A palesztin forradalom jelenlegi helyzetéről

 (Kiegészítés a 2025. március 23-án a CORQI nemzetközi találkozóján bemutatott jelentéshez)

A nemzetek kialakulása, függetlenségük és szuverenitásuk érvényesítése olyan folyamatok, amelyek egybeesnek a kapitalizmus fejlődésével annak felemelkedő szakaszában, és különösen nyilvánvalóak a kapitalista nagyhatalmak kialakulásában, amelyek gyorsan imperialistává váltak.

Az imperializmus korszakában a függetlenség és szuverenitás stádiumát el nem érő nemzetek (amelyek néha még a nemzetté válás folyamatát sem fejezték be, különösen az imperialista hatalmak gyarmati uralma miatt) nem tudták megvalósítani ezt az alapvető demokratikus igényt.

Mindazonáltal arra késztették őket, hogy ezt egy olyan időszakban próbálják elérni, amikor a világ imperialista hatalmak közötti megosztottsága egyre inkább ellene volt és van ennek az elemi demokratikus követelésnek a kielégítésének. Ezért van az, hogy még akkor is, amikor a huszadik század közepétől az elnyomott népek és nemzetek legitim küzdelmei formális függetlenséget nyertek a gyarmati hatalmaktól (különösen Franciaországtól és Nagy-Britanniától), az imperializmus biztosította a gazdasági, politikai, sőt katonai uralmi kapcsolatok fenntartását, és a régi gyarmati és imperialista kapcsolatokat ténylegesen neokoloniális kapcsolatokkal váltotta fel. A formálisan a formális politikai függetlenség keretei között létrejött nemzetek mindazonáltal továbbra is a korábbi gyarmati hatalmak uralma alatt maradtak.

A közelmúltban számos ilyen állam, különösen Afrikában, kinyilvánította, hogy szakítani kíván a korábbi gyarmati hatalommal, különösen Franciaországgal, de ez nem jelenti azt, hogy képesek lennének a teljes szuverenitás érvényesítésére, ami feltételezné a termelőeszközök magántulajdonán alapuló kapitalista rendszer megkérdőjelezését és a munkásosztály nemzetközi harcának részeként a kapitalizmus felszámolásáért folytatott küzdelmet, ami messze nem így van.

Gyakorlatilag a huszadik század folyamán a palesztin népet az imperializmus és a sztálinista bürokrácia egyaránt szembeállította, hogy elzárja az útját a szuverenitás és függetlenség bármilyen formája felé. A Balfour-nyilatkozattól a jelenlegi vállalkozásig (amely valójában egy második Nakba Gázában és egy harmadik előkészületben lévő Nakba Ciszjordániában) a mártír palesztin nép azt látta, hogy a legnagyobb hatalmak azt követelik, hogy ők döntsék el helyettük, hogy milyen feltételek mellett érhetik el vagy nem érhetik el a szuverenitást és a függetlenséget. Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, a sztálinista Szovjetunió, Franciaország és más országok, az arab rezsimek támogatásával - mind azok, amelyek "haladónak" és a palesztin nép barátainak mondják magukat, mind a legreakciósabb petromonarchiák - a maguk okaiból mind azt tervezték, hogy eltöröljék a palesztin nemzeti közösség valóságát, és megpróbálták feloldani, hol a jordániai valóságban, hol a cionista államnak való egyszerű alárendeltségben és más különböző kombinációkban. Ami a kétállami megoldás különböző változatait illeti, ezek valójában mindig azt jelentették, hogy a palesztin népet a kollektív félrabszolgaság állapotában tartják.

A palesztin nép által 2023. október 7. óta tapasztalt tragikus valóság, a világ szeme láttára zajló valóságos népirtás, a cionista hadsereg és állam által folytatott valóságos megsemmisítési politika a cionizmus logikus fejlődése, előrelátható fejlődése, bár nehéz volt előre látni, hogy a barbárság és a cinizmus ilyen fokát fogja elérni.

Kétségtelen, hogy a cionizmus logikája nemcsak gyarmati logika, hanem a gyarmati telepítés logikája, amely valójában az uralt népek elűzését feltételezi, amint azok fellázadnak uralmuk ellen. A palesztin forradalom jellemzője azonban, hogy arab "barátainak", a szovjet blokkbeli "barátainak" és saját vezetésének minden árulása ellenére 1947 óta soha nem mondott le különböző formákban arról a jogos igényéről, hogy szabad és szuverén nemzetként alkotja meg magát Palesztina teljes történelmi területén.

A világ összes intézményes politikai összetevőjének és az összes politikai rendszernek a palesztin nép nemzethez való jogának tagadása miatt felmerül a nemzeti-demokratikus harc és a társadalmi emancipációért folytatott harc közötti kapcsolat problémája. Ha ugyanis mindenki egyetért abban, hogy a cionizmus gyarmati uralmát a régióban nem lehet megkérdőjelezni, akkor ez azért van, mert mindenki megérti, hogy Izrael az idők során annak az abszolút jognak a koncentrált kifejeződésévé vált, amelyet a kapitalizmus az imperializmus korában magának tulajdonít, hogy minden nép sorsáról döntsön.

A palesztin nép végtelen mészárlása a szemünk láttára figyelmeztetés minden szabadságra és függetlenségre szomjazó nép számára. Ez annak megerősítése, hogy semmi sem lehetséges az imperializmus, különösen a legerősebb imperializmus engedélye nélkül. Figyelmeztetés minden szabadságért és emancipációért harcoló ember számára, legyen szó nemzeti vagy társadalmi emancipációról.

A Negyedik Internacionálé mindig is ellenezte a gyarmati uralom minden formáját. Mindig is fenntartás nélkül támogatta azokat a demokratikus követeléseket, amelyeket csak egy valóban forradalmi proletáráramlat képes végigvinni az imperializmus korában. Ezért mindig is ellenezte a cionizmust, mint reakciós ideológiát, amelynek célja, hogy Kelet-Európa, Észak-Afrika vagy az egész világ elnyomott zsidó tömegeit arra késztesse, hogy reményeiket egy olyan szabadság illúziójába helyezzék, amely csak egy másik nép szabadságának tagadásával érhető el, egy olyan szabadsággal, amely egy olyan államon alapul, amely egyre inkább szabadsággyilkos, elnyomó és romboló minden joggal szemben, beleértve a zsidó proletariátus jogait is, akár tudatában vannak ennek, akár nem.

A Negyedik Internacionálé 1947 óta, anélkül, hogy valaha is hátrált volna álláspontjától, mindig is felszólalt Palesztina felosztása ellen, ugyanakkor az indiai szubkontinens felosztása ellen is, amely ugyanezt a logikát követte, a vallási szempontok szerinti felosztást. 1947 óta a Negyedik Internacionálé soha nem hagyta abba az egységes palesztin nemzet megteremtését követelni, amely integrálja annak minden összetevőjét, függetlenül vallásuktól vagy vallástalanságuktól, kultúrájuktól és nyelvüktől, és egyetlen demokratikus és szekuláris köztársasággá alakítja őket Palesztina egész történelmi területén.

