Elmélet: A forradalmi katonai program (2. rész)

      

                                                    

Részletek a Szocializmus perben című könyvből

 

A Szocializmus perben című könyv az Egyesült Államok által 1941-ben a Szocialista Munkáspárt (SWP) huszonnyolc vezetője és a Minneapolisi Helyi Kamionsofőrök Szakszervezete ellen indított per hivatalos gyorsírásos jegyzőkönyvének átirata. Az Egyesült Államok a háborúba való belépésre készült. A szakszervezeteket nyomás alá helyezték, hogy hagyjanak fel minden független tevékenységgel a munkások érdekeinek védelmében, hogy támogassák Roosevelt elnök politikáját. A Demokrata Párthoz kötődő szakszervezeti tisztviselők és maga Roosevelt elnök által közösen szervezett felállítás révén a szövetségi esküdtszék úgy döntött, hogy vádat emel az SWP huszonnyolc vezetője és aktivistája ellen.

Nevezetesen „a kormány erőszakkal történő megdöntésének szorgalmazásával” és „a fegyveres erőkben az engedetlenség propagandájával” vádolták őket.

A tárgyalás 1941. október 27-én kezdődött a Minneapolis Kerületi Bíróságon. Tizennyolc vádlott elítélésével zárult. James P. Cannon politikai védelmet nyújtott be az SWP nevében.

— Mit fogadott el a kongresszus, a Szocialista Munkáspárt alapító kongresszusa a párt alapvető céljának?

(…)

Azt mondanám, hogy a párt alapvető célja akkor és most is a marxista szocializmus tanainak népszerűsítése, valamint a társadalom kapitalista alapokról kommunista alapokra való átalakításának elősegítése és irányítása.

— Adja meg a szocializmus kifejezés jelentését.

A szocializmusnak két jelentése lehet, és általában mindkét jelentéssel bír nálunk. Vagyis a szocializmus egy új társadalmi formára irányuló projekt elnevezése, és egyben a mozgalom elnevezése is, amely e cél elérésére törekszik.

— Milyen jellegű ez a társadalmi projekt?

 Egy olyan társadalmat képzelünk el, amely a termelési eszközök kollektív tulajdonán, a termelési eszközökből származó magánprofit kiküszöbölésén, a bérmunka eltörlésén és az osztálytársadalom felszámolásán alapul.

— Egy olyan kormányzattal kapcsolatban, amelynek célja egy ilyen társadalom létrehozása lenne, hogyan határozná meg a Szocialista Munkáspárt célját?

Célul tűztük ki, hogy a jelenlegi kormányzat helyett egy munkás-paraszt kormányt hozzunk létre, amelyet kapitalista kormányzatnak nevezünk. Ennek a kormányzatnak a feladata a társadalom kapitalista alapjairól a szocializmus alapjaira való átmenetének megszervezése és ellenőrzése lenne.

—  Amikor azt mondja, hogy „kapitalista kormányzat”, mit ért ez alatt?

Olyan kormányzatra gondolunk, amely az ország vagyonának és a termelőeszközöknek a kapitalisták általi magántulajdonán alapuló társadalomból származik, és amely általában ennek az osztálynak az érdekeit képviseli.

—  És ezzel a kormánnyal szemben munkás-paraszt kormányzat létrehozását javasolja?

 

Igen, azt javasoljuk, hogy a kapitalista kormányzatot egy olyan munkás-paraszt kormánnyal cseréljük le, amely nyíltan képviseli a termelő munkások és parasztok gazdasági és társadalmi érdekeit.

 (...)

— Mi a marxista nézet a társadalmi rend megváltoztatásáról, arról, hogy erőszakkal fog-e járni?

Minden marxista véleménye az, hogy erőszakkal fog járni.

– Miért?

Mint minden marxista doktrína, ez is a történelem tanulmányozásán alapul, az emberiség történelmi tapasztalatain a társadalmi formák egyik formájából a másikba való számos átmenet során, az azokat kísérő forradalmakon, és azon az ellenálláson, amelyet a történelmileg elavult uralkodó osztályok mindig tanúsítottak az új renddel szemben. Az új rend elleni védekezésre vagy az új rendért folytatott mozgalom erőszakos elnyomására irányuló erőfeszítéseikből következik, hogy a mai napig minden jelentős társadalmi változást erőszak kísért.

— A marxisták véleménye szerint ki volt felelős ezért az erőszakért?

Mindig az uralkodó osztály; mindig a történelmileg elavult osztály, amely nem hajlandó elhagyni a színpadot, amikor eljön az ideje. Ragaszkodni akarnak kiváltságaikhoz, erőszakos intézkedésekkel megerősíteni azokat a feltörekvő többséggel szemben, és az új osztály tömeges erőszakával találkoznak, amelynek a történelem a hatalom megragadására ítélte.

— Mi a marxista nézet a nép többségének a szocialista eszmék megnyeréséről?

Természetesen ez a párt célja. Ez a marxista mozgalom célja, és kezdetektől fogva az is. Marx azt mondta, hogy a proletariátus társadalmi forradalma – úgy hiszem, emlékezetből pontosan idézni tudom a szavait – „a túlnyomó többség mozgalma a túlnyomó többség érdekében”. Ezt úgy mondta, hogy megkülönböztette a korábbi forradalmaktól, amelyeket a kisebbségek javára hajtottak végre, mint ahogyan az 1789-es franciaországi forradalom esetében történt.

— Mit mondana a békés átmenet előnyeiről szóló marxista nézetről?

A marxista álláspont az, hogy a társadalmi átalakulás leggazdaságosabb és legelőnyösebb, legkívánatosabb módszere, biztosíthatom önöket, a békés.

— És a marxista nézet szerint ez teljesen kizárt?

Nos, én nem mondanám, hogy teljesen kizárt. Azt mondjuk, hogy a történelem tanulságai nem mutatnak semmilyen jelentős példát, amely alátámasztaná ezt az elképzelést, ezért nem támaszkodhatunk rá.

— Tudna példákat mondani az amerikai történelemből arra, hogy egy kisebbség nem hajlandó alávetni magát a többségnek?

Tudok mondani egy nagyon fontosat. A marxista nézet szerint még ha a politikai hatalom átadása a kapitalistáktól a proletariátusnak békés is, akkor a kisebbség, a kapitalista kizsákmányoló osztály fellázad az új rezsim ellen, függetlenül annak jogszerűségétől. Tudok mondani egy példát az amerikai történelemből. Az amerikai polgárháború abból a tényből fakadt, hogy a rabszolgaság déli támogatói nem tudták elfogadni az északi kapitalizmus legitim parlamenti győzelmét, Lincoln elnök megválasztását.

(…)

— Mi a Szocialista Munkáspárt álláspontja az erőszakos forradalom támogatásának kérdésében?

Tudomásom szerint a marxizmus legreprezentatívabb professzorai között nincs olyan tekintély, aki az erőszakos forradalmat szorgalmazná. Ha lehetőségünk lenne egy békés forradalomra a nép többségének akaratának rögzítésével, úgy tűnik számomra, hogy teljesen abszurd lenne elutasítani, mert ha nem rendelkezünk a nép többségének támogatásával, akkor úgysem tudjuk győzelemre vinni a forradalmat.

— Magyarázza el azt a mondatot, amelyet az Elvi Nyilatkozat 6. oldalán, a Kormány 1. mellékletében olvastam: „Az a hit, hogy egy olyan országban, mint az Egyesült Államok, szabad és demokratikus társadalom, amelyben alapvető gazdasági változásokat lehet elérni meggyőzéssel, oktatással, jogi és szigorúan parlamenti módszerekkel, illúzió.”

