VITA ÉS ÉRVEK

 

Június elején a Parti des Travallleurs csatlakozott egy kampányhoz, mely követelte, hogy Macron azonnal szakítsa meg az összes diplomáciai, katonai, kereskedelmi, kulturális és sportkapcsolatot a népirtó Izrael Állammal. Augusztus 23-án a Parti des Travallleurs  felvette a kapcsolatot a pártokkal és szervezetekkel (Szocialista Párt, Francia Kommunista Párt, La France Insoumise, Lutte Ouvrière, NPA-A, NPA-R, Révolution permanente), hogy javasolja az együttműködést ennek érdekében (a levél a https://parti-des-travailleurs.fr/ weboldalon jelent meg).

Csak a Lutte Ouvrière válaszolt. Ezért közzétesszük ezt a választ és a mi válaszunkat.

Lutte Ouvrière válasza a Parti des Travallleurs  levelére

«2025. szeptember 5. 

Kedves elvtársak!

Megkaptuk augusztus 9-i és 23-i leveleteket, amelyeket számos más szervezetnek is címeztek, köztük a Szocialista Pártnak, a Kommunista Pártnak és a La France Insoumise-nak, és amelyekben azt javasolják, csatlakozzunk a kampányhoz, amely azt követeli, hogy Macron szakítson meg minden kapcsolatot Izraellel.

Azt állítjátok, hogy nem jött válasz. Nem meglepő, ha a fent említett három szervezetre, különösen a Szocialista Pártra vonatkozik, amely a burzsoázia ügyeinek intézésére jelöltek s nem kíván támogatni követelést a Macron-kormányt illetően, sőt, a legcsekélyebb kötelezettségvállalást sem kíván tenni ezen a területen. Ugyanez elmondható, néhány árnyalat különbséggel, a Kommunista Pártról és a La France Insoumise-ról is.

Megközelítésetek valójában abban áll, hogy szembe kell szállni ezekkel a szervezetekkel, hogy – néha használt kifejezéssel élve – „a falhoz szorítani” őket, hogy politikai nyilatkozatot szülessenek. Véleményünk szerint, tekintettel a szélsőbaloldali szervezetek gyengeségére, ez teljesen illuzórikusnak tűnik.

De ezen az értékelésen túl nem értünk egyet ezzel a megközelítéssel és az ehhez kapcsolódó politikai kampánnyal. Ami minket illet, a gázai háború kezdete óta sajtónkban, az üzletek kapuinál rendszeresen terjesztett szórólapokon és nyilvános tevékenységünkben elítéljük az izraeli állam által elkövetett mészárlásokat.

Forradalmi aktivistákként elítéljük az imperializmus politikáját, beleértve saját franciaországi vezetőink politikáját is, akik részesei ennek, és osztoznak a felelősségben a Gázában vívott irtóháborúért.

Ezért nem akarunk illúziókat kelteni abban, hogy egy olyan imperialista vezető, mint Macron, megváltoztathatja politikáját úgy, hogy az bármilyen módon hasznos legyen a palesztin nép számára. Ezért amikor részt veszünk a gázai háború elleni tüntetéseken, ezt teljesen más szlogenek övezik, mint amelyeket leveleikben javasoltok nekünk.

Ennek ellenére biztosak vagyunk benne, hogy lehetőségünk lesz együtt részt venni a palesztinok által elszenvedett népirtás elítélésére szervezett jövőbeli kezdeményezésekben. 

Fogadjátok, kedves elvtársak, forradalmi üdvözletünket.

A Lutte Ouvrière Végrehajtó Bizottsága nevében

Marc Rémy»

A Parti des Travallleurs  válasza

"Montreuil, szeptember 11

Kedves elvtársak!

Köszönjük válaszotokat.

Biztosak vagyunk benne, hogy nézeteltéréseinken túl is megtaláljuk majd egymást a gázai népirtás elleni közelgő tüntetéseken.

Ami a munkások nevében felszólaló pártvezetők megkérdőjelezésének szükségességével vagy nem szükségességével kapcsolatos nézeteltéréseinket illeti, ezek nem újak. De mivel vettétek a fáradtságot, hogy elmondják kifogásaikat, engedjék meg, hogy reagáljunk egy pontra.

Azt állítjátok, hogy Macrontól követelni valamit egyenlő azzal, hogy "illúziókat keltene, hogy egy olyan imperialista vezető, mint Macron, megváltoztathatja a politikáját".

Erre a következőt mondjuk: amikor Gázában több mint kétmillió palesztint fenyeget azonnal a megsemmisítés és az elüldözés, nem jogos-e mindent megtenni, ami hozzájárulhat a népirtó állam elszigeteléséhez, gyengítéséhez és akadályozásához? Különösen amiatt, mert a tőkésekhez és kormányaikhoz való fordulás, ahogy állítjátok, szükségszerűen illúziók hordozója?

Az osztályharcban a munkások és szervezeteik – beleértve az aktivistáink is, de a tieitek is – nem szembesülnek-e nap mint nap a kapitalistákkal, az államukkal és a kormányukkal, béremelést, a leépítések végét, a privatizáció elutasítását stb. követelve? Természetesen a munkásoknak szervezkedniük kell, hogy megszerezzék a politikai hatalmat a kapitalista osztálytól. De vajon szembe kell-e állítanunk ezt a nélkülözhetetlen perspektívát azzal a harccal, amely azért küzd, hogy segítsünk a munkásosztálynak megteremteni azt az erőegyensúlyt, amely a kapitalistákat és a kormányokat meghátrálásra kényszeríti, legyen szó akár gazdasági, akár politikai követelésekről?

Konkrétan: ha a munkások mozgósítása országunkban arra kényszerítené a francia kormányt, hogy szakítson Izraellel, az erősítené-e Macront és a francia imperializmust? Vagy éppen ellenkezőleg, gyengítené-e azt? És ha nem hajlandó szakítani vele, az nem segítene-e leleplezni a népirtásban való bűnrészességét, leleplezni képmutató kijelentéseit az illuzórikus „Palesztina állami elismeréséről”? Nem kellene ugyanezt a kérdést feltenni a „baloldali” szervezetek vezetőinek, akik nem hajlandók ezt a jelszót előadni?

Ezért jogos, hogy a munkások és szervezeteik Franciaországban, az Egyesült Államokban és másutt követeljék az imperialista kormányoktól, hogy szakítsanak meg minden kapcsolatot a népirtó állammal. Ezek mindenesetre a mi hagyományaink.

Azok a hagyományok, amelyek 1938-ban az Egyesült Államokban a Szocialista Munkáspártot (SWP) arra késztették, hogy a munkásmozgalomon belül mozgósítsák, és követeljék, hogy a Roosevelt-kormány – az imperialista Demokrata Párt vezetője – feltétel nélkül biztosítsa a menedékjogot a zsidóknak és a náci terror áldozatainak Németországban.

Fogadják, kedves elvtársak, testvéri üdvözletünket."

 

Kép: New York (1938. november): Az SWP tüntetést tartott a náci német konzulátus előtt, követelve, hogy a Roosevelt-kormány nyissa meg kapuit a náci terror minden áldozata előtt. Az SWP, a Negyedik Internacionálé amerikai szekciójának felhívása így zárult: „Munkások! (…) Mutassátok meg a fasiszta terror áldozatainak, hogy komolyan szolidaritást és testvériséget nyújtotok nekik azzal, hogy az amerikai kormánytól szabad és korlátlan menedékjogot követeltek a zsidók, a fasiszta barbárság bűnbakjai számára!”

