Nemzetközi információk 360.sz.

2009.okt.28.
A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértésének hetilapja

Tartalom:

USA: nagy sikerrel zárult a «mobilizáció az egész államban a közoktatás megmentéséért» (368.számunk).
Konferencia 820 résztvevővel. Részletek a számvetésből a kaliforniai Berkeley egyetem Daily Cal c. újsága nyomán.

Haiti: 2009.szept.16-20. között Port au Prince-ben Nemzetközi Bizottság vizsgálta Haiti helyzetét. (356. számunk). A Bizottság nemzetközi napot készít elő 2010. június elsejére a haiti néppel való szolidaritás jegyében és a MINUSTAH-csapatok azonnali kivonásának követelésére. Az előkészítés néhány eleme.

Afganisztán: üzenet (LRA) a választási eredményekről és köszönet az Egyetértés támogatásáért.

Részletek a Franciaországban publikált "Kína- információs levelek"-ből:
— Ki segíti elő a munkaerő árának csökkentését akár törvénysértés árán is?
— Nyílt levél a Xian tartomány Komm. Párt Központi Bizottságához, kormányához.

HAITI

2009. szept. 16-20. – Port au Prince (Haiti)
Az okt. 15-i mérleg részletei

Nemzetközi nap a haiti nép támogatására és a MINUSTAH-csapatok azonnali kivonására

Az okt. 15-i előkészületek keretében:
- Az ügyvezető bizottság összefoglalta a Nemzetközi Bizottság vizsgálatát a MINUSTAH-országok haiti nagykövetségeinél, az elnöki palotánál, a miniszterelnöknél és emberjogi intézményeknél.

- Az Ügyvezető Bizottság okt. 7-én sajtókonferenciát tartott az összefoglaló nyilvánosság elé tàràsàra. Két tagja népszerű rádióműsorban is részt vett ebben a kérdésben.

- Okt. 14-én 15-től 18 óráig a bizottság a társadalomtudományi fakultáson vitakonferenciát tartott mintegy 100 résztvevővel.

- Okt. 15-én a bizottság ülősztrájkot tartott a haiti parlament előtt, hogy a képviselőket rádöbbentse felelősségükre az ENSZ-csapatok jelenlétében (a haiti parlament nem is ratifikálta az egyezményt, holott azt az alkotmány előírja).

BRAZILIA

- São Paulo: gyűlés a brazil bizottság szervezésében, «Haiti védelme saját magunk védelme» jelszóval, melyet támogatott a Földnélküliek Mozgalma, MST, az Egyesült Fekete Mozgalom, MNU, José Cândido képviselő (Sao Paulo állam, PT), Adriano Diogo (PT, Sao Paulo állam), a Forradalmi Ifjúság, IRJ, Markus Sokol ( a PT országos igazgatása), Claudinho, Sao Paulo állam Antirasszista Bizottsága titkára.
A zárszót a CUT (szakszervezet) végrehajtó bizottsági képviselője, a Haiti helyzetével foglalkozó Nemzetközi Bizottság tagja mondta el.
A meeting több javaslatot tett a harc folytatására a MINUSTAH-csapatok kivonásának elérése érdekében, mint pl. a Fekete öntudat mozgalom szervezte nov.20-i menet.
- Brasilia: az államfői választási kampány keretében a Dolgozók Pártja 400 résztvevővel gyűlést tartott, melyen szintén ismertette az összefoglalót.
Több szervezet biztosította támogatásáról a Bizottságot, közöttük a „Faji egyenlőség országos tanácsa”, az Egyetemi Hallgatók Országos Szövetsége (UNE), mely erről Lula elnök számára feljegyzést küldött.

USA

- Az ENSZ-főttitkártól meghallgatás kérése;
- Okt. 14-én, a Harlemben, a «December 12 Koalició» helyiségében a Nemzetközi Bizottság USA-delegáltjai, a CIE-H, (a December 12 Koalició és a New-York-i Mumia Abu-Jamal Bizottság) szerveztek fórumot, vitát a haiti helyzetről és a Bizottság konklúzióiról, mely élénk sikert váltott ki a mintegy 100 résztvevő és a jelen levő rádiók részéről.
- Okt. 15.: New Yorkban az ENSZ székháza előtti tájékoztatón szép számban vett részt a sajtó, főleg az afroamerikai, a WBAI-rádió, helyi televízió, két haiti rádió és a Haiti/Liberté.
«A vizsgálóbizottság eredményei széles körben ismertetésre kerültek, a New York-i haiti közösség szervezeteinek széles egysége támogatja a kezdeményezést» – erősítik meg elvtársaink az USA-ban.

MARTINIQUE

- Martinique-i elvtársaink «Haiti védelme saját magunk védelme» nevet viselő bizottsága, mely delegátust küldött a Nemzetközi Bizottságba (CIE-H), a Radio APAL hullámain tíz percet beszéltek tapasztalataikról, Asé Pléré Annou Lité pedig bemutatta a Haiti helyzetéről készült nemzetközi szintézist.
Új találkozót tűztek ki a sajtóval a nemzetközi szolidaritási nap tapasztalatairól és a következő akciókról.

- A Lévé Doubout Matinik rádió két órás egyenes közvetítést javasolt a martinique-i bizottsági tagokkal, a hallgatók betelefonálási lehetőségével (mely a műsor kezdetekor nem volt előrelátható).

GUADELOUPE

- Az LKP konferenciavitát tartott a Társadalombiztosítás székházában a Nemzetközi Bizottság dokumentumainak bemutatásával, vetítéssel. A mozgalmas gyűlés több mint 2 óra hosszat tartott.

- Sajtókonferenciát tartanak a közeli napokban a bizottsági összefoglaló megismertetésére, a nemzetközi szolidaritási nap tapasztalatairól és a CIE-H harcának folytatásáról.

FRANCIAORSZÁG

- Haiti szakszervezeti delegáció a Nemzetközi Egyetértés képviselőjével okt. 15-én 11 órára a Külügyminisztériumban találkozót kért Bernard Kouchnertől. Nem fogadta, de a küldöttség a dokumentumokat a külügy munkatársainak átadta a találkozó követelésével együtt.

SPANYOLORSZÁG

- a spanyol Külügyminisztérium fogadta a szakszervezetisekből és a Nemzetközi Egyetértés híveiből álló delegációt, mely átadta a miniszter képviselőjének a szakszervezetek indítványát a MINUSTAH 41 spanyol rendőrből álló állománya visszahívásáról.
Szintén átadta a bizottsági jelentést és kérte kormányától a konzekvencia levonását.
A miniszter képviselője megpróbálta igazolni a MINUSTAH-csapatot jelenlétét, megerősítette, hogy Spanyolország az ötödik a Haitit finanszírozók körében és megígérte a követelések átadását kormányának és a nagykövetségnek Port-au-Prince-ben.

Összegzés

A mérleg elemei tanusítják, hogy a Nemzetközi Bizottság (CIE-H) javaslatára az okt. 15-i nemzetközi nap haiti népe támogatására és a MINUSTAH-csapatok kivonásának követelésére jelentős sikerrel zárult. A dokumentumok ismertetése széles körben megtörtént.

A küzdelem folytatása
Néhány javaslat

2010.jún.1.
Nemzetközi mozgósítási nap

Szolidaritás Haiti népével
a MINUSTAH-csapatok (ENSZ) kivonásának követelése

Okt. 15. sikere – mindössze háromhetes előkészítés után –, ennek visszhangja arra ösztönöz, hogy még nagyobb eltökéltséggel folytassuk munkánkat. Haitinak vissza kell nyernie szuverenitását, a MINUSTAH el kell hagyja az országot.

Jún. 1-re tűztük ki a a legközelebbi szolidaritási napot, mivel ez az ENSZ-csapatok érkezésének évfordulója. Tüntessünk minden országban!

A dátum előtt 7 hónapunk van arra, hogy ez a nap sikerrel záruljon, s ez 4 hónappal a MINUSTAH újabb mandátumának meghosszabbítása előttre esik.

- 2010. febr. 27.vagy 28.

Aristide elnök elrablásának évfordulója.
A váltó csapatok érkezése (FMI) — Franciaország, USA, Kanada — 2004. febr. 29-én érkeztek az országba

E három országban küldjünk delegációt a kormányokhoz.

- Reaktiváljuk az Obamához írt levelet

Használjuk ki az alkalmat, hogy Haitiba utazik a Malcolm X egy csoportja febr. végén egy összejövetel rendezésére (más országok is megtehetik ezt).

- ENSZ-delegáció

Követeljük az ENSZ főtitkárától, hogy fogadja a CIE-H delegációját.

A kérelem beadása megtörtént.

- Megemlékezések

Jún. 1. megfelelő előkészítése és a közvélemény tájékoztatása érdekében a MINUSTAH a haiti nép ellenes akcióinak néhány évfordulóján (minden második hónapban) különböző formában és országban tüntetések. ( 2009.dec vagy 2010.jan. ; febr.vége ; ápr.).

DVD-t használhatunk az előkészítés során, martinique-i elvtársaink készítik a bizottsági összegzésről, mely rendelkezésre áll.

USA

Kalifornia, Berkeley Egyetem:

Konferencia a közoktatás megmentésére

Közöljük a Berkeley egyetem újsága, a Daily Cal okt. 24-i cikkét a hallatlan sikerű «mobilizáció az egész államban a közoktatás megmentéséért» konferenciáról.

Kb. 820 résztvevő vett részt az egyetemi hallgatók és dolgozók közgyűlése felhívására meghirdetett tanácskozáson, mely többek között ezt nyilatkozta:

«Konferenciánk célja egyszerre egyszerű és rendkívül sürgős: demokratikus módon dönteni kell egy akciótervről, mely képes az egész államban megnyerni ezt a harcot a közoktatás jövőjéről…

A közoktatást megmenteni! Semmi költségvetési nyirbálást, sem a diákok költségeinek megemelését, sem pedig elbocsátásokat! Szolidaritást az egész államban a diákok, dolgozók, egyetemi oktatók között!!