A Negyedik Internacionálé soha nem tért el ettől az álláspontjától. Ma egy palesztin szekció létrehozásának kilátásba helyezése, amely a CORQI szervezeti konferenciájának előkészületeivel összefüggésben vitát igényel, mindenekelőtt azt jelenti, hogy el kell utasítani minden olyan kísérletet, amely egy "izraeli" szervezetet megkülönböztetne egy palesztin szervezettől. Célunk egy egységes palesztin szekció, amelynek mindenkinek egyenlő tagjának kell lennie, egyesülve egy egységes szekuláris és demokratikus Palesztináért folytatott küzdelemben, amely elsöpri a gyarmatosítás és a pusztító cionista projekt utóhatásait; egy egységes szekuláris és demokratikus Palesztina, a palesztin nép jogos nemzeti törekvéseinek teljes és teljes megvalósítása, amely egyenlő jogokkal integrálja a zsidó részt, szabadon lemondva az elnyomó státuszról, amelyet a cionizmus kényszerített rá.

Ez a demokratikus nemzeti követelés összeütközésbe fog kerülni, ahogyan már most is összeütközésbe kerül mindazokkal, akiknek a sorsa a termelési eszközök magántulajdonán alapuló kapitalista rendszer fenntartásához kötődik. Még ha a nemzeti kérdés ma a nap kérdése is, ez nem tünteti el azt a tényt, hogy a palesztin nemzeten belül létezik egy társadalmi differenciálódás, egy embrionális palesztin burzsoázia, egy palesztin proletariátus, és hogy a világi és demokratikus Palesztina szabad és független nemzetének teljes emancipációja csak a Közel-Kelet népeinek szocialista föderációjának létrehozásával érhető el, amely mentes a gyarmati elnyomástól és a kapitalista kizsákmányolástól, mentes a nagy imperialista hatalmak gyámsága alól.

(A L’Internationale 38.sz.)

A sorkatonaság

 

1.   

1.  

Egy vita margójára

«A sorkatonaságnak az a célja, hogy beszoktasson, betörjön. Hogy megnyomorítsa az akaratodat a brutális önkényességével és értelmetlenségével. Hogy félelmet keltsen benned és tudatosuljon, hogy csak azért ficánkolhattál eddig, mert ők engedték. Hogy megrettenj és ennél kisebb kérdésekben aztán már pláne ne merj ellentmondani. Na, arra tökéletes.»

A sorkatonaság során az életben legalább mindenkinek egyszer megmutathatják, hogy ki a főnök, kinek kell engedelmeskedni. A háborùk, az azokra való felkészítés mindig az uralkodó osztály érdekeit szolgálják. A hatalom határozza meg, kiket, hova, milyen céllal küldenek, a katona csak teljesít, a ”hátország” csak fizet és gyászol.

 A sorkatonaságnak egy modern háborúban a harci értéke: «ágyùtöltelék».

A mai háborúkra hosszadalmas és költséges katonákat felkészíteni (modern kézifegyverekkel, modern tankokkal, páncélozott csapatszállítókkal, a mai vadászrepülőink sokszorosával, szállító és támadó helikopterekkel, hadfelszerelést szállító egyéb páncélozott szárazföldi szállítójárművekkel, műholdas kommunikációs rendszer kiépítésével jár), Gyilkoló specialistákat igényel. 

A katonák tízezreinek ellátásához szükséges fejleszteni a hadsereg logisztikai rendszerét: a teljes katonai raktárbázis rendszert fel kell újítani, ki kell bővíteni, gépesíteni, képzett raktározási szakemberekkel feltölteni. A nagy mennyiségű lőszer és fegyver őriztetésének az összege szintén hatalmas költség. Továbbá már rég bezárt (és tönkrement) kiképzőtereket kellene újranyitni, modernizálni. Új katonai repülőterek kellenének, új hangárok, sok ezer szerelő.Tehát ennek a további háttérmunkának is el kellene készülni, létre kellene jönnie egy óriási háttérszakemberekből álló csoportnak, hogy minden működjön.

És ha még nem lenne elég a költekezésből, jön az éves fenntartás: az, hogy ennyi ember egyen, igyon, modern fegyverekkel gyakorlatozhasson, minden évben szórni kell a pénzt.

S akkor még nem is beszéltünk a háborúcsinàlók mérhetetlen profithasznáról.

Közben az egészségügyben osztályok bezárnak, a várólisták hosszabbodnak; a felsőoktatás szűkül; a tömegközlekedést megcsapolják; az elszegényedés növekedik … A háborúkban pedig még azok a katonák is tönkremennek, akik nem halnak meg és fizikailag sem sérülnek meg, mert kísérti őket, az, amit ott láttak, amit ott átéltek, hazatértük után is életük végéig.

Jogi szempontból a sorkatonaság csorbítja az emberi jogokat (vélemény-, szólás-, mozgási szabadság), veszélyezteti a fiatalok munkába állását, családi életét.

A fiatalokat ölni tanítják. Halálra szánják a kényszerrel besorozott tizenéves kölyköket. Engedelmeskedniük, nem gondolkodniuk kell. Nem az ország érdekében, hanem az elit érdekében. Amíg van elit, addig a hadsereg elsősorban az ő védelmüket fogja ellátni, az csak hamis álomkép, hogy a hadsereg az országot védi. Felhasználható belső lázongás leverésére is, és maga a katonai kiképzés a társadalmon belül a félelem légkörét alakítja ki, nem pedig a felszabadítás igényét alakítja ki.

A sorkatonaság olyan erőszakszervezet, ami fiatalokból áll, nem ismerik sem az emberi jogokat, sem a hatósági intézkedések szabályait, viszont van fegyverük, kiképzik őket – ebből pedig könnyen tragédia lehet: érzelmileg manipulálható korban vannak - ezt a világtörténelem során számtalanszor kihasználták már mások gazdasági/politikai/hatalmi ambícióinak alávetve. A kényszerrel történő besorozás pedig (külföldre) menekülési hullámot válthat ki azok részéről, akik semmiképpen nem akarnak ilyen helyzetbe kerülni…

A sorozás mellett szóló közkedvelt érv, hogy ettől majd férfiasak lesznek a férfiak és közösségi élményt adhat. De erre számtalan alternatíva lehetne a támogatott tömegsporttól a klubokon át, olcsó kulturális és szabadidős élményekig.

Magyarországnak sem az az érdeke, hogy a szomszédos (vagy bármely) országokkal szemben nagylétszámú hadsereggel lépjen fel, igencsak veszélyes: a «trianoni szellem» nagyon is élő a köztudatban. A kölcsönös baráti viszony az elemi érdekünk. Csak a politikai akarat hiányzik …

A politikai akaratot pedig csak a dolgozók hatalma hozhatja meg.

(facebook-oldal)

---

A háború és kizsákmányolás elleni nemzetközi találkozó videója 2025.03.21. Párizs

 

A Dolgozók pártja (Franciaország) által március 21-én, a Nemzetközi Találkozóval egy időben szervezett, a háború és kizsákmányolás elleni nemzetközi találkozóról készült teljes videó a "La Tribune des travailleurs" című hetilap YouTube-csatornáján érhető el, magyar felirattal is (automatikus fordítással). 

Megtekintése  a következő linken: https://www.youtube.com/watch?v=XRVtTozqrLA&t=5541s 

A 2025. márc. 22-i párizsi nemzetközi találkozó felhívása

Le a háborúkkal!

