Nemzeti ünnepeink, kinek-kinek a magáé

 

Hagyományosan nagy dérrel-dúrral ünnepeltük március 15-én az 1848-49-es polgári forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulóján történelmünk eme szeletét.

Az is hagyománnyá vált, hogy a két nagy politikai tábor egymástól elkülönülten és számháborúba csapva tartja seregszemléjét – most különösen, hiszen kevesebb mint egy hóhap múlva lesznek a parlamenti választások, igy hát meg kellett mutatni: a kormányzó Fidesz Orbánnal tud-e nagyobb tömeget összeverbuválni vagy a leváltására készülő Tisza Magyarral.

A Fideszesek az Elvis Presley térről meneteltek (békemenet) „nem leszünk ukrán gyarmat” feliratú molinóval a Kossuth téri állami ünnepség helyszíne felé, ahol a kormányfő nem bajlódott sokat történelmi párhuzamokkal: „csak még egyszer rettegjetek velem” nyíltan megnevezve a fő ellenséget: a magyar szuverenitást fenyegető Brüsszelt és Kijevet.

A Tiszások a Deák téren gyülekeztek, ahonnan a Hősök terére vonultak a „Rendszerváltó Nemzeti Menet” (!!) keretében, ahol Magyar Péter szavát adta, hogy megvalósitja ellenfele eredeti igéretét, a polgári Magyarországot, leszögezve: „A tavaszt, a Tiszát, a változást és a fiatalságot nem lehet megállítani” persze csakis a nemzet egyesitésével, s „hazánk a NATO része” (mire zengeni kezdett a tömegben "Ruszkik haza!). 

Politikai hovatartozása szerint úgy 150-170 ezer honpolgár jelenhetett meg mindkét oldalon. A kokárda és a pátosz „kötelező”!

A parlamenti bejutásra vágyó kisebb pártok szintén külön tartották meg ünnepüket. A DK még előző nap vonult, a vicces Kutyapárt „egyperces néma kommenteléssel” ünnepelt, a Mi hazánk más szélsőjobboldali szervezettel ismét cigányozott és zsidózott egy nagyot.

A közvéleménykutatók nagyjából fej-fej melletti eredményt jósolnak az ápr.12-i választásokra, politikai álláspontjuk szerint egyik vagy másik oldal kisebb előnyét. A választópolgárok kb. egyharmada jelenleg nem szándékozik voksolni, nem talál számára megfelelő választékot a kinálatban.

A dolgozó szervezetten nem mutatták meg magukat (most sem). A szakszervezetek a szervezéssel, a munkajogok visszaszerzésével, bérharcokkal kinlódva peticiót inditottak 10 pontos országos követeléssel a jövendő kormánynak cimezve,  hogy”ezzel valódi nyomást tudjunk gyakorolni az új kormányra: ne csak ígéretek, hangzatos szólamok, hanem valódi intézkedések történjenek!”.

Amúgy minden csendes, a tavasz tényleg közeledik, a madarak csicseregnek és gyarmat tényleg nem szeretnénk lenni.

Harmadik rész a fegyveripar szerepéről…

 

ELEMZÉS

Trump és az amerikai gazdaság elmozdulása „a háborús idők felé”

2025. január 20-án Donald Trump tudatos váltással kezdte második ciklusát: a katonai erőt tette „Amerika az első” politikájának központi pillérévé. Egy évvel később, 2026. január 7-én hozott döntése, miszerint létrehoz egy új, használatra kész amerikai „Álomhadsereget”, jól mutatja az amerikai imperializmus azon vágyát, hogy nemzetgazdaságának militarizálását új szintre emelje. Ennek eléréséhez mélyreható strukturális átalakításra van szükség az állam részéről. Ezek a változások megerősítik, hogy a kapitalista rendszer – még a leghatalmasabb imperializmus is – nem tud fennmaradni más módon, mint a termelőerők tömeges megsemmisítése révén.

A Trump-adminisztráció „új nemzetbiztonsági doktrínája”

2025 decemberében a Trump-adminisztráció nyilvánosan bejelentette szándékát, hogy jelentős átszervezést hajt végre az „új nemzetbiztonsági doktrína” közzétételével. Ez a dokumentum radikális változást jelez kifejezetten militarista jellege és a világháborúra való felkészülés miatt. Egyértelműen Kínát, és nem Oroszországot jelöli meg elsődleges célpontként, példátlan katonai erőfeszítéseket követelve. Különösen indokolja a hatalmas erőforrások Kínát körülvevő Indo-Csendes-óceáni térségbe történő átcsoportosítását.

A háború felé való elmozduláshoz az imperializmusnak továbbra is más típusú hadseregre van szüksége, mint amelyik az 1945-től kialakult világrendben létezett, amelytől az amerikai imperializmus úgy döntött, hogy megszabadul.

Január elején Trump bejelentett egy kolosszális projektet egy „álomhadsereg” létrehozására, amelyet 2027-ig évi 1,5 billió dollárral finanszíroznak. Ez a vállalás mindenekelőtt drámai mennyiségi ugrást jelent. 50%-kal magasabb, mint a 2027-re vonatkozó kezdeti előrejelzések, ami 50%-os növekedést jelent. Ez az összeg Hollandia bruttó hazai termékével egyenértékű. Megerősíti az Egyesült Államok pozícióját, mint a világ vezető katonai kiadásokkal rendelkező országa, megelőzve a következő kilenc országot együttvéve. Az amerikai GDP százalékában ez egyetlen év alatt 3,3%-ról 4,6%-ra ugrást jelentene.

Egy 1,5 billió dolláros „álomhadsereg”

A szigorúan katonai fronton a Pentagon egy úgynevezett „aranyflottát” készít elő. Ezt a flottát szárazföldi, tengeri, légi és űrbeli támadásokra tervezik majd. A terv finanszírozza a nagyobb berendezések, például vadászbombázók gyártásának megháromszorozását, darabonként 300 millió dollárért, valamint új, nukleáris fegyverekkel felszerelt csatahajók építését, darabonként 9,1 milliárd dollárért. Gyártásukat olyan összeszerelő sorokon végzik majd, amelyek várhatóan felgyorsítják, átszervezik és konszolidálják működésüket. A védelmi fronton egy 175 milliárd dolláros „aranykupolát” telepítenek az Egyesült Államok területére a légi és űrbeli támadások elfogására.

A kormányzati megrendelések növekedését a tőzsde azonnal üdvözölte. Trump bejelentését követő reggelen a Northrop Grumman, a Lockheed Martin, az L3Harris és az RTX részvényárfolyamai 4% és 9% között emelkedtek. 2025-re az MSCI index, amely a védelmi és repülőgépipari részvényeket követi nyomon, 75%-kal fog emelkedni. A kiadások és a megaszerződések megugrása nem váratott magára 2026 januárjáig. Az „Egy nagy, gyönyörű törvényjavaslat”, egy több mint 1100 oldalas átfogó dokumentum, amelyet a Képviselőház elfogadása után 2025 júliusában fogadtak el, 400 milliárd dollárnyi közpénzt tervezett az amerikai kapitalistáknak juttatni, beleértve a kifejezetten a fegyveriparra szánt 150 milliárd dollárt is. Tartalmazott egy jelentős támadást a Medicaid egészségügyi program ellen és a társasági adók eltörlését is. Ezek a kolosszális költségvetések közvetlenül az amerikai fegyveróriásokat támogatják. 2024-ben az ágazat 100 legnagyobb vállalatának árbevétele elérte a rekordot jelentő 679 milliárd dollárt, amelynek felét az amerikai cégek tették ki.

Továbbá ez a teher az amerikai munkavállalókat, különösen az általuk támogatott közszolgáltatásokat terheli majd, egy „belső háborúban” az amerikai munkásosztály ellen. A polgári közigazgatásban végrehajtott drasztikus költségvetési megszorítások (a személyzet körülbelül 20%-ának megszüntetése 2025-ig, a védelem kivételével) és az államadósság biztosította a szükséges finanszírozást.

Ez a terv nemcsak 50%-os költségvetési növekedést jelent a korábbi szintekhez képest. Ez az erőforrás-felhalmozás a leghatalmasabb imperializmus nemzetgazdaságának strukturális átalakítását is szentesíti. A fegyveripar a kapitalista profit alapvető motorjává válna. A megdöbbentő összegek mögött Trump ígérete nem egyszerűen a védelmi költségvetés hatalmas növelése; ez egy új lépést jelent az amerikai folyamatos háborús gazdasága felé.

A fegyvergazdaság és a katonai-ipari komplexum Trump előtt

A fegyveripar mindig is központi helyet foglalt el az Egyesült Államokban, a második világháborútól kezdve. Az első világháborúig az Egyesült Államok a szövetségesek beszállítójaként működött. A közvetlen részvétel jelentős volt, de átmeneti. Ez a rendszer a háború után nem maradt fenn.