Térjünk vissza ahhoz, amit korábban mondtam, nevezetesen ahhoz, hogy úgy véljük, a munkások becsapják magukat, ha azt hiszik, hogy az uralkodó osztály erőszakot nem fog ellenük alkalmazni, amikor megpróbálják megszervezni a nép többségét.

(…)

— Cannon úr, elmagyarázná a Szocialista Munkáspárt álláspontját a modern háborúk okaival kapcsolatban?

Pártunk véleménye szerint a modern háborúkat az imperialista nemzetek közötti piacok, gyarmatok, nyersanyagforrások, befektetési lehetőségek és befolyási övezetek miatti konfliktusok okozzák.

—  Mit ért „imperialista” alatt, Cannon úr?

Azok a kapitalista nemzetek, amelyek közvetlenül vagy közvetve kizsákmányolnak más országokat.

— Mi a párt álláspontja a kapitalista rendszeren belüli háborúk elkerülhetetlenségéről?

Amíg a kapitalista rendszer fennáll, és vele együtt az általam említett, a kapitalista és imperialista rendszerből automatikusan fakadó feltételek, a háborúk, az időszakos háborúk elkerülhetetlenek.

—  És bárki háborúval szembeni ellenállása, beleértve a Szocialista Munkáspárt ellenállását is, megakadályozhatja-e a háborúkat a kapitalista rendszerben?

Nem. Pártunk mindig is kijelentette, hogy lehetetlen megakadályozni a háborúkat anélkül, hogy megszüntetnénk azt a kapitalista rendszert, amely táplálja őket. Lehet, hogy egy háborút egy időre el lehet halasztani, de végső soron lehetetlen megakadályozni a háborúkat, amíg ez a rendszer és az imperialista nemzetek közötti konfliktusai fennállnak.

(…)

— Mi a párt álláspontja egy olyan háborúról, amelyet imperialista háborúként definiálnak?

Pártunk határozottan ellenez minden imperialista háborút.

— És mit jelent ez az ellenállás az imperialista háborúkkal szemben?

Ezzel azt értjük, hogy nem támogatunk semmilyen imperialista háborút. Nem szavazunk rá; nem szavazunk senkire, aki támogatja; nem szólalunk fel mellette; nem írunk mellette. Ellenezzük.

— Hogyan ellenzi a Szocialista Munkáspárt az Egyesült Államok háborúba lépésének gondolatát?

Mint minden más párt, minden külpolitikai kérdésben a saját elképzeléseit népszerűsítjük. Ellene írunk az újságban; felszólalunk ellene; minden olyan szervezetben, amelyhez hozzáférünk, megpróbálunk közvélemény-mozgalmat létrehozni a háború elleni határozatok elfogadása mellett. Ha lennének képviselőink a Kongresszusban, a Szenátusban felszólalnának ellene. Általánosságban elmondható, hogy nyilvános politikai kampányt folytatunk az Egyesült Államok háborúba lépése ellen, és minden olyan intézkedés ellen, akár a végrehajtó hatalom, akár a Kongresszus hozza, amely véleményünk szerint aktív részvételhez vezet a háborúban.

—  Mit ért „aktív” alatt?

Például mindazok az intézkedések, amelyeket megtettek, és amelyek az Egyesült Államokat de facto háborúba vezetik, hivatalos hadüzenet nélkül.

(…)

— Ha az Egyesült Államok belépne az európai konfliktusba, milyen formát öltene a párt háborúval szembeni ellenállása?

Fenntartanánk az ellenállásunkat.

— Hogy érti ezt?

Nem válnánk a háború támogatóivá, még a hadüzenet után sem. Vagyis a háború kérdésében, másokhoz hasonlóan, ellenzéki politikai párt maradnánk.

— Ön nem támogatná a háborút?

(…)

Amennyire a jogaink engedik, felszólalnánk a háború ellen, mint egy félrevezető politika ellen, amelyet meg kell változtatni, ugyanúgy, a mi szempontunkból, ahogyan más pártok is ellenezhetik a kormány háborús külpolitikáját, ahogyan például Lloyd George is ellenezte a búr háborút nyilvános nyilatkozataiban és beszédeiben. Ramsay MacDonald, aki később Anglia miniszterelnöke lett, ellenezte Anglia politikáját az 1914–1918-as első világháború alatt. Nekünk megvan a saját nézőpontunk, amely eltér az imént említett két politikai személyiségétől, és amennyiben jogaink gyakorlására jogot gyakorolhatunk, továbbra is Amerika más külpolitikája mellett fogunk írni és beszélni.

— Ahogy Ön mondja, tenne-e a párt gyakorlati intézkedéseket a háborúval szembeni ellenzésének, vagy a háború támogatásának elutasításának kimutatására?

Milyen értelemben vett gyakorlati intézkedéseket?

—  Megpróbálná-e a párt bármilyen módon szabotálni a háború lebonyolítását?

Nem. A párt egyértelműen kijelentette, hogy ellenzi a szabotázst. Ellenezzük a szabotázst.

—  Mit... mit ért szabotázs alatt?

Az ipar, a közlekedés vagy a fegyveres erők működésének akadályozása. Pártunk soha, semmilyen időpontban nem foglalt állást a fegyveres erők háborús idején történő akadályozása vagy szabotálása mellett.

—  És meg tudná magyarázni ennek az okait?

Nos, amíg kisebbségben vagyunk, nincs más választásunk, mint alávetni magunkat a meghozott döntésnek. Döntés született, és a nép többsége elfogadja, hogy háborúba menjünk. Elvtársainknak be kell tartaniuk ezt. És amennyiben mozgósíthatók, el kell fogadniuk ezt, akárcsak generációjuk többi tagja, és teljesíteniük kell a rájuk rótt kötelességet, amíg meg nem győzik a többséget egy másik politikáról.

— Tehát lényegében az ellenzékük háború alatt ugyanolyan típusú lenne, mint a háború előtt?

Politikai ellenzék. Erről beszélünk.

—  Tanácsolta-e a párt valaha, vagy tanácsolja-e a párt ma tagjainak, szimpatizánsainak vagy a vele kapcsolatban álló munkásoknak, hogy szítsanak engedetlenséget az Egyesült Államok fegyveres erőiben vagy haditengerészetében?

Nem.

—  Meg tudná magyarázni, hogy miért?

Alapvetően az ok ugyanaz, amit az előbb említettem. Egy komoly politikai párt, amelynek célja a társadalom társadalmi átalakítása – ami csak a lakosság túlnyomó többségének beleegyezésével és támogatásával lehetséges – kisebbségben nem kísérelheti meg akadályozni a többség döntéseinek végrehajtását. Szabotázzsal vagy engedetlenséggel, a fegyelem megszegésével stb. egy párt hiteltelenné tenné magát és tönkretenné a nép meggyőzésére való képességét, ráadásul teljesen hatástalan lenne bármi elérésében.

— Elmagyarázná, miért nem támogatna a párt egy, az Egyesült Államok jelenlegi kormánya által vívott háborút?

Általánosságban elmondható, hogy nincs bizalmunk az országban uralkodó kapitalista csoportban. Nem támogatjuk őket, mert nem hisszük, hogy képesek vagy meg fogják megoldani azokat az alapvető társadalmi problémákat, amelyeket meg kell oldani a civilizáció összeomlásától való megmentése érdekében.

Úgy véljük, hogy a jelenlegi kapitalista rendszerről a sokkal hatékonyabb szocializmus rendjére való szükséges társadalmi átmenet csak a munkások vezetésével valósítható meg. A munkásoknak a kapitalista politikai pártoktól függetlenül kell szervezkedniük. Meg kell szervezniük saját nagy pártjukat, létre kell hozniuk egy független munkáspártot, és szembe kell szállniuk a kapitalista pártok politikájával, függetlenül attól, hogy azok demokratának, republikánusnak vagy bármi másnak nevezik-e magukat.

