többektől fog félni: a fenti lista ezért csak hosszabb lesz jövőre. De az a vezetés, amely egyre kétségbeesettebben csapkod össze-vissza, csak saját bukását sietteti. Pont, mint a Bourbonok. 2014 közeledik…
Dorosz Dávid (A szerző az LMP országgyűlési képviselője)
(Hirszerző)
Baka András, Dopeman, Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség, rendvédelmi szakszervezetek: mi a közös bennük? Első ránézésre semmi: nagyon eltérő szervezetek, személyek, helyzetek, múltak, és jövők. Azonban az elmúlt hónapok összehozták őket. Mindegyikük vette a bátorságot és kiállt a narancsuralommal szemben. Meg is kapták a jutalmukat.
Az 1980-as évek végén a Ménesi úti Bibó Kollégiumban (aminek rövid ideig a szerző is tagja volt 20 évvel később) egy zárt, a nyers erőben, és csak abban hívő férfiközösség jött létre. Az eltelt évtizedek alatt tagjai lassan, de biztosan olyanokká váltak, mint a Bourbonok: egy ideje már nem tanulnak, és még régebb óta nem is felejtenek. Minden kritikus mondatot, ellenvéleményt, bátor kiállást feljegyeznek, megjegyeznek. Ha nem is rögtön, de előbb-utóbb következik a válaszcsapás, olykor sajnos három is…
Ennek jeleit már 1998 és 2002 között is látni lehetett, de a mai viszonyokhoz képest az már szinte gyermeteg, demó verziónak tűnik. A fiúk azóta megkomolyodtak, és kétharmadosra izmosodtak. Ezzel párhuzamosan a gátlások eltűntek, a jó helyeken ülő spanok, kollégiumtársak, cégtársak viszont megszaporodtak.
Nincs is megállás, a mai magyar ipar sikertörténete lett a selyemzsinórgyártás: sorban kapja őket bárki, aki kiáll a narancsuralmi kormányzással szemben.
Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke először a büntetőeljárási törvény miatt fogalmazta meg kritikáit. Emlékezhetünk: ezzel a módosítással a kormány szuperjogosítványokat adott kedvenc ügyészségének, aki ezután például azt is megválaszthatja, hogy az ügyeket melyik bíróságon tárgyalják. De a főbíró igazi bűne az volt, hogy bírálni merészelte a bíróságok fideszes átalakítását, ezzel pecsételve meg saját sorsát. Így hosszas maszatolás után az átkeresztelt Legfelsőbb Bíróság (Kúria) vezetője egy mondvacsinált ok miatt nem a mandátumának közepén tartó szakember lett. Sőt az átalakítások után eddigi jogai közül az igazán súlyosakat egy olyan személy gyakorolhatja majd, aki több évtizede a miniszterelnök személyes baráti társaságának tagja. A kör bezárult.
Dopeman az elmúlt hónapokban többször és határozottan kiállt a kormány politikája ellen, több alkalommal is arcát adta a civil tiltakozásoknak. Legújabb, "bazmegolós" számával pedig több tízezer kilátástalanságot érző fiatal haragját fejezte ki: le azzal az elittel, amely ilyen gázos rendszert hozott össze! A rendszer persze ezt sem hagyta annyiban: az ügyészség eljárás alá vonta a rappert. Ha nem is ítélik el, legalább tanul belőle a többi nagyszájú…
A rendvédelmi szakszervezetek a munkavállalói szervezetek közül elsőként, és talán legkeményebben szálltak szembe a narancsos jogfosztásokkal még az év tavaszán. Először lehetett dühös tiltakozó tömegeket látni az utcákon. Ezt sem felejtették el a srácok, nosza intézkedtek is: a Parlament előtt lévő, Pintér „2 hét” Sándor által jegyzett javaslatban szinte minden jogot elvesznek a szakszervezetektől, gazdaságilag is ellehetetlenítik őket. Helyettük a rendőrök, börtönőrök, vámosok, tűzoltók stb. kapnak egy felülről irányított, kötelező tagságon alapuló érdekvédelmi förmedvényt.
Azt, hogy a Fidesz mit gondol, hol a rendőrök helye, azt jól mutatja, hogy az eredeti tervezetben még benne volt, hogy büntetés terhe mellett az állomány tagjainak nem szabad a kormány döntéseit kritizálniuk. Elnyomó társadalompolitika mellé elnyomott rendvédelmiek kellenek.
De a bosszú logikája nem ismer határokat, exportra is jut belőle. Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) a kárpátaljai magyar közösség egyik vezető képviselője, amely 20 éves története során folyamatosan elnyerte az emberek bizalmát, rengeteget tett boldogulásukért. Egyetlen hibája volt: nem szerette, ha Budapestről mondják meg, mit, mikor hogyan kell tennie. Szinte már nem is meglepő, hogy az elmúlt másfél évben minden eddigi támogatást elvettek a szervezettől. Sőt az utóbbi hónapokban anyagi visszaéléssel is meggyanúsították az UMDSZ-t. A bökkenő csak az, hogy az erre vonatkozó vizsgálatot, és annak bizonyítékait titkosították, azt nem lehet megismerni. Vádaskodni bizonyítékok nélkül már a 18. században is meredek volt.
Így állnak dolgaink 2011 végén, és ez csak pár példa. Ahogy a kormányzás egyre inkább ideges kapkodásba csap át, egyre többen állnak majd ki a véleményükkel. A hatalom fél, és egyre többektől fog félni: a fenti lista ezért csak hosszabb lesz jövőre. De az a vezetés, amely egyre kétségbeesettebben csapkod össze-vissza, csak saját bukását sietteti. Pont, mint a Bourbonok. 2014 közeledik…
Civil junták
(megjelent a Le Monde diplomatique magyar kiadásában)
Írta: SERGE HALIMI
Madoff c’était de la blague!, Madoff kispályás kezdő volt! – írta a Le Monde egyik kommentelője az Európai Központi Bank (EKB) legújabb bankmentő akciójáról (december 21.). Mario Draghi elnök – láss csodát, a Goldman Sachs egykori vezetője – ezermilliárd euró összegben, hároméves futamidejű, egy százalék kamatú hitelkeretet nyitott az európai bankoknak. Hogy érzékeltessük, mekkora összegről van szó: az eurozóna GDP-je úgy kétezermilliárd euró. A magyar bruttó államadósság hetvenmilliárd euró körül van, így ha Magyarország, vagy bármelyik európai eladósodott állam közvetlenül kapna három évre egy százalékos kamatú hitelt, akkor sehol Európában nem kellene nyugdíjkorhatárt emelni, leépíteni a közoktatást és a közegészségügyi ellátást és így tovább.
A döntés, hogy a bankok kapnak olcsó finanszírozást, és nem az államok és főleg nem az állampolgárok – akik szintén fellélegeznének, ha egy százalékon kapnának euróhitelt – az európai demokráciadeficit ékes példája. Szinte biztosak lehetünk benne, hogy a több tízezer hajléktalan, a mintegy egymillió kilakoltatástól rettegő magyar állampolgár és Európában még nagyon sokan mások sem értenek egyet az EKB döntésével. Nagy kérdés, hogyan lesz ebből békés, és jóléti Európa.
Athénban Lukasz Papadimasz, Rómában Mario Monti vette át a hatalmat. Mindketten bankárok. Ahhoz, hogy hatalomra kerülhessenek, manipulálták a közvéleményt: csőddel zsaroltak és káosszal ijesztgettek. Nem két politikán kívüli szakértőről van szó, hanem olyan jobboldali férfiakról, akik a Trilaterális Bizottság tagjaiként arról híresültek el, hogy elítélték a nyugati társadalmak demokratikus „túlzásait”.
Novemberben az Európai Unió francia–német direktóriuma, az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) felháborodását fejezte ki, amikor Georgiosz Papandreu miniszterelnök bejelentette, hogy népszavazást készül tartani a megszorító intézkedésekről Görögországban. A direktórium megítélése szerint a népszavazás megkérdőjelezné az egy hónappal korábban nagy nehezen megszületett megállapodást, amely a Görögországot térdre kényszerítő gazdaságpolitika tovább szigorítását írta elő az országnak.
Papandreut egy csúcsértekezlet két ülése között rendelték Cannes-ba, amelyen túlságosan kicsinek ítélt országa nem vett részt. Előszobázására kényszerült és nyilvános dorgálást kapott Angela Merkeltől, valamint Nicolas Sarkozytól is, noha mindkettőjüket felelősség terheli a válság elmélyüléséért. Papandreu végül nem tartott népszavazást, és le kellett mondania. Utóda, az EKB korábbi alelnöke azonnal egy olyan szélsőjobboldali formációval bővítette kormányát, amely a görög ezredesek 1974-es bukása óta politikailag szalonképtelennek számít. A „trojka” ezt a fejleményt szenvtelenül fogadta.
Az európai politikának eredetileg az lett volna a célja, hogy biztosítsa a növekedés lehetőségét, megszilárdítsa a demokráciát olyan országokban – Görögország, Spanyolország, Portugália –, amelyeket hajdan katonai junták kormányoztak, és ártalmatlanítsa „a háborús bűnökért felelős nacionalizmust”.
A jelenlegi európai politika azonban pontosan az ellenkezőjét éri el: sorozatos megszorításokat kényszerít ki, a kormányokat a tőzsdék engedelmes bábjává degradálja és ellenségeskedést szít a vén kontinens népei között. „Nem maradhatunk tovább Németország rabszolgái” – méltatlankodik egy spanyol fiatalember, aki nem szeretne Berlinbe vagy Hamburgba önkéntes száműzetésbe menni csupán azért, hogy munkát kapjon. Az olaszokat leginkább a francia elnök arroganciája sérti, s érthető a kérdésük, mi jogosítja fel Sarkozyt erre. Sok görög elítéli, hogy megszálló erők veszik birtokba országukat; előfordul, hogy a politikai karikatúrákon a német kancellárt náci egyenruhába öltöztetik.
A megszorító politika által sanyargatott népek az európai történelemben számos analógiát találhatnak. Noha óvakodnánk az események súlyának összehasonlításától, a legutóbbi athéni fejlemények 1968 nyarának csehszlovákiai eseményeit, a „prágai tavasz” leverését, Alexander Dubcek kommunista vezető eltávolítását idézik. A Görögországot protektorátussá alacsonyító „trojka” az azóta megszűnt Varsói Szerződés szerepét, Papandreu pedig annak a Dubceknek a figuráját játszotta el, aki sohasem mert volna ellenállni. Mindkét esetben a „korlátozott szuverenitás” doktrínájának érvényre juttatásáról van szó. Persze világos, hogy Görögországban, ahol jelenleg három hitelminősítő diktálja az eseményeket, a következmények gyilkos természete kevésbé domborodik ki, mint amikor szovjet tankok járőröztek a határban.
Az Európai Unió és az IMF, miután eltaposta Görögországot és megalázta Olaszországot, most Magyarországot és Spanyolországot vonja totális ellenőrzése alá.
Fordította: Forgács András
Írta: SERGE HALIMI
Madoff c’était de la blague!, Madoff kispályás kezdő volt! – írta a Le Monde egyik kommentelője az Európai Központi Bank (EKB) legújabb bankmentő akciójáról (december 21.). Mario Draghi elnök – láss csodát, a Goldman Sachs egykori vezetője – ezermilliárd euró összegben, hároméves futamidejű, egy százalék kamatú hitelkeretet nyitott az európai bankoknak. Hogy érzékeltessük, mekkora összegről van szó: az eurozóna GDP-je úgy kétezermilliárd euró. A magyar bruttó államadósság hetvenmilliárd euró körül van, így ha Magyarország, vagy bármelyik európai eladósodott állam közvetlenül kapna három évre egy százalékos kamatú hitelt, akkor sehol Európában nem kellene nyugdíjkorhatárt emelni, leépíteni a közoktatást és a közegészségügyi ellátást és így tovább.
A döntés, hogy a bankok kapnak olcsó finanszírozást, és nem az államok és főleg nem az állampolgárok – akik szintén fellélegeznének, ha egy százalékon kapnának euróhitelt – az európai demokráciadeficit ékes példája. Szinte biztosak lehetünk benne, hogy a több tízezer hajléktalan, a mintegy egymillió kilakoltatástól rettegő magyar állampolgár és Európában még nagyon sokan mások sem értenek egyet az EKB döntésével. Nagy kérdés, hogyan lesz ebből békés, és jóléti Európa.
Athénban Lukasz Papadimasz, Rómában Mario Monti vette át a hatalmat. Mindketten bankárok. Ahhoz, hogy hatalomra kerülhessenek, manipulálták a közvéleményt: csőddel zsaroltak és káosszal ijesztgettek. Nem két politikán kívüli szakértőről van szó, hanem olyan jobboldali férfiakról, akik a Trilaterális Bizottság tagjaiként arról híresültek el, hogy elítélték a nyugati társadalmak demokratikus „túlzásait”.
Novemberben az Európai Unió francia–német direktóriuma, az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) felháborodását fejezte ki, amikor Georgiosz Papandreu miniszterelnök bejelentette, hogy népszavazást készül tartani a megszorító intézkedésekről Görögországban. A direktórium megítélése szerint a népszavazás megkérdőjelezné az egy hónappal korábban nagy nehezen megszületett megállapodást, amely a Görögországot térdre kényszerítő gazdaságpolitika tovább szigorítását írta elő az országnak.
Papandreut egy csúcsértekezlet két ülése között rendelték Cannes-ba, amelyen túlságosan kicsinek ítélt országa nem vett részt. Előszobázására kényszerült és nyilvános dorgálást kapott Angela Merkeltől, valamint Nicolas Sarkozytól is, noha mindkettőjüket felelősség terheli a válság elmélyüléséért. Papandreu végül nem tartott népszavazást, és le kellett mondania. Utóda, az EKB korábbi alelnöke azonnal egy olyan szélsőjobboldali formációval bővítette kormányát, amely a görög ezredesek 1974-es bukása óta politikailag szalonképtelennek számít. A „trojka” ezt a fejleményt szenvtelenül fogadta.
Az európai politikának eredetileg az lett volna a célja, hogy biztosítsa a növekedés lehetőségét, megszilárdítsa a demokráciát olyan országokban – Görögország, Spanyolország, Portugália –, amelyeket hajdan katonai junták kormányoztak, és ártalmatlanítsa „a háborús bűnökért felelős nacionalizmust”.
A jelenlegi európai politika azonban pontosan az ellenkezőjét éri el: sorozatos megszorításokat kényszerít ki, a kormányokat a tőzsdék engedelmes bábjává degradálja és ellenségeskedést szít a vén kontinens népei között. „Nem maradhatunk tovább Németország rabszolgái” – méltatlankodik egy spanyol fiatalember, aki nem szeretne Berlinbe vagy Hamburgba önkéntes száműzetésbe menni csupán azért, hogy munkát kapjon. Az olaszokat leginkább a francia elnök arroganciája sérti, s érthető a kérdésük, mi jogosítja fel Sarkozyt erre. Sok görög elítéli, hogy megszálló erők veszik birtokba országukat; előfordul, hogy a politikai karikatúrákon a német kancellárt náci egyenruhába öltöztetik.
A megszorító politika által sanyargatott népek az európai történelemben számos analógiát találhatnak. Noha óvakodnánk az események súlyának összehasonlításától, a legutóbbi athéni fejlemények 1968 nyarának csehszlovákiai eseményeit, a „prágai tavasz” leverését, Alexander Dubcek kommunista vezető eltávolítását idézik. A Görögországot protektorátussá alacsonyító „trojka” az azóta megszűnt Varsói Szerződés szerepét, Papandreu pedig annak a Dubceknek a figuráját játszotta el, aki sohasem mert volna ellenállni. Mindkét esetben a „korlátozott szuverenitás” doktrínájának érvényre juttatásáról van szó. Persze világos, hogy Görögországban, ahol jelenleg három hitelminősítő diktálja az eseményeket, a következmények gyilkos természete kevésbé domborodik ki, mint amikor szovjet tankok járőröztek a határban.
Az Európai Unió és az IMF, miután eltaposta Görögországot és megalázta Olaszországot, most Magyarországot és Spanyolországot vonja totális ellenőrzése alá.
Fordította: Forgács András
2011. december 21., szerda
TGM: A nemzeti függetlenség dilemmái
2011. december 20., kedd
Szerző: Tamás Gáspár Miklós
Kell-e védenünk a nemzeti függetlenséget akkor, amikor a népszuverenitást lerombolták, a szabadságjogokat relativizálták? Tamás Gáspár Miklós szerint a magyar demokrácia és jogállam halott, Orbán ellenfelei mégsem tennék jól, ha Brüsszel szövetségeseiként járnának el.
A hvg.hu értesített bennünket róla: az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap föltehetőleg szándékosan támasztott lehetetlen föltételeket a pillanatnyilag hatalmon lévő magyar kormánynak, célja – valószínűleg – az lehet, hogy lemondásra bírja Orbán Viktor jelenlegi miniszterelnököt, ezért szakította meg budapesti tárgyalásait az EU-IMF küldöttség.
Ugyanakkor az amerikai külügyminiszter-helyettes, Thomas O. Melia újólag aggodalmát fejezte ki a magyarországi polgári demokrácia visszafejlődése miatt (tekintélyuralmi, diktatúrás irányban), továbbá Viviane Reding, az Európai Unió alapjogi biztosa súlyos szemrehányást tett a regnáló magyar kormánynak az alkotmányos-szabadelvű demokrácia alapelveinek szüntelen sérelmei miatt – folytatva az Európai Parlament, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, az Európa Tanács, a Velencei Bizottság (sőt: az ENSZ-főtitkár) éles bírálatainak sorát. Az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso újabban levelet írt a magyar miniszterelnöknek, amelyben udvariasan fölszólítja, hogy némely fontos törvényjavaslatokat ne terjesszen be. Az európai (nemcsak a nyugat-, hanem a kelet-európai) és az észak-amerikai sajtó legtekintélyesebb orgánumai és szerzői állandóan, lélegzetvételnyi szünet nélkül tiltakoznak, háborognak és gúnyolódnak.
Ennél intenzívebb, súlyosabb nyomásgyakorlás nem képzelhető el.
Ezek után már csak a direkt szankciók következhetnek.
Mindeközben az egyik országházi, ellenzéki párt, az LMP közli, hogy reménytelennek tartja az ellenzékiség eddigi békés, parlamenti változatát, és az utcára vonul, két új, ígéretes mozgalom, a Szolidaritás és a 4K! szintén tüntet (és még nagyobb demonstrációkat ígér), a szakszervezetek is készülődnek, a civil társadalom új mozgalmai pedig folytatni óhajtják akciósorozatukat. A Szolidaritás mozgalom lánglelkű és lángszavú fölhívásában „rablóbandának” nevezi a kormányt, s evvel klasszikus hagyományt követ: Szent Ágoston hívta rablóbandának (latrocinium) az igazságtalan államot/kormányzatot. (No meg az Internacionálé hivatalos magyar fordítása.)
Ugyanebben a pillanatban a kormányzat 29 (huszonkilenc) darab új antidemokratikus törvényjavaslatot kíván egy hét alatt átnyomni az Országgyűlésen, ez ugyan az apatikus magyarországi közvélemény többségét nem nagyon érdekli, a politika iránt érdeklődő – és gyarapodó – kisebbséget azonban provokálja. A parlamenti és a parlamenten kívüli ellenzék egyelőre sűrűn követ el taktikai hibákat, de a súlyos gazdasági és politikai válság nyilván rákényszeríti majd őket a tanulásra.
Ha a hvg.hu értesülései helytállóak, kérdés, hogy milyen álláspontot foglalnak el a bevallottan vagy be nem vallottan baloldali és/vagy liberális ellenzéki erők a külföldi (nyugati, nagyhatalmi) nyomás tekintetében. A válasz nem könnyű.
Először is, a polgári demokrácia intézményrendszerének tönkretétele (ez már nagyjából befejezett tény) olyasmi, aminek a visszavétele érdekében – tekintettel az antidemokratikus jobboldal óriási hatalmi túlsúlyára – akár üdvözölni is lehetne a nyugati beavatkozást.
A szabadelvű-alkotmányos képviseleti kormányzat és a hatalommegosztás megőrzése mellett viszont a nyugati hatalmak – mindenekelőtt az Európai Bizottság – olyan gazdaságpolitikát is kényszerítenének Magyarországra, amely (finoman szólva) nem biztos, hogy a magyar nép érdekében áll. Mi több, az se biztos, hogy egyáltalán van értelme.
A sokat csalódott magyar nép esetleg él majd a gyanúpörrel, hogy a „demokratikus” kifogások csak díszítmények a pénzügyi stabilitás miatt aggódó nyugati hatalmak minden eddiginél durvább megszorítási csomagján. Ha a demokratikus intézményvédelem elválaszthatatlanul összekapcsolódik a magyar nép további elszegényítésével – s itt nem is említem, hogy miképpen túlozza ezt majd el az osztatlanul érvényesülő jobboldali tévé- és rádiópropaganda –, akkor aligha várható el (tőlem például bizonyosan nem), hogy az éhezéssel és fázással junktimba állított liberális-demokratikus restauráció iránt lelkesedjenek a magyarországi honpolgárok.
Másodszor, ha volt valamilyen tanulsága az elmúlt másfél-két évtizednek, az a demokráciaexport és az úgynevezett humanitárius intervenció teljes kudarca. Nem akárki, hanem Robespierre mondta, hogy senki nem szereti a fegyveres hittérítőket. A jugoszláviai, az afganisztáni, az iraki, a líbiai beavatkozás egyaránt sikertelen volt.
A Nyugat katonai győzelme – illetve a helyi reguláris hadak elhanyagolható és reménytelen ellenállása – nem kétséges, a politikai diadal azonban elmaradt, Bosznia és Koszovó ma is veszélyforrás. Ráadásul a „terror” elleni hadviselés alaposan megviselte a nyugati polgári demokráciákat. Az iraki háborút indokló hazugságoknak nem voltak komolyabb politikai következményeik. Az amerikai jogállamot megkérdőjelező USA Patriot Act ma is hatályos. Magyarország esetében persze nem katonai agresszióról van szó, de az erővel kikényszerített „szabadság” értéke tekintetében a helyzet hasonló.
A magyar kormánynak címzett nyugati bírálatok java része tartalmilag helytálló, de megfogalmazásukban a magyarországi választóknak nincs részük. Külföldi kormányoknak a magyarországi honpolgárok nem adtak és nem adhattak fölhatalmazást hazájuk állampolitikájának megváltoztatásához. Demokratikus megoldások antidemokratikus kikényszerítése kívülről – ez önmagában se helyes, és az eddigi tapasztalatok szerint nem eredményes.
Rendkívül kínos helyzetbe hozza mindez ráadásul a hazai ellenzéki, demokratikus erőket. Egyrészt (tartalmilag) „egységfrontba” kényszeríti őket olyan gazdaság- és társadalompolitikával, amellyel a jelek szerint nem értenek egyet, ha a magyar kormány gyakorolja. Másrészt (a liberális-szociális jogállam formai követelményeinek vonatkozásában) antidemokratikus eljárásmóddal teheti őket szolidárissá – akaratuk (és józan belátásuk) ellenében. Arról nem is szólva, hogy kiteszi őket a – rosszhiszemű – hazaárulási vádnak.
Természetesen nem igaz, hogy „hazaárulók” volnának azok, akik a balliberális sajtóban a kormány föltétel nélküli megadását, az EU és az IMF politikájához való szoros alkalmazkodást sürgetik. De szerény nézetem szerint tévednek.
Olli Rehnnek, az Európai Unió pénzügyekért felelős biztosának a föltételei (ha csakugyan ezek azok), illetve az Európai Központi Bank megfontolásra ajánlott korrekcióinem teljesen ésszerűtlenek. Viviane Reding észrevételei pedig teljesen indokoltak. Ezek azonban csak a probléma kisebbik felét jelentő részletek. A közvetlenül időszerű dilemmák nem ezek. Az Európai Uniónak a közös fiskális kormányzás felé tett lépései – amelyek körül annyit ügyetlenkedett Orbán Viktor magyar miniszterelnök (Győri Enikő külügyi államtitkár találékony magyarázkodása ellenére) – lehet, hogy segítenek a német exporttöblet gondjain, de nem szüntetik meg az adósválságot, fokozzák a munkanélküliséget, befagyasztják vagy csökkentik a reálbért, összenyomják a fogyasztói keresletet, tehát végső soron további eladósodást fognak okozni.
A közönség alig sejti, hogy a Görögország „megsegítésére” elköltött összegeket a Görögországnak hitelező bankok kapják, nem a görög állampolgárok. A bankok tőkeállománya így is lelappad. Ez a politika nem áll távol Orbán Viktor kormányától, csak amennyiben a nemzeti szuverenitást, azaz a saját teljhatalmát érinti.
Így elemzi a helyzetet a magyar miniszterelnök a Széll Kálmán Alapítvány díszvacsoráján: „A nyugati országok az elmúlt bő egy évtizedben [a] problémák és kihívások elől fogyasztási célú, jóléti hitelekbe menekültek, hogy ezzel helyettesítsék a munkából megszerzett jövedelmet. Elszabadult a fogyasztásra, sőt, ennek az államilag szervezett formájára, a jóléti kiadásokra fordított hitelek fölvétele.”
Ez ártalmas féligazság. Mi több, annak a neokonzervatív ideológiának a tétele, amellyel a magyar kormány állítólag harcban áll.
A jóléti kiadásokat – amelyekre a technikai fejlődés miatt növekvő munkanélküliség, illeteve a „fejlett” társadalmak elöregedése miatt kerítettek ilyen formán sort – azért kellett hitelekből finanszírozni, mert az adott politikai erőviszonyok mellett nem lehetett őket a profitok megcsapolásával (magasabb tőkeadóval) fönntartani. Ez a korlátlan tőkehatalom következménye.
A keynes-i korszakban, a jóléti állam idején volt akkora ellenhatalom (mindenekelőtt az erős munkásmozgalom, továbbá a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság puszta léte), amekkora képes lehetett rá, hogy a csakugyan növekvő jóléti kiadásokat a tőkére terhelje. De még a gazdag Egyesült Államokban is 1970-től folyamatosan csökken az iparban és kereskedelemben dolgozók reálbére, miközben a profitok nőnek. Az egész tőkés világgazdaság egyik fő hibája ma az alacsony munkabér. Ezt – ha a tőke érinthetetlen – vagy hitelekkel lehet pótolni, vagy semmivel. A jelenlegi hivatalos, „ortodox” álláspont az, hogy semmivel.