A polgári gazdaságot a második világháború alatt a teljes ipari mozgósítás révén háborús gazdasággá alakították át (Lend-Lease Act, Victory Program*). Ez lerakta a „katonai-ipari komplexum” állandó strukturális alapjait. 1947-ben a katonai kiadások az amerikai gazdaság kulcsfontosságú pillérévé váltak, amelyet a Korea és a Vietnám elleni háborúkban alkalmaztak, és a mai napig is folytatódnak.

A „katonai-ipari komplexum” kifejezést Eisenhower volt elnök és tábornok alkotta meg 1961-ben. A polgári állam és katonasága, az ipari szektor és a pénzügyi tőke szövetségére utal egy erősen koncentrált, központosított csoportosulásban. A fegyverpiacot jelenleg öt óriás uralja: a Lockheed Martin, a Boeing, a Northrop Grumman, a General Dynamics és a Raytheon. Jelentősen finanszírozzák a demokrata és republikánus választási kampányokat, sőt, a kongresszusi védelmi bizottságok tagjait is befolyásolják. Az összejátszás teljes és szimbiózisban működik. Ezek a fegyveróriások üzleti tevékenységük több mint 75%-ában az amerikai kormány szerződéseitől függenek, így egyesítve a gazdasági, katonai és politikai szférát.

A reálgazdaságban elégtelen értéket nem teremtő tőkeválsággal szembesülve az amerikai növekedést mesterségesen támogatja ez az államtól érkező váratlan pénzügyi bevétel. A háborús óriásokat állami források tartják fenn, amelyeket elsősorban a munkásosztályra háruló adókból vonnak be. 2025-ben az amerikai növekedés 40%-át kizárólag a technológiai szektor hajtotta, amely maga is a háborús gazdaság igényeihez kapcsolódik. Ez különösen igaz a kiberbiztonságra, az autonóm drónokra, a szoftverekre és a félvezetőkre. Meg kell jegyezni, hogy az ebbe az ágazatba történő beruházások 14%-kal nőttek 2025-ben, míg más ágazatok visszaestek. Továbbá, Trump 2025-ös eredményeinek részeként adminisztrációja aktívan és széles körben támogatta a fegyveripar és a csúcstechnológia ("a Tech") egyesülését. A Stargate terv erre kiváló példa, 500 milliárd dolláros állami beruházással a mesterséges intelligenciába és az adatközpontokba. Az olyan vállalatok, mint a Palantir és a SpaceX, amelyek tulajdonosa, Elon Musk jól ismert kapcsolatban áll Trumppal, a Pentagon kulcsfontosságú beszállítóivá váltak, elmosva a határvonalakat az állam és a fegyverkereskedők között.

Más piacok is megnyíltak, például az űrhadviselés. Bár a teljes költségvetésnek csak 3%-át kapja, az új források kiemelt kedvezményezettje, és a becslések szerint további 30 milliárd dollárra van szüksége az űrbeli fölény eléréséhez, valamint Kína és Oroszország műholdvédelmi képességeinek ellensúlyozásához.

„A Pentagont és ipari bázisunkat a háborús időkre orientáljuk” (Pete Hegseth, az Egyesült Államok hadügyminisztere)

Augusztus 25-én az amerikai elnök bejelentette szándékát, hogy átnevezi a Védelmi Minisztériumot: „Régen a Védelmi Minisztériumot Hadügyminisztériumnak hívtuk, és ez erősebben hangzott.” 1949-ben, a második világháború után választották a „védelem” kifejezést a korábbi „háború” helyett. Ez egy szimbolikus szókincsválasztás Trump számára, aki szerint „a védelem túl védekező. Védekezőek akarunk lenni, de támadóak is.”

Ebből a szempontból kulcsfontosságú emlékezni Pete Hegseth, a Hadügyminisztérium minisztere november 7-i beszédére, amelyet a hadsereg és a védelmi ipar vezetőihez intézett. Ez egy átmenetet jelez a fegyvergazdaságról a háborús gazdaságra, amit ő „1939-es pillanatnak” nevez.

„A Védelmi Minisztérium modernizálása kritikus sürgősségű. (…) Amikor harcolunk, kulcsfontosságú, hogy fegyvereket, ellátmányt és erősítést juttassunk a frontvonalakhoz és a hátországhoz.” (…) Ezért van az, hogy ma, az én vezetésem alatt, a védelmi beszerzési rendszer, ahogyan ismerjük, halott. Ez most egy háborús rendszer. (…) Maximalizálni fogjuk a konfliktusokhoz rendelkezésre álló fegyverrendszerek számát. (…) Nem békeidőre építünk. A Pentagont és ipari bázisunkat a háborús időkre irányítjuk, győzelemre termelünk, ha ellenségeink megtámadnának minket. Felkészültek vagyunk arra, hogy teljes mértékben kihasználjuk és kihasználjuk az elnöknek biztosított számos hatalmat, amelyek biztosítják, hogy a minisztérium az ipartól mindent beszerezhessen, ami nemzetünk háborúinak megvívásához és megnyeréséhez szükséges. (…) Ez nem retorika, ez nem üres nyilatkozat. Ez egy könyörtelen offenzíva kezdete, amelynek célja a munkavégzésünk és a bürokrácia válaszának megváltoztatása. Nem engedünk, és valószínűleg nem alszunk, amíg nem nyertünk. (…) Ma nem egyszerűen egy erősebb hadsereget építünk. Az elkövetkező évtizedek folyamatos dominanciájának alapjait rakjuk le. A hadügyminisztérium készen áll majd, amikor eljön az ideje. Ennél világosabb nem is lehetne!

Az ipar vezetőihez fordulva Hegseth kifejtette: „Megértjük, hogy tőkés tulajdonosként haszonkulcsot és profitot kell termelniük. (…) A hadügyminisztérium természetesen támogatni fogja a profitot. Végül is mi kapitalisták vagyunk.” Ahhoz, hogy ez hatékony legyen, egyetlen feltétel volt: „(…) valódi partnerségre kell lépnünk önökkel. (…) Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy megtegyük a magunkét, de az iparnak is hajlandónak kell lennie saját forrásainak befektetésére.” Mit jelentett ez? Azt, hogy a már létező „partnerség” közvetlen állami ellenőrzés alá kerül, hogy teljes mértékben hatékony legyen.

Átszervezés állami beavatkozással

Azóta a Fehér Ház ennél is továbbment, sőt, odáig ment, hogy nyomást gyakorolt ​​egyes iparági szereplőkre. A 2026. januári bejelentése mellett, miszerint 1,5 billió dollárt biztosít az Egyesült Államok kormányának kasszájából, Trump jelezte, hogy megtiltja az osztalékfizetést és a részvény-visszavásárlást, ha a szállítási határidőket nem tartják be, és ha a befektetés nem megfelelő módon történik. „A védelmi vállalatok jelenleg hatalmas osztalékot fizetnek részvényeseiknek, és tömeges részvény-visszavásárlásokat folytatnak a gyárakba és berendezésekbe történő befektetések rovására. Ezt többé nem fogják tolerálni vagy elfogadni!” – írta Trump a közösségi médiában. Kifejezetten a Raytheont vette célba, amely „úgy tűnik, azt hiszi, hogy ez a Biden-adminisztráció, és hogy minden a megszokott módon zajlik”. Ez a büntető jellegű megközelítés a nemzetvédelmi ipar szerkezetátalakításában példa nélküli. „Soha nem láttunk még ehhez hasonlót” – mondja Jerry McGinn, a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának tisztviselője, hozzátéve, hogy „a Trump-adminisztráció és a Védelmi Minisztérium hivatalba lépésük óta nagyon a védelmi ipari bázisra összpontosít”. Trump elnöki rendelete kifejezetten felszólítja a Pentagont, hogy avatkozzon be a védelmi vállalkozók ügyeibe annak biztosítása érdekében, hogy a vezetőknek fizetett teljesítménybónuszok a határidőre történő szállítási képességükhöz, ne pedig az azonnali profitjukhoz kapcsolódjanak. Pete Hegseth-et bízták meg azzal, hogy vizsgálja felül az összes meglévő szerződést a fegyvergyártókkal és alvállalkozóikkal. Minden új szerződésnek figyelembe kell vennie ezeket az új követelményeket. Minisztériuma megvizsgálja a termelést, a minőséget és az időben történő szállítási célokat.