A Negyedik Internacionálé Újjáalakításának Szervezőbizottsága (CORQI) sajtóközleménye

 

Kép: Louisa Hanoune és Elisabeth Moore Aubin

Munkások, aktivisták és fiatalok Algériában és szerte a világon megdöbbenéssel fogadták Louisa Hanoune, az Algériai Munkáspárt (PTA) főtitkára és az amerikai imperializmus képviselője, Elisabeth Moore Aubin nagykövet közötti találkozó hírét január 10-én a párt székházában.

Akkor került sor a találkozóra, amikor az izraeli légierő által használt "made in the USA" bombák gyilkolták a palesztin népet Gázában, abban a pillanatban, amikor az amerikai légierő Jement bombázta. Az amerikai nagykövetség hozta nyilvánosságra a fotót a nagykövet következő megjegyzésével: "Micsoda öröm, hogy ma találkozhatok Louisa Hanoune-val, az Algériai Munkáspárt elnökével. Lenyűgözően elbeszélgettünk az aktuális ügyekről és a politikai pártok fontos szerepéről a demokratikus intézmények kiépítésében."

Több napba telt, mire a PTA vezetősége sajtóközleményt adott ki, amelyben azt állította, hogy a találkozó alkalmat adott a főtitkárnak arra, hogy tiltakozzon az amerikai imperializmus szerepe ellen a gázai népirtásban, és hogy elutasítson minden "beavatkozást" Algéria ügyeibe az elnökválasztás előtt.

Párizsban az Informations ouvrières című hetilap kivonatokat közölt az algériai sajtóból és a PTA közleményéből, de sem a fotót, sem az amerikai nagykövet kommentárját nem közölte. Ugyanez a hetilap hetek óta kampányol, hogy támogassa  az UAW autós szakszervezet Bidenhez intézett kérését a gázai "tűzszünet" támogatása ügyében. Mintha nem az amerikai adminisztráció és annak "demokrata" vezetője lenne, akik október 7-e óta több, mint 15.000 bombát és 58.000 lövedéket küldött volna, ezzel lehetővé tette a cionista népirtók számára, hogy folytassák a mészárlást. De ahogy Algériában, úgy most is lekerült a maszk: az UAW vezetősége most jelentette be, hogy támogatja Biden jelöltségét (amiért dollármilliókat fog fizetni a szakszervezeti tagdíjakból), természetesen anélkül, hogy a legcsekélyebb "tűzszüneti felhívás" igéretét is megkapta volna tőle.

A PTA főtitkára és Biden legfőbb képviselője közötti találkozó a párt irodájában a palesztin nép hátba döfése. Szembemegy a világszerte egyre növekvő számú munkavállaló, aktivista és fiatal követelésével, miszerint a munkásszervezetek vezetői szervezzék meg a tel-avivi és washingtoni népirtók bojkottját.

Nyolc és fél év telt el azóta, hogy 2015 nyarán kitört a Negyedik Internacionálé válsága. Elutasítottuk a likvidációs revizionizmust, és 2016 februárjában Torinóban megalakítottuk szervezőbizottságunkat a Negyedik Internacionálé újjáalakításáért (CORQI).

Nyolc és fél év elteltével mindenki láthatja a szakadás szervezőinek eltévelyedését, és azt, hogy milyen mértékben tapossák sárba a Negyedik Internacionálé elveit. Egy olyan időszakban, amikor az "USA gyártotta" bombák továbbra is pusztítják Gázát, egy olyan időszakban, amikor argentin munkások milliói tüntetnek a szélsőjobboldali rezsim ellen, amelyet az amerikai kormányzat karlengetéssel támogat, egyetlen trockista aktivista sem állhat ki a népek gyilkosaival való "párbeszéd" mellett.

És ez különösen igaz mindazokra, akik a Pierre Lambert elvtárssal 1993-ban megalakított Negyedik Internacionálé tagjának vallják magukat. 

A CORQI aktivistái és szervezetei a maguk részéről készek tárgyalásokat kezdeményezni olyan aktivistákkal, bármilyen szervezetnek is legyenek tagjai, akik hűek kívánnak maradni a Negyedik Internacionálé (marxista-leninista) elveihez.

2024. január 25.

A IV. Internacionálé magyar híveinek megjegyzése:

Olyan vádak értek bennünket, hogy  „a trockistàk mindig szakadnak„. No és a Sziriza - Diem ? A Munkàspàrt - Európai Bal ? Vallónia Kommunista Pártja - Belga Kommunista párt ? Die Linke - Wagenknecht ? Vagy: MSZP - DK ? Sôt:  Jobbik - Mi hazánk ? ..

A szakadásnak oka van, mint látjuk, és az nem is baj. A baj az lenne, ha mindenki elfogadná az elveivel, nézeteivel szembeni ellentmondásokat és belemenne mindenféle elvtelen alkuba, kompromisszumba, az (elképzelt) pàrtegység nevében. Pàrbeszédnek, közös cselekvésnek azonban van értelme. Igaz cél érdekében.

Magyarázat fiatal barátainknak az értéktöbbletről

Mi az  az… «értéktöbblet»?

Az a különbség, ami a dolgozók bére és a termelés/szolgáltatás értéke között található. Két kategórája van:  

·        abszolút

·        relatív

Mindkettőt a dolgozók állítják elő munkájuk által.

Azért, hogy jobban megértsük a két fajta értéktöbbletet, vegyünk példának egy munkanapot.

Jánosunk egy autóalkatrész üzemben dolgozik. Napi munkaideje 8 óra, de 1 óra alatt létrehozza azt az értéket, ami megfelel a bérének. A 7 óra a munkáltatójának jár.

Persze a munkáltató nem tesz mindent zsebre. Fizeti az anyagköltséget, gépeket, szerszámokat. Erre használja fel a többletérték egy részét, amely persze nem a tiszta profit, a haszon, de mégis János a munkájával fizeti meg.

A 8 óra munkából tehát 7 ingyen jár a tőkés főnöknek.

A főnök nagyon egyszerűen tudja növelni az értéktöbbletet, Úgy, hogy megemeli a napi munkaidőt anélkül, hogy a munkabért is emelné. Igy Jánosunk 10 órát dolgozik 8 helyett, azaz az értéktöbblet közel 30%-kal emelkedik!

Ezt nevezzük abszolút értéktöbbletnek. Ez a bázisa minden kizsákmányolásnak.

De nem lehet a végletekig emelni a napi munkaidőt: Jánosnak aludni is kell, enni, pihenni, stb. Van tehát egy biológiai határ, amelyhez hozzáadódik a szociális dimenzió, a munkásosztály ereje, harca megszabja a munkaidő hosszát.

A tőkés számára az is megoldás, ha intenzívebben dolgozunk. Ugyanúgy 8 órás munkanap alatt 100 autóalkatrész helyett János 150-et fog elkészíteni.  

Ezt nevezzük relatív értéktöbbletnek.

Kronométerrel mérik János gesztusait, minél gyorsabb munkatempóra kényszerítve. Emelik a normát, termelési kvótákat állítanak fel számára.

