Lord John Monks, a szakszervezeti fő-fő(meg)vezető

Újsághír : Monksot, a SZESZ (CES/ETUC) főtitkárát valószínűleg lorddá avatják. Ahogy G. B. Show mondta, szakszervezeti vezetőnek még királynál is jobb lenni – ki látott már lefejezni egyet is? (Talán lordként több esélye lesz…)

A címet meg is érdemli, végül is évtizedek óta kordában tartja a zúgolódó dolgozókat. Ritka ügyesen (jó szónok, sok poénnel) tereli be a szakszervezeteket a konszenzuskeresésbe, «új kormányzati mechanizmusba», abba, hogy felelősséget vállalva maguk ássák meg saját sírjukat.

A SZESZ ajánlotta «reformstratégia követése» nem más, mint a finánctőke spekulációjának további segítése a munkások, a dolgozók tiltakozásának, életszínvonalának ellenében.
A szelet akarja kifogni a vitorlából a szeptember végére hirdetett európai demonstrációval is, mely happening-jellegű fesztivitás lesz ezzel az «óvakodással» a megszorítási tervekkel szemben. Monks nemigen protestált a munkajogok megnyirbálását képviselő európai uniós politika ellen, konföderációjával együtt egyértelműen nem állt ki a nyugdíjakat, a társadalombiztosítást, az oktatást, egészségügyet ért támadásokkal szemben, az elbocsátások és a delokalizáció törvényi tiltása mellett, nem szólított az egyetlen hatásos eszköz igénybevételére: az általános sztrájkra. A szakszervezetek (Európai Szövetsége) függetlenségének hiánya nyer jutalmazást a lordsággal. A szociális párbeszédek, az Unió gyógyszere mindenfajta társadalmi probléma kezelésére, azt szolgálják, amit az EU akar: a versenyképesség fokozása érdekében a bérek letörését, közelítését a távol-keletiekhez, a közszolgáltatások privatizációját, a tőkejövedelem növelését (Maastrichti, lisszaboni szerződés). Monks és a szakszervezeti bürokrácia ennek elfogadásával nemcsak lefekszik a globális tőkének, hanem feladja az osztályharcot, prostituálja a munkásosztályt is. Legalábbis megpróbálja.

Ennek a több évtizedes megalkuvó, kapitalizmus-kísérő politikának lett gyümölcse az, hogy a szakszervezetektől «eltávolodtak» a dolgozók. Melyik dolgozónak jó a «szociális béke», ha az csak apró korrigálásokkal, javításokkal, de a megszorításakat szolgálja a finánctőke hasznára?
Kétségtelen, hogy a szakszervezeti vezetés zöme elbürokratizálódott, minél feljebb megyünk, annál inkább. Úgy futkosnak Brüsszelbe, mintha hazamennének, amit ott hallanak, olyan számukra, mint a Biblia. Jelenti-e mindez azt, hogy mondjunk le ezekről a szervezeteinkről (melyek a legális osztályharc eszközének egyetlen módja) valami új, nem is bizonyított hatásosságú más szervezetért? Miért lenne könyebb ilyent találni, mint visszaszerezni azt, ami a miénk?

«A nemzeti jövedelmen belül átlagosan 73 százalékról 63 százalékra csökkent a munkajövedelmek aránya, s ezzel arányosan nőtt a tőke haszna» írja Hegyi Gyula a Népszavában. Ez annyit jelent, hogy mikor a munkás hatékonyabban termel, több értéket hoz létre, bére még ezzel arányosan sem nő. Ezt minden magyar szakszervezet tudja, nem titok. Azt is, hogy megbizatása (a dolgozóktól) arra szól, hogy az ő érdekeiket képviselje akárkivel szemben. Kormánnyal, Európai Unióval, Nemzetközi Valutaalappal. Ha a dolgozók azt akarják, hogy vonjanak vissza mindenféle intézkedést, mely őket így vagy úgy sújtja, ezt kell tennie, erre szól mandátuma; nem pedig kiigazítást kérni – pontosan a leginkább érdekelt tőkésirányultságú intézménytől –; nem szociális párbeszédben diskurálni – az elfogadhatatlanról –; nem a lorddá avatásra várni (és tapsolni hozzá). Ebben kell egyetérteniük a szakszervezeteknek.

A dolgozóknak pedig látniuk kell azt, a szakszervezeteken kívül nem áll rendelkezésükre lehetőség az ellenállásra. Tüntethetnek («majd hazamennek!»), berzenkedhetnek (a négy fal közt). De politikai szimpátiától függetlenül tisztessségesen megfizetett munkát, jövőt a gyerekeiknek, tanításukat, művelődésüket, lakhatásukat, tisztességes és időben elért nyugdíjukat akarják mindannyian. Ezt elérni nem lehet a nemzetközi tőke intézményeibe való betagozódással, ezt csak független szerveződéssel lehet.

Kezdhetjük elölről?!

(Fagi - 2010.06.28-www.virtus.hu)

Tulajdonképpen akár el is hagyhattam volna a kérdőjelt a címből, mert majdnem előröl kell kezdeni a szakszervezetek jogainak kiharcolását, a munkásmozgalom újraszervezését!

Annak apropóján, hogy John Monks Európai Szakszervezeti Szövetség főtitkárát (azelőtt sokáig a brit szakszervezetek vezetője volt) előterjesztették Lord címre, Hegyi Gyula írt cikket a Népszavában. Lényegében a tárgyszerű írás felveti mindazon problémákat, amelyek ma feszítik a szakszervezeti mozgalmat, ez mind kiolvasható a cikkből, én inkább arra térnék ki, ami kimaradt belőle.
Szerintem sincs gond azzal, ha egy hosszú évtizede szakszervezeti mozgalomban dolgozó vezető munkásságát elismerik és lorddá ütik, megtörtén ez már más haladó gondolkodókkal, politikusokkal, tudósokkal, békeharcosokkal, beatzenészekkel is, hát most gazdagodott a sor, gratulálunk neki!
Nem ez a baj, főleg Magyarországon nem. A baj az, hogyha megfelelő távolságból nézzük a mozgalom gondjait, magával a munkásmozgalom általános hanyatlásával a dolgozók érdekvédelme is gyengült. Nem is pontos ez a kifejezés erre, hanem inkább visszafejlődött. Nem véletlenül vetődik fel a közbeszédben, hogy ma Magyarországon a bérből és fizetésből élők, magyarul alkalmazottak a munkahelyeken feudális viszonyokat, újkori rabszolgatartás módszertanát ismerhetik meg és ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy multinacionális vállalatról vagy magyar vállalkozásról beszélünk és sajnos friss aktualitást ad a témának, hogy a közalkalmazotti szférában sem lesz ez másképpen.(Lásd, a kormány által kezdeményezett felmondási szabályok munkavállalókra hátrányos megváltoztatását.)
Nézzük csak meg közelebbről, hogy mire is alapozódik ez a közérzet Magyarországon. A történelemből ismert, hogy már a XVIII-XIX században a céhlegények egyleteiből kifejlődött szakegyletek el tudták érni, hogy a munkáltatók ne rúghassanak ki és alkalmazhassanak új munkavállalókat tetszésük szerint, igyekeztek elérni, hogy a munkáltatók a szakegylet tagjait alkalmazzák, a szakegylet által meghatározott egységes bérek és juttatások, munkafeltételek figyelembevételével. A XIX. században megjelent szakszervezetek mindezeket a jogokat aztán írásban, kollektív szerződésekben foglalva rögzítették. A kellően merev szabályokkal a szakszervezetek elérték, hogy minden egyes változtatás csakis a szakszervezetekkel folytatott kemény alkuk folytán valósulhatott meg. A merev bértarifarendszer nem engedett teret annak, hogy a munkavállalók egymással versenyezzenek a főnök kegyeiért.
Nagyot ugorva megnézhetjük az oly sokat szidott pártállami időszakban létező szakszervezeti jogosultságokat Magyarországon, amikoris közel sem veszítettek annyit jogaikból a szakszervezetek, mint most a rendszerváltást követően. Csak emlékeztetőül néhány alapvető jog; a szakszervezetek önálló döntési jogkörrel rendelkeztek a vállalatok számára fejkvóta szerint kötelezően előírt úgynevezett jóléti szociális és kulturális alap felett, tagjaik számára kedvezményes üdültetést, utazást biztosítottak, kötelező volt kollektív-szerződést kötni, egyetértési jog illette meg a szakszervezeti bizalmiakat csoportjuk tagjainak személyi bérének megállapításakor, különböző kedvezmények juttatásakor, véleményezési joguk volt a szakszervezeteknek minden olyan kérdésben, amely a munkavállalók élet- és munkakörülményeivel összefüggött, beleértve ebbe a vállalat vezetőinek kinevezését és leváltását is. Nem sorolom tovább!
Ezek után mindenki eldöntheti a céhlegények vívmányaitól a pártállami szakszervezeti jogosultságokon keresztül napjainkig, hova jutott a szakszervezeti mozgalom és a vele együvé tartozó munkásmozgalom!
Én úgy gondolom és azokkal értek egyet, akik azt mondják, hogy ma a nemzetközi és magyar viszonyok olyanok, hogy azok méltatlanok a XXI. század emberéhez, legalábbis ha a munkavállalók, munkanélküliek, és az elestek szemszögéből tekintünk rá!
Kezdhetjük, elölről?!
Vissza a szakszervezetbe.

Nemzetközi információk

új széria 12. (381) - 2010.jún.24.

Sajtószolgálat

Tartalom:

- az európai munkáskonferencia (Berlin, 2010. jún.19-20.) nyilatkozata

- Kína: a kínai sajtó a Honda sztrájkjáról...

- Oroszország: a «Rosszija» vállalat (a multinacionális Nestlé) Szolidarnoszty szakszervezeti bizottsági elnöke, A.A. Gavrilov írása

Kapcsolattartás:
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis - 75010 Paris - France
Tel : (33 1) 48 01 88 28. E.mail : eit.ilc@fr.oleane.com


Sürgősséggel összehívott európai munkáskonferencia (Berlin, 2010. jún.19-20)
Nyilatkozat

Mi, 16 országból (Németország, Belgium, Dánia, Spanyolország, Franciaország, Nagy -Britannia, Görögország, Magyarország, Olaszország, Portugália, Románia, Szerbia, Svédország, Svájc, Csehország, Törökország) érkezett küldöttek, akik egyaránt ugyanazzal az erőszakos offenzívával találjuk szembe magunkat a munkásosztálynak a háború óta kivívott összes vívmánya, elért eredménye és jogai ellen, elhatároztuk, hogy bizottságot hozunk létre az «Európai Dolgozók Egyetértéséért».

Néhány hét alatt az «Európai Unió periferikus államainak adósságválságától» elérkeztünk az összes európai állam adósságválságáig, kezdve Németországgal, Franciaországgal és Nagy-Britanniával. Az «e világ nagyjai» és a gazdasági magaslatok «felfedezték», hogy minden európai állam vett fel kölcsönöket. Túl sokat, azért, hogy a magánszektor segítségére siessenek, hogy a megrendelések összeomlása által megfulladással fenyegetett gazdaságot fellendítsék és 2008 óta, hogy a szakadék szélén táncoló bankrendszert megmentsék. «Kollektivizálták» a bankok és spekulánsok veszteségeit. Most pedig, mivel az egész világ pénzügypiaci rendszere a csőd szélén áll, az Obama-adminisztráció, az IMF és az Európai Unió megparancsolja az összes európai kormánynak, hogy újabb lépést tegyenek a munka deregularizációja, a bérek lenyomása, a szervezett delokalizáció terén az elbocsátások újabb hullámát előkészítve. Megparancsolják a szociális védelem lebontását, kórházak bezárását, magánkézre adását, pedagógusok százezreinek elbocsátását… Miközben százmilliárdokat nyelnek el a NATO botrányos katonai hadműveletei, azt követelik, hogy egész régiók elnéptelenítési eljárása felgyorsuljon, legyen az Spanyolországban, Romániában, Kelet-Európában; még magában Németországban is, ahol a keleti tartományok mostanra lelassult kivérzése azzal fenyeget, hogy újrakezdődik; a nemzetek gyalázatos diszlokációját, az «etnikai» jellegű provokációkra uszítást, a háborúcsinálók kriminális politikáját.

Országainkban a dolgozók óriási többsége elutasítja ezeknek a terveknek az összességét. Négy hónapja nincs egy nap, hogy Görögországban, Romániában, Spanyolországban, Portugáliában, Franciaországban, stb. dolgozók százezrei ne mutatnák ki dühödt tiltakozásukat, elutasításukat és akaratukat, hogy egyesüljenek e rettenetes programok és nyugdíjuk elvételének megakadályozására.

Meg kell állapítsuk, hogy az európai munkásosztály történelmi harcban született pártjainak vezetői, ahogyan hatalomra jutnak, az Európai Unió és az IMF buzgó szolgáivá lesznek, mint Papandreu, Zapatero, Socrates, stb. Amikor ellenzékben vannak, szerény «tiltakozással» élnek ugyan, de egyikőjük sem teszi a legkisebb kezdeményezést sem az új európai terv ellen, a közpénzek milliárdjainak a finánctőke szolgálatába állításával szemben.

Ami országainkban a dolgozók millióinak szervezését végző szakszervezeti konföderációk vezetését illeti, ha fel is szólítanak tiltakozó mozgalomra, legtöbbjük nem foglal állást úgy, ahogyan a dolgozók milliói várják egész Európában.
Amit várunk ettől a vezetéstől mindeddig hiába – a mi vezetőinktől, mert mindnyájan szakszervezeti aktivisták vagyunk –, az ezeknek a terveknek tiszta és világos elítélése, haladék nélküli felhívás kibocsájtása ezeknek a terveknek a meghiusítására. Azonban azonnali akciófelhívás helyett opponál velünk szemben, európai szintű koordinált tevékenységgel operál, mint az Európai Szakszervezeti Konföderáció (CES/ETUC) keretében, mely követeli «a munkakoncepció, a munkahelyek védelmének rendszere revízióját, ha szükséges, kiigazítását (…) és az új kormányzati mechanizmus sikerének garanciáját, a szociális partnerek szorosabb összekapcsolását minden szinten, valamint a nemzeti és európai reformstratégia követését».

Mintha nem lenne a dolgozók számára semmiféle lehetőség arra, hogy a hitelminősítők és főnökeik zsarolásától megszabaduljanak; mintha nem létezne az emberiség számára más megoldás, mint a pénzügyi piacok szomjának kielégítésére oly érzékeny «társadalmilag elfogadott» tárgyalások.

Hagyják abba a «pénzügyi piacok szabályozására», az «Európai Központi Bank és az EU intézményeinek demokratizálására» vonatkozó szólamokat! Ténylegesen ki tudná megtenni a G20 piacai «szabályozását» és az Európai Uniót «demokratizálását» Brüsszelben? Kik, ha nem ugyanazok, akik a válságot előidézték, akik a bankok megmentését irányították 2008-ban a közpénzek fosztogatásával és akik azt javasolják, hogy folytassuk mindezt?

