"Nem fogunk bevonulni a katonai szolgálatra!"

A cikk eredetileg a Freie Plattform für Arbeiterpolitik című lapban jelent meg, 115. szám (2026. január 14.)

Fiatalok mozgósítanak, szervezkednek és sztrájkbizottságokat alakítanak, hogy felkészüljenek a március 5-i következő iskolai sztrájkra!

"A ti háborúitok, nélkülünk!" – hirdeti egy diáklány által december 5-én Düsseldorfban kézzel rajzolt kis tábla. Teljesen igaza van! Ez nem az ifjúság háborúja. A fiatalok nem akarják megölni más országok fiataljait a fegyvergyártók és a (német) imperializmus érdekeinek szolgálatában.

Több mint 90 városban körülbelül 60 000 diák és fiatal fejezte ki tiltakozását a Merz-kormány döntése ellen.

Sok idősebb ember csatlakozott a tüntetésekhez és támogatta a fiatalokat. Münchentől Hamburgig, Berlintől Düsseldorfig mindenhol, a diákok örömmel fogadták jelenlétüket: "Nagyszerű, hogy ti, idősebbek, támogattok minket!" Sok városban a GEW szakszervezethez tartozó tanárok részt vettek a rendezvényeken, néha az osztályaikkal együtt. És mindezt a néha tömeges elnyomás ellenére, beleértve a kizárásokat, az órák lemondását és a tüntetések idejére kitűzött vizsgákat. Az „állam indoka” az, ami megfosztja a fiatalokat attól a jogtól, hogy saját jövőjükről dönthessenek.

Ebben az összefüggésben a GEW Berlin által indított tüntetésre való felhívás fontos jelzés. Valójában ez nem csak a fiatalok ügye, akiket jelenleg ágyútöltelékként áldoznak fel, és a médiában „nulla motivációjú generációként” rágalmaznak. Nem, ez a fiatalok ügye, akik nemzetközileg és határokon átívelően egyesülnek a munkavállalókkal, és akik a kormányok „kötelező katonai szolgálatra vonatkozó javaslatainak” visszavonásáért küzdenek.

Miközben a fiatalok december 5-én az utcákon és a tereken tüntettek, a Bundestagban a CDU/CSU (1) és az SPD (2) többsége elfogadta a „Katonai szolgálat modernizálásáról szóló törvényt”. Ez az a törvény, amely ellen minden ifjúsági ellenállás irányul!

Az AfD, egy szélsőjobboldali, részben fasiszta párt, és a Zöldek „figyelemre méltó érvekkel” szavaztak a törvény ellen. Az AfD szerint „a zsoldért hadseregbe lépő katonáknak nincs szilárd alapjuk a szolgálathoz”. (...) Az ellenjavaslat a meggyőződésből szolgáló katona. A német katona az, aki tudja, miért harcol, aki magában hordozza ezt a belső köteléket – hazája, a vele közös sorsú német közösség született védelmezője. A Zöldek elutasítják a törvényt, mert az csak a fiatal férfiakra vonatkozik, és nem „minden generációra és minden nemre”.

Meglehetős cinizmussal Pistorius „védelmi miniszter” a törvényjavaslat bemutatásakor kijelentette: „Diákok sztrájkolnak és tüntetnek. Amit egyébként csodálatosnak találok”, mielőtt a következő mondatban hozzátette: „Mi vagyunk a Parlament.”

Pistorius 460 000 „aktív szolgálatot teljesítő” katonából és tartalékosból álló hadsereget akar, a NATO-irányelvekkel összhangban.

A „hivatalos” békemozgalom egy része ódzkodik az új ifjúsági mozgalomtól, mivel a fiatalok megpróbálják létrehozni a saját mozgalmukat, és nem integrálódnak abba a „reformista projektbe”, amelyet az egyházakkal és a fennálló intézményekkel együttműködve „javasolnak” nekik, hogy küzdelmeiket közvetítsék. A békemozgalom, amely a kormányokhoz való fordulásra korlátozódik, ezt „dilemmának” tekinti.

Annak ellenére, hogy az ifjúsági mozgósítás sok városban még mindig spontánnak tűnik, egyértelmű, hogy ez egy új ifjúsági mozgósítás kezdete, amelynek célja létfontosságú érdekeik védelme. „Nem hagyjuk abba a sztrájkot!” Ezért hoztak létre sztrájkbizottságokat sok városban. A fiatalok kezdik létrehozni saját szervezeteiket a „kötelező katonai szolgálatról szóló törvény” hatályon kívül helyezéséért folytatott küzdelemben. A Bizottság a Munkáspártért hozzájárul ehhez az erőfeszítéshez, tiszteletben tartva a diáksztrájkbizottságok döntéseit.

Düsseldorfban a diákok örömmel fogadták a „ Bizottság a Munkáspártért ” szórólapját, és különösen a francia fiatalok november 29-i üdvözletét, akik ezt írták: „Macron éhezteti a diákokat, és arra kényszerít minket, hogy csatlakozzunk a hadsereghez. Bejelentette az „önkéntes” katonai szolgálatot. (...) Ez a háború nem a miénk. Tudjuk, hogy a németországi fiatalok ugyanebben a helyzetben vannak. Hallottunk a december 5-re tervezett diák- és diáksztrájkról. Igazatok van: csak közös mozgósítással kényszeríthetjük kormányainkat a meghátrálásra. Teljes mértékben támogatunk Benneteket a mozgósításotokban.”

A Bizottság a Munkáspártért december 5-i szórólapján kijelentette: „A munkásmozgalom, az ifjúsági mozgalom és a demokratikus mozgalom kötelessége, hogy a munkások és a fiatalok egységében, egységesen és szolidárisan, a háborúba és a militarizációba menetel ellenezze ezeket a terveket. Internacionalistákként azt mondjuk: ezért a munkások és a fiatalok egysége a határokon túl!”

A Bizottság a Munkáspártért a „kötelező katonai szolgálatra vonatkozó javaslatok” visszavonását követeli.

(1) A CDU/CSU a két német konzervatív pártra utal: a Német Kereszténydemokrata Unióra (CDU), amely Bajorország kivételével minden német tartományban jelen van, ahol a Bajor Keresztényszociális Unió (CSU) jelen van.

(2) Az SPD-re és a Német Szociáldemokrata Pártra.

L’Internationale 41. szám - "Levelezés" rovat

Elmélet: A forradalmi katonai program (1. rész)

A proletárforradalom katonai programja, Lenin, 1916

Hollandiában, Skandináviában és Svájcban a forradalmi szociáldemokraták körében, akik a jelenlegi imperialista háborúban a „haza védelmének” szociálsoviniszta hazugsága ellen harcolnak, olyan hangok hallatszanak, amelyek a szociáldemokrata minimumprogram régi pontjának – a „milícia” vagy a „nép felfegyverzése” – egy új ponttal való helyettesítését javasolják, melynek címe: „leszerelés”. Az Ifjúsági Internacionálé vitát kezdeményezett erről a kérdésről, és 3. számában vezércikket közölt a leszerelés mellett. Sajnos R. Grimm legutóbbi téziseiben is találunk engedményt a „leszerelés” gondolatára. A Neues Leben és a Vorbote című folyóiratok vitát indítottak.

Vizsgáljuk meg közelebbről a leszerelés híveinek álláspontját

- I -

A lényegi érv az, hogy a leszerelés követelése a legvilágosabb, leghatározottabb és legkövetkezetesebb kifejeződése minden militarizmus és minden háború elleni küzdelemnek.

De ebben a lényegi érvben rejlik a leszerelés híveinek alapvető tévedése is. A szocialisták nem nyilváníthatják magukat semmilyen háború ellenzőjének anélkül, hogy megszűnnének szocialisták lenni.

Először is, a szocialisták soha nem voltak és soha nem is lehetnek a forradalmi háborúk ellenzői. A „nagy” imperialista hatalmak burzsoáziája ősreakcióssá vált; és azt a háborút, amelyet ez a burzsoázia ma vív, reakciós, rabszolgasorba taszító és bűnöző háborúnak tekintjük. De mi a helyzet egy olyan háborúval, amelyet e burzsoázia ellen vívnak? Például egy olyan népek háborújával, amelyeket ez a burzsoázia elnyomott és tőle függő, vagy egy gyarmati népek háborújával az emancipációjukért? Az „Internacionalista” csoport téziseiben, az 5. bekezdésben ezt olvassuk: „A féktelen imperializmus korában már nem lehetséges nemzeti háború.” Ez nyilvánvalóan hamis.