A kormányfő méghozzá mániákusan ismételgeti „a munka nélkül szerzett jövedelmekre” szórt átkait, vagyis továbbra is kiáll a szociális ellátórendszerek leépítése mellett, fönntartja a segélyezéssel szembeni sötét demagógiát; elvégre ő volt az, aki de facto megszüntette a munkanélküli-segélyt, aki megtámadta a nyugdíjakat, aki szétveri a magyarországi egészségügyet, aki a hátsó ajtón visszahozza a több-biztosítós rendszert, sokkal radikálisabban, mint neoliberális elődei, akik ezt csak akarták, de akiket a szakszervezetek – Orbán Viktor tevőleges támogatásával – megakadályoztak benne.
Orbán miniszterelnök még hozzáteszi, gorombán cáfolva heterodox közgazdászait és szociálpopulista vezércikkíróit: „Vagyis nem pusztán a fegyelmezetlen költekezés sorvasztja az eurózóna perifériájának az államait, hanem az, hogy az euró oltalmában egy évtizeden keresztül a periférián lévő országok – gazdasági teljesítményükre való tekintet nélkül – olcsó hitelt élveztek.”
De hiszen ez az olcsó hitel volt minden jónak a forrása, ami a perifériaországoknak (magyarán: Kelet-Európának) jutott a közelmúltban; maga Orbán Viktor is olcsóbb hiteleket akart keresni Magyarországnak, bár ilyeneket nem talált. A magyar miniszterelnök álláspontja szó szerint megegyezik a „frankfurti csoport” (azaz az EU mai vezető magja) véleményével, beleértve a semmittevő Kelet-Európa iránti megvetést; ennél egy kelet-európai államférfitól többet várunk.
Vagyis az EU-IMF és Orbán Viktor kormánya között nincs valódi választás. Amit a mai magyar állam vezetője (aki a választásokig az állam vezetője marad akkor is, ha pillanatnyi tisztségéről esetleg lemond) a növekedésről és effélékről mond, az puszta ráolvasás, annak a neokonzervatív mantrának a változata, amely szerint ha nagyobb a „torta”, nagyobbak a „szeletek” is, tehát az igazságtalan újraelosztás miatt ne izgassuk magunkat. Kevés tétel van, amely ilyen gyökeresen bizonyult volna hamisnak. A kormány megkérdezhetné saját magától: mi ellen is küzd voltaképpen, ha mindenben egyetért az uralkodó neokonzervatív „ortodoxiával”.
Itt két más-másképpen antidemokratikus politika áll egymással szemben. Azt én nem tudom megítélni, hogy Surányi Györgynek, a Magyar Nemzeti Bank többszörös (volt) elnökének vagy Simor Andrásnak, az MNB jelenlegi elnökének van-e igaza abban, hogy hozzányúljanak-e vagy se a jegybank valutatartalékához. A jegybanki függetlenség problémáját se könnyű megítélni.
Mint meggyőződéses (bár jó ideje már nem polgári) demokrata, nem rokonszenvezem a mi épp kimúló vegyes szabadelvű rendszerünk arisztokratikus elemeivel, azaz a bírói hatalommal és a független jegybankkal. Ezek nem választottak (legföljebb közvetve), s így nem követik a nép véleményét: márpedig a modern politikában „a közvélemény” és „a nép” egy és ugyanaz. Ha a népnek nincs befolyása a törvényekre és a gazdaságra, akkor aligha beszélhetünk népuralomról.
De ez kérdés csak demokráciában érvényes – ugyanis hogy mennyiben korlátozzák a nép hatalmát „a fékek és ellensúlyok”, s mit lehet a helyükbe állítani, hogy a zsarnokság lehetősége ellen védekezhessünk (van mit) –, ámde Magyarország (sokunk véleménye szerint) már nem demokrácia, ezért engem se dúlnak föl a hatalom korlátozása körüli harcok.
A jelenlegi helyzetben a bíróság és a jegybank a korábban alkotmányosan meghatározott jogkörén messze túlterjeszkedő végrehajtó hatalmat korlátozná, ezért a védelmében folytatott liberális szellemű küzdelmek csakugyan a szabadságunkért folytak. De ez rendkívüli helyzet, s a demokrácia helyreállításakor a nézeteltérések újra fölszínre fognak bukkanni.
Ámde a dilemma általánosságban is dilemma: kell-e védenünk a nemzeti függetlenséget akkor, amikor a népszuverenitást lerombolták, a szabadságjogokat relativizálták?
Kissé leegyszerűsítve, a demokratikus köztársasági közösségnek két föltétele van: 1. a nép széles körű részvétele a sorsát illető döntésekben (ehhöz kell, bárha nem elég a méltányos választási rendszer, a népszavazás, az alkotmányos panasz avagy „populáris akció”, a sztrájk, a korlátozatlan, könnyen hozzáférhető nyilvánosság, a nép szervezettsége és politikai tudatossága – ez mind hiányzik Magyarországon; 2. a nép nagyfokú gazdasági, szociális, kulturális és szimbolikus egyenlősége, amely valószínűtlenné teszi az éles érdekellentéteket – Magyarországon ez sincs meg, és persze sehol, bár a mérték különböző.
A vagyontalanok politikai szervezettséggel egyenlíthetik ki relatív hátrányukat a vagyonosokkal szemben – hiszen végre is ők vannak többen –, s így kikényszeríthetik az igazságos (egyenlősítő) újraelosztást és az igazán szűkölködők és megbélyegzettek javára a pozitív diszkriminációt (amelyet nem gúnyolni, hanem ünnepelni illenék).
A köztársaság népe az egyenlők politikai közössége: nem abban áll a lényege, hogy nincs örökletes monarchia – a köztársaságot ezért csakugyan eltörölte az új Alaptörvény. Az, hogy elnök áll az állam élén, és nem király, nem jelent (majdnem) semmit. A miniszterelnök nem is tagadja: „…Erkölcsileg is vállalhatónak tartom azt a gazdaságpolitikát, amelynek középpontjában a középosztály fölerősítése áll.”
A középosztály elszegényedése, deklasszálódása – az értelmiség tönkremenetelét közvetlen közelről látom – csakugyan tragédia, de nem a szegények agyonvágásával kellene megakadályozni. Tragikomikus, hogy a neokonzervatív EU-IMF külhatalomnak kell szólnia a mélységesen antidemokratikus (és kontraproduktív) egykulcsos adó miatt.
Mind az egalitárius (szociális) demokrácia, mind a szabadelvű jogállam halott hazánkban, ezért az általunk nem választott szerveknek – így a nemzetközi instanciáknak – a belügyeinkbe való beleártakozását ellenezni: képtelenségnek látszik.
Mégsem az.
Egyrészt prudenciális (eszélyességi, óvatossági) okokból: a demokrácia melletti külhatalmi beavatkozás nálunk csak a szélsőjobboldalnak vághat utat. Másrészt nem abszurdum a beavatkozó külhatalmak természete miatt: az IMF politikáját a legnagyobb részvényesek határozzák meg, elsősorban az Egyesült Államok, az EU pedig – nem lévén demokrácia, hiszen a kormányát nem az Európai Parlament választja, ami pedig csak minimális föltétel… – természetesen a leggazdagabb és legnépesebb tagállamok befolyása alatt áll, nem is szólva az Európai Központi Bankról.
Az EU döntéseinek a parlament elé vitele, amelyet Orbán miniszterelnök javasol, semmit se számít, hiszen a kormány teljesen uralma alatt tartja az Országgyűlést, nem is csak a kétharmados többsége révén, hanem részint a szokásjog megbontásával (az egyeztetési kötelezettséget kizáró egyéni képviselői indítványok elburjánoztatásával), részint most már restriktív házszabály-módosításokkal, és a legbanálisabb jogszabályoknak alkotmány erejű sarkalatos törvényekké változtatásával.
Ez így nem parlament.
A nemzeti függetlenség helyreállításának kulcsa a demokrácia helyreállítása. Az, hogy általunk befolyásolhatatlan és ellenőrizhetetlen hatalmak viaskodnak a fejünk fölött – a könnyen megjósolható katasztrofális következményekkel –, semmiféle szuverenitást, se népi, se állami szuverenitást nem teremthet vagy tarthat fönn.
Következetesnek kell maradnunk: semmilyen antirepublikánus és antidemokratikus erőnek nem szabad befolyást engednünk, sem külföldről, sem Budapestről. A demokrácia rekonstrukciója, megújítása – amely szerintem leginkább az új politikai, civil társadalmi erőktől várható, ha valakitől egyáltalán – nem csorbítható már előre időleges taktikai megfontolásokkal. (Ez nem jelenti azt, hogy a nyugati bírálatok soha nem megfontolandók; legutóbb a magyarországi antidemokratikus, antiszociális és antiliberális fejleményeket Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász kifogásolta: ő aztán igazán nem a fináncarisztokrácia embere, nem a neokonzervatív „ortodoxia” képviselője, sőt.)
Ameddig nem lesz európai – konföderációs – demokrácia, addig a függetlenség maradéktalanul érdemes védelmünkre; keret ez, amelyben a jelenlegi körülmények között egyedül remélhetjük a népszuverenitás helyreállítását, de leginkább: létrehozását. Ez a magyar nép érdeke. Elég ijesztő, hogy ebben a magyar népnek most nincs erős szövetségese, se itthon, se másutt. Annál szükségesebb, hogy a nép barátai állhatatosak és következetesek legyenek.
Szerző: Tamás Gáspár Miklós
Kell-e védenünk a nemzeti függetlenséget akkor, amikor a népszuverenitást lerombolták, a szabadságjogokat relativizálták? Tamás Gáspár Miklós szerint a magyar demokrácia és jogállam halott, Orbán ellenfelei mégsem tennék jól, ha Brüsszel szövetségeseiként járnának el.
A hvg.hu értesített bennünket róla: az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap föltehetőleg szándékosan támasztott lehetetlen föltételeket a pillanatnyilag hatalmon lévő magyar kormánynak, célja – valószínűleg – az lehet, hogy lemondásra bírja Orbán Viktor jelenlegi miniszterelnököt, ezért szakította meg budapesti tárgyalásait az EU-IMF küldöttség.
Ugyanakkor az amerikai külügyminiszter-helyettes, Thomas O. Melia újólag aggodalmát fejezte ki a magyarországi polgári demokrácia visszafejlődése miatt (tekintélyuralmi, diktatúrás irányban), továbbá Viviane Reding, az Európai Unió alapjogi biztosa súlyos szemrehányást tett a regnáló magyar kormánynak az alkotmányos-szabadelvű demokrácia alapelveinek szüntelen sérelmei miatt – folytatva az Európai Parlament, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, az Európa Tanács, a Velencei Bizottság (sőt: az ENSZ-főtitkár) éles bírálatainak sorát. Az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso újabban levelet írt a magyar miniszterelnöknek, amelyben udvariasan fölszólítja, hogy némely fontos törvényjavaslatokat ne terjesszen be. Az európai (nemcsak a nyugat-, hanem a kelet-európai) és az észak-amerikai sajtó legtekintélyesebb orgánumai és szerzői állandóan, lélegzetvételnyi szünet nélkül tiltakoznak, háborognak és gúnyolódnak.
Ennél intenzívebb, súlyosabb nyomásgyakorlás nem képzelhető el.
Ezek után már csak a direkt szankciók következhetnek.
Mindeközben az egyik országházi, ellenzéki párt, az LMP közli, hogy reménytelennek tartja az ellenzékiség eddigi békés, parlamenti változatát, és az utcára vonul, két új, ígéretes mozgalom, a Szolidaritás és a 4K! szintén tüntet (és még nagyobb demonstrációkat ígér), a szakszervezetek is készülődnek, a civil társadalom új mozgalmai pedig folytatni óhajtják akciósorozatukat. A Szolidaritás mozgalom lánglelkű és lángszavú fölhívásában „rablóbandának” nevezi a kormányt, s evvel klasszikus hagyományt követ: Szent Ágoston hívta rablóbandának (latrocinium) az igazságtalan államot/kormányzatot. (No meg az Internacionálé hivatalos magyar fordítása.)
Ugyanebben a pillanatban a kormányzat 29 (huszonkilenc) darab új antidemokratikus törvényjavaslatot kíván egy hét alatt átnyomni az Országgyűlésen, ez ugyan az apatikus magyarországi közvélemény többségét nem nagyon érdekli, a politika iránt érdeklődő – és gyarapodó – kisebbséget azonban provokálja. A parlamenti és a parlamenten kívüli ellenzék egyelőre sűrűn követ el taktikai hibákat, de a súlyos gazdasági és politikai válság nyilván rákényszeríti majd őket a tanulásra.
Ha a hvg.hu értesülései helytállóak, kérdés, hogy milyen álláspontot foglalnak el a bevallottan vagy be nem vallottan baloldali és/vagy liberális ellenzéki erők a külföldi (nyugati, nagyhatalmi) nyomás tekintetében. A válasz nem könnyű.
Először is, a polgári demokrácia intézményrendszerének tönkretétele (ez már nagyjából befejezett tény) olyasmi, aminek a visszavétele érdekében – tekintettel az antidemokratikus jobboldal óriási hatalmi túlsúlyára – akár üdvözölni is lehetne a nyugati beavatkozást.
A szabadelvű-alkotmányos képviseleti kormányzat és a hatalommegosztás megőrzése mellett viszont a nyugati hatalmak – mindenekelőtt az Európai Bizottság – olyan gazdaságpolitikát is kényszerítenének Magyarországra, amely (finoman szólva) nem biztos, hogy a magyar nép érdekében áll. Mi több, az se biztos, hogy egyáltalán van értelme.
A sokat csalódott magyar nép esetleg él majd a gyanúpörrel, hogy a „demokratikus” kifogások csak díszítmények a pénzügyi stabilitás miatt aggódó nyugati hatalmak minden eddiginél durvább megszorítási csomagján. Ha a demokratikus intézményvédelem elválaszthatatlanul összekapcsolódik a magyar nép további elszegényítésével – s itt nem is említem, hogy miképpen túlozza ezt majd el az osztatlanul érvényesülő jobboldali tévé- és rádiópropaganda –, akkor aligha várható el (tőlem például bizonyosan nem), hogy az éhezéssel és fázással junktimba állított liberális-demokratikus restauráció iránt lelkesedjenek a magyarországi honpolgárok.
Másodszor, ha volt valamilyen tanulsága az elmúlt másfél-két évtizednek, az a demokráciaexport és az úgynevezett humanitárius intervenció teljes kudarca. Nem akárki, hanem Robespierre mondta, hogy senki nem szereti a fegyveres hittérítőket. A jugoszláviai, az afganisztáni, az iraki, a líbiai beavatkozás egyaránt sikertelen volt.
A Nyugat katonai győzelme – illetve a helyi reguláris hadak elhanyagolható és reménytelen ellenállása – nem kétséges, a politikai diadal azonban elmaradt, Bosznia és Koszovó ma is veszélyforrás. Ráadásul a „terror” elleni hadviselés alaposan megviselte a nyugati polgári demokráciákat. Az iraki háborút indokló hazugságoknak nem voltak komolyabb politikai következményeik. Az amerikai jogállamot megkérdőjelező USA Patriot Act ma is hatályos. Magyarország esetében persze nem katonai agresszióról van szó, de az erővel kikényszerített „szabadság” értéke tekintetében a helyzet hasonló.
A magyar kormánynak címzett nyugati bírálatok java része tartalmilag helytálló, de megfogalmazásukban a magyarországi választóknak nincs részük. Külföldi kormányoknak a magyarországi honpolgárok nem adtak és nem adhattak fölhatalmazást hazájuk állampolitikájának megváltoztatásához. Demokratikus megoldások antidemokratikus kikényszerítése kívülről – ez önmagában se helyes, és az eddigi tapasztalatok szerint nem eredményes.
Rendkívül kínos helyzetbe hozza mindez ráadásul a hazai ellenzéki, demokratikus erőket. Egyrészt (tartalmilag) „egységfrontba” kényszeríti őket olyan gazdaság- és társadalompolitikával, amellyel a jelek szerint nem értenek egyet, ha a magyar kormány gyakorolja. Másrészt (a liberális-szociális jogállam formai követelményeinek vonatkozásában) antidemokratikus eljárásmóddal teheti őket szolidárissá – akaratuk (és józan belátásuk) ellenében. Arról nem is szólva, hogy kiteszi őket a – rosszhiszemű – hazaárulási vádnak.
Természetesen nem igaz, hogy „hazaárulók” volnának azok, akik a balliberális sajtóban a kormány föltétel nélküli megadását, az EU és az IMF politikájához való szoros alkalmazkodást sürgetik. De szerény nézetem szerint tévednek.
Olli Rehnnek, az Európai Unió pénzügyekért felelős biztosának a föltételei (ha csakugyan ezek azok), illetve az Európai Központi Bank megfontolásra ajánlott korrekcióinem teljesen ésszerűtlenek. Viviane Reding észrevételei pedig teljesen indokoltak. Ezek azonban csak a probléma kisebbik felét jelentő részletek. A közvetlenül időszerű dilemmák nem ezek. Az Európai Uniónak a közös fiskális kormányzás felé tett lépései – amelyek körül annyit ügyetlenkedett Orbán Viktor magyar miniszterelnök (Győri Enikő külügyi államtitkár találékony magyarázkodása ellenére) – lehet, hogy segítenek a német exporttöblet gondjain, de nem szüntetik meg az adósválságot, fokozzák a munkanélküliséget, befagyasztják vagy csökkentik a reálbért, összenyomják a fogyasztói keresletet, tehát végső soron további eladósodást fognak okozni.
A közönség alig sejti, hogy a Görögország „megsegítésére” elköltött összegeket a Görögországnak hitelező bankok kapják, nem a görög állampolgárok. A bankok tőkeállománya így is lelappad. Ez a politika nem áll távol Orbán Viktor kormányától, csak amennyiben a nemzeti szuverenitást, azaz a saját teljhatalmát érinti.
Így elemzi a helyzetet a magyar miniszterelnök a Széll Kálmán Alapítvány díszvacsoráján: „A nyugati országok az elmúlt bő egy évtizedben [a] problémák és kihívások elől fogyasztási célú, jóléti hitelekbe menekültek, hogy ezzel helyettesítsék a munkából megszerzett jövedelmet. Elszabadult a fogyasztásra, sőt, ennek az államilag szervezett formájára, a jóléti kiadásokra fordított hitelek fölvétele.”
Ez ártalmas féligazság. Mi több, annak a neokonzervatív ideológiának a tétele, amellyel a magyar kormány állítólag harcban áll.
A jóléti kiadásokat – amelyekre a technikai fejlődés miatt növekvő munkanélküliség, illeteve a „fejlett” társadalmak elöregedése miatt kerítettek ilyen formán sort – azért kellett hitelekből finanszírozni, mert az adott politikai erőviszonyok mellett nem lehetett őket a profitok megcsapolásával (magasabb tőkeadóval) fönntartani. Ez a korlátlan tőkehatalom következménye.
A keynes-i korszakban, a jóléti állam idején volt akkora ellenhatalom (mindenekelőtt az erős munkásmozgalom, továbbá a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság puszta léte), amekkora képes lehetett rá, hogy a csakugyan növekvő jóléti kiadásokat a tőkére terhelje. De még a gazdag Egyesült Államokban is 1970-től folyamatosan csökken az iparban és kereskedelemben dolgozók reálbére, miközben a profitok nőnek. Az egész tőkés világgazdaság egyik fő hibája ma az alacsony munkabér. Ezt – ha a tőke érinthetetlen – vagy hitelekkel lehet pótolni, vagy semmivel. A jelenlegi hivatalos, „ortodox” álláspont az, hogy semmivel.
A kormányfő méghozzá mániákusan ismételgeti „a munka nélkül szerzett jövedelmekre” szórt átkait, vagyis továbbra is kiáll a szociális ellátórendszerek leépítése mellett, fönntartja a segélyezéssel szembeni sötét demagógiát; elvégre ő volt az, aki de facto megszüntette a munkanélküli-segélyt, aki megtámadta a nyugdíjakat, aki szétveri a magyarországi egészségügyet, aki a hátsó ajtón visszahozza a több-biztosítós rendszert, sokkal radikálisabban, mint neoliberális elődei, akik ezt csak akarták, de akiket a szakszervezetek – Orbán Viktor tevőleges támogatásával – megakadályoztak benne.
Orbán miniszterelnök még hozzáteszi, gorombán cáfolva heterodox közgazdászait és szociálpopulista vezércikkíróit: „Vagyis nem pusztán a fegyelmezetlen költekezés sorvasztja az eurózóna perifériájának az államait, hanem az, hogy az euró oltalmában egy évtizeden keresztül a periférián lévő országok – gazdasági teljesítményükre való tekintet nélkül – olcsó hitelt élveztek.”
De hiszen ez az olcsó hitel volt minden jónak a forrása, ami a perifériaországoknak (magyarán: Kelet-Európának) jutott a közelmúltban; maga Orbán Viktor is olcsóbb hiteleket akart keresni Magyarországnak, bár ilyeneket nem talált. A magyar miniszterelnök álláspontja szó szerint megegyezik a „frankfurti csoport” (azaz az EU mai vezető magja) véleményével, beleértve a semmittevő Kelet-Európa iránti megvetést; ennél egy kelet-európai államférfitól többet várunk.
Vagyis az EU-IMF és Orbán Viktor kormánya között nincs valódi választás. Amit a mai magyar állam vezetője (aki a választásokig az állam vezetője marad akkor is, ha pillanatnyi tisztségéről esetleg lemond) a növekedésről és effélékről mond, az puszta ráolvasás, annak a neokonzervatív mantrának a változata, amely szerint ha nagyobb a „torta”, nagyobbak a „szeletek” is, tehát az igazságtalan újraelosztás miatt ne izgassuk magunkat. Kevés tétel van, amely ilyen gyökeresen bizonyult volna hamisnak. A kormány megkérdezhetné saját magától: mi ellen is küzd voltaképpen, ha mindenben egyetért az uralkodó neokonzervatív „ortodoxiával”.
Itt két más-másképpen antidemokratikus politika áll egymással szemben. Azt én nem tudom megítélni, hogy Surányi Györgynek, a Magyar Nemzeti Bank többszörös (volt) elnökének vagy Simor Andrásnak, az MNB jelenlegi elnökének van-e igaza abban, hogy hozzányúljanak-e vagy se a jegybank valutatartalékához. A jegybanki függetlenség problémáját se könnyű megítélni.
Mint meggyőződéses (bár jó ideje már nem polgári) demokrata, nem rokonszenvezem a mi épp kimúló vegyes szabadelvű rendszerünk arisztokratikus elemeivel, azaz a bírói hatalommal és a független jegybankkal. Ezek nem választottak (legföljebb közvetve), s így nem követik a nép véleményét: márpedig a modern politikában „a közvélemény” és „a nép” egy és ugyanaz. Ha a népnek nincs befolyása a törvényekre és a gazdaságra, akkor aligha beszélhetünk népuralomról.
De ez kérdés csak demokráciában érvényes – ugyanis hogy mennyiben korlátozzák a nép hatalmát „a fékek és ellensúlyok”, s mit lehet a helyükbe állítani, hogy a zsarnokság lehetősége ellen védekezhessünk (van mit) –, ámde Magyarország (sokunk véleménye szerint) már nem demokrácia, ezért engem se dúlnak föl a hatalom korlátozása körüli harcok.
A jelenlegi helyzetben a bíróság és a jegybank a korábban alkotmányosan meghatározott jogkörén messze túlterjeszkedő végrehajtó hatalmat korlátozná, ezért a védelmében folytatott liberális szellemű küzdelmek csakugyan a szabadságunkért folytak. De ez rendkívüli helyzet, s a demokrácia helyreállításakor a nézeteltérések újra fölszínre fognak bukkanni.
Ámde a dilemma általánosságban is dilemma: kell-e védenünk a nemzeti függetlenséget akkor, amikor a népszuverenitást lerombolták, a szabadságjogokat relativizálták?
Kissé leegyszerűsítve, a demokratikus köztársasági közösségnek két föltétele van: 1. a nép széles körű részvétele a sorsát illető döntésekben (ehhöz kell, bárha nem elég a méltányos választási rendszer, a népszavazás, az alkotmányos panasz avagy „populáris akció”, a sztrájk, a korlátozatlan, könnyen hozzáférhető nyilvánosság, a nép szervezettsége és politikai tudatossága – ez mind hiányzik Magyarországon; 2. a nép nagyfokú gazdasági, szociális, kulturális és szimbolikus egyenlősége, amely valószínűtlenné teszi az éles érdekellentéteket – Magyarországon ez sincs meg, és persze sehol, bár a mérték különböző.
A vagyontalanok politikai szervezettséggel egyenlíthetik ki relatív hátrányukat a vagyonosokkal szemben – hiszen végre is ők vannak többen –, s így kikényszeríthetik az igazságos (egyenlősítő) újraelosztást és az igazán szűkölködők és megbélyegzettek javára a pozitív diszkriminációt (amelyet nem gúnyolni, hanem ünnepelni illenék).
A köztársaság népe az egyenlők politikai közössége: nem abban áll a lényege, hogy nincs örökletes monarchia – a köztársaságot ezért csakugyan eltörölte az új Alaptörvény. Az, hogy elnök áll az állam élén, és nem király, nem jelent (majdnem) semmit. A miniszterelnök nem is tagadja: „…Erkölcsileg is vállalhatónak tartom azt a gazdaságpolitikát, amelynek középpontjában a középosztály fölerősítése áll.”
A középosztály elszegényedése, deklasszálódása – az értelmiség tönkremenetelét közvetlen közelről látom – csakugyan tragédia, de nem a szegények agyonvágásával kellene megakadályozni. Tragikomikus, hogy a neokonzervatív EU-IMF külhatalomnak kell szólnia a mélységesen antidemokratikus (és kontraproduktív) egykulcsos adó miatt.
Mind az egalitárius (szociális) demokrácia, mind a szabadelvű jogállam halott hazánkban, ezért az általunk nem választott szerveknek – így a nemzetközi instanciáknak – a belügyeinkbe való beleártakozását ellenezni: képtelenségnek látszik.
Mégsem az.