Lehetséges-e, hogy szervezeteink vezetése ma alárendeli a dolgozók tízmilliói és családjuk életét a szerencsétlenségünkért felelősök követeléseinek, akiknek az Európai Unió és az IMf eszköz a kezükben?

Lehetséges-e, hogy ma a vezetés szervezeteinket belerángatja a Nemzetközi Szakszervezeti Konföderáció és az Európai Szakszervezeti Konföderáció által annyira ajánlott «kormányzati» integrációba, abba, amely majd megsemmisíti őket?

Mi, a 16 országból Berlinben jún. 19-20-án öszegyűlt küldöttek kijelentjük: NEM! Ezen a konferencián meghallgattuk egymást. Németországból, Spanyolországból, Franciaországból, Belgiumból, stb. sokan meséltek e konszenzusos politika elleni küzdelmükről, melyet a vezetés valósít meg mandátumán erőszakot téve. Azt mondják:

- Ha ma a munkajogot, a nyugdíjakat, a társadalombiztosítást, az iskolákat, stb. hagyjuk tönretenni,
- ha azért, mert a bankok követelik, a delokalizációs és elbocsátási hullámot hagyjuk folytatódni,
- ha hagyjuk, hogy a sztrájkjogot, a szakszervezetek függetlenségéhez való jogát érintsék,
… az a társadalmi és politikai katasztrófa útjának egyengetése, melyben kontinensünknek drámai körülmények között már volt része.

Ezen beszámolók alapján azt állítjuk: a munkásosztályt nem győzték le, itt van, készen áll! A különböző országokban megtartott sztrájkok, tüntetések csak az első fecskék. Semmi sem lehet sürgősebb, mint lentről fel, fentről lefelé létrehozni a munkásszervezetek egységfrontját az összes ilyen terv megdöntésére nemzeti és európai szinten.

Semmi nem akadályozhat bennünket! Az európai dolgozók óriási kapacitása elégséges kell legyen arra, hogy az általuk létrehozott szervezeteik vezetését kötelezze mandátumának betartására, s nemet mondasson a szigorítási tervekre, a nyugdíj-, az egészségügyi reformokra, a munkatörvénykönyv tönkretételére; kikövetelje az államosítást, ami ezer és ezer munkahely megőrzésének előfeltétele.

Minden erőnket bevetjük, hogy így történjen.
Megismételjük: az összes ilyenfajta terv elejtését akarjuk, nyugdíjunk visszaszerzését, az első lépés megtételét az európai népek valódi testvéri egysége irányába. Ezt a «munkáspaktumot» ajánljuk.

Az utóbbi hónapok története nem hagy semmi kétséget. Nem lesz az európai dolgozók érdekeinek megfelelő megoldás anélkül, hogy ne szakítanánk az európai direktívákkal, az IMF diktátumaival, magukkal az európai intézményekkel.
Ez a feltétele a termelésnek a munka javára történő újjászervezésének, a munkahelyek biztosításának, országaink valódi újjáépítésének, népeink szuverenitása és a demokrácia visszaszerzésének, garancia arra, hogy a népesség szükségleteinek kielégítésére képes kormányok jöjjenek létre.

Ezzel a céllal akarjuk politikai kapcsolatainkat szorosabbra fűzni, egymást támogatni a dolgozók segítése érdekében, hogy ki-ki saját országában munkásmandátumok alapján álló szervezetei egységében saját megoldása szerint megszabaduljon a pénzügyi piacok és a tőke követelőzéseitől, melynek kizsákmányoló rendszere a válság egyetlen felelőse.
Ezen az úton, lépésről lépésre érhetjük el az európai népek szabad unióját és nem pedig az eurónak a pénzügyi piacok még nagyobb hasznára való megmentésével. Olyan Unióval, mely a szolidaritáson, a testvériségen, a békén alapszik.

Ezt a célt határozza meg a «Bizottság a Dolgozók Európai Egyetértéséért», melyet ez a konferencia hozott létre. Felkérjük a 16 európai ország delegációit, hogy lássák el mandátummal küldötteiket az algíri (2010.nov.27-28-29.) háború- és kizsákmányolásellenes Világkonferenciára, melyet a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése és az algériai Dolgozók pártja hívott össze.

Aláírók:
Németo.: Michael Altmann, SPD, AfA, ver.di ; Bahr Bernd, ver.di, SPD ; Bahr Detlef, ver.di ; Beyer Peter, ver.di ; Boulboullé Carla, «Soziale Politik & Demokratie» újság; Bunz Kerstin, ver.di/SPD ; Cornely Matthias, IG Metall, , « Die Linke »; Dröge Wolfgang, ver.di ; Eisner Udo, IG Metall ; Engstfeld Ellen, ver.di, SPD ; Ernst Manfred, IG Metall, AfA ; Falk Elke, ver.di ; Frey Henning, GEW , SPD ; Fürst Kerstin, TRANSNETszakszervezet ; Futterer Michael, GEW Baden-Württemberg ; Gehring Ursula ; Gellrich Carmen, SPD ; Gürster Eva, ver.di; Gürster Julian, IRJ ; Hahn Gaby, ver.di, SPD, AfA, Chemnitz ; Henze Eberhard, ver.di/ SPD ; Jaremischak Peter ; Kischkat Mirko, ver.di, AfA; Kreutler Peter, ver.di / SPD, AfA ; Krupp Gotthard, ver.di, SPD, AfA; Lätsch Winfried, NGG ; Leisling Monika ; Ludwig Barbara, GEW, SPD ; Ludwig Helmut ; Müller Jürgen, SPD, AGS ; Ott Lothar, GEW, SPD ; Polke Peter, TRANSNET ; Prasuhn Volker, SPD, AfA, ver.di ; Richter Peter, SPD, AfA ; Röser Ingo, ver.di, PA-Vorsitzender ; Saalmüller Peter, ver.di, SPD ; Schermer Gerlinde, SPD ; Schüller Klaus, DGB, AfA Türingia ; Schuster Anna, ver.di ; Schuster H.-W. ver.di, AfA Düsseldorf ; Schwefing Günter, ver.di ; Seyhun Ersin, IG Metall ; Sichelt Winfried ; Timmermann Olaf, ver.di ; Türke Peter, IG Metall, SPD, AfA ; Uhde Werner, ver.di, AIT ; Weigt Hans, ver.di ; Weiß Dirk, IGBCE, SPD ; Wernecke Monika, ver.di
Belgium: Philippe Larsimont, MDT, FGTB ; Fayçal Draidi, Comité unité (Egységfront), FGTB
Dánia: Per Sörensen
Spanyolország: Francisco Cepeda Gonzalez, CCOO Madrid; Blas Ortega, UGT Valencia; Andrès Moreno, CCOO, Castellon ; Maria Jesus Fernandez, PSOE, UGT Biscaye ; Miguel Gonzalez Mendoza, UGT (Taragona) ; Victor Guisado Munoz, UGT (Barcelona).
Franciao. : Jacques Paris, Bruno Ricque, Stéphane Jouteux, Jean-Charles Marquiset, POI ; Jacques Girod; Marc Gauquelin, POI ; Christel Keiser, POI ; Bruno Mortagne, POI
Görögország: Heleni Zografaki-Teleme.
Nagy-britannia : Nick Phillips, BECTU (személyes címen) ; Henry Mott, UNITE
Magyarország: Somi Judit, «Munkás Hirlap»
Olaszország : Alessandra Cigna, Andrea Monasterolo és Lorenzo Varaldo, független munkáspártért bizottság
Portugália : Aires Rodrigues, POUS
Románia : Marian Tudor, AEM
Szerbia : Djuro Velickovic, EPS szakszervezet; Pavlusko Imsirovic, Munkás politikai szövetség
Svédország : Jan-Erik Gustafsson, «Nemet az Európai Unióra» (személyes címen); Eva Jonson, LSR/ «Nem az EU-ra» (személyes címen).
Svájc: Michel Gindrat, SSP, PS.
Cseho.-Szlovákia : Petr Schnur, SCSB, EIT ; Jan Priban, SCSB, EIT.
Törökország : Mehmet Cemil Ozansü, Egyesült munkáspárt



KÍNA

A kínai sajtó a Honda munkabeszüntetéséről...

A China Daily, május 28-án aláhúzza:
«Csalódás, hogy a kormány nem tesz semmit annak érdekében, hogy meggátolja részesedése csökkenését a GDP-ben. A kormány részéről az ezen téma feletti tunyaság lehet a dolgozók és a munkáltatók közötti számos konfliktus eredete. A Foxcom alkalmazottainak sorozatos öngyilkossága, a Honda guangzhui vállalatánál bekövetkezett kollektív sztrájk … a munka világában ezek az események rávilágítottak országunk sok munkásának bérproblémáira és szörnyű munkakörülményeire . Ideje, hogy a kormány megvédje a dolgozók jogait és jogos érdekeit.»

Május 31-i szerkesztőségi cikkében:
«A Foxcom megígért 20 %-os béremelése bizonyos munkásoknak túl későn érkezett, tizen már halottak voltak. Azonban reméljük mégis, hogy ez a béremelés meggyőzi a döntéshozókat, hogy szükségesek azok az intézkedések, melyek megfékezik a munkásság bérének veszélyesen alacsony részesedését az ország óriási GDP-jéből. Sőt, leckéül szolgálhat minden vállalat számára, mely hasznát a munkaerő árának csökkentésével éri el…(…) A munkaerő jelentős tartaléka járult hozzá Kína felemelkedéséhez az utóbbi 30 évben, a világ ipari központjává válásához. De lehetetlennek tűnik, hogy a kínai gazdaság még mindig az alacsony bérekre támaszkodik fejlődése érdekében, holott ma már a világ második gazdasága lett. (…)»

Jún. 6-án ismét szerkesztőségi cikk:
«Vasárnap a Foxcom Technology-csoport (tajvani tőkéjű vállalat) bejelentette 65 %-ig terjedő második béremelését Shenzhen városi (Dél-Kína) üzemeiben.
Korábban a Honda 24 %-os béremelést ígért a foshani alkatészüzem dolgozóinak, hogy a precedens nélküli sztrájknak véget vessen.
Egyébként 14 tartományban és régióban emelték a minimálbért ebben az évben eddig legjelentősebb, több mint 20 %-os mértékben.
Shenzhenben, a déli régióban, ahol a Foxom található, megvizsgálják a minimálbér emelését 15,8 %-os átlaggal a jövő hónapban, nyilatkozta a helyi kormány szerdán.
(…) A munkaerő árának növelése olyan spekulációkra adott módot, hogy a világ nagy elektronikai társaságai fontolgatják üzemeik áthelyezését a szomszédos országokba, Vietnamba, Indiába, Indonéziába, ahol a bérek relatíve alacsonyabbak.
Az iparszakértők becslése szerint az olyan vállalatok béremelése mint a Foxom, nem jelenti Kína a „világ gyára”-szerepe befejeződésének előjátékát.
(…) A tajvani elektromos és elektronikus gyárak egyesülete is arra bátorítja a sziget gyártóit, hogy más ázsiai országokban hozzák létre új infrastruktúrájukat, Vietnamban, Indiában, Indonéziában és Malajziában, ahol a munkaerő olcsóbb, írta a Wall Street Journal, idézve Luo Huai Jia-t, az egyesület alelnökét.
Az újság azt is tudatja, hogy az olyan nagyvállalatok, mint a Foxcomhoz tartozó Hong Hai, a TPV és a Compal Electronics is diverzifikálni akarják üzemeiket, melyek most Kína kontinentális részében koncentrálódnak.
De az iparszakértők azt gondolják, nem jó ötlet, ha el akarnak menni. James Lei, az Instat kutatóközpontja más országról szóló jelentésében jelezte, hogy Kína más belső vidékei, pl. Szecsuán vagy Csongjing jobb választást jelentenek. «Azt gondolom, hogy a Kínával szomszédos országok még nem állnak készen arra, hogy kielégítsék azokat a kívánalmakat, melyeket jelenleg a migráns kínai dolgozók milliói megtesznek.», húzta alá.»

A Néphírlap (a Kínai Kommunista Párt központi orgánuma), jún. 8-án:
«A tajvani tőkéjű Foxomban bekövetkezett tömeges öngyilkossági hullám és a japán Honda autókonstruktornál Foshanban lezajlott munkabeszüntetés, mindkettő Délen, Guangdong tartományban, nyilvánnvalóvá tették a dolgozók nehéz életkörülményeit, az alacsony béreket és a rossz munkakörülményeket.
A múlt héten a Foxcom 30 %-os béremelést javasolt, a Honda pedig vizsgálja az alapfizetés közel egynegyedes megemelését.
Az FSTC (a hivatalos szakszervezet) szóvivője deklarálta, hogy a kínai GDP-ben a bérek részesedése 22 év óta csökken, ami eleve a szociális konfliktusok forrása a Föderáció szerint.
A szakértők figyelmeztetnek, hogy nagy gondossággal kell kezelni a témát, mert a gazdasági fejlődés kulcsát jelentő széles rétegeket és az ország társadalmi stabilitását érinti.
Ugyanebben a körben a múlt héten a pekingi helyhatóság úgy döntött, hogy emeli a városi dolgozók minimálbérét, mely ezzel 800 jüanról (118 US dollár) 960-ra emelkedik. Ez a 20 %-os béremelés mintegy 100 ezer személyt érint.
Peking város döntése előtt Guangdong, Shandong, Ningxia, Hubei és számos más tartomány és autonóm régió már megemelte a minimálbéreket. Az átlagos növekedés kb. 15 %-os. (….).»

Jún. 10-én a következő címmel: «A vállalatok számíthatnak a kínai munkaerő árának emelkedésére».
«A vállalatoknak – kínaiaknak vagy külföldieknek– arra kell számítaniuk, hogy a következő években erősen megemelkednek a bérek a Foxcom, a Honda üzemeiben bekövetkezett szociális elégedetlenség nyomán, mondják a szakértők.
(…) Közel 150 millió migráns dolgozó bére 19 %-kal nőtt 2008-ban és 16 %-kal 2009-ben, M. Cai szerint, aki azt is állítja, a munka ára továbbra is nőni fog.
Vasárnap a tajvani Foxcom Technologi Group bejelentette második béremelését, mely 65 %-os is lehet bizonyos esetekben az ország déli részén a shenzheni üzemekben.
Kicsivel korábban a Honda beleegyezett a foshani üzemben 24 %-os béremelésbe, hogy a precedens nélküli sztrájknak véget vessen.
Shenzhen, a déli ipari központ, ahol a Foxcom is berendezkedett, átlagosan 15,8 %-kal akarja a minimálbéreket növelni a jövő hónaptól, jelentette be a helyi kormány (….).»