Természetesen, a cél nem tisztán az értéktöbblet emelése, benne van az is, hogy lássa a proli, ki a gazda… De a metódus terjed, már nem csak János dolgozik így, de Pál is az irodában, Ilonka a bolti kasszában, Béla a vendéglátásában …

A közösségi hálózatok fogságában

Nem mondanék rosszat a Facebookról, a közösségi  hálózatatokról, mert végülis csak a dolgukat teszik. A terrorista terrorizál, a tanító tanít, a migráns migrál, a tolvaj lop …  

Minden kategóriának, minden egyénnek vagy korporációnak megvan az oka a létezésre. Nem önmagában kell tehát kritikával illetni, csak strukturális vagy személyi «léte okaként», kereteként. A közösségi hálózatokról beszélve azonban a személyes felelősségről is beszélni kell.  

A Cambridge Analytica szerint 50 millió amerikait kémlelnek és manipulálnak a Facebookon keresztül

Pillanatnyilag ez az új botrány.

Azt hányják a Facebook szemére, hogy sokmillió amerikai adatait adta el. A profilokat a Cambridge Analytica vizsgálta, hogy azután a személyeket célzott választási propagandával rábírja arra, Trumpra szavazzanak.

Igaz lehet?

Igen.

A Facebooknak nincs igaza? De.

A Facebook mestersége

Lehetővé tenni, hogy az emberek kapcsolatbaa lépjenek egymással, kezdeményezzenek, megosszák véleményüket. Mindezt ingyen a nap 24 órájában működő Facebookon, ami milliárdokba kerül… Fizetni senki nem akar.  

Akkor mégis mi lenne a Facebook mestersége?

A TF1 (a legrégibb francia nemzeti televízió) igazgatója egyszer így definiálta munkáját: «A TF1mestersége az, hogy a Coca-Colának adjon el a rendelkezésre álló agykapacitásból».

A Facebook mestersége jóval túlmegy a TV1 és a hagyományos média gazdasági modelljén, amelyek hiába vergődnek éppen ezen óriási különbség okán.

A Facebook képes a rendelkezésre álló agykapacitás eladására – méghozzá soha el nem ért egyéni és minőségi pontossággal.  

A Facebookon közzétett adataiddal tudhatom, ki vagy. Mit szeretsz, kikkel állsz kapcsolatban, milyen típusú információkra reagálsz, és még mesésebb, hogy milyen érzelmeket váltanak ki !

Egészen egyszerű példát adok.

Eredetileg volt egy kis felfelé mutatóhüvelykujj, «kedvelem», most már olyan emotikonok is, mint a nevetés, szomorúság, düh, stb.

Az emotikonok politikai beavatkozása

Tegyük fel, hogy olyan információt kapsz a Facebookon a média címlapján szereplő hírről, amelyben a líbiai partokon hajótörést szenvedett 150 migránsról van szó (túlélő nincs).

Aki a nevetésre nyom, feltehetően elégedett, a szélsőjobbos témák érdeklik.

Aki «a dühös vagyokra», az a szélsőbalosakra.

Aki a szomorúságra, valószínűleg érzékeny a migránsok fogadása, a humanista témákra.

Aki a felfelé mutató hüvelykujjat használhatta, csak érdeklődését mutatta ki anélkül, hogy valóban tudnánk, mit gondol a poszt tárgyáról. Az emotikonok többet mondanak.

A Facebook, a közösségi hálózatok mindegyike mást se tesz, mint az adataidat adja el, hogy jó üzenet menjen a jól kijelölt helyre. 

Csak marketing

A tömeges, egyénileg nem célzott marketinghez képest nyilvánvaló az előrelépés, ez pedig nyitott ajtó a propaganda és a manipuláció előtt.

Nem kell ezt a Facebook szemére hányni, a jogalkotókat és magunkat illeti a rosszallás.

Felelősek vagyunk azért, hogy milyen eszközt használunk, amelyek egyébként figyelemreméltóan sokoldalúak, de más aspektusukban rettentőeen veszélyesek.

A védekezés

Adataidat eladták; ha mégsem, akkor levadásszák, ellopják.

A védekezés legjobb módja az, hogy a lehető legmértékletesebb legyen «netéleted», ezt meg lehet tenni. A Facebookon az igazi barátokat kell előnyben részesíteni!!

Ne reagálj minden információra emotikonnal. Ne mutasd érdeklődéset a felemelt hüvelykujjal se.

Ne engedd meg, hogy a közösségi hálózatok «feltérképezzék» a valódi életedet, ne plakátold ki magad.

Használd ki a hálózatokat, ugyanakkor ne vesd magad azok alá. Gondolj arra is, a face, a net ‘nem felejt’, minden visszakereshető, az a megjegyzésed is, amit később letagadnál.

Két módja van annak, hogy elrejtsd a titkodat: a süket csönd vagy annyi mindennel nyakon önteni a lényeget, hogy ne legyen könnyen megkülönböztehető a haszontalanságtól.

Ha a Facebookon 5 000 hamis barátod van, közöttük 50 igazi, az algoritmusnak nehezebb lesz kihámozni valamit … a hatalom számára is, mert a tét már kezdetben az, hogyan lehet az embereket rávenni, hogy kimondják, kik ők, mit gondolnak, kire szavaznak, kik az elvbarátaik, kikkel állnak kaapcsolatban, mihez van kedvük, mik a terveik… 

Röviden, minden diktatúra és propaganda legszebb álma ez!

A közösségi hálózatok olyan termékek, amelyben te vagy a főhős.

Ugyan késő már, de nincs még minden elveszve. Készüljünk!

Charles SANNAT

https://insolentiae.com/reseaux-sociaux-le-produit-dont-vous-etes-le-heros-ledito-de-charles-sannat/

Európai oktatásügy

(Omar Aktouf)

Azon az úton haladunk, hogy az oktatási intézményeket alárendeljük a rendszer szolgálatának. 

Eltűnnek a gondolkodók, marad a pénz teremtésének, megsokszorozásának "tudománya", ennek a mechanizmusnak a szolgálata. Az oktatás "reformja" ezt jelenti: alsó tagozattól az egyetemig olyan  a képzés, amivel a munkaerőpiacon "boldogulnak" az emberek. 

Születnek ma is Szokratészek, Rimbaud-k, Victor Hugok - de semmi szükség nincs ràjuk. 

Pedig mivé lett volna az emberiség nélkülük? Vadak lennénk még mindig,

A piac belôlük nem kér, tehát nem is képzünk irodalmárokat, költőket, de elméleti szakembereket sem. Csak amit a vállalatok, a bankok akarnak, a pénz megsokszorozàsàra való gépezetet ...

TGM 2010- videó

Ideje mégegyszer meghallgatni Tamás Gáspár Miklóst 

A radikális baloldalról 2010-ben a Transform! baráti körében:

https://www.youtube.com/watch?v=CKQoaLZNDJY

Fasizmus

A jelen megmutatja, hogy milyen nagy jelentősége van a precíz kifejezéseknek, nevezetesen a "fasiszta" szónak.

1) A történelemben nem minden autoriter rezsim fasiszta, még ha véres is. A fasizmus a kapitalizmus sajátossága, még annak is csak bizonyos fejlettségi szintjén.