— Hogyan látná az Egyesült Államok jelenlegi kormánya által vívott háborút?

Én kapitalista háborúnak tekinteném.

— Miért?

Mert Amerika kapitalista nemzet. Csak azért különbözik a többitől, mert erősebb és nagyobb. Nem hiszünk a kapitalista politikában. Nem akarunk gyarmatokat meghódítani. Nem akarunk vérontást, hogy profitot termeljünk az amerikai tőkének.

—  Mi a párt álláspontja azzal az állítással kapcsolatban, hogy a Hitler elleni háború a demokrácia háborúja a fasizmus ellen?

Mi azt mondjuk, hogy ez egy álca, hogy az amerikai imperializmus és a német imperializmus közötti konfliktus a világuralomért folytatott konfliktus. Teljesen igaz, hogy Hitler uralni akarja a világot, de hisszük, hogy az is igaz, hogy az amerikai kapitalisták uralkodó csoportjának ugyanez az elképzelése, és egyiket sem támogatjuk.

Nem hisszük, hogy az Amerikát birtokló hatvan család háborúba menne a demokrácia valamilyen szent elvéért. Hisszük, hogy ők a demokrácia nagy ellenségei itt, hazánkban. Úgy véljük, hogy a háború adta lehetőséget csak arra akarnák felhasználni, hogy eltöröljenek minden polgári szabadságjogot, és a lehető legjobb fasizmus-utánzatot hozzák létre.

— Mi a párt álláspontja az Egyesült Államok bármely kapitalista ellenségével, például Németországgal vagy Olaszországgal kapcsolatban?

Nem vagyunk németbarátok. Egyáltalán nem vagyunk érdekeltek az Egyesült Államok egyetlen imperialista ellenségének sem a sikerében.

—  Az Egyesült Államok és Németország, Olaszország vagy Japán közötti konfliktus esetén mi lenne a párt álláspontja az Egyesült Államok győzelmével vagy vereségével kapcsolatban imperialista ellenségeivel szemben?

Nos, mi biztosan nem támogatjuk Japán, Németország vagy bármely más imperialista hatalom győzelmét az Egyesült Államok felett.

— Tehát igaz, hogy a párt ugyanúgy ellenzi Hitlert, mint az Egyesült Államok kapitalista kijelentéseit?

Teljesen egyetértek. Hitlert és a hitlerizmust az emberiség legnagyobb ellenségének tartjuk. El akarjuk törölni őket a Föld színéről. Azért nem támogatjuk az amerikai fegyverek hadüzenetét, mert nem hisszük, hogy az amerikai kapitalisták legyőzhetik Hitlert és a fasizmust. Hisszük, hogy a hitlerizmust csak a munkások vezetésével vívott háborúval lehet megsemmisíteni.

(…)

— Kérem, magyarázza el, mit nevez a párt katonai politikájának?

A párt katonai politikáját az egy évvel ezelőtt, 1940 szeptemberében tartott konferencia határozatai rögzítik. Akkoriban egy különleges pártkonferenciát hívtunk össze a nemzeti bizottság plenáris ülésével együtt, hogy megvitassuk ezt a konkrét kérdést, nevezetesen a sorkatonai szolgálattal kapcsolatos álláspontunkat és a háborús helyzet jövőbeli alakulását, és elfogadtunk egy határozatot, amelynek lényege a következő:

1. pont. Attól a pillanattól kezdve, hogy a sorkatonai szolgálat törvénybe iktatódik – és amint az törvénybe kerül, a Sorkatonai Szolgálatról Szóló Törvényre utalok –, a párt minden tagjának be kell tartania azt, be kell vonulnia, és nem akadályozhat meg másokat a bevonulásban. Épp ellenkezőleg, a párt ellenzi az olyan csoportok álláspontját, mint a lelkiismereti okokból tiltakozók. Miközben csodáljuk azt a magas szintű bátorságot és feddhetetlenséget, amely ahhoz szükséges, amit a lelkiismereti okokból tiltakozók tettek, írtunk politikájuk ellen, és kifejtettük, hogy helytelen, ha az egyének megtagadják a bevonulást, amikor generációjuk túlnyomó többsége háborúba vonul. Ami minket illet, ha az amerikai munkások fiatalabb generációja háborúba megy, pártunk tagjai velük mennek, és megosztják velük az összes veszélyt, nehézséget és tapasztalatot.

2. pont. Határozatunk kimondja, hogy elvtársainknak jó katonáknak kell lenniük, ahogyan egy gyárban azt mondjuk egy elvtársunknak, hogy a legjobb szakszervezeti szervezőnek és a legjobb munkásnak kell lennie, hogy kiérdemelje munkatársai bizalmát és tiszteletét. Azt mondjuk, hogy a katonai szolgálatban a legjobb katonának kell lennie; a leghatékonyabban kell használnia a rá bízott fegyvereket, alá kell vetnie magát a fegyelemnek, és gondoskodnia kell katonatársai jólétéről, hogy biztosítsa tiszteletüket és bizalmukat.

(…)

—  Voltak-e más, a párt katonai politikájával kapcsolatos pontok is, amelyeket megvitattak és elfogadtak ezen a konferencián?

Igen. Kijelentettük, magunkat a sorkatonai szolgálat, az egyetemes katonai kiképzés gondolata mellett foglalunk állást. Ez abból a gondolatból fakad, hogy jelenleg az egész világ fegyverben van, hogy minden döntést fegyveres erővel vagy erőszakkal hoznak meg. Ilyen helyzetben fel kell ismernünk, hogy a munkásokat is ki kell képezni a háború művészetére. Hivatalos álláspontunk szerint az egyetemes katonai kiképzés mellett állunk; de nem támogatjuk, azaz politikailag nem helyeseljük a kapitalista kormány által jelenleg alkalmazott módszert.

Javasoljuk, hogy a munkások speciális táborokban, a szakszervezetek irányítása alatt vegyenek részt katonai kiképzésben; hogy a kormány katonai alapjainak egy részét különítse el e táborok felszerelésére a szükséges fegyverekkel, felszereléssel és oktatókkal, de a táboroknak a szakszervezetek felügyelete alatt kell lenniük.

A szakszervezetek felügyelete alatt speciális táboroknak is kell lenniük a munkások tiszti kiképzésére. Erre a célra kormányzati forrásokat kell elkülöníteni, hogy megteremtsük a feltételeket a jelenlegi katonai apparátus egyik legnagyobb hibájának és elégedetlenség forrásának megszüntetéséhez: a munkásosztálybeli vagy parasztkatonát a tiszttől elválasztó szakadékhoz, aki egy másik osztályból származik, nem érti a katona problémáit, és hiányzik belőle a megfelelő hozzáállás.

Hisszük, hogy a munkásoknak joguk van ahhoz, hogy a saját soraikból származó tisztjeik legyenek, akiket munkájuk és közös küzdelmeik során megtanultak tisztelni, például sztrájkvezetők, szakszervezeti vezetők, a munkásszervezetek ügyeiben kitűnt férfiak, akik a sorkatonák közül kerülnek ki.

Az ilyen férfiakat, mint a tisztek, sokkal jobban érdekelné a besorozott katonák jóléte, mint egy Harvard vagy Yale akadémikust, aki soha nem látott gyárat, és alsóbbrendű lényeknek tartja őket. Azt mondanám, hogy ez a katonai fronton tett javaslataink, katonapolitikánk lényege.

— Mi a párt álláspontja a hadseregen belüli polgári jogokkal kapcsolatban?

