A CORQI és társult
szervezetei a Negyedik Internacionálé, a Szocialista Forradalom Világpártjának újjáépítéséért
küzdenek. Megerősítik a Negyedik Internacionálé programjának folyamatos jelentőségét:
a kapitalizmus agóniája és a Negyedik Internacionálé feladatai – A tömegek mozgósítása
az átmeneti követelések köré a hatalom megragadásának előkészítéseként. A CORQI
és társult szervezetei számára a Negyedik Internacionálé újjáépítésének
alapelvei a következők:
1.
A kizsákmányoltak és a kizsákmányolók, a munkások és a kapitalisták érdekeinek
kibékíthetetlen természetének elismerése.
Az osztályharcot a „történelem
hajtóerejeként” elismerve a marxisták a politikai hatalom munkásosztály általi
megragadásáért, a tőke kisajátításáért, valamint a termelési és csereeszközök társadalmasításáért
küzdenek, ami az első lépés egy osztály nélküli és állam nélküli társadalom felé.
1917 októberének és a Párizsi Kommünnek (1871), valamint az első három
Internacionálénak (1864, 1889 és 1919) örökségét igénylik magukra. Azt állítják,
hogy az emberiség és környezete létfontosságú problémáira nem találhatunk
komoly megoldást anélkül, hogy megvalósítanánk azt, amit Marx és Engels
Kommunista Kiáltványuk középpontjába helyezett: a termelési eszközök „magántulajdonának
eltörlését”.
2. – A munkásosztály politikai függetlenségéért
folytatott küzdelem.
A munkásmozgalom
teljes története két ellentmondásos tendenciát tár fel. Egyrészt a munkásosztály
független pártként való létrehozásának törekvése, amely segít neki történelmi
feladatának megvalósításában: a termelési eszközök magántulajdonán alapuló
rezsim megdöntésében. Másrészt a fennálló apparátus ellenforradalmi akciói a
munkásmozgalom burzsoáziának való alárendelését célozták. És ez minden formában
– amelyeket nem keverünk össze –, legyen szó osztályegyüttműködésről, a munkásmozgalom
államba való integrációjáról (korporatizmus) – beleértve az uralt országokban
magukat „nacionalistának” vagy „antiimperialistának” nevező rezsimeket is –, a „népfront”
vagy a „populista front” típusú kombinációkról, vagy a szervezetek osztályjellegének
felbomlása formájában.
3.– Forradalmi munkáspártok, a
Negyedik Internacionálé szekcióinak felépítésének kilátásai.
Ehhez a CORQI szervezetek a bolsevizmus módszereit
alkalmazzák: az elmélet és a gyakorlat egysége a szervezetben, önfinanszírozás,
a szervezet politikáját kifejező orgánum kiadása és terjesztése, politikai
beavatkozás az osztályharcba, demokratikus centralizmus. A CORQI és szervezetei
a francia szekcióban 1947 óta végzett kidolgozást alkalmazzák: „a trockisták számára
vitathatatlan, hogy a Negyedik Internacionálé Programja az egyetlen program,
amelyre a forradalmi párt, amelyre a franciaországi szocialista forradalom világpártja
épülhet, az nem bizonyított, hogy ez a párt, amelynek a munkásosztálynak győzelmére
van szüksége, a PCI által ma képviselt formális kereteken belül fog felépülni”
(a francia szekció akkori neve). A Negyedik Internacionálé újjáépítésének
formái elkerülhetetlenül ötvözik majd a CORQI (Nemzetközi Háború és Kizsákmányolás
Elleni Bizottság) megerősítésének folyamatait, a centrista csoportokon belüli
szakadás folyamatait, valamint az osztályharcban a szabad párbeszédet és a közös
kezdeményezéseket ötvöző csoportosulás folyamatait a munkásmozgalom válságából
kibontakozó csoportokkal, áramlatokkal és tendenciákkal – amelyek nem feltétlenül
állítják, hogy trockisták. Ebben az értelemben a Negyedik Internacionálé újjáépítéséért
folytatott küzdelem dialektikusan összefonódik a munkásmozgalom új tengely mentén
történő átszervezéséért folytatott küzdelemmel. Ezért a CORQI tagja a „Nemzetközi
Háború és Kizsákmányolás Elleni Bizottság a Munkásinternacionáléért”
szervezetnek, és kapcsolatot keres azokkal az áramlatokkal, csoportokkal és
aktivistákkal, akik megpróbálnak kitörni a pártapparátus ellenforradalmi
politikájából.
4.