Jún. 14-i cím: «A kínai külföldi tulajdonú vállalatoknak nagyobb erőfeszítéseket kell tenniük a dolgozók bérének emelésére»:
«(….) Az utóbbi időben a Foxconn Groupnál és a Guangzhou Hondánál elért béremelések lassacskán terjednek, az ország több tartománya és régiója megnövelte a minimálbéreket. A munkabéreknek az ország más részén is szükségszerűen emelkednie kell.
(…) Országunkban a piacosítás folyamatának elmélyítésével és Kína fokozott mértékű részvételével a világggazdaságban a kínai belső piac szabályai is egyaránt állandó javítás tárgyát képzeik. Olyan mechanizmussal kell rendelkeznie, mely megfelelő módon lehetővé teszi a problémák megoldását a kínai munkaügyi törvények és szabályok alapján. Kína vonzó feltételeivel a legfontosabb külföldi tőkebefektetések célpontjának egyike. A külföldi befektetők a kínai gazdaság fejlődéséhez és a munkahelyek szintjének javításához hozzájárulnak. Párhuzamosan, a külföldi tőke befogadásának kínai struktúrája érzékeny változásokkal találkozik. Ha 30 éves távlatra visszatekintünk, egészen könnyű észrevenni, hogy üzemeinkben a termelési és a gyártási làncméretek lényegi változásokon mentek keresztül, és a munkahelyi környezet és a dolgozók jövedelme is érzékelhetően jobbá vált.
Yao Jian felhívta a figyelmet, hogy az említett periódusban a Kínában működő 290 000 külföldi tulajdonú vállalat országunknak mintegy 45 - 50 millió munkahelyet teremtett, ami jelentős módon hozzájárult a kínai munkahelyi és munkaügyi gondok megoldásához.
A külföldi tőke befogadásának kínai folyamatában, minden külföldi vállalat által foglalkoztatott alkalmazott és dolgozó számára saját munkahelye a legfontosabb, ez foglalkoztatja és csak ezután jön a munkabér növekedésének problémája.
(…) A bérszint témájának érintésekor Yao Jian jelezte, hogy az olcsó munkaerőt érinti ugyan, de a kínai fejlődés aktuális időszakában a külföldi tőke vonzására nem jelent többé előnyt.
Valójában a külföldi tőke számára legfontosabb kínai előny először is a politikai környezet stabilitása, gazdaságának gyors és folyamatos fejlődése és törvénykezési rendszerének folyamatos javítása. Másodsorban belső piacának nagysága. Szilárd statisztikai adatok szerint a mintegy 290 000 külföldi tulajdonú vállalat gyártotta termék közel 63 %-át a kínai piacon értékesíti, s csak 37 %-át exportálja, ezért fordítják a legnagyobb figyelmet a kínai piac későbbi lehetőségeire. Harmadsorban jön a kínai kiegészítő ipari választék tökéletes kapacitása. A laptopgyártás ipari hátterét alulról és felülről nézve észrevehetjük, hogy legyen az elektronikus termék vagy kiegészítő csomagolás, a termelőláncsorozat tökéletes, kiváló. Negyedikként szàmítanak a munkaerő előnyei. Ez az előny vezet a kínai népesség általános minőségi javulásához, ahol a dolgozók elég nagyszámban kaptak magasabb képzést.
Kínában minden évben több mint 6 millió fiatal szerez felsőoktatási diplomát, nem számítva a középfokú szakmai végzettségűeket. Ezen felül a központi és a nyugati régiókban a munkaerő kolosszális piacai léteznek. Kína ezért nem fog nagyon hosszú ideig munkaerőhiányban szenvedni és a Kínában működő külföldi vállalatok sem, mindig fenn tudják mindig tartani versenyelőnyüket, ami a munkaerőt illeti.»


OROSZORSZÁG
a «Rosszija» vállalat (a multinacionális Nestlé) Szolidarnoszty szakszervezeti bizottsági elnöke, A.A. Gavrilov írása

Szamarában a «Szolidarnoszty» el nem ismert független szakszervezet a Nestlé multinacionális «Rosszija» vállalatánál dolgozik. Azért, hogy megszabaduljon ettől a szervezettől, az üzem vezetése – támaszkodva a Munkaegészségügyi Regionális Központra és a főigazgató, P.G. Rudasz parancsára – eltávolította a szakszervezet tagjait posztjukról, akik ráadásul szakmai ártalmú betegségben szenvednek, háromszor kevesebbet fizető munkahelyet ajánlva.

Eddig 2-3-szor kísérelte meg ugyanezeket a dolgozókat elbocsátani.
Egyébként más dolgozók, akiknek ugyanezek az egészségi problémáik vannak, folytatják a munkát, ami a diszkriminációt nyilvánvalóan bizonyítja.
Így O.A. Utrjaszova 2 éven keresztül harcolt a bíróságokon, hogy tiszteletben tartsák jogait. A.I. Guszevet illegálisan elbocsátották 2007-ben és Z.M. Bakirovát megfosztották munkájától két hónapig.
A szamarai régió munkafelügyelőség döntése mindnyájukat visszahelyezték jogaikba. Azután visszautasították számukra az éjszakai munkát. Ezt a jogtalanságot egyaránt elítélte. 2010. ápr. 23. óta S.V. Lebegyevet, Z.M. Bakirovát, A.I. Guszevet, O.A. Utrjaszovát és másokat be sem engednek az üzembe.

Munkaalkalmasságukat eddig megerősítette az orvosi-szociális szakértői központi iroda. A «Rosszija» cég adminisztrációjának döntéseit illegálisnak nyilvánította a szamarai régió munkafelügyelősége, amely utasított arra, hogy vonják vissza a munkához való hozzáférés tiltását és kifizetésre ítélte a kifizetetlen napokat. Egyáltalán nem tartva magát ehhez az utasításhoz az üzem vezetése folytatja bejárásuk és posztjukhoz való hozzáférésük tiltását.

Kérem Önöket, tegyenek meg mindent, ami hatalmukban áll azért, hogy a Nestlé hagyja abba diszkriminatív és munkásellenes politikáját szakszervezetünket illetőleg.

a «Rosszija» vállalat (a multinacionális Nestlé) Szolidarnoszty szakszervezeti bizottsági elnöke,
A.A. Gavrilov



Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse

Munkás Hírlap

Nemzetközi munkásmozgalmi információk - 2010. jùlius-augusztus, 3. szám.

A Dolgozók Európai Egyetértése Berlinben létrehozta Bizottságát, mely 16 európai országot fog össze.

Több mint 100 küldött, munkás- és szakszervezeti aktiva gyűlt össze Berlinben 2010. jún. 19-20-án válaszolva a német munkásaktivák felhívására.
Egész Európában ugyanaz a kérdés: egységet a megszorítási tervek visszavonása érdekében!

«Megakadályozni ezeket a terveket, visszaszerezni a nyugdíjakat, ez jelent valódi lépést az európai népek testvéri uniója felé»: ez a tanácskozás üzenete.

Az EU és az IMF parancsára a kormányok támadásai soha nem voltak ennyire koordináltak. Arról van szó, mondta Helène Zografaki-Teleme görög pedagógus szakszervezeti felelős, hogy «likvidálják az 1945 óta megszerzett összes vívmányunkat». Hogy céljukat elérjék, magyarázza Fayçal Draidi, belga szakszervezeti aktivista, készek elmenni egészen a «társadalombiztosítás erőltett regionalizációjá-nak és a dolgozók közötti szolidaritás letörésének kisérletéig».

A munkásszervezeteket mindenütt arra szólítják fel, hogy vállaljanak részt ezen tervek megvalósítá-sában. Vitaindítójában Gotthard Krupp, az SPD aktivistája és a tanácskozás egyik kezdeményezője pontosította: «Bármi is legyen a formája – «nemzeti egység», «konszenzus», «nemzeti felelősség» – a kormányok célja az, hogy a szakszervezetek vezetése csatlakozzon a spekuláció kisegítésére szánt tízmilliárdos tervekhez, programokhoz».
Henning Frey, SPD-aktivista szerint az SDP vezetőire a konszenzus elérése érdekében gyakorolt nyo-más vezetett oda, hogy «az lemondott az Opel többezer veszélyeztetett munkahelye garantálásához szükséges azonnali intézkedésekről».
Portugáliában a május 29-i, a megszorító tervek elleni 300 ezer dolgozót mozgósító tüntetés után «a szakszervezetek szétforgácsolódva az egész országban hirdettek meg akciónapokat avégett, hogy a mozgalom centralizációja elé akadályt állítsanak» magyarázza Aires Rodrigues, az Alkotmányozó Nemzetgyűlés volt képviselője.
Ez a nyomás a szent unió elérésére világosan bátorítja az Európai Szakszervezeti Konföderációt, erősíti meg Jean-Charles Marquiset szakszervezeti felelős (Franciaország), «ellentüzet akar szervezni az osztályharc ellen minden országban a szeptember 29-én «euródemonstrációval» «a szigorítási tervekkel szembeni óvakodás végett».

De a játékot még nem játszották le. Egy CGT-aktivista jelzi, hogy a konföderáció szakszervezeti felelősei egyre nagyobb számban elutasítják, hogy kongresszusi mandátumukat megkérdőjelezzék, «a munkában töltött évek újabb meghosszabbításának elképzelését totálisan elutasítják», és követelik a vezetéstől «a kormányzati terv visszavonását». Gaby Hahn szakszervezeti felelős Chemnitzből felteszi: «ha alávetik magukat az Európai Uniónak, a szakszervezetek és pártok vezetői semmiféle problémát nem tudnak megoldani».
Gerd Buddin, a berlini Ver.di szakszervezet aktivistája számára szakszervezete valódi ellentmodásba ütközött. Egyrészről a Ver.di utolsó kongresszusán megerősítést nyert, hogy: «A szakszervezetek függetlensége azon az elven nyugszik, hogy a dolgozók érdekét a kormánytól, államtól, vállalatoktól, vallásoktól függetlenül kell képviselni». Másrészről, mondja: «tegnap szakszervezetünk vezetője összeült a munkáltatókkal és a kormánnyal, hogy a megszorítások területén megegyezést találjon. Ez elfogadhatatlan!».

A szervezeteknek függetlenségük biztosításáért való harca központi kérdéssé vált, annál is inkább, mert «országainkban a dolgozók óriási többsége totálisan elutasítja ezeket a terveket». Így «70 000 dolgozó demonstrált Franciaországban az FO (Force Ouvrière- Munkáserő) felhívására jún. 15-én a nyugdíjreform visszavonásáért», mondja Jacques Girod szakszervezeti aktivista, kiemelve a tényt, hogy saját konföderációja folytatja, hogy más szakszervezetekkel egységben lépjenek fel a megszorítások visszavonásáért. Per Sorensen, dániai építőipari szakszervezeti felelős kitért az LO szakszervezet szervezte jún. 8-i tüntetésre, melyen 100 000 dolgozó gyűlt össze a parlament előtt a munkanélküli járadékok időbeli csökkentése elleni tiltakozásképpen. Romániában május 19-én, mondja Marian Tudor: «a dolgozók legnagyobb szakszervezeti demonstrációján vettünk részt a tisztviselői bérek 25 %-os csökkentése elleni tiltakozásul».

Ez a harc a szervezeti függetlenségért állítja központba, a kormányok összes halálos tervei eltörlé-sének jelszavát «mint első aktust az összes nép testvéri Európájához vezető úton» - jelentette ki Marc Gauquelin, a POI (a francia Független Munkáspárt) országos irodája tagja: «a politikai szenvedély, mellyel harci szervezetet akarunk létrehozni egész Európa szintjén, azon a meggyőződésen alapul, hogy az európai összeomlás összeköt bennünket. Ezzel a harccal a siker útjára léptünk».
«Ez a küzdelem feltételezi az Európai Unióval és az IMF-fel való szakítást» foglalta össze H.W. Schuster, szakszervezeti és SPD-felelős Düsseldorfból.


A Konferencián hallottuk…


Somi Judit, a Munkás Hírlap (Magyarország) felelőse: « Az új kormány, az IMF parancsainak engedelmeskedve – mint az előző «szocialista» kormány – a közszféra költségvetését csökkenti 120 milliárd Ft-tal és cinikusan kijelenti: «döntsenek a helyszínen – az iskolákban, a bölcsődékben – hogyan hajtják végre a bértömeg csökkentését: elbocsátással vagy a fizetések mérséklésével». A «szolgáltatások és személyek szabad mozgásával» a bérdömping már teljes mértékben beindult: szépszámú vállalat alkalmaz olcsó román és szlovák munkaerőt. A sovinizmus veszélye annál inkább újra fenyeget. A magyar kormány megadta a szomszédos országokban élő magyar kisebbségek számára a kettős állampolgárság lehetőségét. Visszavágásként a szlovák kormány bejelentette, hogy azon magyarokat, akik ezt elfogadják, kizárja állampolgárai közül. A magyar kisebbségeknek elegük van! Nem akarnak játékszerré válni kormányaik kezében! Az egyetlen megoldás a demokratikus jogok garantálása minden nemzet számára, legyen az többségben vagy kisebbségben. Enélkül ez a politika egyenesen vezet az «etnikai» konfliktusokhoz, ahogy az történt Jugoszláviában a múltban, ma pedig Belgiumban!»

Djuro Velickovic, az EPS elektomos társaság szakszervezetének végrehajtó bizottsági tagja 8 éve folytatja harcát, hogy a Koszovóból a NATO-csapatok által elüldözött villanyszerelők visszaszerezhessék munkahelyüket: «a kormányok és az intézményesített pártok integrálódtak az ellenreformok világpolitikájába a szent «nemzeti egység» nevében és az IMF, az EU égisze alatti «háromoldalú egyezményekbe» – hogy alárendeljék ennek a politikának a szakszervezeteinket. (…) Felhívom mindannyiótok figyelmét arra a tényre, hogy Kínában, a foshami Honda-üzem sztrájkoló munkásainak alapvető követelése az, hogy ők maguk választhassák saját szakszervezeti felelőseiket, tehát a független szervezkedés joga. Az utóbbi évtizedet problémáinak ez a veleje.»

Cornelia Matzke, orvos, a szászországi Anhalt volt képviselője részt vett Lipcsében (a volt NDK-ban) abban a népi mozgalomban, mely 1989-ben elérte a berlini fal lebontását. 1993-ban a Nemzetközi Egyetértés kezdeményezte kínai delegáció tagjaként a kínai munkásosztály saját szervezetei létrehozásának jogaiért szállt síkra. «Csodálom a foshani dolgozók bátorságát. Felkeltek a Honda multinacionális vállalat kizsákmányolása, munkakörülményei ellen. Sztrákjuk hihetetlenül bátorító lépés a multik, a politikai felelősök, a hivatalos szakszervezetek ellen. Nagyon fontos lépés annak érdekében, hogy saját, független szakszervezeteik legyenek. Sztrájkbizottságot, küldötteket választottak. Megalapozták szolidaritásukat. Csakis így tudnak védekezni kizsákmányolóik soha nem szűnő támadásai ellen, sőt kiterjeszteni is csak így tudják küzdelmüket. Ezek a dolgozók nemcsak sztrájkjogukat és függetlenségüket védik, hanem a társadalmi tulajdonviszonyokat is a kapitalista kizsákmányoló rendszer ellen. Ami kínai elvtársaink tesznek, bennünket is érint. Támogatásuk segít nekünk is megvédeni bérünket a termelési eszközök magántulajdonán alapuló rendszer nyomásával szemben.»