Egész Kaliforniából jöttek hallgatók, oktatók, a Pre-K1, K-122, a felnőttoktatás, a CC3, a CSU4 és a UC5 képviselői. Nagy számban hozzászóltak a plenáris ülésen és a csoportmunkában, melyben résztvettek a szakszervezetek is. A latínók, feketék nagy létszámban képviseltették magukat. A színesbőrű hallgatók és a szakszervezetek vannak leginkább kitéve a drákói költségvetési csökkentések hatásainak Kaliforniában.

A konferencia alapvető határozata a sztrájkfelhívás és akciónap az államban 2010. márc. 4-én a közoktatás megmentésére, melyet valóban demokratikus módon vitattak és hoztak meg a résztvevők. Hatalmas lépést jelent előre a mozgalom történetében. Szintén nagyon fontos, hogy a tanácskozás szervezői nagyon világosan kivehették: ez a harc integrálódik az állami és szociális szolgáltató szektor összes dolgozója harcába.»


1 Pre-K: állami óvodai és bölcsődei rendszer
2 K-12: alsó- és középfokú állami iskolai rendszer
3 Community College (CC): főiskolai rendszer
4 California State University (CSU): kaliforniai állami egyetem
5 University College (UC): nagy egyetem neve.

A Berkeley-i konferencia állami szintű akcióterve a közoktatásért

Részletek Paul EDISON és Javier PANZAR cikkéből a DAILY CAL okt. 24-i számából

(…)
Ezen a szombaton az állam különböző közoktatási területéről érkező diákok, egyetemi személyzet, oktatók, szakszervezeti felelősök kifejezték követeléseiket és aggodalmaikat abban a reményben, hogy egységfrontot hozhatnak létre. Mindannyian egyaránt fontosnak tartják a közvélemény felrázását avégett, hogy a közoktatás költségvetése emelkedjék, az állami költségvetési kurtitása meghiúsuljon.

«Megpróbálunk olyan álláspontot kialakítani, mely az egész államban érvényes az akciók egészére», mondja a tanácskozás koordinátora, Nuha Masri, a Berkeley hallgatója. «Nem gondoljuk, hogy meg tudjuk oldani az összes problémát és az emberek követeléseit kielégíteni, mindössze egységet kialakítani, olyan megoldást, mely mindenki számára elfogadható».

A messziről érkezett diákok között találjuk Jesse Chenget, egyeteme küldöttét Irvine-ből, aki előző nap érkezett és az autójában aludt az éjjel. «Felelős vagyok azért, hogy a diákok szemszögéből is láttassuk a dolgokat» mondja Cheng. Úgy véli, nagy bátorítást kapott itt, sok hallgató fog a kezdeményezés mellé állni.

A fórumon részt vettek az állami oktatás teljes skáláját képviselő pedagógusok, s az állam minden területéről várnak akciójavaslatokat. Közöttük találunk olyat is, mint az oaklandi Wells Fargo bank elfoglalása és Sacramentoban sátorváros felállítása. A javaslatok arra irányultak, hogy a következő hónapokban egyszerre, egységesen kerüljenek megvalósításra mindenütt. Négy csoportban vitatták meg a teljes közoktatást felölelő kérdéseket. Masri szerint a leghatásosabb és legjobb megoldások kerültek elfogadásra.

Alejandra Cruz: „Feltétlenül folytatni kell a közeledést az emberek felé ahhoz, hogy óriási mozgósítást valósítsunk meg és, hogy a diákküldettek ne szavazzák meg a beiratkozási díj emelését.”

Randy Christensen, az AT&T telefonkábel-fektetője a Communications Workers of America szakszervezet 9415 szekciója felelőse, aki képviseli a UC egyetemi rendszer alkalmazottait is, azt mondja, hogy a konferencián látja a kollektív terv alakulását a közoktatás védelme és a társadalmi igazságosságra törekvő mozgalomban. „Meg kell hiúsítanunk a büdzsé nyirbálását és az ingyenes oktatás irányába kell haladnunk” jelentette ki, „a tanuláshoz mindenkinek lehetőséget kell biztosítani, egyenlőség alapján” (...)

A konferencia végső döntését hamarosan közzétesszük.


Részletek a Franciaországban publikált "Kína - Információs levél"-ből

2009. okt. 1. 320.sz.

Ki segíti elő a munkaerő árának csökkentését akár törvénysértés árán?

Az Anita Chan kutató alapította China Labor News Translation (CLNT) a múlt hónapban publikálta munkáskérdésekről szóló jelentését, melyet kínai dokumentumokra támaszkodva állított össze. Egyetemi diákok 2008 augusztusa óta vizsgálták a munkaerőkölcsönzők által foglalkoztatott Coca-Cola töltőüzemek munkakörülményeit. Nem honkongi vagy külföldi civilszervezetek munkájáról van tehát szó, hanem valódi kínai egyetemi hallgatók alkotják a kutatócsoportot és kétségtelenül élvezik a kínai kommunista párt egy csoportjának támogatását.

Hogy folyt a munka? Egyszerűen beálltak dolgozni az üzemekbe, összegyűjtötték tapasztalataikat, közzétették a visszaélések és illegális gyakorlat tényét, mellyel találkoztak. 2009 közepén második vizsgálat indult, ezúttal egy diák, aki tanulmányai folytatása kedvéért felmondott, kérte bérhátraléka kifizetését saját és két kollégája számára. Csak egy alapos verést kapott a munkaerőkölcsönző két igazgatójától.
2008 áprilisában a munkaszerződésekről szóló új törvény (jan.1-től érvényes) megkerülésére egyik dél-kínai Coca palackozóüzem keltett botrányt: a Guizhu tartománybeli Cofco üzem. A Coca-Cola egyenlő arányban tulajdonos a Cofcoval, a mára privatizált valamikor állami tulajdonú élelmiszeripari óriással. Valójában ezt a munkaerőkölcsönző vállalkozást csupán ürügyként hozta létre a maga Cofco, azért, hogy elkerülje munkásaival az új munkaszerződés aláírását - ideiglenes vállalkozásba kiszervezve őket. Úgy tűnik, a módszer, mely szerint maga az üzem hozza létre saját munkaerőkölcsönzőjét, különösen elterjedt mára.

10 éve kölcsönzött dolgozó ugyanott, ugyanabban a munkakörben!
A diákcsapat 2009 májusi jelentése szerint «2004-ben nem kevesebb, mint 26.000 munkaerőkölcsönző kezelte a 25 milliós munkaerőtartalékot.». Az 1995-ös munkatörvény kihirdetése után a «központi kormány előnyben részesítette a munkaszerződést és megtiltotta a dolgozók ideiglenes munkavégzését» magyarázza a jelentés, «de egy piacgazdaságban a vállalkozásoknak módot kell találni maximális haszon elérésére, az alacsony árú munkaerőből való profit nyerésére».

Az ideiglenes munka rendszerét szigorúan szabályozza az új törvény. «Az ideiglenes munkát végző dolgozó szerződése nem haladhatja meg a 6 hónapot. Ezen felül azt határozatlan időre szóló szerződésre kell változtatni. Az «extra» munkára vállalkozó dolgozó nem foglalhat el létező termelői státuszt, csak kiegészítheti azt; a munkaerőkölcsönzött személy csak eltávozott dolgozót helyettesíthet», de, folytatja a jelentés, «ahogy vizsgálatunk és más felmérés mutatja, a gyakorlatban ezt a szabályozást nem tartják be. Vannak tehát munkaerőkölcsönzőtől kiközvetített dolgozók, akik ugyanazt a munkát végzik, mint a «véglegesítettek», csak jóval kisebb bérért és juttatásért. A Coca palackozó, ahol felmérésünket végeztük, munkaerőkölcsönző által közvetitett dolgozókat használ hosszú periódusra, némelyeket több mint 10 éve is, a munkatörvényeket megszegve». A vizsgálat olyan helyzetről ad összegzést, mely az iparban teljesen általánossá vált.

A hivatalos szakszervezet, az ACFTU szerint a munkaerőkölcsönző által kiközvetített dolgozókat nagyon nehéz védeni…

2009. jan. 13-án a «Dolgozók lapja», az ACFTU, az egyetlen hivatalosan elismert szakszervezet sajtója, cikket közölt a témában. Így foglalta össze: nagyon nehéz megvalósítani «az egyenlő munkáért egyenlő bért», mert a munkaerőkölcsönzős dolgozók sebezhetőek; nehéz az érdekeik védelme, mert sem a munkaerőkölcsönző, sem az őket foglalkoztató vállalatnak nincs kapcsolata velük, nem hallgatják meg őket, nem konzultálnak velük. Nehéz őket szervezni, mert a munkaerőkölcsönző azt mondja, ez az őket foglalkoztató vállalat reszortja – egyébként gyakorlatilag nincs is szakszervezetük –, míg az őket foglalkoztató vállalat azt állítja, nem tudja őket szervezni, mert a vállalat állományának nem tagjai.

A diákok jelentése leszögezi, hogy az ilyenfajta munkának éppen azért van akkora sikere, mert semmi kötelezettség nem irányul az ilyen típusú dolgozók felé: «ez a rendszer a munkaerő árának csökkentésére szolgál, az alkalmazottak kezeléséhez és a munkaszerződéshez kötött terhek könnyítésére. Egyébként pedig a munkaerőkölcsönző vállalatok óriási profitot realizálnak, de a munka, a jogok, az érdekek állandó veszélynek vannak kitéve.»
A Coca-Cola kerek-perec tagad, de…

Nyilvánvalóan, az első jelentés közzétételekor – egy pekingi sajtótájékoztatón 2008 decemberében – a Coca-Cola mindent tagadott a törvénytelenségeket illetően, azt azonban elismerte, hogy dolgozói 43%-ban kikölcsönzöttek! Mikor a második jelentés 2009-ben megjelent, a csapat némi javulást tapasztalt: a munkahelyi étkeztetésben nem volt különbség a kikölcsönzöttek és az alkalmazottak között, a kikölcsönzöttek is kaptak 200 yüanos lakbérhozzájárulást (kb. 20€), bizonyos üzemek emelték fizetésüket (a Guangdong tartományi Huizhuban 726-1050 yüan, Guangzhuban 960-1050 yüan). Még a Munkaügyi Iroda is vizsgálódott némely üzemben.