2) Nem minden tőkés diktatúra fasiszta. Egy katonai puccs, amely csak a hadsereget mozgósítja, hogy kegyetlen diktatúrát vezessen be, nem fasiszta. Ami a fasizmus speciális vonása, hogy pszeudo antikapitalista/nacionalista demagógiát, sőt, «forradalmit» alkalmaz, hogy a munkásosztály deklasszálódott rétegeiből, a lecsúszó kispolgárokból verbuváljon és képezzen egy militáns tömegmozgalmat, amely fizikailag is támad a munkásmozgalomra, a baloldalra, hogy azt legázolja. 3) Fejlődésének természetéből a kapitalizmusnak hajlama van olyan államformákat létrehozni, amelyek egyre önkényesebbek - különösen a válságok idején. Ezt nevezzük «erős államnak», amely ma már elterjedt az egész Földön. Természetesen veszélyes tendencia, de ezt sem kell keverni a fasizmussal, mert ellene nem ugyanolyan módon kell harcolni (pl. nem kell illegalitásba vonulni...). 4) Helyesebb olykor "fasiszta tartalomról", a helyzet fasizálódásáról beszélni, erre tipikus példa a chilei Pinochet fasiszta aspektusokkal.

5) Ugyanígy fasiszta vonásokat lehet kimutatni ilyen-olyan tőkés ideológiában, anélkül, hogy az valóban fasiszta lenne. Pl a belga migrációs és menedékügyi felelős államtitkára egyes nyilatkozatai fasisztoidok, míg pártja nacionalista szélsőjobboldali és neoliberális rasszista, de nem fasiszta.

6) Le Pen hogy kerül ide? Úgy, hogy az FN sem fasiszta a szó pontos jelentésében, hanem egy szélsőjobboldali, szélesen "populista" párt, amelyet fasiszták vezetnek (vagyis ezek a vezetők a történelmi fasizmusban gyökereznek és fasiszta projektjeik vannak). Ha Marine lesz az elnök, az a fasiszták győzelme lesz, de - még - nem a fasizmus bevezetéséé (árnyalat?). A veszély persze komoly.

A fasiszta terv okosan kiagyalt: meg akarják szerezni a hatalmat az erősen gaullista állam történelmi intézményei segítségével, az utóbbi idők "antiterrorista" harcához az autoriter/rasszista/rendpárti intézkedéseiket, rendőrségi befolyásukat hozzáadni. Miért? Hogy még inkább, még jobban belemerítsék az elnyomottakat és kizsákmányoltakat a rasszizmusba, iszlamofóbiába, szexizmusba, meggyöngítsék a szakszervezeteket és erőszakos helyzeteket, polgárháborút teremtsenek. Ilyen helyzetben tudna a valódi fasizmus kifejlődni, "igazolni" a demokratikus jogok és intézmények megsemmisítését. Ez a terv az, ami ellen harcolni kell. Az utcán, egységben persze, de a fülkékben is a szavazatokkal.

Daniel Tanuro

Baloldal, szolidaritás…

A dolgozóknak jobban, mint valaha, szükségük van tömegszervezetekre, mindenekelőtt szakszervezetekre. A baloldalnak mellettük kell állnia, akár a munkásosztály pusztán anyagi érdekeiről vagy demokratikus jogairól van szó. Aktív szerepet kell vállalnia a tömegszakszervezetekben, hogy megszilárdulhassanak és harci szellemük növekedjen. Engesztelhetetlenül küzdeniük kell minden olyan kísérlet ellen, mely megpróbálja a szakszervezeteket a burzsoá államnak alárendelni. A szakszervezetek vezetői gyakran erős tendenciát mutatnak a burzsoá demokratikus rezsimmel való megbékélésre...

A közelmúltban világméretekben is elképesztő szolidaritási akció indult az indiai Suzuki-Maruti munkásainak független szakszervezeti törekvéseit megakadályozni kívánó hatalmi megtorlás ellen. Emlékeztetőül:

„A Maruti-Suzuki Corporation manesari gyárában 2012-ben történt incidenst követően munkások százait letartóztatták le és vádat emeltek ellenük egy gyárigazgató halála miatt. Közülük 117 személyt (akik már négy évet töltöttek eddig börtönben) felmentettek, de 31-et különböző bűncselekmények miatt, köztük 13-at gyilkosságban mondták ki bűnösnek - ami, mint tudjuk, halállal büntetendő vagy életfogytig tartó szabadságvesztést jelent. A munkásokat szakszervezeti tevékenységük miatt koholt vádak alapján ítélték el. Semmiféle bizonyítékot nem mutattak be, a 13 személyből 11 a Maruti gyárban létrehozott független MSWU szakszervezet vezetője volt”.

Szakszervezetek százai, munkás- és demokratikus aktivisták tízezrei tüntettek, demonstráltak, tiltakoztak. A 13-ak – ma már tudjuk – életfogytiglant kaptak. A kiszabadításukért vívott harcot folytatnunk kell.

Magyarországon – baloldali személyiségek mellett – néhány szakszervezet is kiállt a nyilvánosság elé az indiai munkások melletti szolidaritásával.

Közülük természetesen senki nem tette fel a kérdést: „vajon nem túl «vékony a jég és síkos a pálya», nem lehet, hogy mégis bűnösek ezek az indiai munkások”? Esetleg: „vajon, milyen lehet a világnézetük, baloldaliak-e ezek az indiai munkások”?  

Pedig ezek a kérdések, ha hazai szakszervezetről van szó, azonnal felmerülnek. Ki állapítja meg egzakt módon, hogy az «jobb-» vagy «baloldali»? Lehet-e a dolgozói érdekvédelem jobboldali? Sárga (kollaboráns), az igen, lehet! Keresheti-e saját politikai képviseletét? Már hogyne! S ha nem talál fogadtatásra – sajnálatos módon – a pszeudo-baloldalon, a másik oldal kezét is elfogadhatja? Miért ne, még ha egy év múlva - saját kárán tanulva – meg is szakítja az «együttműködési megállapodást»? Bizonyhogy megteheti demokratikusan döntve (kongresszusa 75 %-val). Lehet-e ebbe beleszólása a «baloldalnak»? Semmiképpen, ez az adott szakszervezet belső ügye, aki bele akar szólni, annak be kell lépnie, kívülről ugyanúgy nincs joga, ahogy munkáltatónak, a hatalomnak se. Nyújtson a baloldal vonzóbb perspektivát, adjon politikai támogatást, harcoljon a szakszervezettel együtt, azon belül - és a kép változni fog.

Sokan nyilván kitalálták, a Tettrekész rendőrségi szakszervezet «lefejezéséről» szólok. Az MSZP-től Fideszig tartó kormányzati beavatkozás – és a Jobbik «szétverünk benneteket» bosszúszomjával tarkított – «igazságszolgáltatása» a Tettrekész 10 vezetőjét ítélte el, Szima Judit főtitkárt 8 hónap előzetes után 5 év börtönre, 22 milliós «vagyonelkobzásra» (vagyona nincs). Emellé áll be a «baloldal», a «baloldali» szakszervezeti vezetők.Ebben az esetben nincs szolidaritás a baloldali és a szakszervezeti vezetők részéről. Az csak általánossságban, szavakban létezik. Milyen mérce ez, kinek áll érdekében? Hát nem a dolgozóknak, akiket a baloldal akar képviselni, az biztos.