– A CORQI és társult szervezetei Lev Trockij szavait
visszhangozzák: „Aki nem tudja megvédeni a régi vívmányait, soha nem fog újakat
teremteni” (Levél a Szovjetunió munkásaihoz, 1939). A haldokló kapitalizmus
(imperializmus) körülményei között – amelyet a termelőerők tömeges megsemmisítése
jellemez – és a világ munkásmozgalmának bomlási válsága jellemzi, elkötelezettek
vagyunk minden olyan küzdelem mellett, amelyet az osztályharc révén elért munkás-
és demokratikus vívmányok védelmében folytatunk, beleértve azokat az eredményeket
is, amelyek a tőkét kisajátító forradalmakból származtak. Ahogyan feltétel nélkül
támogatjuk a munkásosztály által létrehozott szervezetek védelmét ellenségeik támadásaival
szemben, függetlenül az azokat irányító apparátusok áruló természetétől.
5.
– A CORQI-hoz kapcsolódó szervezetek politikai beavatkozása az osztályharcba
nem függ a munkásszervezeteket irányító és az osztálymozgalom elé számtalan
akadályt gördítő apparátusok beleegyezésétől. A CORQI és kapcsolt
szervezeteinek cselekedeteit kizárólag a munkásosztály egészének érdekei vezérlik,
legyen szó akár a legkisebb munkás megnyeréséért folytatott küzdelemről, akár a
demokratikus követelésekről, akár a munkásosztály hatalom iránti igényéről.
6. – Marxszal egyetértve a CORQI szervezetek úgy vélik, hogy „Míg a
szakszervezetek nélkülözhetetlenek a munka és a tőke közötti csetepatéban, még
fontosabbak szervezett erőként a bérmunkarendszer eltörlésére és felváltására.”
Trockijjal egyetértve azt állítják, hogy „A részleges és átmeneti követelésekért
folytatott küzdelemben a munkásoknak most nagyobb szükségük van tömegszervezetekre,
mindenekelőtt szakszervezetekre, mint valaha”, de ennek ellenére „bűncselekmény
lenne passzívan eltűrni a forradalmi tömegmozgalom bürokratikus klikkek irányításának
alávetését”. Röviden: fenntartás nélküli elkötelezettség a szakszervezet („az
egységfront elemi színtere” Trockij szerint), a kapitalistáktól és államuktól
való függetlenségének védelme, valamint a forradalmi militánsok osztályharcába
való politikai beavatkozás függetlensége a szervezeteket irányító bürokratikus
apparátusoktól.
7. – A proletár internacionalizmus: csak egy nemzetközi munkásosztály létezik.
A munkásosztály egységéért folytatott küzdelem központi szerepet játszik a
CORQI és társult szervezetei tevékenységében, amelyek könyörtelenül küzdenek a
sovinizmus, a megosztottság, a diszkrimináció, az idegengyűlölet és a „migráns”
munkások elleni üldöztetés minden formája ellen, függetlenül attól, hogy van-e
legális státuszuk. A CORQI és társult szervezetei kötelességüknek tartják
felvilágosítani a munkásokat arról az árulásról, amelyet azok szociálsovinizmusa
képvisel, akik szavakban a szocializmust vallják, de a tettekben háborús
hitelekre szavaznak, és saját háborúskodó kormányaikat támogatják. Ezt a szociálsovinizmust
annál hevesebben kell leleplezni, amikor olyan áramlatokból – pablista,
revizionista központ stb. – fakad, amelyek a Negyedik Internacionálé zászlaját
bitorolják. Az imperialista hatalmakban a CORQI-hoz kapcsolódó szervezetek Karl
Liebknecht és Rosa Luxemburg jelszavát ültetik át a gyakorlatba: „a munkások fő
ellensége a saját imperialista kormányuk”.
8. – A CORQI és kapcsolt szervezetei minden helyzethez igazodó formákban
egységes munkásfront-politikát fejlesztik. A munkásosztály a Szovjetunió összeomlása
(1991) óta folytatott nemzetközi harcainak szélsőséges védekező időszakában
orientációnk minden eddiginél jobban megegyezik azzal, amit a program tanít nekünk:
„Követeljük, hogy minden párt és szervezet, amely a munkásokra és parasztokra támaszkodik
és képviseli őket, szakítson politikailag a burzsoáziával, és lépjen a munkás-paraszt
kormányért folytatott küzdelem útjára.” Ez magában foglalja azt a követelést
is, hogy a munkáspártok szakítsanak a burzsoáziával kötött kormánykoalíciókkal,
amelyben helyet foglalnak. Mivel tudjuk, hogy „lehetetlen előre kategorikusan
tagadni azt az elméleti lehetőséget, hogy a körülmények teljesen kivételes együttállása
(háború, vereség, pénzügyi válság, a tömegek forradalmi offenzívája stb.) hatására
a kispolgári pártok, beleértve a sztálinistákat is, tovább mehetnek a burzsoáziával
való szakítás útján, mint ők maguk akarnák”, még ha nem is ez a legvalószínűbb
hipotézis, a módszer óriási oktatási értékkel bír a tömegek számára.