A CLNT ezután felidézi az IUF (Élelmezésügyi Nemzetközi Szakszerveti Föderáció) 2007-es dokumentumát, melyben aláhúzta, hogy «a vállalati hosszútávú siker a dolgozókkal való méltó viszonyon és független, demokratikus szakszervezeteken alapszik, amelyek az összes dolgozó legitim képviselői, közöttük a kikölcsönzött dolgozóké is. Nem szabad megfosztani őket szerveződésük lehetőségétől.» Az egyetemi hallgatók csoportja szeptemberben bejelentett egy újabb felmérést a Coca hangzhui üzemében, azonban a rájuk nehezedő nyomás miatt késnek…

"Kína - Információs levelek" 321.sz. 2009.okt.15. (megjelenik Franciaországban)


Nyílt levél a Kommunista Párt Központi Bizottságához Zhao Dongmin xiani munkásaktivától

«Kedves Pártvezető Elvtársak!

(…) Azóta, mióta a szakszervezeti főtitkár áprilisban megkapta bizottságunk legális bejegyzését kérő levelünket, sem a Komm. Párt, sem a helyi szakszervezet nem hajlandó foglalkozni ügyünkkel. Meglepetésszerűen ért bennünket az Állampolgári Hivatal értesítése, miszerint bizottságunk «a törvényes bejegyzéssel nem rendelkezik.»

Ugyanakkor a hivatalos szakszervezetet elhagyó dolgozók bizottságai létrejötte folyamatában ezen esetünk nem képez kivételt. Néhány állami tisztviselő megengedi magának a szakszervezeti jogok megsértését, ellentétesen a kínai Alkotmányban leírtakkal és a párt 17. kongresszusa legfontosabb üzenetével szemben. Úgy gondoljuk, az Állampolgári Hivatal visszaél hatalmával, akadályozza a munkásokat és parasztokat jogaik megvédésében és a korrupció elleni harcukban.
A hivatalos bejegyzés kérése a munkásosztály olyan követelése, melyet teljes mértékben megindokolt a párt számára, csakúgy mint a demokratikus, népi diktatúrájú szocialista állam számára, melyet a munkásosztály vezet szövetségben a parasztsággal. Bizottságaink tevékenysége arra irányul, hogy a korrupcióval szembeszállhassunk, a megvesztegethető vezetőket meg lehessen büntetni, hiszen ezek a vállalati irányítással (amit a politikában úgy hívunk: tőkés bürokrata osztály) együttműködve cselekednek, brutálisabbak és könyörtelenebbek maguknál a kapitalistáknál is. A bizottságok önkényes akadályozása gyengíti magát a pártot is, a szocialista államot (…).»


Afganisztán

Az afgán LRA üzenete

A Nemzetközi Információk 354. számában a Független Munkáspárt (POI) kommünikében követelte az afganisztáni idegen csapatok kivonását.
357. számában afgán levelezőnk levelét tettük közzé a választások utáni helyzetről. Utalt arra a küldeményre, mely most érkezett: «az LRA aktivistái, a szocializmus hívei küldik a következő üzenetet.»

«Kedves Elvtársak az Egyetértésnél és a POI-nál, fogadjátok elvtársi üdvözletünket. Megkaptuk felhívásotokat, melyben határozottan kiálltok a NATO francia csapatainak kivonásáért és követelitek, hogy a demokrácia bevezetésének és újjáépítésnek álcázott barbár missziónak vessenek véget.

Tudjátok, hogy a választások mindössze utolsó kétségbesett kisérletre szolgáltak a kabuli rezsim legitimálására, de szégyen-gyalázatba fulladtak a soha nem látott mértékű csalás miatt (...).
A jelöltek mindenütt tiltakoznak, még azok is, akik az USA-ban élnek. A hivatalos adatok szerint a 17 millió jegyzéken lévő állampolgárból mindössze 5 millió adta le voksát, ami csalás, még akkor is, ha valóban nagy volt a távolmaradás a biztonságos körülményekről való gondoskodás híján. Köszönjük korrekt álláspontotokat Afganisztán kérdésében, szolidaritásotokat az afgán néppel és ellenállási mozgalommmal.»


Directeur de la publication: Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse

A szolgaságról

Tamás Gáspár Miklós


A szolgaság – habár egyetemes állapot – sokféle, és a szenvedésnek számtalan alakzata van, amelyet evvel a képzettel vagy metaforával leírni nem célirányos. Ha a fölszabadulás módozatain tűnődünk, akkor a legelső dolgunk a szolgaság tüneteinek fölismerése. Azt hihetnénk, hogy ezek a tünetek nyilvánvalók.

De nem. Az uralkodó kultúrának az a föltevése, hogy az emberek ténylegesen szabadok, és a szolgaság patologikus: olykor szabad beleegyezésen nyugszik. Vannak esetek, amelyekben személyek – látszólag – önként alárendelik magukat más személyeknek vagy személytelen tekintélyeknek. Belépnek merev hierarchiájú szektákba vagy katonás szervezetekbe, mazochisztikus nemi kapcsolatokba, mester-tanítvány viszonyokba, egyenlőtlen barátságokba. Néha az a benyomás keletkezhetik, hogy némelyeknek a szolgaság mély (benső) szükségletükké vált. Máskor a szolgaságba való belenyugvást (vagy a benne lelt perverz élvezetet) kulturális tulajdonságként írják le, mintha a szabadság igénye és a szabadság öröme nem volna egyetemes. (Elterjedt közhely Kelet-Európában, hogy az emberek a korábbi rendszerben úgymond „megszokták” az alárendelődést, a tekintélynek való engedelmességet, s ezt most is kívánják, amikor állítólag már „nem volna muszáj”.)

A szolgaság a maga őseredeti formájában tízezer évekig az emberiség nagy részének közös sorsa volt. Egészen a huszadik századig még Európában is verték az alacsonyabban állókat: a béreseket, a zselléreket, a cselédeket, a szolgálókat. Verte az őrmester a bakát, a tanító a tanulót, a férj a feleséget, az apa a gyereket, a nyomozó a gyanúsítottat. Évezredekig térdelt az emberiség a följebbvalói előtt, az istenei előtt, csókolta a rá lesújtó kezet. Kikötötték, deresre húzták, megszégyenítetté k. Szepegve, szűkölve, sírva, alázatosan kérte az emberiség többsége urának bocsánatát akkor is, ha nem szegett szabályt. A foglyok kínzása ma is elterjedt gyakorlat az összes ismert rendszerben. Az ókorban ezt egyszerre nyersen és ünnepélyesen be is mutatták: a római diadalmenetekben rabláncon húzták-vonták a legyőzött „barbár” fejedelmeket, a vereséggel kivégzés járt, a vesztes ellenfél asszonyait szétosztották a katonák között. Akit legyőztek, rabszolga lett, térdelhetett új ura előtt. Megcsonkították, megbélyegezték.

A keresztyénségről, amely először utasította el ezt félreérthetetlenül, még ma is mondják – Nietzsche nyomán – , hogy „rabszolgamorál”, mert az emberek egyenlőségét állította, és azt merte mondani, „szeresd ellenségedet”. Még ma is, kétezer esztendővel később, ez az egyik legforradalmibb mondat. Ahhoz, hogy erkölcsi következményeit belássuk, még ma is nagy képzelőerő kell.

Az alárendeltek még nem is olyan régen beszolgáltatták az általuk megtermelt javak nagy részét uruknak, ingyen dolgoztak neki, mindig a rendelkezésére kellett állniuk, esetleges gazdasági lehetőségekért (kocsmatartás, őrletés, disznóvágás) fizetniük kellett neki, hozzájuk szállásolták be – akár hónapokra és ingyen – a csapatokat, csak ők fizettek adót, hosszú évekig kellett katonai szolgálatot teljesíteniük, nem volt szavazati joguk, és többnyire az egyszerű fizikai helyváltoztatá suk se volt szabad. Politikailag uruk képviselte őket, és jogilag uruk bíráskodott fölöttük. Az úr fogdmegjei rendszeresen bántalmazták őket. Feleségüknek és lányuknak a följebbvalók szexuális igényeit zokszó nélkül illett kielégíteniük. Ha kellett, szegényes javaikat minden további nélkül elszedték tőlük, vetésükön átgázoltak a lovas vadászok, miközben hajtókként nekik kellett fölverniük a vadat. A panaszkodásért pofon járt vagy korbácsütés.

Így éltek őseink, ezek azok az ezeréves, nemes hagyományok, amelyeken a konzervatívok annyira elérzékenyülnek. A magyar történeti publicisztika (a
hivatalos) még az 1930-as években is helytelenítette a jobbágyfölszabadítást. Az volt a romlás kezdete – írták a porladó kollégák.

A kapitalizmus előtt az alárendeltek fizettek az úrnak. A kapitalizmusban a termelőeszközök tulajdonosa fizet a proletárnak. Azért, hogy – saját termelőeszközök híján – a proletár termelhessen s ebből megélhessen, a munkaerejét kell eladnia. A jobbágy nem adta el a munkaerejét s a munkaidejét, az amúgy is ura jussa volt. A proletár nem személyes alárendeltje, szolgája a tőkésnek, kettejük viszonyát a pénz közvetíti. Ez a viszony nem személyes. Ráadásul szabályozott: a munkaszerződés föltételeinek betartása a jog eszközeivel kikényszeríthető . Ezek a föltételek alku eredményei: az alkuban a proletár esélyei rosszabbak, mint a tőkéséi, de vannak azért lehetőségei, ha szervezkedik, sztrájkol.