Egyrészt prudenciális (eszélyességi, óvatossági) okokból: a demokrácia melletti külhatalmi beavatkozás nálunk csak a szélsőjobboldalnak vághat utat. Másrészt nem abszurdum a beavatkozó külhatalmak természete miatt: az IMF politikáját a legnagyobb részvényesek határozzák meg, elsősorban az Egyesült Államok, az EU pedig – nem lévén demokrácia, hiszen a kormányát nem az Európai Parlament választja, ami pedig csak minimális föltétel… – természetesen a leggazdagabb és legnépesebb tagállamok befolyása alatt áll, nem is szólva az Európai Központi Bankról.
Az EU döntéseinek a parlament elé vitele, amelyet Orbán miniszterelnök javasol, semmit se számít, hiszen a kormány teljesen uralma alatt tartja az Országgyűlést, nem is csak a kétharmados többsége révén, hanem részint a szokásjog megbontásával (az egyeztetési kötelezettséget kizáró egyéni képviselői indítványok elburjánoztatásával), részint most már restriktív házszabály-módosításokkal, és a legbanálisabb jogszabályoknak alkotmány erejű sarkalatos törvényekké változtatásával.
Ez így nem parlament.
A nemzeti függetlenség helyreállításának kulcsa a demokrácia helyreállítása. Az, hogy általunk befolyásolhatatlan és ellenőrizhetetlen hatalmak viaskodnak a fejünk fölött – a könnyen megjósolható katasztrofális következményekkel –, semmiféle szuverenitást, se népi, se állami szuverenitást nem teremthet vagy tarthat fönn.
Következetesnek kell maradnunk: semmilyen antirepublikánus és antidemokratikus erőnek nem szabad befolyást engednünk, sem külföldről, sem Budapestről. A demokrácia rekonstrukciója, megújítása – amely szerintem leginkább az új politikai, civil társadalmi erőktől várható, ha valakitől egyáltalán – nem csorbítható már előre időleges taktikai megfontolásokkal. (Ez nem jelenti azt, hogy a nyugati bírálatok soha nem megfontolandók; legutóbb a magyarországi antidemokratikus, antiszociális és antiliberális fejleményeket Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász kifogásolta: ő aztán igazán nem a fináncarisztokrácia embere, nem a neokonzervatív „ortodoxia” képviselője, sőt.)
Ameddig nem lesz európai – konföderációs – demokrácia, addig a függetlenség maradéktalanul érdemes védelmünkre; keret ez, amelyben a jelenlegi körülmények között egyedül remélhetjük a népszuverenitás helyreállítását, de leginkább: létrehozását. Ez a magyar nép érdeke. Elég ijesztő, hogy ebben a magyar népnek most nincs erős szövetségese, se itthon, se másutt. Annál szükségesebb, hogy a nép barátai állhatatosak és következetesek legyenek.
2011. december 14., szerda
Egy nyugdíjas levele
Egy nyugdíjas levele
Tisztelt "politizáló elit"!
Ti kinek a pénzén szereztétek a Marx Károly Közgazdasági Egyetemen vagy a Jogi Egyetemen a diplomátokat? Érvényesnek tekintitek-e egyáltalán? A most megvetett, nyűgnek tekintett öregek etettek, ruháztak, taníttattak!
Vannak szüleitek, vagy ti más bolygóról kerültetek ide?
A havi milliós keresethez szükség van a nyugdíjasok filléreire is? Nem ártana, ha a fiatalok is tisztába lennének vele, hogy nem kegyelemkenyeret akarunk, de egy átdolgozott élet után a magyar nyugdíjas is megérdemelne annyit, mint egy osztrák, német vagy szlovén nyugdíjas, és megérdemelné, hogy embernek tekintsék, ne pedig egy szükséges szavazógépnek!
Nyugdíjas Barátaim!
40-es, 50-es évek szülöttei! Mi megtapasztaltuk, láttuk, és éltük a háborús eseményeket és azok következményeit. A lerombolt országot.
Ez a korosztály volt, aki eltakarította a háborús romokat. Építette gyermekei számára az alapokat. Szépítette környezetét. A vidéki lakosságnak nem kis terheket jelentett a 60-as, 70-es, 80-as években:
- Az úthálózat, járdaépítés,
- villanyhálózat, a
- vízvezeték- és csatornahálózat, a
- telefon- és a
- gázvezetékrendszer építéséhez a hozzájárulás.
Szabadnapjukon és munka után, társadalmi munkában a gyári munkások, bányászok, parasztfiatalok gyermek- és munkásüdülőket, kulturális
létesítményeket, gyárakat, üzleteket, vasutat, parkokat stb. építettek. Kézzel mozgatható csigákkal vonszolták fel az emelvényre az anyagot, talicskával egyengették a talajt, daruk és emelőgépek hiányában. Ők ma nyugdíjasok.
Ez ma az a korosztály, aki mínimál nyugdíjból él.
Ez a korosztály az, aki méltatlan helyzeteknek van kitéve.
Döntenek sorsuk felől azok, akiknek milliós összegű a havi jövedelmük.
A küzdelmes munkás években megfáradt emberek pedig, egyik napról a másikra tengődnek. Ha kifizetik a havi számláikat, a 10 ezrekre rugó gyógyszereiket kiváltják... Még boldogok is, ha marad néhány garasuk, és a turkálóban tudnak maguknak vásárolni.
Valóban, tanulhattak ingyen annak idején, esti és levelező tagozaton.
Most az újabb megalázás! Felelős emberek kijelentik, hogy nyugodtan adhatnak a határontúli magyaroknak szavazati jogot, hiszen a nyugdíjas sem fizet adót.
Ezt a hazugságot!
Hiszen 40-45 évig fizetett, amit soha nem fog vissza kapni, hiszen meg sem éri. A sok munka elnyűtte - már azokat, akik akkor is nem a népből éltek és ma is ezt teszik - a megélhetési gond felemészti a nyugdíjasok többségét.
Ennyire kell a húsos fazék megtartásához a határon túli magyarok szavazata, hogy még a tisztességben megőszült nyugdíjast is le lehet hazudni a térképről? Csak addig kellett, míg behúzta az ikszet? Most már saját országában sokadrendű állampolgárnak minősül! Ezért kellett volna ésszel és nem szívvel szavazni!
Katona József. Bánk Bán. Tiborc panasza.
"Ők cifra márványos házakat építenek, ahova nekünk belépni nem szabad. Ha
egy beteg feleség, vagy egy szegény himlős gyerek, megkívánná. Lesújtunk egy
galamb fiat. Tüstént kikötnek. De aki száz, meg százezret rabol, bírája
lészen annak, akit a szükség garast rabolni kényszerít."
Tévedés, hogy a nyugdíjas nem fizet adót. Egy nyugdíjas házaspár, ha mondjuk, mindketten 100-100 ezer Ft nyugdíjat kapnak (ami elég ritka, de mondjuk!), évente 2,4 millió Ft-ot, ezt vásárlásra, energiára, más szolgáltatásra költik, akkor 25 % ÁFA-t, mintegy 600 ezer forintot fizetnek be az államnak. Ha saját lakásuk van, akkor mintegy 50 ezer Ft ingatlanadót vagy házadót fizetnek, ha kocsijuk is van 20-30 ezer Ft gépjárműadót is fizetnek, ha banki betétjük van kamatadót is fizetnek ...
Soroljam még?...a havi közterhek, amit mindig befizetünk, még ha nem is eszünk.
Tisztelt nyugdíjas!
Te nem eltartott vagy, hanem adófizető!
Tisztelt "politizáló elit"!
Ti kinek a pénzén szereztétek a Marx Károly Közgazdasági Egyetemen vagy a Jogi Egyetemen a diplomátokat? Érvényesnek tekintitek-e egyáltalán? A most megvetett, nyűgnek tekintett öregek etettek, ruháztak, taníttattak!
Vannak szüleitek, vagy ti más bolygóról kerültetek ide?
A havi milliós keresethez szükség van a nyugdíjasok filléreire is? Nem ártana, ha a fiatalok is tisztába lennének vele, hogy nem kegyelemkenyeret akarunk, de egy átdolgozott élet után a magyar nyugdíjas is megérdemelne annyit, mint egy osztrák, német vagy szlovén nyugdíjas, és megérdemelné, hogy embernek tekintsék, ne pedig egy szükséges szavazógépnek!
Nyugdíjas Barátaim!
40-es, 50-es évek szülöttei! Mi megtapasztaltuk, láttuk, és éltük a háborús eseményeket és azok következményeit. A lerombolt országot.
Ez a korosztály volt, aki eltakarította a háborús romokat. Építette gyermekei számára az alapokat. Szépítette környezetét. A vidéki lakosságnak nem kis terheket jelentett a 60-as, 70-es, 80-as években:
- Az úthálózat, járdaépítés,
- villanyhálózat, a
- vízvezeték- és csatornahálózat, a
- telefon- és a
- gázvezetékrendszer építéséhez a hozzájárulás.
Szabadnapjukon és munka után, társadalmi munkában a gyári munkások, bányászok, parasztfiatalok gyermek- és munkásüdülőket, kulturális
létesítményeket, gyárakat, üzleteket, vasutat, parkokat stb. építettek. Kézzel mozgatható csigákkal vonszolták fel az emelvényre az anyagot, talicskával egyengették a talajt, daruk és emelőgépek hiányában. Ők ma nyugdíjasok.
Ez ma az a korosztály, aki mínimál nyugdíjból él.
Ez a korosztály az, aki méltatlan helyzeteknek van kitéve.
Döntenek sorsuk felől azok, akiknek milliós összegű a havi jövedelmük.
A küzdelmes munkás években megfáradt emberek pedig, egyik napról a másikra tengődnek. Ha kifizetik a havi számláikat, a 10 ezrekre rugó gyógyszereiket kiváltják... Még boldogok is, ha marad néhány garasuk, és a turkálóban tudnak maguknak vásárolni.
Valóban, tanulhattak ingyen annak idején, esti és levelező tagozaton.
Most az újabb megalázás! Felelős emberek kijelentik, hogy nyugodtan adhatnak a határontúli magyaroknak szavazati jogot, hiszen a nyugdíjas sem fizet adót.
Ezt a hazugságot!
Hiszen 40-45 évig fizetett, amit soha nem fog vissza kapni, hiszen meg sem éri. A sok munka elnyűtte - már azokat, akik akkor is nem a népből éltek és ma is ezt teszik - a megélhetési gond felemészti a nyugdíjasok többségét.
Ennyire kell a húsos fazék megtartásához a határon túli magyarok szavazata, hogy még a tisztességben megőszült nyugdíjast is le lehet hazudni a térképről? Csak addig kellett, míg behúzta az ikszet? Most már saját országában sokadrendű állampolgárnak minősül! Ezért kellett volna ésszel és nem szívvel szavazni!
Katona József. Bánk Bán. Tiborc panasza.
"Ők cifra márványos házakat építenek, ahova nekünk belépni nem szabad. Ha
egy beteg feleség, vagy egy szegény himlős gyerek, megkívánná. Lesújtunk egy
galamb fiat. Tüstént kikötnek. De aki száz, meg százezret rabol, bírája
lészen annak, akit a szükség garast rabolni kényszerít."
Tévedés, hogy a nyugdíjas nem fizet adót. Egy nyugdíjas házaspár, ha mondjuk, mindketten 100-100 ezer Ft nyugdíjat kapnak (ami elég ritka, de mondjuk!), évente 2,4 millió Ft-ot, ezt vásárlásra, energiára, más szolgáltatásra költik, akkor 25 % ÁFA-t, mintegy 600 ezer forintot fizetnek be az államnak. Ha saját lakásuk van, akkor mintegy 50 ezer Ft ingatlanadót vagy házadót fizetnek, ha kocsijuk is van 20-30 ezer Ft gépjárműadót is fizetnek, ha banki betétjük van kamatadót is fizetnek ...
Soroljam még?...a havi közterhek, amit mindig befizetünk, még ha nem is eszünk.
Tisztelt nyugdíjas!
Te nem eltartott vagy, hanem adófizető!
Hírek és vélemények
A kormány «kommunkációs zavarai» – Orbán megint bevonult a történelembe.
A KSH legújabb adatai szerint az átlagjövedelem nem éri el a havi százezer forintot, a gyermekes családoknál ez havi ötvenezer forintot sem ér el. – …egy nemzet süllyed el…
A kormány újabb kiigazítása három elemből állna: a tartalékok egy részének felhasználásából, óvatos bevételnövelésből és az idén bejáratott zárolásból. - Százmilliárdos szívás, égés, kipufogás.
A fogyasztói árak novemberben 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet, az élelmiszerek árai 5,1 százalékkal – A társadalom felső tíz százalékéban viszont látványosan javult a jövedelmi szint.
Határozatlan időre leállt Dombóváron a helyi buszközlekedés, miután a sofőrök sztrájkba léptek fizetésük elmaradása miatt. – Az Orangeways vitatja ennek jogszerűségét, örüljenek, hogy van munkájuk, még fizetés is kellene?
Ipsos: már csak 18 százalék szavazna a Fideszre – Még???? Még mindig sokan reménykednek összeszorított fogakkal!
Az eddig 13558600769 számon azonosított égitestet a Nemzetközi Csillagregisztrációs Központ hivatalosan is „Fidelitas”-ra keresztelte el. – Azóta kiderült: hullócsillagról van szó.
Orbán Viktor a brüsszeli tárgyalásokon még határozott nemet képviselt, másnap reggel már talánról beszélt, hétfőn pedig a külügyminisztere azt mondta, hogy mindig is támogatták a megállapodást. – Na és? legalább szerzett néhány derűs percet ennek a savanyú Brüsszelnek!
Nem fogja zavarni a munkában Handó Tündét, hogy jó kapcsolatot ápol az Orbán-családdal - ezt maga az Országos Bírósági Hivatal új vezetője nyilatkozta. – csak minket zavar, de nagyon!
Hermetikusan elzárt ülést tart a kormány Sopronban – Még oxigént sem engednek be.
Orbán: "lehet, hogy valakinek csalódást fogok okozni" – Valakinek? Inkább kinek nem?
Rácuppant Schmitt az osztályfőnöki órákra – http://www.youtube.com/watch?v=V9YpeTAYRqU
A KSH legújabb adatai szerint az átlagjövedelem nem éri el a havi százezer forintot, a gyermekes családoknál ez havi ötvenezer forintot sem ér el. – …egy nemzet süllyed el…
A kormány újabb kiigazítása három elemből állna: a tartalékok egy részének felhasználásából, óvatos bevételnövelésből és az idén bejáratott zárolásból. - Százmilliárdos szívás, égés, kipufogás.
A fogyasztói árak novemberben 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet, az élelmiszerek árai 5,1 százalékkal – A társadalom felső tíz százalékéban viszont látványosan javult a jövedelmi szint.
Határozatlan időre leállt Dombóváron a helyi buszközlekedés, miután a sofőrök sztrájkba léptek fizetésük elmaradása miatt. – Az Orangeways vitatja ennek jogszerűségét, örüljenek, hogy van munkájuk, még fizetés is kellene?
Ipsos: már csak 18 százalék szavazna a Fideszre – Még???? Még mindig sokan reménykednek összeszorított fogakkal!
Az eddig 13558600769 számon azonosított égitestet a Nemzetközi Csillagregisztrációs Központ hivatalosan is „Fidelitas”-ra keresztelte el. – Azóta kiderült: hullócsillagról van szó.
Orbán Viktor a brüsszeli tárgyalásokon még határozott nemet képviselt, másnap reggel már talánról beszélt, hétfőn pedig a külügyminisztere azt mondta, hogy mindig is támogatták a megállapodást. – Na és? legalább szerzett néhány derűs percet ennek a savanyú Brüsszelnek!
Nem fogja zavarni a munkában Handó Tündét, hogy jó kapcsolatot ápol az Orbán-családdal - ezt maga az Országos Bírósági Hivatal új vezetője nyilatkozta. – csak minket zavar, de nagyon!
Hermetikusan elzárt ülést tart a kormány Sopronban – Még oxigént sem engednek be.
Orbán: "lehet, hogy valakinek csalódást fogok okozni" – Valakinek? Inkább kinek nem?
Rácuppant Schmitt az osztályfőnöki órákra – http://www.youtube.com/watch?v=V9YpeTAYRqU
2011. december 13., kedd
Mi történik Oroszországban a dec. 4-i törvényhozói választások óta, melyben Putyin és Medvegyev pártja legalább 15 %-ot veszített?
Szokás szerint, azok, akik a trojka diktatúráját erőltetik Görögországban, akik a «humanitárius háborúkat» szervezik (Afganisztán, Líbia, stb.), nem késlekednek leckét adni a demokráciából. Az EU diplomáciájának élén Catherine Ashton fejezte ki «súlyos aggodalmait», míg Hillary Clinton azt nyilatkozta, hogy Oroszországban nem voltak «sem szabad, sem méltányos» választások. Amit ők fejeznek ki, azt leváltották Oroszországban, mert Putyin és Medvegyev nem elég gyorsan nyitnak, na, nem a demokrácia, hanem a «piacgazdaság» felé. De a Rabocsije Izvésztyija szerkesztőbizottsági tagja aláhúzza, hogy a dec. 10-i tömegtüntetések mindenkit megleptek, a hatalmat csakúgy, mint a «liberálisokat» és «kommunistákat».
«Hogy volt-e választási csalás, az nem is kérdés, de nem több, mint 2007-ben. Az eredmények nem reflektáltak a társadalom reális erejének elrendeződésére, de megmutatják, hogy az «Egységes Oroszország» (a Kreml, Putyin és Medvegyev vezette legfőbb pártja) csalása ellenére olvad. Az úgynevezett «baloldali» pártok (a KPRF, az orosz föderáció kommunista pártja és a Kreml által létrehozott «Igaz Oroszország» eredménye nőtt. Sokan, akiknek ugyan nincs nagy bizalmuk a vezetésben, rájuk szavaztak, de tiltakozásképpen. A részvételi arányt 60 %-os (3 %-kal kevesebb, mint 2007-ben). Valójában ennél is kevesebb ...
Senki nem számított a választások utáni masszív tüntetésekre. Pánik tört ki a hatalom berkeiben. A rendőrségnek előbb a brutális reagálás parancsát adták ki. Mikor ez a módszer pont ellenkező hatást ér el, akkor a hatalom áttért az «ostor helyett a répára», engedélyezve a tömeggyűléseket. Moszkvában 1990 óta soha nem látott 80-100 ezerre becsült tömeg gyűlt össze. Mindenkinek az a benyomása, hogy e tüntetők nem félnek a rendőrök gumibotjától, ami jó jel. Az a kérdés most, hogy milyen irányba fordul a spontán energia. A tüntetők óriási többsége nem politikai aktivista, sok a fiatal, egyetemi hallgató és középiskolás, de az ún. «középosztályokból» is, csakúgy, mint az elsősorban moszkvai elitből. Még kb. 80 orosz városban voltak demonstrációk, ideértve a nagy ipari centrumokat is (Szamarában 2-3 ezer, Togliattiban 1500-2000). A dec. 5-i tüntetést a liberális ellenzék szervezte, megpróbálja saját céljaira felhasználni a mozgalmat. A Bolotnaja téren 10-én résztvevők többsége azoban semmiféle politikai erőt nem ismer el és nagyon általános demokratikus elvek mentén szerveződik: az eredmények megsemmisítése, új választások, a visszaélések kivizsgálása, Csurov választási bizottsági elnök lemondása…
«Hogy volt-e választási csalás, az nem is kérdés, de nem több, mint 2007-ben. Az eredmények nem reflektáltak a társadalom reális erejének elrendeződésére, de megmutatják, hogy az «Egységes Oroszország» (a Kreml, Putyin és Medvegyev vezette legfőbb pártja) csalása ellenére olvad. Az úgynevezett «baloldali» pártok (a KPRF, az orosz föderáció kommunista pártja és a Kreml által létrehozott «Igaz Oroszország» eredménye nőtt. Sokan, akiknek ugyan nincs nagy bizalmuk a vezetésben, rájuk szavaztak, de tiltakozásképpen. A részvételi arányt 60 %-os (3 %-kal kevesebb, mint 2007-ben). Valójában ennél is kevesebb ...
Senki nem számított a választások utáni masszív tüntetésekre. Pánik tört ki a hatalom berkeiben. A rendőrségnek előbb a brutális reagálás parancsát adták ki. Mikor ez a módszer pont ellenkező hatást ér el, akkor a hatalom áttért az «ostor helyett a répára», engedélyezve a tömeggyűléseket. Moszkvában 1990 óta soha nem látott 80-100 ezerre becsült tömeg gyűlt össze. Mindenkinek az a benyomása, hogy e tüntetők nem félnek a rendőrök gumibotjától, ami jó jel. Az a kérdés most, hogy milyen irányba fordul a spontán energia. A tüntetők óriási többsége nem politikai aktivista, sok a fiatal, egyetemi hallgató és középiskolás, de az ún. «középosztályokból» is, csakúgy, mint az elsősorban moszkvai elitből. Még kb. 80 orosz városban voltak demonstrációk, ideértve a nagy ipari centrumokat is (Szamarában 2-3 ezer, Togliattiban 1500-2000). A dec. 5-i tüntetést a liberális ellenzék szervezte, megpróbálja saját céljaira felhasználni a mozgalmat. A Bolotnaja téren 10-én résztvevők többsége azoban semmiféle politikai erőt nem ismer el és nagyon általános demokratikus elvek mentén szerveződik: az eredmények megsemmisítése, új választások, a visszaélések kivizsgálása, Csurov választási bizottsági elnök lemondása…
Munkás Hírlap
Nemzetközi munkásmozgalmi információk – 7. sz.
2011. dec. 10.
Magyarországi helyzet külföldi szemmel
December elején a külföldi sajtó félreverte a harangokat: «A forint szabadesésben». «Egy hónap alatt az euróhoz viszonyított értékéből 20 %-ot veszített»
«A Moody’s pénzügyi ügynökség leértékelte Magyarországot»
«A Wall Street Journal lehetségesnek tartja, hogy Magyarország lesz a következő európai ország, amelynek összeomlik gazdasága»!»
«Már 2008-ban első európai tagállamként Magyarországnak kellett nemzetközi segítséget kérnie. Budapestet 20 milliárd eurós mentőcsomaggal segítette ki az IMF, a Világbank és az EU» «Orbán végül az IMF-hez fordult segítségért»
A kormányfő, Orbán Viktor függetlenségi politikával, sőt, szabadságharccal kérkedett: “Soha nem adunk el a magyar földből egy hektárt sem külföldieknek!”
Soha nem tesz olyat, mint elődje, az európai intézmények direktíváinak totálisan behódolt Gyurcsány Ferenc, aki tiszta erőből privatizált és kiárusította az országot…
A Le Monde július 17-én megpróbálja elhitetni: Orbán éppen «az európai értékektől totálisan eltérő modellt» épít. «Elképesztő, hogy más tagországok nem értik meg, hogy ami Budapesten történik, az Európához méltatlan»…
Igen? Nem értik? Pedig éppen az Európai Unió igényeinek megfelelve jelentette be a Széll-tervben Orbán, hogy a brüsszeli követelmény szerint 2,5 %-ra csökkenti a költségvetési deficitet, és az államháztartási hiányt 2013-ig 15 %-kal mérsékli. Gazdasági minisztere, Matolcsy meg is jelölte a szükséges megszorításokat: 129 milliárdot a nyugdíjakon, 60 milliárdot a közlekedésen, 120 milliárd a gyógyszertérítésen takarít meg ...
Orbán kijelentette, hogy Magyarország többé nem nyújt «segélyt azoknak, akik képesek dolgozni». 300 000 munkanélkülit, 130 000 rokkantnyugdíjast szándékozik szó szerint kényszermunkába integrálni annak a 42 000 nyugdíjas rendfenntartónak a felügyelete mellett, akiket szintén azzal kényszerít, hogy ha visszautasítják, járandóságukat megadóztatja. Havi 50 000 Ft körüli bérért! (Bruttóban, mert minden bér egységesen 16 %-kal adózik.)
Emlékszünk még (a francia politikus) Laurent Wauquiez kapcsán! Azt nyilatkozta: «Magyarország bebizonyította, helye van Európa szívében»… «Büszke lehet arra, az elnöksége kezdetén kitűzött célok többségét teljesítette» és úgy becsülte meg, a cigányokat illető intézkedéseivel az ország jó irányba halad. Egy magyar újságíró ironizálva teszi fel a kérdést, vajon Orbánt nem ez a Laurent Wauqiez inspirálta-e közelmúltban Budapesten tett látogatása folyamán, aki Franciaországban a «szociális asszisztencia elleni védekezés érdekében» heti 5 órás ingyenes kötelező munkát írna elő a munkahelykereső minimáljáradékosok számára…
Az ország az összomlás előtt áll. Az életszinvonal romlik, az átlagjövedelem nem éri el a 330 eurót, gyermekes családoknál ennek a felét, de az árak ugyanolyan magasak, mint a többi uniós országban.
Ma pedig újabb címek tűnnek fel az újságokban: «Budapesten folytatódik a szociális tisztogatás». Megtiltották a kukákban turkálást és a közterületeken éjszakázást… Vagy: «a tüzelőfa-lopások megsokszorozódtak». És az épületeken, még az utakat övező mezőkön is mindenütt a táblák: «Eladó», de gyakrabban inkább: «For sale» …
De immár több hónapja tüntetések, demonstrációk zajlanak.
Júniusban a tűzoltók és a fegyveres testületek több ezer fővel tüntettek ezen politika ellen a jogaikért. Majd mintegy 70 vasas, közlekedési, postás, kórházi, pedagógus-, tűzoltószakszervezet, független szakszervezetek, vállalatiak, néhány szövetségi hívott egységbe a sztrájkjog helyreállításáért, a szakszervezeti jogok megsértésének leállításáért, a nyugdíjakért, a bérhátralékok kifizetéséért és a kollektív szerződésekért.
A tüntetést előbb betiltották, majd mégis engedélyeztek 300 embert a Parlament előtt. 50 000 lett belőle. Sopron, Debrecen, Szeged, Miskolc, Pécs – az egyetemisták szerveztek a HÖK-kel demonstrációt az egyetemi reform ellen. Okt. 30-án az Oktatási és Kulturális Minisztérium előtt gyűltek össze ezrével. A feliratokon: «Volt egy álmom, a diplomám!» és «A tudás nem függhet a pénztől».