Tegyük hozzá azt is, hogy Trump megígérte, hogy beavatkozik a nemzeti területen történő katonai termelés megtervezése és módosítása érdekében. Abszolút prioritássá tette a félvezetőgyártás Egyesült Államokba történő áthelyezését, amely elengedhetetlen a hiper-összekapcsolt háborús gépekhez, mivel az ellátási láncok továbbra is nagymértékben függenek Kínától.

 

Valójában az Egyesült Államok csak kis mennyiségű ritkaföldfémet termel és finomít. Trump 2025-ben három alkalommal szerzett állami részesedést ásványipari vállalatokban (MP Materials, Lithium Americas, TrilogyMetals). Augusztusban a kormányzat még az Intel félvezetőgyártó cég 10%-át is megvásárolta, amivel a Financial Timest a „főbeavatkozó” címkével illették. A Trump alatti militarizáció számos előnnyel jár az amerikai tőke számára. Az adók és az államadósság által finanszírozott hatalmas terjeszkedés garantált keresletet teremt „piaci kockázat” nélkül. A fegyvereket a háborúban felhasználják, és folyamatos pótlásra szorulnak. Hatalmas profitot termel, amelyet közvetve a munkásosztály munkaerő-erejéből vonnak ki az adózás és az állam révén. Lehetővé teszi a felhalmozott tőke felszívódását, amely nem talál elegendő megtérülési forrást a termelő gazdaságban. Ez megerősíti Rosa Luxemburg 1913-ban, az első világháború előestéjén kidolgozott «A tőkefelhalmozás – Militarizmus, a tőke cselekvési területe» című művében kidolgozott egyik jellemzőt, amely az imperializmus átfogó elméletét fogalmazta meg: „A militarizmus egyrészt biztosítja a kapitalista uralom szerveinek – az állandó hadseregnek – a fenntartását, másrészt pedig kiváltságos terepet biztosít a tőkének a felhalmozásra.”

Továbbá „az újrafegyverkezés a túltermelés kivezető erejeként szolgál, és lehetővé teszi a tőke számára, hogy fenntartsa magát a gazdasági stagnálás ellenére.” Ezek azok az eszközök, amelyekkel a kapitalizmus fennmarad egy állandó és végleges válságban. Az emberiség számára azonban a katonai áruk termelése, a termelési eszközök magántulajdonán alapuló gazdasági rezsim kiképzőterepe, fontos kérdést vet fel. Mert ezt a gazdaságot különösen a használati értéke jellemzi, vagyis az, amit szolgál: háború, halál, az emberi társadalom termelőerőinek elpusztítása.

Az Egyesült Államokban, akárcsak az egész világon, a választás továbbra is inkább fennáll, mint valaha: „Szocializmus vagy barbárság”.

A globalizált háború felé vezető menetelés tehát nem véletlen. Nem Trump és környezete őrült elméjéből fakad. Ez egy velejáró és szükséges tendencia egy olyan kapitalista rendszer fennmaradásához, amely nem talál más eszközt a profittermelésre. Az imperialista háború és a kapitalizmus elválaszthatatlanul összekapcsolódnak.

Trockij a „Lenin és az imperialista háború” című, 1939 februárjában, a bolsevik párt fővezetőjének halálának 18. évfordulóján írt cikkében azt írta, hogy Lenin „jósolta, hogy amíg az imperializmus fennmarad, a világkonfliktusok elkerülhetetlenül követik egymást. Ha az imperializmus a jelenlegi háborút is túlélné, akkor egy harmadik, majd egy negyedik következne...”

* Az Egyesült Államok Kongresszusa által 1941-ben elfogadott és 1945 augusztusáig érvényben lévő kölcsönbérleti törvény felhatalmazta az elnököt, hogy hadianyagot és más árukat adjon el, ruházzon át, cseréljen el vagy adjon kölcsön olyan államoknak, amelyek „védelmét létfontosságúnak ítélték az Egyesült Államok védelme szempontjából”.

A „Győzelemprogram” egy háborús gazdasági terv volt, amelynek célja az volt, hogy az amerikai gazdaság a „szövetségesek arzenáljává” váljon azáltal, hogy egyre több hadianyagot állít elő.

Aurélien BLOYÉ 

L’Internationale, 41.sz.

Trump 2 egy éve - elemzés

 

Első rész: Milyen felfordulások várhatók a világrend és az imperialista hatalmak közötti kapcsolatok tekintetében?

 „A háború utáni világrend nemcsak elavult, de most már fegyverré is vált ellenünk” – jelentette ki Marco Rubio, a hivatalba lépő külügyminiszter az Egyesült Államok Szenátusa előtti ülésén 2025. január 15-én. Hozzátette: „Ismét arra szólítanak fel minket, hogy a káoszból teremtsünk egy szabad világot.” Már Trump hivatalba lépése előtt a világ többi részének küldött üzenet egyértelmű volt: szükségleteinek kielégítése érdekében az amerikai imperializmus készen állt arra, hogy megkérdőjelezze azokat az egyensúlyokat és hatalmi dinamikákat, amelyeket maga hozott létre. Ezt a projektet kezdte el Trump megvalósítani 2025-ben.

Az ”Amerika mindenekelőtt.”  értelme

Alig egy év alatt Trump felforgatta az összes létező keretet és a kormányok közötti kapcsolatokat, legyenek azok imperialisták vagy más jellegűek. Ahogy 2025 nyarán írtuk: „A Trump által 2025-ben végrehajtott politikák nem érthetők meg anélkül, hogy bele ne helyeznénk őket abba a pályába, amelyen két évszázadon át a kapitalista rendszer érvényesült, fejlődött, terjeszkedett az egész világon, majd stagnált, a hanyatlás útjára lépett, és ma a bomlás és a pusztulás zsákutcájába süllyedt. (…) Világosan kell látnunk: a »világrend« ez a példátlan felfordulása nem teszi lehetővé a múltba való visszatérést. Az ember téveszméin és túlkapásain túl (és talán részben ezek miatt) Trump a tőke számára a megfelelő ember a feladatra, legalábbis egyelőre.” (»A jövő a szocializmusé, a jelen a győzelmét hozó szervezeté«, L’International 39. szám, 2025. augusztus).

Trump „Amerika az első” szlogenje valójában az amerikai kapitalista osztály azon igényét fejezi ki, hogy azt tegyen, amit akar, amikor csak akar, akadálytalanul… még akkor is, ha ez a világ többi részének összetörését és az emberiség barbárságba taszítását jelenti. És ezt nem akadályozhatják az 1945-ös világrendből örökölt szabályok és intézmények. A Pénzügyminisztérium által 2025. május 16-án közzétett feljegyzésben, amely Trump Perzsa-öböl menti országaiban (Szaúd-Arábia, Katar, Egyesült Arab Emírségek) tett körútjáról szólt, azt írták, hogy „Donald Trump diplomáciája” „határozottan üzletorientált volt, miközben zavaró politikai bejelentésekkel párosult”. Ezt később megerősítette az Egyesült Államok 2025. december 5-én közzétett Nemzetvédelmi Stratégiai dokumentuma. A dokumentum kimondja, hogy a Trump-adminisztrációt kizárólag az „amerikai gazdaság további megerősítésének” vágya vezérli. Ennek elérése érdekében bejelenti szándékát, hogy biztosítsa „a saját védelmünkhöz szükséges javakhoz való hozzáférést”, hogy „kiterjessze az Egyesült Államok hozzáférését az alapvető ásványokhoz és anyagokhoz”, amelyek „egy erős és hatékony hadsereg” számára elérhetők, hogy „a leghatékonyabb rendszereket és lőszereket nagy mennyiségben előállítsák”. Ez az egyetlen cél, amely az úgynevezett „elnöki békemegállapodásokat” vezérli Gázától Kongóig, beleértve a Putyinnal való megállapodásra irányuló kísérleteket is.

A fő célpont: a kínai állami tulajdonú eszközök

Bármilyen megközelítést is alkalmazzanak az amerikai burzsoázia különböző frakciói, mindannyian egyetértenek abban, hogy Kína, gazdasági rendszerének természeténél fogva, az amerikai tőke érdekeinek fő akadályát jelenti. Mert „a mai Kína egy proletárforradalomból emelkedett ki. (…) Még ma is – az amerikai kapitalisták bánatára – tény, hogy a kínai főbb nagyvállalatok 80%-a állami tulajdonban van. (…) Kétségtelen, hogy a Kínában hatalmon lévő bürokrácia egyre inkább megnyitja, vagy megpróbálja megnyitni a kínai gazdaságot a magántőke előtt. Kétségtelen, hogy ha nincs hatalmon kínai burzsoázia, akkor vannak kínai kapitalisták. (…) Az amerikaiak és az Európai Unió ilyen tiltakozásai a kínai állami támogatások ellen gyakoriak. Azt állítják, hogy amikor a kínai állam segíti a vállalatokat, az torzulásokat hoz létre a piacon” (L’Internationale, 38. szám, 2025. február). Az amerikai pénzügyi tőke és érdekei számára tűrhetetlen, hogy a kínai gazdaság kikerüljön a termelési eszközök magántulajdonán alapuló gazdaság szabályai alól.