A proletár (személytelenül) alárendelt helyzetét a polgári társadalom két fő instrumentuma – a pénz és a jog – határozza meg. A proletár mint állampolgár és mint egyenrangú vásárló a fogyasztói piacon A SZABAD IDEJÉBEN nem alárendelt, nem szolga. Egyenlőként alárendelt – ennek kifinomult és bonyolult elemzése Marx egyik fő érdeme – , de itt az egyenlőség mozzanata is valóságos és lényeges.

Igen ám, de ez a társadalom is hierarchikus, és a hierarchiának (az egyenlőtlen rangsornak) úgy látszik, az a természete, hogy kiterjed, mindenüvé behatol. A munkás egyáltalán nem szabad a munkahelyén. Nyilvánvalóan a tőke piaci érdekei szabják meg, hogy mit és mennyit termel, hogy mennyi ideig dolgozik, munkájának természetét pedig a megfizethető „legfejlettebb” technika írja elő. A munkaintenzitá st, sebességet állandóan fokozzák. Ezt különleges személyzet ellenőrzi. A technikai utasításokat, paramétereket szigorúan be kell tartani. Az üzemi munkafegyelem egyre szorosabb (szemben ellenkező híresztelésekkel, az iparban a futószalagmunka részaránya alig csökken).

A szabadidőben – írtam följebb – a munkás szabad és egyenlő. De ez változik. A fogyasztás meglehetősen irányított, a céltudatosan megtervezett új (mintegy hetvenéves) településszerkezetben a legtöbben rákényszerülnek a gépkocsihasználatra és a vele együtt járó életmódra – ezt tovább fokozza a városokon kívüli bevásárlóközpontok elterjedése. A szabadidőt a televízió és az interaktív digitális szórakoztatás tölti be, amely látszólag ingyenes, de a reklámok miatt beépül az egyre uniformizáltabb fogyasztói piacba. A prekarizált munkamodellben a megbízásra váró részmunkaidős dolgozók a mobil hálózatok révén folyton „be vannak kapcsolva” (mindig „on”, sohasem „off”), a munkaidő és szabadidő összeolvad. A szabadidő mint fogyasztási cikk mindenkit állandóan „bekapcsol”. A villamoson, buszon, vonaton mindenkinek a fülében a fülhallgató, árad a populáris zene, árad minden autóban, minden szórakozóhelyen, minden nyilvános térben. Még az orvosi várószobákban is mindenütt képernyő, megy a reklám, árad a populáris zene, amely elől nincs menekvés.

Az állampolgár számára politikailag döntő információk látszólag szabadon hozzáférhetők, ám a tények és a racionális vita láthatósági tere egyre szűkül, a silány bulvárlapok és kereskedelmi rádiók, televíziók értelmetlen, sekélyes, repetitív ostobaságai mindent elöntenek, s a maguk fölületes és nevetséges, torz sikerkultuszá val a versenyetikát terjesztik. Így a piaci helyzetek szimulálásával töltik ki azt a szabadidőt, amelynek elvileg szabadnak kellene lennie a versenytől, a munkától, a nagy, személytelen erők puha terrorjától.

Azok, akik már kiestek a munkaidő/szabadidő dichotómiából, nem zuhannak ki a szabályozási szférából – s ha mégis, akkor jaj nekik. A munkanélküliek világszerte egyre inkább kénytelenek értelmetlen és kilátástalan átképzési és közmunka-programokban részt venni, ami a közrendet-közcsendet szolgálja, nem a visszakerülésüket az ún. munkaerőpiacra. Akik erre nem képesek, azokat
zuhanás közben fölfogja a háló: a büntető igazságszolgáltatás, a börtönrendszer, a pszichiátriai rendszer, a kórház, a drogambulancia, az idegenrendészet, a jótékonyság, a „szociális gondozás”, az „ifjúságvédelem” stb., amely cserébe teljes konformitást, behódolást követel meg.

Aki pedig ebből is kiesik, éhen hal, hacsak nem gyilkol és rabol. De persze így se él sokáig.

A munkába nem álltak (vagy a prekárius-munkanélküli életet még el nem kezdők) egyre nagyobb mértékben intézményekbe zsúfolódnak. A fiatal anyákat (és apákat!) a munkahelyekre kényszerítő rendszer egyre korábban nyomja be a kisgyerekeket a megőrzőkbe (óvodába stb.), és az egyetemi oktatás általánossá válásával egyre hosszabb időt töltenek egyre értéktelenebb és antiintellektuá lisabb oktatási intézményekben, Nyugaton ez sok százezer esetben már harmincéves korig terjed.

Az uralkodó ideológia is egyre agresszívabb. Jogilag a KÖTELESSÉG, gazdaságilag a MUNKA, politikailag a NEMZET fogalma köré rendeződik. Ez csupa rendfogalom, szabályozási tervvázlat. Mindegyik a személyes és a kollektív ellenállás megtörését szolgálja. A rendnek ez a fogalmi szentháromsága nem szolgál vigasszal. A vigasz tömegkommuniká ciós pótléka – a tőketulajdonnal nem rendelkezők állítólagos „piaci sikerének” (vö. vetélkedők, szerencsejátékok, tehetségkutató versenyek stb., no meg elsősorban a profi sport) talmi legendája – nem eléggé hatékony. A „premodern”, prekapitalista rezsimek kettős ideológiája – egyrészt a „rendi”, azaz kasztrendszer, másrészt az ennek közvetlenül ellentmondó evangélium – erre sokkal alkalmasabb volt. Az egyház a maga monarchikus szerkezetével, uralmi szimbolikát erőltető csúcsíves székesegyházaival szintén ambivalens volt, az általa prédikált alázat (szegénység, szüzesség, engedelmesség) ellentmondott a papi fönsőbbségnek, egérutat kínált a lázadásnak.

A mostani rendszerben kisebb a közvetlen fizikai kényszer és a személyes függőség szerepe, de a hatalom sokkal átfogóbb a személytelensége révén (a tőke absztrakció: a burzsoázia politikai osztályhatalma közvetett, s egyébként sem erős: a tőke elvontsága uralkodik, nem a polgárság).

A szolgaság elemeit az állammal egyesült médiák és ideológiai apparátusok jelentik, az uralom lényege rejtett és elvont; tudományos elemzés nélkül nem észlelhető. Mindenki érzi, hogy nem – a jobbik esetben: nem teljesen – szabad, de az uralom (az úr) megfoghatatlan.

Az eredményes lázadás – ha lehetséges egyáltalán – rendkívül bonyolult lenne. A lázadás szerszámait szelíden kivették a szolgák kezéből.

Könyvégetés a XXI században!!!!!

Faludy György verseinek állami ünnepekről való kitiltásának ötlete után néhány héttel új, és talán még veszélyesebb gondolatokkal kell szembenéznünk. Kérem, mindenki gondolja végig a Demokratában megjelent, Pozsonyi Ádám által jegyzett "Harcra fel!" című írás lehetséges következményeit. A szerző többek között ilyeneket üzen:

"Alakítsunk kis házi kommandókat. Három-négy fős csoportokban fésüljük át a könyvtárakat, és lopkodjuk ki, majd semmisítsük meg a ballib hazaárulás és ízléstelenség fekélygócait. Ha a kicsempészés nem megoldható, tépjünk a lapokba, firkáljuk össze, szellemi mérgezésre tegyük alkalmatlanná a futtatott senkiházik mocskait, mit hazaáruló médiánk minden szinten propagál./
/Ne becsüljük le ezt a feladatot. A világ sorsa szellemi síkon dől el..."

"Spiró ótvar, Konrád átok, Nádastól meg mindjárt hányok.<< Ez legyen a felállítandó kis szabadcsapatok indulója, kik hősi, szent harcba indulnak a magyar szellemi élet megtisztításáért. Erkölcsi gátlásuk ne legyen."


Ne minősítsük a Demokratát és főszerkesztőjét, Bencsik Andrást, aki ezt
megjelentette. Kérem, ne minősítsük Pozsonyi Ádámot, de még az
íráskészségét sem. Mert ennek már nincs értelme.
Ne minősítsük azokat a pártokat, író- és újságíró- és egyéb
alkotószövetségeket, kulturális közösségeket és szervezeteket, egyházakat,

amelyek ezt szó nélkül hagyják. Mindegy is, mit tesznek és mondanak.
Cinkosok voltak abban, hogy idáig jutottunk. Már késő: magunkra vagyunk
utalva.
Csak azt kérem, hogy védjük meg együtt a könyveket. Kérem a könyvtárosokat, a könyvesbolti eladókat, az olvasókat, a vásárlókat, ne engedjék, hogy ezek a gondolatok lábra kapjanak és pusztítsanak ebben az országban.
Nem tudom, hogyan óvhatjuk meg gondolatirtó gárdisták pusztítása ellen a könyveket, de ha kell, akár rejtsük el őket biztos helyre, amiképpen ezt más, vészterhes történelmi pillanatokban elődeink sokszor megtették.
Nem létezhet, hogy olvasó ember ilyesmivel egyetérthessen, ilyesmit eltűrjön. Nem létezhet, hogy ez hit-, nézet-, vagy éppen politikai vonzódás kérdése legyen  Magyarországon.
Kérem, értsünk egyet Pozsonyi írástudóval: ne becsüljük le ezt a feladatot, mert "a világ sorsa szellemi síkon dől el". Ne becsüljük le magunkat! És kérem: bármi történik, nekünk legyenek erkölcsi gátlásaink!
Kérem, értsünk egyet azzal a gondolattal, amelyet meglepő módon a Demokrata ugyanennek a számnak egy másik oldalán idéz:
"A nemzeteket úgy likvidálják, hogy legelőször elveszik az emlékezésüket.     Megsemmisítik könyveiket, műveltségüket, történelmüket. És valaki másféle könyvet ír, más műveltséget nyújt, és más történelmet gondol ki nekik. A nemzet lassan nem érti jelenét és elfelejti a múltját./ (Milan Kundera)"


Andrassew Iván

November 7.