Le a kizsákmányolással!

2025 elején a világháború veszélye egyre nő.

A palesztin népirtás, a három éve tartó ukrajnai vérontás, a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló mészárlások, a Kína elleni háború előkészítése stb. látszólag különálló konfliktusoknak tűnnek, de valójában egy és ugyanazon, egyre terjedő háborúnak az aspektusai. Ez a háborús menetelés egy történelmileg halálra ítélt rendszer, a kapitalista rendszer túlélésének következménye. Mert ez valóban imperialista háború, háború a vagyon kifosztásáért és a befolyási területek ellenőrzéséért, ahogyan azt Trump és Putyin tárgyalásai Ukrajna zsákmányának felosztásáról mutatják.

2023-ban 2443 milliárd dollárt fognak a katonai költségvetésekbe önteni (ennek 40%-át csak az Egyesült Államok). A katonai kiadások erőteljes növekedésével ez a rekord 2025-re több mint megdől, miközben bolygónkon minden tizedik ember napi két dollárnál kevesebből él meg, és nők és férfiak milliárdjai süllyednek szegénységbe, a fejlett országokban is.

A háború, az általa okozott mészárlások, az éhínség és járványok, a környezet pusztulása, amelyet előidéz, talán halálos csapást mérne az emberi civilizációra. Mindenütt egyre inkább tekintélyelvű rendszerek létrehozására ösztönöz, militarizálják a fiatalságot, a "nemzeti egység" és a "háborús erőfeszítések" nevében követelik, hogy a munkásszervezetek - különösen a szakszervezetek - adják fel függetlenségüket.

Mi, akik 2025. március 21-én és 22-én Franciaországban találkoztunk egy rendkívüli nemzetközi találkozón az 53 országban készülő globális imperialista háború ellen, elutasítjuk ezt a barbárság felé tartó menetelést, amelynek egyetlen igazolása az imperialista uralom fenntartása.

A világ népei és munkásai ellenzik a háborút. Tudják, hogy ez a kizsákmányolás és a kapitalista kormányok politikájának súlyosbodását jelenti, amelyek az IMF és az Európai Unió égisze alatt kifosztják és privatizálják a közszolgáltatásokat, lerombolják a gyárakat, elnéptelenítik a vidéket és kifosztják a kultúrát. A dolgozó nők ellenzik a háborút. Nem engedik, hogy az embereket ágyútölteléknek használják.

Elutasítjuk a sovinizmust, a rasszizmust, a bevándorlóellenes támadásokat és a megkülönböztetés minden formáját, amelyeknek egyetlen célja van: megosztani a munkásokat és megakadályozni, hogy együtt lépjenek fel a kizsákmányolók ellen!

Követeljük a megszálló csapatok kivonását Ukrajnától Palesztináig és a Kongói Demokratikus Köztársaságig. Támogatjuk a népek, és csakis a népek jogát, hogy saját sorsukról döntsenek!

Megerősítjük, hogy a katonai költségvetést az alapvető szükségletekre kell fordítani: egészségügyre, lakhatásra, munkára, oktatásra és kultúrára.

Ellenezzük a Kína elleni háború előkészületeit, amelyeket csakis a Wall Street érdekei motiválnak, a kínai kormány legcsekélyebb politikai támogatása nélkül.

Követeljük a munkásmozgalom függetlenségét - békeidőben és háborúban egyaránt -, és elutasítjuk, hogy a munkások nevében bármilyen támogatást nyújtsunk a háborút szító kormányoknak.

Elítélünk minden olyan parlamenti képviselői szavazást, ami a munkavállalók nevében a háborús hitelek vagy a csapatok küldése mellett beszél, akár az államok, a NATO, az ENSZ vagy bármely más intézmény égisze alatt.

A háború és kizsákmányolás elleni nemzetközi bizottság megalakításával megerősítjük, hogy minden ország népeinek és munkásosztályának érdeke a háború elutasítása. Azzal, hogy felszólítunk Benneteket a hozzánk csatlakozásra, kifejezzük bizalmunkat a munkások képességében, hogy megszabaduljanak a kizsákmányolás és az elnyomás béklyóitól, hogy felépítsenek egy olyan világot, ahol a mindenki közötti harmonikus együttműködés felváltja a napról napra terjedő barbarizmust.

      

Kormányok, féljetek a nép lázadásától! Le a háborúval!

 

Úgy döntünk, hogy az egyes országoknak megfelelő formában, 2025 május elseje alkalmából tömegesen felhívást intézünk a munkavállalókhoz és a fiatalokhoz szerte a világon.

Egyetértesz? Csatlakoznál? Vedd fel a kapcsolatot: somijudit@yahoo.fr

 

 

A felhívás első aláírói

 

Afghanistan. Hanif Maher, Left Radical of Afghanistan (LRA).

Algérie. Comité d’organisation des socialistes internationalistes ; Ramdane Boukerb, militant politique.

Allemagne. Peter Hintermeier, président d’union locale DGB ; Andreas Gangl, militant Die Linke ; Claudius Naumann, délégué syndical Ver.di, membre de l’ISG, section du CORQI ; H.-W. Schuster, militant ISG, section du CORQI.

Australie. Juan Gonzàlez, organisateur, Workers International Discussion.

Azanie/Afrique du Sud. Ashraf Jooma, Anti-War Coordinating Committee (région SADC, Afrique australe).

Bangladesh. Mushrefa Mishu, Parti révolutionnaire démocratique ; Amlan Dewanjee, journaliste ; Badrudduja Chowdhury, secrétaire de la section de la IV^e Internationale.

Belgique. Anne Vanesse, coordinatrice du Cercle des amies et amis de Rosa Luxemburg ; Serge Monsieur, président CGSP – Vivaqua ; Olga M., militante ; Andrea Serrano Ceppi, ouvrière (Belgique et Argentine) ; Roberto Giarrocco, bulletin Unité-Eenheid ; Organisation socialiste internationaliste (section belge du CORQI).

Bénin. Innocent Assogba, correspondant béninois du Comité ouvrier international.

Brésil. Anisio Garcez Hocem, éditeur, militant ouvrier.

Burkina Faso. Adama Coulibaly, président de l’Alternative patriotique panafricaine APP/Burkindi ; Didier Ouedraogo, militant des droits humains et des peuples (MBDHP).

Burundi. Richard Hatungimana, président du Parti des travailleurs et de la démocratie (PTD).

Canada. Paul Nkunzimana, comité contre la guerre et l’exploitation.

Chine. Chan Ka Wai, directeur exécutif de Labour Action China.

Égypte. Haby El Masri.

État espagnol. Remedios Martin Rodriguez, Comité pour l’unité contre la guerre et l’exploitation ; Carmen Burgos Sanchez, anarcho-syndicaliste, Comité pour l’unité contre la guerre et l’exploitation.

États-Unis.Ujima Peoples Progress Party (Maryland) ; R. M. Solano, Socialist Organizer ; Mya Shone, Socialist Organizer ; E. J. Esperanza, Socialist Organizer ; Sara Wasdahl.

France. Parti des travailleurs.

Grande-Bretagne. Audrey White, militante syndicale, Liverpool.