Az elkeseredés nő. Hoffmann Rózsa már 6 hónapja beszélt arról, hogy 50 órás «jótékonysági» munkát kellene bevezetni az érettségi előzetes feltételeként, most pedig bejelentette a következő évre az egyetemektől történő 30 milliárd forintos elvonást.
Egyetemista lányok, akiknek ez az első tüntetés életükben: «Idáig a rektorok kijelölése az egyetemi tanács hatáskörébe tartozott, mostantól pedig a Parlament fogja kinevezni őket. Ez a programokba való politikai és piaci beavatkozás. Mi az egyetemek és az oktatás függetlenségét akarjuk. Ezen felül olyan döntést akarnak hozni, hogy a diploma megszerzése után 10 évig kötelező legyen Magyarországon maradni, egyébként pedig vissza kell téríteni az oktatási költségeket. Ez elviselhetetlen». Egyikük nyelveket tanul, másikuk állattant és elképzelni sem tudják, hogy ne mehessenek külföldre tanulmányaik kiegészítésére, tapasztalatcserére. Hozzáteszik: «mindezek mögött a privatizáció húzódik meg. A hallgatók felétől meg akarnak szabadulni. A tanulás költségei Gödöllőn a negyedéves 300 000 forinthoz képest megduplázódnak. Ez hatszor több, mint szüleink jövedelme. Ha maradnak az intézkedések, nincs jövőnk».
Tábla az október eleji tüntetésen Horthy, Rákosi és Orbán fotóival… a folytonosság jelzéseként.
A nácik támogatta nacionalista Horthy 1920 -1944 között kormányfő.
Rákosi, a sztálinista vezető 1949 és ‘56 között állt az ország élén.
Orbán a jelenlegi miniszterelnök.
Egyik tüntető mondja: «Csak Gyurcsány hiányzik, hogy a kép komplett legyen». Gyurcsány irányította az országot Orbán előtt, Brüsszel elvárására befejezve a privatizációt. A külföldi vállalkozások monopolhelyzetbe kerültek: az adókedvezmények 93 százalékát ők kapják (a Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Bizottság adatai). A Kommunista Ifjúsági Szövetség volt vezetője, a gazdaság kiárusítása után milliárdos, a szocialistákat elhagyva a nomenklatúra üzletemberré vedlett tagjaival egy liberális pártot hozott létre, a
Demokratikus Koalíciót.
A Fidesz is válságban van, ahogy a rendszer. Tánclépései IMF-ügyben, «kommunikáci+s zavarai» az EU-ban vihar egy pohár vízben; csak takarni próbálja azt: a nemzetközi nagytőke érdekében mindent megtesz, éppen úgy, ahogyan előírják számára. Valójàban nem kételkedik sem az IMF, sem az Európai Unió.
És Görögországban:
Görögországban is, a kormányváltás után is folytatódik ugyanaz a politika, az Unió politikája. Újabb megnyirbálásokat akar az oktatásban, melyre eddig is csak a költségvetés 2,7 %-át áldozták. Terrorkampány folyik, az áramszolgáltatást hozzákötik az új ingatlanadó fizetéséhez, újabb és újabb megszorítások jönnek. A szakszervezetek engedetlenségi mozgalmat szerveznek (még önkormányzatok is részt vesznek benne) és folytatják a tüntetéseket, sztrájkokat. A Maastrichti szerződés, a Merkel-terv mindent tönkretesz. Egész Európa egyre erősebb öntudatra ébredésének vagyunk tanúi.
A mélyben valami Magyarországon is érlelődik, ahogyan mindenütt. A munkásosztály, a dolgozók, a fiatalok, a diákok megkezdték erőik összevonását. Szakszervezeteikkel együtt.
Tömörülnek a szakszervezetek Orbán Viktorral szemben
• Igazságos, méltányos adózást követelünk!
• A visszamenőleges tövények leállítását!
• Követeljük a párbeszéd helyreállítását a munkáltatók, a munkavállalók és a kormány között!
• A munkatörvénykönyv bármely változása csak a dolgozókkal való konzultáció után történhessen!
• Követeljük a szolgálati nyugdíj szabályozásának visszaállítását!
• Vissza szakszervezeti jogainkat! Jogaink tiszteletbentartását!
• A sztrájkjog visszaállítását!
Kik vagyunk ?
Kik vagyunk? A Munkás Hírlap szabad kiadvány. Munkásaktivisták, szakszervezeti tagok kiadványa, akik harcolunk a termelőeszközök magántulajdona ellen, a kizsákmányolás ellen, az IMF és az Európai Unió ellen a békéért, a demokráciáért, a szocializmusért. Harcunkat a magyar munkásmozgalom folytonosságához kapcsoljuk, céljaink megvalósításáért e keretek között küzdünk - ahogy azt elődeink tették 1919-ban, 1956-ban.
Internacionalisták vagyunk, az összes nemzet, nemzetiség egymás közötti egyenlőségét a nemzeti kisebbségek egyenjogúságára alapozva követeljük. Éppen ezért a munkáshatalom és a demokrácia elvéért szállunk síkra, a Dunamenti és Balkáni Föderációért, szabad népek szabad Európájáért, a szabad világ tagjaként.
Arra törekszünk, hogy az útról és eszközökről szabad vita jöjjön létre, melynek segítségével a tömegek meg tudják találni a kivezető utat abból a zsákutcából, amelybe az imperializmus és intézményei taszították őket.
Lapunk nyitva áll valamennyi dolgozó, aktivista előtt, akik célja hasonló: harc a privatizáció ellen, a munkához, az oktatáshoz, az egészségvédelemhez, lakhatáshoz, stb. fűződő jogokért.
Megjegyzéseiteket, állásfoglalásaitokat várjuk.
Email-cím: somijudit@gmail.com
2011. dec. 10.
Magyarországi helyzet külföldi szemmel
December elején a külföldi sajtó félreverte a harangokat: «A forint szabadesésben». «Egy hónap alatt az euróhoz viszonyított értékéből 20 %-ot veszített»
«A Moody’s pénzügyi ügynökség leértékelte Magyarországot»
«A Wall Street Journal lehetségesnek tartja, hogy Magyarország lesz a következő európai ország, amelynek összeomlik gazdasága»!»
«Már 2008-ban első európai tagállamként Magyarországnak kellett nemzetközi segítséget kérnie. Budapestet 20 milliárd eurós mentőcsomaggal segítette ki az IMF, a Világbank és az EU» «Orbán végül az IMF-hez fordult segítségért»
A kormányfő, Orbán Viktor függetlenségi politikával, sőt, szabadságharccal kérkedett: “Soha nem adunk el a magyar földből egy hektárt sem külföldieknek!”
Soha nem tesz olyat, mint elődje, az európai intézmények direktíváinak totálisan behódolt Gyurcsány Ferenc, aki tiszta erőből privatizált és kiárusította az országot…
A Le Monde július 17-én megpróbálja elhitetni: Orbán éppen «az európai értékektől totálisan eltérő modellt» épít. «Elképesztő, hogy más tagországok nem értik meg, hogy ami Budapesten történik, az Európához méltatlan»…
Igen? Nem értik? Pedig éppen az Európai Unió igényeinek megfelelve jelentette be a Széll-tervben Orbán, hogy a brüsszeli követelmény szerint 2,5 %-ra csökkenti a költségvetési deficitet, és az államháztartási hiányt 2013-ig 15 %-kal mérsékli. Gazdasági minisztere, Matolcsy meg is jelölte a szükséges megszorításokat: 129 milliárdot a nyugdíjakon, 60 milliárdot a közlekedésen, 120 milliárd a gyógyszertérítésen takarít meg ...
Orbán kijelentette, hogy Magyarország többé nem nyújt «segélyt azoknak, akik képesek dolgozni». 300 000 munkanélkülit, 130 000 rokkantnyugdíjast szándékozik szó szerint kényszermunkába integrálni annak a 42 000 nyugdíjas rendfenntartónak a felügyelete mellett, akiket szintén azzal kényszerít, hogy ha visszautasítják, járandóságukat megadóztatja. Havi 50 000 Ft körüli bérért! (Bruttóban, mert minden bér egységesen 16 %-kal adózik.)
Emlékszünk még (a francia politikus) Laurent Wauquiez kapcsán! Azt nyilatkozta: «Magyarország bebizonyította, helye van Európa szívében»… «Büszke lehet arra, az elnöksége kezdetén kitűzött célok többségét teljesítette» és úgy becsülte meg, a cigányokat illető intézkedéseivel az ország jó irányba halad. Egy magyar újságíró ironizálva teszi fel a kérdést, vajon Orbánt nem ez a Laurent Wauqiez inspirálta-e közelmúltban Budapesten tett látogatása folyamán, aki Franciaországban a «szociális asszisztencia elleni védekezés érdekében» heti 5 órás ingyenes kötelező munkát írna elő a munkahelykereső minimáljáradékosok számára…
Az ország az összomlás előtt áll. Az életszinvonal romlik, az átlagjövedelem nem éri el a 330 eurót, gyermekes családoknál ennek a felét, de az árak ugyanolyan magasak, mint a többi uniós országban.
Ma pedig újabb címek tűnnek fel az újságokban: «Budapesten folytatódik a szociális tisztogatás». Megtiltották a kukákban turkálást és a közterületeken éjszakázást… Vagy: «a tüzelőfa-lopások megsokszorozódtak». És az épületeken, még az utakat övező mezőkön is mindenütt a táblák: «Eladó», de gyakrabban inkább: «For sale» …
De immár több hónapja tüntetések, demonstrációk zajlanak.
Júniusban a tűzoltók és a fegyveres testületek több ezer fővel tüntettek ezen politika ellen a jogaikért. Majd mintegy 70 vasas, közlekedési, postás, kórházi, pedagógus-, tűzoltószakszervezet, független szakszervezetek, vállalatiak, néhány szövetségi hívott egységbe a sztrájkjog helyreállításáért, a szakszervezeti jogok megsértésének leállításáért, a nyugdíjakért, a bérhátralékok kifizetéséért és a kollektív szerződésekért.
A tüntetést előbb betiltották, majd mégis engedélyeztek 300 embert a Parlament előtt. 50 000 lett belőle. Sopron, Debrecen, Szeged, Miskolc, Pécs – az egyetemisták szerveztek a HÖK-kel demonstrációt az egyetemi reform ellen. Okt. 30-án az Oktatási és Kulturális Minisztérium előtt gyűltek össze ezrével. A feliratokon: «Volt egy álmom, a diplomám!» és «A tudás nem függhet a pénztől».
Az elkeseredés nő. Hoffmann Rózsa már 6 hónapja beszélt arról, hogy 50 órás «jótékonysági» munkát kellene bevezetni az érettségi előzetes feltételeként, most pedig bejelentette a következő évre az egyetemektől történő 30 milliárd forintos elvonást.
Egyetemista lányok, akiknek ez az első tüntetés életükben: «Idáig a rektorok kijelölése az egyetemi tanács hatáskörébe tartozott, mostantól pedig a Parlament fogja kinevezni őket. Ez a programokba való politikai és piaci beavatkozás. Mi az egyetemek és az oktatás függetlenségét akarjuk. Ezen felül olyan döntést akarnak hozni, hogy a diploma megszerzése után 10 évig kötelező legyen Magyarországon maradni, egyébként pedig vissza kell téríteni az oktatási költségeket. Ez elviselhetetlen». Egyikük nyelveket tanul, másikuk állattant és elképzelni sem tudják, hogy ne mehessenek külföldre tanulmányaik kiegészítésére, tapasztalatcserére. Hozzáteszik: «mindezek mögött a privatizáció húzódik meg. A hallgatók felétől meg akarnak szabadulni. A tanulás költségei Gödöllőn a negyedéves 300 000 forinthoz képest megduplázódnak. Ez hatszor több, mint szüleink jövedelme. Ha maradnak az intézkedések, nincs jövőnk».
Tábla az október eleji tüntetésen Horthy, Rákosi és Orbán fotóival… a folytonosság jelzéseként.
A nácik támogatta nacionalista Horthy 1920 -1944 között kormányfő.
Rákosi, a sztálinista vezető 1949 és ‘56 között állt az ország élén.
Orbán a jelenlegi miniszterelnök.
Egyik tüntető mondja: «Csak Gyurcsány hiányzik, hogy a kép komplett legyen». Gyurcsány irányította az országot Orbán előtt, Brüsszel elvárására befejezve a privatizációt. A külföldi vállalkozások monopolhelyzetbe kerültek: az adókedvezmények 93 százalékát ők kapják (a Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Bizottság adatai). A Kommunista Ifjúsági Szövetség volt vezetője, a gazdaság kiárusítása után milliárdos, a szocialistákat elhagyva a nomenklatúra üzletemberré vedlett tagjaival egy liberális pártot hozott létre, a
Demokratikus Koalíciót.
A Fidesz is válságban van, ahogy a rendszer. Tánclépései IMF-ügyben, «kommunikáci+s zavarai» az EU-ban vihar egy pohár vízben; csak takarni próbálja azt: a nemzetközi nagytőke érdekében mindent megtesz, éppen úgy, ahogyan előírják számára. Valójàban nem kételkedik sem az IMF, sem az Európai Unió.
És Görögországban:
Görögországban is, a kormányváltás után is folytatódik ugyanaz a politika, az Unió politikája. Újabb megnyirbálásokat akar az oktatásban, melyre eddig is csak a költségvetés 2,7 %-át áldozták. Terrorkampány folyik, az áramszolgáltatást hozzákötik az új ingatlanadó fizetéséhez, újabb és újabb megszorítások jönnek. A szakszervezetek engedetlenségi mozgalmat szerveznek (még önkormányzatok is részt vesznek benne) és folytatják a tüntetéseket, sztrájkokat. A Maastrichti szerződés, a Merkel-terv mindent tönkretesz. Egész Európa egyre erősebb öntudatra ébredésének vagyunk tanúi.
A mélyben valami Magyarországon is érlelődik, ahogyan mindenütt. A munkásosztály, a dolgozók, a fiatalok, a diákok megkezdték erőik összevonását. Szakszervezeteikkel együtt.
Tömörülnek a szakszervezetek Orbán Viktorral szemben
• Igazságos, méltányos adózást követelünk!
• A visszamenőleges tövények leállítását!
• Követeljük a párbeszéd helyreállítását a munkáltatók, a munkavállalók és a kormány között!
• A munkatörvénykönyv bármely változása csak a dolgozókkal való konzultáció után történhessen!
• Követeljük a szolgálati nyugdíj szabályozásának visszaállítását!
• Vissza szakszervezeti jogainkat! Jogaink tiszteletbentartását!
• A sztrájkjog visszaállítását!
Kik vagyunk ?
Kik vagyunk? A Munkás Hírlap szabad kiadvány. Munkásaktivisták, szakszervezeti tagok kiadványa, akik harcolunk a termelőeszközök magántulajdona ellen, a kizsákmányolás ellen, az IMF és az Európai Unió ellen a békéért, a demokráciáért, a szocializmusért. Harcunkat a magyar munkásmozgalom folytonosságához kapcsoljuk, céljaink megvalósításáért e keretek között küzdünk - ahogy azt elődeink tették 1919-ban, 1956-ban.
Internacionalisták vagyunk, az összes nemzet, nemzetiség egymás közötti egyenlőségét a nemzeti kisebbségek egyenjogúságára alapozva követeljük. Éppen ezért a munkáshatalom és a demokrácia elvéért szállunk síkra, a Dunamenti és Balkáni Föderációért, szabad népek szabad Európájáért, a szabad világ tagjaként.
Arra törekszünk, hogy az útról és eszközökről szabad vita jöjjön létre, melynek segítségével a tömegek meg tudják találni a kivezető utat abból a zsákutcából, amelybe az imperializmus és intézményei taszították őket.
Lapunk nyitva áll valamennyi dolgozó, aktivista előtt, akik célja hasonló: harc a privatizáció ellen, a munkához, az oktatáshoz, az egészségvédelemhez, lakhatáshoz, stb. fűződő jogokért.
Megjegyzéseiteket, állásfoglalásaitokat várjuk.
Email-cím: somijudit@gmail.com
2011. december 12., hétfő
Megrendelt törvények
Jelen pillanatban folyik a Végrehajtási törvény vitája a Parlamentben, amelynek célja a végrehajtási eljárások meggyorsítása, a végrehajtások probléma mentesebb kivitelezése Az előterjesztés jól mutatja, hogy a Végrehajtói Kamara kívánalmai alapján történik, és bizonyítja, hogy a legerősebb lobbi-erővel rendelkező szervezetről van szó. Az egész törvény nem is szól másról, mint hogy a végrehajtó dolgát hogyan lehet a legjobban megkönnyíteni és a kinnlevőségeket begyűjteni.
Természetesen tudomásul kell venni, hogy a végrehajtások precíz lebonyolításához az országnak gazdasági érdekei fűződnek és a pénzügyi fegyelem megteremtésének egyik hatékony eszköze lehet. A kép természetesen ennél sokkal árnyaltabb. Végrehajtani kell, de nem minden áron és nem korlátlanul. A törvény sok mindennel foglalkozik, csak éppen a végrehajtást elszenvedők érdekeire nincs semmilyen tekintettel. Fűnyíró-elven mindenkit egy kalap alá vesz, és semmilyen kitételt vagy könnyítést nem tartalmaz a sokszor önhibájukon kívül bajba jutott emberek részére.
Most csak és kizárólag a bedőlt hitelesekre nézve elfogadhatatlan feltételeket tekintsük meg, a teljesség igénye nélkül, a legdurvább hibákat:
A Végrehajtási törvény 217§ (5) amely az állampolgárok joghoz való viszonyát kezdi ki olyan módon, hogy ha valaki jogorvoslattal kíván élni, ezt a jogát a törvény súlyosan korlátozni kívánja. A Másodfokú Bíróságra történő fellebbezés, amelyhez mindenkinek joga van a fellebbező részére akár súlyos pénzbírság kiszabásának lehetőségét is magában hordozza. Ha Bíróság úgy ítéli meg, hogy a fellebbezés nem volt kellően megalapozott, akkor a bíróság élhet a pénzügyi retorzió lehetőségével. Egy jogállamban egy ilyen jogszabályt beterjeszteni és ezzel visszatartani valakit jogainak gyakorlásától teljesen megengedhetetlen. A Minisztérium ezt valószínűleg nem gondolta át teljes komolysággal.
Színesíti a Végrehajtási törvényt , hogy a végrehajtó által elkövetett szabálytalanságért anyagilag is felel. Munkadíjának 20 vagy 50%-át is elveszítheti, ha a bíróság szabálytalanságot állapít meg. Ez nagy valószínűséggel egyetlen végrehajtót sem fog visszatartani a törvénytelen cselekményektől, hiszen a munkadíj csak elenyésző részét tartalmazza végrehajtói bevételnek. Ha ugyanez nem a munkadíjra hanem a behajtási jutalékra vonatkozna, ebben az esetben már valószínűleg kétszer is meggondolnák a gyakran fellelhető szabályszegéseket, hiszen a jutalék a munkadíjnak akár a tízszerese is lehet.
A Kamara megunta, hogy sokan nem akarnak „önként és dalolva” kiköltözni az elárverezett ingatlanból. Ha szükségesnek tartja, akár a hadsereget is kivezényelheti az ellenszegülő letörésére. A rendőrség vagy karhatalom kivonulásának költségeit ez után kiszámlázzák azoknak, akik még megpróbálnak az „ajtófélfába kapaszkodni”.
Mindig is problémát jelentett az ingatlan értékének meghatározása. Ennek nem a bank által megállapított értékbecslés, hanem az önkormányzatnál levő Adó-és Értékbizonyítvány alapján állapítják meg az ingatlan kikiáltási árát. Ez többnyire 'köszönő-viszonyban” sincs az ingatlan valódi értékével. Az önkormányzatok még betekintési jogot sem adnak az állampolgárok részére vagy nem adnak helyt felülvizsgálati kérelmeknek, helyszíni szemlét ritkán alkalmaznak, így aztán a szerencsétlen ügyfél kénytelen súlyos százezreket kifizetni ingatlan szekértő részére és ha erre nincs pénze, mélyen ár alatt árverezhetik el ingatlanát.
Levonás jövedelemből. A végrehajtást elszenvedő a jövedelmének 33 vagy 50%-ának elvesztését is kockáztatja. A minimálbérrel vagy minimál öregségi nyugdíjjal rendelkező ügyfél és családja szépen vagy éhen hal vagy télen meg fog fagyni a lakásában, vagy nem tudja kiváltani életmentő gyógyszereit. Nem emberhez méltó körülmények közé kerül .
A törvényalkotó nem fordított gondot arra hogy a levonások felső értékét meghatározza. Mekkora lehet az az összeg most Magyarországon, amely még elegendő egy ember létfenntartásának biztosítására? Ez érdekes kutatási terület lehetne, főleg biológusoknak.
A végrehajtó lobbi győzött abban a kitételben is, hogy az előterjesztés változatlanul hagyta a végrehajtási jutalékokat is, holott áprilisban még arról volt szó, hogy a méltánytalanul magas jutalék jelentős csökkentésre kerülhet. Egy 8 milliós tartozás után több, mint 1 millió Ft a végrehajtó bevétele. Az összes érdekvédelmi szervezet számtalanszor felhívta a jogalkotók figyelmét erre a visszásságra. De: ne felejtsük el: a végrehajtók is szeretnek külföldön, egzotikus tájakon, különgéppel szakmai továbbképzéseket tartani - és mivel ez már hagyománnyá vált a Kamaránál, erről nem szívesen mondanak le.-
Talán a beterjesztőnek meg kellene fontolnia , hogy -legalábbis átmenetileg- külön szabályokat dolgozzon ki a bedőlt hitelesek érdekében. Jogorvoslatra a 6%-os illeték miatt nincs lehetőségük, fellebbezni már nem szabad egy bírósági ítélet ellen, mert pénzbírsággal sújthatják. Katasztrofális helyzetükön és életvitelükön már egyébként sem tudnak változtatni.
A Kamara lenyomta az érdekvédőket. Nincs tudomásunk arról, hogy az Igazságügyi Tárca kikérte volna a véleményünket, ezért aztán igazából a törvény haszonélvezője a Végrehajtói Kamara és a hatalmas hasznot élvező végrehajtók.
Kovács László
főtitkár
Banki és Végrehajtási Károsultak Fogyasztóvédelmi Egyesület
Természetesen tudomásul kell venni, hogy a végrehajtások precíz lebonyolításához az országnak gazdasági érdekei fűződnek és a pénzügyi fegyelem megteremtésének egyik hatékony eszköze lehet. A kép természetesen ennél sokkal árnyaltabb. Végrehajtani kell, de nem minden áron és nem korlátlanul. A törvény sok mindennel foglalkozik, csak éppen a végrehajtást elszenvedők érdekeire nincs semmilyen tekintettel. Fűnyíró-elven mindenkit egy kalap alá vesz, és semmilyen kitételt vagy könnyítést nem tartalmaz a sokszor önhibájukon kívül bajba jutott emberek részére.
Most csak és kizárólag a bedőlt hitelesekre nézve elfogadhatatlan feltételeket tekintsük meg, a teljesség igénye nélkül, a legdurvább hibákat:
A Végrehajtási törvény 217§ (5) amely az állampolgárok joghoz való viszonyát kezdi ki olyan módon, hogy ha valaki jogorvoslattal kíván élni, ezt a jogát a törvény súlyosan korlátozni kívánja. A Másodfokú Bíróságra történő fellebbezés, amelyhez mindenkinek joga van a fellebbező részére akár súlyos pénzbírság kiszabásának lehetőségét is magában hordozza. Ha Bíróság úgy ítéli meg, hogy a fellebbezés nem volt kellően megalapozott, akkor a bíróság élhet a pénzügyi retorzió lehetőségével. Egy jogállamban egy ilyen jogszabályt beterjeszteni és ezzel visszatartani valakit jogainak gyakorlásától teljesen megengedhetetlen. A Minisztérium ezt valószínűleg nem gondolta át teljes komolysággal.
Színesíti a Végrehajtási törvényt , hogy a végrehajtó által elkövetett szabálytalanságért anyagilag is felel. Munkadíjának 20 vagy 50%-át is elveszítheti, ha a bíróság szabálytalanságot állapít meg. Ez nagy valószínűséggel egyetlen végrehajtót sem fog visszatartani a törvénytelen cselekményektől, hiszen a munkadíj csak elenyésző részét tartalmazza végrehajtói bevételnek. Ha ugyanez nem a munkadíjra hanem a behajtási jutalékra vonatkozna, ebben az esetben már valószínűleg kétszer is meggondolnák a gyakran fellelhető szabályszegéseket, hiszen a jutalék a munkadíjnak akár a tízszerese is lehet.
A Kamara megunta, hogy sokan nem akarnak „önként és dalolva” kiköltözni az elárverezett ingatlanból. Ha szükségesnek tartja, akár a hadsereget is kivezényelheti az ellenszegülő letörésére. A rendőrség vagy karhatalom kivonulásának költségeit ez után kiszámlázzák azoknak, akik még megpróbálnak az „ajtófélfába kapaszkodni”.
Mindig is problémát jelentett az ingatlan értékének meghatározása. Ennek nem a bank által megállapított értékbecslés, hanem az önkormányzatnál levő Adó-és Értékbizonyítvány alapján állapítják meg az ingatlan kikiáltási árát. Ez többnyire 'köszönő-viszonyban” sincs az ingatlan valódi értékével. Az önkormányzatok még betekintési jogot sem adnak az állampolgárok részére vagy nem adnak helyt felülvizsgálati kérelmeknek, helyszíni szemlét ritkán alkalmaznak, így aztán a szerencsétlen ügyfél kénytelen súlyos százezreket kifizetni ingatlan szekértő részére és ha erre nincs pénze, mélyen ár alatt árverezhetik el ingatlanát.
Levonás jövedelemből. A végrehajtást elszenvedő a jövedelmének 33 vagy 50%-ának elvesztését is kockáztatja. A minimálbérrel vagy minimál öregségi nyugdíjjal rendelkező ügyfél és családja szépen vagy éhen hal vagy télen meg fog fagyni a lakásában, vagy nem tudja kiváltani életmentő gyógyszereit. Nem emberhez méltó körülmények közé kerül .
A törvényalkotó nem fordított gondot arra hogy a levonások felső értékét meghatározza. Mekkora lehet az az összeg most Magyarországon, amely még elegendő egy ember létfenntartásának biztosítására? Ez érdekes kutatási terület lehetne, főleg biológusoknak.