Nov.7-én, szombaton a kommunistàk az egész vilàgon megünneplik az 1917-es októberi forradalom évfordulójàt.
A link videójàn angolul énekli a Szovjetunió himnuszàt az amerikai kommunista Paul Robeson, a moszkvai 1945-ös felvonulás képeivel kísérve.

http://www.youtube. com/watch?v=OFPw5NTi1NQ&feature=related

Trockij : Az elárult forradalom (1936) (Részletek)
Államkapitalizmus?
(…) A szovjet rejtvényt megpróbálták az « államkapitalizmus » fogalmával leplezni, amelynek az az előnye, hogy senki sem tudja, mi a pontos jelentése. Elsősorban annak az esetnek a jelölésére szolgál, amikor a burzsoá állam átveszi a közlekedési eszközök és bizonyos iparágak irányítását. Az efféle intézkedések szükségessége az egyik tünete annak, hogy a kapitalizmus termelőerői meghaladják a kapitalizmust, és arra késztetik, hogy részben maga tagadja önmagát a gyakorlatban. (...)
A háború óta, és főleg a fasiszta gazdaság tapasztalatai nyomán, legtöbször az állami beavatkozás és gazdasági irányítás rendszerét nevezik „államkapitalizmusnak”. A franciák hasonló esetben egy jóval megfelelőbb fogalmat használnak: az etatizmusét. Az államkapitalizmusnak és az etatizmusnak kétségtelenül vannak közös pontjaik, de mint rendszerek inkább ellentétesek, semmint azonosak. Az államkapitalizmus a magántulajdonnak állami tulajdonnal való felváltását jelenti, és éppen ezért megőriz egyfajta radikális jelleget. Az etatizmus – Mussolini Olaszországban, akár Hitler Németországban, Rooselvelt Amerikájában, vagy Léon Blum Franciaországában – az állam beavatkozását jelenti a magántulajdon alapján, az utóbbinak megmentésére. Bármi is legyen a kormányok programja, az etatizmus elkerülhetetlenül a gyengék vállára helyezi át az erősekéről a rothadó rendszer terheit. (...) nem a termelőerők fejlesztésének szükséglete vezérli, hanem az igyekezet, hogy a magántulajdont az ellene lázadó termelőerők rovására is fenntartsa. (...) egyszóval, mélységesen reakciós.
A termelési eszközöknek az állam kezében való összpontosítását a történelemben először a proletariátus hajtotta végre társadalmi forradalom útján, nem pedig a kapitalizmus a trösztök államosítása útján. Ez a rövid elemzés elég ahhoz, hogy kimutassuk, mennyire abszurd az államkapitalizmus azonosítása a szovjet rendszerrel. Az első reakciós, a második nagy fejlődést valósít meg.
Szovjetunió társadalmi jellegének kérdését a történelem nem döntötte még el.
(...) Tegyük fel, hogy a bürokráciát egy forradalmi párt megfosztja a hatalomtól, egy olyan párt, mely rendelkezik a régi bolsevizmus összes kvalitásával, és ezenkívül az utóbbi idők nemzetközi tapasztalataival. (...) A tulajdonviszonyokat illetően nem kellene forradalmi intézkedésekhez folyamodnia. Folytatná és végigvinné a tervgazdaság tapasztalatát. A politikai forradalom útján, a bürokrácia megdöntése után a proletariátusnak igen fontos reformokat kellene végrehajtania a népgazdaságban, de nem lenne szükség új társadalmi reformra.
(...) Ha a szovjet rendszert átmenetinek vagy közbülsőnek minősítjük, akkor mellőzzük az olyan kialakult társadalmi kategóriákat, mint a kapitalizmus (beleértve az „államkapitalizmust” is) és a szocializmus. Ez a meghatározás azonban önmagában véve teljességgel elégtelen, és azt a hamis gondolatot sugallhatná, hogy a jelenlegi szovjet rendszer számára egyedül lehetséges átmenet a szocializmushoz vezet. Csakhogy semmi nem zárja ki a kapitalizmushoz való visszakanyarodás lehetőségét. A teljesebb meghatározás szükségképpen hosszadalmasabb és nehézkesebb lesz.
A Szovjetunió a kapitalizmus és szocializmus közötti átmeneti társadalom, amelyben: a) a termelőerők még nagyon is elégtelenek ahhoz, hogy az állami tulajdonnak szocialista jelleget adjanak; b) az eredeti felhalmozásnak az ínségből született hajlama a tervgazdálkodás valamennyi pórusában megmutatkozik; c) az elosztás burzsoá természetű normái alkotják a társadalmi differenciálódás alapjait; d) a gazdasági fejlődés, bár lassan megjavítja a dolgozók helyzetét, hozzájárul egy kiváltságos réteg gyors kialakulásához; e) a bürokrácia a társadalmi antagonizmusok felhasználásával a szocializmustól idegen, ellenőrizhetetlen kaszttá vált; f) a társadalmi forradalom, amelyet a kormányzó párt elárult, él még a tulajdonviszonyokban és a dolgozók tudatában; g) a felhalmozott ellentmondások fejlődése vagy a szocializmusba torkollik, vagy visszavezeti a társadalmat a kapitalizmushoz; h) a kapitalizmus felé tartó ellenforradalomnak meg kell törnie a munkások ellenállását; i) a szocializmus felé tartó munkásoknak meg kell dönteniük a bürokráciát.

Világ Körüli Menet a Békéért és Erőszakmentességért

Kedves Barátok!

Már csak 21 nap és megérkezik a Világ Körüli Menet a Békéért és Erőszakmentességért nemzetközi delegációja Magyarországra!
Tarts velük, velünk Te is november 4-én 18 órától a 0. km kőtől a Sándor-palotáig a világ legnagyobb összefogása részeként egy fáklyás menetben az Erőszakmentességért és a Békéért!

Kérlek, jelezd nálam, hogy hányan jöttök!
Fáklyajegyek már kaphatók 900 Ft-os áron, ami az önkéntes delegáció támogatását is szolgálja.

Küldd tovább ezt a meghívót és a video meghívókat barátoknak, ismerősöknek e-mail-en, wiw-en stb.
Ha segítenél a szervezésben, várunk vasárnap 18 órától a BúgóCsigatanyán (VII. Rózsa u. 27.)
Jusson el mindenkihez az erőszakmentes tudatosság ezen üzenete!

Kérlek, jelezz vissza, hogy számíthatunk-e Rád!
Köszönjük!
Németh Kati
06-20-9586212
www.vilagbekemenet.hu
www.theworldmarch.org (minden napról videók)

Video meghívók terjesztésre:
http://vimeo.com/groups/eroszakmentesseg/videos/6934598
http://vimeo.com/6936113
A menet indulása Új-Zélandról: http://vimeo.com/6896681

Nemzetközi információk 359.sz.

2009.okt.21.
A Dolgozók és népek Nemzetközi Egyetértése hetilapja

Tartalom:

Franciaország: a Független Munkáspárt (POI) nyilatkozata 2009.okt.17-18. «Meddig folytathatja a Sarkozy-kormány, hogy mindent tönkretesz?»
Honduras: publikációnk
— az Nemzeti Ellenállási Front okt. 15-i kommünikéje «Az ellenállás nem hátrál, nem fog hátrálni az Alkotmányozó Nemzetgyűlés követelésében!»
— Juan Barahona beszéde a hondurasi társadalombiztosítási intézetben (IHSS) «Az Alkotmányozó Nemzetgyűlés a nép joga, amiről nem mondhatunk le».
Oroszország: 2000 munkás és szakszervezete megerősíti: «Követeljük vállalatunk államosítással való megmentését!» Interjú egy munkással, a Rabocsije Izvésztyija levelezőjével.
Mexikó: 2009. okt.19. a Dolgozók Politikai Képviseletéért Bizottság nyilatkozata.
«A szakszervezeti vezetés feladata kell legyen a tüntetésben résztvett összes társadalmi és politikai szervezetet támogatásával, felszólítás az országos sztrájkra.»

Honduras

A Nemzetközi információk több számában publikálta a hondurasi eseményeket (344; 345; 346; 347; 348; 349; 350; 356; 357; 358)

«Az ellenállás nem hátrál, nem fog meghátrálni az Alkotmányozó Nemzetgyűlés követelésében!»

A Nemzeti Ellenállási Front az Amerikai Államok Szervezete (OEA) kérésére felállított bizottság utóbbi eseményei kapcsán ezt nyilatkozza:

Elvtársunk, Juan Barahona, a Front képviselője, Zelaya elnök delegációjának tagja visszavonul a dialógusból.

A puccsista küldöttség a tárgyalások előtti akadályként megpróbálta a párbeszédet megbénítani avval, hogy elutasította képviselőnk részvételét, melyet a 3.sz. egyezményben rögzítettünk. Megjegyezzük, hogy nem hátrálunk az Alkotmányos Nemzetgyűlés összehívását illető követelésünkben, mely a hondurasi nép követelése is egyben.

Tudjuk, hogy egy olyan menőverről van szó, mellyel a puccsista fél a párbeszéd kudarcára törekszik különböző ürügyekkel, így lehetőséget akarunk biztosítani Zelayának arra, hogy tetszése szerint helyettesítse küldöttünket. Eképpen Rodil Rivera Rodil ügyvéd került helyébe.