Haïti. Berthony Dupont, Haïti Liberté.

Hongrie. Judith Somi, partisane de la IV^e Internationale.

Inde. Subhas Naik Jorge, Spark Group.

Italie. Lillo Fasciana, syndicaliste CGIL ; Cristoforo Infuso, militant de Casa 22 ; Marco Meotto, association « Scuola per la pace » ; Vasily Lotario; Lorenzo Varaldo, coordinateur du journal Tribuna Libera ; Elisabetta Raineri, déléguée syndicale ; Dario Granaglia, ouvrier, délégué FIOM-CGIL.; Marco Meotto, association « Scuola per la pace » ;

Islande. Markus Candi, Young socialists of Iceland (YSI) ; Arnar Mar Þoruson, YSI ; Sigurrós Eggertsdóttir, YSI ; Siggurdur Erlends Gudbjargarson, YSI ; Karl Hedinn Kristjansson, YSI ; Marzuk Jugi Lamsiah Svanlaugar, YSI.

Liban. Khaled Hadadah.

Maroc. Lamine Y., militant ouvrier ; Ali Ben Hadou syndicaliste ; Khalid Moussaoui, militant ouvrier.

Mexique. Muriel Ernesto Gomez Alvarado, syndicaliste section 40 SNTE – CNTE.

Palestine. Naji El Khatib, coordinateur de One Democratic State Initiative (ODSI).

Pakistan. Rubina Jamil, secrétaire générale, APTUF ; Yasir Gulzar, secrétaire des relations internationales, APTUF.

Pays-Bas. Nabil, militant ouvrier.

Philippines. Randy Miranda, Partido Manggagawa.

Portugal. Adiano Zilhao, Plate-forme pour un parti des travailleurs ; José Julio Henriques.

République démocratique du Congo. Sambo M. Frédéric, coordinateur du comité pour le Parti démocratique indépendant des travailleurs et des paysans (province du Nord-Kivu).

Roumanie. Constantin Cretan, Fédération nationale du travail (FNM) ; Vasile Stefanescu, FNM ; Vasile Guran, FNM ; Ionut Mihai Toarta, FNM ; Nicolae Mitidoi, FNM ; Constantin Dorin Crestan, FNM.

Russie. International Front (organisation) ; Aleksandr Voronkov.

Sri Lanka. Saman Mudunkotuwage.

Suisse. Michel Zimmermann, responsable Tribune ouvrière ; Dogan Fennibay, Tribune ouvrière.

Syrie. Haji Moussa Bassam ; Mohamed Al Jirf.

Togo. Messan Lawson, secrétaire national du PADET/L’émancipation.

Turquie. Sadi Ozansu ; Mehmet Ozgen.

Ukraine. Viktor Sydorchenko.

Zimbabwe. Mafa Kwanisai Mafa, porte-parole de Chimurenga Vanguard et Anti-War Coordinating Committee (région SADC, Afrique australe).

Az EU-27 vezetői zöld utat adnak az Európai Bizottság tervének, amely az EU "védelmi képességének" megerősítésére irányul

 

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Antonio Costa, az Európai Tanács elnöke és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök 2025. március 6-án Brüsszelben (Belgium). (DURSUN AYDEMIR / ANADOLU / AFP) Keringő hármasban...

A terv célja, hogy mintegy 800 milliárd eurót mozgósítson, ebből 150 milliárd eurót hitelek formájában, az öreg kontinens «védelmi képességeinek» megerősítésére.

A március 6-án Brüsszelben rendkívüli csúcstalálkozót tartó EU vezetők zöld utat adtak az Európai Bizottság védelmük megerősítésére irányuló tervének - jelentette be az EU szóvivője.  Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden, néhány órával az Ukrajnának nyújtott amerikai katonai segélyek befagyasztásának bejelentése után terjesztette elő a Rearm Europe elnevezésű védelmi tervét. A terv mintegy 800 milliárd eurót kíván mozgósítani, ebből 150 milliárd eurót hitelek formájában, hogy megerősítse az öreg kontinens védelmi képességeit.

Kérdés: https://www.youtube.com/shorts/ko7RTtjljbg 

A közszolgáltatásokra évtizedek óta mért csapásokat újak fogják követni. Oktatás, egészségügy, tömegközlekedés, szociális ügyek, nyugdíjak, munkajogok, munkabérek, stb. – mind még inkább lekerülnek a napirendről, mert „háború van!”. És nem csak mi, de dédunokáink is fizetik majd az árát ..

Hiányzik ez nekünk (volt, jelenlegi és jövőbeli dolgozóknak), ez kell? Nem kellene tömegesen ellenszegülnünk – szervezeteinkel,, pártjainkkal, szakszervezeteinkkel, civil szervezeteinkkel együtt azonnal és határozottan, tömegesen tiltakoznunk belföldön és nemzetközi szinten?

Ida

A marxizmusról és a pánafrikanizmusról

 

(Olvasói levél)

Kedves elvtársak!

Nagy érdeklődéssel olvastam Mafa Kwanisai Mafa elvtársnak a zimbabwei helyzetről szóló írását, amely az Internacionálé legutóbbi számában jelent meg (36. szám, 2024. november).

A cikk hasznos történelmi emlékeket, valamint pontos tényeket közöl a mai osztályharcról ebben az afrikai országban, amely keményen küzdött azért, hogy kivívja függetlenségét a "dél- rodéziai" gyarmatosítóktól.

Az elvtárs által kifejtett álláspont több szempontja szerintem vitára ad okot, és arra kérem a szerkesztőket, hogy szíveskedjenek gondolataimat továbbítani neki, és ha a vita szempontjából hasznosnak tartják, ismertessék az olvasókkal.

Először is: lehet-e egy szintre helyezni, ahogy a szerző teszi, "a marxista és a pánafrikanista nézőpontot"?

A pánafrikanizmus olyan politikai mozgalom, amely Afrika népeinek egységét követeli, mivel a kontinenst mesterséges határokkal rendelkező államokra osztották fel, ha azokat nem egyszerűen "szabálykönyvbe rajzolták" a korábbi gyarmatosító hatalmak, felosztva a kialakulóban lévő etnikai csoportokat és nemzeteket, és egymás ellen uszítva őket, érdekeik és kifosztási politikájuk szükségletei szerint. Már több évtizede számos, magát progresszívnek és antiimperialistának definiáló afrikai áramlat ezt a zászlót és ezt az ügyet tűzte zászlajára. Ez különösen az imperializmusra adott reakció, amely a formális függetlenség után is fenntartotta a neokoloniális uralmi viszonyokat, és egész régiókat alakított át a multinacionális cégek erőforrásainak kifosztására szolgáló tömegsírrá.

A Negyedik Internacionálénak ezért nem szabad figyelmen kívül hagynia azt, ami egészséges és haladó a kontinensen széles körben kifejezett pánafrikanista törekvésekben: a népek egységét a korábbi gyarmati hatalmak által erőltetett mesterséges megosztottsággal szemben, az imperializmussal és a multinacionális vállalatok kifosztásával való szakítás vágyát, az afrikai népeket megillető erőforrások és javak feletti ellenőrzés visszaszerzésének akaratát.