Mi is védjük a katonák polgári jogait. Nem értünk egyet azzal az elképzeléssel, hogy ha másfél millió fiatal férfit kivonunk a civil életből, akkor elveszítik polgári jogaikat. Úgy gondoljuk, hogy minden polgári joggal meg kell őket illetni. Joguk van petíciót benyújtani a Kongresszushoz; szavazati joguk van; joguk van bizottságokat választani panaszaik benyújtására; joguk van saját tisztjeiket megválasztani, legalább az alacsonyabb rangú tiszteket; és általában véve a polgárok demokratikus jogaival kell rendelkezniük, és mi ezt szorgalmazzuk. Olyan törvényhozást szorgalmazunk, amely biztosítja ezeket a jogokat a katonáknak, és megszünteti a jelenlegi, hatástalan katonai szervezetet.

(…)

—  Elmondaná a bíróságnak és az esküdtszéknek, hogy mi a Szocialista Munkáspárt álláspontja a munkások önvédelmi gárdájával kapcsolatban?

Nos, a párt azt támogatja, hogy a munkások munkásőrséget szervezzenek mindenhol, ahol szervezeteiket vagy gyűléseiket erőszak fenyegeti. A munkásoknak nem szabad hagyniuk, hogy a Ku Klux Klan, az Ezüstingesek, bármilyen fasiszta, gengszter vagy reakciós megzavarja gyűléseiket, kifossza helyiségeiket vagy munkájukat, és szükség esetén meg kell szervezniük a biztonságot és meg kell védeniük magukat.

(…)

—  És a háborút, a háború alatt, arra fogjátok használni, hogy elpusztítsák a jelenlegi kormányzati formát, ugye?

Nos, nem titok, hogy meg akarjuk változtatni ezt a kormányzati formát.

— És remélik, ugye, hogy a közelgő háború lesz az a pillanat, amikor ezt meg tudjátok tenni?

Igen, azt hiszem, a közelgő háború kétségtelenül meggyengíti majd minden ország imperialista kormányát.

— Azt mondta, azt hiszem, hogy nem támogatja a háborút? Egyáltalán nem a nemzetvédelem híve, ugye?”

Nem, az imperialista országok védelméért, nem.

Erről az országról beszélek. Száz százalékig támogatom, hogy megvédjük ezt az országot a saját eszközeinkkel, de nem vagyok a világ imperialista kormányainak védelméért…

—  Az Egyesült Államok kormányáról beszélek, amelyet alkotmányosan hoztak létre. Nem támogatja a védelmét, ugye?”

Politikai értelemben nem, nem.

— Semmilyen értelemben sincs mellette, ugye?

A minap elmagyaráztam, hogy ha az emberek többsége a háború mellett dönt és részt vesz a háborúban, akkor a militánsaink és a befolyásunk alatt álló emberek is részt fognak venni a háborúban. Nem fogjuk szabotálni a háborút, nem fogjuk akadályozni, de továbbra is terjeszteni fogjuk az eszméinket, a háború befejezését és a kormányváltást szorgalmazva.

(…)

—  Szeretném megkérdezni, hogy amit most felolvasok önnek, az nem azt jelenti-e, hogy polgárháborút akar szítani és befejezni. A szöveg a Negyedik Internacionálé, a Fiatalok Szocialista Ligája által kiadott Készen állnak a háborúra? című röpiratból származik:

„Támogatjuk-e az imperialista háború polgárháborúvá alakítását? Ez az az eszköz, amellyel az orosz munkások 1917-ben békét biztosítottak, miközben más országokban élő testvéreik még mindig az imperializmus igájában harcoltak. Ez az egyetlen módja a tartós béke elérésének és a háború felszámolásának a föld színéről.”

Nem azt jelenti ez, hogy szándékosan szítani és szándékosan megpróbálni előidézni a polgárháborút a közelgő háborús időszakban?

A feltételek megérnek egy forradalmi mozgalom kibontakozásához háborús időben. Továbbra is szemben állunk az imperialista rendszerrel, az imperialista rezsimmel, és a szocializmus irányába próbálunk elmozdulni. Kétségtelen, hogy ez pártunk célja.

(…)

— Azt akarják, hogy tagjaik, amikor katonai szolgálatra besorozzák őket, hirdessék tanaikat a hadsereg többi katonájának, és így megvédjék őket a parancsnokaik katonai kizsákmányolásától? Nem világos, hogy mit jelent ez.

Pártunk kiáll a sorkatonák jogainak védelme mellett, a tisztességes bánásmódhoz való demokratikus jogukért, a véleménynyilvánításhoz és a Kongresszushoz való petíció benyújtásához való jogukért, tisztjeik, legalábbis a fiatalabb tisztjeik megválasztásához való jogukért, és általában a kapitalizmus rossz bánásmódjával szembeni védelemhez való jogukért.

(…)

—  És azt hiszi, hogy az aktivistái terjeszthetik ezt a fajta ostobaságot a hadseregben anélkül, hogy akadályoznák a katonai erőfeszítéseket?

Igen, hiszem. Úgy hiszem, hogy valójában minél jobban figyelembe veszik a sorkatonák jogait és érzéseit, annál jobb lesz a katonai élet. A militarizmusnak ez az egész felfogása, amely a szervezkedési jog nélküli sorkatonákon, felülről kényszerített önkényes fegyelemmel, a véleménynyilvánítás vagy a tömegek érzéseinek figyelembevétele nélkül alapul, olyasmi, amit a hadseregben, a gyárakban vagy a civil életben egyaránt ellenzünk.

(…)

— Az 1940. március 30-i Szocialista Felhívásban a Munkásfórumon egy vezércikk jelent meg, amely így szólt: „A bevonulás és a hadseregbe való belépés szükséges a munkánkhoz.” Mit ért ezalatt?

Van ehhez kapcsolódó másik mondat?

—A 215-A számú mellékletből származik. Smith úr meg fogja találni ezt nekünk. Amíg Smith úr keres, megkérdezem Öntől ezt, amely az 1940. június 29-i Szocialista Felhívásban jelent meg, egy „A bevonulási késés erőinek kényszere” című cikkben:

Addig is emlékeztessük a munkásokat erre: amikor bevonulnak, ne pazarolják azt az időt, amelyet a hadseregben fognak tölteni. Mindent meg kell tanulniuk, amit a katonai kiképzésről el lehet sajátítani, hogy amikor eljön az ideje, ezt a kiképzést a munkásmozgalom érdekében felhasználhassák.

Mit ért ezalatt?

Azt értjük ezalatt, hogy minél képzettebbek a munkások, minél többet tanulnak katonai taktikákat és cselekményeket, annál jobban fel lesznek készülve szocialista rezsimjük megvédésére a reakciós kisebbség megdöntésére irányuló erőfeszítéseivel szemben.

— Ez a Munkásfórum 1940. március 30-i vezércikkének kontextusa: „Lenint követjük; nem szavakkal, hanem a kapitalizmus megdöntéséért folytatott küzdelmünk szerves részeként ellenezzük a háborút. A bevonulás és a hadseregbe való belépés szükséges a munkánkhoz.”

Aktivistáink, vagy az általunk befolyásolt emberek, ha megtagadnák a sorkatonaságot, egyszerűen elszigetelnék magukat attól a generációtól, amely a jövőben dönteni fog, és az ilyen egyéni vagy kisebbségi cselekedetek teljesen helytelenek és összeegyeztethetetlenek egy olyan párt céljaival, amely csak a többség támogatásával tudja megvalósítani programját.

Ezért ellenezzük a lelkiismereti okokból tiltakozókat és azokat, akik megtagadják a sorkatonaságot. Ellenállunk mindazoknak, akik egyénileg próbálnak felkelni a többség ellen. A mi politikánk az, hogy alávessük magunkat a többség döntésének, de minden politikai tevékenységünkben ellenezzük azt, hogy felszólaljunk ellene. (…)

(L'Internationale, N° 41.)