- Mindez azt jelenti, hogy a Nemzeti Ellenállási Front elhagyja a Guaymuras-párbeszédet, harcunkat az utcán folytatjuk a jún. 28. előtti követeléseink teljesítéséért, mint: «visszatérés az alkotmányos rendhez, Zelaya elnök funkciójába visszahelyezése, az Alkotmányozó Nemzetgyűlés összehívása».

- Elnökünk döntését respektálni fogjuk összes feltételeivel, ha a San José-egyezményt aláírja, teljes mértékben egyetértünk vele, hogy a puccsistáknak el kell hagyniunk funkciójukat és a köztársasági elnöki feladatkörnek helyre kell állnia.

- Figyelmeztetjük a puccsistákat, ha az elnöki hatáskört helyreállító egyezmény nem jön létre okt. 15. előtt, az Ellenállás országos szinten akciókat folytat a nov. 29-re várható választások obstruálására.

- Felhívást intézünk a népi szervezetekhez, hogy duplázzák meg erőfeszítéseiket a katonai-munkáltatói diktatúra feletti győzelemért, az alkotmányt limitáló határozatokkal szemben, a politikai foglyok szabadon bocsájtására, a cenzúra eltörlésére, a Globo, Canal 36 elektronikus és a független sajtó média szabad működése vissszaállítása érdekében.

«108 napos küzdelem után sem adja meg magát senki»
Tegucigalpa, 2009.okt.15.


«Az Alkotmány a nép joga, amiről nem mondhatunk»
Juan Barahona beszéde az IHSS, a hondurasi társadalombiztosítás intézetben
Tegucigalpa, szept.16.

A dolgozók egyesültek a néppel, velünk jöttek, az ellenállást választották. Tegnap verték őket.

Optimistának kellene érzeni magunkat a tegucigalpai gigantikus mozgósítás láttán, hiszen még a kis falvakból is olyan sokan jöttek! Ez a mozgósítás, Elvtársak, azt jelenti, hogy a hondurasi nép győzelme közeleg. Egyenesen haladunk a győzelem felé, Zelaya elnök visszatéréséhez és az Alkotmányozó Nemzetgyűlés összehívásához.
Az alkotmányhoz eleve joga van a népnek. Erről nem mondhatunk le. Ennek a jognak győznie kell.

Ez az alkotmányozás fogja megnyitni az utat a hondurasi társadalmi átalakulás felé, amiért küzdünk. Ezért a változásért harcolunk évek óta. Ma az államcsínnyel az oligarchák ellentmondásos módon felgyorsították az eseményeket a hondurasi nép társadalmi átalakulása felé.

Új hajnal felé tartunk. 81 napja kezdtük és senki sem adta meg magát, senki nem vesztette el tartását, senki nem szomorú, mindannyian céltudatosak vagyunk a közelgő győzelem miatt. Ezért nem hagyjuk abba az ellenállást, amely mellett elköteleztük magunkat jún. 28-án.

Elvtársak, népünk győzelmével megszabadulunk a neoliberális modelltől, mely elnyom bennünket, a privatizációkkal megfoszt minket az állami vagyontól. Mindent, amit elvettek, visszaszerzünk! Ismét a nép tulajdona lesz! A földek a parasztok társadalmi tulajdonába kerül!

Ebben a küzdelemben kell definiálnunk azt a rendszert, melyet akarunk. Milyen egészségügyi rendszert, milyen oktatásit akar a hondurasi nép? Ezért kell harcolnunk, Elvtársak!

Ma a közkórházakban fizetni kell a konzultációért. Receptet írnak, gyógyszert kell venni, fizetni kell a röntgenért, meg kell vásárolni a gézt, a kötést is. Ezt kell megváltoztatnunk, Elvtársak! Senki se feledje!

Az oligarchák államcsínyt hajtottak végre, mert nem változtatásokat akarnak, nem új Alkotmányt a választások után, csak szavazást! Nekünk új alkotmány kell! A választások közelegnek. Lehet, hogy meg sem tartják őket, lehet, hogy a jelölteket elutasítja a hondurasi nép és a nemzetközi közvélemény. Nem választhatunk olyat, aki a puccsista rendszer folyamatosságát képviseli! Azt hiszitek, a puccsisták demokrata elnököt adnának? Soha!

Azt akarják, hogy ez a társadalom soha ne legyen demokratikus. Burzsoá diktatúrát, oligarcha diktatúrát akarnak. Ezt választotta a Liberális párt, a Nemzeti párt és a hadsereg, azok, akik 100 évig irányították ezt az országot.

A jún. 28-i államcsíny azért zajlott le, hogy soha induljon demokratikus folyamat ebben az országban. Mert ez fenyegetné az ő érdekeiket és privilégiumaikat. Most értette meg a nép.

Folytatjuk harcunkat, hogy ezt a demokráciát megkapjuk, részvételi demokráciát, melyben a nép irányít, szabja meg saját sorsát, jövőjét, amit akar és amit nem akar.

Eddig ennek az oligarchiának alávetettek bennünket, gazdasági és politikai előjogaikat velünk szemben juttatják érvényre. Az országot kifosztották, a közszolgáltatásokból lettek milliárdosok. Ezért kell a győzelmet kivívnunk, Elvtársak, ezért kell az alkotmányunk.

Ti, Elvtársak, egyetértetek-e azzal, hogy az alkotmányt leállítsák? Az emberek azt kiáltják: nem! Akkor meg kell küzdenünk érte, meg kell védenünk azt, mert ez fogja meghozni a társadalmi változást. Ebben tudunk dönteni arról, milyen típusú államot akarunk, milyen demokráciát, milyen gazdasági modellt, milyen rendszert.

Ezért az Ellenállás harca nem áll le : most vagy soha! Most vagy soha! Most vagy soha!

Várnunk kellett arra a pillanatra, hogy a 81 napos megszakítatlan ellenállás után országos és a 18 megyében folytathassuk a harcot. De senki nem állt le! Sem a csaták, sem a rendőrség puskáival, pisztolyaival, tankjaival, könnygázbombáival nem tudtak megállítani minket. Előre megyünk azon az úton, melyen majd a nép dönt a folytatásról, egy jobb jövőről, egy új hazáról.

Azért harcolunk, hogy gyermekeinknek, akik velünk haladnak, az új generációnak új hazát nyújtsunk, olyat, mely méltó erre a névre, mely hazája lesz mindenkinek.


Franciaország

PARTI-OUVRIER-INDEPENDANT

Az országos szövetségi tanács nyilatkozata
(2009.okt.17-18.)

Meddig folytathatja a Sarkozy-kormány, hogy
mindent tönkretesz?

«A bankokat bónusz-őrülettel állítják talpra» volt a közelmúlt Le Monde címe. A bankok és spekulánsok számára a business újra folyik. A lakosság, a munkásság, a parasztság, a fiatalok, a nyugdíjasok számára:
• elbocsátások;
• a paraszti jövedelmek összeomlása;
• a kózházak és társadalombiztosítás pénzügyi fojtogatása;
• a jövedelmek vásárlóértékének szabadesése.
A dolgozók, a parasztság, a fiatalok, a nyugdíjasok tudják jól és nem hajlandók elfogadni.
A hírmagyarázók is beismerik, hogy a piac a csőd felé halad. Mégis, ha a lakosság összes rétege is elutasítja, ez a válságkormány folytatja…

Hogy lehet megérteni?

«A dolgozók elutasítják…»

Nem a dolgozók harci akarata hiányzik. Nagy sztrájkok és tüntetések zajlanak az év eleje óta. Az elbocsátások provokálta sztrájkok, a munkakörülmények súlyosbodása okozta sztrájkok. A France Télécom spontán munkabeszüntetése az öngyilkossági hullám után csakúgy, mint az okt.16-i, az ország minden részéből összgyűlt 50 ezer paraszté.
A dolgozók jogosan teszik fel a kérdést: «Ki teszi lehetővé ennek a Sarkozy-kormánynak (mely 11 %-os eredményt ért el a legutóbbi választásokon), hogy folytassa?»
Hogy válaszolni tudjunk, be kell mutatni a tényeket.

«Az elbocsátások megtiltása…»

Harc az elbocsátásosk ellen?
Egy év óta a POI javasolja az országos egységmenetet az elbocsátások megtiltásának követeléséért. Az e célból létrehozott bizottságokban részt vesz. Több konvenciót, országos találkozót tartott a POI-aktivisták, dolgozók, más irányzatok aktivistái és felelősei részvételével, a szoc. párt, a komm. párt, az antikapitalista párt, a balpárt tagjaival, mondván «A megosztáson átlépve, egyesüljünk közös menetben az elbocsátások megtiltásáért.» Az első országos összejövetelt nov. 28-ra hívtuk össze.
Ennek ellenére megállapíthatjuk, hogy a legfőbb „baloldali” pártok vezetői elutasítják az elbocsátások megtiltása terhének vállukra vételét.

«… vagy részvétel Sarkozy dialógusaiban?»

A komm. és szoc. párt vezetői elfogadják Sarkozy javaslatát az «ipari területekről folyó párbeszédet» illetően. A párbeszéd, mely Estrosi miniszter szerint: «a nagy szakszervezeti tömörülések képviselői – és rajtuk keresztül Franciaország» a «vállalati vezetőkkel (…), a pénzügyi vezetőkkel» és az állammal «új iparpolitikát, új gazdasági és szociális paktumot» hozhatnak létre.
«Új szociális paktum» a munkáltatókkal, akik elbocsátanak, a kormánnyal, mely támogatja őket és maga is tömegesen csökkenti a a közszolgáltatási munkahelyeket? «Új szociális paktum» a munkahelyek megszűnésének elkísérésére?
Ezeket a «dialógusokat», melyekbe a szakszervezeteket is be akarják vonni, Sarkozy mint a szakszervezeti vezetők számára vonzó javaslatot merte bemutatni.
Hogy lehet megérteni, hogy nem utasították azonnal vissza? Ugyancsak érthetetlen, hogy Bernard Thibault (a CGT szakszervezeti vezetője) azt nyilatkozta, mikor a Molex 283 dolgozója közül 268-ot elküldtek: «Megmentettük az ipart, de a munkahelyeket nem». A dolgozók számára az ipar megmentése semmit sem mond munkahelyek nélkül. A munkahely életbevágó!