Maria Jesus Fernandez, a PSOE tagja, spanyol UGT-szakszervezet: «A Munkatörvénykönyv reformja, a kollektív tárgyalások elleni soha nem látott támadások mellett kötelezte el magát a kormány, azt az Európai Tanácsnak jún.16-án, majd az IMF-nek jún.18-án bemutatja. Megkönnyíti a munkáltató számára a munkakörülmények változtatását, szakszervezeti beleegyezés nem kell hozzá, lábbal tiporja a kollektív szerződéseket, melyeknek eddig törvényi erejük volt. A munkáltatók fütyülhetnek az ágazati kollektív szerződésekre és vállalati megegyezést vezethetnek be. A kormány a jobboldal teljes támogatásával a bankok, a munkáltatók, az IMF felé fordul: meg akarja akadályozni a szabad kollektív tárgyalásokat, megsemmisíteni a kollektív szerződések törényessségének elismerését.»

Matthias Cornely, IG Metall szakszervezet (Németország) : «Nem értjük, hogy szakszervezeteink részt vesznek Merkellel a válságmegoldó csúcsértekezleten. Nem értjük a titkos megbeszéléseket, mert ezeket az intézkedéseket a szakszervezeti többség elutasította. Az nem lehet a szakszervezet feladata, hogy ezeket a lépéseket apró korrekciókkal elfogadtassa! Ezeket az intézkedéseket vissza kell vonni. Berlinben júl. 7-én, amikor a kormány a parlament elé tárja, hatalmas tüntetést kell szervezni. S ha nem országos demonstrációt szervezünk, akkor minimum regionálisat kell».

Lorenzo Varaldo, pedagógus szakszervezet (Olaszország): «azzal az ürüggyel, hogy a Panda gyártását Lengyelországból visszahozza a Fiat Olaszországba, az igazgatás az országos kollektív szerződést akarja semmisnek tekinteni. A zsarolás így néz ki: a Fiat dolgozói vagy lemondanak az országos szerződésről az összes garanciával együtt és akkor a termelés beindul, vagy elutasítják ezt és akkor 5 ezer dolgozót elbocsátanak. A FIOM (a CGIL vasas konföderációja) nem volt hajlandó elfogadni ezt, de a másik kettő konföderáció (a CISL és az UIL) már alá is írt a Fiat vezetésének. A FIOM körözött egy röplapot, melyben megmagyarázza, hogy a egyezség bizonyos egyéni munkaszerződést jelent, s ha a munkavállaló nem tartja be, végső esetben el is bocsáthatják. A röplap pontosítja, hogy a FIOM nem fogadta el és nem is fogja soha elfogadni, hogy a dolgozók alapvető jogai eltűnjenek. Ezért bármi is legyen egy népszavazás eredménye – maga a referendum ténye is eleve erkölcstelen és illegális –, a FIOM továbbra is nemet mond rá. A baloldali pártok nem foglaltak állást ellene, a Demokrata párt pedig egyenesen egyetért az egyezséggel.»



Sürgősséggel összehívott európai munkáskonferencia (Berlin, 2010. jún.19-20) - Nyilatkozat


Mi, 16 országból (Németország, Belgium, Dánia, Spanyolország, Franciaország, Nagy -Britannia, Görögország, Magyarország, Olaszország, Portugália, Románia, Szerbia, Svédország, Svájc, Csehország, Törökország) érkezett küldöttek, akik egyaránt ugyanazzal az erőszakos offenzívával találjuk szembe magunkat a munkásosztálynak a háború óta kivívott összes vívmánya, elért eredménye és jogai ellen, elhatároztuk, hogy bizottságot hozunk létre az «Európai Dolgozók Egyetértéséért».

Néhány hét alatt az «Európai Unió periferikus államainak adósságválságától» elérkeztünk az összes európai állam adósságválságáig, kezdve Németországgal, Franciaországgal és Nagy-Britanniával. Az «e világ nagyjai» és a gazdasági magaslatok «felfedezték», hogy minden európai állam vett fel kölcsönöket. Túl sokat, azért, hogy a magánszektor segítségére siessenek, hogy a megrendelések összeomlása által megfulladással fenyegetett gazdaságot fellendítsék és 2008 óta, hogy a szakadék szélén táncoló bankrendszert megmentsék. «Kollektivizálták» a bankok és spekulánsok veszteségeit. Most pedig, mivel az egész világ pénzügypiaci rendszere a csőd szélén áll, az Obama-adminisztráció, az IMF és az Európai Unió megparancsolja az összes európai kormánynak, hogy újabb lépést tegyenek a munka deregularizációja, a bérek lenyomása, a szervezett delokalizáció terén az elbocsátások újabb hullámát előkészítve. Megparancsolják a szociális védelem lebontását, kórházak bezárását, magánkézre adását, pedagógusok százezreinek elbocsátását… Miközben százmilliárdokat nyelnek el a NATO botrányos katonai hadműveletei, azt követelik, hogy egész régiók elnéptelenítési eljárása felgyorsuljon, legyen az Spanyolországban, Romániában, Kelet-Európában; még magában Németországban is, ahol a keleti tartományok mostanra lelassult kivérzése azzal fenyeget, hogy újrakezdődik; a nemzetek gyalázatos diszlokációját, az «etnikai» jellegű provokációkra uszítást, a háborúcsinálók kriminális politikáját.

Országainkban a dolgozók óriási többsége elutasítja ezeknek a terveknek az összességét. Négy hónapja nincs egy nap, hogy Görögországban, Romániában, Spanyolországban, Portugáliában, Franciaországban, stb. dolgozók százezrei ne mutatnák ki dühödt tiltakozásukat, elutasításukat, és egyesülési akaratukat e rettenetes programok és nyugdíjuk elvételének megakadályozására.

Meg kell állapítsuk, hogy az európai munkásosztály történelmi harcban született pártjainak vezetői, ahogyan hatalomra jutnak, az Európai Unió és az IMF buzgó szolgáivá lesznek, mint Papandreu, Zapatero, Socrates, stb. Amikor ellenzékben vannak, szerény «tiltakozással» élnek ugyan, de egyikőjük sem teszi a legkisebb kezdeményezést sem az új európai terv ellen, a közpénzek milliárdjainak a finánctőke szolgála-tába állításával szemben.

Ami országainkban a dolgozók millióinak szervezését végző szakszervezeti konföderációk ve-zetését illeti, ha fel is szólítanak tiltakozó mozgalomra, legtöbbjük nem foglal állást úgy, ahogyan a dolgozók milliói várják egész Európában.
Amit várunk ettől a vezetéstől mindeddig hiába – a mi vezetőinktől, mert mindnyájan szakszerve-zeti aktivisták vagyunk –, az ezen terveknek tiszta és világos elítélése, haladék nélküli felhívás kibo-csájtása ezeknek a terveknek a meghiúsítására. Azonban azonnali akció-felhívás helyett velünk szemben opponál, európai szintű koordinált tevé-kenységgel operál, mint az történik az Európai Szakszervezeti Konföderáció (CES/ETUC) keretében, mely követeli «a munkakoncepció, a munkahelyek védelmének rendszere revízióját, ha szükséges, kiigazítását (…) és az új kormányzati mechanizmus sikerének garanciáját, a szociális partnerek szorosabb összekap-csolását minden szinten, valamint a nemzeti és európai reformstratégia követését».

Mintha nem lenne a dolgozók számára semmiféle lehetőség arra, hogy a hitelminősítők és főnökeik zsarolásától megszabaduljanak; mintha nem létezne az emberiség számára más megoldás, mint a pénzügyi piacok szomjának kielégítésére oly érzékeny «társadalmilag elfogadott» tárgyalások!

Hagyják abba a «pénzügyi piacok szabályozására», az «Európai Központi Bank és az EU intézményeinek demokratizálására» vonatkozó szólamokat! Ténylegesen ki tudná elvégezni a G20 piacainak «szabályozását» és az Európai Uniót «demokratizálását» Brüsszel-ben? Kik, ha nem ugyanazok, akik a válságot előidézték, akik a bankok megmentését irányí-tották 2008-ban a közpénzek fosztogatásával és akik azt javasolják, hogy folytassuk mindezt?

Lehetséges-e, hogy szervezeteink vezetése ma alárendeli a dolgozók tízmilliói és családjuk életét a szerencsétlenségünkért felelősök követelései-nek, akiknek az Európai Unió és az IMF eszköz a kezükben?

Lehetséges-e, hogy ma a vezetés szervezeteinket belerángatja a Nemzetközi Szakszervezeti Konföderáció és az Európai Szakszerve-zeti Konföderáció által annyira ajánlott «kormányzati» integrációba, abba, amely majd megsemmisíti őket?

Mi, a 16 országból Berlinben jún. 19-20-án összegyűlt küldöttek kijelentjük: NEM! Ezen a konfe-rencián meghallgattuk egymást. Németországból, Spanyolországból, Franciaországból, Belgiumból, stb. sokan meséltek e konszenzusos politika elleni küzdelmükről, melyet a vezetés valósít meg mandátumán erőszakot téve. Azt mondjuk:

- Ha ma a munkajogot, a nyugdíjakat, a társadalombiztosítást, az iskolákat, stb. hagyjuk tönkretenni,
- ha azért, mert a bankok követelik, a delokalizációs és elbocsátási hullámot hagyjuk folytatódni,
- ha hagyjuk, hogy a sztrájkjogot, a szakszervezetek függetlenségéhez való jogát érintsék,
… az a társadalmi és politikai katasztrófa útjának egyengetése, melyben kontinensünknek drámai körülmények között már volt része.

Ezen beszámolók alapján azt állítjuk: a munkásosztályt nem győzték le, itt van, készen áll! A különböző országokban megtartott sztráj-kok, tüntetések csak az első fecskék. Semmi sem lehet sürgősebb, mint lentről fel, fentről lefelé létrehozni a munkásszervezetek egységfrontját az összes ilyen terv megdöntésére nemzeti és európai szinten.

Semmi nem akadályozhat bennünket! Az európai dolgozók óriási kapacitása elégséges kell legyen arra, hogy az általuk létrehozott szervezeteik vezetését kötelezze mandátumának betartására, s nemet mondasson a szigorítási tervekre, a nyugdíj-, az egészségügyi reformokra, a munka-törvénykönyv tönkretételére; kikövetelje az államosítást, ami ezer és ezer munkahely megőrzé-sének előfeltétele.

Minden erőnket bevetjük, hogy így történjen.
Megismételjük: az összes ilyenfajta terv elejtését akarjuk, nyugdíjunk visszaszerzését, az első lépés megtételét az európai népek valódi testvéri egysége irányába. Ezt a «munkáspaktumot» ajánljuk.

Az utóbbi hónapok története nem hagy semmi kétséget. Nem lesz az európai dolgozók érdekei-nek megfelelő megoldás anélkül, hogy ne szakítanánk az európai direktívákkal, az IMF diktá-tumaival, magukkal az európai intézményekkel.

Ez a feltétele a termelés munka javára történő újjászervezésének, a munkahelyek biztosításá-nak, országaink valódi újjáépítésének, népeink szuverenitása és a demokrácia visszaszerzésének, garancia arra, hogy a népesség szükségleteinek kielégítésére képes kormányok jöjjenek létre.

Ezzel a céllal akarjuk politikai kapcsolatainkat szorosabbra fűzni, egymást támogatni a dolgozók segítése érdekében, hogy ki-ki saját országában munkásmandátumok alapján álló szervezetei egységében saját megoldása szerint megsza-baduljon a pénzügyi piacok és a tőke követelőzéseitől, melynek kizsákmányoló rendszere a válság egyetlen felelőse.
Ezen az úton, lépésről lépésre érhetjük el az európai népek szabad unióját és nem pedig az eurónak a pénzügyi piacok még nagyobb hasznára való megmentésével. Olyan Unióval, mely a szolidaritáson, a testvériségen, a békén alapszik.

Ezt a célt határozza meg a «Bizottság a Dolgozók Európai Egyetértéséért», melyet ez a konferencia hozott létre. Felkérjük a 16 európai ország delegációit, hogy lássák el mandátummal küldötteiket az algíri (2010.nov.27-28-29.) háború- és kizsákmányolásellenes Világkonferenciára, melyet a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése és az algériai Dolgozók pártja hívott össze.


A magyar hozzászólás

A politikai-gazdasági viszonyok változása, tehát 20 év óta Magyarországon a helyzet folyamatosan romlik. A múlt évben a magyar kormány, akkor még szocialista, kölcsönt kért az IMF-től és az Európai Uniótól, melynek konzekvenciájaképpen a nemzetközi intézmények követelései szerint ismét nadrágszíjszorító intézkedések sorozatát kellett hoznia: a népesség jövedelmét csökkenteni (a közszférában a bérek befagyasztása, a 13. havi fizetés és nyugdíj eltörlése, a nyugdíjkorhatár felemelése 65 évre, stb.).
Az érvelés mindig ez: «üres az államkassza, többet fogyasztottunk, mint amennyit termeltünk». Természetesen, nyilvánosan a kormány nem reklámozza, hogy a multinacionális vállalatok (melyek a GDP 60 %-át állítják elő) a „munkaerő árának csökkentése” ürügyén óriási kedvezményekkel rendelkeznek, a bankokat közpénzekből ajándékozták meg és párhuzamosan a munkajogok, a dolgozók jogai tűnnek el fokozatosan – midez pedig szerintük „elengedhetetlenül szükséges, a jövő érdekében».
Az eredmény: a munkanélküliség hivatalosan 12 %-os; a népesség egyharmada a szegénységi küszöbön vagy alatta él.
A közelmúlt törvényhozói választási után a magyarok a szocialistákat ellenzékbe küldték és kormányzásra a konzervatív pártot választották. Kampánya alatt nagy hűhóval hirdette, hogy a nép javára fog szolgálni – egyébként a pénzügypiacok ennek alapján kezdtek el nyugtalankodni, a forint pedig esni –, de aztán megkapta brüsszeli és washingtoni gazdáiktól az ukázt és gyorsan kijelentette, hogy 2010-re tartani fogja a 3,8 %-os költségvetési hiányt. Ehhez az új kormány bevezette a 16 %-os egységes (tehát nem progresszív!) személyi jövedelemadót: ami annyit jelent, bruttó havi 300 ezer Ft fizetésig mindenki vesztes, közöttük az eddig adómentes minimálbéresek tömegei, a dolgozók 30-40 százaléka. Ugyanakkor az infláció a múlt év hasonló időszakához képest 5 %-os. A (kis- és közép) vállalkozások adóját a kormány 9 %-kal csökkenteni szándékozza, a hatóságok pedig ezután nem ellenőrzik családon belül a vagyon mozgását…
Az új kormány a közszolgáltatás költségvetését is megnyirbálja (120 milliárd forinttal), a bértömeget 15 %-kal megrövidíti cinikusan hozzátéve: «döntsetek ti ott az iskolákban, bölcsődékben a végrehajtásról, választhattok az elbocsátások és a bércsökkentés között». Végülis az elbocsátás már egyszerűvé vált, a köztisztviselőknél lehetséges anélkül, hogy igazolni kellene okát. Viszont a kabinet nagylekű a kormányzati káderek számát, a rendőrség megerősítését illetően és a számos magyar katonai missziót (közöttük Afganisztánban és Irakban) sem akarja leállítani.