(SJ)

Egyenlőtlenség, migráció, demográfia, nacionalizmusok és populizmus

Egyenlőtlenség, migráció, demográfia, nacionalizmusok és populizmus. Ki és mit nyerhet ebből hosszú, illetve rövid távon? Önszántukból keresnek-e az emberek máshol megélhetést, vagy többszörös és több irányból ható kényszerítő erő nyomására teszik?

Hova vezet, hova vezethet az egyenlőtlenség? Aktuális kérdések, amelyekre Melegh Attila magyarországi szociológus kínál elgondolkodtató válaszokat.

http://magyaradas.ro/m-interju/739-beszelgetes-melegh-attila-szociologussal

A baloldal tehetetlensége Magyarországon

A baloldalhoz sorolom mindazokat, akik a munkásosztály, az aktív vagy passzív, de mindenképpen munkaerejük eladására kényszerülő dolgozók képviseletét hirdetik akárcsak nyomokban (azaz tagjaiknak akár csak egy része is). Ez a baloldal pártokat, mozgalmakat, egyesületeket, egyéni és csoportos aktivistákat jelent. Közös jellemzőjük (objektív és szubjektív okokból) a tehetetlenség, a hatékonysàg hiánya, korlátozott hozzáférése a munkásosztályhoz, szektaszerű, «elaggott», véges anyagi és szellemi eszközei, hiányos marxista alapozottsága, stb. Ez a baloldal, mégha kedves is szívünknek, nagy nehézségekkel küzd (hajlamos vagyok feltételezni, hogy a teljes felszámolódás előtt). A szubjektív okok a múlttól a jelenig ívelnek. Ameddig nem tisztázott az út, addig nem lesz változás se.

1./ A rendszerváltás, a privatizációs fosztogatás. Ki kell mondani, hogy ennek felelősei először és mindenekelőtt a volt bürokrata rezsim vezetői, akik 1989-1991 után a privatizálók táborába állva likvidálták a köztulajdont (vállalatokat, földet, szociális szolgáltatásokat) a piacgazdasághoz csatlakozás nevében. Akik alávetették Magyarországot a világimperializmusnak, az IMF-nek, a Világbanknak 1982-ben, a NATO-nak 1994-ben, a Európai uniónak 2004-ben, stb. Ennek az eredménye, hogy munkahelyek millió semmisültek meg, az egész régiók ipartalanodtak el; a munkaerőt multinacionális vállalatok fosztogatják – másodosztályú összeszerelő termelésüket (pillanatnyilag) az előnyökért áthelyezték Magyarországra, hogy aztán továbbálljanak, mint a Nokia; ennek eredménye, hogy az 1945 után kiharcolt társadalmi vívmányokat (egészségügy, társadalombiztosítás, nyugdíj, oktatás, stb.) lerombolták.

Minden olyan politikai csoport felelős, akármilyen radikális is nyelvezetében, mely elutasítja ezen korrupt és az imperializmus által megvett vezetők felelősségét.

2./ A(z ellentmondásos, de mégiscsak) köztulajdon felszámolása mérte a munkásosztályra a komoly csapást. De Magyarországon – csakúgy, ahogyan a világon mindenütt – létezik a munkásosztály. A társadalom osztályokból áll, nem „gazdagokra” – „szegényekre”, vagy „jobboldaliakra” – „baloldaliakra” oszlik, s azok, akik az ellenkezőjéről győzködnek, csak munkásosztály lefegyverzését végzik.  

Aki a munkásosztály valódi híve, az az alapvető  termelési és kereskedelmi eszközök mindenfajta magánosítása ellen foglal állást, a kiharcolt szociális vívmányok visszavétele mellett áll. A privatizált köztulajdon kárpótlás nélküli visszaállamosítását kell követelje, a multinacionális vállalatok eltávolítása mellett kell határozottan megnyilatkozzon. A bányák, üzemek, termelőszövetkezetek állami felügyelet melletti újranyitása mellett kell állnia. Mert mindezek a kérdések a hatalom központi problémáját képezik. Az «antikapitalista» csoportok hangoztatta «megoldások» (FNA, vidéki önellátás  megszervezése, az üzemek dolgozói tulajdona, a bezárt vállalatok «saját irányítás alá vétele») nem jelent mást, minthogy a munkások figyelmét elfordítsák a hatalom központi kérdéséről, saját vállalatukban elszigeteljék, belőlük saját tönkretételük ügynökét faragják, valamint más üzemek dolgozóival versenybe állítsák őket.

3./Magyarország 2004-es csatlakozása az Unióhoz a privatizáció felgyorsításának tényezője lett az MSZP-kormány akaratával, a Fidesz cinkosságával, de az egész «baloldallal» is, mely időben nem fordult a csatlakozás ellen. A csatlakozás óta eltelt időszak világosan bizonyitja, hogy a tagság semmi előnyt nem hozott a dolgozók számára; az EU az oligarchákat pénzeli; a hazai és nemzetközi multikat, az ezt kiszolgáló “politikai osztályt”. Magyarországnak is szakítani kell az Európai Unióval; ki kell lépnie az Unióból és az összes imperialista intézményből – NATO, Kereskedelmi Világszövetség, IMF, stb. – csakúgy, mint minden tagállamnak. Európa összes nemzetének egysége kell a közös ellenség, a termelési eszközök magántulajdonának rendszere ellen. Az EU-nak és NATO-nak alárendelt kormányok intézkedései csak véres összecsapásokat eredményezhetnek a Közel-Keleten, Irakban, megszállásokat Afganisztánban, Koszovóban, melyekben a magyar kormány is részt vesz. A kényszermigráció ezekből a térségekből indult és tart, azoknak fő oka a háború és a vele járó káosz.

4./A «nemzeti kérdésre» különös hangsúlyt kellene fektetni, mivel a dolgozók egysége csak azzal a feltétellel jöhet létre, ha minden nép nemzeti és demokratikus jogai elismertetnek. A nemzeti kérdés soha nem rendeződött a balkán-dunai térségben: a magyar többségi Magyarországon, kisebbségi a szomszédos országokban (és a régió más nemzetiségei ugyanezt a sorsot viselik). Ellentétben mindenféle fecsegéssel, az Európai Unió nemhogy rendbe tenné a nemzeti kérdést, hanem hozzájárul annak súlyosbodásához. A múltból örökölt megosztáshoz az EU hozzátesz újabbakat, az EU tagállamok kormányainak manipulálása újabb drámához vezet, konfrontációt provokál, a dolgozókat szembeállítja és elfordítja figyelmüket közös ellenségüktől: a nemzetközi tőkeérdekeket szolgáló kormányaiktól. A rasszizmusért nem a magyar dolgozók felelősek, hanem azok a kormányok, amelyek ipartalanítottak, lehetővé tették az üzemek és bányák bezárását, a lakosság egész szektorát marginalizálják (a cigányságot éppúgy mint a magyarságot), az IMF és az Európai Unió, melyek bevezetve a legdurvább munkásellenes intézkedéseket a társadalmi felbomlás klímáját hozza létre.