"Mettôl kezdve szűnt meg a Szovjetunió forradalminak lenni?"

 

Megjegyzések a «VÉLEMÉNY- ROZSNYAI: FORRADALMI ÉS ELLENFORRADALMI SZOVJETUNIÓ CÍMŰ KÖNYVÉRŐL» c. cikkhez

https://balmix.hu/hu/magyar-elemzesek/109607-radikalis-bal-velemeny-rozsnyai-forradalmi-es-ellenforradalmi-szovjetunio-cimu-konyverol-1748653208

Az biztos, hogy az úgynevezett "szocialista blokk" valamennyi volt országában és a volt Szovjetunióban az aktivisták egy generációja számára, a Szovjetunió megszűnt forradalmi lenni.

Kétségtelen, hogy az úgynevezett "szocialista blokk" és a volt Szovjetunió valamennyi volt országában az aktivisták felháborodtak a kapitalizmus helyreállítása következményeinek borzalmaitól az 1980-as évek vége és az 1990-es évek eleje óta, gyakran hajlamosak egy olyan bináris és antidialektikus nézőpontra, mint például: a kapitalizmus helyreállítása katasztrófa, visszalépés, jelentős visszalépés, és ezt ellensúlyozza az 1989-1991 előtti helyzet idealizálása.

De mindenekelőtt elkerüljük a kérdés feltevését: mi vezetett ehhez a restaurációhoz, amely nyilvánvalóan nem foglalható össze az imperializmus nyomásában, vagy még kevésbé az "ötödik oszlop" beavatkozásában. Ezek olyan kérdések, amelyek nem válaszolhatóak meg a Szovjetunió degenerációjának marxista elemzése (Elárult forradalom), a "restaurációs" bürokrácia természetének és az imperializmussal való megegyezés politikájának megértése nélkül.

 

Pedig a bürokrácia jellege Sztálin alatt semmiben sem különbözött a "Sztálin utáni" bürokrácia jellegétől. Hruscsov, az imperializmussal való "békés egymás mellett élésével" (amit az imperializmus a maga részéről csak részben fogadott el, részben azzal a hátsó gondolattal a fejében, hogy visszaszerezze az elvesztett területeket), ez a "békés egymás mellett élés" már Sztálinnal is létezett. Mi volt az 1934-es Laval-Sztálin paktum, amikor a Francia Kommunista Párt végleg felhagyott az antimilitarista agitációval, és a vörös zászló mellett a trikolórt is elfogadta? És az 1939-es Hitler-Sztálin paktum, Sztálin Hitlernek írt levelével, amelyben "együttműködést" javasolt, mi más, mint egy megállapodás az imperializmussal (egy illuzórikus megállapodás, ahogy a későbbi események megmutatták), amely a bürokrácia teljesen ellenforradalmi jellegét mutatja. És akkor még ne is említsük a sztálinisták könyörtelen harcát Spanyolországban a társadalmi forradalom ellen a "először a fasizmus legyőzése, majd a forradalom" jelszó nevében. Az eredmény az lett, hogy a fasizmus legyőzte és leverte a forradalmat... amit elárultak.

 

Nem hiszem, hogy ebben a vitában bármi "magyar" lenne, ez ugyanaz a vita, mint amit minden országban folytatunk.

- Az elméleti hátteret tekintve, kezdettől fogva legyünk megalkuvás nélküliek a sztálinizmussal és annak ellenforradalmi jellegével szemben, amelyet egy (marxista szempontból) elméleti abszurditás mögé álcáznak: az úgynevezett "szocializmus egy országban".

- De hogy a vita ne forduljon sztratoszférikus irányba, azt a napi gyakorlati kérdésekhez is kötnünk kell.

Igazunk van-e vagy sem, ha azt állítjuk, hogy a kapitalista rendszer összeomlásával és az imperialista háborúval szemben minden eddiginél nagyobb szükség van a Munkás Internacionálé felépítésére?

Helyes vagy helytelen, ha 2025-ben, 111 évvel Lenin után úgy véljük, hogy a munkásmozgalom (nevezzük "baloldalnak", hogy mindenki megértse) egyik fő problémája a szocialista sovinizmus?

Vajon még mindig a munkásosztály hatalomátvételéért folytatott harcról, és így osztályszervezeteinek: szakszervezeteknek, pártoknak stb. függetlenségéről van-e szó?

DF

VÉLEMÉNY- ROZSNYAI: FORRADALMI ÉS ELLENFORRADALMI SZOVJETUNIÓ CÍMŰ KÖNYVÉRŐL

 

Ismét naprakészre váltottak a sztálinizmust mozgató "baloldali" eszmék, amelyeket a baloldal vezető gondolkodói osztanak és támogatnak.

 

 

VÉLEMÉNY - ROZSNYAI:  FORRADALMI ÉS ELLENFORRADALMI SZOVJETUNIÓ CÍMŰ KÖNYVÉRŐL

 

Amikor Rozsnyai a Forradalmi és ellenforradalmi Szovjetunió című munkájáról szólok, akkor ki kell jelentenem, hogy itt nem csak egy könyv kritikájáról van szó, mert a könyv hibás felépítése alapot ad egy  ideológia megalapozásához, tehát erről az ideológiáról is szólni kell egyben.

A hamis, vagy elferdített állításokat, ha igaznak vesszük, akkor egy olyan logikát vagyunk kénytelenek követni, amely nemcsak egy hamis társadalmi elméletet szül, de olyan dogmatizmust teremt, ami a marxizmussal összeegyeztethetetlen. Egyfajta „marxista sztálinizmust“, amely fogalom már önmagában képtelenség. Ha Rozsnyai be tudná bizonyítani, hogy a sztálinizmus volt az igazi marxizmus, akkor fölöslegessé válna az antikommunisták minden tevékenysége ezen a téren.

Itt most nem Rozsnyai életművének a kritikájáról van szó, mindössze a Forradalom és ellenforradalom a Szovjetunióban című munkájáról. 

Az első kérdés, ami felmerül, hogy vajon mi volt előbb: Rozsnyai elmélete a SZU kettős fejlődéséről, vagy a SZU kettős fejlődése adott okot Rozsnyainak egy elmélet felállítására?

Volt-e a SZU-nak egyáltalán kettős fejlődése?

Ellentétbe állítható-e a sztálini SZU fejlődése, a XX. Kongresszust követő fejlődéssel?

Rozsnyai elmélete szerint a sztálinista SZU volt a forradalmi, míg a sztálinizmust leleplező azutáni SZU az ellenforradalmi.

Mi hát a sztálinizmus? 

Egyáltalán, ha Sztálin a SZU-t a szocializmus felé vitte - szerinte a szocializmusba,- akkor miért beszélünk sztálinizmusról?

Ha a SZU-ban felépült a szocializmus, akkor fölösleges a két fogalom, szocializmus és sztálinizmus, hiszen ezek lefedik egymást!

Mi tehát a szocializmus? Mi a sztálinizmus?

Felteszi ezeket a kérdéseket Rozsnyai?

A lényeges különbséget abban látom, hogy a szocializmus egy társadalmi mozgalom, egy átmeneti forma, mely végül a kommunizmusba vezet. A sztálinizmus pedig módszer.

A kapitalizmusból kívánta Sztálin a SZU-t a szocializmusba átvezetni. Abban az értelemben tehát nem lehet a sztálinizmust a szocializmustól megkülönböztetni, mintha a kettőnek nem ugyanaz lett volna a célja. Hogy a kapitalizmusból milyen úton kell - lehet,- áttérni a szocializmusba, az vita tárgyát képezi, és már itt megállapíthatjuk a sztálinizmus egyik jellegzetességét: nincs vita!