A privatizáció is tovább folyik. A szolgáltatás és a munkaerő szabad mozgása nevében a szociális dömping Magyarországon nagyon jól működik: szép számban használnak vállalatok olcsó román, szlovák munkaerőt. A sovinizmus veszélye annál is inkább növekszik, mivel a régi játék újból feltámadt. A magyar kormány megadta a kettős állampolgárság lehetőségét a határokon túl élő magyar kisebbségek számára. A szlovák kormány azonnal riposztozva beígérte mindazok megfosztását a szlovák állapolgárságuktól, akik a magyart elfogadják.
A magyar kisebbségeknek elegük van, nem akarnak játékká válni a kormányok kezében. Az egyetlen lehetséges megoldás a demokratikus jogok kiterjesztése minden népre, akár többségben van, akár kisebbségben. Más esetben ez a politika egyesenes az «etnikai» konfliktusokhoz vezet, ahogyan kiprovokálták a múltban Jugoszláviában, ma pedig Belgiumban.

Ami megállapítható: az IMF utasításait követő európai uniós politika kontinuitása.

E találkozó előkészítésekor szakszervezeti felelősökkel beszélgettünk német elvtársaink felhívásáról. Beszéltek azokról a «zombikról», akik kénytelenek a legális túlórákon felül is dolgozni túlélésükért, magánéletük nincs, csak «meló, kaja, alvás». S ezt kell folytatniuk 65 éves korukig! Ismerünk fiatalokat, akiknek csak egy vágyuk van, dolgozni, családot alapítani, rendesen megélni. Akinek munkája van (még), az beledöglik, de akinek nincs, az is – mindenki a tőke érdekei szerint.
Ezek a munkás szakszervezeti bizalmik arra hatalmaztak fel, hogy nézőpontjukat ismertessem itt. Mindnyájan egyetértenek a felhívás megállapításaival, mert lehetetlen elviselni a védtelen dolgozó tömegek egyre szegényebbé válását és a másik oldalon a tőkés osztály meggazdagodásának támogatását. Azt gondoljuk, hogy széles egységet kell teremteni országos és nemzetközi szinten; mindnyájan ugyanabban a hajóban evezünk, mindenütt ugyabban a helyzetben vagyunk. Ugyanazt a támadást viseljük el a nyugdíjak ellen Franciaországban, mint Magyarországon, ugyanaz a szigorúság és zordonság Görögországban és Romániában, ugyanazok az elbocsátások Spanyolországban mint Belgiumban; a munkahelyek megszűnése mindenütt, a vállalatok diszlokációja, sőt, már az országoké is… kijátszák a dolgozókat a bérek mindig lefelé nivellálásáért a tőkés profit növelése érdekében. Itt az ideje, hogy kimondjuk együtt:

- Nemet az Európai Unióra, nemet az IMF-re, melyek csak a nagytőkét képviselik; nemet a NATO-ra, mely ennek hatalmát szolgálja!

- Az EU-tól, az IMF-től és a NATO-tól megszabadított szabad népek szabad Európáját!

- Nemet a közszolgáltatás, a gyárak, üzemek, kórházak, iskolák privatizációjára, az összes privatizáció visszavonását!

- A szakszervezeti szabadságjogok helyreállítását a multinacionális vállalatoknál is, ahol de facto tiltják a szakszervezeti tevékenységet. A munka világát érintő törvények tiszteletben tartását!

Munkás Hírlap somijudit@yahoo.fr

Az Orbán-kormány első hónapjának munkáspárti értékelése

Május óta új parlamentje, új kormánya van Magyarországnak. A Fidesz-KDNP megnyerte az áprilisi választásokat, megszerezve a képviselői helyek 67,88 százalékát. Az új kormány számos új intézkedést hozott. De vajon kiknek jók ezek? Az alábbiakban elmondjuk, hogy mit gondolunk mi, a Munkáspárt az Orbán-kormány első hónapjáról.



Nem a nép kormánya, a tőke kormánya


Nem tudjuk, hogy milyen lesz pontosan az új kormány. Egyet azonban biztosan tudunk. Sem a parlament, sem a kormány nem nevezheti magát a nép parlamentjének és a nép kormányának. Ma sem a munkásság és a dolgozói rétegek vezetik az országot, hanem a magyar tőkésosztály. Ebben semmi változás nincs a múlthoz képest. A képviselők, a miniszterek között nincs egyetlen munkás, paraszt, kisvállalkozó, kisnyugdíjas és pályakezdő fiatal sem. Vajon átérezhetik-e egyáltalán az ő gondjaikat?



A Fidesz-KDNP-nek sikerült elhitetnie az emberekkel, hogy nem a tőkés rendszer van válságban, nem a tőkés rendszerváltás óta eltelt húsz év hibáiban és bűneiben kell keresni a magyarázatot, hanem minden rossz, a munkanélküliségtől kezdve a korrupcióig csupán az MSZP-SZDSZ koalíció számlájára írható.



A másik oldalon viszont az MSZP lejáratta nem csak önmagát, hanem a baloldali eszméket is. Így jöhetett létre olyan helyzet, hogy igen széles társadalmi erők szavaztak a Fidesz-KDNP-re.



A hazai tőke most azt várja az új kormánytól, hogy szilárdítsa meg a tőke uralmát Magyarországon, stabilizálja a gazdaságot, teremtsen rendet, azaz olyan politikai és jogi feltételeket, amelyek között a tőke hatékonyabban és olcsóbban működhet. Ez az igény ma még találkozik az emberek jelentős részének igényével, akik az elmúlt 20 év folyamatosan romló munka-, és életkörülményei után rendet és jobb életet várnak.



Verseny az idővel


Az Orbán-kormány versenyt fut az idővel. Tudják, hogy sokan csak azért szavaztak rájuk, mert bármi áron változást akartak. Az Orbán-kormánynak addig kell cselekednie, amíg az emberek nem döbbennek rá az igazságra: jobb lesz a középosztálynak, de rosszabb lesz a munkásnak, a dolgozó tömegeknek.



Gyorsabbá tették a törvények elfogadását. Leváltották a katonai, rendőri és más fontos intézmények vezetését. És ez csak a kezdet. Hogy jobbak lesznek-e elődeiknél, majd kiderül. A Munkáspárt helyesnek tartja a rendészeti és az igazságügyi igazgatás szétválasztását, a belügyi adminisztráció önálló szakigazgatássá szervezését, valamint a közigazgatás racionalizálásának koncepcióját. Ezen túl „egyszerűbb” lesz alkotmánybírókat választani. Azt, hogy a magyar valóságban az alkotmánybíróság az alapjogok érvényesülésének ilyen háttérrel mennyire lehet őre, az alkotmányosság demokratikus kontrolljának gyakorló jogintézménye, pártunk számára egy nyitott kérdés.



A Fidesz nem osztozkodik a hatalmon. Tesznek ugyan gesztusokat az ellenzéki pártoknak, de szó sincs arról, hogy számítanának rájuk. A Fidesz az ellenzék megosztására törekszik, és ezt sikerrel végzi. Helyük van olyan korábbi MSZP-s személyeknek, akiket itt vagy ott sérelmek értek. Így jöhetett szóba Bihari Mihály az Alkotmánybíróság tagjaként, Warvasovszky Tihamér az ÁSZ alelnöki tisztségére.



Egy hónap alatt kiderült, hogy a Fidesz nem akar elnöki köztársaságot. Marad a parlamenti rendszer. A jelenlegi köztársasági elnök maximálisan segítette a Fideszt a hatalomra kerülésben és a hatalom átadásában. A Fidesz „nemzeti hőssé” emeli, de láthatóan nem őt akarja a köztársaság élére. Nem kíván olyan köztársasági elnököt, mely bármely határozatát „visszaküldené átgondolásra”.



Jelkép-politizálás és ami mögötte van


Az új hatalom tisztában van a magyar társadalom alapvető gondjaival, hiszen ezekről beszéltek éveken át. Nincs hazai termelés, túlságosan függünk a külföldi tőkétől, tönkretették a mezőgazdaságot, veszélyben az egészségügy, az oktatás, óriási a szegénység. Mindezzel tisztában vannak.



Az új kormány nem tud, vagy nem akar változtatni a lényegen. Jön a jelkép-politizálás, azaz az olyan lépések, amelyek önmagunkban akár fontosak is lehetnek, de nem változtatnak a magyar társadalom alapvető problémáin. „Forradalomnak” nevezik azt, ami nem volt az, hiszen az áprilisi választásokon nem változtatták meg a társadalmi rendszert. Eddig is kapitalizmus volt, ezen túl is az lesz. A „nemzeti összefogás” kormányáról beszélnek, noha a politikából változatlanul széles rétegek maradnak ki.



A trianoni béke vitathatatlanul igazságtalan imperialista béke volt, amely a magyar nemzet egészét tragikusan érintette. Nincs kivetnivaló abban, ha egy nemzet emlékezik történelmi tragédiáira. De nem lenne szabad hallgatni arról sem, hogy a trianoni békét felváltotta a párizsi béke, amelyet egyebek között azok a tőkés nagyhatalmak fogadtak el, amelyeket a mai magyar tőkés rendszer barátjának tekint. Beszélni kellene arról is, hogy a magyar tőkésosztály a probléma érdemi rendezésének lehetőségét levette a napirendről azzal, hogy Magyarországot bevitte a NATO-ba és az EU-ba.



A kettős állampolgárságról szóló törvény jelenlegi formájában nem több mint jelkép. A külföldön élő magyarok, már akik akarják, közelebb érezhetik Magyarországot. A magyar belpolitikában erősíti a nacionalizmust. A kormány jobban tenné, ha egyértelműen megakadályozná olyan személyek részvételét Magyarország irányításában, akik akármilyen kettős állampolgárok. Ez sem történt meg egyelőre!



A BTK módosítása, „a nemzeti-szocialista és kommunista rendszerek bűnei nyilvános tagadásának” büntetése elvileg hibás, gyakorlatilag szükségtelen, politikailag káros és veszélyes. A törvény hibásan nem fasiszta rendszerekről beszél, hanem nemzeti-szocialista rendszerekről. Ilyen azonban csak egy volt: a hitleri Németország. Fasiszta rendszerek azonban másutt is léteztek, így Magyarországon is. Csak nem megint a Horthy-rendszer tisztára mosásáról van szó?



Kommunista rendszer pedig még egyetlen országban sem létezett. Szükségtelen a törvény, hiszen a magyar társadalom egyetlen problémája sem oldódik meg ezzel. Viszont káros és veszélyes, mert régi sebeket tép fel, és újakat okoz. Ráadásul komoly alapot nyújt a történelemhamisításhoz, a szocialista rendszer negatív, valóságtól elrugaszkodott megítéléséhez.



A törvény része a magyar tőkés politikai elit évek óta folyó erőfeszítéseinek, hogy leszámoljanak a kommunista mozgalommal, és szélesebb értelemben a munkásmozgalommal. A tőkés erők szégyenteljes módon igyekeznek meghamisítani a történelmet, befeketíteni a magyarországi szocializmus négy évtizedét, azokat az esztendőket, amikor milliók számára nyílt meg a gazdasági és kulturális felemelkedés lehetősége. A Btk. ilyen irányú módosítása része annak a húsz éve tartó ideológia-támadásnak, mely hamis módon egyenlőségjelet akar tenni a fasizmus és a kommunizmus közé. A törvény korlátozza a sajtó- és véleménynyilvánítás szabadságát, nemcsak a politikusok, hanem írók, újságírók, művészek alkotói szabadságát is. A Magyar Kommunista Munkáspárt elítéli a kommunista-ellenes hisztériakeltés minden formáját.



Új alkotmányt, de milyet?


„Forradalom”, a „nemzeti együttműködés rendszere”, új alkotmány. Ez a Fidesz-KDNP kormány érvelése. A fejlődés magával hozott sok mindent, ami szükségessé teszi az alkotmány módosítását. A 200 fős parlament, az átláthatóbbá és kisebbé váló állam eredménye egy korszerűbb tőkés Magyarország lehet.



A Munkáspárt úgy véli: ennél sokkal többre van szükség. Az új alkotmány nem fogja megváltoztatni a kapitalizmust. A Magyar Kommunista Munkáspárt csak olyan az új alkotmányt támogat mely az első munkahelyhez és az első lakáshoz való jogot deklarálja, illetve garantálja a lakosság egésze számára az emberi életfeltételeket! Biztosítsa a valóságos vallási és ideológiai szabadságot! Szavatolja, hogy a nép hozzájuthat minden információhoz, és közvetlenül, érdemben beleszólhat az ország ügyeinek eldöntésébe Mindez a mostani kormányprogramban nincs benne. Nincs benne az sem, ami igazából ellenőrizhetővé tenné a parlamentet - a képviselők visszahívhatósága.



A Munkáspárt ellenzi, hogy Magyarország bármilyen formában visszatérjen a királysághoz. A koronát vigyék vissza a Nemzeti Múzeumba! A kormány semmilyen formában se adjon teret a „Szent Koronával” kapcsolatos nézeteknek!



Választási törvény: csak a tőkés pártoknak jó


A kormányzat megkezdte a választási eljárásról szóló törvény módosítását is. A Fidesz megoldást akar két régóta megoldatlan ügyre, a kisebb létszámú parlament és a nemzetiségi képviselet problémájára. Mindez hatékonyabbá teheti az állami életet.



Ugyanakkor nem változtat a választási rendszer más hibáin. Meghagyja a kopogtatócédulák rendszerét, az 5 százalékos küszöböt. A Fidesz-KDNP által javasolt törvény csak a gazdag tőkés pártoknak jó. Célja megakadályozni, hogy más politikai erők bekerüljenek a parlamentbe. Nem növeli a parlament társadalmi elfogadottságát, hiszen jelentős társadalmi érdekek a jövőben sem lesznek képviselve.



A Munkáspárt üdvözli az önkormányzati képviselők létszámának csökkentését, de a törvény számos negatívumot tartalmaz. Érvényben hagyja az ajánlások rendszerét: Budapesten és a nagyvárosokban csökkenti a kompenzációs helyeket, növeli az ajánlások számát, és mindenütt bevezeti az 5 százalékos küszöböt. A törvény a hatékonyság jelszavával korlátozza a demokráciát, lényegében kizárja a kis pártokat az önkormányzatokból.