A végrehajtó lobbi győzött abban a kitételben is, hogy az előterjesztés változatlanul hagyta a végrehajtási jutalékokat is, holott áprilisban még arról volt szó, hogy a méltánytalanul magas jutalék jelentős csökkentésre kerülhet. Egy 8 milliós tartozás után több, mint 1 millió Ft a végrehajtó bevétele. Az összes érdekvédelmi szervezet számtalanszor felhívta a jogalkotók figyelmét erre a visszásságra. De: ne felejtsük el: a végrehajtók is szeretnek külföldön, egzotikus tájakon, különgéppel szakmai továbbképzéseket tartani - és mivel ez már hagyománnyá vált a Kamaránál, erről nem szívesen mondanak le.-
Talán a beterjesztőnek meg kellene fontolnia , hogy -legalábbis átmenetileg- külön szabályokat dolgozzon ki a bedőlt hitelesek érdekében. Jogorvoslatra a 6%-os illeték miatt nincs lehetőségük, fellebbezni már nem szabad egy bírósági ítélet ellen, mert pénzbírsággal sújthatják. Katasztrofális helyzetükön és életvitelükön már egyébként sem tudnak változtatni.
A Kamara lenyomta az érdekvédőket. Nincs tudomásunk arról, hogy az Igazságügyi Tárca kikérte volna a véleményünket, ezért aztán igazából a törvény haszonélvezője a Végrehajtói Kamara és a hatalmas hasznot élvező végrehajtók.
Kovács László
főtitkár
Banki és Végrehajtási Károsultak Fogyasztóvédelmi Egyesület
Nemzetközi információk
Nemzetközi információk
új széria 51.sz. (420) - 2011.dec.2.
Karibi konferencia
«Cselekedjünk együtt a szuverén Haitiért!»
Ki a MINUSTAH-hal!
A vertières-i(Cap-Haitien) konferencia határozata, 2011.nov.18.
Mi, egyesült államokbeli, francia, karibi (Guadeloupe,Trinidad és Tobago, Dominikai köztársaság, Martinique és Haiti) szakszervezetek, politikai szervezetek és népi mozgalmak képviselői, valamint a Karibi Dolgozók és Népek Szövetsége (ATPC) és a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése 2011. nov. 16- 17- 18-án gyűltünk össze Cap–Haïtien-ben.
A 2009 szeptemberében felállított Nemzetközi Bizottsággal, a Nemzetközi Vizsgálóbizottsággal és a Követőbizottsággal együtt keressük az eszközöket, hogy jobban meg lehessen érteni a 7 éve tartó haiti megszállást és hatékonyabban harcolni ellene, hogy a MINUSTAH megszállása véget érjen.
A konferencia folyamán elemeztük és értelmeztük:
1 – a haiti megszállás konzekvenciáit, a Minustah szégyenletes, az «imperializmus dominanciájának felfegyverzett karjakénti» szerepét.
2 – az állandó harc szükségességét a megszálló erők ellen, a Minustah azonnali eltávozása érdekében és a haiti nép szuverenitásának helyreállításáért. A harcnak nemzetinek, de karibinek, nemzetközinek is kell lennie.
3 – támaszkodni kell a nemzetközi követő vizsgálóbizottságra a koherens, a harcot végsőkig bíró nemzeti struktúra létrehozása céljából.
Meghallgattuk szakszervezeti, politikai és társult elvtársainkat. A tanúságok lehetővé tették a privatizáció és a multinacionális vállalatok hasznára létrehozott szabadzónák jobb megértését, melyek a dolgozókra kényszerítik a haiti legális normákon és az ILO konvenciói kívül eső túlzott kizsákmányolást, a szervezkedés tiltását, szociális garanciák hiányát. Konstatáltuk a nemzeti mezőgazdaság elpusztítását (rizs). 20 év alatt a haiti nép ellátására szolgáló nemzeti mezőgazdasági termelés 60 %-ról kevesebb, mint 25 %-ra esett vissza. Szintén külföldi vállalatok sajátítják ki a bányakincseket. Mindez súlyosan sérti az első független fekete köztársaság szuverenitását.
Ebben a történelmi pillanatban, mikor a haiti nép a vertières-i csata évfordulóját ünnepli, meg kell állapítsuk, hogy:
— az ENSZ erők megszállása illegális, illegitim;
— számtalan bűncselekményt követnek el a MINUSTAH-erők tagjai (a közelmúltban a fiatal Jean Gerald Gilles felakasztása egy Minustah-bázison, Johny Jean megerőszakolása Port Salut-ben, nem számolva a haiti lányok, asszonyok és fiatal fiúk ellen elkövetett szexuális erőszakot);
— a haiti népet stigmatizálja a kolerajárvány propagandája, mely járvány behurcolásáért szintén egyedül az ENSZ felel és eddig több, mint 7 ezer haiti lakos életébe került, megfertőzött több, mint 500 ezer személyt;
— a népek szolidaritásának kifejezése elkerülhetetlen eszköz azért, hogy a harcot előrevigye a teljes és végleges felszabadításáért, melynek első lépése a Minustah-csapaatok azonnali kivonása;
— a jelenlegi haiti kormány nem mutat semmiféle hajlandóságot, hogy megszabaduljon a Minustah-erőktől, sem pedig a haiti törvények betartatására a szabadzónákban, pl. a CODEVI-zóna munkáltatóinak rászorítására a szakszervezeti szabadságjogok betartására (az elbocsátott szakszervezeti aktivisták visszavétele);
— a CIRH [Nemzetközi Újjáépítési Bizottság], társelnöke Bill Clinton (szintén elnöke a Joseph Michel Martelly bábelnök által frissen létrehozott Konzultatív Tanácsnak) az imperializmus eszköze Haiti megszállása örökössé tételében, a haiti nép megfosztásában a demokráciától és szuverenitásától.
Több mint 600 000 gyermek, asszony, fiatal és kevésbé fiatal még mindig sátrakban, embertelen körülmények között tengeti életét két évvel a földrengés után, fenyegetések és illegális, önkényes kiebrudalások áldozataként.
E megállapítások alapján, Vertières hőseinek szellemében a következő határozatot hozzuk:
1 - 2012. jún.1-én, Haiti Minustah-megszállása nyolcadik évfordulóján kontinentális nemzetközi mobilizációt tartunk, elődlegesen a megszállásban résztvevő kormányokat illetően a csapatok távozásának követelésére;
2 – igazságot és kártérítés szolgáltatását minden koleraáldozat és a Minustah tagok által elkövetett bűncselekmények áldozatai számára;
3 – ezen a napon mindenütt bizottságokat kell alkotni széleskörű részvétellel;
4 – vitát folytatni e konferencián résztvevő szervezetek között;
5 – a szakszervezetek, népi és nőmozgalmak nemzeti hálózatának megerősítése a követőbizottság kereteiben;
6 – a karibi Dolgozók és Népek Szövetségének megszilárdítása a rendszeresen megjelenő lap, a «Tribune Libre des Caraïbes, TLC» körül;
7 – felhívás a nemzetközi munkás és demokratikus mozgalomhoz a két szakszervezeti felelős visszavételéért az ouanaminthe-i szabadzóna SOFEZO-CODEVI vállalatához és a Sendika Ouvriye Tekstil ak Abiman (SOTA) szakszervezeti tevékenységért elbocsátott 6 aktivistájáért;
8 – szintén ilyen felhívás intézése a francia kormányhoz a guadeloupe-i szakszervezetiek elleni megtorlása ügyében;
9 – minden formájában elítéljük a haiti aktivisták elleni megtorló akciókat;
10 – követeljük Onald Auguste, a társadalomtudományi fakultás diákja eltűnése minden részletének kivizsgálását;
11 – az algíri beavatkozás elleni konferenciát teljes mértékben támogatjuk, döntéseit követjük;
12 – szintén követeljük, hogy Franciaország rendezze adósságát Haiti felé abban az összegben, melyet annak idején követelt ki a fiatal köztársaságtól.
Szabadon élni vagy meghalni (1)!
Nou pa dwé nou pap péyé!
(1)Szabadságharcosok kiáltása
Robert Fabert : Associations des Travailleurs et des Peuples de la Caraïbes (ATPC).
Guy Numa : Comité de suivi / Haïti.
Haiti : MODEP, CATH, Antèn Ouvriye, CHANDEL, Batay Ouvriye, Tèt Kole Ti Peyizan Ayisyen, Tèt Kole Oganizasyon Popilè yo, Kolektif Mobilizasyon Pou Dedomaje Viktim Kolera yo, UNNOH, FRAKKA, KPN, FGPB, CMD-OD, MODOD, KRPN, APDNE, MPB, RPRC, Kiwo/Nòdès, FPDN, KRNPSE, ODCM, OPGB, KPNA, SOEN, MODECADEC, KTTMA, OPAM, Sek Gramsci, AVS, RPS, MOJAS, OFALA, OPK, JPO, OPJL, SPPP, SOML, AKP, Défenseurs des Opprimées/Opprimés ( DOP), FESEV, OPDHG, OJEPODEBL, APABET, MOPP, ASPPP, MRCP, ACREPH, OLAJEKA, SOFEZO-CODEVI, PTA, SPSR, FEMODEK, OD4SS, SPPTCN, MORECA, KPSKBM, JGA, OFDF, ODTR, MJDD.
Guadeloupe : Union Générale des Travailleurs de Guadeloupe (UGTG), Mouvman Nonm, Travayè é Peyizan.
Trinidad and Tobago : OWTU (Oilfields Workers Trade Union).
Martinique : Alliance Ouvrière et Paysanne (AOP).
Dominique : National Workers’ Union.
Caraïbe : Association des Travailleurs et des Peuples de la Caraïbe, ATPC.
USA : Guadeloupe –Haïti Tour USA Committee.
Franciország : Parti Ouvrier Indépendant (POI).
Entente Internationale des Travailleurs et des Peuples (EIT).
-----------------------------------------------------------------------------------
A CATH szakszervezeti központ felhívást intéz a munkás- és demokratikus mozgalmakhoz. Követeljük együtt a szakszervezeti szervezkedés miatt elbocsátott két munkás visszavételét!
Szabadzónák, jogtalanság zónái: “Beszélsz? Mehetsz!”
60 %-os munkanélküliségével Haiti szintén rekordot tart a «szabadzónák» tekintetében is, melyekben a munkaerő szociális jogok nélkül, szakszervezeti jogok nélkül vad kizsákmányolásnak van kitéve.
Ennek a rabszolgaságnak a felügyelője a MINUSTAH (az ENSZ megszálló ereje) Port-au-Prince-ben, a repülőtérhez közeli szögesdróttal körbevett Sonapi szabadzóna portáját őrizve. Ezekben a szabadzónákban tilos a sztrájk, a tüntetés, a demonstráció, szakszervezet létrehozása. «Ha megszólalsz, már mehetsz is!»
Ouanaminthe szabadzónájában két munkás szerzett erről brutális tapasztalatot. Más szabadzónában 6 társunk járt így. A «békítési megállapodást» az ún. «kormány» szociális és munkaügyi minisztere által kinevezett Ronel Joseph hozta létre, mutatja az osztályharc erőszakos lefolyásáról szóló jelentéseket, melyeket a munkáltatók (multik vagy alvállalkozóik) uralják.
Arnold Bien-Aimé, a Codevinél az AMII gyártásánál volt meós (54-es csapat) Ouanaminthe-ben.
A «békítési jegyzőkönyv» szerint okt. 24-én egy munkásnő hívta, aki fogfájás miatt szeretett volna eltávozni. Arnold a csapat vezetőjéhez kísérte, aki azt mondta, hogy a mérnök nem engedi, mert nincs kivel helyettesíteni. Arnold és a munkásnő odamentek a mérnökhöz, aki látva annak állapotát, elengedte. Másnap az illető az igazgatóságtól megkérdezte Arnoldot, milyen címen cselekedett. «A Sofezo szakszervezethez tartozom.» Megkérdezte tőle: «Nem fél a megtorlástól?» Arnold válasza: «Semmi nem örök.» Azonnal elbocsátották.
Egy másik áldozat, Dieubenite Dorsainvil, a 16-os csapatban dolgozott ugyanott. «Okt. 24-én délelőtt a felügyelő összehívta az egész csapatot a munkával kapcsolatos ügyekben. Utána én informáltam a jelenlévőket a CATH-hoz tartozó Sofezo szakszervezet létezéséről. Másnap elbocsátottak.»
Ez az a «rend», melynek fenntartását biztosítja Haitiben a MINUSTAH. 800 000 ember pedig két évvel a földrengés után még mindig sátrakban él; 60 %-nyi a tartalékseregre szolgáló munkanélküli; a kolera elterjedése és a „törvényen kívüli” kivégzések pedig a Minustahot vádolják.
A nov. 16-18-án Cap-Haïtien-ben összegyűlt 72 küldött ezzel a jelszóval: «cselekedjünk együtt a szuverén Haitiért! MINUSTAH, kifelé!», a CATH-hal együtt felhívja a nemzetközi munkásmozgalmat, hogy követelje a két munkás visszavételét és az ILO konvenciói által garantált szakszervezeti jogok tiszteletben tartását.
Jean-Pierre Raffi
A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértésének közleménye:
A Nemzetközi Egyetértés közzéteszi a CATH felhívását és támogatja a két elbocsátott munkás eredeti munkájába történő visszahelyezésének követelését.
«Tudjátok, a két munkás a SOFEZO szakszervezettől Dieubénite Dorsainvil és Arnold Bien-Aimé, mindketten a szakszervezet végrehajtó bizottsági tagjai, szakszervezeti hovatartozásuk miatt lettek elbocsátva.
A CATH felhívást bocsát ki, követelve a haiti hatóságoktól a dolgozók jogát és az ILO konvenciói betartatását.
A Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség és más föderációk tiltakozás ellenére, amit a CATH a köztársasági elnöki palotában, a Szociális és Munkaügyi Minisztériumban és a Munkaügyi igazgatásnál letett, semmi sem történt. Mindez törvényekbe ütközik. Ma, a Codevi munkáltatói elutasítása után, Ouanaminthe regionális igazgatósága a dossziét benyújtotta a bíróságnak.
A normák tiszteletben tartása, Dorsainvil és Bien-Aimé visszahelyezése érdekében szolidaritásotok rendkívül fontos.
Fignolé Saint-Cyr, a CATH főtitkára
Port-au-Prince, 2011. Nov. 24.».
Az Egyetértés koordinátorai:
Louisa Hanoune, a Parti des travailleurs főtitkára - Algéria;
Daniel Glucksein, Parti des travailleurs országos titkára - Franciaország.
Állásfoglalás küldése:
(a köztársaság elnökének)
Président de la République d’Haïti, M. Martelly
Levélcím: Palais national, avenue de la République Champs de Mars, Port-au-Prince, Haïti.
mail: Haiti elnöke website, «contact» rubrika
(Szociális Minisztérium)
Ministère des Affaires sociales:
levél: 16, rue de l’Enterrement, Port-au-Prince, Haïti.
Fax: (509) 23 80 84.
Másolat a CATH-nak: cath372002@yahoo.fr
Másolat az Egyetértésnek: eit.ilc@fr.oleane.com
(tárgy: «Haïti: campagne réintégration des ouvriers Arnold Bien-Aimé et Dieubenite Dorsainvil»)
INDIA
Részletek a The Spark lapból (2.sz. 2010-okt.1.) Kiadás: CK Sanyal
Szemfényvesztés: szabadzónák
A «speciális gazdasági zónákról» mindenki sokat hallott. Azt állítják, mintha ezek hasznosak lennének a munkások számára, azonban ezek pusztán a tőke jól kifundált csalása. Cinkosaik, a különböző országok vezetőinek bűnrészességével, Indiát is ideértve.
Persze lehet, hogy mégis van egy speciális vonásuk, mivel országunk mindenféle irányzatú politikusai, legyenek jobboldaliak, centrumbeliek vagy baloldaliak, 2005. máj.10-én egyhangúlag törvényt szavaztak meg a szabadzónák sürgős létrehozásáról. Annyira speciális lehet, hogy a baloldal parlamenti pártjai, élén Ny-Bengália kormányával (fővárosa Kalkutta, a Kommunista Párt vezette koalíció kormányozza) saját szabadzóna-törvényüket is átpasszírozták saját államukban.
Bizonyosan speciálisak, hiszen a szövetségi pénzügyminiszter nyilatkozatában szereplő 2010-es 1,6 milliárd dollárnyi állami veszteségről sem tudott egyetlen képviselő sem.
Az állami bevételek csökkenésén túl, ez a törvény engedélyezi a vállalatok számára az adó nélküli áramfogyasztást, az adózatlan importot, a helyi és a regionális adózás alóli felmentést, a jövedelemadó alóli 5 évig teljeskörű, a következő 5 évben pedig 50 %-os mentességet, a szabadzónák «mozgatói» számára pedig 10 évi totális adómentességet. Ha gazdaságot az jelentené, hogy a jövedelem, a víz és az áram mentes az adó alól, hát halottak lennénk mindnyájan. A szabadzónák mozgatói elterjedtek az egész ország belsejében, de a ország törvényein kívül.
A szabadzónákat illető törvényeken túl, szó van a földek megszerzését és használatba adását illető kérdésről is, melynek 75 %-át joga van a befektetőnek nem ipari célokra használni – ez pedig az ipari törvénynek mond ellent. De nyugtalankodni kell a munkajogokkal kapcsolatban is, melyek nem kötelezőek a szabadzónákban.
A földek szabadzónákra való megszerzése elleni mozgalom olyan szintet ért el, hogy a kormány kénytelen volt ebben törvény módosító javaslatot tenni. Azt gondoljuk, hogy a dolgozóknak egységben fel kell kelniük a szabadzónák szemfényvesztése ellen is.
Munka és fejlődés
Országunk egyik híres közgazdásza, Dr Amit Bhaduri szerint a gazdag indiaiak által a svájci bankokba vitt pénz több, mint duplája annak, amit ugyanez a kínai, orosz vagy más harmadik világbeli ország osztály helyez el.
Dr Bhaduri egyaránt megállapította, hogy az országunk különböző államaiban élő népek képviselői egy skrupulosok nélküli műveletben kötelezték el magukat, abban, hogy a szegény populációtól alacsony áron szerezzék meg a földet és adják el bányák vagy szabadzónák nyitása céljából. Az érintett államok kormányai titkos tárgyalásokat folytattak a memorandum of understanding (az amerikai és az indiai környezetvédelmi minisztériumok által 2002-ben aláírt) keretében. Szintén megállapítja, hogy az ásványban gazdag Chhattisgarh, Jharkhand M.P és Orissa régiókat illetően már létrejöttek a titkos megállapodások a kormány és a vállatok között.
A számítások szerint a 90-es évek óta az országunkban működő vállalatok profitja megduplázódott és az a GDP növekedéséhez képest is duplájára nőtt.
Dr Badhuri kimutatta, hogy a globalizáció követelményeit követve országunk munkáltatói manipulálták a szakszervezeteket, hogy rábírják őket azon egyezmények elfogadására, melyek erősen kontrollálják a béreket és lehetővé teszik a részmunkát vagy alkalmit foglalkoztatást. Ezen egyezmények illegálisak, a bilaterális egyezmények keretébe nem illeszkednek.
Így nem csoda, hogy a munka prekarizációja és marginalizációja növekszik a munkaidő hosszával, a bérmunkások számának csökkenésével és a profit növekedésével egyidőben. Táblázattal mutatta ki, hogy a magánszektor rendezett munkahelyeinek száma jóval alacsonyabb a közszolgálati szektorban megszűnt munkahelyek számánál ugyanabban, az úgynevezett «rekonstrukciós» időszakban is.
Válság minden területen
A marxisták a kapitalizmus fejlődésének két alapvető stádiumát különböztetik meg, a «felfelé ívelőt» és a «leszállót». Lenin a kapitalizmus eme szakaszát elemezte és «rothadónak» jellemezte.
A tőkés és imperialista erők által alkalmazott intézkedések annak érdekében, hogy a rendszer visszatérjen felszálló ágába, súlyos katasztrófába torkollik.
Minden országnak megvannak a példái arra, hogy a fejlődés nevében hozott intézkedések a dolgozók helyzetének súlyosbodását eredményezik. Gyakran halljunk az ipari termelés fejenkénti produktivitásának csökkenéséről. Néhány tény:
• Jamshedpurban a nagy indiai üzem acéltermelése 1 000 000 tonna volt 85 000 munkással. Ma a munkások száma lecsökkent 44 000 ezerre, a termelés azonban felfutott 5 000 000 tonnára.
• 1999-ben 35 000 ember dolgozott Tata Motorsnál és évente 129 000 járművet gyártott. Ma 21 000 gyárt 311 000 járművet.
• A Bazaz Maharastrában 1 000 000 kétkerekűt gyártott 24 ezer emberrel 1990-ben. Ma 2 400 000-et mindössze 10 ezer dolgozóval.
A fenti példák azt mutatják egyre inkább, hogy a dolgozók kizsákmányolásának növelése nem tudja megakadályozni a kapitalizmus rothadását és a deregularizációs rekonstrukció hatékonytalannak bizonyul tőkés szempontból is.
• A természet egyre nagyobb kihasználásának mértéke sem tudja megmenteni, ellenben óriási veszélyt hordoz az egész világra. Aktivistáink a természet effajta kizsákmányolása ellen is harcolnak, az erdők, a tengerparti vidék és a mezőgazdaság védelmében.
Gujarat és Nyugat-Bengália mezőgazdasági munkásainak szakszervezete az osztályharc alapján áll. A mezőgazdasági bérmunkások hívták fel figyelmünket a klimatikus változások következményeire. Aktivistáink szintén elkötelezték magukat az ellenőrizetlen üzemek által kibocsátott szennyezés növekedése és az ellene való küzdelemre, csakúgy, mint egy-egy atomerőmű vegyi rizikójával szemben a tengerparti zónákban.
Támogatásra van szükségük a dolgozóknak, parasztoknak és független társadalmi szervezeteknek, hogy egyesüljenek harcukban.
Bizonyosak vagyunk abban, hogy minden, a kizsákmányolás körülményei elleni harc osztályharc a tőkésosztály ellen hat és magát a rendszert vonja kétségbe.
EGYIPTOM
Levelezőnktől
Néhány nappal a törvényhozói választások előtt egy egyiptomi aktivista írja le a helyzetet és nézőpontját
- A nov. 28-i választások előtt hirtelen feszültté vált a helyzet. Miért?
- A Muzulmán Testvériség és a salafista (szunnita) mozgalom nov. 15-ra tüntetést hívott össze. A kormányra és a fegyveres erők Legfelsőbb Tanácsára akartak nyomást gyakorolni, hogy módosuljon az alkotmány feletti charta, mely éppen tárgyalások tárgya, és benne a hadsereg állam maradna az államban. Költségvetését pl. a parlament nem tárgyalhatná. 50 ezer ember gyűlt össze a téren, nem csak iszlamisták. Az emberek nem akarják, hogy a hadseregé legyen a hatalom. A gyűlés után kb. 200 ember a tér közepén sátrakat állított, főként a sebesültek és az előző tüntetések áldozatai számára. A rohamrendőrség kegyetlenül beavatkozott, hogy eltávolítsa őket. Ekkor visszajöttek a tüntetők, hogy segítsenek és kiszorították a rohamrendőrséget a Tahrir térről. Egész éjjel folytak az erőszakos összecsapások. 22 halottról és ezer sebesültről beszélnek.
- A szembenállás nov. 18. óta is tart. Mivel magyarázod ezt a tömeges felkelést?
- Ez a hadsereg 9 hónapja tartó politikája elleni reakció. A hadsereg örökölte Mubarak hatalmát. Rendezett egy megtévesztő alkotmánymódosító referendumot, hogy az Alkotmány fenntartását elérje. Betiltotta a sztrájkokat, elutasította a bírósági döntések végrehajtását a Mubarak alatt privatizált üzemek állami kézbe visszaadásáról. Állampolgárok ezreit citálta katonai bíróság elé. Alaa Abdel Fattah nem vetette magát ez alá, becsukták. Letartóztatnak, bezárnak, megkínoztak mindenkit, aki felemeli a fejét. Békésen tüntető keresztényeket mészároltak le. Tehát ismét tízezrek jöttek a Tahrir térre. A forradalomnak mindegy második hullámát éljük, bátran harcolnak. Egész Egyiptomban tüntetések vannak, Alxandriában, Asszuánban, Assiotban, Szuezben, Port-Szaidban, Dakahliában. Ma a Helwan 3 ezer egyetemi hallgatója vonult ki a térre.
A hadsereg éles fegyverrel lő. Zuhognak a könnygázgránátok, mint egy vegyi háborúban. Ugyanolyan barbár az egész, ha nem barbárabb, mint Mubarak idején. A tüntetőknek csak kövek vannak a kezükben a védekezésre. A szolidaritás láncolata született meg, Mona Mina doktor az orvosoknak küldött felhívást, hogy kezeljék a sebesülteket, ügyvédek a halottasházakba mennek, hogy segítsék az áldozatok családját. Most először kívánják az emberek Tantaoui marsall bukását és akaratukat kinyilvánítják a katonák távozására.
- A fegyveres erők Legfelsőbb Tanácsa várta ezt a reakciót?
- Nem számított rá. Természetesen, a gyors mobilizációban a Facebook és az Internet nagy szerepet játszik, de mégsem várta, mert a pártok és koalíciók, az iszlámisták és sokan mások párbeszédet folytatnak az LT-vel és az általa rögzített kereteket elfogadják. Nov. 21-én a Szabadság és Igazság pártja vezetőjét, Mohamed el-Beltagit a tüntetők elzavarták a Tahrir térről.
A nép véget akar vetni ennek a spirálnak, melyben minden előre lerendezett a rendszer úgynevezett demokratizálása és fenntartása érdekében. Először hangzik fel, ahogy skandálják: «Le a hadsereggel!», «Le Tantaoui marsallal!». A baloldali koalíció, mely «a forradalom folytatódik» nevet viseli (Nép és Szocialista Szövetség Pártja, Szocialista Párt, Szociáldemokrata Párt, a Januári Forradalomért Ifjúsági Koalíció) az Essam Charaf-kormány félreállítását kéri. De Tantaouinak és a Legfelsőbb Tanácsnak mennie kell!
- Részt fogsz venni a megszálló háborúk elleni, a nemzeti függetlenség megőrzéséért tartandó konferencián. Milyen lelkiállapotban indulsz?