Ha a Sarkozy-kormány, melyet senki nem támogat, folytatja, nem azért van, mivel azok, akiknek opponálniuk kellene, nem azt teszik, politikájának kísérőivé váltak?

«Hogyan lehet megakadályozni a postaprivatizációt …»

Ez a kormány milliárdok százait bocsájtotta a bankárok és spekulánsok rendelkezésére. A tőzsde újra virul. Ugyanaz a kormány pedig képes elmenni a postaprivatizáció legvégéig, és az SNCF-et (vasút) kitenni az általános versenynek.
A Posta-ügyben kétmillió honpolgár mondott nemet a privatizációra. Aztán pedig? A kormány fenntartja a törvényt. Mit lehet tenni?
Jean-Marc Ayrault, a Nemzetgyűlés szoc. elnöke népszavazási törvénytervezetet nyújtott be, azonnal elutasította a Nemzetgyűlés. Ezt nyilatkozta: «Bebizonyosodott, hogy a népszavazás lehetetlen.» Akkor? Akkor muszáj a postaprivatizációt végigvinni?
A L’Humanité arra biztat, szervezzünk aláírásgyűjtést mindenütt, kövessük a «harc új formáját». Kell-e az összes területen (pl. a nyugdíjasoknál) informális véleménykérés, mely semmi eredményt nem hoz… és szabad kezet adni a kormánynak?
Lehetetlen! Sürgős a dolog: nov. 2-án a törvénytervezet a Szenátus előtt lesz. A Roquebrun-bizottság 6 500 képviselőre támaszkodva az aláírásgyűjtés helyett a szervezőknek országos tüntetést javasolt, egységben, Párizsban, a törvényjavaslat visszavonására. Van-e más út arra, hogy a kormányt meghátrálásra késztessük?

36 ezer munkahelyet fenyeget az állami közszolgáltatások csökkentése, 20 ezret a közkórházakban… A tisztviselők jogállását megkérdőjelezve a kormány ugyanilyen elbocsátási tervek előtt nyitja meg a kaput a magánszektorban. És ugyanez privatizálási a folyamat zajlik az államigazgatásban.

«… és követelni a Balladur-Mauroy-Hortefeux ellenreform visszavonását?»

A törvénytervezettel «Franciaország területi szervezéséről», mely a Balladur-Mauroy-jelentésen alapszik (egy volt szoc. és egy volt konzervatív miniszterelnök «szent szövetségének» szimbóluma!), a Sarkozy-kormány még messzebb akar menni. Vége a a települések állampolgári jogegyenlőségének, melyet a Köztársaság garantál! Vége a megyék és az állami köztársasági intézmények egységének! A Köztársaság szétverésén keresztül a közszolgáltatások szétverése folyik minden szinten!
Minden fel akarnak osztani «hasznos Franciaországra» és «haszontalan Franciaországra», egész zónákat igazgatva kinevezett adminisztrációs tanácsokkal (magán és állami) ipari és kereskedelmi vokációval.

Mikor több mint 800, mindenféle politikai irányzatból jövő képviselő válaszolva a POI javaslatára felhívást intéz a Köztársaság egységének fenntartása érdekében, mit csinál a szocialista és kommunista vezetés? Megerősíti akaratát, hogy opponál Sarkozynek és terveinek.

Akkor hogyan értsük, hogy a szoc. és komm. párt vezette régiókban, megyékben szintén privatizálják a közszolgáltatásokat, a munkahelyeket tömegesen szüntetik meg sztrájkokhoz vezetve (mint Toulouse-ban vagy Bagnolet-ben)?

«Nem ezért tartja még mindig magát a Sarkozy-kormány?»
Időközi választásokról időközi választásokra kiderül, a távolmaradás gyakran meghaladja a 70 %-ot. Honfitásaink óriási többsége – kezdve a dolgozóktók városon és falun – úgy találja, hogy semmi értelme nincs szavazásának. A demokrácia válsága mutatkozik meg ebben, mert ez is, mint a szervezkedési szabadaság – a demokrácia elválaszthatatlan kelléke.

A POI fáradhatatlanul harcol a munkásosztály sorainak egységéért és a demokráciáért. A Független Munkáspárt semmilyen felételt nem szab a jelszó követeléséhez: az elbocsátások megtiltása. Sőt, semmi feltételt a postaprivatizációs, a területi törvény visszavonásáért folytatandó országos tüntetés megvalósítása elé.

«Ha a munkásosztály képviseletét és a demokrácia védelmét hirdető pártok kivezető utat akarnak nyitni …»
Ha ma ezek a pártok valóban akarják, úgy, ahogyan hirdetik a dolgozóknak megfelelő politikai kivezető utat, minden logika szerint ki kell állniuk:

• az elbocsátások megtiltása mellett;
• a Posta, a France Télécom, a SNCF, az EDF-GDF monopóliumának helyreállítása mellett;
• a területi reform törvénytervezete leállítása mellett.

Konstatálnunk kell, hogy nem teszik.
Hogyan érthetnénk meg azt, hogy helyeslik az Európai Unió politikáját és direktíváit?

Hogyan érthetnénk meg, hogy lemondanak mindarról, ami az összes baloldali párt jelszava kell legyen országunkban, az V. Köztársaság intézményeinek demokratikus megóvásáról?

A POI számára a lakosság megmentése követeli az antidemokratikus intézményekkel szembeni védekezést.

Az eszközök léteznek a gazdasági, politikai és szociális összeomlás megelőzéséhez. Egyszerűek, tökéletesen megvalósíthatóak. Azzal kell kezdeni, hogy el kell kobozni azt a 420 milliárd eurót, melyet a tőkések rendelkezésére bocsájtottak, össze kell kötni az elbocsátások megtiltásával és vissza kell térni a közszolgáltatások monopóliumához.

«Valódi politikai demokráciáért valódi szuverén alkotmányozó nemzetgyűlésért …»
Az összes párt, mely a dolgozókat szándékozza képviselni, köteles mozgósítani, hogy ezeket az eszközöket vessék be. Ezeknek a pártoknak a dolgozók azt üzenik jogosan: «Semmiféle támogatást Sarkozynek, az Európai Uniónak vagy a munkáltatóknak és spekulánsoknak. Csak a népet és az ifjúságot valóban védő kormány tud megfelelni ennek a várakozásnak.»

Számunkra ez a jövőkép kapcsolódik össze a valódi és autentikus demokráciával. A romokon újra kell építeni a demokrácia és intézményei épületét. Az oszthatatlan, világi Köztársaságot, a nagy francia forradalom örökségét. A legszélesebb küzdelemben az európai szabad népek szabad uniójának létrehozásáért, szakítva az Európai Unióval.

Ebben az értelemben áll ki a Független Munkáspárt a szuverén alkotmányozó nemzetgyűlés választása mellett, melyben a népképviselők autentikusan maguk határoznák meg a demokratikus intézményeket. Meghoznák azokat a sürgős intézkedéseket – újraállamosítást, a közszolgáltatások visszaállítását –, melyeket a demokráciának a nép szolgáltatában kell tennie.

Dolgozók, fiatalok! Nehéz időszakot vészeltek át a vezetők politikája következtében, melyek ahelyett, hogy a harcot választanák, a csődbe jutott rendszerrel békélnek meg...
Városi és falusi ddolgozók, fiatalok, Ti, akik soha nem hiányoztok egyetlen tüntetésen sem, hogy saját legitim jogaitokért küzdjetek, sztrájkoltok, üzemet foglaltok el …

A Független Munkáspárt meghív benneteket 2.kongresszusára Párizsba 2010.jan.22-23-24-re.

A demokrácia és a Köztársaság helyreállításáért!
Az elbocsátások megtiltásáért!
A demokratikus munkásjogok együttesének visszaszerzéséért és megvédéséért!
A legnagyobb küzdelem előttünk áll!
Csatlakozzatok a Független Munkáspárthoz!


Mexikó

Bizottság a Dolgozók Politikai Képviseletéért - 2009. okt. 19-i nyilatkozat

A több mint 300 000 dolgozó, fiatal a nemzet védelméért ezt mondja:
- Nemet az LyFC kioltására!
- Nemet az SME eltűnésére!
- ”A haza nem eladó, a hazát meg kell védeni!”

A szakszervezeti vezetés feladata legyen a sztrájkfelhívás megtétele a tüntetésben részvett összes társadalmi és politikai szervezet támogatásával.

Okt. 15. Több mint 300 000 ember vonul fel Angel de la Independenciától Zocalo de Mexicoig az elektromossági szakszervezetet (SME) és a nemzeti vállalat, az LyFC védelmében: a STUNAM, SITUAM, CNTE, INAH dolgozói, az energiatitkárság, bányászok, pilóták, az IMSS, a metró dolgozói, UNAM, IPN, UAM diákjai, értelmiségiek, stb. A tüntetés minden várakozáson felül sikerült!

“SME! SME!” és “Itt látni az SME erejét!”, ezek a jelszavak, melyek mindenünnen felhangzanak.

Nagyon pontos tartalmuk van: a mexikói nép és a nemzet nem fogadja el az államosított üzem bezárását, nem fogadja el a szakszervezet kollektív szerződésének tönkretételét. Ami a tét, az a szervezett munkásság sorsa, jogaié, vívmányaié, a nemzeti érdekeké.

A tüntetésen hatalmas a harci szellem. A tüntetés végén az emberek folytatják a demonstrációt a Madero utcában.