A 20. század története, ez a „féktelen imperializmus” százada tele van gyarmati háborúkkal. De amit mi, európaiak, a világ népeinek többségének imperialista elnyomói, jellegzetes gyűlöletes európai sovinizmusunkkal „gyarmati háborúknak” nevezünk, azok gyakran ezen elnyomott népek nemzeti háborúi vagy nemzeti felkelései. Az imperializmus egyik lényeges tulajdonsága éppen az, hogy felgyorsítja a kapitalizmus fejlődését a legelmaradottabb országokban, ezáltal kiszélesíti és fokozza a nemzeti elnyomás elleni küzdelmet. Ez tény. És ebből elkerülhetetlenül következik, hogy az imperializmusnak sok esetben nemzeti háborúkhoz kell vezetnie. Junius, aki röpiratában a fent említett „téziseket” védi, azt mondja, hogy az imperializmus korában minden nemzeti háború az egyik nagy imperialista hatalom ellen egy másik nagyhatalom, az első riválisának és szintén imperialistának a beavatkozását váltja ki, és hogy ennek következtében minden nemzeti háború imperialista háborúvá alakul. De ez az érvelés is hamis. Lehet, hogy így van, de nem mindig van így. 1900 és 1914 között számos gyarmati háború más utat járt be. És egyszerűen nevetséges lenne azt állítani, hogy a jelenlegi háború után, például, ha az a hadviselő országok végletes kimerüléséhez vezet, szó sem lehet semmiféle progresszív, forradalmi nemzeti háborúról, amelyet például Kína vívna Indiával, Perzsiával, Sziámmal stb. szövetkezve a nagyhatalmak ellen.

Az imperializmus korában a nemzeti háború lehetőségenek tagadása elméletileg hamis; történelmileg ez egyértelműség; az európai sovinizmus: nekünk, akik olyan nemzetekhez tartozunk, amelyek több százmillió embert elnyomnak Európában, Afrikában, Ázsiában stb., ki kell jelentenünk az elnyomott népeknek, hogy a "mi" nemzeteink elleni háborújuk “lehetetlen”! Másodszor, a polgárháborúk is háborúk. Bárki, aki felismeri az osztályharcot, nem mulaszthatja el a polgárháborúk elismerését, amelyek minden osztályok által megosztott társadalomban az osztályharc természetes folytatása, kiterjesztése, felerősödése, bizonyos feltételek mellett pedig elkerülhetetlen következményei. Minden nagy forradalom ezt megerősíti.

A polgárháborúk tagadása vagy elfelejtése a szélsőséges opportunizmusba esést és a szocialista forradalom tagadását jelentené.

Harmadszor, a szocializmus győzelme egyetlen országban nem zárja ki eleve az összes háborút általában. Épp ellenkezőleg, feltételezi azokat. A kapitalizmus fejlődése rendkívül egyenetlenül megy végbe a különböző országokban. Sőt, az árutermelés rendszerében sem lehetne másképp. Innen ered az elkerülhetetlen következtetés: a szocializmus nem győzedelmeskedhet egyszerre minden országban. Először egy vagy több országban fog győzedelmeskedni, míg a többi egy ideig polgári vagy polgár előtti marad. Ez elkerülhetetlenül súrlódásokhoz vezet, sőt, közvetlenül arra ösztönzi más országok burzsoáziáját, hogy elnyomja a szocialista állam győztes proletariátusát. Ezért a háborúnk jogos és igazságos lenne. A szocializmusért, más népeknek a burzsoázia igájából való felszabadításáért vívott háború lenne. Engelsnek teljesen igaza volt, amikor Kautskyhoz 1882. szeptember 12-én kelt levelében világosan felismerte a már győzelmet aratott szocializmus „védekező háborúinak” lehetőségét. Pontosan a győztes proletariátus más országok burzsoáziájával szembeni védelmére gondolt.

Csak azután válnak lehetetlenné a háborúk, hogy az egész világon, és nem csak egyetlen országban, megdöntöttük, végleg legyőztük és kisajátítottuk a burzsoáziát. És tudományos szempontból teljesen helytelen és teljesen ellenforradalmi lenne kikerülni vagy lekicsinyelni azt, ami éppen a legfontosabb: a polgári ellenállás leverését – ami a legnehezebb feladat és a szocializmusra való áttérés legintenzívebb küzdelmét igényli. A „szociális” papok és opportunisták mindig hajlandóak álmodozni a jövő békés szocializmusáról; de ami megkülönbözteti őket a forradalmi szociáldemokratáktól, az éppen az, hogy nem hajlandók megfontolni és elmélkedni a heves osztályharcról és osztályharcokról, amelyek e nagyszerű jövő megvalósításához szükségesek.

Nem szabad hagynunk, hogy szavak vezessenek félre minket. Így a „haza védelmének” fogalma sokak számára utálatos, mert a nyílt opportunisták és a kautskyisták arra használják, hogy elfedjék és elfedjék a burzsoázia hazugságait a jelenlegi fosztogató háborúban. Ez tény. De ebből nem következik, hogy elfelejtenünk kellene elgondolkodni a politikai jelszavak jelentésén. A „haza védelmének” elismerése a jelenlegi háborúban annyit tesz, mint „igazságosnak”, a proletariátus érdekeivel összhangban állónak tekinteni – pont, feltétlenül pont, mert egyetlen háború sem zárja ki az inváziót. Egyszerűen abszurd lenne elutasítani a „haza védelmét” az elnyomott népekkel szemben a nagy imperialista hatalmak elleni háborújukban, vagy a győztes proletariátussal szemben egy polgári állam valamelyik gallifettje elleni háborújában.

Elméletileg súlyos hiba lenne elfelejteni, hogy minden háború csupán a politika folytatása más eszközökkel; A jelenlegi imperialista háború két nagyhatalmi csoport imperialista politikájának folytatása, és ezt a politikát az imperializmus korában fennálló viszonyok összessége generálja és tartja fenn. De ugyanezen kornak szükségszerűen generálnia és fenntartania kell a nemzeti elnyomás elleni harc politikáját és a proletariátus burzsoázia elleni harc politikáját is; következésképpen lehetővé és elkerülhetetlenné kell tennie először is a forradalmi nemzeti felkeléseket és háborúkat; másodszor a proletariátus háborúit és felkeléseit a burzsoázia ellen; harmadszor e két forradalmi hadviselésforma összeolvadását és így tovább.               

- II -

Ehhez hozzá kell tenni a következő általános megfontolást: Az elnyomott osztály, amely nem törekszik megtanulni fegyvereket használni, fegyvereket birtokolni, csak azt érdemli, hogy rabszolgaként bánjanak vele. Mert nem feledkezhetünk meg – hacsak nem válunk polgári pacifistákká vagy opportunistákká –, hogy osztálytársadalomban élünk, amelyből nincs menekvés, csak az osztályharc révén. Minden osztálytársadalomban, akár rabszolgaságon, jobbágyságon, akár, mint ma, bérmunkán alapul, az elnyomó osztály fel van fegyverezve. Manapság nemcsak az állandó hadsereg, hanem a milícia is – még a legdemokratikusabb polgári köztársaságokban, például Svájcban is – a burzsoázia fegyvere a proletariátus ellen. Ez annyira elemi igazság, hogy aligha kell ezen rágódni. Elég csak felidézni a csapatok sztrájkolók elleni alkalmazását minden kapitalista országban. A burzsoázia felfegyverkezése a proletariátus ellen a modern kapitalista társadalom egyik legfontosabb, legalapvetőbb és leglényegesebb ténye. És mégis, egyesek azt javasolják, hogy a forradalmi szociáldemokraták „követeljék” a „leszerelést”! Ez az osztályharc perspektívájának teljes tagadását és a forradalom minden eszméjének feladását jelentené. Jelszavunknak így kell lennie: fegyverezzük fel a proletariátust, hogy legyőzhesse, kisajátíthassa és lefegyverezhesse a burzsoáziát. Ez az egyetlen lehetséges taktika egy forradalmi osztály számára, egy olyan taktika, amely a kapitalista militarizmus teljes objektív fejlődéséből ered, és amelyet ez az fejlődés ír elő. Csak miután a proletariátus lefegyverezte a burzsoáziát, lesz képes egyetemes történelmi küldetésének elárulása nélkül általában minden fegyvert megsemmisíteni – és ezt biztosan meg is fogja tenni –, de csak akkor, és semmiképpen sem előtte.

Ha a jelenlegi háború a reakciós keresztényszocialistákban és a nyafogó kispolgárokban csak rettegést és borzalmat, a fegyverhasználat, a vér, a halál stb. iránti undort vált ki, akkor kötelességünk kimondani: a kapitalista társadalom mindig is örökös borzalom volt és marad. És ha most a jelenlegi háború, minden háború közül a legreakciósabb, szörnyű véget készít elő ennek a társadalomnak, akkor nincs okunk a kétségbeesésre. Objektíven nézve pontosan az a kétségbeesés, hogy leszerelést „követelnek” – vagy pontosabban a leszerelésről álmodoznak – egy olyan időszakban, amikor mindenki szeme láttára maga a burzsoázia készíti elő az egyetlen valóban legitim és forradalmi háborút, nevezetesen a polgárháborút az imperialista burzsoázia ellen.

Azoknak, akik azt mondanák, hogy ez egy az élettől elszakadt elmélet, két nagy, globális jelentőségű történelmi tényre emlékeztetünk: egyrészt a trösztök és a női munka szerepére a gyárakban; másrészt az 1871-es párizsi kommünre és az 1905 decemberi oroszországi felkelésre.