Szenátusbeli megjelenése során Rubio kifejtette, hogy egy új világrendre van szükség, mert új szintű konfrontációra van szükség Kínával. Valójában, amikor Rubio kijelentette, hogy az 1945-ös világrend „ellenünk használt fegyverré” vált, pontosította, hogy ez azért van, mert „befogadtuk a Kínai Kommunista Pártot a világrendbe, kihasználta annak minden előnyét, és figyelmen kívül hagyta minden kötelezettségét és felelősségét” – elismerte azonban, hogy Kína „jól szolgált minket”, utalva a multinacionális vállalatok kapitalista kizsákmányolóira, akik profitálhattak a több tízmillió munkás alacsony munkaerőköltségeiből, akiket az uralkodó Kínai Kommunista Párt bürokratái megfosztottak jogaiktól. Ebben az összefüggésben a Négyes, az ausztrál, japán, indiai és amerikai kormányokat tömörítő Kína-ellenes katonai szövetség tagjainak washingtoni összejövetele, Trump beiktatása utáni napon, korántsem jelentéktelen.

A NATO Trump új stratégiájának középpontjában?

„Hat hónap alatt Trump felborított minden fennálló egyensúlyt, lebontotta azt, ami megmaradt az 1945-ben a „győztes” imperialista hatalmak és a sztálinista bürokrácia között létrehozott „világrendből”, és összetörte vagy hatalom nélkülivé tette azokat az intézményeket, amelyeket korábban e „világrend” és az úgynevezett „nemzetközi jog” garanciáiként mutattak be: az ENSZ-t, az Európai Uniót, a Világbankot, az Európai Központi Bankot és sok mást (de a NATO-t nem!).” („A jövő a szocializmusé, a jelen a győzelmére való szervezkedésé,” L’Internationale 39. szám, 2025. augusztus). A NATO központi szerepet játszott az európai imperializmusok Trump mögé állításában. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a NATO-nak életre szólóan garantált helye van Trump új világrendjében. Ahogy Romaric Godin rámutatott: „Washington most úgy tűnik, készen áll arra, hogy hódító háborúkhoz folyamodjon, akár szövetségesek ellen is, hogy kielégítse érdekeit.” Trump több alkalommal is közvetlenül fenyegette NATO-szövetségeseit: azt javasolta, hogy Kanada legyen az Egyesült Államok 51. állama, azt állította, hogy az Egyesült Államoknak szükségessé válik Grönland ellenőrzésének átvétele, és így tovább. Ha Trumpnak holnap ki kell szakadnia a NATO kereteiből érdekei szolgálata érdekében, akkor meg is fogja tenni. Ez az „Amerika az első” logikája. Hasonlóképpen, miután kiszakadt belőle, hirtelen ismét az ENSZ támogatója lett, miután a Biztonsági Tanács 2025. november 17-én határozatot fogadott el, amelyben felhatalmazták egy „békebizotság” vezetésére a Gázai övezet kormányzásának biztosítása érdekében. Ahogy a kapitalista La Tribune újság volt főszerkesztő-helyettese 2025. január 8-án rámutatott: „Az Egyesült Államok nem válik imperialistává Trump alatt, de ez az imperializmus (…) már nem hagy teret a szuverenitás illúziójának; nem törődik a quid pro quo-val.”

Amikor az „alku” már nem elég…

„Az első világháború után az amerikai imperializmus, miután a leghatalmasabbá vált, puszta zsákmányra redukálta európai versenytársait” (Trockij, 1923-as beszéde, amelyet Európában és Amerikában publikáltak). Trumppal (…) ez még mindig túl sok. Az „Amerika az első” szó szerint azt jelenti, hogy el kell pusztítani a többi imperialista hatalmat, kezdve az Öreg Kontinens hatalmaival” (La Tribune des travailleurs, 472. szám, 2025. január 8., a Francia Dolgozók pártja hetilapja).

Trump európai burzsoáziáknak és kormányoknak tulajdonított szerepe Vance 2025. február 14-i müncheni látogatása során vált nyilvánvalóvá. „Új seriff van a városban” – jelentette ki a francia, német és brit vezetőknek. Más szóval, most mindannyiuknak alá kell vetniük magukat Trump diktátumainak, amelyeket az amerikai pénzügyi tőke érdekei diktálnak.

Egy év alatt mélyrehatóan átalakult az amerikai imperializmus és az európai imperializmusok közötti kapcsolat. Az európai országoknak a NATO keretében a GDP 5%-ára való emelésére vonatkozó követelménye, valamint az Európai Unió tagállamaira kivetett vámok két fő eleme volt az európai burzsoáziák további leigázásának és elnyomásának. A 2025. júniusi NATO-csúcstalálkozón Trump még azt is jelezte, hogy az Egyesült Államok mentesül az alól, hogy GDP-jének 5%-át katonai költségvetésre fordítsa, ezzel jelezve más imperialista hatalmaknak, hogy nekik kell fizetniük a saját imperializmusa által eldöntött és vívott háborúkért. Gérard Araud volt francia nagykövet cikket írt erről a témáról „Hogyan alázta meg Trump az európaiakat a NATO-csúcstalálkozón” címmel, amelyben kijelentette, hogy az állam- és kormányfők „mindent megtettek Trump kiengeszteléséért”, „ameddig csak elvesztették méltóságukat”.

Trump és bizonyos európai kormányok egyre inkább eltávolodtak az Európai Unió kereteitől, amely egyre inkább a NATO egyik fiókirodájaként működik. Ez azonban nem vezethet arra a következtetésre, hogy pozitív jelzést kellene adnunk az Európai Uniónak, vagy hogy megerősítését az imperializmus támadásainak ellenállásának eszközeként kellene tekintenünk. Az Európai Uniót az amerikai imperializmus hozta létre a Marshall-terv nyomán, hogy rákényszerítse az amerikai pénzügyi tőke dominanciáját, és olyan keretet teremtsen, amely lehetővé teszi az európai burzsoáziák számára, hogy megtámadják munkásosztályukat, és lerombolják az általa elért eredményeket. Ezért az Európai Unió nem lehet védőbástya Trump európai munkások elleni támadásaival szemben.

Az amerikai és európai imperializmusok közötti új hatalmi egyensúly egy másik kifejeződése a Fehér Ház közvetlen beavatkozása az európai burzsoáziák ügyeibe. Ezt a megközelítést fejlesztette ki a Fehér Ház, és ezt erősítette meg az Egyesült Államok december 5-én közzétett Nemzetvédelmi Stratégiai dokumentuma is. Erről a témáról a La Tribune des travailleurs ezt írta: „Az amerikai kormányzat nyíltan magáévá teszi az európai „nagy csere” rasszista ideológiáját, a „tömeges migrációt” egyenlővé téve az „erőszakkal”, a „bűnözéssel”, a „terrorizmussal, a kábítószer-kereskedelemmel, a kémkedéssel és az emberkereskedelemmel” szinonim „inváziókkal”... Más szóval, az Öreg Kontinenst a „civilizációs eltűnés” fenyegeti, és „húsz éven belül vagy annál rövidebb időn belül felismerhetetlenné” válik. Ez a rasszista sületlenség egy könyörgés az európai szélsőjobboldali erőkhöz. A dokumentum ugyanis – populista retorikájukat átvéve – elítéli az európai országok „elitjét”, akik bűnösök abban, hogy nem hódoltak be teljesen.” Kritizálja az imperialista uralom hagyományos eszközeit – az Európai Uniót és a NATO-t – is, amelyek véleménye szerint már nem alkalmasak. Ezért „az Egyesült Államok arra ösztönzi európai politikai szövetségeseit, hogy támogassák ezt a spirituális megújulást és az európai hazafias pártok növekvő befolyását, ami valójában nagy optimizmus forrása”. A Trump-adminisztráció olyan alakokat, mint Meloni, Orbán, Bardella és Tommy Robinson, kis gauleiterekké (a náci Németország kerületi vezetőivé) szeretne változtatni, lehetővé téve számára, hogy „megnyissa az európai piacokat az amerikai áruk és szolgáltatások előtt”. Ugyanezen okokból megállapodásra kell jutni az orosz oligarchákkal, és „az Egyesült Államok alapvető érdekében tárgyalni kell az ukrajnai ellenségeskedés gyors beszüntetéséről”. Valójában az amerikai kapitalista érdekek európai diadalának biztosítása érdekében erős, Washingtonnak alárendelt rezsimekre van szükség, hogy véget vessenek „a fojtogató szabályozás nemkívánatos megszállottságának”. Röviden: egy hatalmas munkásosztály létezése, amely két évszázadon át „a polgári demokrácián belül építette fel – felhasználva azt, miközben egyidejűleg harcol ellene – bástyáit, bázisait, a proletárdemokrácia központjait: a szakszervezeteket, a pártokat, az edzőklubokat, a sportszervezeteket, a szövetkezeteket stb.” (Lev Trockij, 1932). Ehhez még hozzá kell adni az osztályharc révén elért összes eredményt: röviden, mindazt a „fojtogató szabályozást”, amelyet Trump baltával szeretne elpusztítani.” (La Tribune des travailleurs, 519. szám, 2025. december 10.)