- Mubarak rendszere behódolt a nagyhatalmaknak. A Legfelsőbb Tanács szintén. A Tahrir téren egy felirat ezt mondta: «Nem akarjuk, hogy az USA, az Európai Unió kormányozzon bennünket, akkor se, ha szeretjük és becsüljük népeiket.» Jól összefoglalja lelkiállapotomat.
OROSZORSZÁG
Interjú
Boris Kravcsenko: «Az ILO misszió eredményeivel tökéletesen elégedettek vagyunk»
Október 14-én befejeződött a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) oroszországi munkája. Emlékeztetőül: a misszió látogatása 10-én kezdődött, oka pedig az orosz Munka Szövetsége tagszervezetei sérelmére elkövetett, a szakszervezeti jogok megsértésének számos ügyben tett panasza volt. A munkát közös gyűlés zárta le az ILO megbízottjai, a Munkaszövetség, a Független Szakszervezeti Konföderáció vezetői, az Egészségügyi Minisztérium tisztviselői és a Iparosok és Vállalkozók Uniója képviselői között.
Boris Kravcshenko, a Munkaszövetség elnöke válaszol Alexandre Lechtman, a Profszojuzi szivodnya (Szakszervezetek ma) site levelezője kérdéseire.
- Mit gondol az ILO országunkban végzett feladatának mérlegéről?
- Először is azt szeretném megjegyezni, hogy teljes mértékben elégedettek vagyunk az eredménnyel és a konklúziókkal. Természetesen csak az első szakaszról van szó, mert a feladatnak technikai jellege volt. Előkészíti a vizsgálati anyagot, hogy az ILO szakértők és más szervek a legmagasabb szinten tudjanak cselekedni az orosz féllel a panaszok tárgyában. Oroszországban a szervezkedés jogának garanciája áll a panaszok s az ILO missziója középpontjában. Mindenekelőtt a dolgozók azon jogáról van szó, hogy független szakszervezeti tevékenységet folytathassanak.
- Lehet mondani, hogy a misszió kedvezően fogadta a szakszervezetek álláspontját?
- Teljes mértékben. Be kell vallanom, Kai Tapiola, a misszió vezetője, az ILO főigazgatójának speciális tanácsadója, nagyon jól megértette a helyzetet. Szerintünk kiegyensúlyozott döntéseket hozott a misszió. Főként, hogy a keletkezett probléma a panaszok részleteiben is reális. A háromoldalú találkozó folyamán a misszió tagjai kimondták, hogy a betegséget valódi és hathatós orvossággal kell kezelni.
- Mit várnak ezektől a konklúzióktól?
- Természetesen ezt vártuk az ILO-tól, mindnyájan mély jogi elemzés alá vettük korábban, ezeket az érveket használtuk a panaszban is, és Moszkvában is ezeket támogatta az ILO. Ezeket a tényeket fejlődésükben nézzük, naponta figyeljük a szakszervezeti jogok helyzetét, rendelkezünk egy halom érvvel, hogy tárgyalni tudjunk az ILO-val és a szociális partnerekkel. Az ILO szakértői is nagyra becsülték bemutatott anyagunkat, ez a komoly munka és az elmélyült következtetések feltétele.
- Ön szerint az ILO képviselőnek állásfoglalása befolyásolni tudja-e az orosz kormány álláspontját, ami a szakszervezeti jogokat illeti?
- Így vagy úgy, a panaszok vizsgálata az ILO kereteiben folytatódni fog. Reméljük, hogy komoly ajánlásokat fogalmaz meg az Orosz Föderáció kormánya számára, amely a riasztó helyzetet orvosolja majd. Ebben a szakaszban már a probléma felismerése is nagyon fontosnak tűnik számunkra, csakúgy, mint az a szándék, hogy együtt cselekedjünk megoldásában.
- A szakszervezeti jogok megsértésének mely elemei hívták fel magukra leginkább a misszió figyelmét?
- Ahogy megjegyeztük, minden esetet a 2758-as panaszban mutattunk ki. Komoly gondok merülnek fel a munka társadalmi összefüggéseiben. Az ILO missziója egyébként kifejezte nyugtalanságát a panaszban leírt bizonyos tényeket illetően és jelezte a kormány számára, hogy ezek azonnali megoldást követelnek. Főként a Valentyin Uruszov-ügyről van szó, akit szakszervezeti tevékenységéért ítéltek 5 év kényszermunkára. Ezen túl, a misszió tagjai aláhúzták az azonnali reagálás szükségességét a helyi rendfenntartó erőknek az szélsőségekkel szembeni törvény jegyében a szakszervezetre gyakorolt nyomása nyomán. Szintén kértük az ILO-tól, hogy fordítson figyelmet a szakszervezeti aktivisták védelmének problémájával keletkezett helyzetre, ami az Alkotmánybíróság döntése nyomán és az ILO 135-ös konvenciója ratifikálásával kapcsolatban alakult ki. Ez a kérés szintén találkozott az ILO missziótagjainak támogatásával.
- Az ILO missziónak a szakszervezetek konkrét javaslatokat is tettek a létező gondok orvoslásának mechanizmusára?
- A szakszervezeti oldal egész sor javaslatot és intézkedést készített elő. Például a szakszervezetek állami bejegyzéséről. Javasoljuk, a szakszervezetekkel egyetértésben egy világos és pontos használati útmutatót, amely nem hagy ellentétes értelmezésre lehetőséget. Különösen világossá kell tenni a regisztrálás „notifikatív” jelentését, hogy ne lehessen a bejegyzést vagy módosítását elutasítani
Az orosz bíróságok, munkafelügyelet és jogi szervek részére is kidolgoztunk egy sor javaslatot a szervezkedési szabadság biztosítása ügyében. Külön érintettük azokat a kérdéseket, melyek a jogi normák kidolgozására vonatkoznak az állami szervek be nem avatkozását illetően, a diszkrimináció ellen, a szakszervezeti joggyakorlás védelmében és az aktivisták garanciáiként. Szintén javasoltunk egy háromoldalú szerv létrehozását, melynek a szervezkedési szabadsághoz fűződő problémakör lenne a kompetenciája.
- A szociális partnerek meghallották mindezt?
- Az ILO misszió sikere ahhoz is köthető, hogy a háromoldalú találkozó, ahol az összes szociális partner jelen volt, elismerte a gondok létezését és kifejezte akaratát az ezekről való vita és megoldásuk tekintetében. Azt gondoljuk, a Munkaszövetségben állandó jelleggel dolgozni kell ebben az ügyben. A szakszervezeti oldal összes javaslata az ILO véleménye figyelembe vételével később vizsgálatra kerül az orosz kormánnyal és a háromoldalú alapokon.
Reméljük, hogy a jövő évben az Orosz Föderáció és az ILO együttműködési programot valósít meg országunkban a szabad szervezkedés gyakorlása ügyében. Lehetővé tenné az ILO technikai támaszából való részesedést, hogy a bírák speciális képzést kapjanak a nemzetközi jog alapján a munkaviszonyokat illetően, didaktikus dokumentumokat dolgozhatnánk ki, a háromoldalú programokat lehetne előtérbe helyezni és előrelépni a szakszervezeti jogokban.
- Mondhatjuk-e, hogy az oroszországi szakszervezeti jogvédelem nemzetközi színre terelése pozitív eredményt hozott?
- Az ILO misszió itteni tartózkodása alatt jöttünk rá, mennyire jó úton haladunk. Megértettük, hogy a szakszervezeti jogok védelmének nemzetközi mechanizmusa, aminek aktiválásába fogtunk, kezd működni. Reméljük, hogy a munka ugyanilyen hatékonysággal folytatódik.
Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France
Tél : (33 1) 48 01 88 28 Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com
Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
új széria 51.sz. (420) - 2011.dec.2.
Karibi konferencia
«Cselekedjünk együtt a szuverén Haitiért!»
Ki a MINUSTAH-hal!
A vertières-i(Cap-Haitien) konferencia határozata, 2011.nov.18.
Mi, egyesült államokbeli, francia, karibi (Guadeloupe,Trinidad és Tobago, Dominikai köztársaság, Martinique és Haiti) szakszervezetek, politikai szervezetek és népi mozgalmak képviselői, valamint a Karibi Dolgozók és Népek Szövetsége (ATPC) és a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése 2011. nov. 16- 17- 18-án gyűltünk össze Cap–Haïtien-ben.
A 2009 szeptemberében felállított Nemzetközi Bizottsággal, a Nemzetközi Vizsgálóbizottsággal és a Követőbizottsággal együtt keressük az eszközöket, hogy jobban meg lehessen érteni a 7 éve tartó haiti megszállást és hatékonyabban harcolni ellene, hogy a MINUSTAH megszállása véget érjen.
A konferencia folyamán elemeztük és értelmeztük:
1 – a haiti megszállás konzekvenciáit, a Minustah szégyenletes, az «imperializmus dominanciájának felfegyverzett karjakénti» szerepét.
2 – az állandó harc szükségességét a megszálló erők ellen, a Minustah azonnali eltávozása érdekében és a haiti nép szuverenitásának helyreállításáért. A harcnak nemzetinek, de karibinek, nemzetközinek is kell lennie.
3 – támaszkodni kell a nemzetközi követő vizsgálóbizottságra a koherens, a harcot végsőkig bíró nemzeti struktúra létrehozása céljából.
Meghallgattuk szakszervezeti, politikai és társult elvtársainkat. A tanúságok lehetővé tették a privatizáció és a multinacionális vállalatok hasznára létrehozott szabadzónák jobb megértését, melyek a dolgozókra kényszerítik a haiti legális normákon és az ILO konvenciói kívül eső túlzott kizsákmányolást, a szervezkedés tiltását, szociális garanciák hiányát. Konstatáltuk a nemzeti mezőgazdaság elpusztítását (rizs). 20 év alatt a haiti nép ellátására szolgáló nemzeti mezőgazdasági termelés 60 %-ról kevesebb, mint 25 %-ra esett vissza. Szintén külföldi vállalatok sajátítják ki a bányakincseket. Mindez súlyosan sérti az első független fekete köztársaság szuverenitását.
Ebben a történelmi pillanatban, mikor a haiti nép a vertières-i csata évfordulóját ünnepli, meg kell állapítsuk, hogy:
— az ENSZ erők megszállása illegális, illegitim;
— számtalan bűncselekményt követnek el a MINUSTAH-erők tagjai (a közelmúltban a fiatal Jean Gerald Gilles felakasztása egy Minustah-bázison, Johny Jean megerőszakolása Port Salut-ben, nem számolva a haiti lányok, asszonyok és fiatal fiúk ellen elkövetett szexuális erőszakot);
— a haiti népet stigmatizálja a kolerajárvány propagandája, mely járvány behurcolásáért szintén egyedül az ENSZ felel és eddig több, mint 7 ezer haiti lakos életébe került, megfertőzött több, mint 500 ezer személyt;
— a népek szolidaritásának kifejezése elkerülhetetlen eszköz azért, hogy a harcot előrevigye a teljes és végleges felszabadításáért, melynek első lépése a Minustah-csapaatok azonnali kivonása;
— a jelenlegi haiti kormány nem mutat semmiféle hajlandóságot, hogy megszabaduljon a Minustah-erőktől, sem pedig a haiti törvények betartatására a szabadzónákban, pl. a CODEVI-zóna munkáltatóinak rászorítására a szakszervezeti szabadságjogok betartására (az elbocsátott szakszervezeti aktivisták visszavétele);
— a CIRH [Nemzetközi Újjáépítési Bizottság], társelnöke Bill Clinton (szintén elnöke a Joseph Michel Martelly bábelnök által frissen létrehozott Konzultatív Tanácsnak) az imperializmus eszköze Haiti megszállása örökössé tételében, a haiti nép megfosztásában a demokráciától és szuverenitásától.
Több mint 600 000 gyermek, asszony, fiatal és kevésbé fiatal még mindig sátrakban, embertelen körülmények között tengeti életét két évvel a földrengés után, fenyegetések és illegális, önkényes kiebrudalások áldozataként.
E megállapítások alapján, Vertières hőseinek szellemében a következő határozatot hozzuk:
1 - 2012. jún.1-én, Haiti Minustah-megszállása nyolcadik évfordulóján kontinentális nemzetközi mobilizációt tartunk, elődlegesen a megszállásban résztvevő kormányokat illetően a csapatok távozásának követelésére;
2 – igazságot és kártérítés szolgáltatását minden koleraáldozat és a Minustah tagok által elkövetett bűncselekmények áldozatai számára;
3 – ezen a napon mindenütt bizottságokat kell alkotni széleskörű részvétellel;
4 – vitát folytatni e konferencián résztvevő szervezetek között;
5 – a szakszervezetek, népi és nőmozgalmak nemzeti hálózatának megerősítése a követőbizottság kereteiben;
6 – a karibi Dolgozók és Népek Szövetségének megszilárdítása a rendszeresen megjelenő lap, a «Tribune Libre des Caraïbes, TLC» körül;
7 – felhívás a nemzetközi munkás és demokratikus mozgalomhoz a két szakszervezeti felelős visszavételéért az ouanaminthe-i szabadzóna SOFEZO-CODEVI vállalatához és a Sendika Ouvriye Tekstil ak Abiman (SOTA) szakszervezeti tevékenységért elbocsátott 6 aktivistájáért;
8 – szintén ilyen felhívás intézése a francia kormányhoz a guadeloupe-i szakszervezetiek elleni megtorlása ügyében;
9 – minden formájában elítéljük a haiti aktivisták elleni megtorló akciókat;
10 – követeljük Onald Auguste, a társadalomtudományi fakultás diákja eltűnése minden részletének kivizsgálását;
11 – az algíri beavatkozás elleni konferenciát teljes mértékben támogatjuk, döntéseit követjük;
12 – szintén követeljük, hogy Franciaország rendezze adósságát Haiti felé abban az összegben, melyet annak idején követelt ki a fiatal köztársaságtól.
Szabadon élni vagy meghalni (1)!
Nou pa dwé nou pap péyé!
(1)Szabadságharcosok kiáltása
Robert Fabert : Associations des Travailleurs et des Peuples de la Caraïbes (ATPC).
Guy Numa : Comité de suivi / Haïti.
Haiti : MODEP, CATH, Antèn Ouvriye, CHANDEL, Batay Ouvriye, Tèt Kole Ti Peyizan Ayisyen, Tèt Kole Oganizasyon Popilè yo, Kolektif Mobilizasyon Pou Dedomaje Viktim Kolera yo, UNNOH, FRAKKA, KPN, FGPB, CMD-OD, MODOD, KRPN, APDNE, MPB, RPRC, Kiwo/Nòdès, FPDN, KRNPSE, ODCM, OPGB, KPNA, SOEN, MODECADEC, KTTMA, OPAM, Sek Gramsci, AVS, RPS, MOJAS, OFALA, OPK, JPO, OPJL, SPPP, SOML, AKP, Défenseurs des Opprimées/Opprimés ( DOP), FESEV, OPDHG, OJEPODEBL, APABET, MOPP, ASPPP, MRCP, ACREPH, OLAJEKA, SOFEZO-CODEVI, PTA, SPSR, FEMODEK, OD4SS, SPPTCN, MORECA, KPSKBM, JGA, OFDF, ODTR, MJDD.
Guadeloupe : Union Générale des Travailleurs de Guadeloupe (UGTG), Mouvman Nonm, Travayè é Peyizan.
Trinidad and Tobago : OWTU (Oilfields Workers Trade Union).
Martinique : Alliance Ouvrière et Paysanne (AOP).
Dominique : National Workers’ Union.
Caraïbe : Association des Travailleurs et des Peuples de la Caraïbe, ATPC.
USA : Guadeloupe –Haïti Tour USA Committee.
Franciország : Parti Ouvrier Indépendant (POI).
Entente Internationale des Travailleurs et des Peuples (EIT).
-----------------------------------------------------------------------------------
A CATH szakszervezeti központ felhívást intéz a munkás- és demokratikus mozgalmakhoz. Követeljük együtt a szakszervezeti szervezkedés miatt elbocsátott két munkás visszavételét!
Szabadzónák, jogtalanság zónái: “Beszélsz? Mehetsz!”
60 %-os munkanélküliségével Haiti szintén rekordot tart a «szabadzónák» tekintetében is, melyekben a munkaerő szociális jogok nélkül, szakszervezeti jogok nélkül vad kizsákmányolásnak van kitéve.
Ennek a rabszolgaságnak a felügyelője a MINUSTAH (az ENSZ megszálló ereje) Port-au-Prince-ben, a repülőtérhez közeli szögesdróttal körbevett Sonapi szabadzóna portáját őrizve. Ezekben a szabadzónákban tilos a sztrájk, a tüntetés, a demonstráció, szakszervezet létrehozása. «Ha megszólalsz, már mehetsz is!»
Ouanaminthe szabadzónájában két munkás szerzett erről brutális tapasztalatot. Más szabadzónában 6 társunk járt így. A «békítési megállapodást» az ún. «kormány» szociális és munkaügyi minisztere által kinevezett Ronel Joseph hozta létre, mutatja az osztályharc erőszakos lefolyásáról szóló jelentéseket, melyeket a munkáltatók (multik vagy alvállalkozóik) uralják.
Arnold Bien-Aimé, a Codevinél az AMII gyártásánál volt meós (54-es csapat) Ouanaminthe-ben.
A «békítési jegyzőkönyv» szerint okt. 24-én egy munkásnő hívta, aki fogfájás miatt szeretett volna eltávozni. Arnold a csapat vezetőjéhez kísérte, aki azt mondta, hogy a mérnök nem engedi, mert nincs kivel helyettesíteni. Arnold és a munkásnő odamentek a mérnökhöz, aki látva annak állapotát, elengedte. Másnap az illető az igazgatóságtól megkérdezte Arnoldot, milyen címen cselekedett. «A Sofezo szakszervezethez tartozom.» Megkérdezte tőle: «Nem fél a megtorlástól?» Arnold válasza: «Semmi nem örök.» Azonnal elbocsátották.
Egy másik áldozat, Dieubenite Dorsainvil, a 16-os csapatban dolgozott ugyanott. «Okt. 24-én délelőtt a felügyelő összehívta az egész csapatot a munkával kapcsolatos ügyekben. Utána én informáltam a jelenlévőket a CATH-hoz tartozó Sofezo szakszervezet létezéséről. Másnap elbocsátottak.»
Ez az a «rend», melynek fenntartását biztosítja Haitiben a MINUSTAH. 800 000 ember pedig két évvel a földrengés után még mindig sátrakban él; 60 %-nyi a tartalékseregre szolgáló munkanélküli; a kolera elterjedése és a „törvényen kívüli” kivégzések pedig a Minustahot vádolják.
A nov. 16-18-án Cap-Haïtien-ben összegyűlt 72 küldött ezzel a jelszóval: «cselekedjünk együtt a szuverén Haitiért! MINUSTAH, kifelé!», a CATH-hal együtt felhívja a nemzetközi munkásmozgalmat, hogy követelje a két munkás visszavételét és az ILO konvenciói által garantált szakszervezeti jogok tiszteletben tartását.
Jean-Pierre Raffi
A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértésének közleménye:
A Nemzetközi Egyetértés közzéteszi a CATH felhívását és támogatja a két elbocsátott munkás eredeti munkájába történő visszahelyezésének követelését.
«Tudjátok, a két munkás a SOFEZO szakszervezettől Dieubénite Dorsainvil és Arnold Bien-Aimé, mindketten a szakszervezet végrehajtó bizottsági tagjai, szakszervezeti hovatartozásuk miatt lettek elbocsátva.
A CATH felhívást bocsát ki, követelve a haiti hatóságoktól a dolgozók jogát és az ILO konvenciói betartatását.
A Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség és más föderációk tiltakozás ellenére, amit a CATH a köztársasági elnöki palotában, a Szociális és Munkaügyi Minisztériumban és a Munkaügyi igazgatásnál letett, semmi sem történt. Mindez törvényekbe ütközik. Ma, a Codevi munkáltatói elutasítása után, Ouanaminthe regionális igazgatósága a dossziét benyújtotta a bíróságnak.
A normák tiszteletben tartása, Dorsainvil és Bien-Aimé visszahelyezése érdekében szolidaritásotok rendkívül fontos.
Fignolé Saint-Cyr, a CATH főtitkára
Port-au-Prince, 2011. Nov. 24.».
Az Egyetértés koordinátorai:
Louisa Hanoune, a Parti des travailleurs főtitkára - Algéria;
Daniel Glucksein, Parti des travailleurs országos titkára - Franciaország.
Állásfoglalás küldése:
(a köztársaság elnökének)
Président de la République d’Haïti, M. Martelly
Levélcím: Palais national, avenue de la République Champs de Mars, Port-au-Prince, Haïti.
mail: Haiti elnöke website, «contact» rubrika
(Szociális Minisztérium)
Ministère des Affaires sociales:
levél: 16, rue de l’Enterrement, Port-au-Prince, Haïti.
Fax: (509) 23 80 84.
Másolat a CATH-nak: cath372002@yahoo.fr
Másolat az Egyetértésnek: eit.ilc@fr.oleane.com
(tárgy: «Haïti: campagne réintégration des ouvriers Arnold Bien-Aimé et Dieubenite Dorsainvil»)
INDIA
Részletek a The Spark lapból (2.sz. 2010-okt.1.) Kiadás: CK Sanyal
Szemfényvesztés: szabadzónák
A «speciális gazdasági zónákról» mindenki sokat hallott. Azt állítják, mintha ezek hasznosak lennének a munkások számára, azonban ezek pusztán a tőke jól kifundált csalása. Cinkosaik, a különböző országok vezetőinek bűnrészességével, Indiát is ideértve.
Persze lehet, hogy mégis van egy speciális vonásuk, mivel országunk mindenféle irányzatú politikusai, legyenek jobboldaliak, centrumbeliek vagy baloldaliak, 2005. máj.10-én egyhangúlag törvényt szavaztak meg a szabadzónák sürgős létrehozásáról. Annyira speciális lehet, hogy a baloldal parlamenti pártjai, élén Ny-Bengália kormányával (fővárosa Kalkutta, a Kommunista Párt vezette koalíció kormányozza) saját szabadzóna-törvényüket is átpasszírozták saját államukban.
Bizonyosan speciálisak, hiszen a szövetségi pénzügyminiszter nyilatkozatában szereplő 2010-es 1,6 milliárd dollárnyi állami veszteségről sem tudott egyetlen képviselő sem.
Az állami bevételek csökkenésén túl, ez a törvény engedélyezi a vállalatok számára az adó nélküli áramfogyasztást, az adózatlan importot, a helyi és a regionális adózás alóli felmentést, a jövedelemadó alóli 5 évig teljeskörű, a következő 5 évben pedig 50 %-os mentességet, a szabadzónák «mozgatói» számára pedig 10 évi totális adómentességet. Ha gazdaságot az jelentené, hogy a jövedelem, a víz és az áram mentes az adó alól, hát halottak lennénk mindnyájan. A szabadzónák mozgatói elterjedtek az egész ország belsejében, de a ország törvényein kívül.
A szabadzónákat illető törvényeken túl, szó van a földek megszerzését és használatba adását illető kérdésről is, melynek 75 %-át joga van a befektetőnek nem ipari célokra használni – ez pedig az ipari törvénynek mond ellent. De nyugtalankodni kell a munkajogokkal kapcsolatban is, melyek nem kötelezőek a szabadzónákban.
A földek szabadzónákra való megszerzése elleni mozgalom olyan szintet ért el, hogy a kormány kénytelen volt ebben törvény módosító javaslatot tenni. Azt gondoljuk, hogy a dolgozóknak egységben fel kell kelniük a szabadzónák szemfényvesztése ellen is.
Munka és fejlődés
Országunk egyik híres közgazdásza, Dr Amit Bhaduri szerint a gazdag indiaiak által a svájci bankokba vitt pénz több, mint duplája annak, amit ugyanez a kínai, orosz vagy más harmadik világbeli ország osztály helyez el.
Dr Bhaduri egyaránt megállapította, hogy az országunk különböző államaiban élő népek képviselői egy skrupulosok nélküli műveletben kötelezték el magukat, abban, hogy a szegény populációtól alacsony áron szerezzék meg a földet és adják el bányák vagy szabadzónák nyitása céljából. Az érintett államok kormányai titkos tárgyalásokat folytattak a memorandum of understanding (az amerikai és az indiai környezetvédelmi minisztériumok által 2002-ben aláírt) keretében. Szintén megállapítja, hogy az ásványban gazdag Chhattisgarh, Jharkhand M.P és Orissa régiókat illetően már létrejöttek a titkos megállapodások a kormány és a vállatok között.
A számítások szerint a 90-es évek óta az országunkban működő vállalatok profitja megduplázódott és az a GDP növekedéséhez képest is duplájára nőtt.
Dr Badhuri kimutatta, hogy a globalizáció követelményeit követve országunk munkáltatói manipulálták a szakszervezeteket, hogy rábírják őket azon egyezmények elfogadására, melyek erősen kontrollálják a béreket és lehetővé teszik a részmunkát vagy alkalmit foglalkoztatást. Ezen egyezmények illegálisak, a bilaterális egyezmények keretébe nem illeszkednek.
Így nem csoda, hogy a munka prekarizációja és marginalizációja növekszik a munkaidő hosszával, a bérmunkások számának csökkenésével és a profit növekedésével egyidőben. Táblázattal mutatta ki, hogy a magánszektor rendezett munkahelyeinek száma jóval alacsonyabb a közszolgálati szektorban megszűnt munkahelyek számánál ugyanabban, az úgynevezett «rekonstrukciós» időszakban is.
Válság minden területen
A marxisták a kapitalizmus fejlődésének két alapvető stádiumát különböztetik meg, a «felfelé ívelőt» és a «leszállót». Lenin a kapitalizmus eme szakaszát elemezte és «rothadónak» jellemezte.
A tőkés és imperialista erők által alkalmazott intézkedések annak érdekében, hogy a rendszer visszatérjen felszálló ágába, súlyos katasztrófába torkollik.
Minden országnak megvannak a példái arra, hogy a fejlődés nevében hozott intézkedések a dolgozók helyzetének súlyosbodását eredményezik. Gyakran halljunk az ipari termelés fejenkénti produktivitásának csökkenéséről. Néhány tény:
• Jamshedpurban a nagy indiai üzem acéltermelése 1 000 000 tonna volt 85 000 munkással. Ma a munkások száma lecsökkent 44 000 ezerre, a termelés azonban felfutott 5 000 000 tonnára.