A burzsoázia dolga a trösztök fejlesztése, a gyermekek és nők gyárakba küldése, ottani kínzásuk, megrontásuk, a legszörnyűbb nyomorra ítélése. Mi nem „követeljük” ezt a fajta fejlődést, nem „támogatjuk”, hanem harcolunk ellene. De hogyan harcoljunk? Tudjuk, hogy a trösztök és a nők gyári munkája a haladást jelenti. Nem akarunk visszatérni a múltba, a kézművességhez, a monopólium előtti kapitalizmushoz, az otthon dolgozó nőkhöz. Előre, trösztökön keresztül stb., és azon túl, a szocializmus felé!

Ez az érvelés a szükséges változtatásokkal alkalmazható a nép jelenlegi militarizálására. Jelenleg az imperialista burzsoázia nemcsak az egész lakosságot, hanem a fiatalokat is militarizálja. Holnap akár a nők militarizálására is vállalkozhat. Ezzel kapcsolatban azt kell mondanunk: annál jobb! Siessünk! Minél hamarabb ez megtörténik, annál közelebb lesz a fegyveres felkelés a kapitalizmus ellen. Hogyan is félhetnének a szociáldemokraták az ifjúság militarizálásától stb., ha nem felejtenék el a párizsi kommün példáját? Ez nem egy „az élettől elszakadt elmélet”, egy álom, hanem tény. És valóban a legrosszabb lenne, ha a szociáldemokraták minden gazdasági és politikai tény ellenére kételkednének abban, hogy az imperialista korszaknak és az imperialista háborúknak szükségszerűen ilyen események visszatéréséhez kell vezetniük.

A kommün egyik polgári megfigyelője 1871 májusában egy angol újságban ezt írta: „Ha a francia nemzet csak nőkből állna, milyen szörnyű nemzet lenne!” A kommün alatt már 13 éves nők és gyermekek is a férfiak oldalán harcoltak. Nem is lehetett másképp a burzsoázia megdöntéséért folytatott elkövetkező küzdelmekben. A proletariátus női tagjai nem fogják passzívan nézni, ahogy a jól felfegyverzett burzsoázia tüzet lő a rosszul felszerelt vagy teljesen fegyvertelen munkásokra. Fegyvert fognak, mint 1871-ben, és a mai terrorizált nemzetekből – pontosabban a mai munkásmozgalomból, amelyet inkább az opportunisták, mint a kormányok szerveznek szét – kétségtelenül ki fog alakulni a forradalmi proletariátus „szörnyű nemzeteinek” nemzetközi szövetsége, előbb-utóbb, de tévedhetetlenül.

A militarizáció jelenleg a társadalmi élet minden aspektusát elárasztja. Az imperializmus a nagyhatalmak könyörtelen küzdelme a világ felosztásáért és újraelosztásáért; ezért elkerülhetetlenül ki kell terjesztenie a militarizációt minden országra, beleértve a semleges országokat és a kis nemzeteket is. Hogyan fognak reagálni a proletariátus női tagjai? Vajon egyszerűen elítélik a háborúkat és mindent, ami katonai, leszerelést követelve? Egy igazán forradalmi, elnyomott osztály női tagjai soha nem fognak ilyen szégyenletes szerepet elfogadni. Azt fogják mondani fiaiknak: „Hamarosan felnősz. Kapsz egy puskát. Vedd, és tanuld meg rendesen a háború művészetét.” Ez nélkülözhetetlen tudomány a proletariátus számára, nem azért, hogy testvéreidre, más országok munkásaira lőj, ahogy a jelenlegi háborúban, és ahogy a szocializmus árulói tanácsolják, hanem azért, hogy a saját országod burzsoáziája ellen harcolj, hogy ne jámbor kívánságokkal, hanem a burzsoázia feletti győzelemmel és lefegyverzésével vess véget a kizsákmányolásnak, a nyomorúságnak és a háborúknak.” Ha valaki nem hajlandó részt venni ebben a propagandában, és pontosan ebben a fajta propagandában a jelenlegi háborúval kapcsolatban, akkor jobb, ha teljesen tartózkodik a nagyszabású kijelentésektől a nemzetközi forradalmi szociáldemokráciáról, a szocialista forradalomról, a háború elleni háborúról.

- III –

A leszerelés hívei ellenzik a „nép felfegyverzésére” vonatkozó programpontot, többek között azzal érvelve, hogy ez a követelés növelné az opportunizmusnak való engedmények kockázatát. Az imént a kérdés legfontosabb aspektusát vizsgáltuk meg: a leszerelés, valamint az osztályharc és a társadalmi forradalom közötti kapcsolatot. Most vizsgáljuk meg a leszerelés iránti követelés és az opportunizmus közötti kapcsolatot. Az egyik fő érv e követelés ellen az, hogy az általa keltett illúziókkal elkerülhetetlenül gyengíti és elgyengíti az opportunizmus elleni harcunkat. (…) A nyílt opportunizmus nyíltan és egyértelműen a forradalom, valamint a kezdődő forradalmi mozgalmak és felfordulások ellen irányul; közvetlenül szövetséges a kormányokkal, bármilyen változatos formákat is öltsön ez a szövetség, a miniszteri kabinetekbe való belépéstől a hadiipari bizottságokban való részvételig (Oroszországban). Az álcázott opportunisták, a kautskysták, sokkal károsabbak és veszélyesebbek a munkásmozgalomra nézve, mert az első típusú opportunistákkal kötött szövetségük védelmében hangzatos ál-„marxista” frázisokból és pacifista jelszavakból álló álérvek mögé bújnak. A domináns opportunizmus e két formája elleni küzdelmet a proletárpolitika minden frontján meg kell vívni: a parlamentben, a szakszervezetekben, a sztrájkokban, a hadseregben stb. E két domináns opportunizmus lényegi jellemzője, hogy a jelenlegi háború és a forradalom közötti kapcsolat konkrét kérdését, valamint a forradalom más konkrét kérdéseit elhallgatják, kikerülik, vagy a rendőrségi tilalmak megsértésének elkerülése érdekében foglalkoznak velük. És ez annak ellenére történik, hogy a háború előtt a bázeli manifesztumban sokszor hangsúlyozták, nem hivatalosan és hivatalosan is, a háború, amely akkoriban még csak most kezdődött, és a proletárforradalom közötti nagyon pontos kapcsolatot. A leszerelési követelés lényegi hiányossága azonban az, hogy kikerüli a forradalom összes konkrét kérdését. Hacsak a leszerelés hívei nem egy teljesen újfajta forradalmat fontolgatnak: egy fegyvertelen forradalmat?

Folytassuk. Semmi esetre sem ellenezzük a reformokért folytatott küzdelmet. Nem szándékozunk figyelmen kívül hagyni azt a komor lehetőséget, amely az emberiséget fenyegeti – a legrosszabb esetben fogalmazva –, hogy egy második imperialista háborút kelljen átélnünk, ha a jelenlegi konfliktusból nem kerül ki forradalom, a tömegek nyugtalansága és elégedetlensége okozta számos felfordulás és erőfeszítéseink ellenére sem. Egy olyan reformprogramot támogatunk, amely az opportunisták ellen is irányul. Ők nagyon is örülnének, ha feladnánk a reformokért folytatott küzdelmet kizárólag nekik, és ha a komor valóság elől menekülnénk, és a felhők mögé, egy homályos „leszerelés” csúcsaira menekülnénk. A „leszerelés” pontosan a siralmas valóság elől menekülés, és semmiképpen sem a leküzdésének eszköze.