Egy valós mozgalom alapvető eleme csakis az őszinte, bátor vita lehet!

Ezt a sztálini elmélet, gyakorlat betiltotta!

A sztálinizmus tehát nem ideológia, nem a marxizmust tagadja, nem valami újat kínál, hanem éppenhogy a marxizmust teszi meg „alapjaiul“, és ezzel nem tesz mást, mint a marxizmust teszi tönkre, hamisítja meg, forgatja ki a lényegéből, és járatja le a végsőkig.

Tehát mégegyszer: a sztálinizmus nem ideológia, hanem módszer!

Méghozzá olyan módszer, amely  a marxista elmélet szinte valamennyi alapját hamis köntösbe öltözteti, folyton annak nevében „jár el“, amit meggyaláz.

A szocializmus, azonkívül, hogy átmenet, nem definiálható, az átmenetnek ugyanis többféle formája lehetséges, mert nagyban függ annak az országnak a lehetöségeitől, amelyikben ezt az utat kívánják járni illetve, még egy adott országon belül is adódnak több megoldási lehetőség.

A sztálinizmus viszont kizár minden más lehetőséget, azt akarja elhitetni, hogy Sztálin rátalált a szocializmus egyetlen megvalósítható formájára és ebből eredendően minden más út a szocializmus elárulásával egyenlö. Ez az egyik olyan tézis, amely romboló hatást fejtett ki a marxizmust illetően, és sajnálatos módon mind a mai napig érezhető a hatása.

Mi a Sztálin által javasolt út lényege?

Mi az, ami a sztálinizmust pozitívan engedte feltüntetni?

Miért lehet azt mondani, hogy a sztálinizmus kritikája, egyben a szocializmus elárulása?

A kérdéseknek a tisztázásához, olvassuk el, hogy miként vélekedik Rozsnyai a sztálini koncepcióról.

Elmaradott agrárországból, fejlett ipari ország!

Utolérni a fejlett tőkés országokat!

Vajon ezek az alapelvek valóban kivétel nélkül nélkülözhetetlenek a szocializmusban?

A szocialista társadalomnak valóban az a fő célja, hogy statisztikai mutatókban megelőzze a kapitalista országokat?

Vajon elegendő volna-e, vagy meggyőző érv volna-e a szocializmus helyességét illetően mindössze az, hogy miben érte utol egy szocialista ország a fejlett kapitalista országokat?

 Megengedhető egy ilyen verseny?

 A fenyegetettség megszüntethető-e az értelmetlenül eltúlzott fegyverkezéssel?

 A védettséget elegendő-e a megfelelő katonai technológiára építeni, vagy az is fontos volna, hogy mekkora  a lakosság tudatos elkötelezettsége a rendszer mellett?

Ezeket a kérdéseket Rozsnyai nem teszi fel, de a sztálinizmus védelmére felhozott védöbeszédjében igenis megválaszolja.

Próbáljuk meg Rozsnyai állításait önmagukkal szembesíteni.

Amikor Oroszországban győzött a forradalom, felmerült a kérdés, mi lesz, ha az orosz forradalmat nem követik nyugat-európai győztes forradalmak.

Erröl a kérdésröl óriási vita bontakozott ki a bolsevik pártban. Rozsnyait nem zavarja a tény, hogy ekkor még lehetett veszélyeztetettség nélkül vitatkozni a párt tagjainak.

 Mit írt erröl a kérdésről Engels; „Az oroszországi forradalom új lökést, és új, jobb harci feltételeket fog adni a nyugat munkásmozgalmának, az utóbbi nélkül azonban, Oroszország sem a földközösségböl, sem pedig a kapitalizmusból kiindulva nem juthat el a szocialista átalakuláshoz.“

 Lenin is várta a nyugati forradalmak győzelmét, de miután az nem következett be, akkor már a kérdés úgy hangzott, hogy ha Oroszország magára maradt győztes forradalmával, akkor adja fel önként a kiharcolt győzelmet, vagy mégiscsak próbálja megvalósítani a szocializmus építését egy országban?

A válasz nem lehetett más, mint megpróbálni!

Kommunizmusról szó sem lehetett egyelőre, mert az világméretekben értelmezhető csak. A szocializmus építése során elért sikerek azonban, új lendületet adhatnak idővel, a fejlett országok forradalmi mozgalmainak, ami a huszas évek közepe-végére lehanyatlott.

Már előzetesen meg kell jegyezni, hogy a szocializmusnak, ilyen értelemben nem lett volna szabad a sztálinista elképzelések irányába fordulnia, mert az inkább taszítólag hatott a tömegekre világszerte, ahelyett hogy vonzotta volna őket.

Trockij álláspontja a következö volt; „Ha a proletárállam továbbra is elszigetelt marad, végül áldozatul esik saját ellentmondásainak és elbukik. A Szovjetköztársaság ebben az esetben a proletárdiktatúra második tapasztalata volna, nagyobb és termékenyebb, mint a párizsi kommün, de semmivel sem több puszta tapasztalatnál…“

Később Sztálin, többek között Trockijnak ezt a véleményét is úgy értékelte, mint árulást. Annak az embernek veti az árulást a szemére, aki élete kockáztatásával mindvégig küzdött a forradalom győzelméért.

Pedig kezdetben még Sztálin is szkeptikus volt ebben a témában, A leninizmus alapjai címü könyvében így fogalmaz; „...a szocializmus végleges győzelméhez, a szocialista termelés megszervezéséhez, egyetlen ország erőfeszítése, főleg egy olyan parasztországé, mint a mienk, nem elegendö, ehhez több fejlett ország proletárjainak együttes erőfeszítése szükséges!“  Azt a kiadást azonban, ahol ezek a sorok szerepelnek, kivonták a forgalomból. Szabad ilyet tenni?

Hogyan kivánja Rozsnyai megvédeni Sztálint?

 A gondolatmenet felépítése a következö;

1. Sztálint nem állítja szembe Leninnel, holott ez kézenfekvö volna.

2. A bürokratizmus kialakulását képtelen tagadni, de mivel Sztálin a bürokraták hatalmát nem szétverni kívánta, hanem a hatalmukat a maga hasznára kiaknázva az élükre állt, így elfogad egy olyan nézetet, amely szerint a bürokratáknak jutna osztályrészül a történelmi feladat, a szocializmust felépíteni.

3. Cél, a fejlett kapitalista országok utolérése. Az erre tett eröfeszítések.

Valóban; az eredmények lenyűgözöek! Ezt hatalmas statisztikai adatokkal igazolja. Rozsnyai megemlíti a sztahanovista mozgalmat, de megintcsak elhallgatja azt, hogy milyen módszerekkel lettek az eredmények kipréselve az emberekböl.

 A kérdés, hogy a Nyugat utolérése valóban egyenlő volna-e a szocializmus építésével, fel sem merül. A válasz annyira természetesen igen, hogy ki se kell mondani.

 A módszer fontossága megint egyetlen szó erejéig sem jelenik meg nála. Csak az eredmény számít!

4.  A szovjet emberek kulturális felemelkedése.

Megint a kész tény érdekes csak. A módszer érdektelen!

Arról is szólni kellene, hogy a felemelkedés hogyan párosult hazugságokkal, hamisításokkal, tiltásokkal, megtorlásokkal.

5. A párton belüli „tisztogatások“ 36 és 39 között.

Ezt a kérdést képtelenség megkerülni.

 Rozsnyai nem arra az álláspontra helyezkedik, hogy fenntartások nélkül elítéli a többezer ártatlan ember ellen elkövetett merényletet, hanem először megpróbálja, - teljesen történelmietlenül,- a számokat redukálni, megszépíteni. Aztán, hogy a humanizmus mégse vesszen ki teljesen, hozzáteszi, hogy egyetlen ártatlan ember életének a kioltása is bűn.