• 1999-ben 35 000 ember dolgozott Tata Motorsnál és évente 129 000 járművet gyártott. Ma 21 000 gyárt 311 000 járművet.
• A Bazaz Maharastrában 1 000 000 kétkerekűt gyártott 24 ezer emberrel 1990-ben. Ma 2 400 000-et mindössze 10 ezer dolgozóval.
A fenti példák azt mutatják egyre inkább, hogy a dolgozók kizsákmányolásának növelése nem tudja megakadályozni a kapitalizmus rothadását és a deregularizációs rekonstrukció hatékonytalannak bizonyul tőkés szempontból is.
• A természet egyre nagyobb kihasználásának mértéke sem tudja megmenteni, ellenben óriási veszélyt hordoz az egész világra. Aktivistáink a természet effajta kizsákmányolása ellen is harcolnak, az erdők, a tengerparti vidék és a mezőgazdaság védelmében.
Gujarat és Nyugat-Bengália mezőgazdasági munkásainak szakszervezete az osztályharc alapján áll. A mezőgazdasági bérmunkások hívták fel figyelmünket a klimatikus változások következményeire. Aktivistáink szintén elkötelezték magukat az ellenőrizetlen üzemek által kibocsátott szennyezés növekedése és az ellene való küzdelemre, csakúgy, mint egy-egy atomerőmű vegyi rizikójával szemben a tengerparti zónákban.
Támogatásra van szükségük a dolgozóknak, parasztoknak és független társadalmi szervezeteknek, hogy egyesüljenek harcukban.
Bizonyosak vagyunk abban, hogy minden, a kizsákmányolás körülményei elleni harc osztályharc a tőkésosztály ellen hat és magát a rendszert vonja kétségbe.
EGYIPTOM
Levelezőnktől
Néhány nappal a törvényhozói választások előtt egy egyiptomi aktivista írja le a helyzetet és nézőpontját
- A nov. 28-i választások előtt hirtelen feszültté vált a helyzet. Miért?
- A Muzulmán Testvériség és a salafista (szunnita) mozgalom nov. 15-ra tüntetést hívott össze. A kormányra és a fegyveres erők Legfelsőbb Tanácsára akartak nyomást gyakorolni, hogy módosuljon az alkotmány feletti charta, mely éppen tárgyalások tárgya, és benne a hadsereg állam maradna az államban. Költségvetését pl. a parlament nem tárgyalhatná. 50 ezer ember gyűlt össze a téren, nem csak iszlamisták. Az emberek nem akarják, hogy a hadseregé legyen a hatalom. A gyűlés után kb. 200 ember a tér közepén sátrakat állított, főként a sebesültek és az előző tüntetések áldozatai számára. A rohamrendőrség kegyetlenül beavatkozott, hogy eltávolítsa őket. Ekkor visszajöttek a tüntetők, hogy segítsenek és kiszorították a rohamrendőrséget a Tahrir térről. Egész éjjel folytak az erőszakos összecsapások. 22 halottról és ezer sebesültről beszélnek.
- A szembenállás nov. 18. óta is tart. Mivel magyarázod ezt a tömeges felkelést?
- Ez a hadsereg 9 hónapja tartó politikája elleni reakció. A hadsereg örökölte Mubarak hatalmát. Rendezett egy megtévesztő alkotmánymódosító referendumot, hogy az Alkotmány fenntartását elérje. Betiltotta a sztrájkokat, elutasította a bírósági döntések végrehajtását a Mubarak alatt privatizált üzemek állami kézbe visszaadásáról. Állampolgárok ezreit citálta katonai bíróság elé. Alaa Abdel Fattah nem vetette magát ez alá, becsukták. Letartóztatnak, bezárnak, megkínoztak mindenkit, aki felemeli a fejét. Békésen tüntető keresztényeket mészároltak le. Tehát ismét tízezrek jöttek a Tahrir térre. A forradalomnak mindegy második hullámát éljük, bátran harcolnak. Egész Egyiptomban tüntetések vannak, Alxandriában, Asszuánban, Assiotban, Szuezben, Port-Szaidban, Dakahliában. Ma a Helwan 3 ezer egyetemi hallgatója vonult ki a térre.
A hadsereg éles fegyverrel lő. Zuhognak a könnygázgránátok, mint egy vegyi háborúban. Ugyanolyan barbár az egész, ha nem barbárabb, mint Mubarak idején. A tüntetőknek csak kövek vannak a kezükben a védekezésre. A szolidaritás láncolata született meg, Mona Mina doktor az orvosoknak küldött felhívást, hogy kezeljék a sebesülteket, ügyvédek a halottasházakba mennek, hogy segítsék az áldozatok családját. Most először kívánják az emberek Tantaoui marsall bukását és akaratukat kinyilvánítják a katonák távozására.
- A fegyveres erők Legfelsőbb Tanácsa várta ezt a reakciót?
- Nem számított rá. Természetesen, a gyors mobilizációban a Facebook és az Internet nagy szerepet játszik, de mégsem várta, mert a pártok és koalíciók, az iszlámisták és sokan mások párbeszédet folytatnak az LT-vel és az általa rögzített kereteket elfogadják. Nov. 21-én a Szabadság és Igazság pártja vezetőjét, Mohamed el-Beltagit a tüntetők elzavarták a Tahrir térről.
A nép véget akar vetni ennek a spirálnak, melyben minden előre lerendezett a rendszer úgynevezett demokratizálása és fenntartása érdekében. Először hangzik fel, ahogy skandálják: «Le a hadsereggel!», «Le Tantaoui marsallal!». A baloldali koalíció, mely «a forradalom folytatódik» nevet viseli (Nép és Szocialista Szövetség Pártja, Szocialista Párt, Szociáldemokrata Párt, a Januári Forradalomért Ifjúsági Koalíció) az Essam Charaf-kormány félreállítását kéri. De Tantaouinak és a Legfelsőbb Tanácsnak mennie kell!
- Részt fogsz venni a megszálló háborúk elleni, a nemzeti függetlenség megőrzéséért tartandó konferencián. Milyen lelkiállapotban indulsz?
- Mubarak rendszere behódolt a nagyhatalmaknak. A Legfelsőbb Tanács szintén. A Tahrir téren egy felirat ezt mondta: «Nem akarjuk, hogy az USA, az Európai Unió kormányozzon bennünket, akkor se, ha szeretjük és becsüljük népeiket.» Jól összefoglalja lelkiállapotomat.
OROSZORSZÁG
Interjú
Boris Kravcsenko: «Az ILO misszió eredményeivel tökéletesen elégedettek vagyunk»
Október 14-én befejeződött a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) oroszországi munkája. Emlékeztetőül: a misszió látogatása 10-én kezdődött, oka pedig az orosz Munka Szövetsége tagszervezetei sérelmére elkövetett, a szakszervezeti jogok megsértésének számos ügyben tett panasza volt. A munkát közös gyűlés zárta le az ILO megbízottjai, a Munkaszövetség, a Független Szakszervezeti Konföderáció vezetői, az Egészségügyi Minisztérium tisztviselői és a Iparosok és Vállalkozók Uniója képviselői között.
Boris Kravcshenko, a Munkaszövetség elnöke válaszol Alexandre Lechtman, a Profszojuzi szivodnya (Szakszervezetek ma) site levelezője kérdéseire.
- Mit gondol az ILO országunkban végzett feladatának mérlegéről?
- Először is azt szeretném megjegyezni, hogy teljes mértékben elégedettek vagyunk az eredménnyel és a konklúziókkal. Természetesen csak az első szakaszról van szó, mert a feladatnak technikai jellege volt. Előkészíti a vizsgálati anyagot, hogy az ILO szakértők és más szervek a legmagasabb szinten tudjanak cselekedni az orosz féllel a panaszok tárgyában. Oroszországban a szervezkedés jogának garanciája áll a panaszok s az ILO missziója középpontjában. Mindenekelőtt a dolgozók azon jogáról van szó, hogy független szakszervezeti tevékenységet folytathassanak.
- Lehet mondani, hogy a misszió kedvezően fogadta a szakszervezetek álláspontját?
- Teljes mértékben. Be kell vallanom, Kai Tapiola, a misszió vezetője, az ILO főigazgatójának speciális tanácsadója, nagyon jól megértette a helyzetet. Szerintünk kiegyensúlyozott döntéseket hozott a misszió. Főként, hogy a keletkezett probléma a panaszok részleteiben is reális. A háromoldalú találkozó folyamán a misszió tagjai kimondták, hogy a betegséget valódi és hathatós orvossággal kell kezelni.
- Mit várnak ezektől a konklúzióktól?
- Természetesen ezt vártuk az ILO-tól, mindnyájan mély jogi elemzés alá vettük korábban, ezeket az érveket használtuk a panaszban is, és Moszkvában is ezeket támogatta az ILO. Ezeket a tényeket fejlődésükben nézzük, naponta figyeljük a szakszervezeti jogok helyzetét, rendelkezünk egy halom érvvel, hogy tárgyalni tudjunk az ILO-val és a szociális partnerekkel. Az ILO szakértői is nagyra becsülték bemutatott anyagunkat, ez a komoly munka és az elmélyült következtetések feltétele.
- Ön szerint az ILO képviselőnek állásfoglalása befolyásolni tudja-e az orosz kormány álláspontját, ami a szakszervezeti jogokat illeti?
- Így vagy úgy, a panaszok vizsgálata az ILO kereteiben folytatódni fog. Reméljük, hogy komoly ajánlásokat fogalmaz meg az Orosz Föderáció kormánya számára, amely a riasztó helyzetet orvosolja majd. Ebben a szakaszban már a probléma felismerése is nagyon fontosnak tűnik számunkra, csakúgy, mint az a szándék, hogy együtt cselekedjünk megoldásában.
- A szakszervezeti jogok megsértésének mely elemei hívták fel magukra leginkább a misszió figyelmét?
- Ahogy megjegyeztük, minden esetet a 2758-as panaszban mutattunk ki. Komoly gondok merülnek fel a munka társadalmi összefüggéseiben. Az ILO missziója egyébként kifejezte nyugtalanságát a panaszban leírt bizonyos tényeket illetően és jelezte a kormány számára, hogy ezek azonnali megoldást követelnek. Főként a Valentyin Uruszov-ügyről van szó, akit szakszervezeti tevékenységéért ítéltek 5 év kényszermunkára. Ezen túl, a misszió tagjai aláhúzták az azonnali reagálás szükségességét a helyi rendfenntartó erőknek az szélsőségekkel szembeni törvény jegyében a szakszervezetre gyakorolt nyomása nyomán. Szintén kértük az ILO-tól, hogy fordítson figyelmet a szakszervezeti aktivisták védelmének problémájával keletkezett helyzetre, ami az Alkotmánybíróság döntése nyomán és az ILO 135-ös konvenciója ratifikálásával kapcsolatban alakult ki. Ez a kérés szintén találkozott az ILO missziótagjainak támogatásával.
- Az ILO missziónak a szakszervezetek konkrét javaslatokat is tettek a létező gondok orvoslásának mechanizmusára?
- A szakszervezeti oldal egész sor javaslatot és intézkedést készített elő. Például a szakszervezetek állami bejegyzéséről. Javasoljuk, a szakszervezetekkel egyetértésben egy világos és pontos használati útmutatót, amely nem hagy ellentétes értelmezésre lehetőséget. Különösen világossá kell tenni a regisztrálás „notifikatív” jelentését, hogy ne lehessen a bejegyzést vagy módosítását elutasítani
Az orosz bíróságok, munkafelügyelet és jogi szervek részére is kidolgoztunk egy sor javaslatot a szervezkedési szabadság biztosítása ügyében. Külön érintettük azokat a kérdéseket, melyek a jogi normák kidolgozására vonatkoznak az állami szervek be nem avatkozását illetően, a diszkrimináció ellen, a szakszervezeti joggyakorlás védelmében és az aktivisták garanciáiként. Szintén javasoltunk egy háromoldalú szerv létrehozását, melynek a szervezkedési szabadsághoz fűződő problémakör lenne a kompetenciája.
- A szociális partnerek meghallották mindezt?
- Az ILO misszió sikere ahhoz is köthető, hogy a háromoldalú találkozó, ahol az összes szociális partner jelen volt, elismerte a gondok létezését és kifejezte akaratát az ezekről való vita és megoldásuk tekintetében. Azt gondoljuk, a Munkaszövetségben állandó jelleggel dolgozni kell ebben az ügyben. A szakszervezeti oldal összes javaslata az ILO véleménye figyelembe vételével később vizsgálatra kerül az orosz kormánnyal és a háromoldalú alapokon.
Reméljük, hogy a jövő évben az Orosz Föderáció és az ILO együttműködési programot valósít meg országunkban a szabad szervezkedés gyakorlása ügyében. Lehetővé tenné az ILO technikai támaszából való részesedést, hogy a bírák speciális képzést kapjanak a nemzetközi jog alapján a munkaviszonyokat illetően, didaktikus dokumentumokat dolgozhatnánk ki, a háromoldalú programokat lehetne előtérbe helyezni és előrelépni a szakszervezeti jogokban.
- Mondhatjuk-e, hogy az oroszországi szakszervezeti jogvédelem nemzetközi színre terelése pozitív eredményt hozott?
- Az ILO misszió itteni tartózkodása alatt jöttünk rá, mennyire jó úton haladunk. Megértettük, hogy a szakszervezeti jogok védelmének nemzetközi mechanizmusa, aminek aktiválásába fogtunk, kezd működni. Reméljük, hogy a munka ugyanilyen hatékonysággal folytatódik.
Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France
Tél : (33 1) 48 01 88 28 Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com
Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
2011. december 11., vasárnap
Netkommentek
geeza | Schmitt legalább OLVASNI tudhatna - ha már írni nem....
altnyil | Kósa Lajos a vidéki eb a budapesti csont körül.
Pixy | Szóljon már valaki ezeknek, hogy Magyarországon létezik családjogi törvény. Bár ahogy elnézem, tényleg van élet az agyhalál után.
csepp |Mi csak a férjemmel alkotunk családot, így senkik vagyunk... Mi nem számítunk családnak... sírok egyfolytában a kilátásnélküliség miatt... Akarnék én gyereket, de én is éhezem!!!!!!!!! Lakáshitelem van....Fizetem, de beledöglök!!! 40 éves közalkalmazott vagyok... óvónéni, belőlük élek és nekem kellene a gyerekek lelkét megőrizni, tovább fejleszteni...
[marimama] orbán és kormánya már mindent és mindennek az ellenkezőjét elmondta itthon és külföldön is, legtöbbször egy időben.
steve2] szerintem azért kell majd a főútvonalakon is fizetni, hogy innen már csak a földút lesz ingyenes.
Bóówling/ Akárhogy is, hadüzenet kell ide, de
azonnal. Jó, jó, de kinek címezzük?
neptun | Ez az Unió, amely a nagytőke új rendszere, sokkal kártékonyabb, mint a tankokkal megszálló sztálinisták-bolsevikok-kommunisták-utódpártiak....
kapucinus / Kik fizették a fideszes „titkárnők” luxusnyaralását az Azori-szigeteken? Belefért az a 200 ezer Ft-be!
nyuggerpali | Nem kell rögtön Orbánt letámadni, majd szépen el lesz magyarázva a hithű médiákban.
Geopárd / azért a tobzódó káröröm közepette, urak...ha már leég a házam legalább fölmelegszem egy kicsit…
latyek |Igazán szükséges az új nevelési törvény - már nem is emlékeznek sokan- a tantóbácsi feddő és egyúttal el is igazító szavaira
dr Le Quak | Fenyegesse magát az APEH, kinek néz engem...? :)
hecketaper | a "Jumbo" Sarkozy mellett éppen ketten hajtják le a fafejüket… Sarkozy egyre elállóbb fülei maradtak meg emlékezetemben
bizinol | eléggé buta, de legalább gonosz.
taliga | a képen látszik,Viktor...,valamilyen Viktor...,mostan hirtelen nem jut eszembe miféle Viktor...
Jager László | Kedvesmerle, Maga becsmérel és trágár!
altnyil | Kósa Lajos a vidéki eb a budapesti csont körül.
Pixy | Szóljon már valaki ezeknek, hogy Magyarországon létezik családjogi törvény. Bár ahogy elnézem, tényleg van élet az agyhalál után.
csepp |Mi csak a férjemmel alkotunk családot, így senkik vagyunk... Mi nem számítunk családnak... sírok egyfolytában a kilátásnélküliség miatt... Akarnék én gyereket, de én is éhezem!!!!!!!!! Lakáshitelem van....Fizetem, de beledöglök!!! 40 éves közalkalmazott vagyok... óvónéni, belőlük élek és nekem kellene a gyerekek lelkét megőrizni, tovább fejleszteni...
[marimama] orbán és kormánya már mindent és mindennek az ellenkezőjét elmondta itthon és külföldön is, legtöbbször egy időben.
steve2] szerintem azért kell majd a főútvonalakon is fizetni, hogy innen már csak a földút lesz ingyenes.
Bóówling/ Akárhogy is, hadüzenet kell ide, de
azonnal. Jó, jó, de kinek címezzük?
neptun | Ez az Unió, amely a nagytőke új rendszere, sokkal kártékonyabb, mint a tankokkal megszálló sztálinisták-bolsevikok-kommunisták-utódpártiak....
kapucinus / Kik fizették a fideszes „titkárnők” luxusnyaralását az Azori-szigeteken? Belefért az a 200 ezer Ft-be!
nyuggerpali | Nem kell rögtön Orbánt letámadni, majd szépen el lesz magyarázva a hithű médiákban.
Geopárd / azért a tobzódó káröröm közepette, urak...ha már leég a házam legalább fölmelegszem egy kicsit…
latyek |Igazán szükséges az új nevelési törvény - már nem is emlékeznek sokan- a tantóbácsi feddő és egyúttal el is igazító szavaira
dr Le Quak | Fenyegesse magát az APEH, kinek néz engem...? :)
hecketaper | a "Jumbo" Sarkozy mellett éppen ketten hajtják le a fafejüket… Sarkozy egyre elállóbb fülei maradtak meg emlékezetemben
bizinol | eléggé buta, de legalább gonosz.
taliga | a képen látszik,Viktor...,valamilyen Viktor...,mostan hirtelen nem jut eszembe miféle Viktor...
Jager László | Kedvesmerle, Maga becsmérel és trágár!
Biztosítósdi, avagy az ügynökök "terv szerinti halála"
hatpupoo: Púposlét
Az első hetek még reményteliek, aztán jön a hónap vége, zárás és számolódik a várható keresmény. Na itt az első csapdahelyzet...
A biztosítók gyakorlatilag mindenkit felvesznek. Ha valahol, itt igen fontos az első benyomás, az alkalmasság, ezért ezt azonnal félreteszik,- na jó, a komplett felső fogsor hiánya nem a legjobb ajánlólevél, annak legalább részleges reparálásáig taktikai állományban várakozik a jelölt - hiszen a fő cél az új kolléga kapcsolati tőkéje. Az pedig mindenkinek van, ha más nincs, ott van saját maga.
Mivel a juttatási rendszer olyan, hogy egy új biztosítás megkötése után az ügynökön kívül a csoportvezetője /mentora/, osztályvezetője, de még az igazgatója, sőt annak a felettese is részesül a jutalékból, ezért nyugodtan nevezhetjük piramishálónak ezt a kizárólagosan létező hierarchiát.
Köss üzletet, köss üzletet! Mint az Ügynök halálában, címeket adj, címeket!
Ugyanis a majdani üzlet címeken, elérhetőségeken alapul. Amiket vagy ad a cég, vagy nem, ez utóbbi esetben létező, vagyis "ápolt" kapcsolati tőke nélkül bele sem szabad vágni az egészbe.
A heti havi cél mindig előíratik. Többnyire "saját" vállalások az alapjai, valahogy úgy, hogy - Pista ma mennyi autót akarsz megjavítani? Ötöt? Akkor keress öt javítandó kocsit. Ja, és a kettő határeset, de öt alatt nem tudom elfogadni, hiszen te sem keresel akkor semmit. Meg én sem, a főnökeimmel.
Az első hetek még reményteliek, aztán jön a hónap vége, zárás és számolódik a várható keresmény. Na, itt az első csapdahelyzet, mert hát dolgozott, telefonált, ment, győzködött az a friss és lelkes kényszervállalkozó, jobb esetben alkalmazott, - persze nincs ám garantált havi fix ilyenkor sem - visszahívást, találkozót, kötést ígértek neki, de az élet ugye, meg az időhiány, lényeg, hogy nulla lenne a kereset. Itt lép be a nagy ötlet, kössél magadra, feleségedre, gyerekedre, apádra-anyádra, stb. A jutalék, pár tízezer forint meglesz, utána csak arra kell figyelned, hogy még legalább egy évig, tán kettőig fizessék keményen, mert különben visszaírják, vagyis levonódik tőled, bárhol is érünk utol, behajtjuk.
És a főhős belemegy, majd a következő hónapban keményebben nyomja, lesz itt pénz dögivel. Aztán nem.
Szerény kalkulációim szerint e honban havonta kb. 1500-1700 új embert vesznek fel a biztosítók, és közel ennyi távozik is tőlük, lejárt a pár hónapos türelmi/teljesítési idő. A legtöbb nagynál "komoly" egy-kéthetes tanfolyam előzi meg a munkába lépést, és hát pár hónap, a munkából távozást. Merthogy ez nem alkalmas mindekinek, miközben majd mindenkit befogadnak, épüljön a háló, ha csak havi két új üzletet köt a friss madár, az már az ottmaradóknak akár évekig is jó! Azért az bíztató, hogy ez az autóbusz-vezetőknél és az atomerőmű-építőknél nem így van.
A hazai pénzügyi kultúra fejletlenségéről heti rendszerességgel számolnak be a híradások. Nem igazán meglepő e tény, mivel egyrészt egyre nehezebb a lakosság pénzügyi helyzete, másrészt a mindenhonnan előbukkanó biztosítási szakemberek csak a kötésre hajtanak, stílusukban az "Add ide a lóvédat!" már-már megejtő kedvességű lényegre törést képviselve. Mesziről szaglik a dolog, ehhez hasonul a válaszreakció.
A második csapdahelyzet a Meddig maradjak, ha ennyire nem megy? kérdése. A rövid távú előnyökért, értsd havi fizetés, akár több hónapig is "öntrükköznek" a lejtőre lépők, nehéz helyes és jól időzített döntést hozni. Ugorjunk ki minél hamarabb, persze csak, ha felismertük a szitut.
Köszönöm, ha a Kedves Olvasó idáig jutott, de nem tudok sem konklúziót, sem zárópoént a végére kanyarintani.
Egyszerűen nincs.
Ahogy pénzügyi kultúra, ahogy biztosítás-kötési kultúra sincs.
Ezek valahogy együtt mozognak.
Hírek és vélemények
Alig pár óta alatt vett 180 fokos fordulatot a magyar kormány retorikája, vagy Orbán mindvégig támogatta az Európai Tanács törekvését, hogy fiskális szigort léptessen életbe, csak az erről szóló javaslatok aláírását a parlament támogatásához kötötte? – meglepő fordulatokban nincs hiány, de, hogy parlamenti támogatása megkérdőjelezhető, az kizárt.
Itt az Európai Unió tízparancsolata: 1. nem szabad a GDP 3 százalékánál jobban eladósodni 2. ha mégis, szankció lesz 3. alkotmányba adósságfékek építése 4. az európai ügyek prioritást kapnak 5. befektetők jogbiztonsága "az európai valutaalap" része 6. a gazdaságpolitika összehangolása 7. az Európai Központi Bank önállósága 8. minden tagállam maga felel az adósságáért 9. Németország és Franciaország a politikai vezetők 10. a többsebességes Európa elismerése – a gyakorlatban pedig: tagállami egyenlőség eddig sem volt, eztán se lesz, szuverenitásról szó nincs, ismét a dolgozók fizetnek a válságért, a tőke érdekei mindenek felett, a nyomor folytatódik.
Polt a jó hírnevét félti Kis Jánostól – van neki?
Deutsch Tamás beváltotta ígéretét és ugróiskolát rajzolt az MTVA egyik épülete elé. – Huhh, de nagyon ráijesztett a köztévés retusálókra!
Egy másik székház elõtt ezután nem sokkal éhségsztrájk kezdõdött. Nagy Navarro Balázs, a Televiziósok és Filmkészitők Szakszervezete elnöke és egyik alelnöke tiltakozik így a közmédiában uralkodó állapotok ellen.– Bátorság. Kellett és van.
Milliókat kapott kommunikációs feladatokért a jobboldali pécsi városvezetéstől a Várhegyi Attila volt fideszes pártigazgató vezette cég. A pénz nem volt elég a polgármesteri marketinglevelekre, ezeket piti összegért egyenként kiszámlázta a társaság.– Sikkasztásért kapott felfüggesztett jogerős büntetés után nem rossz!
Rétvári szerint a családügyi törvény deklaráltan nem értéksemleges – keresztény, fehér, magyar középosztályra szól.
Egy angyalföldi fideszes képviselőt és fiát a Lehel-piacról vitték el a rendőrök, mivel összeverekedett a vásárcsarnokban dolgozó szemétszállítókkal. – Miért nem az említett, ezzel hivatásból foglalkozók tegyék meg?
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy ma sok vita és konfliktus van Magyarországon, de ez velejárója a nagy átalakításoknak. Hozzátette: 2013 az elrugaszkodás, az emelkedés éve lesz. – 2014-ben meg földet érés ejtőernyő nélkül.
Megszülethet az új munka törvénykönyve a jövő héten – ez az, amiről biztosan tudjuk: halva fog születni.
Handó Tündét, a fideszes EP-képviselő Szájer József feleségét, Orbánék családi barátját jelölte a köztársasági elnök az Országos Bírói Hivatal élére. – merte volna nem megtenni!
Itt az Európai Unió tízparancsolata: 1. nem szabad a GDP 3 százalékánál jobban eladósodni 2. ha mégis, szankció lesz 3. alkotmányba adósságfékek építése 4. az európai ügyek prioritást kapnak 5. befektetők jogbiztonsága "az európai valutaalap" része 6. a gazdaságpolitika összehangolása 7. az Európai Központi Bank önállósága 8. minden tagállam maga felel az adósságáért 9. Németország és Franciaország a politikai vezetők 10. a többsebességes Európa elismerése – a gyakorlatban pedig: tagállami egyenlőség eddig sem volt, eztán se lesz, szuverenitásról szó nincs, ismét a dolgozók fizetnek a válságért, a tőke érdekei mindenek felett, a nyomor folytatódik.