Egy ilyen programban nagyjából a következőket mondanánk: „A haza védelmének jelszava és elfogadása az 1914–1916-os imperialista háborúban nem más, mint a munkásmozgalom megrontása egy polgári hazugság által.” Ez a konkrét válasz a konkrét kérdésekre elméleti szempontból igazságosabb, sokkal hasznosabb lenne a proletariátus számára, és elviselhetetlenebb az opportunisták számára, mint a leszerelés követelése és a haza „bármely” védelmének elutasítása. És hozzátehetnénk: „Minden nagy imperialista hatalom – Anglia, Franciaország, Németország, Ausztria, Oroszország, Olaszország, Japán és az Egyesült Államok – burzsoáziája annyira reakcióssá vált, annyira a világuralom vágyától vezérelve, hogy ezeknek az országoknak a burzsoáziája által vívott háború csak reakciós lehet.” A proletariátusnak nemcsak elleneznie kell az összes ilyen háborút, hanem vágynia kell „saját” kormányának vereségére is ezekben a háborúkban, és ezt a vereséget fel kell használnia egy forradalmi felkelés megindítására, ha a háború megakadályozására irányuló felkelés kudarcot vallott. A milíciával kapcsolatban azt kell mondanunk: mi nem a polgári milíciát támogatjuk, hanem csak egy proletár milíciát. Tehát „egy fillért és egy embert sem”, nemcsak az állandó hadseregért, hanem a polgári milíciáért is, még olyan országokban is, mint az Egyesült Államok vagy Svájc, Norvégia stb. Ez annál is inkább igaz, mivel a legszabadabb köztársaságokban (például Svájcban) azt látjuk, hogy a milícia egyre inkább poroszosodik, különösen 1907-ben és 1911-ben, és a sztrájkolók elleni csapatmozgósításra támaszkodik. Követelhetjük a tisztek nép általi megválasztását, minden katonai igazságszolgáltatás eltörlését, a külföldi és a belföldi munkavállalók jogegyenlőségét (ez különösen fontos szempont az olyan imperialista államok számára, mint Svájc, amelyek egyre nagyobb számú külföldi munkavállalót zsákmányolnak ki egyre nagyobb szégyentelenséggel anélkül, hogy bármilyen jogot biztosítanának nekik); továbbá azt a jogot, hogy mondjuk egy adott ország minden száz lakosa szabad egyesületeket alakíthasson a hadművészet tanulmányozása céljából, szabadon megválasztva oktatóikat, akiket az állam költségén fizetnének stb. Csak ilyen feltételek mellett tanulmányozhatná a proletariátus valóban a saját hasznára, és nem azok hasznára, akik rabszolgasorban tartják; és ez a tanulmányozás kétségtelenül a proletariátus érdekeit szolgálja. Az orosz forradalom bebizonyította, hogy a forradalmi mozgalom bármilyen, akár részleges sikere, például egy város, egy ipari külváros, a hadsereg egy részének meghódítása, elkerülhetetlenül arra kényszeríti a győztes proletariátust, hogy pontosan egy ilyen programot alkalmazzon.

Végül magától értetődik, hogy az opportunizmus ellen nem lehet pusztán programtervezetekkel küzdeni, hanem csak azok tényleges végrehajtásának folyamatos biztosításával. A legsúlyosabb, a végül kudarcot vallott II. Internacionálé végzetes hibája az volt, hogy tettei nem feleltek meg szavainak, hogy a képmutatás és a gátlástalanul hangzó nagyszabású forradalmi kijelentések szokását oltotta belé (lásd Kautsky és társai jelenlegi hozzáállását a bázeli kiáltványhoz). A leszerelés gondolata, mint társadalmi gondolat – azaz olyan, amelyet sajátos társadalmi viszonyok generálnak, és amely képes befolyásolni egy adott társadalmi közeget, ahelyett, hogy személyes szeszély maradna – nyilvánvalóan sajátos, kivételesen „békés” létfeltételekben merült fel, amelyek a véres globális háborúk útján jó ideje kívül maradt különféle kisállamokra jellemzőek voltak, és amelyek ezt a helyzetet remélték fenntartani. Hogy erről meggyőződjünk, elég csak elemezni például a norvég leszerelési hívek érveit: „Kis nemzet vagyunk; a hadseregünk jelentéktelen; semmit sem tehetünk a nagyhatalmak ellen” (és következésképpen képtelenek vagyunk ellenállni egy kényszerített integrációnak egy imperialista szövetségbe egyik vagy másik nagyhatalmi csoporttal)... „Békében akarunk élni a világunk kis szegletében, és szűklátókörű politikát folytatunk a leszerelés, a kötelező arbitráció, az állandó semlegesség stb. követelésével” (mint „állandó”, kétségtelenül, mint a belga semlegesség?). 

A kis államok kicsinyes hajlama a távolságtartásra, a kispolgári vágy, hogy a lehető legtávolabb maradjanak a világtörténelem nagy csatáitól, hogy kihasználják azt a monopolhelyzetet, amely gyakorlatilag magára hagyja őket, a rutinszerű passzivitásban megdermedve – ez az az objektív társadalmi helyzet, amely biztosíthatja a leszerelés eszméjének bizonyos fokú sikerét és elterjedését a különböző kis államok között. Természetesen ez egy reakciós tendencia, amely teljes mértékben illúziókon alapul, mivel az imperializmus elkerülhetetlenül bevonja a kis államokat a globális gazdaság és politika örvényébe.

Svájc helyzete például az imperialista világban objektíve két vonalat szab az ország munkásmozgalmának: az opportunisták, a burzsoáziával szövetkezve, Svájcot demokratikus köztársasági föderációvá akarják átalakítani, amely monopolizálja az imperialista nemzetek polgári turizmusának profitját; és igyekeznek ezt a látszólag „könnyű” monopóliumot a lehető legelőnyösebben és legbékésebben kihasználni.

Svájc igazi szociáldemokratái az ország viszonylagos szabadságát és „nemzetközi” státuszát arra törekszenek, hogy az európai munkáspártok forradalmi elemei által alkotott szoros szövetség győzelmét elősegítsék. Svájc, hála Istennek, nem a „saját” nyelvén beszél, hanem három világnyelven, amelyek történetesen a szomszédos hadviselő országok nyelvei.

Ha a svájci párt 20 000 tagja hetente 2 centime-ot fizetne „rendkívüli háborús adóként”, akkor évi 20 000 frankunk lenne, ami több mint elég ahhoz, hogy a vezérkarok tilalmai ellenére időszakosan három nyelven osszunk szét a hadviselő országok munkásai és katonái között mindenféle kiadványt, amelyek az igazságot mondják el a munkások körében növekvő nyugtalanságról, a lövészárkokban való barátkozásukról, arról a reményükről, hogy forradalmi módon használhatják fegyvereiket „saját” országaik imperialista burzsoáziája ellen, és így tovább. (…) A minket jelenleg érdeklő kérdés az, hogy a leszerelés iránti igény megfelel-e a svájci szociáldemokraták körében létező forradalmi tendenciának. Nyilvánvalóan nem. Objektíven nézve a „leszerelés” egy tipikusan, kifejezetten nemzeti, kis államok programja; egyáltalán nem a nemzetközi forradalmi szociáldemokrácia nemzetközi programja.

L'Internationale 41.sz.

Le Trump Venezuelával szembeni imperialista agressziójával!

59 ország aktivistái és szervezetei indították útjára:

                                                                    Jenkik, ki Venezuelából!

 

• Az USA katonai agressziója Venezuela ellen egy új szakasz az általánossá vált háborúban.

Trump számára ez a Wall Street-i pénzügyi tőke diktatúrájának minden szükséges eszközzel történő bevezetését jelenti.

Venezuelával kapcsolatban Trump nem titkolta: vissza akarja állítani az amerikai multinacionális vállalatok ellenőrzését az ország hatalmas olajkészletei felett.

Azzal, hogy megkísérli Venezuelát amerikai domíniummá alakítani, figyelmeztetést küld a világ népeinek: az imperializmus törvénye nem fog tiszteletben tartani semmilyen nemzeti szuverenitást.

• A munkásmozgalom kötelessége, hogy a venezuelai nép mellett álljon.

Egy, az amerikai szakszervezeti szövetség, az AFL-CIO, a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (ITUC) és az Amerikai Szakszervezetek Szövetsége (CSA) által is megerősített nyilatkozatban „határozottan elítélik az Egyesült Államok katonai agresszióját és Venezuela szuverenitásának megsértését”.

Kijelentik: „A katonai erő alkalmazása és egy szuverén nemzet területére való behatolás elfogadhatatlan háborús cselekmény (...). Elutasítunk minden erőszakkal vagy külföldi beavatkozással történő rezsimváltási kísérletet”, és követeljük „Nicolás Maduro elnök és felesége, Cilia Flores, valamint minden más, ezzel az illegális művelettel kapcsolatban őrizetbe vett állampolgár szabadon bocsátását”.

A munkások tudják, hogy ez az imperialista, Venezuela kifosztására irányuló háború csak erősíti a kapitalista kormányokon belüli „háborút” a világ minden táján a munkásosztály és a demokratikus szabadságjogok ellen.

⦁ A megoldás sem a kapitalista kormányoktól, sem az ENSZ-től nem fog jönni, amely egy hónappal ezelőtt

legitimálta Trump szégyenteljes gázai „béketervét”.

A megoldás a munkások és szervezeteik, a világ népeinek mozgósításából fog jönni, szolidaritásban a venezuelai néppel.

Sürgős felhívást intézünk a munkásmozgalom lehető legszélesebb közös frontjának egységes, nemzetközi és

minden országban történő kidolgozására, szolidaritásban a venezuelai néppel.

Engedjék szabadon Madurót és feleségét!

Szüntessék be a szárazföldi beavatkozást!

Nemet mondjunk a venezuelai nép erőforrásainak kifosztására!

Ez a felhívás január 14-én egyidejűleg jelenik meg a The Organizer (Egyesült Államok), a Haïti Liberté (Haiti), a Tribuna de Trabajadores (Mexikó) és a La Tribune des Travailleurs (Franciaország) hasábjain.

Az aláíró szervezetek a lista elején szerepelnek. A csillaggal jelölt aláírások személyes aláírások. Az aláírásokat abban a formában tesszük közzé, ahogyan megkaptuk őket.