A média és hírközlést módosító törvény centralizálni kívánja a közszolgálati intézményeket. Ez hatékonyabbá teheti a tőkés médiumokat, de nem szolgálja az esélyegyenlőséget a különböző médiumokban. Továbbra is csupán a nagy tőkés pártok egymás közötti egyezkedéséről van szó.



Lesz-e munkahelyteremtés?


A Fidesz-KDNP 10 év alatt 1 millió munkahely megteremtését hirdette meg. Mindezt a magyar vállalkozásokra alapozva. Elképzelhető, hogy a kormány képes sok munkahely teremtésére, feltéve, hogy Magyarországon felgyorsul az ismét megindult növekedés. Feltéve, hogy az új kormány megálljt parancsol a multinak, lesz bátorsága visszautasítani az IMF és az EU zsarolását. Ha nem, akkor semmi nem lesz a megígért munkahelyekből.



A munkahelyteremtés egyik pillére az építőipar lehet. Ehhez azonban nem csupán szavak kellenek, hanem az, hogy az állam belekezdjen olcsó lakások építésébe, s olyan rendszert alakítson ki, amelyben a lakásépítkezés nem kínos teher az önkormányzatoknak, hanem kedvező, államilag is támogatott, sok esetben az állam által kivitelezett program.



A magyar mezőgazdaság helyreállítása közös nemzeti érdek, ezt a Munkáspárt is támogatja. Sem a kormányprogram, sem a kormány eddigi intézkedései nem adnak választ arra a lényeges kérdésre, hogy miként akarja és tudja a kormány megvédeni a magyar termőföldet, és a hazai mezőgazdaság érdekeit képviselni az EU-ban. Válaszra vár az is, hogy képes-e a kormány megfékezni, sőt visszaszorítani a külföldi bevásárlóközpontokat, ami nélkül nem lehet a hazai piacot visszaszerezni.



A Munkáspárt úgy véli: a munkahelyteremtés nem megvalósítható széleskörű államosítás, valamint az EU-ban a hazai mezőgazdasági kibocsátási kvóták emelése, a vonatkozó adók csökkentése nélkül. A Fidesz-KDNP programja ezt nem tartalmazza, a Munkáspárté viszont igen.



Az adórendszer a tőkésnek, a középosztálynak jó


Az Orbán-kormány megkezdte az adórendszer átalakítását. Feladja a polgári társadalmak klasszikus vívmányát, az arányos közteherviselést, és 16%-os egykulcsos személyi jövedelemadót vezet be. Csak ennek fényében vizsgálható a családi adózás bevezetése és a minimálbér megadóztatása is. Ez jó a gazdagoknak, jó a nagyobb keresetűeknek, rossz a szegénynek, a kiskeresetűeknek. A Munkáspárt progresszív jövedelemadót akar. Aki többet keres, fizessen több adót!



A Munkáspárt helyesli azt a törekvést, hogy a kormány a magyar és külföldi vállalkozások számára azonos feltételeket teremtsen, szüntesse meg a külföldi tőke adókedvezményeit és állami támogatásait, Ugyanakkor erősen kérdéses, hogy ezt a kormányzat valóban meg tudja-e tenni. Első lépéseik arra utalnak, hogy a multik privilégiumai nem csorbulnak.



A Munkáspárt üdvözli a banktőke megadóztatását. Nincs biztosíték azonban arra, hogy a bankok nem az emberekkel fizettetik meg ennek az árát, mint ahogyan a múltban sokszor megtörtént. Az állam továbbra sem rendelkezik olyan „nagy bankkal”, amelyen keresztül érdemben beavatkozhatna a bankok tevékenységébe. Megoldás az OTP államosítása lenne, melyről mindmáig sokan azt hiszik, valóban magyar köztulajdonú bank.



Kedvező a kilakoltatási moratórium, mint ahogy a jelzálog forint alapú hitelhez kötése is, azzal együtt, hogy a korábban devizában eladósodottakon ez a szándék nem segít.



Az örökösödési adó eltörlése a nagy vagyonúakat támogatja, miközben az átlagember is örül neki. Támogatható a közüzemi díjak emelésére vonatkozó moratórium, és az ármegállapítás új rendszeréről való elképzelés.



A Munkáspárt támogatja a pártok költségvetési támogatásának szűkítését, de ez nem elég. A pártok ne kapjanak egyetlen forint állami támogatást sem!



Az Orbán-kormány intézkedései a középosztályt támogatják. A meghirdetett intézkedések továbbra sem oldják meg a magyar gazdaság legnagyobb gondját – mely a tőke természetéből fakad – az alulfoglalkoztatást.



Az akcióprogramnak mindenféleképpen gyengéje, hogy nincs válasz az infláció alakulására, mint ahogy arra sincs garancia, hogy a külföldi tőke hazánkban elért profitnövekedését itthon fektessék be. Ráadásul az offshore cégek – Magyarországon sok esetben magyarok által termelt bevételeinek – adózására sincsen válasza. Itt is jól látszik, hogy az Orbán-kormány sem mer az Európa Unióval lényeges kérdésekben szembeszállni.



Elszámoltatás és rend


A Fidesz-KDNP kormányprogramja nagy hangsúlyt helyez az elszámoltatásra. Akik loptak, akik csaltak, bűnhődniük kell! A szavak azonban nem elegendőek. A Munkáspárt szükségesnek tartja a Büntető Törvénykönyv módosítását, melynek értelmében a jelentős nemzetgazdasági károkat okozó sikkasztási és korrupciós ügyek elkövetőit a legszigorúbb büntetéssel sújtsák. A szabálysértési szankciók jobban érvényesítsék a tett-arányos büntetés elvét. A pénzbírságok felemelésével erősítsék a törvényi szigort, mely fejezze ki: nem érdemes bűnt elkövetni. S, ami fontosabb: szigorúan ellenőrizni kell az új parlament, az új kormány tagjait, elejét véve hasonló bűnöknek. Jó és végrehajtható törvényekre van szükség.



Magyarországon rendre van szükség. A választás eredménye azt bizonyítja, hogy ez az emberek igénye is. Olyan alkotmányos biztosítékokra van azonban szükség, amelyek a rend fogalmát nem szűk érdekcsoportra korlátozva biztosítják. A rendőrség ennek fontos, de csak egyik eszköze. Nagyobb társadalmi nyilvánosságra, az információk teljes nyilvánosságára, társadalmi vitákra van szükség. A Fidesz-KDNP programjából ez hiányzik, a Munkáspártéban benne van.



Állami marad az egészségügy?


A Fidesz-KDNP program változást és rendet akar az egészségügyben, fel akarja számolni az MSZP-SZDSZ okozta károkat. Az eddig bejelentett intézkedések, az Egészségbiztosítási Felügyelet megszüntetése, a patikaalapítás felfüggesztése, az orvosi és gyógyszerészeti kamarai tagság kötelezővé tétele, az egészségügyi intézményekre vonatkozó új minimumrendelet felfüggesztése, a rezidensek röghöz kötöttségének megszüntetése ilyen lépésnek tekinthető. A szociálpolitikában örvendetes a gyes három éves időszakának visszaállítási szándéka.



Ugyanakkor egyelőre nem világos, hogy az egészségügy állami tulajdonban marad-e, és ténylegesen sokkal többet fog-e rá költeni az ország, vagy sem.



Lesz-e iskolai sport?


A Fidesz-KDNP programja új ifjúságpolitikát ígér. Mindez azonban csak ígéret marad, ha nem történnek alapvető változások. Az ifjúságpolitika egy ország jövőjét meghatározó átfogó rendszer, amely magában foglalja a rendszeres testnevelést, a fizikai - szellemi nevelés folyamatos, jövedelemi helyezettől független biztosítását is.



Javasoljuk a mindennapi testedzés kötelezettségének előírását valamennyi oktatási formában legalább napi 45 perces időkeretben érvényesíteni. A fiatalok sportolását azonban a pénzhiány és a magas árak, a tömegsport teljes elsorvasztása is akadályozza.



Tanulhatnak-e a fiatalok?


A kormányprogram szükségesnek tartja az oktatás átalakítását, a szakmunkásképzés megújítását, a természettudományos és mérnökképzés bővítését. Helyes, de nem elég! Ha Magyarország nem alakítja át gyökeresen a közoktatást, ha nem lép ki a bolognai rendszerből, ha nem költ lényegesen többet az oktatásra, semmi sem fog történni.



A Munkáspárt úgy véli: helyes törekvés, hogy a kormány meg akarja állítani a társadalom erkölcsi hanyatlását, vissza akarja állítani a munka becsületét. Helyesli, hogy a kormány meg akarja védeni a pedagógusokat, csökkenteni terheiket és segíteni alkotó munkájukat. Helyesli, hogy a bezárt települések kis iskoláit újra meg akarják nyitni, de itt gyors intézkedésekre, és nem szavakra van szükség.



A Munkáspárt úgy véli: az ország anyagi javait a modern állami közoktatás erősítésére kellene koncentrálni. A jövőt nem szolgálná, ha a közoktatás a Bethlen-Klebelsberg-féle szellemiséghez nyúlna vissza, ha felszámolnák vagy gyengítenék az oktatás világi jellegét.



A Munkáspárt helyesli, hogy a kormányzat a bolognai folyamat szerepét csökkenteni kívánja. Az érettségi vizsga és a felsőoktatási intézménybe való felvétel egyes szabályainak módosítása fontos lépés lehet az egységes felvételi rendszer megteremtése felé. Egyetért azzal, hogy az eddigi osztatlan egyetemi szakok mellett (orvosi, mérnöki, jogi), a tanári képzésre is kiterjeszti az osztatlan szakok számának növelését. Ugyanakkor alapvetőnek tartja az alapkutatásokat megalapozó elméleti szakágazatokban is az egylépcsős felsőoktatási rendszer kibővítését, a hazai kutatóbázisok fejlesztését.



A Munkáspárt megtévesztőnek tartja, ami az eddigi kormány-véleményekből tűnik ki, hogy a kormányzat a felső fokú szakképzés (OKJ) és a felsőfokú képzés (főiskola-egyetem) harmóniájáról beszél, akkor, amikor ennek arányát kívánja a korábbi 50-50%-ról, 70-30%-ra módosítani.



A Munkáspárt helyesli az egységes, központilag nagyobb tartalmi körre kiterjedő tanterv visszaállítását, de fontos politikai kérdésnek tartja, hogy az egységes tanterv tükrözze a mai világ változásait, a magyar társadalom sokszínűségét.

A Munkáspárt helyesli azokat az oktatáspolitikai törekvéseket, amelyek a magyar közoktatás hagyományaihoz kötődő, gyermekek, tanulók és szülők számára egyértelmű osztályozást állítaná vissza az általános iskola második évfolyamának év végétől, s a pedagógusok autonóm döntési jogosultságává tenné ismét az évfolyamismétlésre utalást az alsó tagozaton. A Munkáspárt az évismétlés megelőzése érdekében a csoport létszámok jelentős csökkentését, a munkanélküli pedagógusok „hadba” állítását szorgalmazza. Ennek megoldása nem lehet „a forrás szűkösség” akadálya. Alapvető fontosságúnak ítéljük, hogy az alapvető készségek (olvasás, szövegértés, matematikai eszköztudás) továbbra is helyet kapjanak az általános iskolai oktatás valamennyi szakaszában.

Lesz-e önálló magyar külpolitika?


Az új kormány célul tűzte ki a magyar külpolitika megújítását, Magyarország tekintélyének visszaállítását.



A Munkáspárt úgy véli, hogy Magyarország az elmúlt években teljes mértékben a nagyhatalmak kiszolgáltatottjává vált. A kormány feladta nemzeti függetlenségünk biztosítását.



A Munkáspárt egyetért azzal, hogy „új világgazdasági nyitásra van szükségünk, ami a Kelet felé való nyitást is jelenti, megtartva az Európai Unió tagjaként élvezett előnyeinket. Kína, Oroszország, India és a többi kelet-ázsiai gazdaság gyors fejlődésére is rá kell kapcsolni a magyar exportgazdaságot”.



A magyar külpolitika ezen szándéka új. Ilyen külpolitikához azonban arra van szükség, hogy a kormány a magyar nemzeti érdekek alapján időről-időre nemet mondjon a NATO és az EU nemzeti érdeket sértő elvárásaira, és önálló kezdeményezéseket is tegyen. Ennek ellentmond, hogy a kormány nem ítélte el egyértelműen a segélyszállítmányokat szállító hajók elleni izraeli támadást, annak ellenére, hogy azt az EU számos állama elítélte.



A Munkáspárt úgy véli: Magyarország jövőjét az szolgálja, ha kilépne a NATO-ból és az új nemzetközi helyzetben felülbírálja, illetve felvetné a magyar EU-tagság előnytelen oldalait is. Magyarország csak akkor maradjon az EU tagja, ha nemzeti érdekeink megvalósulnak, ha a magyar dolgozó is nyertese lehet.



A legjobb reform sem megoldás a munkásoknak


A Fidesz-KDNP kormányprogramja a kapitalista rendszer hatékonyabbá tétele, a tőkés rendszeren belüli reformok programja. A Fidesz állítása ellenére nem forradalom ment végbe, azaz nem egy új társadalmi rendszer váltotta fel a régit. A Fidesz által hangoztatott „társadalmi szerződés” csak szólam. A Fidesz-KDNP programja nem irányul a kapitalizmus megváltoztatására. Célja a tőkés rendszer keretein belül megvalósítható politikai, gazdasági, ideológiai korszerűsítés, átalakítás, azaz tőkés reformok megvalósítása.



A Munkáspárt célja nem egy jobb kapitalizmus, hanem egy olyan társadalom, ahol nem a pénz uralkodik, ahol egyesek nem alázhatnak meg bennünket, dolgozókat és dolgozni vágyókat, nem zsákmányolhatnak ki csak azért, mert nekik van tőkéjük, nekünk meg nincs.



A Munkáspárt ugyanakkor úgy véli a jelenlegi viszonyok között is: különbséget kell tenni reform és reform között. A Munkáspárt elutasítja mindazokat a reformokat és egyéb intézkedéseket, amelyek azt szolgálják, hogy a tőke még jobban kizsákmányolhassa a munkásokat és a dolgozókat. Harcolni fogunk minden olyan törekvés ellen, amely a hatékonyságra, nemzeti együttműködésre hivatkozva egyoldalúan érvényesíti a tőkés érdekeket, semmibe véve a dolgozókét.



A Munkáspártnak a korábbiakhoz hasonlóan a józan megítélés politikáját kell folytatnia. A kormányt tettei, cselekedetei alapján kell értékelnie. Mércénk egy van: mi segíti a dolgozók érdekeinek érvényesítését.



Emlékeztetnünk kell az embereket: legyetek éberek! Szellemileg lebecsülnek titeket, félrevezetni, manipulálni akarnak!