A Negyedik Internacionálé nem csak azt nem hagyhatja figyelmen kívül, ami egészséges azokban a törekvésekben, amelyek számos, magát pánafrikanistának és antiimperialistának valló áramlatot vezérelnek, hanem a velük folytatott testvéri párbeszédben fel kell hívnia őket, hogy a neokolonializmus és az imperializmus - Afrika kifosztója és népeinek népirtója - elleni küzdelmet teljes dimenziójában helyezze újra előtérbe: a termelési eszközök magántulajdonán alapuló kapitalista rendszer megdöntéséért folytatott küzdelemben. Tehát az afrikai kontinensen túl, a kapitalista kizsákmányolás elleni nemzetközi osztályharc keretében.

Ebben rejlik a marxizmus és a pánafrikanizmus közötti fő különbség.

A marxizmus a tudományos szocializmus: a forradalmi elmélet, amely nélkülözhetetlen a proletariátus számára a szocialista forradalom világpártjának felépítéséhez, amely segít a munkásoknak megdönteni a termelési eszközök magántulajdonán alapuló kapitalista rendszert, társadalmasítva a termelési eszközöket, hogy az emberiség számára jövőt nyisson.

A társadalom antagonisztikus érdekű osztályokra való felosztásának felismerésén alapul, minden országban és minden kontinensen, mivel a bolygón uralkodó kapitalista rendszer a világpiac létezésén alapul. A pánafrikanizmus ezzel szemben nem az ellentétes érdekű osztályok szembenállásából indul ki (ami nem jelenti azt, hogy azok az aktivisták, akik e mozgalom részének vallják magukat, nem ismerik el az osztályharc valóságát).

A gyarmati elnyomás és annak bűnei vezettek Afrika kapitalista termelési viszonyokba való integrálódásához. Bár a gyarmati (és neokoloniális) uralom sokáig akadályozta a nemzeti burzsoázia kialakulását, vitathatatlan, hogy ma minden afrikai országban létezik egy - gyakran embrionális és komprádor (1) - burzsoázia, amely elfoglalja helyét a kizsákmányolás rendszerében.

Elvtársunk azt írja: "Zimbabwét egy olyan uralkodó elit irányítja, amely a nemzet felszabadítójának tekinti magát, mivel bátran szembeszállt az imperializmussal és a gyarmati uralommal. Ezek a vezetők megtartották az ellenőrzést a gazdaság kulcsfontosságú ágazatai felett, különösen a bányászat és a mezőgazdaság felett, amelyeket a nemzeti szuverenitás megőrzéséhez létfontosságú eszközöknek tekintenek. Marxista szemszögből nézve a hatalomnak ez a koncentrációja a szocialista eszméktől való eltérésnek tekinthető, mivel az államot úgy tekinthetjük, mint amely egy kiváltságos kevesek érdekeit szolgálja."

Véleményem szerint nem az a probléma, hogy "eltérés történt a szocialista eszméktől", amelyeket annak idején a nemzeti harcot vezető párt hirdetett. Ez nem az "eszmék" problémája, hanem a társadalmi erőké. Az elvtárs azt írja, hogy egy "uralkodó elit" kisajátította "a gazdaság kulcsfontosságú ágazatai feletti ellenőrzést", mint például a bányászat és a mezőgazdaság. Az "uralkodó elitet" tehát társadalmi funkciója határozza meg: a gazdaság bizonyos ágazatainak (azaz a termelési eszközöknek) a tulajdonosa, és ezért a munkaerőt kizsákmányolja. Már embrionális formájában, még komprádorként is a kizsákmányoló osztály szerves része. Még egy olyan, az imperializmus által elnyomott nemzet, mint Zimbabwe, körülményei között is.

Azt hiszem, ez egy fontos pontosítás, mert sem Afrikában, sem a világ bármely más részén nem hagyhatjuk figyelmen kívül a társadalom ellentétes érdekű osztályokra való felosztását.

Az elvtárs azt írja: "A munkásosztály és a parasztság a szegénység, az egészségügyi ellátáshoz, az oktatáshoz és a lakhatáshoz való hozzáférés hiánya miatt rendkívüli nehézségekkel néz szembe. Marxista szempontból ez azt mutatja, hogy a posztkoloniális állam képtelen a társadalmi igazságosság megvalósítására, mivel az uralkodó osztály érdekeit helyezi előtérbe a tömegek alapvető szükségletei helyett. A városi proletárok (a bányákban, gyárakban stb. dolgozók) és a vidéki parasztok (főként a megélhetési gazdálkodók) továbbra is a leginkább kizsákmányolt csoportok: "Zimbabwéban tehát osztályharc folyik, mint a világ más részein.

Az elvtárs azt írja: "Bár a zimbabwei földreform szükséges lépés volt a gyarmati igazságtalanságok orvoslásához, azt nagyrészt a politikai elit kaparintotta meg. Egyes esetekben a földet elvették a kisbirtokosoktól, és politikai kapcsolatokkal rendelkező egyéneknek adták, ami a posztkoloniális államon belüli hatékonyság hiányához és az osztályhierarchiák megerősítéséhez vezetett." A szóban forgó "posztkoloniális" állam tehát nem egy osztályjelleg nélküli állam, hanem valóban egy burzsoá állam, a kapitalista kizsákmányolás eszköze.

Egy másik gondolat is felmerül az elvtárs cikkét olvasva. A marxisták a világpiac létezéséből indulnak ki, tehát egy és ugyanazon munkásosztály, az Internacionálé létezéséből. Ez az, amit a marxisták "az osztályharc világegységének" neveznek, szemben mindazokkal (sztálinistákkal, pabloistákkal, "harmadikutasokkal"), akik azt állították, hogy az osztályharcot a világ úgynevezett "táborokra" vagy "világokra" való felosztásával helyettesítik. A marxisták számára - akik elutasítják az úgynevezett "szocializmus egyetlen országban" abszurd és csalárd elméleti hipotézisét - a munkások célja a kapitalista rendszer világméretű megdöntése, a fő termelési és csereeszközök kollektív kisajátítása és társadalmasítása, a Munkástanácsok Egyetemes Köztársaságának megalapítása... amely természetesen magában foglalja a szocialista Afrikai, Eurázsiai, Amerikai Egyesült Államokat....

De ez a dimenzió hiányzik. A cikk joggal ítéli el a nyugati imperialista nagyhatalmak nyomását, beavatkozását és szankcióit Zimbabwében a 2000-es évek részleges földreform intézkedései ellen. Mégis, kik lennének Zimbabwe fekete népének legjobb szövetségesei a szankciók és a beavatkozás ellen, a nemzeti szuverenitásért, ha nem a nagy imperialista metropoliszok munkásai, akik saját kormányaik ellen harcolnak?Ha Zimbabwe nemzeti szuverenitásának ellensége, ahogy a cikk helyesen mondja, az imperializmus, annak kormányai és intézményei (az IMF, a Világbank, a Brit Nemzetközösség stb.), akkor nem kellene-e ellenezni a zimbabwei munkások és parasztok (a nemzet szívében) szövetségét az imperialista metropoliszok munkásaival?