 

AFGANISZTÁN

Nasir Loyand, az Afganisztáni Baloldali Radikális Párt (LRA) képviselője

Basir Farooq, az Afganisztáni Szocialista Szövetség (ASA) részéről

Ghulam Seddiq Seddiqi, az Afganisztáni Dolgozók Szociális Szövetségének (AWSA) képviselője

Khushal Karim, emberi jogi aktivista*

Ozra Rahman, nőjogi aktivista*

Farzana Shah, tanár*

Farzia Alemi, tanár*

Haroon Abid, újságíró*

ALGÉRIA

Abdelkader Bentaleb, Dalila Kadi az Internacionalista Szocialisták Szervező Bizottságának (COSI) részéről

Hakim Djurdjura, tanár, a CLA szakszervezeti tagja*

Fodil Bedoui, diák*

Yanis Bedjaoui, diák*

Rachid Barkat, diák*

Hadj F, nyugdíjas*

Hamid Bami, szakmunkásképző tanuló*

Malika Rebouh, nővér*

Kamel Oudjani, tanár, szakszervezeti tag, CLA*

Dobali Amelya, UGTA* szakszervezeti banki alkalmazott

Hamouche Nordine, bankvezető, UGTA* szakszervezeti tag

NÉMETORSZÁG

Szakszervezeti Baloldali Fórum, Peter Vlatten

Thomas Dietzel*

Daniel Cuadrado González (GEW)*

Andreas Gangl (ver.di-Vertrauensmann)*

Gabriele Hänsel*

Josta Hamann*

Gudrun Hintermeier (IG Metall-Mitglied)*

Peter Hintermeier (DGB Sömmerda)*

Peter Kreutler (ver.di-Vertrauensmann)*

Claudius Naumann (ver.di-Vertrauensmann)*

Holger Pfeiffer (ver.di-Mitglied)*

Lukas Schmolzi (ver.di-Vertrauensmann)*

Klaus Schüller (EVG-Mitglied)*

H.-W. Schuster (ver.di-Mitglied)*

Karsten Schuster (ver.di-Mitglied)*

ARGENTÍNA

Sonny Martinez – író és újságíró*

Daniel Schachter, zenész és egyetemi professzor*

ÖRMÉNYORSZÁG

Matthias Weinreich*

AUSZTRÁLIA

Thorne, Alison, a Szabadság Szolidarista Párt (Ausztrál Tagozat) nevében

Debbie Brennan, a Radikális Nők nevében, Ausztrália

CDMS Közösségi Védelmi Rendezőrendszer

AUSZTRIA

Naetar François, a Balmix.hu tanácsadója*

Matthias B. Lauer, ACUS*

AZANIA

Zandisile Nonkosi, AMCU szakszervezeti tag*

Thabo Mocumenyani, Munkanélküliek Nemzeti Fóruma (NUPF)*

Lucky Baninzi, Munkanélküliek Nemzeti Fóruma (NUPF)*

Mpho Mokoena, Munkanélküliek Nemzeti Fóruma (NUPF)*

Shaheen Khan, Szolidaritási Bizottság, Akció Palesztináért*

Bongani Bekiswayo, Freedom Park Munkanélküliek Mozgalma*

Mzwandile Nongoma, Thembelihle Közösségi Krízisbizottság*

Benjamin Chisare, Gauteng Lakásügyi Krízisbizottság*

Colleen Mafa, Független Felszabadított Szövetséges Munkások Szakszervezete (ILAWU)*

Lebogang Phanyeko, a SAFTU korábbi állandó tagja*

Ashraf Jooma, a Negyedik Internacionálé Azáni Szekciója

Mandlenkosi ka Phangwa, a Negyedik Internacionálé Azáni Szekciója

Themba Phungwayo, NUMSA*

Michael Simons, Építőmunkások Fóruma*

Nicole Trom, Ubuntu Intézet a kirekesztett SA számára*

Lucky Thwala, Sisonke Forradalmi Mozgalom*

Tshezi Soxujwa, Munkanélküliek Mozgalma*

Mangaliso Sambo, EFF aktivista*

Athi Yonela, EFF aktivista*

Reginald Majola, EFF aktivista Johannesburgban*

Gladys Mkathini, Soweto Kreatív Művészeti Egyesülete*

Siphamandla Dhlamini, ILAWU* aktivista

Joseph Mafemani, United Food and Commercial Workers (UFCW)*

Nadine Corvallis, SASBO (The Finance Union)*

Sikhumbuzo Nakani, Dél-Afrikai Zenészszövetség*

Mandla Sishi, Tömeges Munkásosztály Gyűlés Szervező Bizottsága (OC)*

Mzwandile Lomo, Afrika-Mayibuye West Rand*

Mphutlane wa Bofelo, az Azania Szocialista Párt aktivistája*

BANGLADES

Mushrefa Mishu, a Demokratikus Forradalmi Párt (DRP) főtitkára

Robia Mondol, a Democratic Workers Pary (DWP) aktivista, Daka

Badrudduza Chaudury CORQI bangladesi szakasz

Jooymal Abolen, Banglades Farmers Association

Morshed Alom

Sabush Das, Ifjúsági Szövetség

Salma Aktar Sidi, BJSF Dhaka

Jahedul Islam, BJSF

Robiul Islam, BJSF Kulna

Alok Das

Rashid Harunur, BJSF

FEHÉRORSZORSZÁG

Youri Glouchakov

BELGIUM

Brüsszeli Párducok

Fanon Tegnap, Ma

A Willy Peers Családi Ház

Maud Kertjei

A Dühös Öregek Bandája

Vanesse Anne, "Rosa Luxemburg Barátai" Kör

Andreas Stathopoulos, egyesületvezető*

Yves Eeeckeman, FGTB aktivista*

Maximilien Roland, orvos*

Marie-Rose Moro, a francia etnopszichiátria vezető alakja*

Ari Gounongbé, orvos, író*

Gaëtan Coucke, szakszervezeti tag tanár*

Claire Thomas, szakszervezeti tag tanár*

Antoine Ruggieri, az acélipari munkások korábbi teljes munkaidős szakszervezeti képviselője*

Brandon Meniger, szakszervezeti küldött*

Roberto Giarrocco, Unity Bulletin Eenheidscomité*

Patricia Khitoulis, pszichológus*

Samir Mahla, a CGSP-Forest elnöke*

Jean-Michel Dufays, történész*

Jean Fontaine, orvos, író*

Nadia Boulanger, közösségi aktivista*

Nail Sumbul, pszichiáter*

Szereplők: Angela Karpowis, Justine Dumay, Helena Dos Santos, Bata Ajaratou, Afaf Boukhaima, Agnès

Matan, Willy Peers családi ház*

Nordine Sardi, Macadam Association*

Franssen Lieve, Könyvesbolt Könyvesbolt*

Melody Fontaine*

Samy El Khatib, világi Palesztina*

Noel Simone, közösségi aktivista, Brüsszel*

Yvette Garçon, a Gang des Vieux en Colère* aktivista

Nicolas Bernadette*

Maxime Barbier, Les amis de la halte-garderie ASBL*

BENIN

Gnonlonfoun Liliane (SYNTRASESH)*

Djidogokpin Rodrigue (SYNAPES)*

Salako Soulé (SYNTRASESH)*

Assogba M. Innocent (COI/Benin)*

Ahouansou Tobin

PTD-Twungurunani

Desire Ndayatuke, a Circle for Reflection on Coffee Culture in Burundi, CERCABU

Joseph Mukubwa, a PDITP (KDK) bizottsága nevében Burundiban, Bujumburában

KANADA

Barry W., a Szocialista Akció nevében (Kanada)

Roya Kamal, Háború és Kizsákmányolás Elleni Bizottság, Toronto

Hanif Maher, Háború és Kizsákmányolás Elleni Bizottság, Toronto

Ross B. Rashley, Háború és Kizsákmányolás Elleni Bizottság, Toronto

Pamella Mubeza, Háború és Kizsákmányolás Elleni Bizottság, Ottawa

Paul Nkunzimana, személyes minőségében nyugalmazott egyetemi professzor, munkaügyi aktivista, Ottawa

CHILE

A Független Népjogi Mozgalom titkársága részére:

Sergio Ceballo, a haditengerészet hajógyárainak korábbi szakszervezeti vezetője;

 

Eduardo Neira, a haditengerészet hajógyárainak korábbi szakszervezeti vezetője;

 

Marcos Maureira, a Federación del Transporte Colectivo korábbi szakszervezeti vezetője;

 

Samuel Alchao, építőmunkás;

Jaime Andana, építőmunkás;

Rodrigo Andana, informatikus;

Maritza Bastias, kórházi dolgozó.