Polt a jó hírnevét félti Kis Jánostól – van neki?
Deutsch Tamás beváltotta ígéretét és ugróiskolát rajzolt az MTVA egyik épülete elé. – Huhh, de nagyon ráijesztett a köztévés retusálókra!
Egy másik székház elõtt ezután nem sokkal éhségsztrájk kezdõdött. Nagy Navarro Balázs, a Televiziósok és Filmkészitők Szakszervezete elnöke és egyik alelnöke tiltakozik így a közmédiában uralkodó állapotok ellen.– Bátorság. Kellett és van.
Milliókat kapott kommunikációs feladatokért a jobboldali pécsi városvezetéstől a Várhegyi Attila volt fideszes pártigazgató vezette cég. A pénz nem volt elég a polgármesteri marketinglevelekre, ezeket piti összegért egyenként kiszámlázta a társaság.– Sikkasztásért kapott felfüggesztett jogerős büntetés után nem rossz!
Rétvári szerint a családügyi törvény deklaráltan nem értéksemleges – keresztény, fehér, magyar középosztályra szól.
Egy angyalföldi fideszes képviselőt és fiát a Lehel-piacról vitték el a rendőrök, mivel összeverekedett a vásárcsarnokban dolgozó szemétszállítókkal. – Miért nem az említett, ezzel hivatásból foglalkozók tegyék meg?
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy ma sok vita és konfliktus van Magyarországon, de ez velejárója a nagy átalakításoknak. Hozzátette: 2013 az elrugaszkodás, az emelkedés éve lesz. – 2014-ben meg földet érés ejtőernyő nélkül.
Megszülethet az új munka törvénykönyve a jövő héten – ez az, amiről biztosan tudjuk: halva fog születni.
Handó Tündét, a fideszes EP-képviselő Szájer József feleségét, Orbánék családi barátját jelölte a köztársasági elnök az Országos Bírói Hivatal élére. – merte volna nem megtenni!
2011. december 9., péntek
Netkommentek
László Soltész / Ja még valamit, kedves CBA-fanok: a CBA is multi. Aha. Attól hogy magyar, még nem jobb és etikusabb, viszont korrumpálhatóbb.
Malcolm / A CBA nem magyar, hanem fideszes. Nagy különbség. Erős a gyanú, hogy a milliárdos oligarcha Lázár-testvérek írták a különadó rájuk vonatkozó részét, ezért vannak kivételezett helyzetben. Igen, ők támogatták nyíltan (is) a Fidesz a tavalyi kampányban. És fogják 2014-ben is.
Százszámra /„miért is kell a hadköteleseket összeírni? miért kell koncentrált hírszerzést kialakítani? miért kell állami telekommunikációs hálózatot kiépíteni? Miért kell a teljes közlekedési infrastruktúrát központosítani? ki vízionál évek óta háborút? (na persze csak szigorúan gazdaságit,...ugye?) HAhó emberek!!! hová vezet bennünket a fidesz, és teljesen egyértelműen egyeduralkodója: orbán viktor?
Állítsa meg valaki.
Péter Magyar /„Az olyan társadalomnak, (……) ahol a törvényhozó és a végrehajtó hatalom szétválasztását nem hajtották végre, semmiféle alkotmánya nincs.”(Az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata XVI. Pontja)
Magyarországnak de facto nincs alkotmánya.
Qtya| Már szóltam bolognai pincsimnek, az új ebadóval ezután nem lesz bundaigazítás és szőrét feketére festjük, fajtája pumi lesz. Nevét Viktorról Győzőre változtatjuk.
ncsicso | Forgatókönyv: A BKV tavasszal csődbe megy, illetve felszámolásra kerül. A szükséges infrastruktúrát a kormány és a főváros átjátssza egy baráti társaság kezébe, a feltétlen szükséges dolgozói létszámot új munkaszerződéssel átveszik, valószínűleg jóval alacsonyabb fizetéssel. Új cég, szakszervezetek és KSZ nélkül, sztrájklehetőség nélkül, érdekérvényesítési lehetőség nélkül. Új hálózattal, ami persze akár jelentős szolgáltatás-csökkentést is jelenthet. És persze mindezért a szakszervezetek lesznek a hibásak, mert nem voltak hajlandók aláírni az egyébként elfogadhatatlan feltételeket tartalmazó új, KSZ-nek nevezett diktátumot.
civil | Ez egy folyamat. A Gyurcsány volt az, aki először törvényileg adót csökkentett, majd év közben adót emelt. Bevezette a szolidaritási adót, amit azon társaságoknak is fizetni kellett, akik adómentességet kaptak. Bevezette a hitelintézeti járulékot, és ezzel visszaszívta a korábban szerződésekben garantált támogatás egy részét.. Egyetértünk, hogy Gyurcsány igen rossz volt, de Orbán erősen igyekszik, hogy felülmúlja.
Gráska / Hallottátok, hogy új madárfajt fedeztek fel Magyarországon? A felcsúti szarkát. Feltalálási helye: Kőbánya és Tokaj-Hegyalja, de Budán is megél...
Malcolm / A CBA nem magyar, hanem fideszes. Nagy különbség. Erős a gyanú, hogy a milliárdos oligarcha Lázár-testvérek írták a különadó rájuk vonatkozó részét, ezért vannak kivételezett helyzetben. Igen, ők támogatták nyíltan (is) a Fidesz a tavalyi kampányban. És fogják 2014-ben is.
Százszámra /„miért is kell a hadköteleseket összeírni? miért kell koncentrált hírszerzést kialakítani? miért kell állami telekommunikációs hálózatot kiépíteni? Miért kell a teljes közlekedési infrastruktúrát központosítani? ki vízionál évek óta háborút? (na persze csak szigorúan gazdaságit,...ugye?) HAhó emberek!!! hová vezet bennünket a fidesz, és teljesen egyértelműen egyeduralkodója: orbán viktor?
Állítsa meg valaki.
Péter Magyar /„Az olyan társadalomnak, (……) ahol a törvényhozó és a végrehajtó hatalom szétválasztását nem hajtották végre, semmiféle alkotmánya nincs.”(Az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata XVI. Pontja)
Magyarországnak de facto nincs alkotmánya.
Qtya| Már szóltam bolognai pincsimnek, az új ebadóval ezután nem lesz bundaigazítás és szőrét feketére festjük, fajtája pumi lesz. Nevét Viktorról Győzőre változtatjuk.
ncsicso | Forgatókönyv: A BKV tavasszal csődbe megy, illetve felszámolásra kerül. A szükséges infrastruktúrát a kormány és a főváros átjátssza egy baráti társaság kezébe, a feltétlen szükséges dolgozói létszámot új munkaszerződéssel átveszik, valószínűleg jóval alacsonyabb fizetéssel. Új cég, szakszervezetek és KSZ nélkül, sztrájklehetőség nélkül, érdekérvényesítési lehetőség nélkül. Új hálózattal, ami persze akár jelentős szolgáltatás-csökkentést is jelenthet. És persze mindezért a szakszervezetek lesznek a hibásak, mert nem voltak hajlandók aláírni az egyébként elfogadhatatlan feltételeket tartalmazó új, KSZ-nek nevezett diktátumot.
civil | Ez egy folyamat. A Gyurcsány volt az, aki először törvényileg adót csökkentett, majd év közben adót emelt. Bevezette a szolidaritási adót, amit azon társaságoknak is fizetni kellett, akik adómentességet kaptak. Bevezette a hitelintézeti járulékot, és ezzel visszaszívta a korábban szerződésekben garantált támogatás egy részét.. Egyetértünk, hogy Gyurcsány igen rossz volt, de Orbán erősen igyekszik, hogy felülmúlja.
Gráska / Hallottátok, hogy új madárfajt fedeztek fel Magyarországon? A felcsúti szarkát. Feltalálási helye: Kőbánya és Tokaj-Hegyalja, de Budán is megél...
Líbia visszahódítása és az európai szélsőbal morális rothadása
Bahar Kimyongur írása (rövidített fordítás)
Hogyan hagyhatta ezt a háborúellenes mozgalom? Hogyan nyelhették le a baloldali aktivisták mindazt, amit Sarkozy, a TF1, a Le Monde, a France 24 és a Figaro a nyakukba zúdított? Hogyan lehet, hogy a lelkiismeret és az intelligencia nem szólalt meg, nem tanult az afgán, iraki leckéből? Hogyan tapsolhatott az európai szélsőbal is a világ legrablóbb katonai koalíciójának? Hogyan lehet, hogy a harmadik világ egyik államfőjének összerugdosása, puskatussal verése, csavarhúzóval szodomizálása, a kvázi teljes (a csecsemőket is beleértett) családja megsemmisítését végignéző 69 éves nagypapa ugyanabba a táborba gyűjtötte az «Allahu Akbart» kiáltó dzsihádista gonosztevőket, a filozofálgató Bernard-Henri Lévyt, a NATO pohárkoccintóit, a cinikus mosolyú Hillary Clintont és a hurrázó európai pacifistákat?
Emlékszünk, hogy az iraki invázió megakadályozására tízezrek mentek az utcára az egész világon, hogy kimutassák a leghelyrehozhatatlanabb, legdestruktívabb, leggyávább, legterroristább és legbarbárabb aktus, a háború elleni gyűlöletüket. A líbiai nép esetében a Jamahiriya támogatására Afrikában rendezett számos tüntetésen kívül ez gyakorlatilag nem létezett. Ez a törzsek miriádjaiból álló, törzsi szokásokkal, arcokkal élő nép elkövette azt a hibát, hogy a rossz táborhoz, rossz törzshöz, rossz régióhoz tartozó vezetőjét és diktátorát szerette, így nincs joga együttérzésre. A parancsoknak engedelmeskedő sajtó ignorálta e nép létezését, mely még júl. 1-én is egymillió fővel képviseltette magát Tripoli utcáin, hogy szuverenitását védje, saját autentikus forradalmát a NATO bombázóival szemben.
Ugyanakkor a másik "népet" «tökéletesen magányosnak» jelölték ki, szinte ugyanolyant, mint a tripoli, de amely soha nem mobilizált néhány tízezernél több tüntetőt még a katari kommandósok [1], az egyiptomi, szíriai, jordániai dzsihádista propagandisták [2] segítségével sem, az Al Jazeera a tömeget nagyobbnak mutató kameráinak előtt sem.Ez a nép részesül az összes előnyből, a teljes figyelemből. A fegyverekből, a büntetlenségből is. A paternalista humanizmus és a haszonleső NATO a mi balosainkat meghatotta, annyira, hogy ki is jelentették: «Most az egyszer a beavatkozásban igaza van a NATO-nak».
Minden bizonnyal a társadalmi forrongások délibábja, amit visszaélve vele «arab tavasznak» neveztek, hozzájárult a ködösítéshez. Az Al Jazeera, az arab tévéláncok (számos független újságíró lemondása után) az Öböl petromonarchiáinak és az amerikai stratégák játékaként hintették a zavart, a propaganda ezegyszer jobban elő lett készítve. Mindez azonban nem magyarázza az a hihetetlen csendet, amely a társadalmi változást ajánló európai alternatív mozgalmakat veszi körbe.
Az emberiség hajnala óta az igazságosság iránti érzék, az ember eme mindig érzékeny sajátossága felerősödött. Néha, ha az igazság hiányzik, élete árán is harcol érte.
A magukat baloldalinak mondó emberek mindig a gyengét védték az erősebb jogának törvényét elvetve, az iraki háború ellen is opponáltak a nemzeti szuverenitás mellett, implicit módon tehát Szaddam Husszein rendszere fennmaradásáért. A paradoxon nem akadályozta az iraki baath rezsim vagy a a líbiai Jamahiriya ellenzékiekkel szemben tanusított magatartása elleni indignálódást. Legitim módon ítélték el a Kadhafi-rendszer privilegizáltjainak a hatalommal visszaélését is, kezdve magával a Kadhafi-klánnal, a líbiai biztonsági szervek által elkövetett tortúrákkal, gyilkosságokkal, a rendszer imperialista hatalmak felé forduló csábító műveleteivel. De azon, ahogy a líbiai ellenzék kompromittálta magát a lehető legszörnyűbb emberiségellenes bűnökben, barbár aktusokat elkövetve a lojálisok, családjuk, a fekete líbiaiak, a szubszaharai bevándorlók ellen, a mi Igazaink nem akadnak fenn.
Ha a rendszerellenes líbiai felkelők a legkisebb antiimperialista, progresszív jelszót is szájukra vették volna, a NATO mindjárt kevésbé sietett volna segítségükre. Pedig a felkelés elején már világosan kiderült, monarchisták, salafisták, nyugatbarát ügynökök, néhány értelmiségi és cyberdisszidens élvezett rendkívüli médiatámogatást, ez pedig nem csinált belőlük sem demokratikus, sem forradalmi mozgalmat.
Az Igazságnak Lílibában Kadhafit kellett volna védenie Kadhafi ellenében. Nem ideológiája vagy gyakorlata iránti szimpátia okán kellet volna, hanem realizmusból. Mert Kadhafi kétséges diplomáciai manőverei, hatalmi módja mellett is gazdasági befektetéseivel, szociális programjaival, vallástalan rendszerével, a demokrácia bevezetésére irányuló (elvetélt) kisérleteivel, a monetáris politika diktatúrájával való szembeszállása révén az egyetlen reális és konkrét alternatíva volt a gyarmati dominancia ellen ebben a maradi és szervilis térségben.
Sem NATO, sem Slobodan. Sem Sam, sem Szaddam. Sem az USA, sem a tálibok. Minden háború új recepttel szolgál számunkra. Azzal a ragadozóval szemben, amilyet még soha nem látott az emberiség, mely most ég és föld ura, se hite, se törvénye, mely térdre akarja kényszeríteni az emberiséget, ez vibrál, a «sem-sem». Csak ezt tudjuk mondani. Ez az ártalmatlannak tűnő magatartás bátortalanítja és fegyverzi le a demokratikus és pacifista erőket. Kitöltetlen csekket ad a Líbia meghódítási hadműveleteit vezető erőknek.
A «sem-semek» között néhány intellektüel, mint a trockizmust magának reklamáló Gilbert Achcar sajnos tapsolt a NATO hódító háborújának [3]. Mások, mint pl. a Nouveau Parti anticapitaliste (NPA) skizofrén attitűdöt vettek magukra habozva a NATO «protokolláris» kritikája és Kadhafi eltávolítási missziója helyeslése között [4]. Ugyanehhez a mozgalomhoz közeli aktivisták [5] elmentek addig is, hogy a NATO zsoldjában álló dzsihadisták felfegyverzésére is felhívásokat bocsátottak ki. A legalább annyira hipotetikus, mint veszélytelen 4. Internacionálé (az ezt a címet bitorló pablistákról van szó - a ford.) bizonyos tagjai szerint az Ideiglenes Nemzeti Tanács mindenek ellenére «forradalmi erő». Nem fontos, hogy volt kadhafista, maffiózó, iszlámista erőkből áll, nem fontos, hogy a fasizmus és az olasz gyarmatosítás utáni nosztalgia jellemzi [6], az sem, hogy a CIA, a brit SAS, a katari és szaud-arábiai királyság finanszírozta és fegyverezte fel, nem fontos, hogy a NATO bűnt követ el a líbiai nép ellen... Még azt is javasolták néhányan, hogy nemzetközi brigádokat kellene küldeni a líbiai rebellisek megsegítésére. Bizony szánalmasan nevetségesek ezek a balosok, akik életükben meg nem érintettek egy fegyvert, akik köpnek a marxista gerillákra. Hogyan vakulhatnak el ennyire?
Mouammar Kadhafi nem tetszett dölyfössége, excentikus volta miatt, de életét méltón fejezte be. Ellenállt a NATO-nak, országát nem hagyta el, holott tudta, hogy fatális lesz számára, családja legyilkolása után sem tagadta meg sem meggyőződését, sem népét.
Lehet-e remélni, hogy egy nap szélsőbalos elvtársaink ugyanezt az méltóságot tanusítják az emberiség elleni közös ellenségünkkel szembeni harcban?
Bahar Kimyongür
2011. dec. 4.
Jegyzetek
[1] Libération, 26 octobre 2011
[2] a ”líbiai” rebellisek különböző arab országok dialektusában beszélnek, mint az kiderült az arab tévékben.
[3] Gilbert Achcarra készült Tom Mills-interjú, New Left Project, 2011.aug. francia verzió: www.alencontre.org
[4] NPA kommüniké, 2011. aug. 21. és okt. 21.
[5] Ligue internationale des travailleurs – Quatrième Internationale (4. Internacionalé), Argentin Munkáspárt…
[6] Manlio Dinucci, Il Manifesto, 2011.okt.11.
Forrás: michelcollon.info
A valódi IV. Internacionálé, a Nemzetközi Egyetértés, szinte egyetlen szervezett erőkként a nemzeti szuverenitás alapelvére hivatkozva már az ENSZ légitérhasználatot megtiltó határozata előtt tiltakozott, bírált, felhívott a következményekre (a ford. megjegyzése). Lásd korábbi anyagainkat itt a Radikalis BAL-blogon.
Hogyan hagyhatta ezt a háborúellenes mozgalom? Hogyan nyelhették le a baloldali aktivisták mindazt, amit Sarkozy, a TF1, a Le Monde, a France 24 és a Figaro a nyakukba zúdított? Hogyan lehet, hogy a lelkiismeret és az intelligencia nem szólalt meg, nem tanult az afgán, iraki leckéből? Hogyan tapsolhatott az európai szélsőbal is a világ legrablóbb katonai koalíciójának? Hogyan lehet, hogy a harmadik világ egyik államfőjének összerugdosása, puskatussal verése, csavarhúzóval szodomizálása, a kvázi teljes (a csecsemőket is beleértett) családja megsemmisítését végignéző 69 éves nagypapa ugyanabba a táborba gyűjtötte az «Allahu Akbart» kiáltó dzsihádista gonosztevőket, a filozofálgató Bernard-Henri Lévyt, a NATO pohárkoccintóit, a cinikus mosolyú Hillary Clintont és a hurrázó európai pacifistákat?
Emlékszünk, hogy az iraki invázió megakadályozására tízezrek mentek az utcára az egész világon, hogy kimutassák a leghelyrehozhatatlanabb, legdestruktívabb, leggyávább, legterroristább és legbarbárabb aktus, a háború elleni gyűlöletüket. A líbiai nép esetében a Jamahiriya támogatására Afrikában rendezett számos tüntetésen kívül ez gyakorlatilag nem létezett. Ez a törzsek miriádjaiból álló, törzsi szokásokkal, arcokkal élő nép elkövette azt a hibát, hogy a rossz táborhoz, rossz törzshöz, rossz régióhoz tartozó vezetőjét és diktátorát szerette, így nincs joga együttérzésre. A parancsoknak engedelmeskedő sajtó ignorálta e nép létezését, mely még júl. 1-én is egymillió fővel képviseltette magát Tripoli utcáin, hogy szuverenitását védje, saját autentikus forradalmát a NATO bombázóival szemben.
Ugyanakkor a másik "népet" «tökéletesen magányosnak» jelölték ki, szinte ugyanolyant, mint a tripoli, de amely soha nem mobilizált néhány tízezernél több tüntetőt még a katari kommandósok [1], az egyiptomi, szíriai, jordániai dzsihádista propagandisták [2] segítségével sem, az Al Jazeera a tömeget nagyobbnak mutató kameráinak előtt sem.Ez a nép részesül az összes előnyből, a teljes figyelemből. A fegyverekből, a büntetlenségből is. A paternalista humanizmus és a haszonleső NATO a mi balosainkat meghatotta, annyira, hogy ki is jelentették: «Most az egyszer a beavatkozásban igaza van a NATO-nak».
Minden bizonnyal a társadalmi forrongások délibábja, amit visszaélve vele «arab tavasznak» neveztek, hozzájárult a ködösítéshez. Az Al Jazeera, az arab tévéláncok (számos független újságíró lemondása után) az Öböl petromonarchiáinak és az amerikai stratégák játékaként hintették a zavart, a propaganda ezegyszer jobban elő lett készítve. Mindez azonban nem magyarázza az a hihetetlen csendet, amely a társadalmi változást ajánló európai alternatív mozgalmakat veszi körbe.
Az emberiség hajnala óta az igazságosság iránti érzék, az ember eme mindig érzékeny sajátossága felerősödött. Néha, ha az igazság hiányzik, élete árán is harcol érte.
A magukat baloldalinak mondó emberek mindig a gyengét védték az erősebb jogának törvényét elvetve, az iraki háború ellen is opponáltak a nemzeti szuverenitás mellett, implicit módon tehát Szaddam Husszein rendszere fennmaradásáért. A paradoxon nem akadályozta az iraki baath rezsim vagy a a líbiai Jamahiriya ellenzékiekkel szemben tanusított magatartása elleni indignálódást. Legitim módon ítélték el a Kadhafi-rendszer privilegizáltjainak a hatalommal visszaélését is, kezdve magával a Kadhafi-klánnal, a líbiai biztonsági szervek által elkövetett tortúrákkal, gyilkosságokkal, a rendszer imperialista hatalmak felé forduló csábító műveleteivel. De azon, ahogy a líbiai ellenzék kompromittálta magát a lehető legszörnyűbb emberiségellenes bűnökben, barbár aktusokat elkövetve a lojálisok, családjuk, a fekete líbiaiak, a szubszaharai bevándorlók ellen, a mi Igazaink nem akadnak fenn.
Ha a rendszerellenes líbiai felkelők a legkisebb antiimperialista, progresszív jelszót is szájukra vették volna, a NATO mindjárt kevésbé sietett volna segítségükre. Pedig a felkelés elején már világosan kiderült, monarchisták, salafisták, nyugatbarát ügynökök, néhány értelmiségi és cyberdisszidens élvezett rendkívüli médiatámogatást, ez pedig nem csinált belőlük sem demokratikus, sem forradalmi mozgalmat.
Az Igazságnak Lílibában Kadhafit kellett volna védenie Kadhafi ellenében. Nem ideológiája vagy gyakorlata iránti szimpátia okán kellet volna, hanem realizmusból. Mert Kadhafi kétséges diplomáciai manőverei, hatalmi módja mellett is gazdasági befektetéseivel, szociális programjaival, vallástalan rendszerével, a demokrácia bevezetésére irányuló (elvetélt) kisérleteivel, a monetáris politika diktatúrájával való szembeszállása révén az egyetlen reális és konkrét alternatíva volt a gyarmati dominancia ellen ebben a maradi és szervilis térségben.
Sem NATO, sem Slobodan. Sem Sam, sem Szaddam. Sem az USA, sem a tálibok. Minden háború új recepttel szolgál számunkra. Azzal a ragadozóval szemben, amilyet még soha nem látott az emberiség, mely most ég és föld ura, se hite, se törvénye, mely térdre akarja kényszeríteni az emberiséget, ez vibrál, a «sem-sem». Csak ezt tudjuk mondani. Ez az ártalmatlannak tűnő magatartás bátortalanítja és fegyverzi le a demokratikus és pacifista erőket. Kitöltetlen csekket ad a Líbia meghódítási hadműveleteit vezető erőknek.
A «sem-semek» között néhány intellektüel, mint a trockizmust magának reklamáló Gilbert Achcar sajnos tapsolt a NATO hódító háborújának [3]. Mások, mint pl. a Nouveau Parti anticapitaliste (NPA) skizofrén attitűdöt vettek magukra habozva a NATO «protokolláris» kritikája és Kadhafi eltávolítási missziója helyeslése között [4]. Ugyanehhez a mozgalomhoz közeli aktivisták [5] elmentek addig is, hogy a NATO zsoldjában álló dzsihadisták felfegyverzésére is felhívásokat bocsátottak ki. A legalább annyira hipotetikus, mint veszélytelen 4. Internacionálé (az ezt a címet bitorló pablistákról van szó - a ford.) bizonyos tagjai szerint az Ideiglenes Nemzeti Tanács mindenek ellenére «forradalmi erő». Nem fontos, hogy volt kadhafista, maffiózó, iszlámista erőkből áll, nem fontos, hogy a fasizmus és az olasz gyarmatosítás utáni nosztalgia jellemzi [6], az sem, hogy a CIA, a brit SAS, a katari és szaud-arábiai királyság finanszírozta és fegyverezte fel, nem fontos, hogy a NATO bűnt követ el a líbiai nép ellen... Még azt is javasolták néhányan, hogy nemzetközi brigádokat kellene küldeni a líbiai rebellisek megsegítésére. Bizony szánalmasan nevetségesek ezek a balosok, akik életükben meg nem érintettek egy fegyvert, akik köpnek a marxista gerillákra. Hogyan vakulhatnak el ennyire?
Mouammar Kadhafi nem tetszett dölyfössége, excentikus volta miatt, de életét méltón fejezte be. Ellenállt a NATO-nak, országát nem hagyta el, holott tudta, hogy fatális lesz számára, családja legyilkolása után sem tagadta meg sem meggyőződését, sem népét.
Lehet-e remélni, hogy egy nap szélsőbalos elvtársaink ugyanezt az méltóságot tanusítják az emberiség elleni közös ellenségünkkel szembeni harcban?
Bahar Kimyongür
2011. dec. 4.
Jegyzetek
[1] Libération, 26 octobre 2011
[2] a ”líbiai” rebellisek különböző arab országok dialektusában beszélnek, mint az kiderült az arab tévékben.
[3] Gilbert Achcarra készült Tom Mills-interjú, New Left Project, 2011.aug. francia verzió: www.alencontre.org
[4] NPA kommüniké, 2011. aug. 21. és okt. 21.
[5] Ligue internationale des travailleurs – Quatrième Internationale (4. Internacionalé), Argentin Munkáspárt…
[6] Manlio Dinucci, Il Manifesto, 2011.okt.11.
Forrás: michelcollon.info
A valódi IV. Internacionálé, a Nemzetközi Egyetértés, szinte egyetlen szervezett erőkként a nemzeti szuverenitás alapelvére hivatkozva már az ENSZ légitérhasználatot megtiltó határozata előtt tiltakozott, bírált, felhívott a következményekre (a ford. megjegyzése). Lásd korábbi anyagainkat itt a Radikalis BAL-blogon.