És magában az Egyesült Államokban?

Belföldön Trump hasonló mintát követett, következetesen semmibe véve az Egyesült Államok alkotmánya és az ország intézményei által lefektetett szabályokat, sőt odáig ment, hogy megkérdőjelezte a polgári demokrácia alapjait.

Ennek az egyre inkább autoriter rezsim felé való elmozdulásnak a legszembetűnőbb példája egy hatalmas apparátus létrehozása volt, amely a bevándorló munkások elleni razziákat szervezte. Trump számos amerikai városban megszervezte az ICE, az Egyesült Államok Vám- és Határvédelmi Hivatalának (ICE) bevetését, hogy a bevándorló munkásokat még a munkahelyeiken és a kórházaikban is felkutassa. 2025 júniusában, amikor Los Angelesben összecsapások törtek ki az ICE ügynökei és a razziákat megakadályozni próbáló lakosok között, Trump úgy döntött, hogy a Nemzeti Gárdát küldi a városba anélkül, hogy konzultálna az állam kormányzójával (ez első alkalom volt egy elnök számára). Az ICE bevetése és a Nemzeti Gárda bevetésével kapcsolatos fenyegetések (függetlenül attól, hogy valóra váltak-e vagy sem) Trump számára lehetővé tették, hogy érvényesítse szövetségi kormányzatának súlyát és hatalmát az amerikai államokkal szemben. Ehhez járultak még a Trump és az amerikai szövetségi bírák közötti patthelyzetek. Miután visszatért a Fehér Házba, Trump közel ötven végrehajtási rendeletet írt alá, amelyek mindegyike reakciósabb volt az előzőnél. A végrehajtási rendeletek használata az amerikai kongresszus (ahol ennek ellenére többséggel rendelkezik) ellenőrzésének megkerülésére szolgál, és gyakorlatilag a kormányzat különböző ágai közötti hagyományos hatalmi egyensúly fölé helyezi az elnököt. Egy év alatt Trump közel 221 végrehajtási rendeletet írt alá (ami megegyezik Biden által 2017 és 2021 között aláírt rendeletek számával). Ezek egyharmadát bíróság előtt megtámadták. Trump számára nem egyszerűen az a kihívás, hogy az amerikai kongresszus megkerülésével ráerőltesse politikai döntéseit, hanem az, hogy meghatározza, milyen mértékben hagyhatja figyelmen kívül az amerikai intézmények alapelveit a saját igényei szerint.

De a kapitalizmus nem menekülhet ellentmondásai elől... sem az osztályharc elől!

Vajon a Trump Fehér Házba való visszatérésével létrejött új világrend lehetővé tette az amerikai pénzügyi tőke számára, hogy legyőzze ellentmondásait? Az elmúlt év felfordulásai, a barbárság elszabadulása és az egyre nyilvánvalóbbá váló, általános világháborúba való csúszás kétségtelenül egy úthenger hatását keltették. De Trump nem menekülhet a tőke törvényei elől. A 2025-ös évet az amerikai burzsoázián belüli növekvő ellentmondások, valamint a Republikánus Párton és annak választói bázisán belüli növekvő ellentmondások is jellemezték. Trump gazdaságpolitikája és annak eredményei messze elmaradnak a választási kampánya során tett ígéretektől – erre a jelentés második részében visszatérünk. Az országban elszabadult elnyomás egyre inkább aggasztja a republikánus választott tisztviselőket a következő választásokon várható következményei miatt. Az év során Trump saját pártján belül is válságokkal nézett szembe: Musk távozása, nevezetesen azért, mert nem értett egyet Trump kereskedelempolitikájával; a szakítás Marjorie Taylor Greene-nel, a MAGA korábbi elkötelezett támogatójával stb.

Ha Trump szembesül a kapitalista rendszer korlátaival és ellentmondásaival, akkor a munkások ellenállásával és az osztályharccal is szembesül. Ez az ellenállás az Egyesült Államokban is megnyilvánult: sztrájkmozgalmakban, ahol lent, a munkások szervezkednek követeléseikért; a júniusi és októberi nagyszabású tüntetéseken, ahol munkások milliói vonultak utcára, hogy tiltakozzanak Trump politikája és a demokrácia elleni támadásai ellen; valamint városokban és környékeken hálózatok létrehozásában, hogy megszervezzék a bevándorló munkások védelmét a razziák ellen. Az egész világon megnyilvánult: a 2025. júniusi és júliusi tüntetéseken, ahol Indiától Luxemburgig munkások és szakszervezetek vonultak utcára, hogy tiltakozzanak kormányaik amerikai imperializmust szolgáló tervei ellen. Az indonéziai, nepáli, madagaszkári, a Fülöp-szigeteki, marokkói ifjúsági felkelésekben a munkanélküliség és a közszolgáltatások lerombolása ellen – amelyek nem mások, mint az imperialista hatalmak általi fosztogatás és a termelőeszközök magántulajdonán alapuló kapitalista termelési mód következményei. Ez minden európai sztrájkban megnyilvánul, a kereskedelmi háborúból eredő elbocsátási tervek vagy költségvetési megszorítások, valamint az amerikai háborús költségvetések növelésére vonatkozó rendelkezés ellen. Ez az ellenállás a munkásosztályé, amely az egyetlen társadalmi erő, amely képes legyőzni Trumpot és a reakciósokat, és politikai kiutat nyitni a válságból a termelési eszközök társadalmasításának bevezetésével.

De az Egyesült Államokban, mint a világ minden táján, bár a munkások és a fiatalok ellenállásának ereje tagadhatatlan, ütközik a forradalmi vezetés válságával és a politikai és szakszervezeti apparátusok szerepével. Azok, akik az Egyesült Államokban megállapodnak abban, hogy a munkásmozgalmat a Demokrata Párt, az amerikai pénzügyi tőke érdekeinek egy másik képviselője keretében korlátozzák; azok, akik Európában azt állítják, hogy hétfőn megvédik a munkások érdekeit, majd kedden háborús hitelekre és megszorító költségvetésekre szavaznak. Azért harcolnak a CORQI aktivistái a Negyedik Internacionálé, a proletárforradalom világpártjának újjáépítéséért, hogy segítsék a munkásosztályt ezen akadályok leküzdésében.

Camille Adoue, L'Internationale 41.sz. 

A francia Parti des Travailleurs kommünikéje

 Állítsuk meg az amerikai-izraeli imperialista agressziót Irán ellen!

 

Azzal, hogy február 28-án elindították Irán elleni agressziójukat, Trump és Netanjahu súlyos felelősséget vállalnak azért, hogy az emberiséget egy széles körű háború szélére sodorják, amelynek kiszámíthatatlan következményei vannak. Egyetlen munkás, egyetlen fiatal sem hiheti el egy pillanatig sem e két bűnöző groteszk állítását, miszerint azért cselekszenek, hogy "visszaadják a hatalmat az iráni népnek".

Az Irán elleni imperialista agresszió elutasítása semmilyen módon nem jelenti azt, hogy a legcsekélyebb mértékben is támogatnák a mollahok véres rezsimjét. Épp ellenkezőleg, Irán munkásainak, nőinek és fiataljainak lázadása, hogy véget vessenek ennek a rezsimnek, jogos. Ahogy a Teheráni Busztársaság Munkásszövetkezetének Szakszervezete kijelentette: "Az iráni nép valódi felszabadítása csak kollektív cselekvéssel és a munkásosztály és az elnyomottak tudatos, szervezett részvételével lehetséges, és nem az Egyesült Államok és Izrael katonai beavatkozásával."