KÍNA

Hongkongi Keresztény Ipari Bizottság

COLOMBIA

Ana Bolaños, Venezuela világpolgárai*

Samuel González, Colombia Humana*

Daniel Malaver, munkás*

KUBA

Jose Yera, a PCC tagja*

EGYIPTOM

Haby Al Masry; újságíró*

Ali Amer, kutató*

Yassmine Ali, tanár*

Hatim Zaki, író*

ECUADOR

Pedro Moncada Awad

Edgar Frias

Leonardo Caceres

Guillermo Santana az „Alfaro Vive Carajo” nevében

Rodrigo Contero Mejia, Alianza Pachakutiy volt parlamenti jelöltje*

SPANYOLORSZÁG

Javier Alonso Plasencia, az Internacionalistas por un Partido Obrero nevében

Aida Vega Villa, CGT-Correos, Asturias*

Héctor Pérez Fajardo, UGT, Canarias*

José Manuel Cima Fernández, CC.OO. Industria, Asturias*

Manuel González Antuña, CC.OO., Asztúria*

Carlos Pérez Gálvez, nyugdíjas, volt szakszervezeti tag, Canarias*

María del Cristo Martín Francisco, tanár, Canarias*

Antonio Oramas Montañez, tanár, Canarias*

Patricia Carballo Izquierdo, köztisztviselő, Canarias*

Eduardo Otero Gómez, kézbesítő, Euskal Herria*

Eduardo de la Torre Giménez, Foro por la memoria del tiétar y la Vera, Ávila*

Feliz Fernández Miranda, CCOO és Plataforma bolivariana de Canarias*

Francisco Martín Moreno, nyugalmazott mérnök, Málaga*

Jacinto Durán, E. S.K., Barakaldo. Bizkaia*

José Ignacio Novo Arguinchona, ügyvéd, Euskal Herria*

Joseba Ibarretxe Lazkano, a LAB szakszervezeti tagja és a Bildu tagja, Euskal Herria*

Mari Carmen Burgos Sánchez, a CNT aktivista és a Háború Elleni Egységért Bizottság és

kizsákmányolás, Cantabria*

María Dolores Pison Otxoa, a LAB szakszervezeti tagja, Euskal Herria*

Rafael Martín „Txikerra”, nyugdíjas, Romo, Bizkaia*

Rakel Saiz Querendez, a CNT szakszervezeti tagja, Euskal Herria*

Sara Moreno Fernández, szülésznő, Euskal Herria*

Txaro Goñi Ziganda, EH BILDU, Euskal Herria*

Reme Martín Rodríguez, a spanyol állam, trockista összekötő bizottság

Andeka de Miguel Zabala, STEILAS, Euskadi*

José Javier Vásquez Velasco, Euskal herria*

Isabel Martín, nyugdíjas, Guadalajara*

Josune Zabala Cahue, ESTEILAS Sindikatua, keresztény aktivista, Bizkaia*

Josu Olaskoaga Ordorika, CCOO Sindikatua, keresztény aktivista, Bizkaia*

Luciano José Diez Larena, nyugdíjas, Barakaldo, Bizkaia*

Miguel García Murillo, a LAB szakszervezeti tagja, Euskal Herria*

Xabiel Mier Suárez, fordító, Asturias*

Maika Santos Asensio, dolgozó (Urduliz Kórház)*

EGYESÜLT ÁLLAMOK

Donna Dewitt, a dél-karolinai AFL-CIO nyugalmazott elnöke; a dél-karolinai Munkáspárt pénztárosa, SCWP*

Alan Benjamin, szocialista szervező, New York

Connie White, szocialista szervező, Los Angeles*

Nnamdi Lumumba, az Ujima Népi Haladás Pártjának végrehajtó bizottsága, Baltimore

Coral Wheeler, LCIP, CFA, Los Angeles*

Chris Silvera, a Teamsters Local 808 ügyvezető igazgatója; Long Island City*

Desiree Rojas, a Sacramento Labor Council for Latin American Advancement korábbi elnöke*

Mya Shone, szakszervezeti újságíró, író, Vallejo*

Lita Blanc, a United Educators of San Francisco korábbi elnöke*

Lisa Knox, bevándorlójogi aktivista és tanár Berkeley-ben*

Hal Sutton, nyugdíjas munkásjogi aktivista és újságíró, Pensacola*

EJ Esperanza, bevándorlójogi aktivista, San Francisco*

Millie Phillips, aktivista, Oakland*

Bradley Wiedmaier, aktivista, San Francisco*

Karl Kramer, aktivista, San Francisco*

R.M. Solano, szocialista szervező aktivista, Oakland*

S. Peña Young, szakszervezeti újságíró és karikaturista, Buffalo*

Don Bryant, a Cleveland Peace Action elnöke*

James E. Vann, Oakland, Kalifornia*

Stephen Durham, a Szabadság Szocialista Párt nevében

Helen Gilbert, a Radikális Nők nevében

Gamboa, Olivia, United Teachers Los Angeles, LCIP*

Szabadság Szocialista Párt és Radikális Nők, New York, NY

Gary Vautour, a Dél-Karolinai Munkáspárt pénztárosa, SC*

Marilyn Vogt Downey, író és történész, Brooklyn*

Harpreet Chima, lakhatási jogok aktivistája, Stockton*

FRANCIAORSZÁG

Daniel Gluckstein, Christel Keiser és Dominique Ferré a Munkáspárt képviseletében

Fiatal Forradalmárok Szövetsége - Negyedik Internacionálé

Francis Alif, Nemzeti Oktatás*

Luc Benizeau, szakszervezeti tag*

Marc Bonnet, szakszervezeti tag*

Solange Cidreira, közösségi aktivista*

Lionel Crusoé, ügyvéd*

Andrei Demidov, postai dolgozó*

Mama Doucouré, városi tanácsos, nőjogi küldött, Montreuil*

Mourad El Ajbari, tanár*

Fabian Guenole, pszichiátriaprofesszor (szabadságon)*

Philippe Lefèvre, PCF, újságíró*

Fanny Luteau, szakszervezeti tag*

Maria-José Malheiros, szakszervezeti aktivista*

Hassane Mezine, a "Fanon Yesterday, Today" igazgatója*

Lydia Molina, CGT szakszervezeti tag*

Roland Nurier, filmrendező*

Elizabeth Ornago, szakszervezeti aktivista*

Réza Painchan, szakszervezeti tag*

Anthony Toueilles, Malakoff városi tanácsos*

Philippe Valery, szakszervezeti tag*

Bernard Vinsot, nyugdíjas SNCF alkalmazott*

Jérémy Zorzer-Pépi, szakszervezeti tag*

NAGY-BRITANNIA

Ian Hodson, a Pékek, Élelmiszeripari és Szövetséges Dolgozók Szakszervezetének (BFAWU) elnöke*

Doreen McNally, a Liverpool Women of the Waterfront alapító tagja*

Paul Filby, Liverpool Unite (építőipari) szakszervezeti tag*

GÖRÖGORSZÁG

Andreas Guhl*

Pantelis Kokkinopoulos*

Sotiria Lioni*

Irini Morou*

HAITI

A Haiti Liberté Újság nevében:

Dupont, Berthony

Kim, Ives

Latour, Frantz

Leblanc, Didier

Bertin, Edmund

Réjouis, Voltaire

Numa, Marie Laurette

Papillon, Isabelle L.

Dupont, Marie Myrlène

Dupont, Kamwis

Camille, Yves

Lamour, Léonia

Jean, Edouard

Garoute, Robert

Claudel C.Loiseau

Georges, Raymond

Joseph, Wilfrid

Georges, Maryse

Peralte, Thomas

Lafond, Edgar,

Victome, Solange

Cherizier, Delourdes

Ambroise, Célestin

Bissainthe, Annesseau

Dejoie, Marco

Datilus, Donald

Dorcent, Henriot

Ducarmel, Jean Carlo

Charlemagne, Catherine

Gay, JocelynNagy Károly, Katalin

Meleg, Jocelyn

MAGYARORSZÁG

Kerti István nyugdíjas*

Kovács Markó, fiatal munkás*

Lévai Julianna tanár*

Morva Judit, nyugdíjas*

Naetar-Bakcsi Ildikó, műfordító*

Székely Péter, a Mi Amerikánk szerkesztője*

Schiffer András ügyvéd, volt országgyűlési képviselő*

Somi Judit munkás aktivista*

INDIA

Nambiath Vasudevan, szakszervezeti tag*

Cheruvathoor Denzil, szakszervezeti tag*

Franklyn Dsouza, szakszervezeti tag*

Jimmy Francis, szakszervezeti tag*

Jorge Subhas Naik, Kamgarancho Ekvott*

Shailah Daussuddin Abdul Latif, Hindustan Mathadi Union*

INDONÉZIA

Indonéz Repülőtéri Dolgozók Szövetsége (FSPBI)

IRAK

Deyar Barznji, újságíró és aktivista, a Kurdisztáni Munkáspárt (Szulejmánija tartomány)*