Természetesen kifogásolható, hogy az imperialista metropoliszok munkásait gyakran megakadályozzák abban, hogy az elnyomott nemzetekben élő osztálytestvéreikkel való egység felé forduljanak, a munkásszervezetek hagyományos vezetői, akik meg akarják őrizni azt a kiváltságot - amely egyre kisebb lesz -, hogy begyűjthessék azokat a morzsákat, amelyeket a kapitalisták és a multinacionális vállalatok hajlandóak lehullatni számukra az "imperialista lakoma asztaláról" (Lenin). Ez így van. A munkásosztály nemzetközi egységének elérése ezért olyan kiemelt feladat, amelyben minden munkásnak részt kell vennie, az elnyomott nemzetek munkásainak éppúgy, mint az elnyomó nemzetek munkásainak. Különösen a Negyedik Internacionálé minden szekciójának kötelessége, az Egyesült Államokban éppúgy, mint Brazíliában, Franciaországban éppúgy, mint Zimbabwéban.

Röviden, az állandó forradalom marxista elmélete által felvetett kérdések középpontjában állunk: melyik társadalmi erő képes ma végigvinni a nemzeti és demokratikus feladatokat (szakítás az imperializmussal, nemzeti szuverenitás, agrárreform stb.), ha nem a munkásosztály?

Testvériesen

J. A.

 

(1) A portugál comprador, vásárló szóból: eredetileg azokra az őslakos kereskedőkre utalt, akik a nagy európai hatalmak kereskedőivel kereskedtek gyarmati kereskedelmi állomásaikon. Tágabb értelemben a "komprádorbuzsoázia” a nagy imperialista hatalmaktól függ.

(L'Internationale, 37.sz.)

Az amerikai munkásosztály nem mondta ki az utolsó szót (Trump első lépései a Fehér Házban 2.rész, bef.)

 

A tét a két osztály közötti konfrontáció, mind az Egyesült Államokban, mind nemzetközi szinten, mivel a legerősebb imperializmus által követett politika az egész világon következményekkel jár.

Az amerikai munkásosztály nincs legyőzve. Legyünk tanúi annak a mozgósításnak a kezdeteinek, amelyet egyes szakszervezetekben szerveznek, különösen Trump bevándorlásellenes politikájával való szembeszegülés érdekében. Az elnök első végrehajtási rendeletei ezen a területen razziák, letartóztatások és deportálások sorozatához vezettek. A mexikói határ militarizálása, a szövetségi bevándorlási rendőrség - ICE - razziái iskolákban, egészségügyi központokban, templomokban stb. Még egy hét sem telt el Trump hivatalba lépése után, amikor a Fehér Ház szóvivője kijelentette, hogy egy első tömeges akció eredményeként 538 migránst tartóztattak le, és több száz illegálisan az országban tartózkodó bevándorlót toloncoltak ki.

Egyik tudósítónk, egy New York-i szakszervezeti tag elmondja, hogyan szerveződik a mozgósítás a bevándorló munkavállalók védelmében. "Szakszervezetként felkészülünk arra, hogy megvédjük a bevándorló munkavállaló kollégáinkat. Megtudtam, hogy a szövetségi rendőrség hogyan hajtja végre a letartóztatásokat. Az ICE kiképzi a tagjait, hogy trükkökkel könnyítsék meg a letartóztatásokat. A 4. kiegészítés tiltja, hogy a rendőrök betörjék a magántulajdon ajtaját, hogy eljöjjenek és letartóztassanak, hacsak nincs erre felhatalmazó külön parancsuk. Találnak módot arra, hogy eltereljék a figyelmüket: pl. felhívják a bevándorlókat otthon, hogy elmondják nekik, hogy elvesztették a papírjaikat, és hogy jöjjenek és keressék meg őket egy ilyen vagy olyan irodában. Bekopogtatnak az ajtódon, elhitetik veled, hogy azért jöttek, hogy ellenőrizzék az épületet... és amint kilépsz, máris letartóztathatnak. Még olyan esetről is hallottam, amikor a rendőrök spanyolul beszélnek, és arra kérnek, hogy gyere ki, és beszélgessünk a Bibliáról! Amint az ingatlanodon kívül vagy, joguk van letartóztatni téged. Ezért szórólapokat osztogatunk, hogy tájékoztassuk a bevándorló munkavállalókat, és tájékoztassuk őket a jogaikról."

Chicagóban Trump a bevándorlók tömeges begyűjtését akarta megrendezni. A tanárok szakszervezete, a Chicago Teachers Union (a 2019-es történelmi sztrájk szervezői) vállalta a bevándorló munkások védelmét.

Megjegyezve, hogy Trump végrehajtási utasításai lehetővé teszik a bevándorlási ügynökök számára, hogy iskolákban, kórházakban, óvodákban és imahelyeken razziát tartsanak, a szakszervezet felszólította tagjait, hogy "álljanak össze diákjaink és családjaik védelmében" (január 24.). A szakszervezet jelentette: "Ma az iskola vezetése megerősítette, hogy a bevándorlási rendőrök parancs nélkül próbáltak meg behatolni egy általános iskolába. A személyzet a kollektív szerződésünknek megfelelően, amely kimondja az iskola sérthetetlenségét, elküldte a szövetségi ügynököket". A szakszervezet aktivistái az elnök és egy ügyvéd vezetésével a tanárok segítségére siettek, megvédték a gyerekeket és elkergették a Trump-féle szövetségi rendőröket. A kaliforniai mozgósításokról a magát a CORQI-hoz tartozónak valló amerikai szervezet lapja, a The Organizer cikke számolt be: "Január 28-án San Joséban (Kalifornia) - egy olyan megyében, ahol 134 000 papírok nélküli bevándorló él és dolgozik - az ICE razziájának bejelentése miatt a William C. Overfelt Gimnázium több száz középiskolás diákja vonult ki tüntetni, és foglalta el a város utcáit. Plakátjaikon a "Stop a razziáknak, stop a gyűlöletnek" és a "Védjétek meg a mezőgazdasági munkásokat" feliratok szerepeltek. Sokan mexikói mezőgazdasági munkások gyermekei voltak, akiket a szabadkereskedelmi megállapodások által tönkretett mezőgazdaság összeomlása miatt kivándorlásra kényszerítettek. Ugyanezen a napon San Franciscóban a Szolgáltató Dolgozók Nemzetközi Szakszervezetének (SEIU, 2,2 millió tag) 87-es helyi szervezete sajtótájékoztatót tartott. Olga Miranda, a szakszervezet elnöke elítélte az irodaházakban végrehajtott rendőrségi razziákat, amelyek célja a túlzottan kizsákmányolt és gyakran papírok nélkül dolgozó házvezetőnők letartóztatása volt. Miranda elmondta, hogy szakszervezete követeli, hogy a munkáltatók utasítsák vissza az ICE belépését, és tájékoztassák a dolgozókat, hogy mit kell tenniük, ha razziát tartanak náluk".