„Az Irán elleni amerikai-izraeli agresszió kísérlet arra, hogy tovább kötelezzék az amerikai tőkés osztály érdekeit. Ahogy a gázai népirtás és Trump »béketanácsa«, az amerikai terv Ukrajna kifosztására és a Putyinnal folytatott tárgyalások, a Grönland annektálásával kapcsolatos fenyegetések, a Venezuela elleni agresszió, a Kuba elleni olajblokád, a Kongói Demokratikus Köztársaságról szóló washingtoni megállapodások vagy a Kínával szembeni fenyegetések is: mindez egy és ugyanazon imperialista háború, a termelőeszközök magántulajdonán alapuló kapitalista rendszer hanyatlásának terméke.

Izrael Állam egyre inkább annak tűnik, ami: az amerikai imperializmus fegyveres szárnya. Egy héttel az agresszió előtt az amerikai tel-avivi nagykövet kiengedte a macskát a zsákból, kijelentve, hogy Izraelnek „jogai vannak” a Nílus és az Eufrátesz között fekvő összes területre, felvázolva egy hatalmas neokolonialista terv körvonalait, amely a Közel-Keletet Trump közvetlen igazgatása alá helyezi, akinek a népirtó állam praetoriánus gárdaként fog szolgálni. Ami Macront illeti, nem meglepő módon, nem követelte a beavatkozás leállítását.

A Parti des Travailleurs (Munkáspárt) feltétel nélkül kiáll Irán népe és munkásai mellett az amerikai-izraeli agresszió ellen. Az iráni munkásszervezetekkel együtt megerősíti, hogy az iráni munkások felszabadítása maguknak a munkásoknak a műve lesz, nem pedig az amerikai-izraeli beavatkozásé. Azt állítja, hogy a munkásmozgalom világszerte felelőssége, hogy közösen elítélje az agressziót, és megakadályozza a világháború felé vezető menetelést, amelybe Trump és Netanjahu az emberiséget akarja belerángatni.

Az első repedések az amerikai burzsoázián belül jelennek meg. A New York Times vezércikke Trumpot kritizálja: „Miért kezdte ezt a háborút?”

A Munkáspárt üdvözli a munkás- és fekete szervezetek, valamint az Egyesült Államok háborúellenes koalícióinak a beavatkozással szembeni álláspontját. Kétségtelen, hogy az amerikai munkásosztály és fiatalok, akik a gázai népirtás és az ICE (Bevándorlási és Vámügyi Hivatal) terrorja ellen mozgósítottak, és akik – szakszervezeteiken keresztül – éppen most mértek vereséget Trumpra Minneapolisban, képesek lesznek kifejezni az amerikai nép háborúellenességét. A Munkáspárt, amely a Munkásinternacionálé nevében a háború és a kizsákmányolás ellen küzd, a lehető legszélesebb körű egységre szólít fel a munkás- és demokratikus szervezetek között:

Állítsuk meg az amerikai-izraeli imperialista agressziót Irán ellen!

Az iráni népen, és csakis rajtuk múlik, hogy eldöntsék a saját jövőjüket!

Trump és Netanjahu nem fogják az emberiséget egy általános háborúba belerángatni!

A katonai költségvetés milliárdjait el kell kobozni a munkások javára!

 

Montreuil, 2026. február 28., 14:00

 

Mi, a világ fiataljai, elutasítjuk az imperialista háborút!

 

 

Palesztina, az Egyesült Államok, Mexikó, Marokkó, Olaszország, Németország, Magyarország és Franciaország fiataljai felhívást kezdeményeztek.

Világszerte sokasodnak a háborúk: Ukrajnától Gázáig, a Kongói Demokratikus Köztársaságon, Jemenen, Szudánon keresztül, a gázai népirtásig… Ma Trump megtámadja Venezuelát, bejelenti, hogy holnap megtámadhatja Kínát.

Nem hagyjuk magunkat becsapni: tudjuk, hogy ezek a háborúk mind egy és ugyanazok. Ez egyetlen háború, egyetlen céllal: a vagyon ellenőrzése a különböző multinacionális vállalatok által; ez a kapitalizmus háborúja a nép ellen.

Nem, a világ fiataljai nem egymás ellenségei!

Nem vagyunk hajlandóak feláldozni életünket, ifjúságunkat ebben a háborúban, és ágyútöltelékké válni!

Nem fogadjuk el azokat a mechanizmusokat, amelyekkel egyetemeinket, iskoláinkat és egészségügyi rendszerünket kifosztják katonai finanszírozás céljából.

Nem fogadjuk el a széles körű militarizációt a sorkatonai szolgálat mindenhol történő visszatérésével!

Azoknak a kormányoknak, amelyek a hadsereget kínálják nekünk egyetlen „foglalkoztatásként”, ellenezzük a következő felkiáltást: „Valódi munkát, valódi béreket, semmi munkahelyi bizonytalanságot!”

Eljött az idő, hogy harcoljunk azok ellen, akik a vagyon feletti uralom megszerzése érdekében veszélyeztetik a világbékét.

Eljött az idő, hogy egyesítsük erőnket a munkások osztályharcával a kapitalista rendszer ellen.

Le a háborúval! Le a kizsákmányolással!

Világ fiataljai, szervezkedjünk a munkásosztállyal a háborús kapitalizmus megdöntésére!

Ennek a küzdelemnek a támogatása érdekében a Negyedik Internacionálé francia szekciója fiatal forradalmárok nemzetközi találkozóját szervezi Párizsban 2026. augusztus 28. és 31. között.

Regisztrálj most!

Csatlakozz ehhez a felhíváshoz és vedd fel velünk a kapcsolatot a következő címen: rijr.4.revolution@gmail.com

(L'internationale 41.sz.)

Burundi: Tanulságok egy kampányból

 

A globális helyzet, amelyet a széles körű háború felé tartó menetelés jellemez, még sürgetőbben veti fel a proletariátus forradalmi vezetésének nemzetközi szintű válságának és annak leküzdésének szükségességének központi kérdését.

Milyen politikai körülmények között működnek az Internacionalista Kommunisták Ligájának (LCI) aktivistái Burundiban, miközben építik a Munkáspártot és a Demokráciát (PTD)? Egy katonai-rendőri diktatúra nehéz körülményei között, amely lábbal tiporja a demokratikus szabadságjogokat. Ez a helyzet a 2015-ös, az akkori elnök harmadik ciklusa elleni mozgósításokat követő különösen véres elnyomás okozta trauma óta fokozódott. A Negyedik Internacionálé burundi aktivistáinak politikai küzdelme így félig titkos.

Azonban ezen körülmények ellenére az LCI aktivistái küzdöttek a munkás- és parasztlistákért a 2025-ös önkormányzati választásokra. Most fel kell mérnünk ezeket a tapasztalatokat.

Emlékezzünk vissza, hogy megbeszéléseket követően úgy döntöttünk, hogy elindítjuk ezt a kampányt munkás- és parasztlisták létrehozására az ország öt új tartományának önkormányzataiban. Úgy véltük, hogy a helyhatósági választások keretet biztosítanak ahhoz, hogy programunkat bemutassuk a dolgozó tömegeknek és a fiataloknak, akik példátlan szegénységgel, a demokratikus szabadságjogok gyakorlásának hiányával és az ország közelmúltbeli történelmében még nem látott nélkülözésekkel néznek szembe, amelyek az imperializmusnak való alávetettség következményei.

Úgy döntöttünk, hogy folytatjuk, annak ellenére, hogy az állam által a listák benyújtására meghatározott határidők szándékosan túl rövidek voltak. A Választási Bizottság elnöke a mentességért folyamodó delegációnknak azt válaszolta, hogy nincs probléma, mehetünk a terepre, cinikusan lezárva: „Győzöljön a legjobb jelölt!” Végül elismerte, hogy az egész csak a Választási Bizottság és a kormány által szervezett színjáték.

 A rendkívül rövid jelentkezési határidők miatt csak egy településen tudtuk befejezni a folyamatot.

Elvtársaink keményen küzdöttek ezért az eredményért. Kapcsolatot tartottak fenn a dolgozó lakossággal, ami lehetővé tette számukra, hogy elvégezzék ezt a munkát, és a költségvetés nagy részét maguk finanszírozzák ezt a tevékenységet. Ez nem akadályozta meg a hatóságokat abban, hogy elutasítsák a listánkat, miután azt megfelelően benyújtottuk, azt állítva, hogy elemezték a felhívásokat, amelyek azonban soha nem valósultak meg. De amit elvtársaink ebben a tartományban tettek, az azt mutatja, hogy a pártépítés lehetséges az országban a tömegek helyzetére reagálva. Ahogy a helyi vezető emlékeztetett minket, a CERCABU, a Kávéágazat Újraállamosításáért Kör (egy munkás- és parasztaktivistákat tömörítő egységfront-keretrendszer) tevékenysége a tartományban kulcsfontosságú támogatást nyújtott.