Az egyetlen pozitív perspektíva, mely lehetővé teszi a nemzeti kérdés megoldását az összes nemzetiség egyenlő, demokratikus jogait (nyelv, kultúra, stb) garantáló balkán-dunai szövetség, a népek szövetsége.  A dolgozó tömegek ebben érdekeltek, már csak annyiból is, hogy versenyeztetésük megszűnne. Csak az összes nemzetiség (és kisebbség bennük a cigányság) demokratikus jogait garantáló szövetségben lehet perspektíva, melyben új tengely mentén a magyar nemzet is maga szervezheti újjá munkásmozgalmát.

5./ A magyar munkásosztály nem “buta”, nem “passzív”, és nem nyugszik bele mindenbe. Megmutatta az utóbbi években is, hogy keresi az utat a küzdelemhez. Magyarországon csakúgy, ahogyan a világ más részén az «emberiség válsága a proletariátus forradalmi vezetésének válsága». A kifejezés azt jelenti, hogy a dolgozók ellenállási törekvése folytonosan beleütközik azok politikájába, akik éppen az ő nevükben beszélnek:

-         a volt egypártrendszer fő örököse, az MSZP vezetésébe, mely kormánypártként 3 ciklusban szervezte a privatizációt, az országot alávetve a nemzetközi intézményeknek,

-         a szakszervezetek országos vezetőibe, akik asszisztáltak ehhez,

-         de a baloldali pártok szintén kivették részüket az Európai Unió politikájának kíséretéből az Unió híveként.

6. / Bizonyos «baloldaliak» azt hajtogatják, hogy «némely szakszervezet a jobboldalt támogatja» nem véve tudomást arról, a dolgozóknak talán soha nem volt nagyobb szüksége tömegszervezetekre, szakszervezetekre. Természetesen Magyarországon is a szakszervezeti vezetők politikája magán viseli az olyan szervezetek, mint a Európai Szakszervezeti Szövetség (CES/ETUC) vagy  Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (CSI/ITUC) nyomását, melyek munkásellenes tervek elfogadtatását keresik a privatizáló kormányokkal együtt a nemzetközi tőke előnyére. Az utóbbi években – akármilyen vezetőinek politikája – osztályharcukban mégis a szakszervezetek felé fordultak a magyar dolgozók. A harc elutasítását jelenti, bármilyen megnyerő beszédet is hallunk a «kapitalizmusról», a «szocializmusról», ha lemondunk a dolgozók harcának segítéséről.

A szakszervezetek függetlenségére szükség van – lent és fent – az IMF és az Európai Unió szolgálatában álló kormányok privatizációs és destruktív terveivel szemben. És semmi nincs még lejátszva, a dolgozók még nem mondták ki az utolsó szót.

A leírtakkal persze lehet vitatkozni. Éppen azért, hogy a magukat baloldalinak vallók tisztázzák a kudarcok okát és - a szűkös lehetőségeken belül, de - cselekvéshez láthassanak. 

(forrás: IDA)  

Orbánnak mennie kell. Csakhogy olyan társadalmi rendszer, hogy "Orbán", nincs.

Forrás : http://www.reszeghajo.eoldal.hu/cikkek/korunk-anarchista--kommunista-dokumentumaibol/orbannak-mennie-kell.--csakhogy-olyan-tarsadalmi-rendszer--hogy--orban---nincs..html

2016.10.30

Orbánnak mennie kell.

Csakhogy olyan társadalmi rendszer, hogy "Orbán", nincs.

Kelet- Közép- Európa rendszerei kapitalista rendszerek, a tőke és az állam rendszerei, a világkapitalizmus része.

A tőke eleven munkaerő kizsákmányolásán alapul; e felhalmozásért konkurálva válik egyre társadalmibbá és nemzetközibbé (az 1 gyár 1 tulajdonos kedélyességétől a részvénytársaságokig majd a transznacionális monopóliumok uralmáig) és válik egyre termelékenyebbé a tudás és technika tőkéhez nyomorított, de fejlesztése révén. Mindezzel viszont magát az eleven munkaerőt kapcsolják ki a termelésből. Egyre több termék, egyre kevesebb munkával. Ez a fizetőképes kereslet beszűkülését jelenti; ez a termelés bővítésének elmaradását jelenti; ez a reálszférából kiszoruló és mindent magával rántó spekulációvá levő tőke agóniáját jelenti. Vagyis a tőkés termelés túlfejlődését saját viszonyain.  Növekvő működésképtelensége a maradék fizetőképes kereslet jobb kihasználását követeli: a világot pusztító pazarlással, soha vissza nem fizethető hitelekkel pótolva a pótolhatatlant; a konkurenciaharc háborúkká és világháborúvá vadítását eredményezi a maradékokért; illetve a működésképtelenség áthárítását fejletlenebb, gyengébb tőkékre, államokra. Országrészek és országok válnak így feleslegessé, tömegek hajléktalanokká és menekültekké. Ez a rendszer így működik: ölj, hogy téged ne öljenek. Ez a rendszer így működik: 100 vesszen ahhoz, hogy 1 életben maradjon. És így pusztítja el módszeresen önmagát meg az egész világot. 

A magyarországi rendszer ennek a működésnek a terméke, a romhalmaz termeléséé. Állami tőke magánosításával jött létre az 1980-as évektől, ami a tőketúltermelés követelte pusztítás végrehajtása is volt: az ipar s mezőgazdaság békés tönkretétele a 2. világháború pusztításainak nagyságával vetekedett. Így a maradékok felprédálásáról volt szó: e alulfejlett s lényegében alulfejlesztett félperiférián, az állam, mint össz-társadalmi értékátszivattyúzó és kizsákmányoló kulcsszereppel bírt és bír a „piacképes” tőke hiányának enyhítésében. Azaz a maradékot a magántőke, az állami bürokrácia és a politikai csúcsvezetés szentháromságával monopolizálták a pártállam monopóliumával szemben- továbbra is a kizsákmányoltak, kisemmizettek, alávetettek kárára és ellenében. E három mozzanat egymás rohadtságát termeli újra: a magántőke az államtól függ és viszont; az állam pedig a politikai csúcsvezetéssel adott tőkés köröket segíti az élésben és túlélésben a korrupt bürokrácia csatornáin keresztül. A korrupció e működés lényegi alkatrésze, s mint lényegi, mint kiiktathatatlan fertőzi át az egész társadalmat. Mondják, hogy majd a fejlődés segít, de a világkapitalista rendszer túlfejlődésének terméke az egész, s e versenyben csak veszteni lehet. Ahogy a nyomorúságon és szolgaságon az állami csúcsvezetés megváltoztatása, a bürokrácia kicserélése nem segíthet, úgy a korrupciót is csak e rendszerrel együtt lehet felszámolni: a magántőke korrumpálja és korrumpálná újra meg újra a többit, konkurenciáját legyilkolandó. És fordítva: az állami működés a haszonért és hatalomért válik korrupttá. Azonban az elit eme diktatórikusságának is van történelmi (túl)fejlődése. Míg volt mit osztani, addig eme oligarchikus működés pártjai lehettek lazább felépítésűek, weimar módjára megengedve a kisebb oligarchák szerveződését a csúcsvezetés ellen. Ami egyben az őket el s fenntartó tömegek számára a döntés, a jog, a szabadság illúzióját, s a demokrácia valóságát adta:  locsogni és dönteni is lehet-  míg az elit konkurenciaharcában: az elitet fenntartva történik az egész .