Trump és Musk szövetségi kormány elleni támadásai sem maradnak válasz nélkül. Az AFGE, a kormányzati alkalmazottak szakszervezete, valamint az AFSCME, az állami, megyei és önkormányzati szövetségi alkalmazottak szakszervezete pert indított a Trump-kormányzat ellen, hogy szembeszálljanak a "közszolgálat politizálására", azaz a köztisztviselők semlegességének megkérdőjelezésére irányuló törekvésekkel. "Együtt megakadályozhatjuk azt a kísérletet, hogy több ezer komoly, elkötelezett amerikai dolgozót elbocsássanak, akik karrierjüket a haza szolgálatának szentelték, és megakadályozhatjuk, hogy alkalmatlan politikai strómanok váltsák fel őket, akik hűségesek az elnökhöz, de nem a törvényhez vagy az alkotmányhoz" - mondta Everett Kelley, az AFGE elnöke.

Az amerikai munkásosztály ellenállása nemcsak a Trump támadásaira adott válaszokban mérhető, hanem abban is, hogy a munkások továbbra is képesek mindenhol szerveződni, hogy kivívják jogaikat és követeléseiket, hogy harcoljanak a kizsákmányolás ellen. Legyünk tanúi annak, ahogyan január 28-án, egy évnyi mozgósítás után a San Pedro-i Providence Little Company of Mary egészségügyi központ dolgozói megszerezték első kollektív szerződésüket a szakszervezettel, és 8%-tól 58%-ig terjedő béremelést biztosítottak. "A megállapodás közel 600 bejegyzett hivatásos ápolóra, ápolási asszisztensre, röntgentechnikusra, légzésterapeutára, mentálhigiénés asszisztensre, szociális munkásra, rehabilitációs terapeutára, dietetikusra, étkeztetési dolgozóra és egyéb ápolóra vonatkozik a 231 ágyas kórházban, amely a régió legnagyobb szubakut ellátó központját is magában foglalja" - írja az Egészségügyi Dolgozók Országos Szakszervezete.

Ezt támasztja alá az a tény is, hogy január 27-én a philadelphiai Whole Food dolgozói megszavazták szakszervezetük létrehozását, legyőzve főnöküket... a most Trumpot támogató Jeff Bezost! Ez a második alkalom, hogy az amerikai dolgozók szakszervezeti csatát nyertek az Amazon ellen. Egy interjúban Ed Dupree, a mozgósítás egyik szervezője mesél: "Mindenkinek az a legfőbb gondja, hogy javuljon a fizetés, a juttatások, az egészségügyi ellátás és a munkahelyi védelem, különösen az idősebb munkavállalók és a fogyatékkal élők számára. És a munkatársak zaklatásának megszüntetése (...). Sok inspirációt merítettünk abból, amit a Starbucks tett (...). Mindez segített megérteni, hogy milyen léptékben kell működnünk ahhoz, hogy megszerezzük az első szerződésünket, és ez befolyásolta döntésünket, hogy inkább egyesítsük erőinket a UFCW-vel [United Food and Commercial Workers, a szerkesztő megjegyzése], mintsem hogy függetlenek legyünk. Tudjuk, hogy ehhez nem csak a mi üzletünkre lesz szükség, de a szavazás megnyerése másokat is inspirált, és mi készen állunk arra, hogy támogassuk őket. Néhány Whole Foods üzlet már múlt hétfő előtt is szervezkedett, és azóta nagyon sokan felvették velünk a kapcsolatot (...). Fontos, hogy ne feledjük, hogy bár a kormány és a választási politika számít, az igazi hatalom a munkavállalók szerveződésétől származik, akik a saját munkahelyükön harcolnak. A munkahelyen kollektív hatalommal rendelkezünk, ezért ott kell elkezdenünk változtatni a dolgokon".

A szakszervezeti mozgalom politikai pártoknak való alárendeltségéről

De itt sem ilyen egyszerűek a dolgok. A munkásmozgalomnak a jelenlegi helyzetben felelőssége van abban, hogy megszervezze a munkásosztály ellenállását a fasisztoid trumpizmussal szemben. De maga a munkásmozgalom nem találhatja magát közvetlenül Trumphoz láncolva.

Több szakszervezet vezetése mégis erre orientálódik. Harold J. Dagget, az ILA szakszervezet elnöke "a dolgozó férfiak és nők egyik legjobb barátjaként" üdvözölte Trumpot, amikor megakadályozta, hogy az Egyesült Államok keleti partján dolgozó 47 ezer dokkmunkás ismét sztrájkba lépjen. És nem ő az egyetlen... A Washington Postban (január 19.) Shawn Fain, az Egyesült Autómunkások Szövetségének (UAW) elnöke kijelentette: "Készek vagyunk együttműködni Trumppal. A szakszervezeti mozgalom "baloldalának" képviselője és a Demokrata Párt támogatója, Fain 2024. augusztus végén azt állította, hogy a demokrata jelölt, Harris "a munkásosztály harcosa", Trumpot pedig "sztrájktörőnek" nevezte. Nem több, mindez, Fain azt írja: "Trump megígérte, hogy vámokat vezet be a munkavállalók védelme érdekében, és egyetértünk abban, hogy a vámok szükséges eszközök".

Osztályérdekeik védelmében az amerikai munkásoknak meg kell szabadulniuk azoktól, akik a szakszervezeti mozgalmat a republikánus és a demokrata pártnak rendelik alá. Ugyanis a szakszervezeti vezetés nagy részének alárendelése a Demokrata Pártnak, amely szintén a tőkésosztály érdekeit képviseli, nemcsak Trump győzelmét tette lehetővé, hanem ma is súlya van. Mert hogyan lehet ellenezni Trump politikájának bizonyos aspektusait, amelyek néha nem többek, mint Biden politikájának folytatása, amikor Kamala Harris mellett kampányolt, aki támogatta Trump politikáját? Egy január 30-i Dropsite-cikkből megtudjuk, hogy Trump terve, miszerint a letartóztatott bevándorló munkásokat Guantánamón bezárják, valójában... Bidentől származik! "Szerdán Donald Trump elnök aláírta a guantánamói haditengerészeti támaszponton lévő migránsok fogva tartási központjának "kibővítéséről" szóló végrehajtási rendeletet. A rendelet közzététele előtt a kormányzat bejelentette, hogy 30 ezer migránst tartanak majd fogva Guantanamón (...)

"Bár még nem világos, hogy Trump kiterjesztené-e, vagy hogyan gondoljq a migránsok guantánamói fogva tartását, a kormányzat tisztviselői már kaptak egy kis előnyt valaki mástól: Joe Biden volt elnöktől.

Évek óta mind a demokrata, mind a republikánus kormányok a guantánamói haditengerészeti támaszpont egy kevéssé ismert részét használják a főként a Karib-térségből érkező migránsok fogva tartására. A Guantanamói Migráns Műveleti Központ (MOC) néven ismert létesítmény titkos jellege miatt az ottani körülmények általában ismeretlenek."

Republikánus vagy demokrata, a két nagy párt továbbra is ugyanannak az osztálypolitikának a szolgálatában áll, a munkásosztály ellen. Világos, hogy a Demokrata Párt mögé felsorakozni nem megoldás, hanem fék az előttünk álló harcokban. Ezt a gondolatot erősíti az a tény, hogy Trump beiktatása óta a Demokrata Párt különösen mérsékelt maradt, amikor a politikájával való szembenállásról van szó, nevezetesen azzal, hogy jóváhagyta Trump összes kabinetbe való jelölését, miközben a kongresszus szabályait felhasználhatta volna a folyamat lassítására. Olyannyira, hogy a Demokrata Párt fiatal tagjainak csoportjai megpróbálnak nyomást gyakorolni a vezetőségükre, hogy ébredjenek fel.