9. – A permanens forradalom marxista elméletére hivatkozva, a CORQI és
kapcsolt szervezetei megértik a demokratikus követelések forradalmi hatókörét és
a munkásosztály központi szerepét, amely a társadalom valamennyi kizsákmányolt és
elnyomott rétegét bevonja azok átvitelébe. Ez igaz az imperialista országokra, mint az
imperializmus által uralt nemzetekre. Utóbbiban Lenin és Trockij Kommunista
Internacionáléjának Keleti Kérdés téziséhez híven: „A gyarmati és félgyarmati
kommunista pártoknak két feladat olvadt össze egy bukásban: egyrészt a polgári-demokratikus
forradalom problémáinak radikális megoldásáért küzdenek, amelynek célja a tömegek
meghódítása, a másik pedig a tömegek meghódítása, a függetlenség megszerzése.
harcolni osztályuk sajátos érdekeiért, és erre a célra felhasználni a polgári-demokratikus
nacionalista rezsim minden ellentmondását » (az IC IV. kongresszusa, 1922). Ez
a politika igazság mind az imperializmussal konfliktusban álló, elnyomott országokban,
mind pedig azokban, amelyek a nemzeti felszabadító mozgalmakból emelkedtek ki. Az
egységes antiimperialista front összeegyeztethetetlen a forradalmi párt függetlenségéről
való lemondásával és a munkásosztály, valamint a kizsákmányolt rétegeknek a
nemzeti burzsoázia, kispolgárság és rezsimeik elleni harcáról való lemondás bármilyen
formájával, beleértve azt az esetet is, amikor ezek a rezsimek konfliktusban állnak
az imperializmussal.
10. – A dolgozó
nők kettős elnyomása/kettős kizsákmányolása elleni küzdelem a marxizmus
fejlődésének szerves részét képezi: „A családban a férfi a burzsoá; a nő a
proletariátus szerepét játssza” (Engels, 1884). A CORQI és kapcsolt szervezetei
a gyakorlatba ültetik a patriarchátus (jogegyenlőtlenség, a házimunka terhe, erőszak,
nőgyilkosságok stb.) elleni küzdelmet, amely egyszerre elengedhetetlen és elválaszthatatlan
a proletariátus forradalmi küzdelmétől a tőke diktatúrája megszüntetéséért. Szükségesnek
tartják, hogy – nem szavakban, hanem az életben – magukévá tegyék és elsajátítsák
programunk felhívását: „A kapitalista hanyatlás korszaka a nőkre méri a
legnehezebb csapásokat, mind mint bérkeresőket, mind mint háztartásbelieket. A
Negyedik Internacionálé szekcióinak a munkásosztály legelnyomottabb rétegeiben,
és következésképpen a dolgozó nők körében kell támogatást keresniük.”
11. – A CORQI és
tagszervezetei határozottan a fiatalok felé fordulnak, akiknek nem szabad viselniük
a múltbeli vereségek súlyát, amelyeket a fennálló rendszer politikája kényszerített
rájuk. De a fiatalabb generációk felé való határozott fordulat állandó kiállást
igényel mindazokkal szemben – baloldaliak, pabloisták, populisták és minden
olyan áramlattal szemben, amely az identitással helyettesíti az osztálykritériumokat
–, akik zsákutcába próbálják vinni a fiatalokat, tagadva a proletariátus hegemóniáját
a forradalomban, és megpróbálva a forradalmi osztályharcot partikuláris harcok
gyűjteményévé hígítani. A CORQI és tagszervezetei elutasítják, hogy figyelmen kívül
hagyják a demokratikus jogokért és a diszkrimináció minden formája –
rasszizmus, nemzeti és gyarmati elnyomás, patriarchátus, nemi vagy szexuális irányultságon
alapuló diszkrimináció – elleni bármilyen partikuláris küzdelmet, és arra törekszenek,
hogy a fiatalok legjobb elemeit megnyerjék a marxizmus programjának.
2026.11.06-08.


Tények vázlatosan