Ám a 2008-as válság óta az uralkodók, az elit diktatúrájának ez a formája fenntarthatatlanná vált, mivel a maradék maradékát kell elosztaniuk. Ez szükségképp az ellentétek kiéleződését eredményezte. Ez pedig nyíltabb diktatúrát követel és valósít meg. Egyrészt a „jó népet” kellett még jobban kiuzsorázni, akár az éhhalálig az oligarchák ellentéteit tompítandó; másrészt az oligarchákat kellett szigorúan alárendelni egy csúcsvezetésnek. De attól, hogy a demokratikus csacsogásnak vége, az oligarchák háborúja tovább dúl: az államilag finanszírozott magántőke felhalmozás pazarlásai, a túlszámlázott közbeszerzésektől a legközönségesebb lopásokig együtt jár egyre hatalmasabb oligarchák bukásával a még hatalmasabbak üdvére; illetve, s legfőképp a lakosság egyre nagyobb részének teljes szolgaságba és nyomorszintre lökésével. Végtelen igény (egyre) végesebb lehetőkre: minden s mindenki a felfalandók listájára kerül. Nem egy személy diktátori hajlamaiból következőleg, hanem a kapitalizmus alkonyának tőkés konkurenciaharcból következőleg. Azért korlátozzák a véleménynyilvánítás úgynevezett, azaz kapitalista szabadságát, hogy az oligarchák egymás közti harcában csak a csúcsvezetés oligarchái kapjanak támogatást a többiekkel szemben, mind véleményben, mind piaci részesedésben. Azért szívják el az erőforrásokat az egészségügytől, oktatástól, azért éheztetnek tömegeket, hogy saját éhségüket csillapítsák, hogy pillanatnyi békét leljenek a nagy marakodásban. Nem a demokratikus ellenzék a fő ellenségük: ez a szerveződési forma, ideológia, mentalitás immár alkalmatlan a transznacionális monopolkapitalizmus eme részlegének a működtetésére. Túl szabados az oligarchák egymás közti élethalál harcához, és túl engedékeny a "jó nép" kizsigereléséhez. Így hiteltelen az elit számára; s mint jövőtlenül, ostobán és erőtlenül taktikázó hiteltelen azon tömegek számára, akik nem részesednek és nem részesedhetnek az oligarchák nagy nyereményeiben, se úrként, se urat játszható szolgaként. A demokratikus ellenzék kapitalizmust akar, de a kapitalizmus már nem akarja őt: tehát szétfoszlik a maradékok semmijébe.  

 Persze: adott esetben a vesztes oligarchák, már ha életben maradnak, néznek új csúcsvezetés után; követelhet ilyesmit a „jó nép” is. Ám az nem lehet másmilyen, mint a jelenlegi. A szentháromság az szentháromság, a kapitalizmus az kapitalizmus.

 Ha túl akarjuk élni ezt a rendszert, akkor nem fenntartani kell, hanem felszámolni.

Vagy a kizsákmányoltak és kisemmizettek tömegei sajátítják ki a létfeltételeket, azok termelését mindenki felszabadulásáért - vagy az elité minden, s löki ezzel szolgaságba a tömegeket.

Vagy az elit szervez, s juttatja az egészet a káoszba és polgárháborúba- vagy a tömeg szervezi a maga szükségletei szerint az egészet, az elit és elitizmus ellen, az életért, a jövőért.

Harmadik út nincs.

Újra FNA...

A feltétel nélküli jövedelem paradox módon a baloldalt is szédíti, merthogy "a szegénység, a prekaritás és a munkanélküliség elleni harcot célozza". A baloldal azért támogatja, mivel «mindenki felszabadulhat a munkakényszer alól», a teljes idejű munkavállalás pedig úgyis utópia lesz a robotizálás és automatizálás miatt.

A rugalmas, «Uber-típusú» munka lesz a norma, ez pedig tetszik a jobboldalnak is, mert így lehetséges megszabadulni a társadalombiztosítás intézményeitől.

Az ötletet Thomas More már a  XVI. században felvetette. A II. világháború utáni társadalombiztosítások és szociális rendszerek háttérbe tolták, majd a «szociális állam» vízióját tagadó neoliberalizmus a 70-es évektől jelentősen meggyengítette ezeket a vívmányokat. A feleltétel nélküli jövedelem koncepciójának elfogadása – felhagyás az egyenlőtlenségek elleni küzdelemmel. Az alapjövedelem a szociális állam, a társadalombiztosítás, az állam újraelosztási szerepének tagadása, a neoliberális politika felelősségének negligálása az egyenlőtlenségek létrejöttében.

A baloldal gyakran érvel azzal, hogy az embereknek jövedelemre van szükségük, nem munkahelyre. De a munkanélküliség stigmatizálja az embert. Kettős társadalom jöhet létre, azoké, akiket a munka világából kizártak és azoké, akik ezt biztosítják. Marx és Engels nem véletlenül beszélt «mindenki egyenlő munkafelelősségéről» … 

Mi a munka szerepe a társadalomban? Az elismerés, a társadalmi beilleszkedés. Az alapjövedelem hívei szerint  viszont nem a munka a gazdasági érték forrása, ez a forrás a produktív rendszeren kívül is létrejöhet. A szociális jogok hagyományosan a munkajogon alapulnak, s ha azokat elszakítják ezektől, akkor annak szociális hátterét tagadják, s minden szociális jogot gyengítenek. Az alapjövedelem nem lenne más, mint az «erőszakos inaktivitás bére». Szociológiai és politikai szempontból veszélyes, a vállalkozások a legkisebb befektetés nélkül is rendelkeznének a lehetséges dolgozók tartalékával a neoliberális rendszer túlélésének biztosítékaként.

A szociális jogok felhuhítása, megszüntetése az ellenreformokat táplálja, ebbe a tendenciába illik az alapjövedelem. A szociális jogokról lemondás a szélsőjobboldal erejét növeli. A baloldalnak sürgősen felül kell vizsgálnia ezzel kapcsolatos nézeteit. 

«A feltétel nélküli jövedelem a szociális állam masszív megsemisítésének eszköze»

«A feltétel nélküli jövedelem a szociális állam masszív megsemisítésének eszköze»

RTFrançais

2017. jan.24.

: R

euters

Manuel Valls és Benoît Hamon, «szocialista» politikusok, francia elnökválasztási jelöltek

Dany Lang közgazdász szerint a neoliberális szemlélet mindig azt állítja, hogy a szociális rendszert akarja megmenteni, de annak nevében csak olyan reformokat csinál, amely belülről aknázza azt alá.

RT France: Hogyan ítéli meg Benoît Hamon programját, melynek központi eleme az általános alapjövedelem?