Az itt feltett kérdés az, amit az EU szakszervezet 2024. november 6-án, Trump megválasztása idején nyilatkozatban fogalmazott meg: "A szakszervezeti mozgalom egyszerűen nem engedheti meg magának a visszavonulást. Szakszervezeteinknek készen kell állniuk, nemcsak arra, hogy aktívan megvédjék a munkavállalókat, hanem arra is, hogy széles körű és harcos társadalmi ellenállást vezessenek Trump és a republikánus kongresszus ellen. A republikánusok munkásellenes programja legyőzhető. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, a szakszervezeti mozgalomnak segítenie kell az ilyen küzdelmek vezetésében. Ez a választás ismét megmutatta, hogy a jelenlegi kétpártrendszer képtelen arra, hogy egyesítse a dolgozó embereket egy haladásról szóló vízió körül. Megismételjük az EU vezérkara által szeptemberben megfogalmazott álláspontot: "A munkavállalóknak független politikai szervezetre van szükségük, amely megvédi érdekeiket a korrupt kétpártrendszerrel szemben, és felszólítjuk helyi szervezeteinket és tagjainkat, a munkásmozgalom többi tagját és más társadalmi mozgalmakban lévő szövetségeseinket, hogy komolyan vegyék egy valódi politikai alternatíva, egy olyan munkáspárt létrehozását, amely képes egyesíteni a munkásosztályt és beszélni a munkásosztály nevében." De a nyilatkozatokon túl a tettekre is szükségünk van!

A jelenlegi helyzetben a forradalmi harcosok feladata

Mi a feladat a forradalmi aktivisták előtt ma?

Egy novemberi marxista pénteki rendezvényen Alan Benjamin, a Socialist Organizer vezetője kifejtette: "A kapitalista média és a politikai szakértők szerint november 5-én az amerikai nép drámai módon jobbra fordult a fasizmus felé, történelmi vereséget okozva a munkásosztálynak. Tévednek. Ami november 5-én vereséget szenvedett, az a munkásmozgalom és az összes elnyomott közösség bukott vezetőinek a Demokrata Pártban való orientációja volt - annak az illúziónak a terjesztése, hogy a demokraták támogatása valahogy bástyát jelenthet a fasizmus növekvő áradata ellen. Ez nem így van. Igaz, hogy a dolgozó emberekre és az elnyomott közösségekre mért csapás kemény volt. De miközben egyre nagyobb a fasizmust támogató mozgalom, még mindig van idő arra, hogy a munkásosztály és az elnyomottak javára fordítsuk az árat.

Míg a munkásosztály, szakszervezetei és szervezetei súlyosan meggyengültek a Demokrata Pártnak való alárendeltségi politikájuk miatt, a szakszervezetek az elmúlt két évben minden iparágban hosszú sztrájksorozatok révén visszanyerték erejüket. Megmutatták, hogy képesek visszavágni a MAGA (Make America Great Again) nevében indított offenzívával szemben. A Socialist Organizer szerint nem hagyhatjuk és nem is szabad hagynunk, hogy a fasizmus átvegye a hatalmat. A kapitalisták által vezetett offenzíva megállításához - és visszafordításához - arra van szükség, hogy a munkásmozgalom szakítson a Demokrata Párttal, és az elnyomott közösségek szervezeteivel szövetségben vezesse a Munkáspárt felépítéséért folytatott küzdelmet. Ennek tiszta szakítást kell jelentenie a két kapitalista párttal".

A két kapitalista párttal való tiszta szakítás a harc, amelyet az Ujima People's Progress Party, egy fekete munkásszervezet folytat Maryland államban, amely a Progress Report című újságjának januári számában figyelmeztette a Trump-kormányzat elleni harcban részt vevő fekete munkásokat, hogy: "Beiktatási beszédében Trump kijelölte a keretet szélsőjobboldali kormánya terveinek megvalósításához. Milliárdos kapitalisták és az amerikai imperializmus magas rangú ügynökei vették körül (...). A Demokrata Pártnak nem áll szándékában harcolni a Trump-kormányzat ellen. Nem fogja megvédeni a feketéket, a bevándorlókat vagy a munkásokat a támadásaival szemben. Nekünk, fekete munkásoknak fel kell gyorsítanunk saját független politikai szervezetünk kiépítését. Szakítanunk kell a kapitalista Demokrata Párttal, mert az ugyanazt a világnézetet osztja, mint a Republikánus Párt: a fehér felsőbbrendűséget, az imperializmust és a kapitalizmust. Igaz, kevésbé agresszív formában, mint a Trump-kormányzat. A feketéknek, a bevándorlóknak és a munkásosztálynak ezért fel kell készülniük. Szervezett és független ellenállásra van szükségünk azokkal a támadásokkal szemben, amelyeket Trump a jogaink ellen indít majd. De ne hagyjuk, hogy a Demokrata Párt eltérítse a fasizmussal és az állami elnyomással szembeni ellenállásunkat."

A helyzet minden eddiginél nagyobb problémát jelent az Egyesült Államokban a valódi munkásosztály pártjáért folytatott küzdelem, a szakszervezeti vezetések szakítása a Demokrata Párttal és a Republikánus Párttal, egy valódi Munkáspárt megalakítása, beleértve egy fekete munkáspárt lehetőségét is, amely a Munkáspártért folytatott küzdelemhez kapcsolódik, és amelyet a Demokrata Párttal szakító szakszervezetek támogatnak. A Trump politikájával szembeni ellenállás problémája azonban nem csak az Egyesült Államok szintjén tehető fel. Éppen ellenkezőleg, ez egy nemzetközi kérdés. Mi több, a jövőbeli küzdelmek nem korlátozódhatnak pusztán a trumpizmus varázsának való ellenállásra: a tét a termelési eszközök magántulajdonán alapuló kapitalista rendszer felszámolásáért folytatott küzdelem. November 11-i nyilatkozatában a Negyedik Internacionálé újjáalakításának szervezőbizottsága azt írta:

"A Negyedik Internacionálé újjáalakulásának támogatói számára mindezek a folyamatok a proletárforradalmat tűzték napirendre. Az Atlanti-óceán mindkét partján és minden kontinensen munkások, parasztok és fiatalok milliárdjai szembesülnek a háborúval és a világháború felé való meneteléssel, életkörülményeik jelentős romlásával, ami a túlélésüket fenyegeti. Mindenütt az osztályharc keresése folyik, amely szükségszerűen új formákat ölt. Erre fel kell készülnünk.

A Negyedik Internacionálé újjáalakulásának támogatói számára a világhelyzet eme új felfordulásának következménye, hogy minden eddiginél jobban kell segíteni az osztályharc előkészítését a háborút szító kapitalista kormányok ellen.

Ez azt jelenti, hogy valódi munkáspártokért kell harcolni, olyan munkáskormányokért kell harcolni, amelyek szakítanak a burzsoáziával és annak intézményeivel, amelyek szakítanak a termelési eszközök magántulajdonán alapuló rendszer csődje által generált barbarizmussal". 

Nelly Marie, L'IInternationale 37.sz.