A tüntetést olyan pillanatban szervezték, mikor a szakszervezetek egységben léptek fel más társadalmi és politikai szervezetekkel, a Lopez Obrador (aki szintén jelen volt a «sorban» a La Jornada kifejezésével) vezette Népgazdaság, az Olaj és Szuverenitás Védelmi Mozgalmával.

Az alapvető problémák körül létrejött az egység, melyet egy transzparens világít meg jól: «Nemet az LyFC bezárására! A haza nem eladó!».

A zárómeetingen Martin Esparza, az SME főtitkára: «hatalmas mozgalom indult el ma (…). Vissza kell, hogy adják nekünk a vállalatot, a kollektív szerződést(…). Privilégiumokról beszélnek(…). A havi átlagfizetés 6 600 peso, míg a társaság igazgatójáé 240 000 (…). Mexikó is tudja működtetni ezt a vállalatot (…). Nem fogadjuk el likvidálását!».

A Bányászszakszervezet képviselője többek közt emlékeztetett a kormány megtorló intézkedéseire, melyeket azok ellen hozott, akik a kormányellenes Nemzeti Szakszervezeti Frontot hozták létre. Agustin Rodriguez, a STUNAM főtitkára, visszatért javaslatával az országos sztrájk szervezésére, melyet az egész mozgalomban Martin Esparza hangoztatott.

Egy tucat államban szintén tüntetések zajlottak az SME támogatására.

A Calderon-kormány nem hajlandó hátrálni az LyFC és SME kérdésében, melyet úgy minősít sok vezető, mint államcsínyt a munkásosztály és a nemzet ellen. A kormány jelszava: «tűnjetek el, aztán majd meglátjuk».

Az LyFC és a kollaktív szerződések tönkretételének óhaja, a 41 ezer dolgozó elbocsátása és a 25 000 nyugdíjas elleni merénylet minőségileg súlyosbítja a kormány offenzíváját: az ISSSTE szolidáris jellegű nyugdíja megszüntetése, a Pemex kotrareformja, a «Szövetség a minőségi oktatásért» a nemzeti oktatási rendszer privatizációja érdekében, szervezett erőszak ezrekkel szemben a drogkereskedelem elleni harc ürügyén, Mérida-terv, az észak-amerikai államokkal kötött szabadkereskedelmi egyezmény, mely az ipart és mezőgazdaságot rombolja le, stb.

Mindehhez hozzá kell adni a különösen súlyos 2010-es költségvetést, mely háborút üzen a dolgozó népnek.

A kormány minőségi ugrást akar tenni a barbárság politikájában. Támadja a kollektív szerződéseket és a nemzeti vállalatokat. A béreket és a munkahelyeket. Calderon szóvivői azt állítják, hogy 6 600 peso «privilegizált» fizetés jelent! Szerintük csökkenteni kell, hogy «versenyképes» legyen.

Az okt. 15-i tüntetés megmutatta, hogy az egység lehetséges, a dolgozók, szakszervezeteik, társadalmi és politikai szervezeteik, mint Lopez Obrador mozgalmában, szükséges. Ahogy egy elektromossági dolgozó mondta: «Az kell, hogy a szakszervezeti vezetés országos munkabeszüntetést hirdessen, és, hogy most, rögtön rögzítsék annak dátumát!».

A Független Politikai Képviseletért Küzdő Bizottság, melyet szervezetek, dolgozók és szakszervezeti vezetők hoztak létre, kampányt folytat a munkahelyek és -bérek védelméért. Úgy ítéli, hogy ennek a kampánynak ma az LyFC védelmére kell összpontosítania a 41 ezer elbocsátás ellen, a SME és a kollektív szerződések megőrzésére.

A bizottság erre a munkára készen áll.

Aláírások:
A Bizottság részéről:
Hernán López López, az UGOCP Chiapas állambeli vezetése tagja. Juventino Méndez Arreola, az SNTE szakközépiskolai 7.szekciója képviselője, Dolgozók Szocialista Szervezete (IV. Internacionalé). Szövetség a Szociális Tarifákért, Mexicali, B.C., Trujillo Vargas, a PRD regionális vezetője, Chiapas.
A CND-Ajusco Medio delegátusai: Zacarías Mesino Patiño, Ricardo Ortega Ortega, Sergio Andraca Patrón.CND Ajusco Medio, DF.
Informes: política_indep@gmail.com
(55) 5547 0161


Oroszország

2000 munkás és szakszervezete megerősíti:
«Követeljük vállalatunk államosítással való megmentését»


Interjú egy munkással, a Rabocsije Izvésztyija független munkásújság levelezőjével

Mi a helyzet nálatok Togliattiban az AVTOVAZ-nál (105.000 dolgozót foglalkoztató) miután az igazgatóság bejelentette a 26.700 fő elbocsátását a hivatalos ASM-szakszervezet beleegyezésével?

A «Jegyinsztvo» független szakszervezet okt.17-én gyűlést tartott. Ismét 2 ezer fő gyűlt össze (1). Itt szót kapott a Jegyinsztvo volt felelőse, ma a Duma (parlament) tagja, Anatolij Ivanov, csakúgy mint a gyári munkások, politikai szervezetek képviselői. A város különböző munkásszakszervezetetei szintén képviseltették magukat.
Az üzemi rádió napokkal előtte arra próbálta rávenni az embereket, hogy ne vegyenek részt a gyűlésen, mert hogy azt nem engedélyezték a helyi hatóságok. Okt. 17-én szombaton is behívták dolgozni a munkásokat – dupla bérért – a Lada Kalina-gépsorra.
Igen, igaz, a Nicolas Karagin vezetéséhez kötődő «sárga szakszervezet» vezetője a meeting ellen foglalt állást és arra biztatta a munkásokat, ne menjenek el erre. Ami a Kalina szerelésére vonatkozó javaslatot illeti, mindössze 200 munkás vállalkozott rá, alapjában fiatalok, akik a környező falvakból járnak be és nem tagjai a szakszervezetnek. Tény, hogy inkább gazdasági, mint politikai érdekből dolgoztak ezen a napon. Előző nap a szamarai milicia (rendőrség) letartóztatta Grigorij Isszajevet (2) és elvtársát Viktor Kotyelnikovot, akik a gyűlésre készülődtek. Kotyelnikovot gyorsan szabadon engedték, de Isszajevet csak 17-én 17 órakor, hogy megakadályozzák részvételét. Két másik aktivistát szintén letartóztattak, akik a «VAZ munkásdemokrációja» újságot terjesztették.
Ilyen körülmények között hogy zajlott le a meeting?
Határozatot fogadtunk el az Orosz Föderáció kormányához fordulva. Ebben: «Azt mondták: maradjatok nyugton, ne riasszátok el a külföldi befektetőket, felül mindent el fognak intézni. Kategorikusan ellenezzük ezt(…). A mai napon nyilatkozatot teszünk, hogy nem várjuk meg türelmesen üzemünk a bankok érdekében történő felszámolását. Követeljük vállalatunk államosítással való megmentését».
Az aug. 6-i meeting követelését megerősítettük: «Államosítás, az újraprivatizálás lehetősége nélkül, a szakszervezet munkásellenőrzésével» hozzátéve újabb követeléseket, mint a privatizált munkáslakások önkormányzati kézbe adását, a jún. óta tartó techikai munkanélküliséggel felfüggesztett 40 órás munkahéthez visszatérést.

Dominique FERRÉ
(1) 2000 dolgozó már összegyűlt a szakszervezeti meetingen aug. 6-án
(2) Grigorij Isszajev: Szamarában ismert munkásaktiva, a 80-as években a KGB letartóztatta és deportáltatta 6 évre.

Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale .des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France
Tél : (33 1) 48 01 88 28 Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com


Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente , 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse

1956

’56-ot, a munkástanácsok forradalmát mindegyik rendszer meghamisította, a kádári csakúgy mint a rendszerváltás utáni tőkés kormányok. Mindegyik ellenforradalmat csinált belőle – egyik így, másik úgy. Ezért nem érzi a nép sajátjának, ezért nem fogadja el ünnepnapként.
’56-ban szintén volt, mint minden forradalmi eseményben (az angol, a francia forradalomtól napjainkig), lincselés, gyilkosság, bosszúállás. Ilyenkor a lerakódott szemét is felbukkan a felszínen, a volt uralkodó osztály is keresi az utat hatalma visszakaparintásához. Közel volt a munkásosztályhoz, az erőltetett iparosítás nagy számban bekényszerítette az újonnan kialakult nagyüzemekbe, a munkásosztály felszívta azt – amitől persze mindkét osztály ugyanaz maradt, ami!
Mégis, ha marxisták akarunk maradni, a történelmet egésze folyamatában kell szemlélni, ez az egész pedig politikai forradalomra mutat. A munkástanácsok nem a termelőeszközök magántulajdonát akarták, ragaszkodtak a mezőgazdaság és ipar közösségi tulajdonához. Unos-untalan, minden röplapban, minden nyilatkozatban, minden cselekedetükben ezt ismételték (ezt még az öreg Rácz se tagadja egyébként borzalmas kétkötetetésben). Politikai forradalmat hajtottak végre a valódi munkáshatalom, a nemzeti függetlenség reményében. A sztálinista bürokráciától való megszabadulás („ruszkik, haza!” és ugyanakkor barátkozások a szovjet katonákkal...) nem a szocializmustól való szakítást jelentette, ellenkezőleg: annak kiteljesedését. ’56 tragédiája abban van éppen, hogy politikai képviseletet nem sikerült létrehoznia a forradalmi munkásságnak, sem Nagy Imre, sem Kádár nem állt melléje. Arról hosszan lehetne vitatkozni, hogy milyen jövő várt volna a munkástanácsok(=szovjetek!) hatalmára, de a történelemben nincs értelme a „mi lett volna, ha..” típusú feltevéseknek...
Akkor is, ma is igaz: a mozgalom válsága csak vezetése válságát jelenti.