Ugyanakkor el kell ismernünk az olyan reformokat, amelyek jobbá tehetik a dolgozók életkörülményeit. Ha az ország többet fog költeni kutatásra és fejlesztésre, ha visszaállítják a vasúti mellékvonalakat, s helyi kispostákat, ha munkahelyeket teremtenek, ha építik az országot, ez jó!



Világosan kell látnunk azonban, hogy a tőke nem fogja saját természetét megváltoztatni. Soha nem lesz a tőkés Magyarországon mindenkinek munkája, mert a tőke érdeke, és működésének törvényszerűsége az, hogy mindig legyen munkanélküliség. A magyar nagytőke önállósítási törekvéseinek gátat szabhatnak a multinacionális tőke érdekei. Az Orbán-kormány - ha még annyira is csak reform - programjának megvalósításához is óriási politikai akaratra és bátorságra lenne szükség.



E program azonban még eredményes megvalósulása esetén sem oldja meg a munkások, a dolgozók alapvető problémáit. Ehhez arra van szükség, hogy működjenek a szakszervezetek, a munkahelyi érdekképviseletek, dolgozók és munkások a saját érdekükben maguk szólhassanak bele az ország ügyeibe. Ez ma nem így van, s amíg egyetlen munkás, dolgozó sincs a parlamentben, ez nem is fog változni.



A Munkáspárt kommunista pártként fogja figyelni az új tőkés kormány politikáját. Küzdeni fogunk minden és mindenki ellen, ami, és aki korlátozza a dolgozókat, sérti a munkások és a dolgozók érdekeit, növeli a kizsákmányolást. A Munkáspárt minden nap elmondja véleményét a kormány politikájáról. Azon lesz, hogy minden munkás, minden dolgozó megértse: jobb sorsot nem a kormánytól kell várni! Jobb sorsra csak akkor számíthatnak, ha megküzdenek érte. Ebben számíthatnak a Munkáspártra.



Budapest, 2010. június 26.


Munkáspárt Központi Bizottsága

A boldoggá avatott pap

Jún. 6-án megtartották a lengyelországi prímás oltalmával, a pápa üzenete mellett Popieluzko lengyel pap boldoggáavatási miséjét. Popieluzkot Jaruzelski sztálinista rezsime alatt 1984-ben gyilkolta meg a rendőrség.

A boldoggáavatás a szenttéavatás előtti utolsó lépés. Furcsa, mert Popieluzkonak sosem volt «szentszaga» a maga idején.

1980 augusztusában egész Lengyelországon átviharzó általános sztrájk adott életet a Soldarnosc független munkásszervezetnek. 80. dec. 13-án államcsíny állította helyre a «rendet», s a hatalom támogatót keresett a Solidarnosc aktivitásával szemben, melyet történetesen az egyházban talált meg. Az egyház, 1983-ban visszaszerezve elkobzott vagyonát, tárgyalásokba kezdett a rendszer képviselőivel a mezőgazdasági (magán) szektor számára segítséget nyújtó privilegizált pénzügyi és vámrendszer létrehozásáról.
A fiatal Popieluzko atya a varsói acélművek lelkésze. A munkások, a Solidarnosc tagjai között él – elkötelezett híve annak függetlenségének, és az egyházi hierarchiával szembeszállva is támogatja felhívását a helyhatósági választások bojkottjára. A rendszer által felállított «69 veszélyes pap» listàjànak egyike. Veszélyes, mert többet foglalkozik a szakszervezettel, mint egyházával. 1984 folyamán a rendőrség állandóan zaklatja, míg végül három rendőr elhurcolja és halálra veri.

Temetésekor Glemp kardinális, prímás, a lengyel egyház feje kijelenti: «Imádkozni fogunk, hogy a bűnösök isteni kegyelmet nyerjenek». Amiről nem beszél, hogy saját maga is személyesen, többször megpróbálta Popieluzkot térdre kényszeríteni. Csak a lelkész halála után találták meg naplóját, melyben beszámol a prímással történt találkozóiról, s a néhány nappal halála előtti utolsó nyomásgyakorlásról. «Vádai nyomán szóhoz sem jutottam… Az SB (a politikai rendőrség) kihallgatásai folyamán több tisztelettel találkoztam.»

Néhány nappal később a kényelmetlen pap halott, az út szabaddá vált. 26 évvel később pedig boldoggá avatják. Popieluzko forog a sírjában.

Nemzetközi aktualitások jún. 17-23.

A Munkásinformációk számaiból (megjelenik a POI lapjában 87, r. du Faubourg St Denis 75010 Paris)

Kína
Foshanban kezdődött a Hondánál, Zhuhaiban a Flextronicnál, Sanghaiban a TPO Display-Foxconn-nál, Xianban folytatódott

A foshani Honda sztrájkoló dolgozóit saját választottjai képviselték az üzemi tárgyalásokon, ahol gyakorlatilag elérték bérük megduplázását. A mozgalom átterjedt a japán autókonstruktor más üzemeire, valamint a Flextronicra, a TPO Display-Fooxconnra is több kínai régióban. Azt ugyan még nem lehet tudni, milyen eredménnyel zárulnak utóbbiak, egy dolog azonban biztos: az előrelépés megtörtént. Hivatalos szakszervezetetüket „leváltották”, miután az cserbenhagyta őket, és saját képviselőiket küldték tárgyalni. A sztrájkok a nagy külföldi tulajdonú vállalatoknál robbantak ki, de az államiakban is vannak konfliktusok, bizonyos esetekben éppen a privatizáció megelőzésére. A Hondánál elsősorban a japán igazgatással kerültek szembe a dolgozók, de magával a kínai kormánnyal is, mely a multinacionálisokat „rendkívül alacsony bérekkel” csalogatja és biztosítja, hogy ez így is marad. Ehhez asszisztál a hivatalos szakszervezet.
Számszerűleg a kínai munkásosztály a legnagyobb a világon: 300 millió bérből élő dolgozó, s maga az osztályöntudatra ébredés ténye megremegtetheti a világtőkét. Egyik kommentátor ezt mondta: ”vége az olcsó bér korszakának”. A kínai dolgozók bérküzdelme megtámogatja az európai és amerikai bérköveteléseket is, melyek szintén nem fogadják el a versenyképességnek hozandó áldozatot és a delokalizációval zsarolást.
Két éve Dassault (francia nagytőkés és jobboldali képviselő) azt mondta: „nem dolgozunk eleget Európában. Kínában a dolgozók heti 45 órát dolgoznak, az üzemben alszanak, jó minőséget gyártanak olcsón.” Tévedett, nem 45-öt, de sokszor 72 órát dolgoznak, Ipadot, Iphone-t készítenek az Apple-nek, Sonynak, Dellnek, s mivel csak 100 eurót keresnek, eladósodnak. Mivel letelepedésük a városban tilos, így hálótermekben alszanak, ennek a tetejéről ugrottak a mélybe a Foxconn-nál, melynek vezetője csak a 9. haláleset után jött a helyszínre, éppen a 10. öngyilkosság idején szigorú rendszabályokat hozni: körülkerítették az épületet, őrséget állítottak és a dolgozókat szándéknyilatkozat aláírására akarták kötelezni az ilyesféle esetek elkerülésére (elutasították). A bér és a körülmények nem változtak.

Kína 1989 április-június

Beszélgetés Zhang Jiannal, a 89-es Tiananmen téri diákmozgalom egyik vezetőjével

Nagyon fiatal voltam, 17 éves, a pekingi Sportintézetben tanultam. Nem nagyon tudtam, mit jelent a szó, demokrácia, azért mentem a térre, mert a barátaim vittek. Egész csomó transzparenset és szlogent láttam, leginkább az maradt meg bennem: „Le a korrupcióval!”. Április 22-től sok dolgom lett, mikor a sztrájkról megszületett a döntés, én lettem a biztonsági felelős a téren. Rengeteg vita zajlott arról, hogy Kína a piacgazdaság felé tart, Sztálin bűneiről, amiről azelőtt nem is hallottam. Két dolog különösen érintett, nem értettem, hogy nekünk, vidéki gyerekeknek miért volt kevesebb jogunk, mint a városiaknak és az egészségügyet sem – egyik nagybátyám leukémiábanmegbetegedett, a család anyagilag belerokkant a gyógyíttatásába. Hogy lehet ilyesmi egy szocialista országban?
Megalakítottuk a diákok független szövetségét, ami inkább egy koordinációs bizottság volt, mintsem szakszervezet. A jelszavak még mindig a korrupcióellenes küzdelem körüliek voltak – ekkor valóban mindenki, a rendőrség, a hivatalok, a katonaság, mindenki csencselt... 10 éve folyt a gazdasági reform, melyből a parasztságot kizárták, az üzemekben pedig elkezdődött a termelékenység erőltetése. Pl. hatalmas felirat az gyárkapuban: Az idő – pénz! A nép nem akarta a picgazdaságot, a funkcionáriusoknak pedig megvolt mindenük a párhuzamosan nekik fenntartott boltokban – az emberek ezt sem viselték el... Ami szintén sokkoló volt, hogy gazdasági reformokat bevezettek, de a politikai reformokról nem esett szó sem.
A munkások eleinte tartózkodóan viselkedtek, csak később csatlakoztak. Jún. 3-án éjjel sokat megöltek közülük, s a későbbi számonkéréseknél is sokkal szigorúbb büntetést kaptak. Pedig a rádiójukat hallgattam, soha nem hangzott el, hogy „Le a kommunista párttal!”, ellenben az Internacionálét gyakran énekelték. A hatalom félt a munkásságtól, ez a magyarázat. Az az érzésem, ha Kínában lenne szólásszabadság, a többi magától jönne, s végetérne a bürokrácia és a tőke uralma. De ritkán hallani a munkások szavát...

Egyesült Államok

Ismét rekordot ért el az USA-ban az ingatlan-elkobzás 2010 első negyedévében. Az MBA bankintézet szerint ez az adósok 4,62 %-át érinti, a legmagasabb arány, amióta a statisztika számolja (1972). Csak Kaliforniában 300 ezer háztartást érint.
USA- Haiti
Sean Penn amerikai szinész felszólalt a Kongresszus előtt annak érdekében, hogy Haitiban az eszközhiány miatt bezárt kózházakat újra megnyissák. „A lakosságnak óriási szüksége van a kórházakra, melyeket személyzettel, felszereléssel, gyógyszerrel el kell látni, finanszírozását biztosítani”, mondotta, „a romokban heverő városban 5 ilyen kórházat csuktak be”. Figyelmeztetett, hogy az első diftériás megbetegedések már megjelentek a piétonville-i táborban, ahol 50 ezer személy zsúfolódott össze. Sürgette a védőoltásokat, mert a haitiak többsége nem rendelkezik immunitással.
Haitit jan. 12-én érte nagyerejű földrengés, mely 250-300 ezer ember halálát okozta, 1,3 millióan elvesztették lakásukat. Haiti ma is külföldi katonai megszállás alatt áll.

Románia

A Gestion sociale (francia vállalati vezetők tájékoztatója) jún.10-i száma írja, hogy a nagy román cégek tömegesen csökkentik a munkahelyeket. Az 50 legnagyobb vállalat, mely 275 ezer bérből élőt foglalkoztat, 2009-ben a létszám 11 %-át számolta fel, a 10 legnagyobb egymagában 23 ezer munkavállalótól szabadult meg. A legérintettebb szektor az építőipar.
Szlovénia

A Valutaalap (IMF) Szlovéniát kötelezte, hogy gyorsan és alapvetően változtasson nyugdíjrendszerén, munkaerőpiacán és a tisztviselők bérezésén. Az IMF misszió 10 napot töltött Ljubljánában, vezetője, Antonio Spilimbergo nyilatkozata alapján „még ez év végéig rendezni kell ezeket a kérdéseket”. Erős kritikával illette a szlovén kormányt, mely márciusban a sztrájk- és tüntetéshullám után megemelte a tisztvielői béreket 20 %-kal (minimum nettó 562 euróra). „Az emelést nyugdíjreformhoz nem kötötték, és, látva a gyenge gazdasági fejlődést, ez fenyegeti a szlovén gazdaság versenyképességét”- figyelmeztetett az IMF.

(Fordítás: a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértésének aktivistái)

800 EZER DOLGOZÓ TILTAKOZÁSA AZ UTCÁKON

Franciaországban a nyugdíjrendszer ellenreformjával szemben 800 ezer fiatal, dolgozó! A molinókon: «Eurokratáknak 1 év, parlamenti képviselőnek 6 év, dolgozóknak 42!» (munkaviszony kell a nyugdíjhoz).


Reális vajon ez az ellenreform? Nem! Misztifikáció és regresszió Henri Pena Ruiz, filozófus és író, a Balpárt tagja szerint (Le Monde, jún. 25.). Az aktívak és passzívak közötti arány, a várható életkor növekedése nem indokolja a nyugdíjkorhatár emelését és a járulékfizetés idejének meghosszabbítását. Pusztán gazdasági érdekekről van szó, melyek nem léteznek szociális dimenziók nélkül. A vállalati könyvelésekben a munkanélküliség szociális kiadásai, a túlterhelés nem szerepel, holott létezik, csak a tőke nem vesz tudomást róla. A liberalizmus nevében ezeket a költségeket a közösségre hagyják. A kormány szégyenletes szociális regressziójában figyelmen kívül hagy fontos paramétereket:
- Társadalmi nívó szerint különbözik a várható életkor (az 1981-es, akkor 60 évben rögzített nyugdíjkorhatár óta átlagosan 6 évet emelkedett). Azonban nem mindenki számára lesz hosszabb az élet: egy munkás és egy felsőkáder között 7 év különbség van az elhalálozást illetően. Sok. A nehéz munkához kapcsolódó elhasználódás, a rentabilitáshoz kötődő stressz megrövidíti az életet. Rosszabb, hogy az egészségben töltendő élet átlagos határa csak 62 év a férfiaknál és 64 a nőknél, de itt is megtaláljuk az előbbi 7 év különbséget a káderek és munkások között. Ebben az egyenlőtlen társadalomban hogyan merészelik azt mondani: "100 évig élűnk; nem lehet abbahagyni a munkát 60 éves korban." Ki élhet 100 évig? A legvédtelenebbek számára, akik mindenkinél előbb halnak meg, a 60 éves korban elért nyugdíj alapvető jog és garancia.
- A nyugdíjkor és a várható életkor között is összefüggés van. Utóbbi megrövidül, ha előbbi késik. Betegségeket, mortalitást jelent, társadalmi egyenlőtlenséget. Az egészségügy megdrágítása, a közszolgáltatások privatizációja, a büdzsé megrövidítése nem csak azt jelenti, hogy a néppel akarják megfizettetni a spekulációt. Dolgozz tovább streszhelyzetben, ápoltasd magad, ahogyan a pénztárcád engedi, itt az életkor csökkentésének receptje.
- A harmadik, amit elfelejtenek, a produktivitás emelkedése. 25 év alatt 50 %-kal nőtt, tehát egy mai aktív dolgozó sokkal nagyobb értéket termel. Mi történik az értéktöbblettel? Teljes mértékben lenyeli a tőke. Milyen rossz lelkiismerete lehet azoknak, akik az ellenreformot támogatják, hogy állandóan aláhúzzák az életkor emelkedését és a munkakörülmények javulását, mintha privilégiumokról lenne szó – holott csak szerény része az általános fejlődésnek! A valódi privilégiumok máshol vannak. Azoknál, akik a liberális globalizáción játszanak. Összemérhetetlenek az osztályharcban kivívott szociális jogokkal.
- Amiről szintén nem beszélnek, az a munka- és a tőkejövedelem egyre növekvő távolodása egymástól. 20 év alatt évi 2 %-os növekedéssel számolva a nemzeti vagyon 40 %-kal nőtt. Ki húz belőle hasznot? Nincs megosztás a munka és tőke világa között, utóbbi jövedelme sokkal jobban megnőtt. A munkanélküliség, a szolgáltatások és személyek szabad mozgása az EU-ban arra szolgál, hogy a béreket lenyomják. A tőkeprofit 1983-1990 között 8 ponttal nőtt nagyobb mértékben, mint a munkajövedelem. A legnagyobb vállalatok minden évben újabb rekordprofitot értek el 2004 és 2006 között. Az osztalékok megugrottak 15 %-kal, a bérek csak 2,2-vel a Totalnál, 32 % és 2,7 % a Société générale-nál, 28,5 % és 4,6 % a Renault-nál – a Les Echos és a La tribune szerint. Az embereket gépek helyettesítik, de csak a dolgozókat kell adóztatni, társadalmi terhek fizetésére kötelezni. Annak ellenére, hogy a produktivitás emelkedése kompenzálja a demográfiai egyensúlyvesztést, a nyugdíjpénztár üres.
- A munkanélküliség hatása a munkaerő árára. Paradox módon arra akarnak kényszeríteni bennünket, hogy hosszabb ideig dolgozzunk, holott a munkanélküliség 10 % körül jár, és sújtja azokat az idősebbeket is, akiket fiatalokkal helyettesítenek olcsóbb áron, sújtja azokat a fiatalokat is, akik nem találnak munkát. Ha a munkanélküliségi ráta a felére csökken, a nyugdíj deficitjének szintén felére kell csökkennie, hála a munkába állók járulékfizetésének.
A XIX. századi Európában, az ultraliberalizmus fénykorában a munkaidő heti 72 óra volt. A munkás élete 43 évig tartott. Ide akarnak visszafordítani bennünket választott vezetőink? Vérrel és verejtékkel értük el vívmányainkat.
Ki állíthatja azt, hogy az osztályharc divatjamúlt, egy másik kor terméke?