Dany Lang (D. L.): Személy szerint nem hiszek az általános alapjövedelemben. Az az érzésem, hogy nagyon rossz ötlet, és ezt sok minden alátámasztja. Az az alapja, hogy vége a mindenki számára biztosított teljes idejű munkának, a társadalom által biztosított szociális szükségletek kielégítésének, a piac azokat nem tudja nyújtani, az állam és intézményei lerázzák a felelősséget. Ami annak globális kontextusában azért furcsa és veszélyes … Nagy általánosságban mondva, a munkaidő csökkentésének különböző formái iránt sokkal jobban érdeklődünk, például a gyermekekhez, képzéshez kötődő szabadságokhoz (és persze van még számos, olyan is, amelyet eddig még nem is használtunk). Mindenesetre globálisan az általános és feltétel nélküli jövedelmet a «szociális állam» masszív lebontásának neoliberális-neokonzervatív eszméi dominálják.

RT France: Miért?

D. L.: Ha az általános, feltétel nélküli jövedelmet bevezetnék, azt annak Milton Friedman-féle liberális változatában tennék. Abban pedig helyettesítené az összes szociális segítséget. Ha megnézzük konkrétan,  például a Fondation Jean Jaurès szerint az csak 700 euró, vagyis kevesebb, mint az RSA (aktív szolidaritási jövedelem) plusz lakhatási támogatás. Attól tartok – és ebben osztoznak velem különböző közgazdászok –, hogy ez a neoliberális verzió szerepel sokak agyában. Világos, ez egy módozata annak, hogy az állam szociális feladatait csökkentsük: «Nesze havi 700 euró, boldogulj, ahogy akarsz, nincs társadalombiztosítás, nincs RSA, nincs lakhatási támogatás (stb). Éppen a legrászorultabbak számára problematikus.

A másik, amit meg kellene mondani, hogyan lehet finanszírozni ezt hosszú távon. Progresszív bevezetése során nyilván szolgáltatna néhány adattal. Pl. 35 milliárd az első évre, az kb annyi, mint a nem funkcionáló, de drága CICE (vállalatok szociális terheinek csökkentése). Aztán meg kéne mondják pontosan, hogyan finanszíroznák a ciklus teljes egészében és hogyan biztosítanák azt, hogy nem a neoliberális verzió, amit használni akarnak.

Magam egy olyan alternatíva híve vagyok, amely sokkal jobbnak tűnik: az állam vagy a helyi közösség alkalmazzon minden olyan személyt, aki dolgozni akar a szokásos bérért olyan feladatokat ellátva, melyet szociális szempontból szükségesek, de a piac azokat nem elégíti ki. Például Párizsban iszonyú hiány van bölcsődékben. Más régiókban más dolgok hiányoznak pl. az idősek gondozása, vagy a városrehabilitáció nem megoldott.  A helyi szükségetek bázisán kellene az alternatívát létrehozni, ez biztosítaná igazán az általános jövedelmet.

RT France: Ön azt mondja, Benoît Hamon pillanatnyiag nem írja le pontosan, hogyan finanszírozná projektjét.

D. L. : Azt állítja, az első években meg lehetne vitatni a részleteket, az én aggodalmam azonban az, hogy ez az általános jövedelem véget vet a teljes-, de még a részmunka céljainak is … Például bizonyos az, hogy bevezetése pillanatában nem fogja az összes lakbér megemelkedését generálni? Bizonyos, hogy nem találjuk magunkat szemben a munkáltatókkal: «Nézze, maga már 700 euró alapjövedelmet kap, tehát nem fizetek magának még egy 1100 eurós minimáljövedelmet»?

RT France: Ha ez az ötlet kevésbé realizálható, mivel magyarázza, hogy nagy számban voksoltak Benoît Hamon-ra?

D. L.: Nem vagyok biztos abban, hogy az általános és feltétel nélküli jövedelem miatt. De nem látok az emberek fejébe. Az világos, hogy a választók többsége nem ért egyet – és ki is fejezi – a szocialista párt jelenlegi politikai vonalával. Választottak egy szociáldemokrata elnököt, de az mégis liberális politikai vonalat képvisel. Gyakran szociálliberálisnak mondják ezt a politikát, de szociális vonást egyáltalán nem látok benne. Még a Nicolas Sarkozy által kezdett irányvonalnál is keményebb.

Az általános alapjövedelemhez évente 450 milliárd euró kell. Ez sok. A francia államban szociális kiadásaira jelenleg 700 milliárd jut, az éves GDP pedig kb 2 000 milliárd. Ha nem nyúlnánk a szociális kiadásokhoz, hozzá kell adni az alapjövedelmet, az pedig már több, mint a GDP fele. Nem tudom, hogyan fogadná ezt el a népesség. Benoît Hamon azt a javaslatát régóta képviselem és támogatom, hogy az adósávokat bővítsük – a nagy jövedelmeket  megadóztatva. Ugyanezt mondhatom a «fiskális kimenekítéssel» szembeni, vagy a társadalom-biztositási járulékokkal való csalás elleni harcára – csak az előbbi több, mint 60 milliárd euró évente.  Még szkeptikusabb vagyok a robotokra és gépekre való adókivetés szempontjából, a magántőke befektetései készek a távozásra.

A közpénzeket olyan programra kell költeni, ahol az állam ad munkát mindenkinek, aki dolgozni akar – a szokásos bérért –, a szociális feladatok ellátásáért.

RT France: Benoît Hamon javasolta a – sokat vitatott – munkatörvényreform eltörlését, míg Manuel Valls szerint az szükséges a társadalombiztosítás számára …

D.L. : Ez 30 év óta a neoliberális politikusok ürügye. Mindig azt mondják, hogy a szociális rendszert akarják megvédeni, annak érdekében csinálják a reformokat, holott azt aknázzák alá belülről. Véleményem a munkatörvénykönyv megváltoztatásáról nem változott, sokszor kifejtettem, az nem hoz létre munkahelyeket, ellenkezőleg, megkönnyíti az elbocsátásokat, drámai módon megváltoztatja az erőviszonyokat a munkáltatók, főként a francia gazdaságot kezükben tartó nagy gazdasági cégcsoportok javára. A munkanélküliség adatai nem lesznek jobbak az elkövetkező években.Ez a törvény a a hatalomnak készült, de nagyon veszélyes a gazdaságra, a bérek stagnálását eredményezi, holott szükség lenne a fogyasztás fellendülésére.

RT France: A két jelölt közül melyiknek a gazdasági programját részesítené előnyben?

D. L.: Fontos megjegyezni, hogy nem támogatunk egyetlen jelöltet sem (1). Kollektívánk egyénileg persze szabad a véleményalkotásban, én azonban egyetlen jelöltre sem adom áldásomat. Olyan országban élünk, ahol a gazdaságot a bérek húzzák, tehát a legjobb, ha azok emelkednek. A munkanélküli jövedelmek befagyasztása tíz éve, különösen Manuel Valls alatt, nem ezt szolgálja. Mindkét programmal szemben komoly fenntartásaim vannak, az azonban biztos, hogy a legrosszabb megoldás a jelenlegi logikának a folytatása.

 

(1) Az «économistes atterrés» mozgalom», amelyhez Dany Lang tartozik, 2010 őszén jelentkezett nyilatkozatával (Manifeste d'économistes atterrés), amely kritikai megjegyzésekkel illette az akkori  jelölteket. 4 kezdeményezője Philippe Askenazy, Thomas Coutrot, André Orléan és Henri Sterdyniak. A kezdet óta számos francia és külföldi kollégájuk és mások csatlakoztak hozzájuk, olyanok, akik a gazdaságot meg akarják szabadítani a neoliberalizmus vonásaitól.