Egy másik tartományban, ahol nem volt lehetőség jelöltlistát benyújtani, egy helyi vezető jelezte, hogy a PTD munkája folytatódik, és hogy ebben a tartományban a párt soraiban számos paraszt és köztisztviselő van, akik fenntartanak egy helyiséget, amelyért havi bérleti díjat fizetnek, és hogy ez a helyiség egy szövetkezetnek is otthont ad, amelynek tagjai között pártaktivisták is vannak.

Tegyük hozzá, hogy az ország minden tartományában élő elvtársak közötti kötelék fenntartása érdekében arra törekedtünk, hogy kiadjunk egy újságot, amelyet „kollektív szervezőként” (Lenin) fogtunk fel. A Szabad Munkástribün célja, hogy fenntartsa ezt a köteléket, hogy párbeszédet provokáljon és gazdagítsa, és segítse az elvtársakat olvasóik megszervezésében. Állandó küzdelem biztosítani a négyoldalas szám havi megjelenését. Mégis, nincs hiány anyagból. A Tribün szerkesztőbizottságának meg kell vitatnia és meg kell terveznie a cikkek megfogalmazását.

A listák bemutatásáért folytatott politikai küzdelmünkből levont értékelésnek – ismételjük meg, a nehéz politikai körülmények között – figyelembe kell vennie mind az erősségeinket (a Negyedik Internacionálé programja iránti elkötelezettségünket és az annak megvalósítása érdekében végzett munkát), mind a gyengeségeinket, azokat a nehézségeket, amelyeket a szervezeten belüli testvéri politikai viták révén kell megoldanunk. A munkás- és parasztlistákért folytatott küzdelem pozitív eleme volt a pártnak. Most elengedhetetlen, hogy minden kapcsolatunkkal kapcsolatba lépjünk, beszervezzük őket a pártba, és bevonjuk őket a nemzetközi kampányokba mind a Nemzetközi Munkásbizottság, mind a Negyedik Internacionálé Újjáépítéséért Felelős Szervezőbizottság (CORQI) keretében.

Anyagilag, a tömegek – beleértve a PTD aktivistáit is – széles körű szegénysége ellenére tudjuk, hogy a független politikai tevékenység lehetetlen a szervezet anyagi támogatása nélkül. A gyűléseken való részvétel, a kollektíven hozott döntések végrehajtása és a rendszeres tagdíjfizetés mind a szervezet szabályai közé tartozik.

 

K. M., az Internacionalista Kommunisták Ligájának (LCI) aktivistája, 2025. december 21.

(IV.Internationale 41.sz. levelezés rovat)

 

 

Szerkesztői bevezetés

 

L’Internationale 41.sz.

A sors fintoraként, majdnem pontosan egy évvel Trump beiktatása után – 2025. január 20-án – 2026. január 23-án kitört a hatalmas minneapolisi (Minnesota) tüntetés. Azon a napon közel 100 000 munkás és fiatal vonult fel egy széleskörű szervezeti koalíció, köztük a szakszervezetek, köztük a minneapolisi AFL-CIO felhívására, hogy kiűzzék a városból az ICE-t, Trump baljós szövetségi bevándorlási rendőrségét. Az ICE terrorizálja az egész lakosságot a papírok nélküli bevándorló munkavállalók elleni razziáival.

További tüntetésekre került sor ugyanazokkal a szlogenekkel az Egyesült Államokban ezen a napon. A következő héten még nagyobb tüntetések következtek, napirendre tűzve az Egyesült Államok-szerte dolgozó munkások és szervezeteik egységes fellépését. Ez fordulópontot jelentett Trump elnökségében. Utóbbi, a korrupció szintjét és a kizsákmányoló osztály degenerációját feltáró Epstein-botrány hatására is, kénytelen volt visszavonulni.

Az munkásmozgalom ezen újjáéledése megerősíti azt, amit a Negyedik Internacionálé újjáépítéséért küzdő aktivisták állítottak Trump egy évvel ezelőtti Fehér Házba való visszatérésekor. Emlékezzünk vissza: Trump diadalmaskodott, a multimilliárdos Elon Musk pedig náci tisztelgéssel provokálta a beiktatási ünnepségen. A polgári és kispolgári „demokratikus” közvéleményben, valamint a „baloldali” és „szélsőbaloldali” áramlatokban ugyanaz a dallam visszhangzott: a diadalmas fasizmus győzött.

 Fasizmus? A marxisták számára a munkásosztály összetörését, szervezeteinek megsemmisítését és a politikai demokrácia minden formájának elfojtását jelenti. Ezt az egyoldalú állítást megkérdőjelezve folyóiratunk azt írta, hogy Trump megválasztása kifejezte „a kapitalista osztály azon elszántságát, hogy azt tegye, amit akar, ahol akar, amikor akar és ahogyan akar, anélkül, hogy bármi miatt aggódna, beleértve az uralma minden korábbi formáját is” (36. szám, 2025. február).

 A L’Internationale azonban hozzátette, hogy Trump diadala nem tüntette el az osztályharcot sem az Egyesült Államokban, sem máshol. Ezután felidézte „a 2023 nyara óta tartó megszakítás nélküli sztrájkhullámot az Egyesült Államokban, beleértve a Boeing munkásainak nyolchetes sztrájkját… amely az utolsó pillanatban, az elnökválasztás előestéjén ért véget, a munkások követeléseinek jelentős részének kielégítésével”. Az amerikai munkásosztály küzdelmeinek hulláma, állítottuk, amellyel Trumpnak is szembe kell néznie előbb-utóbb.

A másik lehetőség tehát, ahogy a L’Internationale akkoriban címmel hirdette: „Vagy a fasiszta trumpizmus, vagy a szocializmus.” Természetesen senki máshoz hasonlóan mi sem láthattuk előre azt a formát, amelyben a leghatalmasabb imperialista pénzügyi tőke képviselője előbb-utóbb szembeszáll a munkásosztállyal. De a marxista módszerből kiindulva tudtuk, hogy a történelem mozgatórugója az osztályharc. És hogy a kizsákmányolás viszont ellenállást vált ki a kizsákmányolással szemben. Nem láthattuk előre, hol, mikor vagy hogyan, de tudtuk, hogy az alternatíva két ága megmaradt: a szocializmus vagy a barbárság.

A barbárság szemszögéből nézve biztos, hogy az elmúlt évben – amint azt a CORQI folyóirat ezen számában is bemutatjuk – Trump elnökségét a munkások és az elnyomott népek elleni legbrutálisabb csapások jellemezték.

Ezt bizonyítja az amerikai imperializmus által finanszírozott, folyamatban lévő izraeli népirtás Gázában, valamint a baljóslatú „Trump-béketerv” – amelyet az ENSZ 2025 novemberében szégyenteljesen jóváhagyott –, amely a kétmillió megcsonkított, éhező túlélőt, akiket koncentrációs táborba terelnek, az Egyesült Államok elnökének közvetlen ellenőrzése és egy ingatlanmágnásokból és a régió reakciós arab rezsimjeinek más méltóságaiból álló „végrehajtó hivatal” alá helyezi. Ezt bizonyítja Trump Zelenszkijtől megszerzett ukrán altalaj kifosztására vonatkozó terve és a Fehér Ház Putyin rezsimjével folytatott ügyletei is. Vagy a Kongói Demokratikus Köztársaság és Ruanda között Washingtonban aláírt megállapodás… amely szélesre tárja Afrika Nagy-tavak régiójának gazdag altalaját a KoBold Metals konzorcium kifosztása előtt, amelynek részvényesei közé tartozik Jeff Bezos, Bill Gates és Michael Bloomberg… Ugyanez a konzorcium áll Grönland annektálására tett ismételt kísérletek mögött is.

Ezt természetesen bizonyítják az amerikai imperializmus beavatkozásai (és beavatkozással való fenyegetései) Venezuelában és Iránban. Mindkét esetben, akárcsak Grönlandon vagy Ukrajnában, a „Trump-módszer” fenyegetésekből, zsarolásból, kirohanásból, katonai bevetésből áll, amelyet néha háborús vagy kalózkodási cselekmények követnek, mindezt háttéralkukkal és „megállapodásokkal” kombinálva, beleértve azokat a rezsimeket is, amelyeket tegnap „Amerika ellenségeinek” bélyegeztek.

Így, miután különleges erői elrabolták a venezuelai elnököt, Trump fegyvert tartva a fejéhez, sietett megállapodást keresni a chavista rezsimmel. Január 22-én elérte tőlük egy szénhidrogén-törvény elfogadását, amely az olaj ötven évvel ezelőtti államosítása óta először nyitja meg széles körben az olajszektort az amerikai multinacionális vállalatok előtt.