IZLAND

Halldór Ísak Ólafsson, RODI Izlandi Fiatal Szocialisták*

Stefan Örn Ingvarsson Olsen, RODI Izlandi Fiatal Szocialisták*

OLASZORSZÁG

Alberto Ara, Torino*

Marina Boscaino, aktivista a szociális és demokratikus jogokért, Róma*

Luigi Brandellero, MPA-Politikai Mozgalom a Hatályon kívül helyezésért, Torino*

Rita Campione, demokratikus aktivista Voghera*

Giovanni Cocchi, demokrata aktivista, Bologna*

Ugo Croce, MPA-politikai mozgalom a hatályon kívül helyezésért, Torinó*

Alberto Deambrogio, munkás aktivista, Torinó*

Davide Dosio, Torino*

Lillo Fasciana, szakszervezeti vezető, FLC CGIL, Caltanissetta*

Dario Granaglia, szakszervezeti küldött, FIOM-CGIL, Torino*

Monica Grilli, szakszervezeti elnökségi tag, FLC-CGIL*

Gianni Guglieri, szakszervezeti képviselő, Torinó*

Cristoforo Infuso, diák, Caltanissetta*

Federica Martin, a torinói Tribuna Libera szerkesztősége*

Stefano Mattone, professzor, Torinó*

Marco Meotto, az Iskola a Békéért aktivistája, az USB szakszervezet delegáltja, Torinó*

Giuseppe Micciché, szakszervezeti aktivista, Enna*

Paola Orlando, tanár, a torinói Tribuna Libera szerkesztősége*

Agata Pantella, tanár, a Tribuna szerkesztősége Libera, Torino*

Dianella Pez, munkás és demokrata aktivista, Udine*

Alberto Pian, tréner, munkás aktivista*

Fabrizio Prestipino, professzor, Torinó*

Betty Raineri, tanár, Az 500 kiáltványa*

Carlo Salmaso, nyugdíjas, Padova*

Domenica Spinelli, tanár, Torino*

Diego Stagno, az FLC CGIL Caltanissetta titkára*

Jelenia Trivieri, tanár, Torinó*

Davide Viero, professzor, Vicenza*

Lorenzo Varaldo, a Tribuna Libera* havi koordinátora

Vanna Ventre, tanár, Az 500 kiáltványa, Torino*

JAPÁN

Evgheni Uzhinin, a Santama Chiiki szakszervezet tagja, Tokió*

LIBANON

Khaled Hadadah*

KENYA

Booker Omale, a Kenyai Szocialista Párt főtitkára

LUXEMBURG

Armand Clesse*

MAROKKÓ

Ahmed Lemkanfi, újságíró, a "Tribune des travailleurs" nevében

Mohamed Bentouhami; ügyvéd (Al Hoceima)*

Mouffid Zekkaai; ügyvéd (Tangier)*

Mohamed El Mansouri; ügyvéd (Rabat)*

Mohamed Dalouh; ügyvéd (Al Hoceima)*

Adou Ben Chrif; UMT szakszervezeti tag; (Casablanca)*

Karam Lemqaddam; ügyvéd (Al Hoceima)*

Abdessamad Eljaziri; ügyvéd (Al Hoceima)*

Azzeddine El Mommouhi; ügyvéd (Targuiste)*

Mouad Bentouhami; ügyvédjelölt (Nador)*

Bachir Lahsaini; szakszervezeti tag és emberi jogi aktivista (Khemisset)*

Mohamed Kennouch; internacionalista aktivista (Casablanca)*

Mohamed Dahak; nyugdíjas szakszervezeti tag és emberi jogi aktivista (Oujda)*

Khalid Salhi; felsőoktatási szakszervezeti tag és emberi jogi aktivista (Ujda)*

Mohamed Abasaid; felsőoktatási szakszervezeti tag (Fez)*

Mounir Eljalti; a Felsőoktatási Szektor Nemzeti Uniójának főtitkára (Ujda)*

Ahmed Ra; oktatási szakszervezeti tag (Nador)*

Szaddik úr, szakszervezeti tag (Meknes) *

MARTINIQUE

Georgie Nobour, munkaügyi aktivista*

MEXIKÓ

Kolectivo rebelde, Mérida

Comuna proletaria Colectivo 26 de agosto de 1972

Colectivo Generando Movimiento

Liga Comunista Internacionalista CORQI México

Junta Promotora de la Nueva Central de Trabajadores és Baja California

Juan Carlos Vargas, a Dolgozók Új Központja*

Liliana Plumeda Aguilar, LCI CORQI*

Israel Cervantes, Generando Movimiento*

Mauricio Macossay Vallado, Rebel Collective*

María Luisa Luevano, ügyvéd*

Olivia Alvarado Crespo, CNTE EMSBC*

Enrique Ochoa, FPR*

Cristo Alejandro Andrade Vargas, PCM*

Fabiel Augusto Buck Cuevas, ügyvéd*

Lidia Suárez, professzor, UPN Mexicali*

Catalina Miranda, professzor, 37. szekció, SNTE*

Raúl Ramos, professzor, UVM*

Marco Rojo, a Palesztinával Szolidaritás Mexicali Bizottsága*

Adel Mohammad, a Palesztinával Szolidaritás Mexicali Bizottsága*

Gabriela Alejandra Padilla León, a Palesztinával való Szolidaritás Mexicali Bizottsága*

Mario Argudin Hermida, a Palesztinával Szolidaritás Mexicali Bizottsága*

Julio César Ramos Corrales, a Palesztinával Szolidaritás Mexicali Bizottsága*

Ingrid Valeria Ramos Sánchez, a Mexicali Környezetvédelmi Igazságügyi Bizottsága*

Fernando Márquez Duarte, a Mexicali Környezetvédelmi Igazságügyi Bizottsága*

Muriel Ernesto Gómez Alvarado, a Fourth International (LCI-CORQI) tagja*

Jorge Manuel Arcia Najera, a CNTE nyugalmazott tanára, az LCI tagja*

Ana Lilia Escalante Orantes, LCI-CORQI*

Carlos Salmerón, pszichológushallgató*

Jesús Casillas, pszichológus*

Laura Alejandra Rivera Arvizu, tanár*

Hiram Vidal, joghallgató*

Russell Aguilar, az SNTE 7. szekciójának nyugdíjas tagja*

Norma Beltrán Alvarado Díaz, CONAFE*

Mario Díaz Ortega, a Pemex olajipari munkása*

Hermelinda Domínguez V

Vlad Litiy a "Krasznij Klin" marxista egyesület nevében

PALESZTINA

Naji El Khatib, a Szekuláris Palesztina nevében

Ahmed Abdullah (Gáza)*

PAKISZTÁN

Az Össz-Pakisztáni Szakszervezeti Szövetség nevében

Anwer Gujjar, a Vasúti Dolgozók Szakszervezetének elnöke, Open Line

Rubina Jamil, az APTUF főtitkára

Mian Khalid, a Vasúti Dolgozók Szakszervezetének műhelyeinek elnöke

Nasir Gulzar, az APTUF információs titkára

Samina Fayyaz, az APTUF Női Tagozata

Sanyia Bibi, a végrehajtó tag

Ilyas úr, az APTUF társtitkára

Siddique Ch úr, a Munkásjóléti Alap Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke

Arif úr, az Egyesült Hab Alkalmazottak Szakszervezete

Zarqa Sohail, a Pandzsábi Ápolóegyesület titkára

Dr. Taimure Rehman, Mazdoor Kissan Párt

Rana Masoom, a Vasúti Dolgozók Szakszervezete (Műhelyek)

Hanif Dogar, a Gulzar Jóléti Társaság

Badar Unnisa, Pink Riksa szakszervezet Pandzsáb

Aamir Sohail, Pandzsábi Riksa Szakszervezet

Samina Fayyaz, Pandzsábi Sporttanács Alkalmazotti Szakszervezet

Mian Khalid, Vasúti Dolgozók Szakszervezeti Műhelyei

Yasir Gulzar, APTUF Nemzetközi Ügyek Titkára

Rahmat Ullah, Ifjúsági Bizottság, APTUF

Aima Mahmood, (APTUF-Pandzsáb)

Bilal Ahmad Sial, Shezan Nemzetközi Munkásszövetség titkára.

Zulifqar Ali, Villamos Szövőszék Dolgozók Szakszervezete, Kasur Kerület (APTUF-P)

Fazal-e-Wahid, Vasúti Dolgozók Nyílt Vonal Szakszervezete (APTUF)

Muhammad Ashfaq Ahmad, Pakisztáni Bata Alkalmazottak Szakszervezete.

Mirza Riffat ul Beg, PEL Munkásszövetkezet.

Sayed Abid Hussain Shah, APTUF

Ashraf Nizami orvos, Pakisztáni Orvosi Szövetség. Aliya Jabeen, PESSI Ápolói Egyesület

Muhammad Rafiq Atta, Agzo Nobel Alkalmazottak Szakszervezete

Kamran Sagheer, Nisar Művészeti Sajtó Dolgozók Szakszervezete (APTUF)

Mahpara Alam, Pandzsáb Tanárok Egyesülete.

Jamshed Sial, Nestlé Dolgozók Szakszervezete.

Shahzada Javed, Vasúti Dolgozók Szakszervezete - Műhelyek (APTUF)

Amir Sohail, Pandzsáb Újságírók Szakszervezete.

Mian Asmat, Millat Traktoros Dolgozók Szakszervezete

Ameen Shah, Al Hamd Nyomdászok Szakszervezete (APTUF-P)

Muhammad Shafiq Khan, PC Szállodai Alkalmazottak Szakszervezete.