 Hát akkor, kérdezem én, miről beszélünk?

 Bizonyítsuk be, hogy a többezer kivégzett, mind bűnös volt?

 Igen, Rozsnyai megpróbálkozik ilyesmivel. Miután a lehető legkisebbre redukálta a számokat, nyugati, úgynevezett „független“ újságírókat hoz fel tanuknak, akik azt írták, hogy megalapozattaknak látták a felhozott vádakat, és beismerö vallomásokat. Nem tulajdonít túl nagy jelentőséget annak, hogy saját ismeretei alapján is a vádak nagy része koholt volt, hogy a beismerö vallomások kegyetlen kínzások eredményei voltak.

Elvárja, hogy ezt azok bizonyítsák be, akik ezt állítják. A túlélők, akik ezt emlékirataikban, megemlékezéseikben bizonyítják, nem sokat számítanak. Legalábbis Rozsnyai nem ad nekik különösebb teret.

 A kivégzések megint felvetik a vezetési módszer kérdését.

Rozsnyai nem veszi ezt észre. Számára a sztálinizmus - ilyen fogalmat nem is ismer - egyenlő a hihetetlen ipari fejlődéssel, tekintet nélkül minden más effektusra, ami ezzel együttjárt. A módszerről nem ír semmit.

6. Végül elérkezünk a második világháborúhoz, és Sztálin dicsö meneteléséhez, a fasizmus legyőzésében játszott dicső szerepéhez.

A SZU megalapítása óta jogosan érezte magát fenyegetettnek a kapitalista környezetben. Hogy meg fogják támadni, csak idő kérdése volt. A nyugati hatalmak ezt a szerepet átengedték a fasiszta Németországnak, abban reménykedve, hogy ők kimaradhatnak ebből.

Tévedtek! Ìgy lehettek később szövetségesei annak a SZU-nak, amelyikre előbb ráirányították a fasiszta hordákat.

 Azt is tudni kell, hogy a támadás tervét, jóval a háború kitörése elött jelezték Sztálinnak a kémek és a nyugati hatalmak.

 Mindezek ellenére felkészületlenül érte a támadás a sztálini Szovjetuniót.

 Miért?

Ezt a kérdést sem boncolgatja részletesen Rozsnyai. Számára a háború a sztálingrádi fordulattal kezdődik, és elfogadja azt a tézist, hogy Sztálin egy katonai, stratégiai zseni volt.

Nem tűnik fel neki, hogy a szovjet hadsereg tapasztalt tábornoki karát végeztette ki, olyan körülmények között, amikor a támadás lehetősége igencsak valószínü formát öltött.

 A háború tényleges kitörésének sok tábornok köszönheti az életét, mivel Sztálin rájött, hogy nélkülük, a tapasztalatuk nélkül, képtelen lenne fordulatot elérni a háborúban.

 Akkor most ki is a katonai, stratégiai zseni?

Számára egyértelmű, hogy az emberek, a szovjet emberek Sztálin iránti szeretetük miatt haltak millószámra hősi halált és Sztálint éltetve mentek a fasizmus ellen. Mégha voltak is ilyenek, mégis fel kell tenni néhány kérdést, melyeket Rozsnyai nem boncolgat.

Ha nincs Sztálin, akkor a SZU nem lett volna képes legyőzni a fasizmust? Megjelenhet-e Sztálin ebben az ügyben alternativa nélküliként? Ismer a történelem alternative-nélküliséget?

Amikor Napóleon támadott Oroszországra, akkor miért védték meg az orosz emberek az országukat? Ki helyettesítette akkor Sztálint? A cár?

Nem lehetséges, hogy az orosz emberek minden betolakodóval szemben, minden időben képesek megvédeni a hazájukat?

Ha ez így van, akkor Sztálin szerepe nem lehet az, amit ő önmagának és Rozsnyai neki szánt.

Aztán következik egy ehhez a témához kapcsolódó Rozsnyai tézis;

Ha Sztálin nem erőlteti ki az szovjet emberekböl az iparosítás addig soha nem látott ütemét, akkor védtelenek lettek volna a fasisztákkal szemben!

Ebből következik Sztálin előrelátása, továbbá az áldozatok szükségessége! Mert Rozsnyai a saját csapdájába esve, kénytelen tagadni a a történelmi lehetőségek sokszinűségét. Ha ezt elismerné, akkor el kellene ismernie, a módszerek sokszínűségét, és ezen túlmenően, a sztálinizmust mint módszert meghatározni, és elítélni. Mert egyetérteni még akkor is nehéz vele, ha  előfeltételezem, hogy minden áldozata egy nagy cél érdekében, szükségszerüségként jeleníthető meg. Egyfajta determinizmus!

Mindezt Rozsnyai nem így látja. Bizonyítani kívánja, és bizonyítottnak látja, hogy minden valóban így volt; NAGY CÉL, plusz NAGY EMBER egyenlő HELYES ÚT minusz KOLLATERÁNS ÁLDOZATOK!

 Ráadásul elfogadja, hogy ezen a módon felépült a szocializmus, ezért az irányvonalon való korrigálás, csak a forradalommal szembe mehet, magyarán a forradalom elárulása, azaz ellenforradalom.

 Azt a kérdést sem teszi fel Rozsnyai, hogy a sztálinizmus, mint módszer, okozott -e valamiféle kárt a marxizmusnak?

 Hogyan lehet a sztálinizmust, a marxizmussal összeegyeztetni?

 Megengedheti-e magának egy marxista ember, hogy még életében szobrokat emeljenek neki, és várost nevezzenek el róla?

  Erről hallgat.

Az, hogy a XX. Kongresszus elismerte a sztálini kegyetlenkedéseket, az számára nem logikus következménye egy bűnsorozatnak, hanem éppen a szocializmus elárulásával egyenlő!

  Szerintem ez arculcsapása azoknak a marxistáknak, akik szerint a szocializmusban a legnagyobb érték az ember!

  Mert ha egyetért azzal, amit Sztálin művelt, akkor nem látja, hogy azok sorába áll be, akik azt az álláspontot képviselik, hogy a marxizmus egyenlő az értelmetlen terrorral és gyilkosságok sorozatával.

Nem zavarja, hogy őt csak az különbözteti meg ezektől, amennyiben ő a NAGY CÉL  eléréséért minden áldozatot érthetőnek tart, míg az emberiség nagy része, beleértve természetesen a munkásokat és marxistákat is, nem hajlandók osztani a nézeteit.

Rozsnyai azt sem veszi észre, hogy miközben a XX. Kongresszus leleplezte a sztálini bűnöket, eközben nem szakított a sztálinizmus szilárd alapjával.  A XX. Kongresszusnak esze ágában sem volt a bürokraták hatalmát megszüntetni, mindössze egy ember vezetése helyett, a párt vette át a bürokratikus apparátus vezetését.

Ez valóban oka volt a végső bukásnak, de látni kellene, hogy a magot Sztálin vetette el, és a XX. Kongresszus „elfelejtette“ gyökeresen kiirtani a belöle kihajtott fát.

 A szocializmus elárulása, nem a XX. Kongresszussal kezdődött el,- mint ahogy azt Rozsnyai állítja, - mindössze folytatódott. A kezdet Sztálin nevéhez kapcsolódik azzal, hogy megszüntette a nyílt, őszinte vitákat a párton belül és kivül, azzal, hogy leszámolt politikai ellenfeleivel, azzal, hogy később tetszés szerint számolt le bárkivel, ahogy éppen hangulatából fakadt.