Kiáltó társadalmi különbségek

«A kapitalista globalizmus a periferikus, félperiferikus országok mellett ma már a fejlett országokat is sújtja»

A tíz és félmillió lakosú Belgiumban a válság indulásának évében (2008) a hivatalos adatok szerint 1,52 millió ember élt a szegénységi küszöb alatt. A legrosszabb pedig csak ezután jön…

Tanuságtétel (Le Vif l’Express, 2010. jún. 18. Van Ruybeke cikke nyomán)

Ali leesett a tetőről, ahol dolgozott. Nem tudta még, hogy ezzel indult el lassú csúszása a szegénység felé. Sérülése operálhatatlan, 42 éves korában elbocsátják, így 1200 euró munkanélküli segélyből kell megélnie feleségével, 3 gyerekével. Egyik kislánya drága gyógykezelésre szorul, így: «minden cent kiadására figyelemmel kell lennünk. Nyaralás nincs, két éve még egy kávézóba se tettem be a lábam».

Hányan lehetnek, akik minden kis pénzérmét számon tartva reménykednek, hogy üres gyomor nélkül tudják befejezni a hónapot? – teszi fel a kérdést «Napi három euró» c. könyvében a fiatal francia Nelly Zin. 1,52 millió belga állampolgár él a hivatalos szegénységi küszöb alatt, vagyis egyedül élő személy esetében a jövedelem nem éri el a 878 eurót, két felnőttből és két gyerekből álló családé pedig a 1.845-öt. De ezek a számok három évesek! És akik bruttóban éppencsak felette vannak, nettóban biztosan alatta. Nagyon könnyű ilyen helyzetbe kerülni, egy betegség, elbocsátás, válás, bérlakás váltása már alapvetően meg tudja változtatni a létezést és olyan szegénységbe taszít, melyről azt gondolnánk, csak másokat érinthet. A világ állandó felbolydultsága, a biztonság hiánya a krízissel még inkább nyilvánvaló. Még a határozatlan időre szóló munkaszerződés sem mentesít a prekaritástól a fenyegető restrukturáció miatt. A határozott időre szóló, a részmunkaidős, a vállalkozói munkavégzés pedig megsokszoródott, velük együtt az anyagi biztonság hiánya is. Az egyszülős családok esetében 3 közül egy szegénységben él, mondja Marie-Thèrèse Casman, az ULg családszociológusa, s hozzáteszi, hogy a válság óta nincsenek újabb hivatalos adatok, de a helyzet súlyosbodott.
A szegénységbe került családok eladósodása gyorsan megindul, egyre nagyobb azoknak a száma (egy év alatt 23 %-kal nőtt), akik adósságrendezést kell kérjenek leginkább «köztartozások» miatt, ami a közszolgáltatások majdnem teljes privatizálása óta persze még szigorúbban behajtandó; a szociális segélyt igénylők (diákok esetében a 2004-es 600 főről 2008-ra 12 700-ra emelkedett), s ehhez járul hozzá a munkanélküliségből kirekesztettek segítségkérése.
A «technikai munkanélküliség» de facto szintén növeli a segélyre szorulók számát. Az árak, különösen az energiaárak emelkedése miatt még a két, de alacsony fizetéses háztartások is nehézségbe kerülnek. A nagyvárosokban az élet drágább, a szegénység a 2004-es 3,5 %-os rátáról 2009-re 8,9 %-ra nőtt. Az új tendencia, hogy a defavorizált helyzetű családok mellé felsorakoznak a nyugdíjasok, sőt a bérből élők is; s tartós fogyasztási cikkek helyett a megélhetéshez közvetlenül szülséges kiadásokra vesznek fel kölcsönt. Belgiumban hivatalosan a dolgozók 4 %-át tartják szegénynek, de messze vagyunk attól, hogy „az emberek nem tudnak jól gazdálkodni pénzükkel”, hiszen a minimálbér egyszerűen nem elég a munkaerő újratermelésére. Időnként és elég eklektikusan megjelenik az állami beavatkozás (háztartási olaj-csekk szolidaritási alapon, win win-program, mely a munkáltató számára drasztikusan csökkenti új munkaerő felvételének költségét bizonyos időre), de tartósan? A társadalmi szakadék egyre mélyül a leggazdagabbak és legszegényebbek között (szinte klasszikussá vált a példa: Albert Frère holding-tulajdonos kevesebb adót fizet, mint saját házmestere!), az ördögi kör egyre nagyobb számú állampolgárt taszít a mélybe, amelyből egyre kevesebben tudnak kikászálódni.

A végrehajtó spektruma
Nicole nem eszik minden nap. 7 éves volt, mikor szülei házából elvittek mindent bútort a végrehajtók, azóta megesküdött a gyerekei életére, hogy ez vele nem fordulhat elő.
39 éves korára mégis megjöttek rendőri kísérettel. A háromgyerekes családnál nem volt mit elvinni, matracokon alszanak, két székük van, így békén hagyták. „A harmadik gyerekünk születésekor borult fel az életünk, a bébi allergiás lévén csak olyan tápszert fogyszthatott, melynek doboza 20 euróba került. Ez a havi 100 euró kiadási többlet tette be a kaput, a 967 eurós szociális segélyből én a gyerek tápszerét választottam, nem a villanyszámla fizetését. Egy éve a hidegvizet is elzárták, csak melegvizünk van, ami a lakbérben benne van. Mosógépünk nincs, február óta pedig 6 amperre csökkentették az elektromos fogyasztásunkat. Csak arra ügyelünk, hogy a gyerekeket rendesen etessük.” Nicole és férje munkát keres. Az életük szüntelen harc, ha bevásárolnak, mindenből a legolcsóbbat veszik a „szociális fűszeresnél”. Közöttük a heti 48 liter vizet ivásra. Ünnepeken nincs ajándék, ha az iskolában váratlanul pénzt kérnek egy könyve, stb. képtelenek kifizetni. Nincs nyaralás, de még strandolás se a gyerekeknek.

Sokba kerülő betegség
Jean-Paul munkahelyén volt kitéve toxikus fémek hatásának. Most megpróbálja életét újraszervezni a gyógyszerek-munkanélküli jövedelem-szakértők fizetése háromszögben.
Az 56 éves férfi a liège-i körzetben dolgozott másfél évtizedet védőruha és -eszköz nélkül ólommal, alumíniummal, berilliummal. Légúti megbetegedése olyan köhögőrohamot provokál, hogy eszméletét is elveszíti. Ennek ellenére folytatta volna munkáját, ha magyarázat nélkül el nem bocsátják. Azóta munkára vár, gyógyítattatja magát, szüntelenül harcol, hogy baját szakmai betegségként ismerjék el. Kezelése drága, az 1130 eurós munkanélküli segélyből éppencsak fizetni bírja. Pedig nincsenek nagy kiadásai és havi 75 eurós kiegészítést is kap az orvosságokra néhány év óta. Rokonai hoznak neki időnként tartós élelmiszert, hűtőszekrénye üres. Fával fűt, szórakozásra nem telik.


Darált hús
Claude elvesztette munkáját, eladósodott, 6 gyerekes családjával napi 5 euróból él. Számolják a napokat, nov. 11-én lejár adósságtörlesztési tervük, melyet 8 éve fizetnek.
A 42 éves férfinek sokáig jó munkája volt, el tudta tartani népes családját, de üzeme csődbe ment, életük pokollá vált. Házukat el kell adniuk, az adósságot azonban ez sem fedezte. Szociális lakást kaptak, a 938 eurós jövedelemből (plusz a családi pótlék) napi 5 euró marad számukra. Étkezésen kívül másra nem telik, abból is csak krumplira, darált húsra leginkább. Kéthetente tejport kapnak 7 hónapos kislányuk számára, időnként a Vöröskereszttől ruhaneműt öltözködésre. „Butaságot csináltunk, most meg kell érte fizetni”- mormolja felesége –„pedig láttuk, hogy baj lesz, de túl későn”. Itt, Hainaut-ban munkát nem találnak. „Van, aki még rosszabbul él, mint mi”, teszi hozzá. A postás éppen egy új, kecsegtető hitelreklámot dob a postaládába.

A szégyen mindig bennünk van
Claudine, a hetvenes könyvelő a csőd után megismerte az utcát is. Jótékonysági tevékenységet végez, hogy könnyebben viselje el a szociális segélykérelem okozta koldus-érzést.
„Nagy szerencsém volt, a barátaim nem hagytak el – mondja temperamentummal –, súlyos betegség közben vállalkozásom csődbement. Mindenemet elkobozták, a szabadságomat jelképező autótól a ruhaszárítóig, egy asztal, szék, ágy és szekrényem maradt”. De a lakbért sem tudta fizetni, így három hétig az utcán élt. A kisvárosban mindenki ismeri, nehéz volt eltitkolnia helyzetét. «A higiénia, az hiányzott legjobban». Egy jóbarát lakásában él, 725 euró segélyt kap, s mégha lakbére kedvező is, 180 eurója marad havonta étkezésre. «Nehéz elfogadni, hogy nem lesz semmi úgy, mint azelőtt, sokáig tartott elfpgadni és a szégyen bennünk marad mindörökre». Télen 12 fok a szobában, a legolcsóbb élelmiszerek. Harmadszor betegedett meg rákban, kedélyét azonban őrzi. Egy nap úgy döntött, elege van a «koldulásból», félműszakban jótékonysági munka végzésére jelentkezett a helyhatóságnál.

Apró lépésekkel
A belgiumi nyugdíjak a leggyengébbek Európában (viszonylagosan).
Jeanine egy nagyvárosban él kevesebb, mint havi ezer euróból. 80 éves, 22 éve özvegy, három helyiségből álló lakása patyolattiszta. Kis asztalka, szék, telefon, televízió, hűtőszekrény nincs, fürdőszoba sem. Jövedelme egynegyede a lakbér, ami igen kedvezményes egyelőre, de néhány éven belül meg fog duplázódni. A gáz, villany, a tűz elleni kötelező biztosítás kifizetése mellett időnként egy-egy orvosi vizit terheli számláját. „Plusz a vitaminjaim”, és büszkén teszi hozzá: „Adósságaim nincsenek! Semmi!”. Azt mondja, hozzászokott a szerény élethez, csak az a gondja, hogy barátnőivel nem tud a lakásban találkozni, „még egy fotelem sincs, érti?”. Húst nem eszik, „az nem túl egészséges, nemde?” Ajánlottak neki egy szociális lakást Saint-Josse-ban (Brüsszel egy másik kerülete). Nem fogadta el: „sok kirakatot láttam hölgyekkel... Prostituáltaknak hívják... Nem mertem odaköltözni...”

A végén talán jobbra fordulnak a dolgok
Akkor is élhetünk szegényen, ha jól keresünk. Ez a paradoxon az orvos André esetében. „Hogy milyen sokba kerül az élet, csak akkor látjuk, ha nincs pénzünk”, mondja keserűen. Specialista, mégis olyan leértékelt élelmiszert vásárol, aminek szavatossága lejáróban van. Most még csinos tárgyakkal berendezett hatalmas házában él feleségével, de már eladták, s mivel ez nem elég, bérét letiltották. A közel 300 ezer eurós adósságot könyörtelenül behajtják rajta. „Nem vagyok üzletember, nem értek a pénzhez. Bruttó évi jövedelmem 135 ezer euró körüli, a könyvelőm azonban nem fizette a társadalombiztosítást, az adót, én pedig nem figyeltem rá”. 2007 óta az összes honoráriumát elveszik, s végrehajtók serege látogatja. 1500 eurót engedélyezett kettőjük számára az adósságfelszámoló (Belgiumban nincs paraszolvencia!), amiből a fix költségek levonása után nem sok marad. Ők is csak a megritkult barátokra számíthatnak, akik ruházzák, élelmezik őket. «De pénzt nem fogadunk el tőlük» állítja. Környezetük, munkahelyük nem is sejti nehézségeiket. «Imádom a munkámat. Ugyanúgy dolgozom, mint azelőtt, így nem kell annyit gondolkodnom mindezen. De azért nehéz, nagyon nehéz, ha az ember teljes fizetését elkobozzák. Azt gondolom, úgy öt év múlva kikeveredek belőle. De ez a lecke megtanított, hogy minden relativ. Nevetséges a mi fogyasztói társadalmunk, hajtunk a minél újabb, drágább tárgyak megszerzésére, pedig a vagyonba kerülő autó ugyanúgy a roncstelepen végzi... Azelőtt soha nem gondoltam erre”.