Ami Iránt illeti, miután valóságos armadát küldött partjaira, Trump nem utasítana vissza egy megállapodást a mullák rezsimjével vagy annak egy frakciójával: tudja, hogy ez a rezsim az utolsó pillanatban van, és csak terror és elnyomás szabadjára engedésével tudja fenntartani a tömegek feletti uralmát. Trump számára a Wall Street érdekében sem Maduro, sem a mullák nem számítanak, hanem Kína két szövetségesének meggyengítése, amely továbbra is az amerikai pénzügyi tőke elsődleges célpontja.

Mindkét esetben a CORQI komolyan vette a felelősségét. A Venezuela elleni imperialista agresszió során mi, több mint hatvan ország mindenféle meggyőződésű aktivistáival és munkásszervezeteivel együtt, elindítottuk a "Yankees, ki Venezuelából!" szlogent, a lehető legszélesebb körű mozgósításra szólítva fel a következő szlogenek alatt: "Állítsuk meg az imperialista beavatkozást! Szabadítsuk k Madurót és feleségét! Nemet a venezuelai nép erőforrásainak kifosztására!" „Az iráni munkások és fiatalok magas megélhetési költségek elleni felkelése során, amely közvetlen kihívást jelentett a mullah rezsim politikájával szemben, kiálltunk Irán munkásai, fiataljai, női és népe mellett elnyomóik, a mullah rezsim és az imperializmus ellen. Feltétel nélkül elleneztük az amerikai és izraeli imperializmus bármilyen beavatkozását vagy beavatkozását. Különösen szolidaritásunkat fejeztük ki a munkásszervezetekkel.”

Mindezek a fejlemények egy általánossá váló imperialista háború felé – akárcsak az Egyesült Államokon belüli „belső háborúja” – tagadhatatlan valóság. A minneapolisi események a rezsimnek a fasizmus egy formája felé való süllyedését mutatták. A minneapolisi felkelés azonban megmutatta, hogy a fasizmus diadala semmiképpen sem volt elkerülhetetlen.

Minneapolisban, az ICE brutalitása elleni széles körű népfelkelés középpontjában, az Egyesült Államok szervezett munkásosztálya ragadta magához a kezdeményezést. Január 23-a nem egy spontán és elszigetelt dühkitörés volt. Ahogy David Stiggers, a Minnesotai Közlekedési Munkások Szakszervezetének (ATU Local 1005) elnöke találóan kifejtette a La Tribune des travailleurs-nek (a Negyedik Internacionálé aktivistái által Franciaországban terjesztett hetilap) január 24-én adott interjújában:

 A január 23-i cselekvésre való felhívás valódi vita tárgyát képezte. ”Tíz nap alatt találkoztunk, felhívtuk egymást, videokonferenciákat tartottunk… (…) Elkezdtünk tárgyalni más városok szakszervezeteivel, hogy segítsünk nekik felállítani saját megfigyelő hálózataikat. Szeretnénk bővíteni a hálózatunkat, hogy a mozgósítás következő szakasza tömegesebb legyen. Elkezdtünk tárgyalni az AFL-CIO-val (az Egyesült Államok fő szakszervezetével – a szerk.) és a nemzeti szakszervezetünkkel. A mi szerepünk, hogy szakszervezetként részesei legyünk ennek a mozgósításnak. Nem vagyunk a társadalmon kívülállók. Munkatársainkat támadja az ICE. Ezek a támadások minket is gyengítenek. És ha a szakszervezetek meggyengülnek, akkor Trump könnyebben le tudja rombolni őket. De a szakszervezetek garantálják a munkavállalók életszínvonalát, biztosítják védelmüket, bérüket és egészségügyi ellátásukat. Nem hagyhatjuk, hogy a főnökök vagy a kormány lerombolja, amit felépítettünk, lerombolja a családjainkat és a környékünket, lerombolja magát a munkásmozgalmat.”

Amit ez a munkásmozgalmi aktivista, sok más amerikai aktivistához hasonlóan, a munkásosztály, a munkásszervezetek és a munkásmozgalom létezését fejezi ki, amelyet a „fasizmus győzelmének” minden bajnoka megpróbált felszámolni.

Ez nem újdonság: évtizedek óta a legkülönbözőbb áramlatok – sztálinisták, baloldaliak, „harmadik világbeliek” és más „posztmodernisták” – tagadták a proletariátus létezését az Egyesült Államokban, és merészelték az amerikai munkásokat a saját imperializmusukkal azonosítani. Ezzel szemben Stiggers elvtárs azt magyarázza, hogy az Egyesült Államok forradalmi osztályharcának legjobb hagyományai nem tűntek el.

A munkásosztály – az Egyesült Államokban, mint bármely más országban – kétségtelenül azzal szembesül, ami – a Negyedik Internacionálé aktivistáiként – az emberiség válságát testesíti meg: nevezetesen a proletariátus forradalmi vezetésének válságával.

Tény, hogy egy Renee Good – a 37 éves anya, akit egy ICE-ügynök hidegvérűen meggyilkolt, akárcsak két héttel később Alex Pretti ápolót – meggyilkolását elítélő homályos nyilatkozaton kívül az AFL-CIO (történelmileg a Demokrata Pártnak alárendelt szervezet) országos vezetése megtagadta, hogy bármilyen gyakorlati lépést tegyen az emberek mozgósítására. Eközben Minneapolis utcáin és másutt is visszhangoztak az „általános sztrájkra” való felhívások.                                                   

Tény, hogy a 100 000 taggal rendelkező Amerikai Demokratikus Szocialisták (DSA) nagyszabású nyilatkozatokat tettek Trump ellen… miközben makacsul elutasították a Demokrata Párttal való szakítást, amelynek a „baloldalát” alkotják. Mégis, január 22-én szinte az összes demokrata képviselő – republikánus kollégáikkal egyetértésben – Trump 828 milliárd dolláros katonai költségvetése mellett szavazott.

És mi a helyzet a Negyedik Internacionálé* renegátjaival, akik elszántan védik ezeket a hamis „szocialistákat”, akik maguk is a demokratákat védik, éppen akkor, amikor utóbbiak Trump segítségére sietnek azzal, hogy megszavazzák a katonai költségvetését! Az öt kontinensen a Negyedik Internacionálé újjáépítéséért küzdő aktivisták ebben az Egyesült Államokban egy olyan probléma sajátos kifejeződését látják, amellyel a munkások minden országban szembesülnek: a „szociális sovinizmust”. Vagyis azoknak a vezetőknek a politikáját, akik a munkások nevében, néha háborúellenes retorikával leplezve, valójában az imperialista kormányok háborút szító politikáját támogatják.

De a „szociálsovinizmus” arra is emlékeztet minket, hogy a burzsoázia önmagában nem kényszerítheti ki háborús politikáját. Létfontosságú szüksége van a munkásmozgalom ellenforradalmi apparátusainak támogatására, amelyek már régóta feladták a termelési eszközök magántulajdona kudarcot vallott rendszerének megdöntését, és elfogadták azt.

Ezért a CORQI szervezetek 2026. november 6-án, 7-én és 8-án összehívott nemzetközi konferenciájának tétje túlmutat a Negyedik Internacionálé újjáépítését szorgalmazók sorain, és szükségszerűen érdekli azokat az aktivistákat és mozgalmakat, amelyek egy valódi forradalmi munkásinternacionálé újjáépítéséhez vezető utat keresnek.

 Ahogy a nemzetközi konferenciára szóló meghívólevél is hangsúlyozza: „A jelenlegi válságnak nincs más alternatívája, mint a háború elleni küzdelem és a termelési eszközök társadalmasításáért folytatott küzdelem összekapcsolása.” A Negyedik Internacionálé újjáépítéséért küzdő aktivisták úgy vélik, hogy ebben a küzdelemben a központi szerepet a termelő osztálynak kell betöltenie. A munkásosztály, amelynek kizsákmányolása ma a kapitalista osztály által felhalmozott összes vagyon forrása, holnap a gazdaság irányítását átvéve radikálisan átszervezi azt, olyan tervezés alapján, amely a munkások és a nép szükségleteiből, nem pedig a profit hajszolásából fakad. Ugyanez vonatkozik a környezet folyamatos pusztítására is: csak a tőke munkásosztály általi kisajátítása vethet véget neki. Ezért, miközben az ilyen munkáskormányokért, a szocializmusba való átmenetért küzdünk, úgy gondoljuk, hogy minden eddiginél fontosabb, hogy a politikai átcsoportosulás osztályelveken alapuljon.

L’Internacionale, 2026. február 9.

* Azok, akik kiprovokálták a Negyedik Internacionálé 2015-ös válságát. További információkért lásd Lorenzo Varaldo cikkét a torinói konferenciáról (2016. február), amely ebben a számban jelent meg.