Muhammad Sadiq, Humdard Dolgozók Szakszervezete (APTUF)

Sana Ullah, ICI Dolgozók Szakszervezete

Sajid Shah, Vasúti Dolgozók Szakszervezete - Műhelyek (APTUF)

Muhammad Imran, Qadri Mérnöki Alkalmazottak Szakszervezete.

Shahid Iqbal Daskavi, újságíró

Asif Arif, Postai Szövetség. Muhammad Arshad, Itifaq Szakszervezet, Bőrgyár

Muhammad Shahbaz Bhatti, Muller és Phipps Munkások Szakszervezete (APTUF)

Shahzad Masshi, Mazdoor Szakszervezet Önkormányzati Bizottsága, Tehsil Kot Radha Kishan.

Farzana BiBi, Otthoni Dolgozók Szakszervezete.

Amir Saeed Rawn, ügyvéd a Legfelsőbb Bíróságon, ügyvédi kamara tagja.

Qaisar Nawaz, Bulleh Shah Csomagolóipari Dolgozók Szakszervezete.

Mohsin Ilyas, Csomagolóipari Dolgozók Szakszervezete.

Mian Zahid, Sanati Mazdoor Jóléti Társaság, Munkástelep.

Nasir Mahmood, APTUF-P.

Sarfaraz Ahmed, Shah Taj Cukorgyári Dolgozók Szakszervezete.

Muhammad Faizan, Sazgar Műszaki Alkalmazottak Szakszervezete.

Ameer Abdullah Nayazi, J&P Bírósági Dolgozók és Személyzeti Szakszervezete.

Naeem Butt, Sayed Műszaki Dolgozók Szakszervezete, Gujranwala Kerület. HOLLANDIA

Nabil, munkaügyi aktivista*

FÜLÖP-SZAKOK

Partido Manggagawa (Munkáspárt)

Rey Almendras, a Samahang Maanggagawa szakszervezeti kapatiran elnöke (Szolidaritás a szakszervezetekkel és a munkásszövetségekkel)

PORTUGÁLIA

Garcia Pereira, António, munkajogász és jogprofesszor, Lisszaboni Egyetem*

Uchôa, Marcela, jogász és kutató a Coimbrai Egyetemen*

Silva, Manuel Carlos, szociológus, a Bragai Egyetem professzora, szakszervezeti képviselő*

Soares Ferreira, Alfredo, mérnök és professzor, Portói Egyetem*

Louçã, Isabel, tanár, Lisszabon*

Cardoso, António, Viana do Castelo*

Santana Henriques, José, nyugdíjas könyvkötő, szakszervezeti tag, Lisszabon*

Zilhão, Adriano, közgazdász, Lisszabon*

Vicente, Pedro, építész, Lisszabon*

Fonseca de Almeida, Jorge, közgazdász, Lisszabon*

Varela, Raquel, történelem professzor, Lisszaboni Egyetem*

Mota Vieira, Gabriela, nyugdíjas nővér, Azori-szigetek*

Casimiro, José, nyugdíjas fémmunkás, szakszervezeti vezető Lisszabon*

Alexandre Lourdes, állami tisztviselő, Lisszabon*

KDK

Freddy Sambo Muhindo, a Munkások és Parasztok Független Demokratikus Pártja (PDITP) bizottsága nevében, Észak-Kivu tartományban. Goma

Josaphat Gady, a PDITP bizottság nevében, Dél-Kivu tartomány, Uvira.

Kaneke Rodrigue, a PDITP bizottság nevében, Tanganyika tartomány, Kalemie.

ROMÁNIA

Crețan Constantin, a Munkaügyi Országos Szövetség (FNM) elnöke

Tiberiu Grigoriu, az FNM ügyvezető elnöke

Crețan Marioara, az FNM Nőszervezetének elnöke.

 

Sturzu Tania, az FNM alelnöke

Șomîcu Silviu, az FNM alelnöke

Găman Valentin, az FNM Plopșoru szervezetének elnöke

Guran Vasile, az Olténia Nemzeti Munkaügyi Szövetség megbízott elnöke

Brănescu Alexandru, a Rezistenta Muncitorească szakszervezet ideiglenes elnöke

Albeanu Gheorghe, a Romániai Munkásszövetség Vâlcea tagozatának elnöke

Dobroiu Constantin, a Romániai Munkásszövetség Rovinari szekciójának elnöke

Olteanu Antonica, a Munkaügyi Országos Szövetség Mehedinți tagozatának elnöke

Croitoru Nicușor, az Olténia régió szakszervezeti vezetője, FNM

Parâia Victor, a Jiu-völgyi Nemzeti Munkaszervezet elnöke

Grigoriu Mihai Tiberiu, Romániai Munkásszövetség

OROSZORSZÁG

InterFront (szervezet)

Alexandre Voronkov, posztszovjet baloldal Unió*

Elmar Rusztamov*

Andrey Kalinkin, a CORQI szimpatizánsa*

Mark Vasziljev*

SZERBIA

Jaćim Milunović*

SZUDÁN

A Szudáni Kommunista Párt francia bizottsága

Hamza M. Taher, munkás*

Elmahi M. Adam, egy turisztikai iroda igazgatója*

SRI LANKA

Frontvonal Szocialista Párt

SVÁJC

Marzia Fiastri, volt tanári szakszervezeti vezető*

Tchamkerten Jolánka megválasztott önkormányzati tisztviselő*

Michel Zimmermann, a „Tribune Ouvrière” bizottság tagja*

Dogan Fenibay, ipari szakszervezeti képviselő*

TOGO

Abbi Alédi*

Djaoura Tiguena*

Kougbada Lare*

Lawson Messan, PADET/L’Emancipation

Mama Ali Kodis*

TUNÉZIA

ALBA Granada Információs Iroda Észak-Afrika (Tunisz)

Lotfi. G., munkás aktivista*

Azeddine Merrouchi, szakszervezeti tag*

Bourawi Jabli, emberi jogi aktivista*

Jihad Sayhi, emberi jogi aktivista*

Bachir Zerqui, szakszervezeti tag*

El Hadi Sayhi, szakszervezeti tag*

Aziz Kassimi, szakszervezeti tag*

TÖRÖKORSZÁG

Korkut Boratav professzor, emeritus, az Ankarai Egyetem Közgazdaságtudományi Karán*

Rezzan Tuncay professzor, az Isztambuli Egyetem Orvostudományi Kara*

Munzur Pekgüleç, unionista, Isztambul*

Metin Ebetürk, a DİSK Sosyal-İş* volt elnöke

Hakkı Yükselen, történész*

Mahir Sarı, Eğitim-Sen (Tanárok Szakszervezete), Eskişehir*

Kamil Sarı, Eğitim-Sen (Tanárok Szakszervezete), Ankara*

Nebile Kaya, dolgozó nyugdíjas*

Feryal Vatan*

Refhan Atasoy, nyugalmazott gyógytornász, Isztambul*

Nalan Sakızlı, dokumentumfilmes, Isztambul*

Engin Bodur, nyugdíjas, Ankara*

Mehmet Özgen, a TEP és az ÖDP végrehajtó bizottságának volt tagja*

Necla Akgökçe, Kadin Isci*

Sadi Ozansü, az IKP, a Munkás Testvériség Platformja volt elnöke.

Sevim Şimşek, az IKEP, IKP, Platform for Workers' Fraternity korábbi elnöke.

Pinar Erol, újságíró*

Kenan Okta, Minor, Eskişehir*

Hakan Turgut, Kirmizi Gazete csoport*

Fatma Yakut, IKP, Platform for Work’s Brotherity*

Fikret Başaya, Szabadegyetem*

UKRAJNA

Szidorcsenko Viktor, a Baloldali Posztszovjet Unió aktivistája, újságíró*

ZIMBABWE

Albert Chimhofu, Zimbabwei Diákszövetség Kongresszusa*

Arasiah Priri, Chimurenga Vanguard*

Caleb Kuranga, a pánafrikai szocialisták zimbabwei mozgalma*

Dr. Shadreck Matindike, a pánafrikai szocialisták zimbabwei mozgalma*

Fortune Madondo, Zimbabwei Ifjúsági Fórum*

Isabel Shumba, a pánafrikai szocialisták zimbabwei mozgalma*

Kudakwashe Shambare, a pánafrikai szocialisták zimbabwei mozgalma*

Mafa Kwanisai Mafa, Chimurenga Vanguard OCRFI Zimbabwe Szekciója (elnök)

Emlékezés Rudo Mupandawana, Zimbabwe Pánafrikai szocialisták mozgalma*

Mkondo Tungamirayi, Pánafrikai Diákok Társasága*

Nathan Ndlovu, Pánafrikai Diákok Társasága*

Ntandojenkosi Ayanda Ndhlovu, Zimbabwei Diákszövetség Kongresszusa*

Mugomba Pianos, Zimbabwei Diákszövetség Kongresszusa*

Rhoda Mafa, Zimbabwei Diákszövetség Kongresszusa*

Runesu Gumbo, Zimbabwei Diákszövetség Kongresszusa