Semmi bizonyíték nincs arra, - és Rozsnyai sem talált ilyet -, hogy a SZU-ban nem lehetett volna egy másfajta szocializmust felépíteni. Olyat, mint amilyenről Lenin álmodott: „...Célunk, hogy a nyolcórás termelőmunka elvégzése után, minden dolgozó fizetés nélkül végezzen állami feladatokat, vegyen részt az igazgatásban, a bíróságok munkájában, az alulról jövő ellenőrzés legkülönfélébb formáiban.“

Mi a jelentősége ma a Rozsnyai által felvázolt  elméletnek?

Mondhatnánk, hogy semmi, hiszen a baloldalt gyakorlatilag felszámolták és emiatt senkit nem érdekelnek ezek a dolgok, egy szűk megmaradt rétegen kívül.

Ennek ellentmond az igazság feltárásának igénye. Másrészt a megmaradt baloldalon belül küzdeni kell a sztálinisták ellen, mert itt vannak, mert léteznek és ideológiájuk megalapozásához éppen Rozsnyait hívhatják segítségül. El kell érni, hogy  ha a történelem még egyszer esélyt kínál  a szocializmus megvalósítására, akkor a baloldal ne követhesse el ismét a sztálinista bűnöket. A sztálinizmus nemcsak a megölt áldozatok ellen elkövetett bűn, de az emberiség ellen elkövetett büntett.

A sztálinizmus egy olyan módszer, amelyik a forradalomhoz szükséges tömegeket teszi a szocializmus ellenségévé. Ezeket a tömegeket nem tudja semmiféle statisztikai mutató visszahozni a baloldali forradalmárok táborába, mert a módszer, ebben az esetben - a propaganda szempontjából,- a gazdaság, a gazdaságban elért eredmények fölött áll.

  A ”szocialista” országokban élö tömegek tudatát is csak addig tudta úgy-ahogy befolyásolni, amíg a párt hatalma ezt biztosította. Befolyásolni tudta az elismerés szintjéig, és ez megmaradt a bukás utánra is. Hívévé, meggyőződéses hívévé azonban képtelen volt átváltoztatni azokat a tömegeket, amelyek csak engedelmességre voltak szánva, egy párt mindenhatósága, mindentudása alatt, de teljes társadalmi passzivitásra voltak ítélve, illetve, a társadalmi önigazgatásnak csak az imitációjáig jutottak el, mert ha ennél tovább kivántak menni, megfojtotta őket a sztálinista és posztsztálinista hatalomgyakorlat, módszer.

 Csakis akkor lehet eredményes egy új kezdés, ha őszintén valljuk és ragaszkodunk a jelszóhoz; a szocializmus te vagy!

A SZU megszűnt létezni. Nem arról kell ábrándozni, hogy újra létrehozzuk, hanem arról, hogy bárhol jönne is létre szocializmus, ott az embereknek meg kell adni a szabadságot ahhoz, hogy a saját kezükbe vegyék a sorsukat, hogy a gyárak valóban az övéik lehessenek, hogy maguk döntsenek arról, hogy miként szeretnének élni. A lényeg, hogy a termelőeszközök magántulajdonát felszámoljuk. Az útkeresés a továbbiakban a tömegek feladata lesz, mert csakis azt a társadalmi rendet nem döntik meg, amit a sajátjuknak tekintenek. Az ilyen tömeget nem lehet atombombával sem legyözni, csak kiirtani.

Mindezeket, vagyis a társadalmi tudat kérdését Rozsnyai teljesen elhanyagolja.Amit a sztálinizmus az egyik kezével ad, a másikkal visszaveszi.

 Emelték az emberek kulturális színvonalát. Ez kétségtelen.

Viszont azt nem szabad figyelmen kivül hagyni, hogy az írni-olvasni tudó embernek, a kultúrában magasabb színvonalra jutott embernek megváltozik az életfelfogása azáltal, hogy olvas, hogy tájékozódik, és önállóan gondolkodik. A sztálinizmus kétségbe vonja ezt a jogát és megköveteli, hogy úgy lássa, és csakis úgy lássa a dolgokat, ahogyan azt felülről diktálják neki. Ezáltal vagy befejezi az önálló gondolkodást, vagy veszélyessé válhat a sztálinizmus számára. Ez azt eredményezheti, hogy az „okos“ ember távoltartja magát a társadalmi aktivitástól, és legfeljebb annyit tesz, amennyit feltétlenül meg kell tennie ahhoz, hogy ne kerüljön listára.

  A másik lehetséges választása az lehet, hogy a rendszer kritikusává válik, de mivel ez veszélyes, ezért ezt kevesen vállalják. A kritikusokat legtöbbször árulónak bélyegzik, söt perbe fogják őket, és innen már egyenes út vezet ahhoz, hogy a pozitív kritikusból valódi ellenséget faragjanak.

A társadalmi tudat a sztálini társadalomban nem nevezhetö szocialistának, mivel maga a sztálinizmus nem szocialista. A tűrésre, a beletörödésre, a közömbösségre nevelés mindaddig nem látszik, amíg a fenyegetettség miatt mindenki úgy tesz, mintha egyetértene. Amikor viszont a fenyegetettség megszűnik, megyszűnik a látszat is.

Amikor a fenyegettség megszűnik, akkor az elsőként cselekvők a rendszer ellenfelei lesznek, a többieket passzivitásra nevelte a rendszer.

A mérleg egyik serpenyőjébe kell tehát tenni, - a módszertanilag megkérdőjelezhető,- iparosítást, oktatást, kúltúrát, egészségügyet és a technikai fejlődést.

A mérleg másik serpenyőjébe kell helyezni a sztálinizmust, mint módszert, amely olyan károkat okozott a társadalmi tudatban, ami messze túlhaladta a SZU határait, és világszerte többet ártott a marxizmusnak, mint bármelyik kapitalista ideológus.

  Emiatt egyértelműen kijelenthetjük, hogy a módszer döntö szerephez jut. A fejek megnyeréséért folytatott harcot elvesztettük a sztálinizmusnak köszönhetöen.

Sztálin meghalt. Valakit a helyére kellett állítani. Előre látható volt, hogy amennyiben az új ember nem rendelkezik sztálini tulajdonságokkal, akkor előbb-utóbb be kell fejeznie az értelmetlen tisztogatásokat, gyilkosságokat. Ha ezt megteszi, akkor ezt a társadalom tudomására kell hoznia. Ki kell jelentenie valahol, hivatalos fórumon, hogy az eféle sztálini gyakorlattal felhagynak. Ha viszont ezt megteszi, akkor meg kell indokolnia azt is, hogy miért és miből következik ez a döntés. Az indok pedig nem lehet más, mint annak beismerése, hogy a perek és ítéletek jogtalanok voltak.

Ez nem jelent mást, csak annyit, hogy a sztálinizmusnak a legbrutálisabb ágait visszanyesték, de az alapjaihoz, a bürokratizmushoz nem nyúltak hozzá.

Tehát, amit Rozsnyai állít, egyáltalán nem állja meg a helyét, ugyanis nem a sztálini Szovjetunió volt a forradalmi és a Sztálin utáni az ellenforradalmi, hanem maga a sztálini szocializmus egyetlen összefüggő folyamat, Sztálin hatalomra kerülésétől fogva, egészen a SZU bukásáig.

Aki csak annyit tud mondani, hogy a SZU azért omlott össze, mert elárulták, az nem érdemli meg azt, hogy marxista analitikusnak nevezzék.

Ha az ember viszont nekilát, hogy valóban marxista módszerekkel elemezze a történteket, akkor annak be kell látni, hogy a szocializmus elárulása Sztálinnal kezdödött és vele fejeződött be.

Kerti István

Szerzőnk magyar munkás, nyugdíjas... Elküldte írását, hívunk Benneteket, hogy olvassátok el és véleményezzétek.